Népszava, 1974. június (102. évfolyam, 126–151. sz.)

1974-06-01 / 126. szám

IST 4, június 1. NÉPSZAVA Az anyagi, erkölcsi ösztönzés feltétele a helyes vállalati bérpolitika A­­vasasszakszervezet központi vezetőségi ülése Pénteken ülést tartott a Vas-, Fém- és Villamos­energiaipari Dolgozók Szakszervezetének köz­ponti vezetősége. Az ülé­sen megjelent Nemeslaki Tivadar, a Szaktanács fő­titkára, Herczeg Károly, a SZOT titkára, Kiss Ernő kohó- és gépipari minisz­terhelyettes és Szili Géza nehézipari miniszterhe­lyettes is. Napirenden szerepelt többek között a vállalatok bérpolitikája, bérgazdál­kodása. Az elnökség írásos elő­terjesztését Sugár György titkár egészítette ki. Meg­állapította, hogy a válla­latok­ az utóbbi három év­ben elsősorban az alapbé­rek növelésére törekedtek, a keresetek egyenletes emelésével. A vállalati bérpolitika segítette a létszám stabilizálását, hozzájárult a szükséges összetétel kialakításához, ösztönözte a nagy értékű gépek jobb kihasználását, az újabb szakmák elsajá­títását. A helyes vállalati bér­politika hatására a kohá­szatban 3,1, a gépiparban 2,1 százalékkal nőtt a szakmunkások aránya. Fi­gyelemre méltó eredmény, hogy a létszámmozgás csaknem valamennyi vál­lalatnál csökkent. Az elmúlt három esz­tendőben a kereseti ará­nyok sok tekintetben ja­vultak, különösképpen a tavalyi központi­ vállala­ti együttes béremelések hatására. Kedvezőbb ará-­­nyok alakultak ki minde­nekelőtt az egyszerűbb és a bonyolultabb munkát végzők, továbbá az azo­nos munkakörben tevé­kenykedő férfiak és nők között. Javultak továbbá a kereseti arányok a ne­héz fizikai munkán és a több műszakban dolgo­zóknál is, valamint a fia­taloknál és a törzsgárda tagjainál. Javulás tapasztalható a vállalatokon belüli érde­keltségi rendszerekben, fokozódik a gyáregységek önállósága. A gyakran hangoztatott „termelési érdek” címén ugyanakkor nem ritkán háttérbe szo­rul a szocialista bérezés elve, s nem váltják valóra az egyébként helyes vál­lalati bérpolitikát. Külö­nösen a részesedési ala­pot terhelő célprémiumok és jutalmazási keretek felhasználásában tapasz­talható rendellenesség. Ezek nagyobbik hányadát általában a munkások tö­redéke, 15—25 százaléka kapja, ami végső fokon a kereseti, jövedelmi ará­nyok erős torzulásához vezet. A célprémiumok mögött gyakran fekete túlórázás található. A központi vezetőség fontosnak tartja, hogy a szakszervezeti testületek, tisztségviselők — a gaz­dasági vezetéssel közösen — az úgynevezett mozgó­bérek felhasználásának módjait és elveit részle­tesen szabályozzák a kol­lektív szerződésekben, ugyanakkor követeljék meg a megállapodás be­tartását. A vitában is elhangzott: nem jó dolog, hogy a tel­jesítménybérben foglal­koztatottak aránya az utóbbi időben némileg csökkent. A normák kar­bantartását a vállalatok többsége elhanyagolja, a „rendezés” során viszont gyakori a kapkodás, a „szigorítások” nem min­dig megalapozottak. A kedvező tapasztala­tok mellett megállapítha­tó, hogy a vállalatok egy részénél az előretekintő és átfogó bérpolitika csak nagy vonalakban alakult ki. Az 1975. január elsejé­től bevezetésre kerülő szakmai bérek országos táblázata várhatóan jelen­tős segédeszköze lesz az indokolatlan kereseti ará­nyok csökkentésének, se­gít megszüntetni mind a vállalatok közötti, mind a vállalaton belüli bérfe­szültségeket, aránytalan­ságokat. Az országos bér­táblázat azonban nem te­kinthető „csodaszernek”, s nem várható tőle a jelen­legi összes probléma meg­oldása. A jelenlegi kereseti ará­nyokban tapasztalható fe­szültségek feloldása az eddigieknél hatásosabb és konkrétabb intézkedése­ket követel a felsőbb ál­lami szervektől is. Ennek érdekében a központi ve­zetőség — a szakszerve­zet XXVI. kongresszusa határozatának megfele­lően — továbbra is szük­ségesnek tartja a népgaz­dasági szintű bér- és jö­vedelempolitikai koncep­ció kidolgozását. A vitában felszólalt Ne­meslaki Tivadar, a Szak­tanács főtitkárhelyettese is. Javasolta, hogy a szak­­szervezeti testületek — véleményezési, jog- és ha­táskörükkel élve — ügyel­jenek rá, hogy a vállalati tervek ne kizárólagosan termeléscentrikusak le­gyenek, hanem a jövede­lemelosztást is tartalmaz­zák. Ehhez helyes válla­lati , bérpolitikára van szükség. A különböző munkamozgalmakat kép­telenség eredményesen szervezni, a dolgozók ak­tivitását megfelelően ser­kenteni, valamennyiünk érdekében kamatoztatni, ha ezt nem párosítjuk a kívánatos erkölcsi és anyagi ösztönzéssel. A he­lyes anyagi és erkölcsi ösztönzés viszont lehetet­len megfelelő vállalati bérpolitika nélkül. Nemeslaki Tivadar hangsúlyozta: a szakszer­vezetek feladata ügyelni arra, hogy a vállalatokon belül­­ne alakuljanak ki indokolatlan­ bérarányta­lanságok. Ez nagyon fon­tos érdekvédelmi feladat. M. K. A józan emberség útvesztői Törvényszerű, hogy ná­lunk — apróbb és na­gyobb ügyekben — vé­­gülis a józan emberség kerekedjen felül. Csak­hogy néha szívfáj­dítóan hosszadalmasak, szenve­déssel terheltek a végki­fejlethez vezető ösvény kaptatói. Ilyen az egyhá­­zaskeszői Keszei Béla esete is. A munkásszállító te­herautó létrája — leszál­láskor — megbillent alatta, s oly szerencsét­lenül esett, hogy ágyék­csigolyatörést szenvedett. A baj nem jár egyedül: nem ismerték fel sérülé­sét, félrekezelték. Három hétig derékfájással” kú­­rálgatta a körzeti dok­tor, majd a felülvizsgáló 1971. szeptember 27-én történt az üzemi baleset. November 10-én derítet­ték ki a fájdalmak igazi okát. Többrendbeli gyógy­kezelés után, 1972. június elsején a sérültet 100 százalékos rokkanttá nyil­vánították. A baleseti jegyzőkönyv felvételének időpontja viszont 1972. július 27! S mindezek után Keszei Béla törzs­gárdista munkás (1958. óta a vállalati dolgozója), jelenleg rokkant nyugdí­jas kénytelen­­ volt ügy­védet fogadni, s csaknem két esztendőn át, ponto­san 1974. május 9-ig pe­reskedni a Hídépítő Vál­lalattal az őt megillető kártérítés és baleseti já­radék végett! A Fővárosi Bíróság vé­­gülis — jogerősen­­ — helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amely teljes egé­szében megállapítja a vállalat kártérítési köte­lezettségét az ügyben. Az igazsághoz tartozik, hogy nem egyszerűen át­tekinthetőek, s könnyen megítélhetőek­ a Hídépítő Vállalat segédmunkásá­nak rokkantsági körül­ményei. A sérült ugyanis idült idegrendszeri meg­betegedésben szenved é­s főorvos dolgozni küldte: „ker­esőképe­s”. Keszei Béla segédmun­­kás a Hídépítő Vállalat­nál. Nem tudom, próbál­ták-e már, milyen nehéz egészségesen is földet ki­termelni, lapátolni, talics­­kázni? Hát még törött gerinccel! Keszei Béla szívós, némán tűrő em­ber, de ő se bírta sokáig. Ami volt fizetett szabad­sága, kivette, és otthon pihenve, konok türelem­mel viselte a fájdalmait Amikor letelt a szabad­ság, s érezte, hogy a szak­­véleménnyel ellentétben, továbbra sem ,,keresőké­pes”, felkerekedett, s el­ment a pápai kórházba. A röntgen kimutatta a törést: bár az orvosok nem bo­csátkoztak jóslásokba, fel­tehető, hogy eredendő be­tegsége a gerincsérülés nélkül is előbb-utóbb el­hatalmasodik. A vállalat jogászai éppen ezzel ér­veltek. A tanúk vallo­másai alapján bizonyí­tottan hibás, ingatag létra helyett a sérült betegsé­géből feltételezhető testi gyengeségét okolták a balesetért. Különös érve­lés, hiszen ha ilyen szé­­dülékeny, gyenge volt, miképp végeztethettek ve­le — építkezésen! — ne­héz fizikai munkát? Mit csináltunk vol­na? — magyarázkodik Varjú Gábor, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. — Éppen azért nem akartuk, hogy ke­nyér nélkül maradjon, mert régi dolgozónk. Talán ha előbb kezde­ményezik a felülvizsgá­latát, a leszázalékolását... — Elvileg létezik egy nem főállású üzemorvo­sunk, gyakorlatilag azon­ban szó sincs rendszeres munkaalkalmassági vizs­­gálatról, különösen a vi­déki munkahelyeken — mondja dr. Medved Gá­bor igazgató, aki egyéb­ként 1973. szeptemberé­ben került a vállalat élé­­­­re, s csupán munkatár­sai tájékoztatásából is­meri, Keszei Béla három éve húzódó ügyét. A fiatal jogász, dr. Ki­rály Albert, arra hivat­kozik, hogy az orvos­szakértői vélemények — Biztosíthatom, ezért nem kap majd prémiu­mot, vagy dicséretet sen­ki jogi osztályunkon — jegyzi meg az igazgató. Arra a kérdésre, hogy mit tett a szakszervezeti bizottság, Varjú Gábor segélyt említ, amit ta­valy karácsonykor Keszei Bélának küldtek. Úgy em­lékszik, mintha még egy alkalommal juttattak volna néhányszáz forintot. Ám a vállalattól — a három esztendő alatt — nem ment el meglátogat­ni senki, igaz, távoleső községben lakik, s a só­gora, aki szintén itt dol­gozik, időnként hírt adott róla. Vajon nem merült fel a gondolat, hogy érdemes lenne jogi segítséget adni, netán jogi képviseletet elvállal­ni a szakszervezetnek? — A Központi Kerületi Bíróság tárgyalására el­mentem, de a bíró csak szigor­úan rámnézett és A bíróság igazságot szolgáltatott, a sérült vé­­gülis megkapja, ami jár Miért írtuk meg mégis Keszéi Béla keserű tör­ténetét? Hogy másutt és mások is okuljanak be­lőle. Elsősorban a vállalati jogászok. Hiszen Keszei Béla is sok felesleges — az amúgy is súlyos be­tegséget tetéző — herce­hurcát, izgalmat elkerül­hetett volna, ha a jogta­nácsosok a vállalati „ér­dekek” túl­buzgó védelme helyett, figyelemre mél­tatják a szerencsétlenül járt embert.­­Szinte ne­vetséges: 3000 forint kár­térítés és néhány száz fo­rint havi rokkant­­ára­nem voltak teljesen egy­értelműek, ő tehát köte­­lességszerűen terelte ma­gasabb jogi fórumok elé az ügyet, védve a vál­lalatot. Megrokkant dol­gozója ellenében, megkérdezte, hogy mit keresek ott. Jogi képvise­let? Van ilyen joga a szakszervezetnek, de bi­zony nem éltünk vele — ismeri be a titkár. Azért nem hagyták tel­jesen magára Keszei Bé­lát és családját. Az épí­tők szakszervezete buda­pesti bizottságának mun­kavédelmi osztályán fi­gyelemmel kísérték az ügyet, igyekeztek jobb be­látásra bírni a vállalatot, s mindenesetre szakszerű tanácsokkal, a különféle bírósági beadványok, ke­resetek megfogalmazásá­val segítettek, amennyi­re, tudtak.­­ A Fővárosi Bíróság ítélete után azonnal folyósítottuk a vitatott járandóságot, s kijelent­hetem, eszünk ágában­­ sincs bármilyen jogi lehe­­tőséget kiaknázva, tovább folytatni ezt a szomorú ügyet — tesz pontot a beszélgetés végére dr. Medved Gábor déli különbözet körül folyt a vita.) Megszívlelendő tanulsá­got kínál a történet a szakszervezeti bizottsá­goknak is. Nem elég az, hogy az alapszabály ki­mondja: a szakszervezet védelmet nyújt tagjainak — sokkcal következeteseb­ben kell élni ezzel a le­hetőséggel. Még akkor is ha a szakszervezeti jog­ képviselet ma még nem általánosan elterjedt gya­korlat. Azzá kell váljon. hogy sehol se legyen ily­en szívfáj­dítóan hosz­­szadalmas, szenvedéssel terhelt­ az igazság, a jó­zan emberség törvénysze­rű érvényesülésének útja. Vajda János Bizonyított és feltételezhető ok És a szakszervezet ? Jogászi és jogi tanulság 3 1 rf i*ii demokrácia a*. Izzóban (3) Al­ud­ig me Szóltak » intézkedtek Gyarapítani csak azt le­het, amit már elértünk. A tágabb értelemben is helytálló gondolat csen­dült ki az Egyesült Izzó­ban folytatott közös töp­rengéseinkből. Mert té­mánk továbbgombolyítása során eredményekről és jó módszerekről is beszél­tek sorozatunk riportala­nyai. Tehát arról,­­ amit üzemi demokráciájukkal már elértek. Hiszen kri­tikájuk célja is éppen az volt, hogy ezen az úton továbblépve — jogaikkal s vívmányaikkal mé­s jobban élhessenek Vagy­is, még több szavuk lehes­sen­­hatalmas vállalata és különösen gyáregysé­gük, szűkebb üzemük közügyeiben. Érdekből, meg azért is, ahogy a már 25 éve itt dolgozó Horváth Tibor műszerész és szakszervezeti társa­dalmi ellenőr megfogal­mazta: — Azt hiszem, sokan szeretnénk, ha még job­ban éreznénik a köztulaj­Metzinger András disz­pécser, alapszervezeti párttitkár ismerte ezt az esetet. De témánk össze-Vitkovics József elekt­roműszerész, bizalmi: — Nálunk a közelmúlt­ban nagy bérvita volt. Igaz, csak 11 műszerészt érintett szóltunk az sző­nek s demokratikusan, igazságosan elrendezte a főművezetővel... Gelle Sándor esztergá­lyos, brigádvezető: — Már két év óta gyak­ran szóvá tettük, hogy a tapasztalt és magasabb órabérű idősebb szak­munkásoktól nem lehet mindig nagyobb teljesít­ményt várni. Mert a mi üzemrészünkben ők vég­zik a bonyolultabb mun­kát.. Ebből viszont nem termelhető annyi, mint a fiatalokra bízott egysze­rűbb alkatrészekből. Ná­lunk emiatt állandó fe­szültség volt. Végül, ez év elejére olyan elszámo­lási­ rendszert dolgoztak ki, amely öregjeink és fiataljaink számára egy­aránt előnyösen oldotta meg a dolgot... Reinhardt Viktória lám­­paszerelő, bizalmi: — Termelési tanácsko­zásainkon szóvá tettük például a rossz szellőzte­tést, az elszívó berendezés hiányát. Aztán azt is, hogy védőitalként ne kan­na-, hanem zacskós tejet kapjunk, és hűtőszek­rényt, hogy az ennivalót, uzsonnát eltehessük. Szó­val, előbb-utóbb mindez teljesült. Hát mi főleg ilyesmiben érzékeljük az üzemi demokráciát... J­asztrabszky Katalin betanított munkás: — Mi pedig leginkább a 30 tagú Petőfi szocia­lista brigádban, amelynek én is tagja vagyok. Min­den hónapban brigád­megbeszélést tartunk ar­ról, hogyan csökkentsük a selejtet, miként javít­sunk a munkán. Legutóbb még egy fegyelmi ügyet is ránk bíztak. Egy iga­zolatlanul mulasztóra há­romhavi prémiumcsök­kentést róttunk ki... Keresztes Károlyné üzemm­érn­ök, üszb - tag: — Szerintem az is az üzemi demokrácia része, s a dolgozók beleszólása, ha bármelyik brigád va­lamilyen munkaverseny­­vállalást tesz. Aztán a de­mokrácia, értekezleteken kívül is érvényesül. Pél­dául, amikor a dolgozók egy-egy munkaproblémá­­ja igazságosan rendező­dik ... többre értékelte a jelen­tőségét, mondván: — E módszer a terme­lési tanácskozásainkon még inkább alkalmazható lenne. Mert ha az odatar­tozó kérdéseket alterna­tívákkal vinnénk a mun­kások elé — akkor már a döntésbe is bevonhatnánk a kollektívákat. — Sőt, én most kezdek rájönni — vette át a szót az üzemvezető —•*, hogy a többféle lehetőséggel pá­rosult döntéshozatal na­gyon jó módja annak, hogy a munkások, az őket érintő fontos kérdések el­döntésében aktívan részt vehessenek. Ezek bölcs felismerések. Mert bár az alternativi­­tás, mint döntéshozatali módszer, nem új, de a mi üzemi demokráciánkban még a gyerekcipőig sem jutott el. Noha Vas János: „Az üzemi demokrácia ért a szakszervezeti sortok ér­vényesítése” című kis könyvecskéje már 1972- ben a termelési tanácsko­zások és a munkaértekez­letek előadóinak figyel­mébe ajánlotta: „A köz­vetlen feladatokról alter­natív javaslatot terjesz­­szen elő a beszámoló, melyről érdemben dönt­het a tanácskozás, és mely egészséges alapot ad a vi­tára” A tájékozottabb szak­munkások már hallottak erről a módszerről és igénylik alkalmazását is. Mert, mint Vitkovics Jó­zsef bizalmi hangoztatta: — Ne eldöntött kérdé­sekről kérjék a munkás­­tanácskozások vélemé­nyét, hanem két vagy há­rom változatú, s írásban előre ismertetett döntés­­tervezetekről. Ez a mi tá­jékoztatásunk és a téma megértetésének is a leg­jobb módja lenne. Czigler Géza brigád­ve­zető : — így mindjárt sokkal többen tudnának hozzá­szólni, volna mit mérle­gelni, összehasonlítani. Az alternatívák közt válasz­­­tani lehetne, s már ettől is éreznénk, hogy szintén részesei vagyunk dönté­seknek. És a végrehajtás is hatékonyabb lehetne. Hiszen az ilyen döntés­hozatallal még jobban éreznénk, hogy köztulaj­donosok is vagyunk ... íme, töprengéseink az Egyesült Izzóban azt bi­zonyítják: üzemi demok­ráciánk eddigi útján már számos eredmény, tapasz­talat és kezdeményezés sorjázik. Megőrzésük és hasznosításuk kötelező , hogy megújulva tovább­léphessünk, Szenes Imr­e Vitára késztető alternatívák A kollektív szerződés módosításának demokra­tizmusát többen is pozi­tívan értékelték. Majd minden bizalmi csoport­jának jutott egy-egy pél­dány a szerződés módo­sításra szoruló részletei­­­ről, és ehhez, de máshoz is, bárki hozzáfűzhette a kiegészítő vagy módosító javaslatait. Nos, sok olyan indítvány, igény volt, amely nem a szerződésbe való, irreális. A beérke­zett 185 érdemi javasla­tot a módosítást előkészí­tő bizottság és a szakszer­vezet alaposan megvizs­gálta. És ennek alapján 95-öt jóváhagyásra ter­jesztett a 81 tagú vszt elé. A nem elfogadható 90 javaslat ellenkezett a vál­lalati érdekkel, vagy a­ törvénnyel, vagy már sze­repelt a kollektív szerző­désben. Nagyon lényeges hogy minden javaslattevő írásbeli választ kap, s az elutasítást kellően megin­dokolják. Meglepő, de az üzemi demokrácia továbbfejlesz­tésének egyik­ legjelentő­sebb módszerét egy mű­szaki kérdés eldöntésénél alkalmazták először az Izzóban. Azért meglepő ez, mert a műszaki, tech­nológiai kérdések eldön­tésére eddig sem volt és ezentúl sem lesz hivatott az üzemi demokrácia egyik fóruma sem. Hogy a Nagylámpa üzemben erre mégis sor került, az e demokratikus módszer széles körű életrevalósá­gát bizonyítja. Bár alkal­donosi, mint az alkalma­zotti mivoltunkat. Igen, ez az üzemi de­mokrácia igazi értelme és tartalma. De amit e tar­talomból az Izzó dolgo­zóinak jó része eddig megismert, az némileg az­zal a kockajátékkal jelle­mezhető, amelynek helyes kirakásával egy-egy ösz­­szefüggő képet kapha­tunk. Mert ma még csu­pán a legöntudatosabb dolgozók képesek „kirak­ni” az üzemi demokrácia tartalmának viszonylag teljesebb képét. De rész­ben ők is csak az igé­nyeikkel. A munkások zö­me viszont ennek és a köztulajdonosi tudatnak még csak több-kevesebb „kockáját”, mozaikképét láthatja. Ezért reálisan senki sem hibáztatható. Mert üzemi, társadalmi fejlettségünkkel még csak itt tartunk. Persze úgy is mondhatnánk: jó hogy már itt tartunk. Nézzünk hát néhány ilyen „mozaikot”, vitával járt. Hiszen a résztvevők zömére várt a gépek átalakítása is. A közös döntés után a mű­szakiak kidolgozták a ter­veket, majd sor került a kivitelezésre. A gépek elkészülte után az új munkára betanított ifjú­­­sági brigád elkezdte a kí­sérleti gy­ártást. Ehhez Wiesz Antalné, az ifjúsági brigád vezetője hozzáfűzte: Munkánk során olyan megfigyeléseket is végeztünk, hogy e gépeket miben, hol kellene és hol lehetne tovább javítani. Aztán javaslataink alap­ján még 15—20 kisebb módosítás történt a most már hat masinából álló gépsoron. És ezeken már naponta 14 ezer három­­fényű eget gyártunk. Részvételt a döntésekben is mazainak eszükbe sem ju­tott, hogy üzemük életé­ben ők most valami új­szerűen demokratikus dolgot csináltak. — Az történt ugyanis — mondta Mayer Antal üzemvezető —, hogy ta­valyelőtt bevezettünk egy exportra készülő új gyárt­mányt, az úgynevezett háromféle fényre (50— 100—150 wattra) kapcsol­ható égőt. Ám nagy prob­lémánk volt, hogy milyen berendezésekkel gyártsuk ezeket. Mert erre külön gépeket rendelni, sok idő­be és rengeteg pénzbe ke­rült volna, összehívtuk hát üzemünk műszaki és szakmunkásgárdá­j­át, az­zal a céllal: tegyenek ja­vaslatokat négy régi, s ha­gyományos égőket gyártó gépünk átalakítási mód­jára. Nos, e körül akkora vita zajlott köztük, hogy ez három, munkaidő utá­ni megbeszélésen körül­belül hat órán át tartott. — És mi lett az ered­mény? — Kidolgozták a gépek átalakításának négy-öt változatát. Utána a mű­szakiak ezeket külön is megvizsgálták, minden előnyük, hátrányuk mér­legelésével, s még jobban kikristályosították a va­riánsokat. Pár hét múlva újból összehívták a mű­szakiak és a szakmunká­sok közös megbeszélését. De most már azzal a cél­lal, hogy együtt döntsük el, melyik alternatívát lenne a legcélszerűbb megv­alósítani . Ez újabb

Next