Népszava, 1974. június (102. évfolyam, 126–151. sz.)
1974-06-01 / 126. szám
IST 4, június 1. NÉPSZAVA Az anyagi, erkölcsi ösztönzés feltétele a helyes vállalati bérpolitika Avasasszakszervezet központi vezetőségi ülése Pénteken ülést tartott a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. Az ülésen megjelent Nemeslaki Tivadar, a Szaktanács főtitkára, Herczeg Károly, a SZOT titkára, Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes és Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes is. Napirenden szerepelt többek között a vállalatok bérpolitikája, bérgazdálkodása. Az elnökség írásos előterjesztését Sugár György titkár egészítette ki. Megállapította, hogy a vállalatok az utóbbi három évben elsősorban az alapbérek növelésére törekedtek, a keresetek egyenletes emelésével. A vállalati bérpolitika segítette a létszám stabilizálását, hozzájárult a szükséges összetétel kialakításához, ösztönözte a nagy értékű gépek jobb kihasználását, az újabb szakmák elsajátítását. A helyes vállalati bérpolitika hatására a kohászatban 3,1, a gépiparban 2,1 százalékkal nőtt a szakmunkások aránya. Figyelemre méltó eredmény, hogy a létszámmozgás csaknem valamennyi vállalatnál csökkent. Az elmúlt három esztendőben a kereseti arányok sok tekintetben javultak, különösképpen a tavalyi központi vállalati együttes béremelések hatására. Kedvezőbb ará-nyok alakultak ki mindenekelőtt az egyszerűbb és a bonyolultabb munkát végzők, továbbá az azonos munkakörben tevékenykedő férfiak és nők között. Javultak továbbá a kereseti arányok a nehéz fizikai munkán és a több műszakban dolgozóknál is, valamint a fiataloknál és a törzsgárda tagjainál. Javulás tapasztalható a vállalatokon belüli érdekeltségi rendszerekben, fokozódik a gyáregységek önállósága. A gyakran hangoztatott „termelési érdek” címén ugyanakkor nem ritkán háttérbe szorul a szocialista bérezés elve, s nem váltják valóra az egyébként helyes vállalati bérpolitikát. Különösen a részesedési alapot terhelő célprémiumok és jutalmazási keretek felhasználásában tapasztalható rendellenesség. Ezek nagyobbik hányadát általában a munkások töredéke, 15—25 százaléka kapja, ami végső fokon a kereseti, jövedelmi arányok erős torzulásához vezet. A célprémiumok mögött gyakran fekete túlórázás található. A központi vezetőség fontosnak tartja, hogy a szakszervezeti testületek, tisztségviselők — a gazdasági vezetéssel közösen — az úgynevezett mozgóbérek felhasználásának módjait és elveit részletesen szabályozzák a kollektív szerződésekben, ugyanakkor követeljék meg a megállapodás betartását. A vitában is elhangzott: nem jó dolog, hogy a teljesítménybérben foglalkoztatottak aránya az utóbbi időben némileg csökkent. A normák karbantartását a vállalatok többsége elhanyagolja, a „rendezés” során viszont gyakori a kapkodás, a „szigorítások” nem mindig megalapozottak. A kedvező tapasztalatok mellett megállapítható, hogy a vállalatok egy részénél az előretekintő és átfogó bérpolitika csak nagy vonalakban alakult ki. Az 1975. január elsejétől bevezetésre kerülő szakmai bérek országos táblázata várhatóan jelentős segédeszköze lesz az indokolatlan kereseti arányok csökkentésének, segít megszüntetni mind a vállalatok közötti, mind a vállalaton belüli bérfeszültségeket, aránytalanságokat. Az országos bértáblázat azonban nem tekinthető „csodaszernek”, s nem várható tőle a jelenlegi összes probléma megoldása. A jelenlegi kereseti arányokban tapasztalható feszültségek feloldása az eddigieknél hatásosabb és konkrétabb intézkedéseket követel a felsőbb állami szervektől is. Ennek érdekében a központi vezetőség — a szakszervezet XXVI. kongresszusa határozatának megfelelően — továbbra is szükségesnek tartja a népgazdasági szintű bér- és jövedelempolitikai koncepció kidolgozását. A vitában felszólalt Nemeslaki Tivadar, a Szaktanács főtitkárhelyettese is. Javasolta, hogy a szakszervezeti testületek — véleményezési, jog- és hatáskörükkel élve — ügyeljenek rá, hogy a vállalati tervek ne kizárólagosan termeléscentrikusak legyenek, hanem a jövedelemelosztást is tartalmazzák. Ehhez helyes vállalati , bérpolitikára van szükség. A különböző munkamozgalmakat képtelenség eredményesen szervezni, a dolgozók aktivitását megfelelően serkenteni, valamennyiünk érdekében kamatoztatni, ha ezt nem párosítjuk a kívánatos erkölcsi és anyagi ösztönzéssel. A helyes anyagi és erkölcsi ösztönzés viszont lehetetlen megfelelő vállalati bérpolitika nélkül. Nemeslaki Tivadar hangsúlyozta: a szakszervezetek feladata ügyelni arra, hogy a vállalatokon belülne alakuljanak ki indokolatlan béraránytalanságok. Ez nagyon fontos érdekvédelmi feladat. M. K. A józan emberség útvesztői Törvényszerű, hogy nálunk — apróbb és nagyobb ügyekben — végülis a józan emberség kerekedjen felül. Csakhogy néha szívfájdítóan hosszadalmasak, szenvedéssel terheltek a végkifejlethez vezető ösvény kaptatói. Ilyen az egyházaskeszői Keszei Béla esete is. A munkásszállító teherautó létrája — leszálláskor — megbillent alatta, s oly szerencsétlenül esett, hogy ágyékcsigolyatörést szenvedett. A baj nem jár egyedül: nem ismerték fel sérülését, félrekezelték. Három hétig derékfájással” kúrálgatta a körzeti doktor, majd a felülvizsgáló 1971. szeptember 27-én történt az üzemi baleset. November 10-én derítették ki a fájdalmak igazi okát. Többrendbeli gyógykezelés után, 1972. június elsején a sérültet 100 százalékos rokkanttá nyilvánították. A baleseti jegyzőkönyv felvételének időpontja viszont 1972. július 27! S mindezek után Keszei Béla törzsgárdista munkás (1958. óta a vállalati dolgozója), jelenleg rokkant nyugdíjas kénytelen volt ügyvédet fogadni, s csaknem két esztendőn át, pontosan 1974. május 9-ig pereskedni a Hídépítő Vállalattal az őt megillető kártérítés és baleseti járadék végett! A Fővárosi Bíróság végülis — jogerősen — helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amely teljes egészében megállapítja a vállalat kártérítési kötelezettségét az ügyben. Az igazsághoz tartozik, hogy nem egyszerűen áttekinthetőek, s könnyen megítélhetőek a Hídépítő Vállalat segédmunkásának rokkantsági körülményei. A sérült ugyanis idült idegrendszeri megbetegedésben szenved és főorvos dolgozni küldte: „keresőképes”. Keszei Béla segédmunkás a Hídépítő Vállalatnál. Nem tudom, próbálták-e már, milyen nehéz egészségesen is földet kitermelni, lapátolni, talicskázni? Hát még törött gerinccel! Keszei Béla szívós, némán tűrő ember, de ő se bírta sokáig. Ami volt fizetett szabadsága, kivette, és otthon pihenve, konok türelemmel viselte a fájdalmait Amikor letelt a szabadság, s érezte, hogy a szakvéleménnyel ellentétben, továbbra sem ,,keresőképes”, felkerekedett, s elment a pápai kórházba. A röntgen kimutatta a törést: bár az orvosok nem bocsátkoztak jóslásokba, feltehető, hogy eredendő betegsége a gerincsérülés nélkül is előbb-utóbb elhatalmasodik. A vállalat jogászai éppen ezzel érveltek. A tanúk vallomásai alapján bizonyítottan hibás, ingatag létra helyett a sérült betegségéből feltételezhető testi gyengeségét okolták a balesetért. Különös érvelés, hiszen ha ilyen szédülékeny, gyenge volt, miképp végeztethettek vele — építkezésen! — nehéz fizikai munkát? Mit csináltunk volna? — magyarázkodik Varjú Gábor, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. — Éppen azért nem akartuk, hogy kenyér nélkül maradjon, mert régi dolgozónk. Talán ha előbb kezdeményezik a felülvizsgálatát, a leszázalékolását... — Elvileg létezik egy nem főállású üzemorvosunk, gyakorlatilag azonban szó sincs rendszeres munkaalkalmassági vizsgálatról, különösen a vidéki munkahelyeken — mondja dr. Medved Gábor igazgató, aki egyébként 1973. szeptemberében került a vállalat élére, s csupán munkatársai tájékoztatásából ismeri, Keszei Béla három éve húzódó ügyét. A fiatal jogász, dr. Király Albert, arra hivatkozik, hogy az orvosszakértői vélemények — Biztosíthatom, ezért nem kap majd prémiumot, vagy dicséretet senki jogi osztályunkon — jegyzi meg az igazgató. Arra a kérdésre, hogy mit tett a szakszervezeti bizottság, Varjú Gábor segélyt említ, amit tavaly karácsonykor Keszei Bélának küldtek. Úgy emlékszik, mintha még egy alkalommal juttattak volna néhányszáz forintot. Ám a vállalattól — a három esztendő alatt — nem ment el meglátogatni senki, igaz, távoleső községben lakik, s a sógora, aki szintén itt dolgozik, időnként hírt adott róla. Vajon nem merült fel a gondolat, hogy érdemes lenne jogi segítséget adni, netán jogi képviseletet elvállalni a szakszervezetnek? — A Központi Kerületi Bíróság tárgyalására elmentem, de a bíró csak szigorúan rámnézett és A bíróság igazságot szolgáltatott, a sérült végülis megkapja, ami jár Miért írtuk meg mégis Keszéi Béla keserű történetét? Hogy másutt és mások is okuljanak belőle. Elsősorban a vállalati jogászok. Hiszen Keszei Béla is sok felesleges — az amúgy is súlyos betegséget tetéző — hercehurcát, izgalmat elkerülhetett volna, ha a jogtanácsosok a vállalati „érdekek” túlbuzgó védelme helyett, figyelemre méltatják a szerencsétlenül járt embert.Szinte nevetséges: 3000 forint kártérítés és néhány száz forint havi rokkantáranem voltak teljesen egyértelműek, ő tehát kötelességszerűen terelte magasabb jogi fórumok elé az ügyet, védve a vállalatot. Megrokkant dolgozója ellenében, megkérdezte, hogy mit keresek ott. Jogi képviselet? Van ilyen joga a szakszervezetnek, de bizony nem éltünk vele — ismeri be a titkár. Azért nem hagyták teljesen magára Keszei Bélát és családját. Az építők szakszervezete budapesti bizottságának munkavédelmi osztályán figyelemmel kísérték az ügyet, igyekeztek jobb belátásra bírni a vállalatot, s mindenesetre szakszerű tanácsokkal, a különféle bírósági beadványok, keresetek megfogalmazásával segítettek, amennyire, tudtak. A Fővárosi Bíróság ítélete után azonnal folyósítottuk a vitatott járandóságot, s kijelenthetem, eszünk ágában sincs bármilyen jogi lehetőséget kiaknázva, tovább folytatni ezt a szomorú ügyet — tesz pontot a beszélgetés végére dr. Medved Gábor déli különbözet körül folyt a vita.) Megszívlelendő tanulságot kínál a történet a szakszervezeti bizottságoknak is. Nem elég az, hogy az alapszabály kimondja: a szakszervezet védelmet nyújt tagjainak — sokkcal következetesebben kell élni ezzel a lehetőséggel. Még akkor is ha a szakszervezeti jog képviselet ma még nem általánosan elterjedt gyakorlat. Azzá kell váljon. hogy sehol se legyen ilyen szívfájdítóan hoszszadalmas, szenvedéssel terhelt az igazság, a józan emberség törvényszerű érvényesülésének útja. Vajda János Bizonyított és feltételezhető ok És a szakszervezet ? Jogászi és jogi tanulság 3 1 rf i*ii demokrácia a*. Izzóban (3) Aludig me Szóltak » intézkedtek Gyarapítani csak azt lehet, amit már elértünk. A tágabb értelemben is helytálló gondolat csendült ki az Egyesült Izzóban folytatott közös töprengéseinkből. Mert témánk továbbgombolyítása során eredményekről és jó módszerekről is beszéltek sorozatunk riportalanyai. Tehát arról, amit üzemi demokráciájukkal már elértek. Hiszen kritikájuk célja is éppen az volt, hogy ezen az úton továbblépve — jogaikkal s vívmányaikkal més jobban élhessenek Vagyis, még több szavuk lehessenhatalmas vállalata és különösen gyáregységük, szűkebb üzemük közügyeiben. Érdekből, meg azért is, ahogy a már 25 éve itt dolgozó Horváth Tibor műszerész és szakszervezeti társadalmi ellenőr megfogalmazta: — Azt hiszem, sokan szeretnénk, ha még jobban éreznénik a köztulajMetzinger András diszpécser, alapszervezeti párttitkár ismerte ezt az esetet. De témánk össze-Vitkovics József elektroműszerész, bizalmi: — Nálunk a közelmúltban nagy bérvita volt. Igaz, csak 11 műszerészt érintett szóltunk az szőnek s demokratikusan, igazságosan elrendezte a főművezetővel... Gelle Sándor esztergályos, brigádvezető: — Már két év óta gyakran szóvá tettük, hogy a tapasztalt és magasabb órabérű idősebb szakmunkásoktól nem lehet mindig nagyobb teljesítményt várni. Mert a mi üzemrészünkben ők végzik a bonyolultabb munkát.. Ebből viszont nem termelhető annyi, mint a fiatalokra bízott egyszerűbb alkatrészekből. Nálunk emiatt állandó feszültség volt. Végül, ez év elejére olyan elszámolási rendszert dolgoztak ki, amely öregjeink és fiataljaink számára egyaránt előnyösen oldotta meg a dolgot... Reinhardt Viktória lámpaszerelő, bizalmi: — Termelési tanácskozásainkon szóvá tettük például a rossz szellőztetést, az elszívó berendezés hiányát. Aztán azt is, hogy védőitalként ne kanna-, hanem zacskós tejet kapjunk, és hűtőszekrényt, hogy az ennivalót, uzsonnát eltehessük. Szóval, előbb-utóbb mindez teljesült. Hát mi főleg ilyesmiben érzékeljük az üzemi demokráciát... Jasztrabszky Katalin betanított munkás: — Mi pedig leginkább a 30 tagú Petőfi szocialista brigádban, amelynek én is tagja vagyok. Minden hónapban brigádmegbeszélést tartunk arról, hogyan csökkentsük a selejtet, miként javítsunk a munkán. Legutóbb még egy fegyelmi ügyet is ránk bíztak. Egy igazolatlanul mulasztóra háromhavi prémiumcsökkentést róttunk ki... Keresztes Károlyné üzemmérnök, üszb - tag: — Szerintem az is az üzemi demokrácia része, s a dolgozók beleszólása, ha bármelyik brigád valamilyen munkaversenyvállalást tesz. Aztán a demokrácia, értekezleteken kívül is érvényesül. Például, amikor a dolgozók egy-egy munkaproblémája igazságosan rendeződik ... többre értékelte a jelentőségét, mondván: — E módszer a termelési tanácskozásainkon még inkább alkalmazható lenne. Mert ha az odatartozó kérdéseket alternatívákkal vinnénk a munkások elé — akkor már a döntésbe is bevonhatnánk a kollektívákat. — Sőt, én most kezdek rájönni — vette át a szót az üzemvezető —•*, hogy a többféle lehetőséggel párosult döntéshozatal nagyon jó módja annak, hogy a munkások, az őket érintő fontos kérdések eldöntésében aktívan részt vehessenek. Ezek bölcs felismerések. Mert bár az alternativitás, mint döntéshozatali módszer, nem új, de a mi üzemi demokráciánkban még a gyerekcipőig sem jutott el. Noha Vas János: „Az üzemi demokrácia ért a szakszervezeti sortok érvényesítése” című kis könyvecskéje már 1972- ben a termelési tanácskozások és a munkaértekezletek előadóinak figyelmébe ajánlotta: „A közvetlen feladatokról alternatív javaslatot terjeszszen elő a beszámoló, melyről érdemben dönthet a tanácskozás, és mely egészséges alapot ad a vitára” A tájékozottabb szakmunkások már hallottak erről a módszerről és igénylik alkalmazását is. Mert, mint Vitkovics József bizalmi hangoztatta: — Ne eldöntött kérdésekről kérjék a munkástanácskozások véleményét, hanem két vagy három változatú, s írásban előre ismertetett döntéstervezetekről. Ez a mi tájékoztatásunk és a téma megértetésének is a legjobb módja lenne. Czigler Géza brigádvezető : — így mindjárt sokkal többen tudnának hozzászólni, volna mit mérlegelni, összehasonlítani. Az alternatívák közt választani lehetne, s már ettől is éreznénk, hogy szintén részesei vagyunk döntéseknek. És a végrehajtás is hatékonyabb lehetne. Hiszen az ilyen döntéshozatallal még jobban éreznénk, hogy köztulajdonosok is vagyunk ... íme, töprengéseink az Egyesült Izzóban azt bizonyítják: üzemi demokráciánk eddigi útján már számos eredmény, tapasztalat és kezdeményezés sorjázik. Megőrzésük és hasznosításuk kötelező , hogy megújulva továbbléphessünk, Szenes Imre Vitára késztető alternatívák A kollektív szerződés módosításának demokratizmusát többen is pozitívan értékelték. Majd minden bizalmi csoportjának jutott egy-egy példány a szerződés módosításra szoruló részleteiről, és ehhez, de máshoz is, bárki hozzáfűzhette a kiegészítő vagy módosító javaslatait. Nos, sok olyan indítvány, igény volt, amely nem a szerződésbe való, irreális. A beérkezett 185 érdemi javaslatot a módosítást előkészítő bizottság és a szakszervezet alaposan megvizsgálta. És ennek alapján 95-öt jóváhagyásra terjesztett a 81 tagú vszt elé. A nem elfogadható 90 javaslat ellenkezett a vállalati érdekkel, vagy a törvénnyel, vagy már szerepelt a kollektív szerződésben. Nagyon lényeges hogy minden javaslattevő írásbeli választ kap, s az elutasítást kellően megindokolják. Meglepő, de az üzemi demokrácia továbbfejlesztésének egyik legjelentősebb módszerét egy műszaki kérdés eldöntésénél alkalmazták először az Izzóban. Azért meglepő ez, mert a műszaki, technológiai kérdések eldöntésére eddig sem volt és ezentúl sem lesz hivatott az üzemi demokrácia egyik fóruma sem. Hogy a Nagylámpa üzemben erre mégis sor került, az e demokratikus módszer széles körű életrevalóságát bizonyítja. Bár alkaldonosi, mint az alkalmazotti mivoltunkat. Igen, ez az üzemi demokrácia igazi értelme és tartalma. De amit e tartalomból az Izzó dolgozóinak jó része eddig megismert, az némileg azzal a kockajátékkal jellemezhető, amelynek helyes kirakásával egy-egy öszszefüggő képet kaphatunk. Mert ma még csupán a legöntudatosabb dolgozók képesek „kirakni” az üzemi demokrácia tartalmának viszonylag teljesebb képét. De részben ők is csak az igényeikkel. A munkások zöme viszont ennek és a köztulajdonosi tudatnak még csak több-kevesebb „kockáját”, mozaikképét láthatja. Ezért reálisan senki sem hibáztatható. Mert üzemi, társadalmi fejlettségünkkel még csak itt tartunk. Persze úgy is mondhatnánk: jó hogy már itt tartunk. Nézzünk hát néhány ilyen „mozaikot”, vitával járt. Hiszen a résztvevők zömére várt a gépek átalakítása is. A közös döntés után a műszakiak kidolgozták a terveket, majd sor került a kivitelezésre. A gépek elkészülte után az új munkára betanított ifjúsági brigád elkezdte a kísérleti gyártást. Ehhez Wiesz Antalné, az ifjúsági brigád vezetője hozzáfűzte: Munkánk során olyan megfigyeléseket is végeztünk, hogy e gépeket miben, hol kellene és hol lehetne tovább javítani. Aztán javaslataink alapján még 15—20 kisebb módosítás történt a most már hat masinából álló gépsoron. És ezeken már naponta 14 ezer háromfényű eget gyártunk. Részvételt a döntésekben is mazainak eszükbe sem jutott, hogy üzemük életében ők most valami újszerűen demokratikus dolgot csináltak. — Az történt ugyanis — mondta Mayer Antal üzemvezető —, hogy tavalyelőtt bevezettünk egy exportra készülő új gyártmányt, az úgynevezett háromféle fényre (50— 100—150 wattra) kapcsolható égőt. Ám nagy problémánk volt, hogy milyen berendezésekkel gyártsuk ezeket. Mert erre külön gépeket rendelni, sok időbe és rengeteg pénzbe került volna, összehívtuk hát üzemünk műszaki és szakmunkásgárdáját, azzal a céllal: tegyenek javaslatokat négy régi, s hagyományos égőket gyártó gépünk átalakítási módjára. Nos, e körül akkora vita zajlott köztük, hogy ez három, munkaidő utáni megbeszélésen körülbelül hat órán át tartott. — És mi lett az eredmény? — Kidolgozták a gépek átalakításának négy-öt változatát. Utána a műszakiak ezeket külön is megvizsgálták, minden előnyük, hátrányuk mérlegelésével, s még jobban kikristályosították a variánsokat. Pár hét múlva újból összehívták a műszakiak és a szakmunkások közös megbeszélését. De most már azzal a céllal, hogy együtt döntsük el, melyik alternatívát lenne a legcélszerűbb megvalósítani . Ez újabb