Népszava, 1975. március (103. évfolyam, 51–76. sz.)

1975-03-16 / 64. szám

197­5. március 16. ­ FŐZZÜNK GYORSAN OLCSÓN FINOMAT HETI ÉTREND HÉTFŐ: Pásztorhús, gyümölcs. KEDD: Rizsleves, töltött daga­dó hasábburgonyával, ecetes paprikával. SZERDA: Gomba tojással, cse­megeuborkával, pozsonyi kocka CSÜTÖRTÖK: Zöldbableves, sertésoldalas kapros káposz­tával. PÉNTEK: Sertéspörkölt galus­kával, csalamádéval, sajt. SZOMBAT: Halászlé, túrógom­bóc tejföllel. VASÁRNAP: Csontleves koc­katésztával, Rákóczi-rosté­­lyos burgonyaropogóssal, céklával, narancssaláta. HOGYAN KÉSZÍTSÜK? Pásztorhús Hozzávalók 4 személy részé­re: 60 deka sertéslapocka, 10 deka zsír, 15 deka vöröshagy­ma, 10 deka lecsó, 20 deka tar­honya, 20 deka burgonya, só, pirospaprika.­­ A finomra vá­gott hagymát megpirítjuk a zsír nagyobbik felében. Hoz­záadjuk az apró kockára vá­gott, puha húst, sózzuk, papri­kázzuk és kevés víz hozzáadá­sával félpuhára pároljuk. A maradék zsírban világosra pi­rítjuk a tarhonyát, megsózzuk és felöntjük fél liter vízzel. Fe­dő alatt pároljuk. Mielőtt meg­puhul, hozzákeverjük a tisztí­tott, fel­kockázott nyers burgo­nyát. Felforraljuk és azután összekeverjük a hússal. Készre főzzük az egészet. Rákóczi-rostélyos Hozzávalók 4 személy részé­re: 80 dek­a (4 szelet) rostélyos, 15 deka hagyma, 15 deka füs­tölt szalonna, 5 deka zsír, 15 deka gomba, 5 deka paradi­csompüré, 1 gerezd fokhagy­ma, só, paprika. — A hússzele­teket kiverjük, megsózzuk, és lisztbe forgatva, forró zsírban hirtelen átsütjük. Az apróra vágott szalonnát és hagymát zsíron üvegesre pirítjuk, hoz­záadjuk az összezúzott fok­hagymát, a paradicsompürét és a pirospaprikát. Kevés vízzel felöntve forraljuk, majd rá­öntjük a hússzeletekre. Fedő­vel letakarva, lassú tűzön pu­hára pároljuk. Mielőtt a hús elkészül, hozzákeverjük a tisz­tított, kockára vágott gombát. Burgonyaropogós 50 deka hámozott burgonyát sós vízben megfőzünk, leszűr­jük, összetörjük. 2 tojássárgá­ját, sót, törött borsot adunk hozzá. Rudacskákat formálunk belőle, morzsába forgatjuk és zsírban pirosra sütjük. " KIV­ÁNS­ÁGRECE­PT Meggyes pite Kérte: Vajda Istvánná, Bu­dapest, Sodrás u. 23. Hozzávalók: 30 deka liszt, 15 deka vaj, 20 deka cukor, 2 to­jássárgája, 6 deka morzsa, 1 deci tejföl, csipet só, reszelt citromhéj, 10 deka dió, 1,20 ki­ló meggy, törött fahéj. — A lisztet, a vajat, a 10 deka cuk­rot, a reszelt, citromhéjat gyú­ródeszkán elmorzsoljuk. Hoz­záadjuk a tejfölt, a tojássárgá­kat. Összedolgozzuk és rövid ideig pihentetjük. A tészta fe­lét kinyújtjuk, tepsibe tesszük úgy, hogy pereme is legyen. Villával megszurkáljuk és vi­lágosra sütjük. Ha kissé kihűlt, megszórjuk morzsával, a cu­korral összevegyített dió felé­vel. Elosztjuk rajta a kimago­zott, lecsepegtetett meggyet. Rászórjuk a diós cukor másik felét, fahéjjal ízesítjük és rá­reszeljük a megmaradt tésztát Mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Vaníliás cukorral szórjuk meg. Csak akkor sze­leteljük, ha már kihűlt. HASZNOS TUDNIVALÓK Vajda Istvánné további kér­déseire válaszolva közöljük, hogy a tésztákhoz a gyümölcs­töltelékeket mindig kicsavar­juk, lecsepegtetjük. Annyi morzsát vagy diót szórunk alá, hogy az sülés közben a ned­vességet felszívja. — Vese to­jással, vagy vesevelő készíté­séhez borjú- vagy sertésvesét vásároljunk. Megmossuk, majd kettévágjuk, erezetét eltávolít­juk, 10 percig hideg vízben áz­tatjuk. Végül igen vékony sze­letekre vágjuk fel. Jó étvágyat! Gundel Gábor Telefon polc Egyre több lakásba kerül telefon. A készüléket többnyi­re az előszobában szerelik fel. Gondoljunk a legpraktiku­sabb megoldásra: kerüljön a készülék a falra. De ne csak egy felerősített falapra, hanem olyan polcra, amelyen lesz he­lye a jegyzetfüzetnek a készü­lék mellett, de lehet ezt írni is, ha éppen arra van szükség telefonáláskor. Első rajzunkon ilyen polcot mutatunk be. Kis polcunkat úgy tervez­tük, hogy az kevés anyagból, könnyen összeállítható legyen, s akinek csak néhány szerszá­ma van, az is könnyen elké­szíthesse. Tehát be kell sze­rezni egy 15 mm vastag, OOOX 800 mm-es bútorlap (esetleg pozdorjalemez) darabot. (Bar­­kácsboltokban ekkorát hulla­dékként is árusítanak, ezt ér­demes venni, így lényegesen olcsóbb.) Még szükség lesz kü­lönféle méretű apró szegekre, és már kezdődhet is a munka. Fektessük magunk elé a bú­torlapot, és rajzoljuk rá az egyes alkatrészek körvonalait (A, B, C, D). Vonalzóval húz­zuk a­ vonalakat, mert azok vezetik a fűrészt. A rosszul rajzolt vonalak mentén pon­tatlanul vágnánk, s akkor gya­­luval kellene a darabok éleit egyenesre munkálni. Az is fontos, hogy a találkozó vona­lak derékszögűek legyenek, nehogy az összeállított polc el­ferdüljön. Tehát rajzolás után fűré­szeljük darabokra a bútorla­pot. A leeső részekből vágjuk le az írólapot (D) tartó vezető­léceket (E). Második rajzunkon jól meg­figyelhető, hová kerülnek az egyes alkatrészek. Nem mind­egy azonban, milyen sorrend­ben szereljük össze az egyes darabokat. Ezért először az ol­dallapokra (A) szegezzük fel a vezetőléceket (E). Következő lépésként a két oldallap közé szereljük be a polc fedőlapját és a polc alját (B). Most már helyére erősíthetjük a hátla­pot (C) is. Azonban még a sze­­gezés előtt fúrjunk két lyukat a hátlapba, így tudjuk a pol­cot biztonságosan a falra erő­síteni. Lényegében kész is a polc. De még hátra van a „díszítés”. Az előszoba festéséhez vagy tapétázáséhoz kell igazodnunk. Így háromféle változat közül választhatunk: a polcot simá­ra csiszoljuk és színtelen lak­kal kenjük be — ha színes a fal meg a többi berendezési tárgy; alapozás után bekenjük színes zománcfestékkel, de jó a tapétával történő bevonás is? ha az harmonizál az elő­szoba színeivel. Dobos Ferenc Rajz: Bágyi János . ISOr:250 rj \100 r 1­o«c~ *0 Elm i -1 aLO 09 OC3­0 N[0 a i§ § a i m­m C3­­»• 350 . NÉPSZAVA GÖRBE TÜKÖR CSALÁDFAISKOLA Régen azt hittem, ha felnövök, minden rendbe jön. Megszűnnek majd a kellemet­lenségek. Például a vasárnapok. Amikor a nagybácsi bárdolatlan kedvességgel meg­húzza az unokahúg fülét, s felteszi a világ leghülyébb kérdését, hogy megy az iskola. Mire az unokahúg azt válaszolja, az iskola sajnos minden héten marad. A kínszenve­dések ezzel még nem érnek véget, mert a nagybácsi erre egy nyálas családi puszi kí­séretében közli a következő örök érvényű bölcsességet: paprikát és szalonnát kell ten­ni az iskola falára, akkor elviszik a kutyák. Az évek során persze kiderült, a kutyák elvihetik az iskolát is, meg a gonosz nagy­bácsit is, de ettől még nem jön rendbe semmi. Nem kell félnünk a családi kapcsolatok sorvadásától. Rokonaink száma egyre nő. Közeledési vágyuk pedig némelykor oly in­tenzív, hogy még a tízezer kilométereket is játszi könnyedséggel győzi le. Soha ennyi tengerentúli unokatestvér, mint manapság. Eddig csak egyes primitív népek bonyolult házasodási szabályait nem tudtam követ­ni. Ma már rokonaim rendszere is hasonló fejtörést okoz. Nagybácsik, nagynénik, só­gorok és sógornők kiismerhetetlen szövevé­nye vesz körül. És ha még csak szövevény lenne. De míg nagyszüleink és szüleink egy életre kapták ajándékba a rokonokat, mi szinte minden családi ünnepen újakkal gaz­dagodunk. Pontosabban mennyiségileg nemigen gazdagodunk, mivel nálunk még nem ve­zették be a többnejűséget, illetve a többfér­­jűséget. A család létszáma tehát változat­lan. Csupán a rokoni szeretet és ragaszko­dás sajátos váltólázait éljük át. Mert pél­dául egyszer csak bemutatnak egy fiatalem­bert. Illedelmes, hétköznapi fiút. Anyósje­­löltje — aki történetesen a nagynénénk, te­hát véleménye szentírás — sietve felvilágo­sít az ifjú előnyös tulajdonságairól. Még egy ilyen összeillő párt! A tiszteletre méltó idős hölgy szenvedélyesen hozzáfűzi: ha eb­ből nem lesz házasság, az ifjú bizony meg­nézheti magát. Természetesen házasság lett belőle. S mi gyanútlanul kedveljük az új sógort. Csak fél év múlva derül ki, milyen súlyos hibát követtünk el. Az előnyös fia­talember időközben elhatározta, hogy gaz­ember lesz, s ez sikerült is neki. Gyűlölkö­dés, veszekedés, verekedés, majd válás — s ami még ebből következik, megszűnt a só­­gorság, tehát első számú családi napipa­rancs: utálni kell a leváltott férjet. S ez a folyamat szinte megállíthatatlan. Rokoni érzelmeink lassan elfáradnak. Közönyössé válunk. „Családi szeretet” nevű idegköz­pontunk elveszti érzékenységét. Tompult­ságunkból talán már az sem rázna fel, ha netán a lochnessi szörnnyel kerülnénk ro­konságba. Tudjuk, kezdetben ő is szerény, előnyös fiatalember, jó parti, csak később válik szörnnyé. Itt persze még nem tartunk. Pillanatnyi­lag érvényes családfánk szerint csupán az egész civilizált társadalommal állunk ro­konságban: az aktív dolgozó paraszttól a dzsesszzongoristáig mindenki jelen van. Azt hiszem, már ez is túl sok a jóból. Ezek a kapcsolatok is túlságosan zaklatottak ah­hoz, hogy bensőségesebbé válhassanak. Ta­lán még a család élő fája is egészségeseb­ben fejlődj­e —, ha nem molesztálnánk annyit az ágait. Hisz ez így mindenkinek kellemetlen. A megpróbáltatások egyébként nem a sógoroknál kezdődnek. Miért is kell részt vennünk abban a kegyetlen pontver­senyben, amely a szülőszobában kezdődik és a temetőben ér véget? Hány kilóval született? Milyen a bizo­nyítványa? Milyen a hivatali előmenetele? Mit tud elintézni? Milyen partit csinált? Vett-e házat? Miért olyan élhetetlen? Mi maradt utána? Hány koszorút kapott? Kié lesz a lakás? Ha ezek a kérdések érdeklő­désből vagy tán jámbor kíváncsiságból fa­kadnának — még kedvesek is lehetnének szívünknek. Mert végül is, ki bánja, ha fog­lalkoznak vele? Csakhogy ezek vérfagyasz­tó vizsgakérdések: mindannyian félünk tőlük. Mert hiába igyekeztünk az életben, nagyon könnyen elbukhatunk akármelyik nagybácsi vagy sógornő szigorú ítélőszéke előtt. Aki tenyérbe mászó fölénnyel dönt sorsunkról. Mert a rokonnak különleges jogai vannak, felelősség nélkül nyilatkoz­hat és minősíthet. S minél több a sógor és a koma, annál kisebb a felelősség, s annál jobban ingerel a beleszólás vágya, önálló­ságunkat csak egyetlen módon védhetjük meg: ha tapintatlan érdeklődésre még tola­kodóbb kérdéssel válaszolunk. Nemes via­dal ez, amelyben inkább csak vesztesek vannak — hisz valahol mindenki sebezhe­tő. A rokon pedig csak akkor ér valamit, ha ismeri, hová kell szúrnia. Szerencsére, azért vannak még idegenek. Akiket zavar­talanul szerethetünk. Szerethetünk? De meddig? Holnap talán már a rokonaink lesznek, s akkor elveszítjük őket. Nem is csoda: ebben a nagy családi sokadalom­­ban! Szekrényesy Júlia Kerek asztal a terítővel A kerek étkezőasztalon nem szép a négyszögletes abrosz, készen pedig ritkán lehet meg­felelő méretű, körlap alakút kapni. A méterben vásárolt, színes mosóanyagokból, vagy fehér damasztból nagyon mu­tatós, kerek térítőt készíthe­tünk házilag. Mivel a méter­áru szélessége 80—120 cm, a körlapot két félből, vagy négy negyedből kell összeállítani. Csomagolópapíron szerkesszük meg a szabásmintát. Az asztal átmérője (D) könnyen lemér­hető. Az abrosz legalább 20 cm-rel nyúljon túl az asztal pe­remén, így a szabásminta kö­rének sugara: 1­­­D 2­4- 20 cm lesz. Ilyen nagy körző rit­kán akad a háznál, ezért a körívet a következőképpen rajzolhatjuk meg a legegysze­rűbben: a kör középpontjába tűzzünk egy műszaki rajzsze­get (1), amelynek nyakára elő­zőleg hurkoljunk rá damilt, vagy erősebb cérnaszálat (2). A szál másik végére —ponto­san olyan távol, mint ahány cm a sugár­é— kössünk egy ce­ruzát, vagy krétát (3), s a szá­lat állandóan feszesen tartva — húzzuk meg a kört. A leeső maradékot ne dob­juk el, hanem varrjunk szal­vétákat. A körlap közepét vagy az asztalról lelógó szélét kihímezhetjük. Egyszerű, s mégis mutatósan díszíthetjük a téri­tőt úgy is, hogy a szélet az anyag színével harmonizá­ló árnyalatú fonallal szegjük be. Ugyanígy a szalvétákat is. A. M. A divat időnkénti megúju­lásakor elhangzik a kérdés: mi legyen a még jó, de divat­­,ramúlt holmival? Érdemes-e, s ha igen, hogyan lehet átala­kítani őket? Ezerkilencszáz­hetvenöt di­vatja kedvez az ötleteknek: számtalan a variációs lehető­ség, mintásat egyszínűvel, vagy különböző színű anyagokat együtt hordunk ma már. Mivel a szintetikus anyagok általában színtartók, ak­kor is mosható lesz a kétféléből ké­szült ruha, ha az egyik anyag élénk színű, a másik sötétebb. Az átalakítási ötletek szá­ma felsorolhatatlan. Szűk szoknyából nem könnyű bő­vet készíteni; egyik régebbi írásunkban adtunk ehhez ta­nácsot. Viszonylag kevés munkával meghosszabbíthat­juk a rövid szoknyát, ha le­engedjük a felhajtást, és a derékrészéhez kötött ,,passzét” toldunk, vagy ha a kötött tol­dás a szoknya aljára kerül, sőt akkor is, ha két, régebbi ruhadarabból kissé ejtett de­rekú újat állítunk elő. Már feltűntek a blúzszerű­­pulóve­rek, az új divatban ugyanis a pulóver mellett igen kedvelt a blúz is. Hogyan alakíthat­juk régi kötött holminkat blúzzá? Úgy, hogy lebontjuk a bordás pántot a pulóver nyakáról, és más, kötött anyagból hegyes gallért, gom­boláspántot varrunk a puló­verre, amely így, ezzel az egyszerű megoldással kötött „blúzzá” válik. Csupán egy negyed méternyi, mintás jer­sey szükséges az alakításhoz vagy egy másik pulóver, ame­lyet a díszítő részek kedvéért feláldozunk. Rajzaink alakítá­si ötletek olyan ruhadarabok­hoz, amelyek minden nő szek­rényében megtalálhatók. 1. A régi drapp, barnamin­tás jerseykosztüm, mindösz­­sze térdig érő, kissé bővülő szoknyával, alatta spenótzöld, hosszú ujjú pulóver. Az újjá­alakított holmi, mellényrész­­szel egybevarrt szoknya, más színnel, kombinált kosztümka­báttal és nylon ingblúzzal. A mellény­szerű felsőrész a zöld pulóverből készül, drapp gép­­fűzéssel díszítve. A szoknya a kissé ejtett, elöl V-alakú de­rékrész alá varrott. Leenged­jük a szoknya felhajtását, ha a hajtás helye meglátszódna, keskeny zöld pánt rá varrásá­val vagy gépvarrással eltün­tethetjük ... A kosztüm ka­bátját teljesen szét kell bon­tani ahhoz, hogy rajzunk sze­rint átalakíthassuk. A kabát vállára elöl zöld vállrészt sza­bunk, u­ljára betoldott kézelőt. A kivágott vállrészből viszont két kis, U-alakú zseb készül­het a vállrész alá. A kosztüm elejének szűkítő varrását, és az újonnan rávarrt részeket drapp gomblyukvarró fonallal letűzzük. A kabát újszerűségét a derék elvágásával is fokoz­zuk, fölötte a kabátot berán­coljuk. 2. A régi ruha: egyenes vo­nalú, állónyakas, kötött mű­szál ruha, alján több színű, be­lekötött csíkkal. Az újjáalakí­tott, elegáns, otthoni öltözék, hosszú kötényruha, alatta nylon blúzzal. Az otthoni ru­hához csak a régi ruha nagy darabjait használjuk fel, nya­ka, ujja nélkül. Ebből az egyenes darabból lesz az új holmi teljes, mell alatti ré­sze. A mell fölötti részt és a szoknya alját készíthetjük más, hozzáillő színű, de azo­nos kötött anyagból, és az ös­­­­szetoldás vonalára 5—6 cm nagy, színes virágokat him­­zünk, műszál kötőfonalból. A rövid ruhából így lesz hosz­­szú, a háta csípőig cipzárba, és ha szükséges, hátul, közé­pen, a szoknyarészt hasíték­kal is elláthatjuk, hogy meg­kapjuk a kellő lépésbőséget. Kevesebb munka, ha midi­szoknyát alakítunk a régi, csíkozással díszített kötött ru­hából. Ennél a modellnél is meghagyjuk az eredeti csíko­zást,­ de a széles derékrészt, egy ugyanolyan széles csikót a szoknyába az eredeti csíko­zás fölé toldunk a szétvágott ruhába, s egy kétszer oly szé­leset toldunk a szoknya aljá­ra. A masnira kötött „rollm­­­öv” valamelyik csíkkal azonos színű, kötött anyagból készül­jön. 3. Az ingblúz még most is divatos... de még divatosabb lesz, ha fehér pamutcsipkét varrunk rá. Két pulóverből alakítható a V-alakú kivágás­sal, libegő ujjal díszített, szé­les, letűzött szegélyekkel ellá­tott, új vonalú mellény, ame­lyet hosszú ujjú blúz fölé vi­selhetünk. S íme, a régi puló­ver „blúzzá” alakított változa­ta. Kétféle pettyes nylonból készülhet a buggyos ujjú, há­tul masnis blúz, sötétkék ra­kott szoknyához, ünnepi alka­lomra, iskolai ünnepségre, is­kolás lányok számára. S vé­gül ismét egy rávarrt, fehér csipkével díszített, világoskék Neva­­ngblúz, szintén iskolás bakfis lányoknak. Maglódi Magd 11

Next