Népszava, 1978. január (106. évfolyam, 1-26. sz.)

1978-01-25 / 21. szám

Terjed­ az influenza Aki beteg, marad­jon otthon — Látogatási tilalom a kórházakban Terjed az influenza. Köztudomású, hogy Ma­gyarországon helyenként, például az északkeleti megyékben — már jár­ványt is okoz a két vírus: az A1 és az A2. A két kórokozó együt­tes fellépése az idei inf­luenza korántsem kelle­mes meglepetése. Akkor sem, ha valójában mind­kettő régi ismerősünk. Különösen az AI, amelyet legutóbb 1947 és 1957 között izoláltak. Ezért in­kább a gyerekeket és a fiatal felnőtteket veszé­­lyezteti, mert szerveze­tüknek nem volt módja ellenanyagot kitermelni. Az adatok is ezt mutat­ják. A KÖJÁL szerint a betegek mintegy ötven százaléka gyermek, illet­ve 24 éven aluli felnőtt. Ez a tapasztalat a fővá­rosban is, ahol­­ a múlt héten szintén észrevehe­tően emelkedett a megbe­tegedések száma. A kör­zeti orvosokat 40 száza­lékban lázas betegség mi­att hívták ki. Az influenza lefolyása — az eddigi észlelések alapján — enyhe. A be­tegek 3—4 nap alatt meg­gyógyulnak. Mégis érde­mes védekezni ellene, óvni kell különösen a ve­szélyeztetetteket, kisgye­rekeket, öregeket, az egyéb betegségben szen­vedőket. Indokoltan ren­delte el tehát a Fővárosi Tanács egészségügyi fő­osztálya a kórházi beteg­­látogatási tilalmat, ne­hogy az itt fekvők gyó­gyulását a látogató egyéb figyelmességeivel „át­nyújtott” A1, vagy A2 hátráltassa. Hasonló meg­gondolásból hívják fel az orvosok figyelmét, hogy lehetőleg csak az elodáz­hatatlan beavatkozásra szorulót utalják kórház­ba, ezzel is elejét véve az esetleges influenzás társfertőzés terjedésé­nek. És végül egy hasonló célú, megszívlelendő jó­­tanács: aki lázas, marad­jon otthon! Feküdjön ágyba, kövesse orvosa utasításait, mert ez a leg­biztosabb gyógymód. És csak gyógyultan menjen ismét dolgozni, vagy ta­nulni. Betegen úgysem lehet teljes értékű munkát vé­gezni. Legfeljebb a ví­rusterjesztésben.­ L. M. Jubileum Az idén tíz esztendeje, hogy a KISZ központi bizottsága, a MÉM és az OVH megkötötte a Tisza 11. vízlépcső három ütem­ben való építésének KISZ-védnökségéről szó­ló szerződést. A mozga­lomba több mint 200 ku­tató és tervező vállalat, felsőoktatási intézmény, mezőgazdasági üzem, to­vábbá 1200 KISZ-szerve­­zet és 900 úttörőcsapat kapcsolódott be. Az idén az öntözőfürt-csatornák és nagyüzemi öntözőte­lepek építését segítik és közreműködnek a kiskö­rei üdülőkörzet kialakí­tásában, valamint a köz­művek építésében. Halpusztulás Az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóság vízvédelmi szolgálatának megfigyelése szerint am­mónia került a Hernád vizébe, s ez a Hernád­­szurdok—Gibárt közötti szakaszon kisebb mérvű halpusztulást okozott. A szükséges védelmi intéz­kedéseket megtették, egy­úttal megkezdték annak vizsgálatát, hogyan került a mérgező anyag a folyó­ba. Eldobható fecskendő Az utóbbi években az egészségügyben világ­szerte elterjedőben vannak az egyszer használatos eszközök, amelyeket gyárilag sterilizálnak, és hasz­nálat után eldobnak. Legnagyobb jelentőségük — a tömeges alkalmazás miatt — az injekciós­ tűknek és a fecskendőknek van. Hazánkban az Egészségügyi Mi­nisztérium elsőként a járványügyi hálózatban, a vé­dőoltásoknál rendszeresítette az egyszer használatos tűket, s kísérletként 1974 augusztusától Tolna me­gyében és az egri megyei kórházban is alkalmazták. Az országos tapasztalatokat az Egészségügyi Tudo­mányos Tanács orvostechnikai bizottsága a közel­múltban összegezte. Az egyszer használatos eszközök és anyagok a korszerű betegellátásban ma már nél­külözhetetlenek, és hazai alkalmazásuk körét gyors ütemben ki kell terjeszteni. Az egyszer használatos tűk ma már hazánkban sem kerülnek többe a ha­gyományos injekciós tűknél, a Medicor nagyüzemi­­leg és kiváló minőségben gyártja ezeket. Napirendre került az egyszer használatos fecskendők bevezetése is. A nem túlságosan távoli, jövőben pedig a hazai gyógyításban is megjelenhetnek a gyárilag sterili­zált és csomagolt fecskendők, amelyek a leggyak­rabban használt oltóanyagokat is tartalmazzák. Négycsatornás lemezek A szovjet fővárosban megkezdték a kvadrofon lemezek gyártását. A két­csatornás, sztereo felvé­telekkel szemben a kvad­­rofon-technika tudvalevő­leg négy csatornán adja vissza a hangfelvételeket, s ezek gyakorlatilag a hangversenyek „élő” hall­gatásával azonos zenei élményt nyújtanak. A moszkvai hanglemez­gyár az idén 74 millió le­mezt gyárt, újfajta, tör­hetetlen műanyagból. A kísérletek tanúsága sze­rint a rendkívül tartós, nagy szilárdságú anyag­ból készült lemezek hét­száz lejátszás után is az első lejátszással azonos hangminőséget nyújta­nak. Antarktisz-kutatás Magyar és NDK-beli tudósok utaztak hétfőn Rigából az Antarktiszra, hogy ott a szovjet Szak­emberekhez csatlakozva, bekapcsolódjanak a hu­­szonharmadik Antark­­tisz-kutató expedíció tu­dományos munkálataiba. Az NDK kutatói már ré­gi ismerősök az Antark­tisz megfigyelőállomá­sain, a­ magyarok azon­ban új jövevényeknek számítanak. Első csoport­juk meteorológusokból áll, feladatuk a „jégkon­tinensnek” az éghajlat alakulására gyakorolt ha­tását vizsgálni. PIRAMISHÁZ Városias külsőt kap a következő években Komló főutcája. Komplex prog­ram keretében, 1980-ig, a szanált területen több mint félezer új otthont létesítenek tízemeletes épületekben, köztük lesz Komló egyik leglátványo­sabb­ építménye, a terep­­viszonyokhoz alkalmaz­kodó, 90 méter hosszú piramisház. Több üzlet, áruház, gyógyszertár, szol­gáltató egység is épül itt. Változékony, szeles, enyhe idő Meteorológiai jelentésünk MAI PROGNÓZIS Szinte egész kontinen­sünk időjárását az a ha­talmas kiterjedésű mérsé­kelt égövi cikl­on hatá­roz­­za meg, amelynek koiz­m­­invntja kedd­en délben a Skandináv-félsziget déli része fölött volt. A ciklon áramlási rendszerében több­ hullámban enyhe, óceáni levegő érkezik szá­razföldünk középső és ke­leti része fölé. Hatására sokfelé változékony, sze­les, csapadékos az idő. Kedden például Nyugat- és Délnyugat-Európában sokfelé fújt viharos, né­hány helyen orkánszerű szél. Az óceáni levegő nagy nedvességtartalmú, ezért vonulását kiterjedt esők, a magasabb része­ken, valamint a Szovjet­unió európai területének középső és északi ré­szén havazások kísérik. Nyomában enyhül az idő és a hőmérséklet a sok­évi átlag felett alakul. A következő napokban a­ ciklon továbbra is óceá­ni levegőt sodor a Kár­pát-medence felé, ezért változékony, enyhe lesz időjárásunk. Hazánkban kedden az ország nagy részén job­bára erősen felhős volt az ég, de a déli ország­részben több órán át sü­tött a nap. A Dunántú­lon sokfelé megerősödött, néhány körzetben viha­rossá fokozódott a déli szél. A légnyomás erősen süllyedt. Az óceáni, ned­ves léghullámok a dél­utáni órákban érték el a nyugati határvidéket, és ott sokfelé hullott vegye­sen eső, havas eső, hó. A hőmérséklet csúcsértéke általában 1—6 fok között váltakozott. VÁRHATÓ IDŐJÁ­RÁS: eleinte borult idő,­­majd nyugat felől foko­zatosan felszakadozó fel­hőzet, főleg keleten még esővel, havas esővel, ha­vazással. A Dunántúlon erős, viharos lökésekkel kísért délnyugati, nyuga­ti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3— 8 fok között. A Duna Budapestnél 159 cm. Vár«» l ás ■S 2 ■£ a S­IO S sí 1.I Moszkva —10 —8 Helsinki —5 —8 Stockholm —1 —5 Madrid 134 Athén 106 Kairó 18 11 Berlin8 2 Varsó —1 —5 Prága4 —1 Bécs6 1 Belgrád4 2 Bukarest —30 Budapest4 0 Győr6 —2 Szombathely5 —2 Zalaegerszeg7 0 Siófok4 —1 Pécs7 0 K­ecskemét5 —1 Miskolc3 —3 Debrecen2 —2 Szolnok5 —1 Szeged6 0 Békéscsaba5 —1 . «MINSZK 11 •k,jev ,V *** -2 Térképünk a január 24-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja Téli fürdőzök a Dagályban (Gonda György felvétele) Londoni másolat Kőszegre Bazifika István,­­ a kő­szegi levéltár vezetője a londoni British Museum­­ban felfedezte Erhardt Schön XVI. századi né­met képírónak az 1532-es kőszegi Várvédő harcot megörökítő metszetét, amely 1849-ben került a múzeum tulajdonába egy angol műkereskedő ma­­gángyűjteményéből. , Ba­­riska István megállapo­dott a múzeum vezetőivel, hogy a metszetről máso­latot készítenek, és azt elküldik Kőszegre. A fo­tókópia megérkezett, ere­deti nagyságban a levél­tárban állítják ki. főbb baromfi Az 1977. évihez képest az idén négy százalék­kal, összesen mintegy tíz­ezer tonnával növekszik a baromfifeldolgozó ipar termelése. A várhatóan nagyobb termelés fogadá­sára az ipar felkészül; idén már termel a pécsi Baromfifeldolgozó Közös Vállalat. Folytatódik a rekonstrukció: Békés­csabán, Szentesen, Kis­kunhalason és Debrecen­ben a több éves progra­mot úgy valósítják meg, hogy leállás nélkül hajt­ják végre a korszerűsí­tést. Az idén több feldol­gozó gépet, részleget is üzembe helyeznek. Eizenstein-évforduló Szergej Eisenstein vi­lághírű alkotásait — a Sztrájk, a Patyomkin páncélos, a­z Október, a Régi és új, a Jégmezők lovagja s a Rettegett Iván című filmjét — be­mutatják ezekben a he­tekben Moszkvában, Le­­ningrádban és szülőváro­sában, Rigában, a ki­emelkedő szovjet film­rendező és filmteoretikus születésének 80. évfordu­lója alkalmából. Január hó 26-tól Rigá­ban külföldi — köztük magyar — szakemberek részvételével nemzetközi elméleti konferenciát szentelnek Eizenstein m­un­k­ás­sá­gá­n­ak. Vértesi bikák Pápán A Bakony nyúlványain eddig nem tapasztalt nagyarányú szarvasván­dorlásra figyeltek fel a Veszprém megyei vadá­szok.­­ Ősszel nyolcvanas­­százas csapatokban hú­zódnak fel a Zirrc környé­kére Győr árterületeiről a szarvasbikák. Sümeg, De­­vecser, Pápa körzetében vasi, zalai és somogyi szarvasbikákat figyeltek meg, de vértesi bikákat is ejtettek el Pápa környé­kén. A nagyarányú szarvasvándorlás okait az idei tavaszon a Veszprém megyei vadásztársaság és a vadbiológiai állomás szakemberei közösen megvizsgálják. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, Vll. kerület, Rákóczi út 54 Telefon: 224—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr. Suth Péter. A Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hirlapkézbesítő posta­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: soproni Béla vezéraazastó Index: 25 005 ISSN 01 S3—1701 Szétrobbantják az epekövet Először sikerült egy be­tegnél epekövet műtét nél­kül összezúzni — írja a Wiesbadenben megjelenő Medical Tribune című or­vosi szaklap. Két nyugat­német orvos olyan katé­tert szerkesztett, amely­nek a végén speciális fo­nató kosárka lehetővé te­szi, hogy az epevezeték­ben levő köveket ,,meg­fogják” és elektrohidrau­likus eljárással összezúz­zák. Az eljárás után a szétzúzott epekövet vagy kiveszik a katéterrel, vagy pedig feloldódik és úgy távozik a szervezetből. SZEGÉNY OSZERES „Figyelem! 24 órán belül hívásra házhoz megyek és veszek (szük­ség esetén azonnal el­szállítom): bútort, órát, festményt, könyvet, sző­nyeget, gépet, csillárt, porcelánt, hangszert, tollat, olajkályhát, mag­nót ... hagyatékot és la­kásfeloszlatást” — olva­som a postaládámban talált, szépen nyomta­tott kartonlapon. Alatta név, cím, telefonszám és egy megkapó zára­dék: „Ha híváskor nem vagyok otthon, akkor egy üzenetközvetítő au­tomata kezeli a telefont, tessék végighallgatni és egy 30 másodperces, pontos választ adni a kérdéseireAz ilyet ré­gen ószeresnek­­ hívták­ , maca is rongyos volt és csak egy rozzant kordé­ra futotta neki. • Itt vi­szont egy modern üzlet­em­ber jól szervezett vál­lalkozását reklámozza melik­ rá, hál’ istennek, m­it lesz, az automata te­lefonból pénzcsináló au­tomata. S. X ­­árk­ versenyt . Húsz országba küldték el Szormbathelyről a meg­hívókat a Savaria nem­zetközi táncversenyre. A nyugat-magyarországi város májusban tizen­negyedszer várja a leg­jobb amatőr társastánc­versenyzőket. A hazai klubokban is megkezdőd­tek az előkészületek. Több városban területi versenyeket rendeznek, s ezek legjobbjai utaznak majd Szombathelyre. A nemzetközi versennyel párhuzamosan megrende­zik a magyar bajnokságot is. ­ Vetik a primőröket Tolna megye kertészkedő tsz-einek fűtött fóliasát­raiban. Az idén összesen 220 ezer négyzetméter fó­liasátor alatt termesztik, illetve készítik elő a pri­mőröket. Fiataloknak szakmatanuláshoz jó lehetőséget kí­nál a CHINOIN Gyógyszergyár. Emelt szintű kiképzés, vállalati ösztöndíj, fiúknak kollégium, sportolási lehetőségek. Érdeklődni és jelentkezni lehet: CHINOIN oktatási osztály. Postacímünk: 1325 Budapest, Pf. 110. Címünk: Budapest IV., Tó utca 1—5. Telefon: 292—900 531 mellék (X)

Next