Népszava, 1977. február (105. évfolyam, 26-49. sz.)

1977-02-06 / 31. szám

197­7. február 6. ­-S­P­O­IRI T Lehetne egy kicsit jobban? A ,,meglepetés derűlátók Az 1976—1977. évi NB. I.-es bajnokságban ősszel meglepetésszerűen­ jól sze­repelt a tavasszal még ki­esés ellen küzdő győri és békéscsabai gárda. Na­gyon jól emlékezünk még a csabaiak drámai har­cára a kiesés ellen, és azt sem felejtettük el, hogy a Rába-parti csapat is so­káig hasonló veszélyben élt, s mindössze 1 pont­nyira végzett az utolsó előtti csapattal. S alig két hónap múlva, mintha kicserélték volna e két gárdát. Igaz, edző­­változások történtek, de a játékosállomány nem vál­tozott. Mint ahogy a „vasi IV" is nagyjából ugyan­azokból a játékosokból te­vődik össze. Szombathely Megőrizni jelenlegi helyünket A szombathelyi Haladás is előbb áll a most folyó bajnokságban, mint ahogy az előzőt befejezte. Az egy helyezés különbség azt mutatja, hogy a csapat formája kiegyensúlyozott, a játékosanyag jó, a szak­mai vezetés eredményes. Az elmúlt bajnokságban összesen 29 pontot szer­zett a csapat, most pedig 19-cel áll a „félidőben”. — A csapat jó szerep­lése nem meglepetés szá­momra, mert úgy vélem, egyenletesen ível felfelé az eredményességünk — válaszolta Sárosi László vezetőedző arra a kérdé­sünkre, hogy vajon meg­lepte-e a kitűnő őszi sze­replés ? — Az együttesben a fia­talok jól keverednek az idősebb, tapasztalt játéko­sokkal, s így lendületünk és rutinunk is van. Az utóbbi évek keményebb edzésrendszerének is meg­vannak az eredményei, s a mostani, kőszegi alapo­zás is nagyon jól sikerült. — Van-e változás a ke­retben? Kik az új tagok? — Ősszel már több al­kalommal szerepelt az NB. I.-es csapatban Vörös, aki azonban most először ala­pozott a mi szintünkön. Így, bizonyos fokig , még mindig új fiúnak számít. S előlépett a két évvel ez­előtt igazolt Tarr is, aki a Sárvári Kinizsiből ke­rült hozzánk. Velük ta­vasszal többször találkoz­hatunk majd ... Egyéb­ként minden poszton két játékost tartunk készen­létben, s az átlagéletkor igen f­iatal. — Milyen eredményre számítanak a vasiak ta­vasszal? Tud-e jobb telje­sítményt nyújtani a csa­pat? — Többre képes ez a gárda, már azért is, mert a fiatalok egymás után érnek be. Én 17 pontot tervez­tem tavaszra, de ahogy most látom a lehetősége­ket, lehet 20 pontot is sze­rezni. Ez azt jelenti, hogy közel a 40 ponthoz vég­zünk, s ezzel a jelenlegi helyezést megtarthatjuk, de még a hetedik hely sem lenne rossz. Békéscsaba Huszonkét éves átlagéletkor Szombathely és Békés­csaba eléggé messze van egymástól, de nem a két vezetőedző. Sárosi László és Stsészöly Kálmán, az egykori Vasas-válogatot­tak ma is közeli barátok. Most is egymás mellett ta­láltuk őket. Nos, mivel magyarázza Mészöly Kál­mán a békéscsabaiak ki­tűnő őszi szereplését? — Elsősorban komoly szemléleti változás követ­kezett be. Merem remél­ni, hogy ebben szerepet játszott az én játékos múl­tam is, hiszen ezek a fiúk még láttak játszani, és tudták, hogy számomra a mérkőzésnél fontosabb nem létezett és ha kellett, törött vállal is továbbját­szottam. Hát ezt a futball­szeretetet igyekszem be­léjük nevelni. S mindjárt megmondhatom, hogy nem nehéz feladat. Hamar megértettük egymást, tisz­tában vagyunk egymás ér­dekeivel. — S csak a hozzáállás megváltozása elég volt ehhez a kitűnő szereplés­hez? A hetedik helyről még a legvadabb csabai szurkoló sem álmodott a bajnokság kezdetén .. . — Emellett az erőnlétet igyekeztem feljavítani, mert a mai futballban anélkül sem a technika, sem pedig a taktika nem érvényesülhet. Ebben is egyetértettünk, s nem is maradt el az eredménye. Hiszen igen tehetséges, fiatal játékosok vannak, a két válogatotton kívül is! Az átlagéletkor 22 év!... — Egy kis szerencse is közrejátszott persze, mert az első három mérkőzésen idegenből hoztak el pon­tokat . .. .— Igen, a sikeres kezdés megadta az önbizalmat is, és ez a későbbiekben, kri­tikus helyzetekben sors­döntőnek bizonyult. Most, hogy áttanulmányoztam tavaszi sorsolásunkat, azt merem mondani: 16—17 pontot is képesek vagyunk megszerezni, s akkor 35 ponttal már biztosan meg­­védjük jelenlegi előkelő helyünket. Nagyon jó a védelmünk és Paróczaival megerősítve a középpá­lyánk is. Ha csatáraink is gólerősebbé válnak és Pásztor vállsérülése meg­gyógyul, akkor biztosan megálljuk a helyünket! Győr Nyugodtan szeretnénk élni A győri sportbarátok a várakozás lázában égnek. A nemrég felavatott kor­szerű sportcsarnok mel­lett hamarosan az új sta­dion is elkészül, s addigra a Rába ETO-nak régi fé­nyében kell csillognia. — Legalábbis így remélik az egyesület vezetői ... — Az alapozás kitűnő körülmények között feje­ződött be, s a játékosok is lelkiismeretesen végezték a kemény munkát, amely­ben a mindennapos haza­­térés nyújtott kellő pihe­nési lehetőséget — mon­dotta el Palicskó Tibor vezetőedző. — A kitűnő őszi hajrát szeretnénk ta­vasszal is folytatni és meg­állapodni a jelenlegi he­lyen. — Mit tudnak jobban csinálni, mint ősszel? Helyezésben, vagy pont­számban szeretnének előbbre lépni? — A csapatépítést sze­retném úgy befejezni, hogy az átlagéletkor csökken­jen, mert ezáltal a csávat is lendületesebb, erőtelje­sebb és eredményesebb lesz. Most már az utánpót­lásunkból is merítek, pél­dául a volt ifjúságiak kö­zül Csonkát, Dobost, Hor­váth Dénest, s a most át­igazolt Bereczet és Ka­szást, valamint a február­ban leszerelő Szabó Ottót és Pásztort is figyelembe veszem a jövőben. — A bajnokságban ta­lálkozhatunk ezekkel a já­tékosokkal? — Elképzelhető, mert tehetséges fiatalok, csak rajtuk múlik, hogy meg­felelően fejlődnek-e a jö­vőben. Mindenesetre, nem szabad azt sem számítá­son kívül hagyni, hogy az őszi sorsolásunk nagyon kedvező volt, s most ta­vasszal sokkal nehezebb lesz. Ebből fakad, hogy én a jelenlegi helyezésünk­kel is nagyon elégedett lennék a bajnokság végén. Jó lenne végre nyugodtan élni... Vándor Kálmán Angliéval a bronzért A tenisz EK B-csoport­­iban Anglia 3:0 arány­án győzött Jugoszlávia llen. Ebben a csoportban az NSZK áll az élen 5 pont­­ig. 3 pontjával Anglia tu­­ljdonképpen már meg­­zerezte a 2. helyet, bár rég hátra van február 1-én az Anglia—Spanyol­­rszág mérkőzés. A spa­­yoloknak csak egy pont­ok van, így nem kerül­etnek előbbre. A magyar sniszválogatott tehát a elyosztón Angliával mér­­ezik a tenisz Eb bronz­­miéért. t­eltebben. A női nemzet­­i kézilabdatorna csoport­­érközései után kialakult 1—4. és az 5—8. helyen szó csapatok mezőnye. Iparország a második sportban Csehszlovákia B­lősötottját győzte le 11­.r­ányban. Edzett ifjúságért A több mint 200 ezer fő­városi ifjúkommunista változatos, játékos sport­­programok között válo­gathat az elkövetkező he­tekben, hónapokban. Az „Edzett ifjúságért” moz­galom égisze alatt hirdette meg a KISZ budapesti bi­zottsága a fővárosi tömeg­sport feltételeinek javítá­sát szolgáló társadalmi munkaakcióit is. A tervek szerint több mint 60 ezer társadalmi munkaórát fordítanak a Budapesten tanuló és dol­gozó fiatalok a testedzés lehetőségeinek gyarapítá­sára, segítenek sportudva­rok és más létesítmények kialakításában. Legalább 60 ezer diák, és mintegy 150 ezer dol­gozó fiatal részvételére számítanak az „Edzett if­júságért” budapesti ser­legversenyben. Több ezer aktivistát készítenek fel a fővárosban a tömegsport­mozgalom szervezésére, s számítanak az élsportolók közreműködésére is. öt­fordulós túrapontversenyt hirdetnek meg az érdek­lődőknek: a résztvevők a többi között szeptember­ben a Ságvári Endre em­léktúrára indulnak, telje­sítik a november 7-e em­léktúra követelményeit, s a jövő évben részt vesz­nek a Felszabadulási em­léktúrán, valamint a bu­dapesti ifjúmunkás kem­pingtalálkozón. Különbö­ző sportágakban mérhe­tik össze tudásukat ez év májusában az ,,Edzett if­júságért” sportnapokon, megrendezik a lakóterü­leti spartakiádot, amely­nek döntőjét május végén bonyolítják le. NÉPSZAVA MNK Meglepetések nélkül Szombaton újabb for­dulót játszottak a labda­rúgó Magyar Népköztár­sasági Kupáért. Videoton—Nagykanizsai Olajbányász 4:0 (1:0), V. Dózsa—SZEOL 1:0 (1:0), Diósgyőri VTK—MÁV DAC 4:1 (2:0), Vasas—Do­rog 2:1 (1:0), Tatabánya— Dunaújváros 6:1 (3:0). * Az NB. I. tavaszi nyitá­nyára készülődő csapatok barátságos mérkőzéseket is játszottak. Haladás—ZTE tartalék 3:0 (2:0), Békéscsaba— Tatrán Presov (csehszlo­vák) 2:2 (0:2). Aszta­li ten­isz­­győzelem Walesben Cardiffban Wales nem­zetközi asztalitenisz-baj­­nok­ságán befejeződtek a csapatversenyek. A ma­gyar résztvevők közül ez­úttal ismét a nők szere­peltek jól, első helyet sze­reztek. A magyar férfi csapat újabb eredményéről nem é,­'"-tett jelentés. ■ Wales nemzetközi asztali­­te­­­sz-bajnokságám női egyes­ben lezajlott az el­ső három forduló. Magos Judit és Kis­­házi Beatrix mindhárom ta­lálkozóját megnyerte és be­jutott a legjobb négy közé. Az OSC közgyűlése Szombat délelőtt tartot­ta küldöttközgyűlését az OSC. A klub elmúlt évi tevékenységéről az ügy­vezető elnök, dr. Frenkl Róbert számolt be. Ki­emelte, hogy a hagyomá­nyokhoz híven az orvos­egyetemista sportolók nagyszerűen helytálltak az olimpiai játékokon. Mont­realban 10.1 pontot sze­reztek, s mind az 5 OSC olimppikon helyezettként tért haza. A magyar baj­nokságokon 55 olimpiai pontot gyűjtöttek az egye­sület versenyzői, s a ha­zai egyesületek közötti rangsorban az OSC az 5. helyen végzett. Az ügyvezető elnök el­mondotta, hogy az 1977-es év feladatai közül a leg­fontosabb hozzásegíteni a válogatotakat a jó sze­repléshez a Buenos Aires-i vívó-világbajnok­ságon, a jönköpingi vízi­labda Európa-bajnoksá­­gon, valamint a Szófiában megrendezésre kerülő Universiadén. Biztos továbbjutás Csepel—Zseljez Novi Sad 16:12 (6:3) Körcsarnok, 1000 néző, vezette: Rauchfass és Buc­da (NDK-kert). Csepel: Majsitzné, Nagy, Megyeriné, Halláné, Ha­rangi, Barátné, Szücsné. Csere: Lotallerné, Zsíros, Kébel, Komoróczy, Csá­kány. Zseljeznyicsar, Todoro­­vics, Slavics, Gusic, Fél­egyházi, Drvenjak, Piksia­­des, Markovic. Csere: Zo­­raja, Z. Medan, V. Medan, Radulovic, Mitrovic. Egygólos hátrányt kel­lett ledolgoznia a Csepel­nek. Mint ismeretes, Novi Sadon 18:17-re győztek a hazaiak. Nagyon idegesen kezdtek a piros-kékek, tü­relmetlenségükben sokszor fölöslegesen dobták el a labdát, nehezen találták meg a kemény védekezés ellenjátékát. Az első já­tékrész végére azonban erőnléti fölényük kidom­borodott, ennek volt kö­szönhető félidőben három­gólos előnyük. A második félidőben taktikát változ­tatott a Csepel, s ezzel nyert. Több átlövéssel kí­sérleteztek, s ezúttal már nemcsak Nagy Ilona, de Megyeriné lövései is sike­resebbek voltak. 10:8-nál még félteni kellett a meg­szerzett előnyt, de a ven­dégek is nagyon idegesen játszottak, így általában 3—4 góllal mindig a Cse­pel vezetett. 13:8-nál már biztos volt a továbbjutás, az elfáradó újvidékiek egyre inkább beletörődtek a vereségbe. A közönség vastapsa köszöntötte a KEK négyes döntőjébe ju­tott Csepel női kézilabda­csapatát. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR ASZTALITENISZ: Kozma Béla férfi emlékverseny, Szentkirályi utca, 19 óra. ATL­­ÉTIKA: Budapest if­júsági fedett pályás bajnok­sága, Olimpiai Csarnok, 9.30 óra. KÉZILABDA: Magyaror­szág—NDK válogatott férfi mérkőzés, Körcsarnok, 17 óra. MŰKORCSOLYA: Orszá­gos ifjúsági bajnokság, Du­naújváros. 10 óra. Sí: Vidék futóba­jnoksága, Miskolc. 10 óra. Budapest futóbajnoksága, Szabadság­­hegy. 10 óra. ÚSZÁS: Felkészülési ellen­őrző verseny, Komjádi uszo­da. 17 óra. VÍVÁS: Bp. Honvéd I. osz­­tályú kardversenyek , Sem­­melweis utca, 9 óra. Ma még csak ígéretek Egyre több szó esik ná­lunk az iskolások sport­járól, az utánpótlásról. Ezen a hétvégén ők bizo­nyíthattak, számos ver­senyalkalmat kaptak. Bár tudásukon még természe­tesen bőven akad javíta­nivaló, lelkesedésből je­lesre vizsgáztak. (Ebből talán egy-két felnőtt ve­hetett volna tőlük lec­két ...) Fotóriporterünk a Nép­stadion környékét járta, ahol (a Sportcsarnokban) az úttörőkorúak A és B kategóriás birkózóit, (az Olimpiai Csarnokban) a budapesti ifjúsági fedett­pályás atlétikai bajnokság résztvevőit és (a Millená­rison)­ a serdülő országos műkorcsoly­a-ba­j­noksá­g két „balerináját” kapta lencsevégre. Bihari­­Bp. Honvéd tusolja Tóthot (FTC) a 35 kg-osok súlycsoportjában Pálinkás, a Kun Béla SE fiatal távolugrója, talán ezt az évet arra használja Azari Beáta és Kovács Éva, a Dunaújvárosi Kohász fel, hogy ellesse Szalma versenyzői: ketten 25 évesek technikáját (Balogh László felvételei) Ki a legnagyszerűbb? A TASZSZ londoni je­lentése szerint szimbolikus koronaként aranyból ké­szített babérágat adnak át az angol fővárosban feb­ruár 14-én a világ leg­nagyszerűbb sortolójának. A különleges díjat egy nemzetközi zsűri minden évben annak a verseny­zőnek, vagy játékosnak ítéli oda, ajd a legnagyobb akaraterőről,­­ vagy bátor­ságról tett tanúbizonysá­got. Ezúttal — az 1976-os év­ről — 114 ország terjesz­tett elő javaslatot, köztük az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Japán és Ku­ba. Több nemzet jelölt sportolót erre a szokatlan versenyre, mint ahány a montreali olimpián részt vett. Az arany babérág el­nyerésére többek között esélyes a Szovjetunió ki­váló jégkorongozója, Va­­lerij Harlamov is, aki sú­lyos lábtörése után olyan intenzitással kezdett hoz­zá az edzésekhez, hogy gyorsan formába lendült és visszakerülhetett a vá­logatottba is. A favoritok közé tartozik Niki Lauda, az osztrákok 1975-ös For­ma–1-es autós világbaj­noka. A kiváló versenyző csaknem halálos kimene­telű gépkocsi balesete után — amikor az orvosi konzí­lium már lemondott ar­ról, hogy életben marad­jon —, óriási akaraterejé­vel nemcsak legyőzte a halált, hanem hat héttel a szerencsétlenség után már újra versenyautója volán­jához ült, és csak minimá­lis különbséggel szorult az 1976-os VB második he­lyére. ­ A csapatversenyekkel megkezdődött az NDK nem­zetközi asztalitenisz bajnok­sága. Az ADN szűkszavú közleménye megemlíti, hogy a mezőnyből kiemelkedik a csehszlovák és a magyar együttes: mind a nőknél, miind a férfiaknál ők vívják a döntőt. (Magyarországot — mivel az A válogatott Wa­lesben van — a B csapat ké-.­isel. ■ A 21 éves amerikai fu­tónő, Rosalyn Bryant 500 méteren 1.11.8 perccel a vi­lág eddigi legjobb eredmé­nyét állította fel Los Angel­­lesben, nemzetközi fedett pályás atlétikai versenyen. Mögötte a lengyel Szewins­ka lett a második 1.13.9-del. ■ Az Egyesült Államok­­feni műko­rcsolyázó-bajn­ok­­ságát a 23 éves coloradói Ca­­ries Fickner nyerte. ■ A sakkvilágbajnoki ne­­gyeddöntő­­ páros mérkőzésé-' re készülő Sz­passzkij egy­hetes mérkőzéssorozaton 4:2 arányban győzött az ameri­kai Kovalek ellen. A szovjet verenyző, mint ismeretes, a páros mérkőzésen a cseh­­sz‘­­ zis­port ellen játszik. ■ St. Moritzban, a négyes búj világbajnokságon két fu­ta­m után az NDK Nehaw Gerhardt, Germershausen, B't’’ge összeállítású csapata vezet. 13

Next