Népszava, 1975. június (103. évfolyam, 127–151. sz.)
1975-06-29 / 151. szám
10 Sokakat érdekel Mi a stressz? A stressz — orvosi értelemben — az élettel járó elhasználódási folyamatok egysége. A hétköznapok során valamennyien éreztük már, hogy egyik-másik tevékenység kimerít, túlságosan igénybe vesz bennünket. A fáradtság, az ingerlékenység, a betegségtudat a stressz egy-egy megnyilvánulási formája. Életünket elkerülhetetlenül kíséri végig a stressz. A gyermekéért aggódó anya, a főnökétől szorongó beosztott, a sikerért küzdő sportoló, a csúcsforgalomban vezető autós — mind-mind stresszhatás alatt állnak. Elkerülhetetlen tehát, káros hatása azonban minimálisra csökkenthető. Az állandó alkalmazkodás a stresszhez ugyanis életünk feltétele, sőt, egészségünk, boldogságunk tiled. Számos betegség oka például a szervezet alkalmazkodásának hiányában, vagy hibás működésében rejlik. Így az idegrendszeri vagy lelki zavarok, a magas vérnyomás, a gyomor-, nyombélfekély, az infarktus gyakran stresszhatásokkal magyarázhatók. Helytelen azt hinni, hogy minden stresszhatás káros a szervezetre. Gondoljunk az amatőrsportolás gyógyító, kikapcsoló, felüdítő hatására, vagy az elmebetegségek sokk-kezelésére; ezek szintén stresszhatások. A stressz gyógyító hatásával kapcsolatban nagyon érdekes megfigyelés az ókori görögöké; a láz búskomorságban, lelki bajokban, epilepsziában, egyegy bőrbetegségben néha gyógyító hatású. Ennek ma már tudjuk az okát. A láz ugyanis a szervezetet aktív védelmi készültségbe helyezi, s így legyőzheti a betegséget, mintegy visszazökkenti a szervezetet a „helyes kerékvágásba”. Már Hippokratész, a hírneves görög orvostudós megállapította, hogy a betegség nemcsak szenvedés, hanem erőkifejtés. küzdelem is, hogy a szervezet helyreállítsa épségét. Ez a folyamat — a stresszről alkotott mai ismereteink szerint — három fokozatban valósul meg. Első a vészreakció, amelynek során a szervezet mozgósítja erejét; második az ellenállás, s ezt követi a kimerülés szakasza. Támadás ellen kétféleképpen lehet védekezni: ellentámadással vagy megfutamodással. Ha a szervezetet bacilus támadja meg, a vérben ellenanyagok képződnek, amelyek megölik a betolakodót. Ez a szervezet ellentámadása. De ha egy forró lemezhez érkezünk, akaratlan reflexmozdulattal rántjuk vissza, amiben semmi támadás nincs, szervezetünk egyszerűen biztonságos távolságban tartja magát a káros hatástól. A védekezésnek ez a két formája általában az idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek irányításával valósul meg. Miben segíthetjük mi magunk a stressz káros hatásának legyőzését? Mit tehetünk életünk harmóniájának megvalósításáért? „Ismerd meg önmagad” — itt kezdődik a céltudatos emberi magatartás. Fáradtságaink, feszültségeink nagy része abból ered, hogy olyan szerepet kényszerítünk magunkra, amely idegen tőlünk. Ismerjük meg lelki adottságainkat, de legalább olyan fontos, hogy ismerjük a testünket is. Mindenkinek volt már gyomorrontása, jelentéktelen bőrallergiája, heves szívdobogása, amelyek — ha nem tudjuk az okokat — az indokolatlan aggodalmaskodás miatt súlyos betegséggé válhatnak. Törekedjünk változatosságra, egy nap tennivalóinak megszervezésében csakúgy, mint az elkövetkező évek megtervezésében. Igyekezzünk megvalósítani elképzeléseinket, próbáljuk megtalálni önmagunkat a munkában és a magánéletben egyaránt. Hogyan tegyük? Ne féljünk a fokozott erőkifejtéstől — legyen az fizikai vagy szellemi —, a nekünk fontos, jó cél érdekében bátran mozgósíthatjuk összes energiáinkat. Ily módon mi magunk is előidézhetünk bizonyos pozitív stresszhatásokat, amelyek tovább növelhetik a teljesítményünket. Ugyanakkor mindent el kell követnünk azért, hogy ha teljesen nem is tudjuk kizárni, de legalább a minimumra csökkentsük a nem kívánatos stresszhatásokat. Emberi kötéseinkben keressük a konfliktusmentes kapcsolatokat. Tökéletesítsük magunkban az alkalmazkodás képességét és tiszteljük a közösséget. Dr. O. B. Az iparművészet történetéből MESTEREK, MŰVEK, MIHELYEK (VI.) Mind iparművészeti, mind kultúrtörténeti szempontból figyelmet érdemelnek a régi evőeszközök, az étkezés ünnepi vagy egyszerű asztalainak nélkülözhetetlen kellékei. Változatos anyaguk, gazdag díszítésük, s a különböző korokból származó formai megoldásuk miatt megismerésük sok érdekes tudnivalót tartogat számunkra. A kanál őse: a behajtott kéz, a begörbített tenyér Ennek formáját vélte felfedezni az ősember bizonnyal egy csiga, egy kagyló részében, gyümölcsök kemény héjában. A legrégebbi kanál fából, csontból készült. A csont, szaru, agyag könnyen megmunkálható anyagok voltak. A fakanál falusi, paraszti háztartásokban ma is a legfontosabb eszköz, számos néphit kapcsolódik hozzá. A kanál űrmértéke sokáig orvosságok mértékegysége is volt. A nemesfémből — ezüstből — készült kanál először inkább szimbólumértéke miatt volt megbecsült; a szeretet jelképének tartották, s ezért különösen menyegzőkön játszott nagy szerepet. Kanalak készültek hegyi kristályból, féldrágakövekből, természetesen sokkal inkább a szemnek, mint a szájnak. Régi időkben a Közel-Keleten az első kanalak kagylóházból készültek, melyekhez nyeleket erősítettek. Az idők folyamán a kanál merítő részének formája, nyelének kiképzése sokat változott. A XIII—XIV. században például a nyél nem nagyobb, mint a merítő átmérője. A XVI. században a nyél ismét hosszabb lesz, s a végét gyakran díszítik figurális és ornamentális motívumokkal. Készültek kanalak gyöngyházból, aranyból, aranyozott ezüstből is — ajándéktárgyként. A kanál formájának alakulása, ovális, kerek vagy nyújtott formájú merítője, s nyelének anyaga, kiképzése, mindig magán viseli korának stílusjegyeit. A kanál mellett — iparművészeti szempontból — a kés a legfontosabb, mivel funkciója, formája igen változatos. Az ősember pattintott kőbaltájától, nyelesen kiképzett kőkésétől hosszú az út a már vasból, bronzból készült, vadászathoz és különböző mesterségekhez használt késekig, vagy a nagy alakú bárdokig. Étkezéshez a kés használata sokáig nem volt általános, s az asztalra helyezett egyetlen kés csak az ételek feldarabolására szolgált. A vendégek a XVI—XVII. században is magukkal hordták késeiket, s ennek finom művű, bőr domborítással ékített tokokat készíttettek. A XVII—XVIII. században fennmaradtak ilyen hordozható evőeszközkészletek, kis kétágú villával, díszes késsel és rövid nyelű kanállal. Nemritkán gazdag faragású elefántcsont nyélen díszesen kiképzett alakokat találunk. A XVIII. században kedveltté vált a kések, villák porcelán nyelén a színes virágmotívum. Az örvösközpontokban — mint például Augsburg, Nürnberg — dolgozó mesterek remekbe készült ezüst, aranyozott ezüst evőeszközöket készítettek. Az evőeszközök legfiatalabb tagja a villa. Eredete igen régi időkre nyúlik vissza, ahhoz az erősebb fából vagy vasból készült pálcához, melyet a sütésnél a láng fölött tartottak. Az étkezésnél a villát sokáig a kéz ujjai helyettesítették, s a kanál mellett kézzel enni, nem tartozott a ritkaságok közé. A villa használata eleinte az „előkelő körök” étkezési szokásaihoz tartozott. Történeti források jegyezték fel, hogy például Velencében. 995- ben egy hercegi esküvőkor az ünnepi lakoma alatt a főrangúak villával étkeztek. A XIV—XV. században villát még mindig csak főrangúak használtak az asztali étkezéseknél. Először a reneszánsz alatt jelenik meg általánosabb alkalmazása kis, kétágú, gyümölcsös, illetve süteményes villaként. 1570 körül kezdi megkapni íveltebb formáját. Funkciója szerint két típus fejlődik tovább: a tálaló villa rövid nyéllel és hosszú villaágakkal, s az étkezővilla rövid villaágakkal és hosszú nyéllel. A XVIII. századtól kezdve anyaga, díszítésének módja hasonló, illetve megegyezik a késével és a kanáléval, követi a kor stílusát, s az étkezés társadalmi szokásait. Koós Judith Kanál aranyozott ezüstből. Magyar, 1568-ból (Iparművészeti Múzeum, Budapest) Kés fémből, nőalakot ábrázoló, faragott csontnyéllel. Francia. XIV—XV. század (Iparművészeti Múzeum, Budapest) Szúnyoghálót szerelünk! Évről évre védekeznünk kell a visszatérő nyári kellemetlenkedők , a szúnyogok és a legyek ellen. Tesszük ezt, ahogy tudjuk, vegyszerekkel és a hagyományos, jól bevált szúnyoghálóval. Ez utóbbi a jobb megoldás, mert a háló nem akadályozza a levegő serélődését, de útját állja a gvároknak. Különösen hasznos a felszerelt háló a vizek özelében, ahol erősebb a booarak támadása. A szúnyogláló csak akkor véd, ha jól eszítjük fel az elkészített kertre, különben a laza, hulámos háló alatt — a szélek mentén — bejutnak a rovaok. A fém- vagy műanyag háó keretre feszítését többféleképpen is elvégezhetjük. A kisebb, azonos méretű — abakokra való — keretekre egyszerre feszíthetjük, erősíttetjük fel a hálót. Két kertet tegyünk az asztalra, egymás mellé. Az egyik szélét zorítsuk le csavaros szorítókkal, a másikét pedig támaszzuk alá. Utána a hálót a lepedig támasszuk alá CC). Most már a végeknél feltűzhetjük a hálót. Ha a szorítókat az alátámasztó léceket levesszük, a háló megfeszül, kétoldalt is rögzíthetjük. A háló biztonságosabb feltétele érdekében a szélek mentén szegeljünk a keretre takaróléceket. A sarkoknál keresztezzék egymást, és tegyünk alájuk kartonpapírt (D). A túlnyúló lécvégeket 45 fokban fűrészeljük át. Így a két léc pontosan, keretszerűen illeszkedik egymáshoz. Ha a a keret középen osztott — ajtónál —, akkor a középső takaróléc két végét reszeljük íveltre, hogy a darabok jól összeilleszkedjenek (Ej. Dobos Ferenc Rajz: Bágyi János szorított, illetve az alátámasztott széleken tűzzük vagy szegeljük le (A). Ekkor az alátámasztó lécet vegyük ki, és a vízszintesre nyomott keretek másik oldalain is erősítsük fel a hálót. Ha nincs csavaros szorító, a két keretet tegyük egymás mellé. Tűzzük le a hálót a végeknél, a kereteket ékekkel feszítsük szét, majd a háló oldalait is rögzítsük (B). Ha ezután a keretek között elvágjuk a hálót, az feszesen marad a kereteken. Nagyobb méretű — ajtóra való — keretnél is megold- karton hatjuk a feszítést. Két bakra fektessünk léceket, azokra pedig a keretet. Ha nincs bak, a keretet két, összetolt asztalra is rátehetjük. A keretet középen szorítsuk le, végeit VHASZTOtti.LttoTaann- DISZLEC NÉPSZAVA Fogantyú a létrán A kétágú létra sokféle munkához nélkülözhetetlen „segítőtárs”. Rajta állva végezzük lakáson belüli szerelést, a festést, a mázolást, a ház külső javításait, s a fák ápolásához, a gyümölcsszürethez is elengedhetetlen. Hogy a létra ide-oda szállítása könnyebb legyen, szereljünk rá fogantyút. A két ágba — egymással szemben — hajtsunk be kétkét szemes csavart. A szárakat összefogó, valamint a fogantyúk szerepét betöltő, U-alakú kengyeleket 4—5 mm átmérőjű huzalból hajlíthatjuk meg. A fogantyúra még a hajlítás előtt húzzunk vastag falú műanyag vagy gumicső darabot. d.kb. Rugós ajtó Nyáron sokan reggeltől estig nyitva tartják a bejárati ajtót, hogy szellőzzön a lakás, cserélődjék a levegő. Viszont ilyenkor már éled a természet is, elszaporodnak a szúnyogok, a legyek és egyéb rovarok. Védekezésül szúnyoghálós pótajtót szerelhetünk fel. Nyitva sem felejthetjük, ha szúnyoghálós pótajtónkra rugót szerelünk. A rugó feszes legyen, hogy állandóan csukva tartsa az ajtót. (Ilyen rugót ajánlatos a kertkapurs is felszerelni!) d.kb. Az orvos válaszol K. I.-NÉ (BUDAPEST): A rauvolfia serpentina évszázadok óta ismert indiai növény, amelynek főzetét nyugtatóként fogyasztották Belőle készült a Rausedyl, amit vérnyomáscsökkentőként használunk 20 esztendeje. Az első, igazán hatásos szer volt A kutatómunka azonban évről évre újabb eredményeket hozott. Ma a Trasicor, a Viokin, a vízhajtók, a Dopegyt a Sanotensin, a Tendor és több más szer tehetik feleslegessé a Rausedyl szedését. Elhagyását sok nemkívánatos mellékhatás is indokolja. SCH. F.-NÉ (KOLONTAR): Műtét nélkül gyógyult vakbélgyulladás sem újul ki okvetlenül. Félelmei feleslegesek és indokolatlanok. Az esetleges műtétet sebész véleményétől tegye függővé. Egyébként olyan beavatkozásról van szó, aminek veszélye úgyszólván nincs. Ha beteg a vakbél — ki kell vétetni, ha egészséges — békében kell hagyni. .• V- - *-• Hegy Mikor megaludtatok, felmentem a Hegyre. Vasárnap volt, ködben ázó hajnal. A nap halvány ígéret volt, felhők rongyaiban settenkedő álruhás lovag. Bezárt ablakok mögött őriztétek a csendet, álmot. A vasárnap a leghosszabb és a legrövidebb nap. Nekieredtem az ösvénynek, a házak mögöttem múltba süllyedtek. Madarak szólítottak meg, válaszoltam nekik. Ágak hajoltak felém, nem tördelsz le bennünket? Nem — feleltem —, én nem olyan vagyok. Ágat nem török, virágot nem tépek. — Furcsa, pedig ember vagy te is — válaszolták az ágak, de rezzenéstelen, nyugodt bizalommal. Mentem tovább. Tüdőm kitágult, bőrömre hűvös permet hullt. Meredekké vált az ösvény, ismeretlen lábak lépcsőket tapostak belé. Visszanéztem. A város alattam maradt. Szürke, piros, barna háztetők, sárgás falak. Sok ezer ágyban sok ezer kócosan lélegző álom. Milyen jó fentről nézni se rátok. De várt a Hegy. Balra a társai, egyre kékebbek a távolban. Jobbra a folyó, mögötte is hegyek. Erdő, furcsa piros bogyós bokrok. Nedves volt még a térdig érő fű, vízben gázoltam. Sárga, lila virágok, fehérek is. Az égen lyukak, de nem nevet be a nap Megálltam egy csúcson. Töredezett sziklák, szétfutó hangyák. A zöld árnyalatai, köd a völgyekben. Villanó-cikkanó fecskényi fekete foltok, szalmát vivő veréb, galambszó. Lefeküdnék, magamhoz ölelném a földet. Cseresznyefák sötétezüst kérgére csókolnám gyümölcsszagú vágyaimat. Ujjamra venném a hangyát: barátom vagy! Mentem tovább. Egyedül voltam, közel s mégis távol. Ti akkor ébredeztetek, edények csörrentek, rádiók harsantak. Én pedig leültem a földre, testem beleolvadt a virágtengerbe. Mégsem voltam egyedül, ketten maradtunk. A Hegy és én. Nemere István 1975. június 29. Jaj a mosolynak! Ha plasztikból, műbőrből vagy más tartós anyagból tetszés szerinti zsákocskát varrunk, egyik oldalán cipzárral. Aljára kemény kartonpapírt helyezzünk, felső részegnél fogva rögzítsük rutinakasztóhoz. Rendezzük el a zsákocskában a kitisztított gyapjú- és szemeféléket, s legfelül ne molyirtót tegyünk. Igy akasszuk be a szekrénybe, s nyugodtak lehetünk a holmik épsége felöl. k. k.