Népszava, 1977. július (105. évfolyam, 153-179. sz.)

1977-07-03 / 155. szám

2 Budapest és Bonn napjainkban, amikor a két világrendszer léte már önmagában is a józanságot, a realitások tisztele- téétét helyezi előtérbe, s amikor immár gyakorlattá vált a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élése és az enyhülésnek köszönhetően a sokoldalú együttműködés a nemzetközi életben, szerényebb jelentősége van a szavaknak, mint a tényeknek, tetteknek. Érvényes ez a kétes többoldalú kapcsolatokra egyaránt. A politikai, a gazdasági, a műszaki-tudományos, a kulturális és más területeken fejlődő együttműködés a mérték, amikor hazánk nemzetközi kapcsolatait vizsgáljuk. S tegyük rögtön hozzá: hazánk és a Német Szövetségi Köztársaság viszonyára sem a szavak, a nyilatkozatok a jellemzőek, hanem a meggyőző tények. Az elmúlt években egyik fél sem törekedett a kapcsolatok fejlesztésében a látványosságra; az volt a cél, hogy a két állam, a két ország lakossága hasznára váljék az együttműködés, aminek fontos ismérve, hogy kézzelfogható eredményekben jut kifejezésre. Ugyanakkor — túl a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén — mind Budapest, mind pedig Bonn tevékeny részt vállalt 12 európai párbeszéd kialakításában, Helsinki előkészítésében, majd éppen ezekben a hetekben a belgrádi konferencia előkészítésében. Az 1969-es választásokat követően megalakult szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíciós kormány tevékenysége új lendületet adott nemcsak a kétoldalú fejlődésnek, hanem jótékony hatással volt — különösen Európában — a kelet—nyugati együttműködésre is. Az NSZK-nak a Willy Brandt és Walter Scheel nevével fémjelzett új külpolitikai vonala nagymértékben járult hozzá az NSZK és a szocialista tábor országai közti viszony rendezéséhez és az európai biztonsági konferencia előkészítéséhez és lebonyolításához. Amikor most, Kádár János bonni látogatását megelőzően kapcsolataink méltatását tekintjük célunknak, első helyen kell minderről szólni, különös hangsúlyt adva az európai biztonság és széles körű együttműködés folyamatos elmélyítésére irányuló törekvéseknek. Kádár János, aki Helmut Schmidt kancellár meghívásának tesz eleget, nem első alkalommal találkozik most az NSZK kancellárjával. 1975. július 30- án, tehát csaknem két esztendővel ezelőtt Helsinkiben került sor a két államférfi első személyes eszmecseréjére. S aligha járunk messze az igazságtól, ha mintegy szimbolikus jelentőséget tulajdonítva a helynek és az alkalomnak, az európai biztonsági konferencia zárószakaszának, a dokumentum aláírásának most a folytatásra utalunk. Már akkor szó esett mindkét ország, mindkét nép mélységes elkötelezettségéről az európai béke, az együttműködés fejlesztése iránt. Mindarról, ami — függetlenül az ország területének nagyságától és a lakosság lélekszámától — nagy felelősséget ró az érdekeltekre. Most jó alkalom kínálkozik majd arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével példázza a két ország az európai folyamatok sikerét. Kétségtelen, hogy széles körű, folyamatosan fejlődő viszonyunk jó alapot ad a fejlesztéshez. A számok és adatok bizonyítják, hogy a két ország közt a fejlődés gyors és alapvetően pozitív, zavaró mozzanatok nincsenek. A legutóbbi időszak néhány mutatója is bizonyítja ezt: az áruforgalom értéke az 1973-as 186 millióval szemben 1976-ban már 2000 millió NSZK-márka volt. Minthogy azonban behozatalunk elmaradt a kiviteltől, itt mutatkoznak időszerű tennivalók. Kedvező viszont, hogy az általunk exportált árustruktúra megváltozott. Míg korábban jelentős részben élelmiszeripari termékekből állt, s skála jelenleg már jóval szélesebb, más iparágak is bekapcsolódtak, méghozzá jelentős mértékű szállításokkal, az NSZK-ba irányuló exportba. Különösen fontos szerepet töltenek be a gazdasági együttműködés keretein belül a vállalati kooperációk Eddig 350 ilyen megállapodás jött létre a két ország vállalatai között, s biztató, hogy jelenleg további 300 kooperációs megállapodás áll előkészítés alatt. Megítélésünk szerint azonban bőségesen kínálkoznak még lehetőségek — Helsinki előírásainak e téren való gyakorlati alkalmazásával — a gazdasági együttműködés fokozására. Például a kooperációba bekapcsolódhatnának a két ország nagyüzemei is, hiszen a közép- és kisüzemek kooperációja már igazolta az együttműködés gazdaságosságát. Ugyancsak fontos lenne a harmadik piacokon való közös jelentkezések fejlesztése. Hasznos lenne, ha az ennek érdekében alakult szakértői bizottság minél hamarabb konkrét javaslatokkal állna elő. Kedvező képet mutatnak a kulturális, a sport és az idegenforgalom adatai is. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy — különösen kulturális téren — mutatkoznak olyan feladatok, amelyek megvalósítása ugyancsak a Helsinkiben aláírt záróokmány által előírtak közé tartozik. Ami a két ország szakszervezeti kapcsolatainak alakulását illeti, nagy hangsúllyal kell szólnunk példamutató jellegéről. Mind a SZOT, mind pedig a DGB vezetői fontos és elkötelezett szerepet vállaltak az európai szakszervezeti vezetők konferenciájának előkészítéséből, s az a tény, hogy ma már ezeket a konferenciákat rendszeresen — kétévenként — megrendezik Genfben, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében, jelzi, hogy fáradozásuk nem volt hiábavaló. Túl azonban a sokoldalú szakszervezeti kapcsolatok formálásán, a folyamatos érintkezés, a minden szinten való küldöttségcserék jól példázzák azokat a lehetőségeke, amelyek kontinensünkön minden szervezet előtt adottak. Kapcsolataink sokoldalú fejlesztése szempontjából mindenképpen kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezik Kádár János most kezdődő NSZK- beli látogatása, amely új lendületet adhat a kétoldalú kontaktusoknak és egyben megerősítheti az európai folyamatokat, jó szolgálatot tehet a széles körű, békés egymás mellett élés, a sokoldalú együttműködés ügyének is. Bonn, július 2. Thurzó Tibor A KGST és a Mexikói Egyesült Államok együttműködési vegyes bizottságának tudományos-műszaki munkacsoportja Moszkvában megtartotta első ülését. Berlinből Moszkvába érkezett Jorge Montezo chilei kommunista szenátor, a Chilei Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának póttagja, aki a nemzetközi szolidaritás eredményeképpen szabadulhatott ki a fasiszta junta börtönéből. NÉPSZAVA A nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottságáért Borisz Ponomarjov cikke a Béke és Szocializmusban A Béke és Szocializmus júliusi száma cikket közöl Borisz Ponomarjovtól, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjától, a Központi Bizottság titkárától. A kommunista mozgalom történetének rendkívül felelősségteljes korszakát éli. Fejlődésének jelenlegi szakaszára elsősorban azon szerep minőségi változása jellemző, amelyet a kommunisták ma az emberiség sorsának meghatározásában játszanak. Napjainkban a nemzetközi politikának nincs olyan életbevágóan fontos kérdése, amelyet meg lehetne oldani a kommunista mozgalom álláspontjának figyelembevétele nélkül. A jelenlegi feltételek között a nemzetközi erőviszonyoknak a béke és a szocializmus javára történő eltolódásában rendkívül fontos összetevő a kommunista és munkáspártok politikai együttműködésének színvonala. A nemzetközi problémák egész sora járul hozzá a kapitalizmus válságának kiéleződéséhez. A válság eszmei-politikai következményei közé tartozik, hogy példa nélküli, méreteket öltött a szovjetellenes és kommunistaellenes kampány. A szocialista országok ellen folyó jelenlegi kampány az emberi jogok védelmének hamis jelszavával folyik, elsősorban azért, mert a tőke és a szocializmus országainak gazdasági, tudományos, műszaki, kulturális eredményeinek összevetése, a dolgozók életszínvonalának összehasonlítása hátrányos az imperializmusra nézve. Ponomarjov cikkében hangsúlyozza a szocialista országokban élő úgynevezett „disszidensek” ügyében hallható propagandaspekulációk hazug és képmutató voltát. Ezek az emberek, akik a szocialista rend elleni harc során arra szólítják fel az imperialista államokat, hogy fokozzák a szocialista országokra gyakorolt gazdasági, sőt katonai nyomást, senkit nem képviselnek. Szánalmas figurák maroknyi csoportját képezik, amely a szocializmust nem a jövője iránti aggodalom platformjáról bírálja. A disszidensek kritikája tisztán ellenséges kritika. Nem titok, hogy a kommunista pártok között néhány konkrét politikai és ideológiai kérdésben eltérőek a felfogások. Viszont az sem titok, hogy az imperialisták arra számítanak: a kommunista mozgalmon belül tovább mélyülnek a véleményeltérések. Erőfeszítéseket tesznek, hogy a kapitalista országok testvérpártjait szembeállítsák a szocialista országok kommunista pártjaival, hogy elképzeléseiket országuk szocialista jövőjéről — ezeket az elképzeléseket a komfsluenista pártok a nemzeti sajátosságok figyelembevételével dolgozzák ki — szembeállítsák a reálisan létező szocializmussal. A Szovjetunió Kommunista Pártja sohasem gondolta és most sem gondolja azt, hogy a reálisan létező szocializmus már elérte társadalmi ideálunk összes magaslatait — különben miért terjesztenénk elő programot a kommunizmusra való átmenetre vonatkozóan — és éppen ezért tisztességtelen a reálisan létező szocializmus bírálata egyfajta elvont álláspontjáról. Ellenkezőleg, a szocialista országok vitathatatlan történelmi vívmányai jó támogatást jelenthetnek a világ különböző térségeiben a társadalmi haladásért és a szocializmusért folyó harcban. A Szovjetunió Kommunista Pártja — írja cikkének befejező részében Borisz Ponomarjov — a jövőben is változatlanul azért fog harcolni, hogy a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus elvi alapján tovább szilárduljon a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottsága (TASZSZ) Ma bizalmi szavazás a török parlamentben A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint vasárnapra tűzték ki a bizalmi szavazást a török parlamentben Ecevit kisebbségi kormányának programjáról. Ecevit Köztársasági Néppártja az ország legerősebb pártjaként került ki a június 5-i választásokból, 213 képviselői mandátumhoz jutott. A bizalmi szavazáson feltétlenül számíthat egy független képviselő támogatására, akinek miniszteri tárcát adott kormányában, valamint a Demokrata Párt egyetlen parlamenti képviselőjének szavazatára. Ez azonban még mindig nem elég a három, ellenzékbe szorult jobboldali párttal szemben, amely, 229 mandátum birtokában, már a koalíciós kormány megalakítására készül, tényként kezelve Ecevit vasárnapi parlamenti vereségét. A Reuter jelentése szerint a szakszervezetek, a gyárosok, a városi értelmiség, a technokraták ennek ellenére változatlanul abban reménykednek, hogy a Köztársasági Néppárt kormánya túléli a bizalmi szavazást. Fenti körökben hangsúlyozzák, hogy csak egy belső megosztottságtól mentes, egyszínű kormány képes megoldani a társadalmi, gazdasági és külpolitikai problémákat. Attól tartanak, hogy a jobboldali koalíció feltámasztása visszahozná az állandósuló kormányzati válság, a gazdasági zűrzavar és a terrorizmus éveit. (Reuter, UPI) A fenti címen egy ház található Montevideóban, az uruguayi fővárosban, amelyben egész nap s gyakran éjszaka is zene szól. Ez a harsogó zene azonban nem szórakoztat senkit, csak azért szól, hogy elnyomja a megkínzottak jajkiáltásait, sikoltásait. Az O'Higgins utca 5515. szám alatti ház ugyanis egy, az uruguayi hadsereg több száz ideiglenes kínzókamrája, börtöne közül, ahol a fasiszta kínzómódszerek legbarbárabb eszközeivel vallatják a foglyokat. A cím illetékestől származik, egy uruguayi vallatótiszttől, aki megundorodva szolgálatának szenynyétől, a pápai Szentszéknek írott levelében tárta fel a katonai rezsim fasiszta terrormódszereit, döbbenetes sorait a kínzásokról készült fényképekkel dokumentálva. Néhány sor a levélből: „A kínzások egész sorát használják, valamennyinek undorító nevet adtak: a „tengeralattjáró”, amikor az áldozatot vízzel teli hordóban a fuldoklásig a víz alá kényszerítik, a „zászló” több órás meztelen kikötés és kínzás a 30 fokosnál nagyobb melegben, a „fűrészbak” éles szélű vasgerenda, amelyen a megbilincselt meztelen foglyok órákig ülnek arra kényszerítve, hogy a lábukat a magasba tartsák. A „telefonnál” a villanyvezetékeket az áldozat füleihez kapcsolják.” A levél két oldalon át sorolja a szárazföldi hadsereg kínzókamráiban bevezetett módszereket, hozzátéve, hogy a rendőrségnél, a haditengerészetnél és a légierőnél sem más a helyzet. Az 1973 júniusában Uruguayban végrehajtott fasiszta puccs csendesebb volt, mint a chilei, de céljában és módszereiben semmiben sem különbözött attól. Uruguayban a dolgozók, a haladó erők harcai révén korábban olyan alkotmányos rend jött létre, amelyben helye volt a tömegekért felemelt szónak, a politikai pártok tevékenységének, a szakszervezeti mozgalomnak, amely egyik legerősebb szervezettel rendelkezett Latin-Amerikában. Az ország életének irányítására jogot nyert Széles Frontban az uruguayi társadalom sokféle pártállású, de az ország előbbre jutását egyformán akaró személyiségei tömörültek. A katonákra támaszkodó Bordaberry-rezsim egyszerre indított támadást m minden ellen, ami haladó, ami emberi. Törvényen kívül helyezték a politikai pártokat, ezrével vetették börtönbe nem csupán a kommunistákat, de mindazokat, akikről úgy vélték, hogy ellenzői az ország fasizálódásának. Valami olyan féktelen pusztítás, embertelen tobzódás kezdődött el ebben a gyönyörű délamerikai országban — egykor az amerikai kontinens Svájcában —, amelynek jellemzésére kevés a szó. Az ország minden négyszázadik lakosa politikai fogolyként börtönben, koncentrációs táborban ül, de Uruguay minden 80. állampolgára — a gyerekeket és a nőket is beleértve — megjárta már ezeket a börtönöket. Hol van ennyi börtön? Kínzókamrákká alakultak át a laktanyák, a kimustrált hajók s a betiltott szakszervezetektől elvett irodahelyiségek, mert a rendszer legelső intézkedései között, éppen négy éve, 1973. július 4-én betiltották az uruguayi Dolgozók Országos Központját (Konventjét), bebörtönözve, megkínozva aktivistáit, vezetőit. A megkínzottak közül sok a fasiszta módszerek „hagyománya” szerint „eltűnik”, másokat halottan visszakap a család. Részlet egy apa Bordaberryhez küldött leveléből : „ ... kedden letartóztatták fiamat, Alvaro Balti 31 éves uruguayi állampolgárt, aki nős, négy kiskorú gyermek apja és tisztességes dolgozó ember. Csütörtök délután az ön munkatársai közölték fiam feleségével, valamint anyjával — az én feleségemmel —, hogy előző nap éjjel egy órakor fiam meghűléstől eredő asztmás roham következtében elhunyt, s hogy a fegyveres erők kórházában kérhetjük holtteste kiadását. ... Amikor a kórházba mentem fiam holmijáért, átadták nekem jegygyűrűjét, fehérneműjét, gyapjú pulóverét, öltönyét, kabátját és téli cipőjét. Hogyan fázhatott volna meg? Hát belehalhat megfázásba egy fiatal, életerős, teljesen egészséges ember? Megkínozták, elnök úr! Miért volt a ruhája csupa szenny? Miért volt bekötve a feje?..." Néhánynak a neve a bebörtönzött hétezer uruguayi állampolgárból: a kommunista párt vezetői közül börtönben sínylődik Jaime Pérez, José Luis Massera, Alberto Altesor, Jorge Mazzarovich, Luis Tourón, Rita Ibarburu, Eduardo Better, a szakszervezeti vezetők közül Vladimir Turinski, Gerardo Cuesta, Rosario Pietrarola. S ha nem találják otthon, vagy nem tudják szólásra bírni a férjet, a fiút viszik, a feleséget, a leányt, a gyermeket. A Szentszéknek küldött s már idézett levél így szól erről: „A tisztek és katonák nagy élvezettel tekintenek a fiatal női foglyok érkezése elé. Köztlük egyesek a szabadnapjukon is „dolgoznak”, hogy részt vehessenek ezekben a kínzásokban”. A részletek leírása túl van a sajtóközlés tűréshatárán. Bordabeny azóta eltűnt, de az elnöki névváltozás semmit sem változtatott a rezsim légyegén, módszereinek kegyetlenségén. S azzal az Uruguayjal, ahol évek óta még a nyoma sem lelhető fel az emberi jogoknak, szemmel láthatóan egyetértő és felhőtlen az Egyesült Államok kapcsolata, s a börtönökben és kaszárnyákban garázdálkodó tisztek közül nagyon sokan éppen az Egyesült Államok katonai intézményeiben kapnak kiképzést. Uruguay szenved és tiltakozik. Tiltakozik az illegalitásban is dolgozó kommunista párt és szakszervezeti központ által szervezett sztrájkokkal, megmozdulásokkal, s tiltakozik egy olyan méretű kivándorlással, amihez fogható egyetlen országban sem volt még. Az elmúlt néhány év alatt az uruguayi lakosságnak körülbelül egynegyede volt kénytelen kivándorolni a gazdasági nehézségek és a politikai üldöztetés miatt. Egy ugyancsak kivándorolt uruguayi újságíró így teszi fel a kérdést: „Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 7000 politikai fogoly és sok hozzátartozójuk sem vesz részt a termelésben, hogy szakadatlanul növekszik az erőszakapparátus, teljes joggal vetődik fel a kérdés, hogy meddig marad fenn Uruguay mint állam?” Hol van már Amerika Svájca ? Az O’Higgins utca 5515. alatt és a hozzá hasonló címeken az embertelenség rendezkedett be. Az uruguayi néppel vállalt szolidaritásunk erején is múlik, hogy mennyi időre. Diósdi László Montevideo, Origgins utca 5515. 1977. július 3. Leonyid Brezsnyev köszönő levele a Pravdában Leonyid Brezsnyev a Pravda szombati számában nyilvánosságra hozott levelében köszönte meg a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé választása alkalmából címére érkezett üdvözleteket. ..Megörvendeztettek a szovjet emberek, kommunisták és pártonkívüliek őszinte és megindító levelei. Köszönöm önöknek, drága honfitársaim, a jó érzéseket, a párt iránt kifejezett, bizalmukat, nagy ügyünkhöz való hűségüket. Mindez fellelkesít, újabb energiát és munkavágyat ad, hogy a szovjet nép boldogsága és jóléte, a kommunizmus győzelme nevében dolgozzam tovább — írja. Külön hálámat szeretném kifejezni a szocialista államokban élő barátaink, a kommunista és nemzeti felszabadító mozgalom személyiségei meleg és elvtársi üdvözleteiért. Mély hálával tartozom a külföldi országok állami és társadalmi személyiségeinek, szervezeteinek és állampolgárainak, akik szintén elküldték üdvözleteiket. Nagyra értékelem azt, hogy tevékenységemet kapcsolatba hozzák a nemzetközi légkör javulásával, a fegyverkezési hajsza ellen, a tartós és igazságos békéért vívott harccal — hangzik a levél. (TASZSZ) Megállapodás Pakisztánban A pakisztáni kormány és az ellenzék képviselői szombaton reggel — 10 órás maratoni tárgyalás eredményeként — kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásra jutottak. A kompromisszumos formulát, amely hivatott véget vetni az ország négy hónap óta tartó belpolitikai válságának, még jóvá kell hagynia az ellenzéki „nemzeti szövetség’ központi bizottságának. Ghasoor Ahmed professzor, a kilenc pártot egyesítő ellenzéki szövetség főtitkára a tárgyalás után kijelentette, úgy véli, hogy „a pakisztáni nemzeti szövetség központi bizottsága elfogadja majd a kompromisszumot, és ezzel rendeződik a konfliktus”. A megállapodás tartalmáról azonban semmit sem közölt. A két tábor — az AFP szerint — annak a megállapodás-tervezetnek az alapján dolgozta ki a kompromisszumos formulát, amelyet az ellenzék csütörtökön terjesztett Zulfikar Ali Bhutto miniszterelnök elé. Úgy tűnik — fűzte hozzá a francia hírügynökség —, Bhuttónak a szombatra virradó éjszakán sikerült több módosítást elfogadtatnia ellenzéki tárgyaló partnereivel. A lényeget tekintve azonban nem történt változás. Az ellenzék megállapodás-tervezete sürgette a rendkívüli állapot megszüntetését, a válság kirobbanása óta őrizetbe vett összes politikai foglyok szabadon bocsátását, új általános választások kiírását. Az ellenzék ugyanakkor „komoly biztosítékokat” is követelt ,,a választások meghamisítására irányuló mindennemű kísérlet” megakadályozására. Ha a pakisztáni nemzeti szövetség központi bizottsága jóváhagyja a kompromisszumos formulát, akkor — véli a Reuter — októberben új választásokat tartanak Pakisztánban. (AFP, Reuter) ♦ Peru legdélibb, 50 ezer lakosú tartományi központjában, Tacnában a tüntető diákok és a kivezényelt katonaság között véres összetűzések támadtak. ♦ Achcampong tábornok, ghanai államfő, a Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke bejelentette, hogy rövid időn belül népszavazásra bocsátják a polgári kormányzatra való áttérés kérdését.