Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)

1976-04-03 / 80. szám

1­9­7­6. á­p­r­i­l­i­s 3. Az Európa Kiadó új könyvei William Jay Smith: Az a tű fokán Smith kötetével újabb jelen­tős mai amerikai költő vált el­érhetővé. Smith nem újító, köl­tészete a hagyományokon ala­pul, s az artisztikusság, a fe­gyelem, a formai gazdagság, a virtuozitás és a távolságtartás jellemzi. Domináns hangneme a szenvtelen­ség és a komor­ság. Látásmódját, szemléletét mindenekelőtt az a törekvés határozza meg, hogy a részben az egészt, az egészben a részt keresi. A versszeretők nagy kedvvel és örömmel olvassák majd kötetét; ajánlásként hadd álljon itt őszi fürjek cí­mű versének első strófája: „Dombnak tereli majd fáit az ősz; / A szél elállt; a jég fe­hér, csípős, / Nem táncol már rőt levelek hada, / Ág fához tér meg, gyökérhez a fa.” Eugen Jebeleanu: Kicserélem a keresztet A román Jebeleanu alapél­ménye a hiányérzetből fakadó bizonytalanság. A század ele­jén született költő úgy érzi, hogy korából az értelem, a ra­cionalizmus veszett ki, ezért járja körül különböző motívu­mokban a „ki vagyok én” kér­dést. Költészete kívülálló, bá­natos, tárgyát nem a jelenlét, hanem az elmúlás felől szem­léli; idegensége e haláltudat­­ban is megnyilvánul. Versei­nek épp az a része az értéke­sebb, melyekben elzárkózik és felülemelkedik, mert ilyenkor szabadabban törhet elő leg­személyesebb hangja, a gúny, az irónia. Ljubomir Levcsev versei Levcsev magabiztos költő, túlságosan is az. A mindensé­­get­ egyszerre akarja átélni, és élményét egy lélegzetből pró­bálja verssé formálni. Ha for­makészlete gazdagabb, dikció­­ja pedig fegyelmezettebb vol­na, közelebb jutna céljához, e hiányosságok miatt viszont sok minden kicsúszik a kezé­ből, verses részeikre hullanak Olzsasz Szulejmen versei A kazah Szulejmen és a bol­gár Levcsev kötetével az Európa Kiadó új sorozatot in­dít. Az első Vékonyka könyv, Szulejmen versei, méltó indí­tása lehet egy igényes sorozat­nak. Szulejmen, bár nem anyanyelvén, hanem oroszul ír, hamar berobbant hazája irodalmi életébe, sőt e ma­gyar és a készülő francia ki­adás azt bizonyítja, hogy kül­földön is felfigyeltek költésze­tére. Verseiben a szilárd ha­gyományokat és a dinamikus modernséget, újszerűséget öt­vözi egybe. Képei szorosan ta­padnak a természethez, s épp jellegzetes természettiszteleté­vel csendesíti, fékezi a hagyo­mány és a modernség közti feszültséget, s így lesz költé­szete harmonikus. Külön di­cséret illeti fordításáért és ér­tő utószaváért Rab Zsuzsát. Lélekvesztőn Klasszikus amerikai elbeszélők Tizenkét írótól két-két el­beszélést tartalmaz ez az igen gondosan összeállított kötet, az első írás 1819-ből, az utolsó 1916-ból való. A legjobb aján­lás a szerzők névsora: Wa­shington Irving, Poe, Haw­­thorne, Melville, Bret Harte, Twain, Ambrose Bierce, Henry James, Garland, O'Henry, Crane és Jack London. A Lé­­lekvesztőn nemcsak olvas­mányélményt ad, hanem felfedi a modern amerikai próza gyökereit is, s e máso­dik szempontban, főleg az iro­dalomtörténeti érdeklődésű ol­vasóknak, nagyon hasznos se­gítséget nyújt Geher István rendszerező utószava A köte­tet életrajzi jegyzetek egészí­tik ki. Jan Parandowski: Pusztuló egek A Pusztuló egek az első világháború előtti években játszódik, főhőse egy lember­­gi gimnazista, kiben Renan hatására vallási kételyek éb­rednek, s így szembekerül környezetével. Parandowski a fiatalember belső vívódásának finom elemzése mellett regé­nyében széles korrajzot is ad, s a két motívum közt biztos kézzel tart egyensúlyt. Ez az erény külön emeli a könyv Szlovák György: Színpadi jelenet ­ Várpalotád romját idehoztuk s vár leszen újra A népiskola most nemzeti bástyafokunk Zászlód leng ormán s szellemed ül diadalmat Míg e falak közt él gyermekeink serege. Vár épült újra. A kukások, a kubikosok falujából az ácsok és kőművesek faluja lett. Alföldi városokban, a kö­zeli Szolnokon áruházak, köz­épületek viselik a mesterek keze nyomát. A rákóczifalvai ács olyan rang­ja, mint Béri Balogh Ádám huszárjának lenni kétszáznyolcvan eszten­deje. Pontosságáról, hűségé­ről hozzáértéséről ismerik. Az­­általános iskola igazgató­nőjétől, Szurgyi Istvánná or­szággyűlési képviselőtől és dr. Rékási Pálné igazgatóhe­lyettestől, a községi tanács el­nökhelyettesétől szerzem a bizonyítékot az ácsmesterség, a kőművesség hagyományozó erejéről. Az idei nyolcadiko­sok közül is ezekre a szak­mákra készülődnek legtöbben. Hadak ritka pihenése ide­jén hányszor kiáltott a feje­delem is iskolák, tudásra szomjas ifjak, mesterségek ér­tői, művelői után! Miért ju­tott árvaságra az ország? A polgárok kis száma, az ipar­ban való járatlanság és a kéz­művesség hiánya miatt... A haza jövendő gazdagodása, virulása, a szakmákra készü­lődő mai rákóczifalvai fiata­loktól is függ. Ácsoktól, kő­művesektől, de azoktól is, akik például éppen a budapesti Bercsényi Miklós Szakközép­­iskola és Szakmunkásképző felhívására fülelnek. Jelent­keznek is tucatjával növény­olajipari tanulónak, nemcsak a kollégiumi elhelyezés, az ösztöndíj ígérete miatt, de azért is, mert az ország új növényolajgyára a közelben, Martfű és Rákóczifalva között épül fel, vagyis a munkalehe­tőség szinte házhoz jön. De számon tartják az iskola tanárai az egykori tanítvá­nyokból lett diplomás embe­reket is. Negyvenöt előtt in­nen talán senki sem jutott el az egyetemi előadótermekig. Most pedig azt számolgatjuk, hogy hány orvos, mérnök, ta­nár, atomfizikus, közgazdász, filozófus, katonatiszt kelt szárnyra Rákóczifalváról. Van, aki a moszkvai KGST-palotá­­ban tevékenykedik, s van, aki­ az egyik budapesti kerületi pártbizottság élén áll. A nagyközségben, amely 5600 lakost számlál, az utóbbi években átlagosan 270 lelkes természetes szaporulatnak ör­vendezhettek. Szűknek bizonyulnak immár a tantermek — a vadászkas­tély nehezen teljesítheti mai hivatását. Negyven-ötven gyermek szorong egy-egy osz­tályban: új iskola, új termek nélkül hovatovább megoldha­tatlan helyzet elé kerülnek a, rákóczifalvai tanárok és diá­kok. Új iskola kellene — minél előbb! Iskoláról hallok a termelő­­szövetkezetben is. Nyíri László elnökhelyettest Tarpáról, Esze Tamás földjéről vetette ide a véletlen. A kuruc végekről, a Rákóczi nevével otthont te­remtők közé. Két nevet kapok tőle: két mai, szívósságban megtörhe­tetlen kuruc nevet. Azt, hogy nyakasság, bátor, erős és el­tökélt szív nemcsak az esz­mékben, de a teremtő csele­kedetekben is létezik, ők bizo­nyítják, Novotny Béla és Szőke József. E két névhez két iskola neve társul. Két iskoláé, ahol nem a kiművelt emberfő, de a vi­lághírnév születik. A rákóczifalvai gyümölcsfa- és díszfaiskola vonzásköre: egész Európa. A starking, a meggy, a díszcserje két atyja csábította ide­ sorbanállásra a nyugati kamionokat — no és igen: az erfurti világkiállítás aranyérmei, s legutóbb a leg­elsőnek kijáró Diploma-díj. Rágalmazó nyelvek mi min­dent felróttak a magyarok­nak! Miként a fejedelem pa­naszolta: hol durva, barbár és paraszti erkölcsökkel vádol­ják, hol azt vetik a szemére, hogy nem ért a tudomány­hoz ... Néha pedig dorbézolá­sát, lustaságát, kapzsiságát kárhoztatják. Mi fújja el a hamis képet? Akár két ember lelkes buz­galma, két család verítékes türelme is, amely a sivár, puszta földön virágzó cseme­teiskolát teremtett. A semmi­ből hódító valóságot. S ugyan­ennyit ér a csemeteiskolában dolgozó, szakmai ranggal te­vékenykedő hetven asszony, lány névtelen szorgalma is, amely a múlt esztendőben pél­dául harminc millió forintos tiszta bevételt hozott a Rá­kóczi Termelőszövetkezetnek. Várkastélyt emeltek ők is­ a tudásnak és az akaratnak. A régi, felsővarsányi helyett új kastélyt, melynek falai kö­zött otthonosan és békességgel megszállhatnak a nagyságos fejedelem vágyai és fohá­szai is. Ezek a vágyak, fohászok — ha jól hallgatnak reájuk — ugyanazt mondják Rákóczi­­falvának, Tiszántúlnak és Du­nántúlnak. Nyerjenek e föld lakói az álomban vigyázást, a rende­lésekben bölcsességet, a sze­rencsés állapotokban tartóz­kodást. NÉPSZAVA FEHÉRI Bemutatásként elég lenne felsorolni néhány sikeres kis­­filmet. A vadkerti tőkét — ezt a sajátos és izgalmas filmszociográfiát —, amely tudósi figyelemmel értékeli, bírálja a falusi ember min­dennapjait, s a városiasodás eredményeit, ellentmondásait. De ide kívánkozik az Andrea is. A remek ritmusú, jól szer­kesztett portréfilm a „másik” Fehéri Tamást idézi. A já­tékos, a könnyed Fehéri Ta­mást, ak­i szinte tobzódik az ellesett pillanatokban, mintha csak az érdekelné, hogy az ember miként lazít, miként engedi el magát, a bravúros sportteljesítmények, a meg­terhelő tréning rövid szüne­teiben ... ... A legjellemzőbb mégis az, hogy Fehéri Tamás ope­ratőr-rendező érzékenyen rea­gál (talán akaratlanul is) a mindennapos gondokra, prob- TAMÁS témákra. Legtöbb filmje (a rövid­ híradó-tudósítás is) amolyan protokoll-feladattal indul, bemutatni ezt, vagy azt az új létesítményt... És egyszer csak valamiképpen irányt vált a kamera. Már nemcsak regisztrál a filmszem , hanem kikutatja azt is, ami a dolgok mély­én lappang. Honnan ez az érzékenység, vagy ha úgy tetszik, korhoz kötöttség?! Ez beszélgetésünk témája. — Mindez talán alkati kér­dés — mondja Fehéri Tamás —, no meg a munkánk lé­nyege is. Hisz nem véletlenül nevezzük önmagunkat kame­rával dolgozó újságíróknak. És talán mindez visszahatása az ötvenes esztendőknek is. Mert 1951-ben kezdtem a pá­lyát. S akkoriban azt köve­telték tőlünk, hogy csak de­rűsen, csak szépen, a napi politikának megfelelően be­széljünk az életről. Ma már tudom, hogy nem lehet csak az egyik oldalról szemlélni az eseményeket. Vagyis: ha azt akarjuk, hogy az emberek elfogadják az általunk bemu­tatott igazságot — minden­képpen igazat kell monda­nunk. Teljességével együtt... — Érdekes megfigyelni filmjeiben a valóság jelenlé­tét. Még a zörejekben, a han­gokban is ragaszkodik a ter­mészeteshez, a mindennapi­hoz. — Hűség a valósághoz. Ez a legfontosabb számomra. Természetesen ez is bonyo­lult dolog. Mert amit kivá­lasztok, az már én vagyok — és nem a teljes valóság. Még­is, a sajátos, a kettős valóság­viszonyban megpróbálok min­dig ragaszkodni a lényeghez. — Sohasem akart játékfil­mes lenni? — Nem. Bár eredetileg já­tékfilmesnek készültem... De teljesen kielégít a munkám. Hisz itt minden az enyém. Az ötlettől­­ a megvalósításig. Vagy ha úgy tetszik, minden pillanatban érezhetem a munka értelmét, felelősségét, szépségét ... G. L KERTÉSZ LÁSZLÓ Először az Állami Bábszín­háznál kezdett dolgozni, majd 1956-ban az Állami Déryné Színházhoz szerződött, ahol 1957 óta főrendező. A színla­pokon így szerepel a neve: Kesrtész László Jászai-díjas. A nevéhez fűződik a többi kö­zött Csehov Sirály, Illyés Gyu­la Bolhabál, Katona József Bánk bán, Shakespeare Ham­let és Szophoklész Antigoné cí­mű művének rendezése. A Déryné Színház országnyi közönsége évek óta főleg víg­operák — speciálisan az uta­zó társulat lehetőségeihez ala­kított változatok — rendezője­ként ismeri. Ez esetben nem közhely: megszállottként fára­dozik már több mint egy évti­zede azért, hogy a kisebb vá­rosok és a falvak színház- és zeneszerető közönsége is élő operaelőadásokat élvezhessen. Kezdeményezése , eleinte sok kétkedésbe, előítéletbe, értet­lenségbe ütközött — kár len­ne ezt elhallgatni. Éppen a rendező és a társulat kitartá­sának, színvonalas előadásai­nak, a szó legjobb értelmében vett népművelői valamint mű­vészi munkájának eredménye, hogy megtört az ellenállás, és ma már a színház minden ját­szási helyén szinte ünnepi ese­ménynek számít egy-egy újabb vígopera-bemutató. Kertész László így vall a kezdetről: „Operarendezői utam talán akkor kezdődött, amikor nem is gondoltam még rá. 1958-ban színpadra alkal­maztam Nadányi Zoltán Hét falu kovácsa című rádiójáté­kát (Szigligeti ribillió), Tamássy Zdenkót kértem fel arra, hogy zenésítse meg.” Az első igazi opera-bemutatónak azonban az 1963-as Denevér-premiert te­kinthetjük. 1970 óta állandó operaegyüttessel mutatja be a Déryné Színház közönségének az újabb műveket. Olyan alko­tásokat juttatott el élvezetes előadásokon az ország falvai­ba, a művelődési otthonok színpadaira, mint például Ni­colai Windsori víg nők, Doni­zetti Szerelmi bájttal, Smeta­na Eladott menyasszony, Ran­kt Pomádé király új ruhája, Rossini A szevillai borbély vagy legújabban Flotow Már­ta című műve. (Ez utóbbi a Déryné Színház előadásain A richmondi vásár címmel sze­repel.) Színházi és zenei életünkben egyaránt korszakot jelöl Ker­tész Lászlónak és a Déryné Színház művészeinek az a te­vékenysége, amelynek során rendszeresen operákat mutat­tak és mutatnak be szerte az országban. M. L SZURCSIK JÁNOS külsejében nincs semmi, ami a művészre utalna: ala­csony termete, puritán öltö­zéke, közvetlen, természetes modora inkább egy munkás­emberre emlékeztet.­­Életrajza tipikus, nemze­déktársaira is olyannyira jel­lemző: 1931-ben, Hercegszán­tón született szegény paraszt­családból, s csak a történelem nagy fordulója, a felszabadu­lás tette számára lehetővé, hogy többre vigye szántó-vető őseinél. A művészettel Rudnay Gyula bajai szabadiskolájá­ban ismerkedett meg, ahon­nan útja 1949-ben a Derko­­vits kollégiumba, majd a szakérettségi letétele után a főiskolára vezetett. Tanulmá­nyait 1956-ban fejezte be Fé­nyi Géza és Domanovszky Endre növendékeként. Kibon­takozásának fontos állomása Vásárhely: itt kötelezi el ma­gát az alföldi festészet realis­ta hagyományai mellett. A hatvanas évek óta rendszeres résztvevője az országos ren­dezvényeknek és a magyar művészet külföldi bemutatói­nak; gyűjteményes tárlata 1963-ban az Ernst Múzeum­ban, 1973-ban a Műcsarnok­ban volt. Számos kiállítási és pályázati elismerés mellett 1957-ben Derkovits-ösztöndí­­jat, 1963-ban Munkácsy-dí­­jat, 1973-ban SZOT-díjat ka­pott, tulajdonosa a Tornyam­­ilakettnek és a Munkácsy­­em!»kéremnek. Művészete tematikailag a faluhoz kötődik, sz ebem­ ben azonban általános érdekű tár­sadalmi m­otorr feszp°et. Főként a naraszti életforma­váltás eondjai és a ‘nyomában járó lelki-szociológiai átréte­geződés eseményei foglalkoz­tatják, elmélyülten kutatja az ember és a táj, az ember és a közösség új kapcsolatait. A falu életét tárgyilagosan, a mindennapi munka vetületé­­ben ábrázolja, képeiből hiányzik nemcsak az idill, ha­nem a nosztalgikus paraszti romantika bármiféle hangu­lata is. Kutató alapállásából kö­vetkezik, hogy képei mindig sűrű atmoszférájúak, drámai töltésűek, amit a kompozíció feszültsége mellett főként a színek dinamikája érzékeltet. Expresszív szemlélete bátran merít a realisztikus valóság­­látás legújabb irányzatai­ból is. Különösen jól ér­zékelhető ez szimbolikus cél­zatú, monumentális alkotá­sain, ahol a képi általánosítás modern eszközei révén alak­jai is elvesztik hagyományos paraszti karakterüket, szép bizonyságaként annak, hogy Szurcsik számára nem a típus a fontos, hanem a mögötte lé­legző ember, aki tetteivel, te­vékenységével a maga arcára írja át a történelmet. T. A. 7 Kiváló és Érdemes Művészek HÁZY ERZSÉBET „Kiváló művész” — amióta cím lett ez a szópár, hajlamo­sak vagyunk csak címként fel­fogni, megfeledkezvén az ér­telméről, a tartalmáról. Házy Erzsébet bármilyen megköze­lítésben tökéletesen megfelel a jelző meghatározás mindkét tagjának. Művész, lelkének minden zegzugáig, testének minden porcikájáig. Az volt már a Rádióénekkarban, ahol először énekelt közönségnek és az volt huszonöt éve, amikor néhány­ hangos szerepben lé­pett a Gördülő Opera színpa­dára, Ózdon, a Rigoletto Ap­­ródjaként. Azóta fokról fokra, szerep­ről szerepre kiváló művésszé érett — hatalmas operaházi repertoárunk jelentékeny ter­hét viseli. A kifejezés pontat­lan is, mert bár meghatározó fontosságú, szerepeinek a fele­lőssége valóban nagy — nem teherként vállalja, hanem mű­vészi feladatként, mindig tel­jes odaadással, szívből. Egyszerűen nem ismer olyant, hogy üresen, meggyő­ződés nélkül, puszta rutinból zengjen-lengjen a színpadon, a film vagy a televízió ka­merája előtt. Az a ritka és szerencsés eset az övé, ahol szép hang, nagy­fokú muzikalitás és rendkívüli színészi képesség találkozik egyazon emberben. (És ráadá­sul pazar megjelenés, külső szépség, mozgáskultúra.) Ha, ne adj isten, elveszítené a hangját — zökkenő nélkül folytathatná a pályáját a pró­zai színpadon (nem véletlen, hogy hat játékfilmben szere­pelt és nemcsak énekes sze­repben). Saját repertoárja megtölte­né egy zenés színház játék­rendjét. Cherubin és Oszkár, Mimi és Salome, Tatjana és Manón az operaszínpadon, utánozhatatlan modern mű­vekben (Mahagonny, Porgy és Bess), az új magyar operák közül a Vérnász, a Hamlet, az Együtt és egyedül, a Bűn és bűnhődés, a Sámson főszerep­lője volt, illetve maradt. Ugyanakkor említett összetett adottságai természetesen pre­desztinálták a zeneileg igénye­sebb operettek primadonna­­szerepére, közülük többen aratott emlékezetes sikert itt­hon és külföldön. Hasonlókép­pen előnyösen érvényesülnek eze­k az adottságok a televí­zióban, ahol napjaink több al­kotásában nyújtott felejthetet­len alakítást, például Dalla­­piccola: Az éjszakai repülés című operájában, és éppen a közelmúltban. Menotti: Tele­fonicban, amelyet egyedül énekel és játszik végig, meg­hökkentő szuggesztivitással. Becenéven csak olyanokat emleget a közönség, akiket szeret. Ezt a kiváló művészt és immár kiváló művészt, „Böbét”, nagyon szereti. Sok, magas kitüntetésén túl, ez a szeretet a legnagyobb kitünte­tése. U. A.

Next