Népszava, 1974. október (102. évfolyam, 229–255. sz.)

1974-10-24 / 249. szám

117­4. október 2­4. NÉPSZAVA ]Filmü(mll(i»lkjr(ed—pm1^ml(0)lkmmlk KI A FÖLDEKRE A fiatalok ezrei vesznek részt az önkéntes munkában Soha olyan érdeklődéssel nem hallgattuk tán a máskor csak fél fülre érdemesített meteorológiai jelentéseket, mint ezekben a napokban. Eső, sár, hideg szél. Áznak a földek. Ve­szélyben az ország termése, a mindennapi kenyér. Az aggodalom kérdése: mi lesz a betakarítással, a szürettel, az őszi vetéssel? — soha ilyen gyorsasággal nem váltott át újabb kérdésre: mit tehetünk? Miben segíthetünk a mezőgaz­daságnak?. .. A városi emberek, üzemi munkások, hivatalno­kok, közalkalmazottak, értelmiségiek tízezrei országszerte, szin­te egyazon pillanatban adták a választ is: ki a földekre! Az elsők között jelentkeztek a fiatalok. Középiskolások egyetemisták, ifjúmunkások Alighogy napvilágot látott a KISZ központi bizottságának és az Országos Úttörő Szövet­ség Elnökségének a felhívása már szóltak a telefonok Cse­pelről, Angyalföldről, a Buda­pesti Műszaki Egyetemről, a „Közgázról”, a Kölcsey Gim­náziumból, jelentkeztek IBUSZ-fiatalok, szövetkeze­tiek ... Operatív bizottságok alakultak egyik napról a má­sikra, szervezni, elosztani az önkéntes csoportokat. Hogy szám szerint hány diák, fiatal üzemi munkás szorgoskodik — bizony, ázva, fázva, mégis lelkesen — sző­lőskertekben, gyümölcsösök­ben, tsz-ekben és állami gaz­daságokban, vagonkirakodás­ban és szállításban? Ki tud­ná azt összesíteni?! S minek is ide a statisztikai adat? A lényeg, hogy özönlik a föl­dekre a segítség, hogy a napon­ta indulnak a fővárosból, s vi­déki nagyvárosainkból a vo­natok a fiatalok tömegével. Haj­dú-B­ih­ar Hajdú-Bihar megyéből a következő híreket kaptuk: kö­rülbelül 8—9 ezer középisko­lás és ipari tanuló dolgozik a betakarításban. A diákokat — okos és hasznos szervezéssel — általában azokba a tsz-ek­­be irányították, amelyek az egyes iskolákat patronálják. A Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatói két héten át Nyírlugoson segítenek az al­maszüretben, a Gördülőcsap­ágy Művek fiataljai a pocsaj­­esztrai tsz-ekben a zöldségfé­lék betakarításában vesznek részt. Biharnagybajomban a Késüzem, a tsz teljes tagsága — az adminisztráció dolgozói­val együtt -- s az egész köz­ség megmozdult, szombatját, vasárnapját áldozva a termés megmentésére. Komárom Komárom megyében például a középiskolások hetven szá­zaléka „csapott fel” önkéntes mezőgazdasági munkásnak, s szedi állami gazdaságokban, tsz-ekben a kukoricát, burgo­nyát, gyümölcsöt. Csak a Ko­máromi Állami Gazdaságban 1200 fiatal segédkezik! Vasár­nap, amikor a megyében mint­egy hatezer ember dolgozott álló napon át a betakarításban — ott volt több száz kisbéri gimnazista, egész sereg Eöt­­vös-iskolás Tatáról... A nesz­­mélyi szőlős tsz-ben nyergesi és esztergomi diákok, Duna­­szentmiklóson a tatai mező­­gazdasági szakmunkásképző intézet tanulói, a császári ter­melőszövetkezetben tatabányai ipari tanulók szüreteltek együtt a tsz-tagokkal. Az ifjúmunkások is kiveszik részüket a megyei megmoz­dulásból. Szombaton és vasár­nap a tatabányai Fémipari Vállalat fiataljai a Szabadság Tsz-ben szedték a gyümölcsöt. A Komáromi Állami Gazda­ság gyümölcsösében a Kőolaj­ipari Vállalat fiataljai segítet­tek. De munkát vállalt a Szénbányák Vállalat központi műhelye, a Vízmű építésveze­tősége is... Bács-Kiiskun Bács-Kiskun megye föld­jein a múlt hét végén tízezer­nyi fiatal szorgoskodott — ja­varészt diákok, de jelentős számban üzemiek is. A Helvé­ciai Állami Gazdaságban, a kecskeméti járás, a halasi já­rás és Kiskunfélegyháza ter­melőszövetkezeteiben egyaránt örömmel fogadták az önként jelentkező fiatalokat, akik a mezőgazdasági dolgozókkal vállvetve, a mostoha időjárás ellenére is, kitartóan, s igen eredményesen dolgoztak. A megyei KISZ-bizottság tájé­koztatása szerint e hét végén is készenlétben állnak a fiata­lok, s indulnak szívvel-lélek­­kel, „két kézzel” segíteni, ahol igényt tartanak rájuk. Budapest­ ­ mennek, özönlenek a fő­város fiataljai is. A Pesti Bar­nabás Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola 400 tanulója a társa­dalmi munkára engedélyezett 15 napból egy hetet már „le­töltött” az idei tanévben — szeptember 10-től konzervgyá­rakban és édesipari üzemek­ben dolgoztak —, a maradék hetet a Kiskunhalasi Állami Gazdaság megsegítésére szán­ják. A jövő héten, 28-án kez­dik a munkát. A gazdaság kü­lön örömmel várja őket, hi­szen a gyerekek jó ismerősök: itt töltik évek óta a nyári ter­melési gyakorlatukat. A Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetem felső­évesei hétfőn utaztak az izsá­­ki, bajai, kiskőrösi gazdasá­gokba, szőlő- és almaszüretre. Már gyakorlatuk van ebben a munkában: két héttel ezelőtt Nyírtasson szedték az almát. Az egyetem összesen kétezer diákot „állított ki”, ebből öt­száz első éves, ők körülbelül egy hét múlva indulnak dol­gozni. Jelenleg­­ gumicsiz­mákat, munkára alkalmas me­leg holmikat keresgélnek, ku­tatnak, mert a sártól, hideg­től, kemény munkától nem félnek ugyan ■— de az inf­luenzát szeretnék elkerülni. Az egyetemisták buzgóságá­­ra különben jellemző, hogy sokkal több a jelentkező, mint amennyit a gazdaságok el tudnának helyezni. A kari KISZ-bizottságoknak szelek­tálniuk kell: ki menjen, ki maradjon, anélkül, hogy a ki­­maradás miatt bárkit is „tüs­ke” érjen. S ez a hangulat, munka­kedv, segíteni akarás, önkén­tes buzgóság általános. Isko­lákban, üzemekben egyaránt. B. T. Találkozó Taskentben A kaftántól a kristályüvegig Baráti találkozó Taskent­ben ... Mézédes üzbég dinnyét ízlelgetnek a magyar fiatalok, illatos kecskeméti barackpálin­kát kóstolgatnak az üzbégek. Az általános terefere közepette hangzik el egy üzbég kislány, neve: Rusztamova Aszalihon. Azt mondja róla a szovjet fia­talok csoportvezetője, hogy Ő Üzbegisztán egyik legjobb munkásnője. Már az 1978. évi tervén dolgozik, a Taskenti Kristályüveggyárban. Amikor e szavak elhangza­nak, az Express társasutazás mind a harminckét részvevője Asz­ja felé fordul. Asz­ja — ez a beceneve Rusztamovának, aki épp olyan fekete hajú és mandula vágású szemű, mint a többi üzbég kislány,— moso­lyogva állja a pillantások ke­reszttüzét, majd önkéntelen mozdulattal végigsimít a ruhá­ján. Mintha azt mondaná: néz-­­­zétek, ugyanolyan csíkos min­tázatú, ezer színárnyalatba hajló ruhát hordok, mint a leg­több üzbég fiatalasszony­é lány. Ilyet fogtok látni Sza­markandban és Buharában is — valóságos nemzeti visele ez... — Az én nagyszüleim is pa­rasztok voltak — mondja, ami­kor leereszkedik a székre. — Az 1917-es forradalom idején falun éltek, egy agyagházban. A nagyapám szakállt viselt és kaftánt hordott, a nagyanyám­­ pedig hosszú bugyogós ruhában­­ járt, mint mások. Ha eljött az­­ imádkozás ideje, nagyapám le- 5 borult a földre és Mekka felé­­ fordulva buzgón ájtatoskodott. ... Igazán nem volt nehéz beleélnünk magunkat az Asz­ja által felidézett világba, hiszen délelőtt jártunk Taskent óvá­rosában, az egyre zsugorodó térségben, amelyet lassan tel­jesen körülfognak az épülő új városrészek. Láthattuk, milye­nek lehettek a „biblikus” kül­sejű, régi időkben épült agyagházak. Megízlelhettük a kumiszt (ott árulták az egyik mecset mellett), töröküléses teázásra invitáltak bennünket a mosolygó akszakálok. Végül — valami nagy mohamedán ünnep lehetett — szemtanúi voltunk annak, miképp megy ma imádkozni az „igazhitűek” egyre fogyatkozó serege. Taxi­val érkeztek a mecset elé a tiszteletre méltó akszakálok, hónuk alatt az imaszőnyeggel. — Ha látták az óvárost — folytatja Aszja —, érzékelhet­ték, milyen nagy utat kellett megtennie a nagyapámnak, mi­re a félnomád élettől elj­utött a kolhozig, a traktorok vilá­gáig. Megsejthették, mennyit változott az üzbégek élete fél évszázad alatt, hiszen én már egy nagy gyárban dolgozom, bonyolult gépeket kezelek és — a tízosztályos iskolával a hátam mögött — egyetemre akarok menni. Közgazdász sze­retnék lenni. ... Mire Aszja idáig ér, az egész termet magával ragadja a vidámság. A szomszédos, is­meretlen asztaltársaságtól át­jön egy üzbég kislány és tánc­ra invitálja Somogyi Vilmost, a nyurga, kunbaj­uszú magyar fiút. A többiek tapsolva, dob­banva kísérik a mozgásukat. Hajlik az üzbég lány dereka, hamiskásan mosolyog a ma­gyar fiúra, kinyújtott ujjai va­lóságos jelbeszédet írnak le. Somogyi Vili — miképp a töb­bi magyar fiatal — tudja, hogy a kéz- és tenyérmozdulatoknak külön jelentésük van tánc köz­ben a keleti népeknél. Bár nincs tisztában a jelbeszéddel, olyan ügyesen utánozza az ujj- és tenyérmozdulatokat, hogy felhangzik a taps. Aztán álta­lánossá válik a tánc. Aszját is hívják... — írja meg, jöjjön minél több magyar fiatal hozzánk — mondja búcsúzóul —, igaz ven­dégszeretettel várjuk őket. Mi is elmegyünk a szép Budapest­re — ismerjük meg egymást. Az ilyen ismeretségekből szö­vődnek a barátságok ... Magyar László * SLÁGERSAROK * Irány a Yamaha-fesztivál Vincze Viktória anyai ágon olaszhonból származik, család­fájáról több operaénekes te­kint le rá. Talán tőlük örökölt­­e kellemesen csengő, szép hangját. — Már érettségi előtt virág­­énekeket daloltam az Ex An­­tiquis-együttesben — meséli a pályakezdést —, s egy évig a dzsessz-konzervatórium hall­gatója voltam. Talán kár volt abbahagyni. Máig is járok hangképzésre, Csathó Máriá­hoz,, a Fővárosi Operettszín­ház tanárnőjéhez. — Mi volt az első slágere? Az 1972-es táncdalfeszti­válon „A mosolyodat el kelle­ne ültetnem” című szám, azóta kilenc kislemezem jelent meg. — Legnagyobb sikere? — Tavaly az írországi Cast­­lekarban harmadik díjat nyer­tem Fényes Szabolcs Száz fe­hér rózsa című szerzeményé­vel .— Hol szokott itthon fellép­ni? — Általában ifjúsági klu­bokban, s önmagamat gitárral kísérem, vagy öcsém kongázik. Lemezeim a Gem­ini-együttes és a Stúdió 11 közreműködé­sével készülnek. — Idén merre járt a nagy­világban? — Áprilisban Kubában sze­repeltem a Tolcsvay-trióval, azután énekeltem a lengyel te­levízióban, Csehszlovákiában, és az NDK-ban is. — Legközelebbi programja? — Meghívtak a híres tokiói Yamaha-fesztiválra, november elején repülök Japánba. Itt dr. Gábor S. Pál—Huszár Erika Hány éjjel vártam című, gyö­nyörű melódiáját adom elő, angol nyelven. Ez most a ked­vencem A Yamaha-feszti­válon ha­gyomány a magyar énekesnők, zenekarok „dobogós” szereplé­se. Vincze Viktóriának is ha­sonló sikert kívánunk. S. A. Lakás a fiataloknak,­­uszternak lyukas a cipője ”­ nevetett kicsit kesernyé­sen a fiatal építőipari munkás, amikor lakáshelyze­téről beszélgettünk. „Az van nekem, a feleségemmel, s a kisfiammal, amit a szülői jószív szorított ki: egy szo­­bácska. Évek óta így szorongunk. Jön a második gyerek, így hát elhatároztam, hagyok kérvényt, kilincselést, s neki fogok építkezni. Pénzünk ugyan kevéske van, de a vállalattól kapunk valami építőanyagot, fuvart, a brigá­dom meg segít hétvégeken.” A lakás­­ országos gond. Százezrek, elsősorban fizi­kai munkások, nagycsaládosok és életüket kezdő fiatalok gondja. S gondja — újabb és újabb megoldásokat, lehe­tőségeket keresve — munkahelyeknek, tanácsoknak, tár­sadalmi és politikai szerveknek. Köztük a KISZ-nek, s az Állami Ifjúsági Bizottságnak is, amely ezt a fiatalok szá­mára oly égető kérdést állandóan napirenden tartja. A A­z ifjúság lakáshelyzetét tárgyalja az az ankét is, amely mA éppen ma kezdődik a fővárosban, az Állami Ifjúsági Bizottság rendezésében. Tárgyalja? Tán nem is a legjobb szó. Alkalmasabb rá: a tapasztalatok kicserélése. Azok a fiatalok, akik ma együtt ülnek, közös fedél alatt, de meglehet, sokuk, „saját fedél” nélkül — arról beszél­getnek, hogyan lehet, vagy lehetne újabb, s újabb —■ né­hol már megvalósított, de csak szűk körben ismert­­— öt­letekkel gazdagítani az otthonteremtés variációinak so­rát, s kiegészíteni az állami támogatásokat, központi in­tézkedéseket megvalósítható, reális elképzelésekkel a „kisebb hazában”, lakóhelyen, munkahelyen. Okosan felhasználni a helybéli erőforrásokat, lehetőségeket. Kedvezményben, anyagi, erkölcsi támogatásban je­lentősen bővült a választék a fiatalok, főképpen a fiatal házasok számára az utóbbi években. Számtalan apróbb, nagyobb segítség kerül közvetlenül vagy közvetve azok­nak a „zsebébe”, akik családalapítás, otthonteremtés előtt állnak, akik vállalják — mert ezzel érzik teljesnek életüket — a két vagy több gyermeket. Állami hozzájá­rulás. Szociálpolitikai kedvezmények. Vállalati, hosszú­lejáratú, kamatmentes kölcsön. Nem egy helyütt olyan pénzösszeg is, melynek visszafizetésétől eltekint a munka­hely. OTP különkö­lcsön, amely — kormányintézkedésre újabb kedvezményként a fiataloknak — az ifjúsági taka­rékbetét akció feltételei szerint beszámít az előtörlesztés összegébe. Vagy például az az intézkedés, hogy a köl­csönszerződés megkötését követően, a megszületett gyer­mekek után — utólag is megadják a szociálpolitikai ked­vezményt (csökkentve ezzel is a tartozást). Mindez, azzal a plusszal, hogy a vállalati lakásépít­kezések jelentős részét — legtöbb helyen a lakások 30— 40, néhol éppenséggel 50 százalékát — adják a fiatalok­nak — nem kis mértékben könnyíti a saját otthonhoz jutást. T­úlzott optimizmus lenne azonban azt állítani, hogy a meglévő támogatások, országos erőfeszítések, min­denütt s minden fiatal számára megoldják a lakás gondját. Hosszú időkre van még töprengenivalója nem­csak a munkahelyi vezetésnek, de szakszervezeteknek, KISZ-szervezeteknek, fiatalok kisebb-nagyobb kollektí­váinak is: mit tehetnek „házuk táján”, saját erejükből, ötletess­égükből, hogy minél hamarabb, s lehetőleg — ol­csón, egymást, s egyúttal ki-ki magát is segítve — csa­ládi fészekhez jussanak. Biró Teréz Mai fiatalok A főszerep A budai vár ásatásainál, a „híres” régészcsoportban dol­­­­gozik egy fiatalember: Nyíri­­ András. Csákányoz, söpröget, cserépdarabokat válogat — te­szi, ami éppen szükséges. Ő a legújabb magyar filmnek, a Jelbeszédnek a főszereplője. A filmet mától vetítik a fővárosi mozikban. — Tudják a munkatársak, hogy egy „filmszínész” is dol­gozik közöttük? — Eddig nem tudták, de most, a film bemutatója után már nem lesz titok. — Mi a főszerep története? — Egy évvel ezelőtt a Petőfi Gimnázium negyedik osztályá­ba jártam. Egy barátom, aki a filmgyárban dolgozott, hívott, hogy próbáljak én is szeren­csét, ugyanis egy új magyar filmhez fiatal férfi főszereplőt kerestek. Próbafelvételt készí­tettek, egyet, kettőt, sokat — és néhány hét múlva megtud­tam, hogy rám esett a válasz­tás. — örült, amikor megtudta? — Azt hiszen, igen. Nem ér­tettem akkor még a jelentősé­gét. Kezdetben ez nagyon meg is nehezítette a munkát. El­neveztem mindig a felvétele­ket, nemegyszer előfordult, hogy húsz ember is állt a stú­dióban emiatt. Később már szégyelltem magam, amiért ennyire nem veszem komolyan mások munkáját. Ez volt egyik legfőbb tanulság számomra:» megismertem és megtanultam becsülni a filmkészítés nagyon nehéz mesterségét. — Az érettségi évében, több mint egyhónapos kiesést jelen­tett a filmszerep„ Mit szóltak ehhez otthon és az iskolában? — Szüleim örültek, ők bíz­tak bennem, hogy nem megy a tanulás rovására. Tanáraim és az igazgatóm is megértőek voltak. Amikor visszamentem, foggal-körömmel azon igye­keztem, hogy a tanulásban senki ne vegye észre a mulasz­tást. — Sikerü­lt? — Igen. — Minek készül? — Latin—történelem szakra szeretnék jelentkezni az egye­temen. Sajnos, ebben az évben nem indult ez a szak, pótlólag jelentkeztem a filozófiára, de nem sikerült a felvételim. Jö­vőre újból megkísérelem a klasszika-filológiát. — Miért éppen a latin sza­kot választotta? — Már a középiskolában megszerettem, többször vet­tem részt országos versenye­ken is. A latin nyelv, már a tanulás során is, önálló alkotó munkára ösztönöz. Vergiliust fordítani, például, egy kicsit kutatást is jelent. — Szabad idegében mit csi­nál? — Általános dolgokat tudok csak mondani. Sokat olvasok, nagyon szeretem a komoly ze­nét. Van néhány főiskolás ba­rátom, velük úgyszólván na­ponta járok hangversenyre. Van egy szép tervem is. Egyik barátommal szeretnénk Török­országba menni, ő a magyar és török zene rokonvonásait keresi, én a két nép történeté­nek alakulását szeretném ku­tatni, közben próbálkozom a török nyelvvel is, könnyűnek látszik. És franciául tanulok. — A filmfőszerep nem vál­toztatta meg elképzelését jövő­jéről? —■ Nem. Egyelőre úgy ér­­zem. Sokat tanultam a forga­tás alatt, megszerettem, nagy­­szerű dolognak érzem a fil­mezést. Nem tudhatom előre, hogyan alakul a jövőm. Jelen­leg dolgozom a Várban, és ké­szülök az egyetemi felvételre. László Ilont

Next