Népszava, 1977. február (105. évfolyam, 26-49. sz.)

1977-02-06 / 31. szám

\ 197 7. február 6. NÉPSZAVA 9 Közös gond, felelősség Beszélgetés Lugussy Lászlóval Az év elején tartotta köz­gyűlését a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége. Ezen a tanácskozáson meg­választották az új tisztségvise­lőket is. A filmművésztagozat titkára Lugossy László lett. Lugossy a fiatalabb Limes­nemzedék képviselője. (Tavaly mutatták be első nagyjáték­filmjét, az Azonosítást, — je­lentős közönség- és kritikai sikerrel.) S ahogy a kollégáit jellemzik: „azért választották meg Lugossy Lászlót, mert fogékony, érzékeny a közösség gondjaira, problémáira. Szin­te az idegeiben hordozza a kö­zösségi élet igényét." Közösség. Közös gond. Fe­lelősség. Hogyan tovább? E gondolatkör alapja, kiindulá­si pontja beszélgetésünknek is — Hogy honnan az az igény? '— kérdez vissza Lugossy László —, azt hiszem, mindez nem csak elhatározás dolga. Ügyis mondhatnám: a közéle­ti gondolkodás, felelősség (.» ami ezzel együtt jár: nyugodt légkör, az alkotómunka fel­tételeinek biitosiiása) nem­csak a filmkészítés ABC-je, hanem életünk alapja is .. ■ Az elmúlt évtizedben jó né­hány új generáció (évfolyam?) érkezett egymás után a film­gyártásba. Mi valamennyien már a főiskolán megszoktuk a közösségi gondolkodást, fele­lősséget. S ezután következett a Balázs Béla stúdió, ahol az alkotó munkának egy olyan közösségi formáját (erkölcsi, szakmai formáját) alakítottuk ki. amely szinte természetes létállapot volt a számunkra, s amelynek hiányát később na­gyon is keservesen érzékeltük. Tehát — úgy vélem — a szövetségnek elsősorban arra kell törekednie, hogy ez a „kö­zösségi forma, összetartozás" valamiképpen meghonosodjon az egész szakmában, Annál is inkább: mert valami gyökere­sen megváltozott, jóra fordult az egész szakmában. Megszűn­tek, lecsillapodtak az ellenté­tek, a szenvedélyek. (Szakma es szövetség, és az egyes em­berek között.) Másképpen fo­galmazva: valamiképpen is­mét „közös ügy” a film. Egyébként ezt a .,jnra-fordu­­last” a közgyűlés is regiszt­rálta. — Néhány szót a filmmű­vésztagozat közelebbi, konk­rét terveiről: — A tagozat periodikusan ismétlődő feladatai szorosan kötődnek a különböző szem­lék, nemzeti fesztiválok me­netéhez, a nemzetközi kap­csolatok fejlesztéséhez. A mos­tani játékfilmszemlén például megrendezzük a magyar és a szovjet filmművész szövetség titkárainak közös tanácskozá­sát, ahol visszamenőleg és-elö­­re megbeszéljük közös gond­jainkat, terveinket. Szeretnénk alaposan foglalkozni hazai problémáinkkal is. Itt van például a színészkérdés. Ma már sok helyütt tárgyalnak. vitáznak a film és a színház ellentétektől feszülő kapcso­latáról. a filmszínészt képzés szükségességéről stb. A szövet­ség szeretné „egy asztalra" le­tenni ezeket a „vitairatokat", — oda, ahol dönteni is lehet, átgondolt, mindenre kiterjedő alapossággal. Aztán 'itt van a forgalmazás problémája . . . Ezzel is sürgősen foglalkoz­nunk kell. Továbbá: a szövet­ség elsőrendű kötelességének tartja a fiatalok, a főiskoláról éppen kikerültek munkájá­nak a segítését, elemzését. (Például a Szovjetunióban ßondarcsuk vezetésével egy külön munkacsoport foglalko­zik a fiatal filmesek, a szak­mai utánpótlás biztosításával.) Ugyanígy a dokumentum-, a rövidfilm ügye sem szorul­hat háttérbe. (Az eredmények itt legalább olyan fontosak, mint a nagy játékfilmeknél.) — Rátérve személyes gond­jaira, terveire. Ügy tudom, so­kat utazott az Azonosítással. Hogyan fogadta a közönség a filmjét? Illetve mit tud „hasz­nosítani'’ a közönség reakciói­ból? — Jártam Nyugat-Berlinben és voltam Barcelonában is az „Azonosítással". Tulajdonkép­pen az lepett meg a legjob­ban: hogy mekkora rangja, milyen nagy becsülete van a magyar filmnek külföldön. Sokkal nagyobb, mint ideha­za. S ezen érdemes lenne el­gondolkodni. Hogy miként fo­gadták külföldön a filmet? Hadd beszéljek inkább arról, hogy idehaza miként reagál­tak a nézők az Azonosításra. Mert ez érdekel jobban. Mert itt élek. mert a magyar nézők­höz szeretnék szólni elsősor­ban . . . Sok helyütt jártam. A legtöbb helyen az a szó, hogy „tetszett", vagy „nem „tet­szett", el sem hangzott. Az egyik ércbányász arról val­lott, amit a film alatt ..átélt". Vagyis nem a filmet elemezte. hanem szinte saját életét. Nincs az az íróember, aki ilyen pontos szavakkal ele­mezhetné azt a folyamatot, amely a mű és a befogadásra kész ember között végbe­megy ... Az egyedi élménye­ket. és az ebből következő reakciókat. És ez az ember így fejezte be mondanivalóját: „Nézzék, én csak ritkán járok moziba. Ide is csak azért jöt­tem el, mert beszervezlek. Nem bántam meg. De ha a ' szomszédom megkérdezné, hogy vajon megnézze az Azo­nosítást — hát nem mernem azt mondani neki, hogy: igen. Mert pont úgy gondolkodik, érez. ahogy én. Minek őt is felzaklatni. Hisz azért jár moziba, hogy kikapcsolód­jon ..” A beszélgetés után furcsa zavart éreztem. Vajon tényleg olyan nagy n szakadék a ma­gyar film és nézője között?! Tulajdonképpen azt kellene megfejtenünk, hogy mi is rej­lik a szakadék mélyén. (Tálán rajtunk kívülálló dolgok is.) jjn-iyan csináljam tovább?! Ezen is sokat gondolkodtam. De nem tudok más lenni, csak az, ami vagyok. Én nem „ki­kapcsolni", hanem ..bekap­csolni” szeretném a közönsé­get... — Következő filmje? — Jegyzetfüzetem teli van nehéz sorsú emberekkel. Nem tehetek mást. Nem tudom el­felejteni öltét. Róluk szól új filmem is (illetve tervezett filmem) — amelynek forgató­könyvét most írjuk Kardos Istvánnal. Már a címe is meg­van: Felejthetetlen utazás. Közege: bányászvilág. Műfa­ja: lélektani drama. Hősei: három nö és egy férfi. Életük, drámájuk, történetük szorosan kötődik az elmúlt harminc ev történetéhez, történelméhez. Gantner Ilona Székely Dezső NAG\ LEMEZ Csukló sírás, gyöngyöző’ nevetés fullasztó kin. madárszárnyas-öröm a csönd népiden gyalogútján szivemmel szembejön Ágyúdörgés, bogárzümmögés botcsaiiogás vérző körmökön szívemmel ez is szembejön Bányaomlás, vulkánkitörés almában a fog. ütőérén a kés fékcsikorgás pirosfoltos kövön szivemmel mind-mind szembejön Miféle őrült zenebona ez? Ki komponálta ezt a zűrzavart? Él még, vagy — ebbe! — belehalt? Ülök egy fala-nincs szobában hallok kínt és hallok gyönyört Egy láthatatlan tű alatt mintha óriás lemez lenne forog forog a Föld. val... Még a nyugdíj előtt!” — hasított át rajta a színié gyerekes lelkesedés, és csak nehezen hamvadt ki benne. Felvette prémes, súlyos, ódon nagykabátját, és kifelé indult. Csöndesedért a hóeses. A fehér takaró vastagon lepte már a földet. Lehajolt, hó­gombócot gyúrt. — Elég jól tapad — állapí­totta meg magában, és a könnyű golyót fölhajította a műhely tetejére. Az alig hallható huppanás­­ra már nem is figyelt. * 1925-öt írtak. Sára napja volt, január. A dalárdisták es­te tíz óra felé gyülekeztek a megbeszélt helyen. A tenorista, a társaság tré­famestere, utolsónak érkezett. — Ejh. ez a központi fűtés... Tanulhatna ott fenn a mester egy kis kazánfűtést az ördög­­tál — jegyezte meg. de a töb­biek már meglehetősen komor hangulatban toporogtak a csi­korgó fagyban. A basszista ba­kancsának a szárából egy kis újságpapír csücske fülelt ki­felé. — No, akkor menjünk, men­jünk — jegyezte meg a karve­zető. némi szemrehányással a hangjában, amely a tenorista felé irányult. Sikátorokon. kidőlt-bedőlt léckerítések mellett, imbolygó fénykörű, pislákoló lámpák alatt haladt a kis társaság, a dalárda „kamarakóristái”, a legjobb hangúak. A zegzugos újpesti utcakon ottnonosan mozogtak. A csillagok, mintna még a karácsonyi ünnepekre fényesítették volna ki ókét, sziporkáztak. — Ki hozza a pilácsot? — szólalt meg ismét a tenorista, arra céiozva, hogy kinek a zsebében lapul meg valami pálinkával töltött üveg. —* Minek hoztunk volna magunkkal — reccsent rá ví­gan a bariton —, majd iszunk, ne félj, az igazgató úrékn.ál'! — Eo nem bánom, ha iszunk, akár a fülünkön spricceljen kifelé, csak vala­hogy meg éhen ne maradjunk — rikkantott a tenorista. — Ez attól függ, hogyan danolunk ma Sárikának! — szólt a karvezető, és fázósan húzta meg nyakát gallérjába. Megérkeztek az emeletes ház elé. Harákolva köszörül­ték hangszálaikat, aztán rá­zendítettek. Mindenki kitett magáért. Régi, összeszokott gárda volt. de most éneklés közben maguk is mosolyogva jelezték egymásnak, hogy mennyire élvezik a dalokat, a hajlításokat, elcsendesedése­­ket, erősítéseket, a tisztán csengő tercet. Először a kör­nyék földszintes ablakai nyíl­tak ki, majd végre, az igazga­tó emeletén is fény gyűlt, iga­zi villanyfény. Libériás inas jelent meg a kapuban, s kér­te, hogy a karvezető úr fárad­jon föl. A dalárdisták nem vették le a szemüket a fényes ablakok­ról. Kibontakozott az igazgató árnyalakja, amint kedélyesen kezet nyújt a karvezetőnek, majd azt látták, hogy Sára asszony sörényes körvonala is megjelenik, és a karvezetö kézcsókra hajol hozzá. Aztán még látták azt is. hogy a? árnyalakok koccinta­nak egymással, és felhajtják poharaikat. Egyet, kettőt ... Már nem is számolták. Vár­tak egy fél óráig, a karvezető nem jelentkezett. Elindultak hazafelé. — Na, úgysem láttunk még kínai árnyjátékot télvíz ide­jén — igyekezett feloldani a hangulatot a tenorista. de csak a fogak egyre erősödő vaco­­gása volt a válasz. — A Kauffmann-kocsmába kellene menni. — Inkább a Bínzerhez. — Á, egyik sincs ilyenkor már nyitva. Nem szóltak egymáshoz töb­bet. Lépteiket megszaporáz­­ták. Egy-egy ház előtt, egy­­egy utcafordulónál, egyre ki­sebbre zsugorodott a társaság. A tenorista lakott a leg­messzebb. Mikor már teljesen egyedül gyalogolt hazafelé, egynek örült csak. Tudta, hogy a felesége még ébi-en várja, és most nem kell előtte vissza­felé szívni a levegőt (mindig észreveszi, persze!), ha az asz­­szony ráparancsol: — Lehelj csak rám, édes fiam! Raszler Károh: Leningrádi kikötő Peremvárosi esték---------­­-----------­­t Kultúra a kávéházban Porold ki a világot mint egy szőnyeget, S enged az egész világ neked! Ez a Majakovszkij-idézet áll mottóként az Ady Endre Mű­velődési Ház műsorfüzetének belső oldalán, s ha meggondol­juk. hogy Újpest már a század­­fordulón a munkáskultúra egyik fellegvára volt. találó szimbólumnak is felfoghatjuk. A Munkásotthont, amelynek tevékenysége kisugárzott nem­csak Nagy-Budapestre, hanem az egész országra, 1909-ben alapították. Ma is él a nyolc­­vanesztendös férfikórus, tag­jai közül bizony néhányan majdnem nyolcvanévesek, ám semmit nem kopott írissesé­­gük, hiszen az elmúit évben is huszonegy hangversenyt ad­tak. A Munkásotthont lebon­tották, szerepét az Ady Endre Művelődési Ház örökölte, amely egy régi, a város hajdan legelegánsabb kávéházában kapott helyet addig, amíg az ötéves terv végére fel nem épül az új művelődési palota. — Gondolhatja, hogy ebbe a kávéházba mi be se tehettük a lábunkat! — mondja Fentös József, a nyugdíjas klub elnö­ke. — De a mostani áttelepülés se volt olyan természetes, mint gondolna. Amikor bezárt a Munkásotthon, senkinek sem jutott eszébe, hogy mi öregek hova legyünk, hogy a kerület­ben nemcsak csavargó fiatalok vannak, hanem csavargó öre­gek is. Az Állami Áruház ár­kádjai alatt találkoztunk, ácso­­rogtunk mindennap, mig úgy határoztunk, hogy helyet kere­sünk magunknak. Elmentünk a tanácshoz, végül a Hazafias Népfront elintézte, hogy itt, a művelődési házban mindennap 10 órától fél 2-ig kártyázha­tunk, sakkozhatunk, beszélget­hetünk. N Est írja meg! A kerületben több. mint 16 ezer nyugdíjas él. 160 tagja a klubnak. Mindennap megtelik a nagyterem jól öltözött öreg­urakkal. Korukat meghazud­toló az aktivitásuk. Naplójuk tanúsága szerint rendszeresen járnak múzeumokba, autó­busztúrákra. sőt tanulmányi kirándulást szerveznek Duna­újvárosba. Hatvanba, a Vison­­tai Hőerőműbe. — és termé­szetesen hagyományosan meg­tartják a társasvacsorákat. — Azt azért írja meg, sért bennünket, hogy nem gazdál­kodhatunk önállóan az évi tíz­forintos tagdíjakkal. Nem va­gyunk mi rászorulva, hogy a népfront gondnoksága alatt le­gyünk. Van itt közöttünk volt gyárigazgató, nagykövet, szak­munkás, katonatiszt. olyan könyvelést vezetnénk, amilyen csak kell. Különben — nevet rám az elnök — van még any­agi összeköttetésünk, hogy ne kelljen szórni a pénzt. Néha még az újságíró is meglepő helyzetbe kerülhet. Nem azt hallottam: ..Elmon­dom. de ne írja meg”, hanem minduntalan felszólítottak: „Ezt is írja meg!" % — írja meg. hogy szeretnénk látni az új „kultúrpalota" ter­vét. Az ember elég gyakran hallja, hogy a tervezők mint­ha nem tudnák egész pontosan, mire fogják használni az épü­letet azok, akiknek készül. A művelődési ház évi két­millió forint költségkerettel dolgozik, ennek felét nekik kell megkeresniük, ami majd­hogynem lehetetlen, ha a ki­alakult modern, eredményes formákkal, a kiscsoportos, ré­tegklubokkal működnek. A ke­rületben ugyanis olyan kultu­rális élet alakult ki évtizedek alatt, hogy nem lehet első ren­dű szempont a szórakoztatás. Csak olyan programokra jön­nek be, amelyek valamilyen tevékenységet kínálnak. A fo­tóklubnak hetven tagja van; több. mint háromszáz a bé­lyeg- és éremgyűjtő; hatvanan járnak egyetemi előkészítőre, ennél sokkal többen a dolgo­zók esti gimnáziumának korre­petálásaira ; a képzőművész szakkör (tagjai megsértődné­nek, ha amatőröknek nevez­ném őket, bár hivatásos mű­vészeknek sem tartják magu­kat) már öt fiatalt küldött a főiskolára. Természetesen az ő nagyszerű tevékenységük is biztosítéka annak, hogy az új­pesti minigaléria legutóbbi tárlatmegnyitóján több, mint hatszáz érdeklődő jelent meg. Mindenki jöhet — Mi a módszerük? — fag­gatom Nagy Attila igazgatót —•, hogy olyan sokszínű, ele­ven az élet. akár egy nagy művelődési ház is megirigyel­hetné? — Amikor létrehozunk egy klubot, mindenki jöhet. Később szűkítjük a köröket. Több kis klub alakul a kezdeti vegyes társaságból, ahol már minden­ki alkotó taggá válik. Meghir­dettük például az ifjúsági klu­bot. Hamar kiderült, hogy a ré­gi újpesti hagyomány még ina is: a munkásgyerekek és a diákok nem fértek össze. Kü­lön klubot kell tehát kialakíta­ni, s ha egysier-eqyszer közös programot rendeznek. mar semmi baj sincs. A Derkovits Ifjúsági Ház­ban, ahol a fiatalok klubja működik, büfét tartott fenn az Észak-pesti Vendáglátóipari Vállalat. Meglehetősen sok sör fogyott. A művelődési ház igazgatója úgy döntött, nem engedélyezi a szeszes ital áru­sítását. A vendéglátóipari vál­lalat egy-kettőre felbontotta a szerződést, megszüntette a bü­fét. Igaz, nem lehet elvárni eey kereskedelmi intézménytől, hogy kultúrpolitikai szempon­tokat vegyen figyelembe, de van rá példa, hogy zsíros ke­nyér és üdítő italok árusításá­val is nyereséges lehet az üzlet. Népművelő kerestetik! Az újpesti művelődési ház eredményes működésének ta­lán az a magyarázata, hogy olyan népes törzsgárdára tá­maszkodhat. amely kialakítot­ta a maga szokás- és törvény­rendszerét. ha új jövevény ér­kezik, annak alá kell vetnie magát ezeknek a szokásoknak: vagy megszokik, vagy measzö­­kik. A Társkeresők Klubjába be nem teheti a lábát, aki nem magányos. — nem a rend ked­véért, csakis azért, hogy ne csapja be a többieket. Öt népművelő dolgozik a házban. Közülük csak egy ren­delkezik diplomával. kettő most jár főiskolára. Állást hir­dettek egyetemi végzettségű népműve'őknek. senki nem je­lentkezett. „Ez a leanagyobb gondunk — panaszolja az igaz­gató —, nem tudna segíteni?” Segíteni? Hogyan? Kedves if­jú népművelők! At Ady Endre Művelődési Ház Újpesten, ál­lást hirdet. A kezdő fizetés nem magas, a munka ellenben meglehetősen sok: heti öl ven óra, túlóra és vasárnapi pótdij nélkül. Egy morzsányi hivatás­­tudat szükségeltetik tehát. De rendkívül vidám és tartalmas itt az élet, ezt tanúsíthatom. Kovács Júlia Kapási Gyula: Tanulmány

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék