Népszava, 1975. június (103. évfolyam, 127–151. sz.)

1975-06-15 / 139. szám

It VASÁRNAPI MOZAIK 1975. JÚÚNIUS 15. VASÁRNAP A Nap kel 3 óra 40 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. SZELES, MELEG IDŐ Európa időjárását egy körülbelül 3—4 ezer ki­lométer átmérőjű ciklon áramlásrendszere hatá­rozza meg. A nyugat— keleti irányú áramlással kontinensünknek a ten­gerpartoktól távolabbi vidékeire egyre hűvö­sebb léghullámok érkez­nek. A nedves, hűvös le­vegő azonban legna­gyobbrészt a Kárpát­medencétől északra ha­lad el, ezért a hazai idő­járásban lényeges válto­zás az elkövetkező na­pokban nem várható. Vasárnap estig válto­zóan felhős időre, szór­ványosan kialakuló zá­porokra, zivatarokra, mérsékelt, napközben többfelé megélénkülő nyugati, északnyugati szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 24—29 fok kö­zött lesz. A Duna vízállása Bu­dapestnél 350 centimé­ter.­­ Megélénkült az ide­genforgalom a hét végén Egerben és a Mátrában. A vakáció kezdetétől külö­nösen a fiatalok érkeznek nagy számítán, az egri vá­rat például szombaton több mint ezer diák ke­reste fel. A gondos anya: — Kisfiam, ne üsd Jó­zsikát! Fájni fog a­ ke­zecskéd. — Nyolc másodpercig tartó nagy erejű földren­gés rázta meg szombaton Chile középső területeit. köztük a chilei fővárostól mintegy 60 mérföldre északnyugatra levő Val­­paraisót is. Áldozatokról és hárókról egyelőre nem érkezett jelentés. A Bue­nos Airestől mintegy 1300 kilométerrel északkeletre levő San Juan argentínai városban is földrengést észleletek. — Támad a peronosz­­póra. A sok csapadék rendkívül páradússá teszi a Duna—Tisza közi ha­tárt. A legkisebb meleg­től is valósággal „gőzöl­nek" a szőlő- és gyümölcs­ül­tetvények. Hetek­­óta állandó a peronoszpóra­­veszély, van, ahol már ötödször permeteznek. — Divatos gyermekpa­­pucsok. A Szombathelyi Háziipari Szövetkezet szőtteseit, textíliáit és gyermekruháit itthon és külföldön egyaránt ked­velik. Újabb formákkal, fazonokkal gazdagították a különleges mintázatú l­ázicipőket, amelyekből gyermek- és felnőtt mé­retben gyártanak. A diva­tos gyermekpapucsokból még ebben az évben 600 ezer párat készítenek. Bő­vítették a varró- és a tex­tilrészleget, a munkák megkönnyítésére NDK- gyártmányú gyorsvarró­gépeket és dán vasalógé­peket vásároltak.­­ Kommunista műsza­kot tartottak szombaton a Borsodi Szénbányák dol­gozói. A műszakban részt vett 15 ezer bányász bé­rét a „Gyermekeink ta­nulásának jobb feltéte­leiért” mozgalom számlá­jára fizetik be.­­ A mongóliai ásványi kincsek komplex geoló­giai felmérésére nemzet­közi szakértői küldöttsé­get alakítanak. A döntés­ről a KGST kilenc tagor­szágának képviselői egyez­ményt írtak alá, s a költ­ségeket is közösen fede­zik.­­ Nagy teljesítményű, új szö­vetlerend­ez­ésekkel cserélték fel a Pápai Tex­­tilgyár 60—70 éves gép­­matuzsálemeit. A rekonst­rukció első szakaszában 48 szovjet gyártmányú automata szövőgépet állí­tottak fel. A tervek sze­rint 1977 végéig új csar­nokot építenek, amelyben 208 gépiét helyeznek el. — Szerelmes tudnál-e lenni olyan nőbe, aki nálad öregebb? — Soha! Nem találnék olyan nőt, aki azt mon­daná, hogy öregebb ná­lam! — Az útépítést jelző ki­világított korlátnak ütkö­zött személygépkocsijával Fülöpszállás határában a 40 éves Szabó Mihály. A baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meg­halt.­­ — Halálos fürdőzés. Hajdú-Bihar megyében, Hajdúbagos községben, a Szabadság Tsz kertészetei­ben a vakációzó diákok az egyik tsz-tag felügye­lete mellett kertészked­tek­. Az egyik gyermek, a 12 éves Porcsin Sándor derecskei lakos engedély nélkül a közeli víztároló­ban fürdött és a vízbe ful­ladt. A felelősség megál­lapítására vizsgálat in­dult. A Munkás-különvonat a Szovjetunióba. Június 17-én Kijev—Leningrád— Moszkva útvonalra 310 építőipari szakmunkással külön vonatot indít az IBUSZ. A 12 napos úton megismerkednek a váro­sok nevezetességeivel, és baráti szakmai találkozó­kon vesznek részt. — Mintaterem a bútor­­raktárban. Új, több mint 20 ezer négyzetméter alapterületű bútorraktárt építenek Nagykanizsán. A Bú­tor­értékesítő Vállalat innen látja majd el a du­nántúli áruházak és üz­letek többségét. A raktár­ban mintatermet is kiala­kítanak, ahol vásárolni lehet majd. A hatalmas raktár 1976-ban készül el­ ,4 ve­nd­ég oda szól a pincérnek: — Bocsánat, de légy úszkál a sörömben. — Istenem, milyen ki­csinyes emberek vannak manapság!, — fortyan fel a pincér. — Hát mennyi sört tud meg­inni egy légy? — Jogi tanácsadó fiata­loknak. Szombathelyen kilenc fiatal jogász vál­lalta, hogy havonta két alkalommal fogadóórákon ingyenesen válaszolnak a fiatalok különféle jogi kérdéseire. A csorport megalakulásáról, céljánál a megyeszékhely vala­mennyi KISZ-alapszerve­­zetét tájékoztatták. A fia­tal jogászok kérésre az üzemekbe is ellátogatnak. J­ölt az áram. Borsod megyében, Kazincbarcika és Ózd között Derkóczi István 21­­ éves technikus a Geodéziai és Térképé­szeti Vállalat megbízásá­ból a magasfeszültségű villanyvezeték alatt te­reptisztítást végzett. Egy kivágott fa a villamos vezetékhez ért, amelyen keresztül a fiatal férfit halálos áramütés érte. Az esetet kivizsgálják . A „Szóljatok, szép szavak” színjátszó ren­dezvénysorozat háromna­pos döntője szombaton Zalaegerszegen megkez­dődött. A hat területi döntő kétszáz csoportjá­ból hét jutott el Zalaeger­szegre. Hétfőn hirdetik ki az eredményeket. — Fejér megye pedagó­gu­s-képzőm­űvészeinek ki­állítása nyílt meg szom­baton Székesfehérváron. A tárlaton 16 művész ál­lította ki az iskolai élet­ről alkotott olajfestmé­nyeit, grafikáit. — Papachristos Andreas szobrászművész alkotá­saiból nyitottak szomba­ton Tatán kiállítást. A Szentendrén élő görög származású művész 15 fi­gurális alkotását mutat­ják be. — A mosonmagyaróvári Hanság Múzeumban szom­baton a paraszti festő, Ál­dozó József munkáiból nyílt kiállítás. A szülőfa­lujába, Himodba visszaté­rő művész a falusi élet epizódjait viszi vászonra. — Vízgazdálkodási nyá­ri egyetemet rendeznek ezúttal másodszor Baján. A résztvevők július 2—8 között a települések víz­­gazdálkodásáról tárgyal­nak. E témával kapcsolat­ban 21 előadás hangzik el. — Új üzemanyagtöltő állomást létesít az AFOR Salgótarján határában, a 21-es számú fő közlekedé­si út mentén. Az új állo­máson, amelyet az év vé­géig üzembe helyeznek, autóápolási cikkek, vala­mint gumiabroncs árusí­tását is tervezik.­­ Egymásba rohant egy személyvonat és egy autó­busz szombat hajnalban Szöultól 250 kilométer­nyíre. Tizenkilencen éle­tüket vesztették, s több mint 40-en megsebesül­tek.­­ Hetedszer is összeüt­között a törvénnyel Szűcs Ferenc 32 éves foglalko­zás nélküli budapesti la­kos. Szabadulása óta nem dolgozott,­lopásból és köl­csönökből tartotta fenn magát. A Fővárosi Bíró­ság 1 év és 4 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. El­rendelte a büntetés letöl­tése után szigorított őri­zetét is. SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZ A PÁLYAUDVARON Hálózatfejlesztési terveik szerint a fogyasztási és értékesítési szövetkezetek az idén mintegy 700 kiske­reskedelmi egységet helyeznek üzembe. Az áfészek , részt vállalnak a főváros és a megyeszékhelyek lakos­ságának ellátásából, valamint az idegenforgalomhoz kapcsolódó feladatokból is. A már megkezdődött je­lentősebb beruházásaik közé tartozik a Déli pálya­udvar szövetkezeti áruházának építése, amely szer­vesen kapcsolódik a metróhoz tervezett ABC-áruház­­lánchoz. A szövetkezeti áruház alagsorában — tekin­tettel a budai és a Buda környéki kiskerttulajdono­sokra — kerti eszközöket is árusító iparcikkosztályt hoznak létre. A mintegy háromezer négyzetméter alapterületű áruházat előreláthatólag az év végéig megnyitják. Az idegenforgalom szállásgondjain eny­hít majd a 250 személyes új mátrafüredi szálloda. A 600 adagos konyhával és uszodával ellátott Avar­­szálló szilvesztertől fogadja a vendégeket. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóinkat. A BKV KÖZLEMÉNYE Június 15-én üzemkezdettől a 75-ös autóbuszok — XIV. kerület, Cinkotai út—Egressy út—Miskolci ut­ca—Mogyoródi út—Öv utca—Egressy út — meghosz­­szabbított körirányú forgalmi útvonalon közlekednek. Új megállók: Egressy út 208-as szám előtt, Egressy út 180-as szám előtt. Mogyoródi út 140-es számú ház­zal szemben. Mogyoródi út 193 b számú ház előtt. Jú­nius 16-án üzemkezdettől előreláthatólag négy hóna­pon át folyamatosan a III. kerület. Bécsi úton vég­zendő vágányépítés miatt a 11-es jelzésű villamosok helyett a Margit-híd—Nagyszombat utca között, a 17-es villamosok vonalán végig, június 16-tól 19-ig 8.30- tól 13.30-ig Pesterzsébeten, a 31-es villamos vo­nalán, a Határ út és Pacsirta-telep között, június 16- tól 20-ig minden éjjel 21 órától üzemzárlatig a Kál­vin téri munkák miatt Gellért tér és Kálvin tér kö­zött a 47-es, 49-es villamosok helyett, június 18-án 8.30- tól 13.30-ig a HÉV gödöllői vonalán végzendő vá­gányszabályozási munkák miatt Cinkota és Szabad­ság-telep állomások között, június 19-től 21-ig min­den éjjel a XIV. kerület, Erzsébet királyné útján folyó munkák miatt Mexikói út és Újpalota lakótelep kö­zött villamos-, illetve HÉV-viteldíjjal autóbuszok köz­lekednek. c­y (SEB Z.JURJEV tudományos fantasztikus regénye nyomán írta Cs. HORVÁTH TIBOR rajzolt# FAZEKAS ATTILA | Trupper tábornokot kísérője, a ,hangyal" Forthus már út­közben TÁJÉKOZTATJA ARRÓL, HOGY MIT FOG LÁTNI ELLENŐRZŐ ÚTJÁN... Jelenleg ötven kísérleti SZEMÉLY TARTÓZKODIK A BÁZI­SON. KÜLÖNBÖZŐ INTEL­LIGEN­ , CIA SZINTÉZ EMBEREK. KÖZ­TÜK OLYANOK IS, AKIK A LEG-­­ MAGASABB KÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZNEK. A LEG­KÜLÖN­­­BÖZŐ­BB FOGLALKOZÁSUNK. A LEGKÜLÖNBÖZŐBB VÉR­­MÉRSÉKL­ETÜEK. MÉGIS EGYFORMÁN HAT RÁJUK A TELESTIMULÁTOR. Ük' -"rák Állandó eufóriai állapot, kellemes közérzet. FELFOKOZOTT JÓKEDV. AZ ÖNÁLLÓ AKARAT TELJES HIÁNYA. A RADIOKAPCSOLÓ EGYETLEN FORDULATÁVAL KÉPESEK VAGYUNK EZT AZ ÁLLAPOTOT FÉLELEM­ÉRZETRE, VAGY AGRESSZIVITÁSRA ÁTVÁLTOZTATNI. NÉPSZAVA Évfordulók Vasárnap * SZILÁGYI JOLÁN (1895—1971) (Szamuely Tiborné) festőmű­vész, a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom har­cosa születésének 80. évfor­dulója. VÉGH JÁNOS (1845—1918) zeneszerző, az akadémikus­­rom­antikus irányzat képvise­lője ISO esztendeje született. SALAMON BÉLA (1885—1965) színész, kabaréigazgató, a Magyar Népköztársaság ér­demes művésze halálának 10. évfordulója. Hétfő KÖRÖSFÖT KRIESCH ALADÁR (1863—1920) festő- és iparművész, a sze­cesszió képviselője halálának 55. évfordulója. ELSA TRIOLET kiváló francia írónő 5 eszten­deje halt meg. Helion kezdődik a Neutrino *75 Bruno Pontecorco Lenin-dijas professzor nyilatkozata Ma az egységes anyag mozgását, szerkezetét és változásait négy alapvető kölcsönhatással kapcsol­ják össze a tudósok. Az égitestek mozgását alakító és a súlyt létrehozó gra­vitáció, az anyag kémiai vegyületeit is alakító elektromágnesessség és a kémiai elemek állandósá­gát biztosító nukleáris erő mellett a negyedik össze­tevő a gyenge radioaktív erő, amelyet radioaktív bomlásokban már a szá­zadfordulón észleltek, de igazi „természetével" csak most ismerkednek a tudó­sok, közöttük Bruno Pon­­tecorvo Lenin-díjas szov­jet professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, aki a hétfőn kezdő­dő Neutrino 75 konferen­ciára érkezett Magyaror­szágra. — A gyenge radioaktív kölcsönhatás jellegzetes hordozója a neutrino *— magyarázza kutatásairól Pontecorvo professzor. — Ennek a könnyű, gyors és láthatatlan részecskének a létét már a harmincas években „megjósolták", de kimutatni csak az ötvenes években sikerült. Ma már­ nagy energiájú gyorsító berendezésekben előállít­ható, és éppen ezekben az években válik az anyag szerkezete mélyebb meg­értésének, feltárásánál, egyik legfontosabb, legha­tékonyabb munkaeszközé­vé. A neutrinosugárzás ugyanis nyalábba gyűjt­hető, és ennek segítségé­vel lehet kutatni az elemi részecskék, például a pro­ton szerkezetét. A hetve­nes évek fizikájának egyik jellegzetessége a neutríno­­sugarak felhasználása pél­dául a Nap és a Kozmosz szerkezetének kutatásá­ban.­­ A feltételezések sze­rint a Nap és a csillagok is bocsátanak ki neutrínó­­sugarakat. Az eddigi kí­sérletek még negatív ered­ménnyel jártak, most meg­kísérlem kutatásaimban új oldalról megközelíteni ezt a kérdést. Sokat várok a balatonfüredi konferen­ciától, amely minden bi­zonnyal új kutatási ered­ményeket tesz a tudomány közkincsévé — mondotta Pontecorvo professzor —, s a tanácskozáson is be­számolok majd kutatási módszereimről. V. /,*, ÚJRA ITT A NYÁR Javul az idő?! Gyerekek és galambok búsulnak a Bla­­ha Lujza téri szökőkút medencéjében (Gonda György felvétele) Lezárult a kedvezményes h­izelőakció A lakosság részére 1975. április 1-től meghir­detett árengedményes ha­zai szén- és hazai bri­­kettakció június 14-én üzletzáráskor befejező­dött. Előzetes adatok szerint az akció során két és fél hónap alatt a la­kosság körülbelül 1 mil­lió tonna szenet és bri­kettet vásárolt, s így mintegy 118 millió forin­tot takarított meg. Vetítik az írást A korszerű oktatásnak ma már világszerte­ fontos eszköze az írásvetítőgép. Ehhez a berendezéshez si­került az ÍRÓSZER Szö­vetkezet szakembereinek speciális összetételű rosz­­irónt összeállítaniuk. A Projector Pen nevű négy­színű, irónnal filmre, üvegre, fára, papírra, bőr­re és műanyagra egyaránt lehet írni. A különleges trón festékanyagai a víz nem oldja, tehát nem má­­zolódik el, és az írásvetí­téskor saját színeit adja vissza. 1­9­7­5. j­ú­n­i­u­s 15. „Megújult­ a fertődi kastély A legnagyobb és talán a legszebb barokk-rokokó műemlékünk a fertődi Esterházy-kastély, amely jelenlegi formáját a XVIII. században kapta Helyreállítására az elmúlt években 50 millió forintot költöttek. Hamarosan res­taurálják a régi kínai fal­festményeket is. Az idén befejeződik a kastély te­tőzetének felújítása. Bá­dog helyett rézből készí­tik az előlevezetéket. Ez­után sor kerül a vízháló­zat rekonstrukciójára és a belső szigetelésre. A ter­vek között szerepel az épület külső festése, tata­­rozása is. — Drágul a Fiat. A Fiat Művek bejelentette, hogy június 16-tól átlagosan 5,85—7,12 százalékkal eme­li gyártmányainak árát. Az árakat 10 hónapon be­lül már harmadszor tor­názták feljebb. TV-találkozó V­esz­prémben Június 23—28. között rendezik meg az V. veszprémi tv-találkozót. A televízió drámai és ze­nés műsorainak sereg­szemléjén 21 művet mu­tatnak be az elmúlt év java terméséből. A talál­kozó — amint Szinetár Miklós főrendező sajtótá­jékoztatóján elmondotta — lehetőséget ad az al­kotóknak­ az áttekintésre, az eszmecserére, az ak­tuális művészetpolitikai kérdések megvitatására. Tizennyolc országból mintegy ötven vendég, különböző tv-társaságok képviselői vesznek részt a szemle kereskedelmi jellegű vetítésein. A veszprémi közönség a művelődési házban el­helyezett színes monito­rokon láthatja a filme­ket, és a város üzemei­ben új tv-filmek ősbe­mutatójára is sor kerül. A rendezvényeik között szerepel egy közönségta­lálkozó, a Ház munkatár­saival. A zsűri, amelynek elnöke Boldizsár Iván állam­i díjas író, három fő díjat ítél oda, és az idén először Veszprém város tanácsa is díjat ad egy magyar író alkotásai­­ól készült tv-játéknap A díjkiosztást és a­ talál­kozóról készült riportfil­met a tv 28-án este köz­vetíti. Tizenöt emeletes gépóriás A Thorez külfejtéses bánya fejlesztésének fon­tos részeként 15 emelet­nyi magas gépóriás sze­relését kezdték meg Vi­­sontán. Az NDK-ban gyártott marótárcsás föld­kotró gép szerkezeti ele­meit vagonokban szállít­ják folyamatosan Vison­­tára. A bányagép szere­lési műveleteinek időtar­tamát egy teljes évben határozta meg az NDK-ben­ gyártó cég, de a vi­­sontai gépszerelő üzem hat szocialista brigádjá­nak tagjai vállalták, hogy a rájuk háruló különleges feladatot a kongresszusi versenyben két hónappal a határidő előtt teljesítik, hz­ elektromos vezérlésű, hatalmas bányagép telje­sítményére jellemző, hogy óránként 4000 köbméter föld megmozgatására ké­pes.

Next