Népszava, 1978. február (106. évfolyam, 27-50. sz.)

1978-02-07 / 32. szám

1­9­7­8. február 7. A Tisza titka Miteljő u /1 A Tisza Cipőgyár 12 millió pár cipőt gyárt az idén, összesen 2,2 milli­árd forint értékben. Martfűről minden máso­dik termék exportra ke­rül. Az NSZK-tól Kuvai­ti­g, Svájctól Amerikáig. Összesen kéttucatnyi or­szágba. A gyár egymás után aratja a sikereket. Szakmai berkekben ho­vatovább olyan, mint az eminens tanuló az isko­lában. Állandóan rá hi­vatkoznak. Ő a „bezzeg”. Bezzeg a Tisza tud jó ci­pőt gyártani — halljuk külkereskedőktől, vásár­lóktól. A szalagokon, a gépso­rokon a lábbelik szemre éppúgy készülnek, mint bármely más cipőgyár­ban. Fényjelzésre a sza­lagra kerül a nyers­anyaggal teli kosár, ad­dig, míg a célnál a ki­csapódó kar be nem te­reli a helyére. A tem­pót nem a szalag, hanem a szakértelem, az anya­gi érdekeltség diktálja. A tűzőnő gombnyomás­sal maga kéri a munkát, s az érdeke az, hogy jót, többet gyártson. Egy má­sik műhelyben fekete sportcipők sorakoznak, sarkukon, oldalukon zöl­dessárgán fluoreszkáló csíkozás és felirat: Adi­das. — Igen — erősíti meg a látottakat H. Nagy Mi­hály vezérigazgató-he­lyettes. — Itt is készül­nek a világ leghíresebb sportcipői. Ez rendkívül nagy dolog, de nagyon nehéz is volt elérni. 1970 óta másfél millió pár ci­pőt készítettünk. Igaz, a mi dicsőségünket a nyu­gatnémet cég aratja le. Ez a mi tanulópénzünk. Martfűre nyugodt szív­vel utaznak a kereske­dők, hiszen jó cipőre ta­lálnak. A gyár melletti mintaboltban, ami az or­szág távoli városaiból is vonzza a­ vásárlókat, megcsodálhatók a máshol még csak nem is ismert Tisza-cipők tucatjai. Szandálok, melyekben nincs semmi különleges, csak az, hogy könnyűek, divatosak, olcsók. Sport­cipők, köztük olyanok, melyek alig haladják meg egy pár­ zokni sú­lyát, hegyes orrú, puha bőrű cowboycsizmák. Az egyik gépen Adi­­das-cipők készülnek, a másikon, úgy véljük, szintén. Csak felirat nélkül. A munkaművele­teket, az anyagokat, a szakembereket nyugod­tan összekeverhetnénk. — Mindez igaz — folytatja a vezérigazgató­helyettes —,­­ csak az nem, hogy ezek Adidas-cipők. Saját anyagból, saját névvel készülnek. Min­den cipő oldalán a T- betűre formázott csíko­zás jelzi a márkát: Ti­sza. Ezekből a sport- és szabadidő-cipőkből a múlt évben az Adidas­­hoz szokott Egyesült Ál­lamokban 210 ezer párat vásároltak. — Csak ennyi volna a jó cipő titka? — Bár csak ennyi len­ne! — mondja Szabó At­tila, a vállalati szakszer­vezeti bizottság titkára. — De mindehhez rend­kívül sok fejtörés is kel­lett. Az újat a vezetők­nek, munkásoknak egy­aránt meg kellett szokni­uk, Mentjük az exportáru biz­tonsági tartalékát, ami mintegy kétmillió forint­tal növeli a vállalati eredményt. — Ez van. Dolgozni kell — tárja szét karját a vezérigazgató-helyettes. — Az egész cipőipar gondja az alacsony nye­reségtartalom miatti ér­dektelenség Hát ez egyelőre nem javul. Rá­adásul a belföldre kerü­lő lábbelik fele munka-, torna- és kismamacipő. Egyik sem nagy nyere­séget hozó áru. Mi ma­rad­? Folytatni a termék­­szerkezet­ korszerűsítését, növelni a magasabb ér­tékű exporttermékek részarányát. A láb vo­nalvezetését követő köny­­nyű, puha cipőket kell gyártani. A vászoncipő ma már egyáltalán nem a szegénység jele. Leg­újabb modelljeink egyi­ke a Tisza-patent. Egyet­len talp, cserélhető felső­résszel. Minden ruhához, minden alkalomra más­más variáció.. Ha meggondoljuk, a textil felsőrész épp ide­jében tört be a cipődi­­vatba. Az ilyen szandá­lokból a Tisza félmillió párat gyártott tavaly. Új termékből ennyit még so­ha. A mai, bőr felsőré­szű cipők többsége a ké­nyelem­­ szempontjából elmarad a textil mögött. Ezek úgynevezett korri­­gált bőrök. Négyzetméte­rük háromszáz forint. Azé a bőré, amelyet a vásárlók szeretnek, hat­­száz. (A bőrgyárak nem érdekeltek a cipőipar el­látásában. Szerződés sem köti őket úgy, mint a cipőipart­­ a kereskede­lemhez.) Másfél millió pár Adidas „Sírás" helyett munka Igaz, a rendkívül fia­tal — harminc év körü­li — vezetői gárdának nem volt meg az a hát­ránya, hogy először sa­ját, tíz-, húszéves meg­rögzött módszereikkel kelljen leszámolni. Az új természetes volt szá­mukra. Mint az, hogy ha a szükség úgy kívánta, bes­zálltak a hétvégi túlmunkába is, csak azért, hogy kihúzzák a kátyúból a magyar cipő­ipar szekerét. Igaz, „sír­ni” sohasem sírtak. Kap­ni is csak ritkán. A pénz oda kellett, ahol baj volt.­­ A vállalati ered­mény az idén 190 mil­lió forint lesz, s ez a szabályzók eredmény­csökkentő­­ hatása miatt a tervezettnél 29 millió fo­rinttal kevesebb. Ezt csak akkor tudjuk telje­síteni, ha tovább erősít­jük gazdálkodásunk­ bel­ső fegyelmét. " Az új technika nyújtotta lehe­tőségek kihasználásával, a munkaműveletek éssze­rűsítésével, a veszteség­idők csökkentésével hat és fél százalékkal javít­juk a termelékenységet. Egytized százalékkal ja­vítjuk a minőséget, ami­­körülbelül 200 ezer, és egy százalékkal csök- Somogy­ország főváro­sa. Kaposvár farsangi díszt öltött az elmúlt hét végén. Évszázadok vidám hagyománya eltűnni lát­szott az elmúlt évtize­dekben, a somogyi far­sang ,,procc” vagy ép­pen nagyon is gyenge mi­nőségű bálokkal haladott, míg azután a kaposváriak és a város vezetői elha­tározták, hogy ideje újó­lag hivatalába helyezni Karnevál hercegét. Szól­jon­­ erről az egyik legil­letékesebb, Balajcza Já­nos, a városi tanács el­nökhelyettese. Ámbár nem könnyű szót válta­ni, mert a városháza mel­lett, az utca közepén nagy zöld katonai rádióskocsik állanak, hangszóróik köz­é . Már húsz évvel ez­előtt is voltak kísérletek, hogy feltámasszuk a ka­posvári farsangot — mondja Balajcza János —, ezek azonban sikerte­lennek bizonyultak. Há­rom éve, az akkor­ szin­tén nem túl fényesen si­került februári rendez­vény után összejöttek a város vezetői, a társa­dalmi szervek képviselői, ismert és jeles kaposvári­ak, s „megkomponálták” a Kaposvári Farsangot. Szerencse, hogy a város­hoz kapcsolódik Dorottya „ifiasszony” története, s a megye egyébként is gaz­dag néphagyományokban. E két elem felelevenítésé­be zengik a teret friss talpalávalóval. Ilyet se hallott még a város ta­nácsának patinás, száza­dos épülete: Boogie, boo­gie, boogie child — árad be a nyitott ablakon az új sláger­­hez az idén harmadikat adtunk hozzá, a közéleti­­séget. Most aztán végképp nincsen tabu, a kaposvá­riaké a szószék, s élnek is vele ezekben a napok­ban, bizony jó borsosakat dörgölnek a „hivatalosok” orra alá. — Vagyis hagyomány születik Kaposvárott? — Ezt szeretnénk elér­ni. Úgy gondoljuk, a ké­sőbbiekben bevonjuk a város környékét, a járást is, és még erősebben ér­vényesítjük a rendezvény népi jellegét, hogy a fel­szabadult vidámság mel­lett farsang egyben So­mogy népszokásainak se­regszemléje is legyen, éjfélkor is dolgoztak a „csepűrágók”. És nem­csak Kaposváron, hanem a környező községekben is. Szombaton délelőtt szá­mosan találkozhattunk a hermelinpalástos, kari­más kalapú Herceggel, s udvartartásával — a Csi­­ky Gergely Színház mű­vészei —, amint itt és ott műsort adtak az egybe­gyűlteknek. A megyei könyvtárban Mészáros András, Balázs-Piri Ba­lázs és Dallos Jenő kari­Az élen huszárok ha­ladtak sárga zsinóros zöld, és aranyzsinóros piros mentében, majd elővonul­tak a fogatok, nemes uraimék kissé zsúfoltan a határokon. Mindjárt elöl Karnevál herceg és Do­rottya nemzetes kisasz­­szony, akit kegyetlen sza­vakkal vett szájára toll­forgató Vitéz Mihály uram. Nyomukban ekhós sze­kerek, rajtuk a Dél-Du­­nántúl legszínpompásabb népviseleteibe öltözött fia­talok. Szemkápráztatóak a hímzett szalagok, var­rott tulipánok, néha nem lehet tudni, mi ér többet: a pompás telivér, vagy a muzeális cifraszűr. Gya­logmenet zárja a sort: nemzetiségek, rétegek képviselői. Papucsos, fe­hér harisnyás délszlávok, sramlizene« svábok, nótá­­zó cinnnyok, akiket fur­­p«nmed corp ..s zéraz fán”, hanem fúvós hangszere­ken kísérnek. Szokatlan is hallani a Sej-haj Ro­zit bombardonon. Ezzel vége a mókának. A dísz­katúráiból nyílt kiállítás, mindenki épülésére. Az igazi látványosság azonban öt óráig váratott magára, amikor is meg­kezdődött a felvonulás. Hatalmas tömeg, még hatalmasabb hurka-kol­­bász készlet, némi forralt bor, az eget eredetileg repülőgép-keresésre hasz­nálatos, erős reflektorok pásztázták. S jöttek a fel­vonulók. Mint a régi me­gyebálokon, azzal a kü­lönbséggel, hogy most né­pi táncosok, fiatal mun­kások, sportolók feszítet­tének a dolmányban, mentében, rókamálas kucsmában, rékliben, ro­kolyában, menet elmasírozott a­­ Do­rottyába, felvonultatni a ruhakölteményeket. (Amint­ itteni barátom mondja, a Dorottya-bálon már csak egyetlen ruhá­val lehetne elsöprő sikert aratni: ha valaki juta­zsákot húzna magára, alulra meg­ fekete szala­gon aranycérnával rá­varrná, hogy DIOR.) Kezdődik a sokácbál, svábbál, cigánybál, ron­­gyosbál, üres a Kossuth tér. Itt-tartózkodásának egykori menedéke, a Szé­­chenyi-ház előtt ott áll Csokonai Vitéz Mihály. Ahogy elnézem, tényleg nem túl szép. Hosszú, haj­lott orra, sértett szája, mély, dülledt szemei il­lenek keszeg termetéhez. Az új hagyományt szü­lő kaposvári utcán eldo­bott papírtrombitát sodor a szél. Nem áll már itt senki. Csak a korán szü­letett, sokat szenvedő, va-­ gabundás poéta szobra, a koszorúval. Szántó Péter Hagyomány a születőben KAPOSVÁRI FARSANG Szokások seregszemléje Koszorús Vitéz Mihály Több ezer hazai és külföldi látogatója volt a vasárnap megrendezett hagyományos mohácsi busójárásnak. Furcsa pillanatkép: egy jól sikerült álarc és — URH adó­vevő (MTI Fotó — Bisztray Károly felvétele) N­ÉPSZAVA Tanulóból vetélytárs — A­­ termékszerkezet korszerűsítését jelenti a gumitalpgyártás fejlesz­tése — fűzi tovább gon­dolatát a vezérigazgató­­helyettes. — Évi 35 mil­lió pár talpat készítünk. Az idei 90 milliós beru­házásunkból harmincat erre költünk. Nagy gond a munkaigényes, olcsó tornacipők gyártása. Re­mélhető, hogy hamaro­san megoldódik ez is, mivel nagy részüket — mintegy kétmillió párat — Vietnamban készítik majd, bérmunkában. Az így felszabaduló erővel tovább növelhetjük a közkedvelt szabadidő-, illetőleg ,divatcipők gyár­tását. A cipőfelsőrész ké­szítése szintén rendkívül munkaigényes, s hiány­cikk az egész országban. Sikeres piackutatásunk után Indiából ezentúl már nem bőrt, hanem kész felsőrészeket ho­zunk. Lehet, hogy a Tisza Cipőgyár szerencsés hely­­­zetben van. Nagy szériá­ban, gazdaságosan tud cipőt gyártani. De tud évente 7,3 millió dollárt is hozni a népgazdaság­nak. Titkuk — ha egy­általán van — nehezen fogalmazható meg. Egy azonban mindenképp van: szervezett munka. Dolgozók és vezetők egy­aránt helytállnak. Világ­­nagyságokkal mérkőz­nek, s tanulókból ver­senytársak lettek. Nemcsak a reklámot folytatják teljes győzzel, s öltöztetnek be akár egy teljes NB I-es lab­darúgócsapatot Tisza­­szerelcsbe, hanem kitar­tó, rendszeres munkával formálják a vállalat bel­ső működési mechaniz­musát. Nem a ma, ha­nem a jövő követelmé­nyeihez igazítják lépé­seiket, hogy versenytár­sak maradhassanak kül­földön, s idehaza is­ egy­re több szép, kényelmes, jó cipő kerüljön a­­ bol­tokba. Kimmel J. Emil Paradicsom, zápult tikmony Hát ez elkezdődött már pénteken. A vidám „nép­ség , katonaság” délután megkoszorúzta — ha már köze van Dorottyához — Csokonai mellszobrát, az­után irány a tanácsháza! Karnevál herceg vezetésé­vel bevonult a tömeg, s elősoroltattak a kívánsá­gok. őkegyelmessége nemcsak néhány becsu­kott kocsmahivatal ügyé­ben emelt szót, hanem felemlítette a virágos Ka­posvár eleddig be nem váltott ígéretét, meg né­hány szintén ígért, de még be nem teljesült ál­mot. Summa­­summarum, a tanács elnöke kénytelen volt átadni a farsangoló Kaposvárnak a város kul­csait. A herceg aggódva fi­gyelmeztette híveit, hogy „paradicsom, zápult tik­mony és rothadt kolom­­pér a helyszínen nem lesz beszerezhető, arról a kritikus szemnek manek gondoskodjanak”. Erre azonban — ki tudja, mi­ért — nem került sor; sőt, jóval a műsor hi­vatalos vége után, még 3 . Több, mint tanterv­ elkiismeretes, a gyerekeik tanulására,­­ iskolai életére figyelő szülők — apák­­ és anyáik — a megmondhatói: a diákkor bizonyos, eléggé pontosan el­határolódó időszakától kezdve jószeri­vel nem tudnak már segíteni a tanulás­ban. Beszélnek erről szülői értekezlete­ken, tanári fogadónapokon. Bizonytala­nul és sokszor önmagukat is hibáztatva: „De hiszen tizenöt éve (huszonöt éve) magam is tanultam logaritmustáblázat­ból keresni, Vörösmarty epikáját ele­mezni, s a Gay-Lussac-törvényt még ma is fejből tudom.” A gyerek, a tizenkét, tizennégy, tizen­hat éves azonban — talán nem árt, ha erre az újabb „generációs ellentmon­dásra” nyíltan rámutatunk — mást és másként tanul. Komplex matematiká­val dolgozó tízéves már nem tud mit kezdeni az ötvenes években végzett, egyébként iskolázott édesapja „segítsé­gével”. Latin szavak preparálásában ed­ződött mama is tanácstalanul figyeli jobbára a magnóról francia, orosz ki­fejezéseket ismételgető nagyobb gyere­két. Folytathatnánk még a sort, említve rajzolási módszereket, biológia-szakkör­ben hallottakat, történelem, irodalom és művészettörténet komplex oktatását. Tanácstalanná lett a szülők nemzedéke — még a fiatalabbak is — módszer és ismeretanyag robbanásszerű változásá­nak lehetünk tanúi. Az Oktatási Minisztérium egyik fő­tanácsosával, dr. Welker Ottóval be­szélgettem a minap az immár küszöbön álló, az idén és jövőre fokozatosan élet­be lépő új tantervekről, az iménti pél­dát említette elsősorban­­ a különbsé­geket és a fejlődést jellemezve. Tanúi lehetünk az oktatáspolitikában az egyik legnagyobb­­ horderejű változásnak, a párt 1972-es oktatáspolitikai határoza­tának szellemében. A laikus szülő, a tan­tervekben kevéssé járatos kétmillió család természetszerűleg jobbára külső figyelője az iskolai élet e változásának. A célt illetően azonban nem tartható végsőkig ez a kívülállás. Mit sejtet az új tantervi koncepció? Elsősorban azt, hogy korunk iskolája leveti az „oktatásközpontúság” köntösét és nevelési központtá is szándékozik lenni. Nem valamiféle isteni sugallat nyomán, korántsem. Egyszerűen azért, mert az ismeretmennyiség robbanás­­szerű gyarapodása háttérbe szorítja, feleslegessé, sőt lehetetlenné teszi ko­runkban, a lexikalitást; azt, hogy az ismeretek zömét bevágja a diák. Íme, máris egy lényeges különbség mai és tegnapi tananyag között, a törzsanyag elválása az olvasásra, további tájékozó­dásra javasolt­ anyagrésztől. Nem ma­golni, vagy nemcsak magolni kell, ha­nem ráérezni arra: mi az az ismeret­­anyag, és hol, melyik könyvben, szak­­irodalomban található az az ismeret­anyag, amellyel kiegészíthetem adandó alkalommal alapis­tmereteimet. Igen lé­nyeges módszer ez az új tantervi kon­cepcióban, és egészen más tanítási mód­szert igényel, mint húsz évvel, harminc évvel ezelőtt. A­ztán: az általános műveltség kérdése. Modern értelmezése egészen más, ■L A mint negyedszázada. Valahogy így hangzik: az ismeretek, képességek, ma­gatartás, ízlés és világnézet harmonikus egysége. Tehát már nem „humán” vagy „reál”, hanem — az iskolák nevelő szerepére mutatva, utalva — nélkülöz­hetetlen elemként tartalmaz korszerű világképet magatartást, morális tartást, alapvető ízlésbeli adottságokat és tudni­valókat. Sőt, bizonyos manuális képes­ségek kifejlesztését is. A .,tudóstípus­’, a­..műszaki szakbarbár” egyaránt válik korszerűtlenné, s nem valamiféle isteni sugallatra, hanem a fejlődés követel­ményei nyomán. Tíz, tizenöt év alatt avul el, szorul feltétlen korszerűsítésre egy-egy tan­terv. Világszerte megfigyelt jelenség ez, s nem csupán szocialista oktatási rend­szerünk „specialitása”. Ami viszont a magunk elhatározása, jól megfontolt iskolai célkitűzésünk: lépéseinket össze­kötni a nevelésközpontú oktatási intéz­mények megteremtésével. Nem egyedül, nem szülők nélkül — ezt talán felesle­ges is hangsúlyozni. Sőt! Amikor a tan­anyag szükségszerű változása kiveszi a segítés lehetőségét a szülők kezéből, helyette legalább olyan fontos szerepet szán a nevelés stafétabotjának. Azt valljuk: olyan felnőttek kerüljenek ki iskoláinkból, akik hasznos, értékes tag­jaivá képesek lenni a társadalomnak. Akiknek képességeiből értő nevelés há­mozza ki, bontja ki az egyén és társa­dalom számára leginkább hasznosakat; akik nem pályatévesztett kesergőkként, nem elégedetlenségeket hurcoló önmar­­cangolókként keresik folyvást a helyü­ket. Mindez a nevelés kérdése. V­iszonylag könnyű meghatározni például egy harmadik gimnáziumi irodalom tananyagot. A módszer a lényegesebb. Nevelés szépre és ízlésre, erkölcsre és fogékonyságra — ez a na­gyobb feladat. Most, az új tantervekkel sok-sok feltételt megteremt mindehhez az oktatáspolitika, pedagógusképzéstől továbbképzésig, felszerelések gyarapí­tásától módszerek változtatásáig. A munka folyamatos, s még igencsak az elején vagyunk. De­­ nem egyedül kívánja mindezt végezni az iskola. Bázisként, jó ,,hátországként” számít az értő szülői segítségre. Még akkor is, ha a­ matematikapélda megoldásában, nem tudunk gyerekeink előtt jeleskedni. A példamegoldásnál, a memoriternél sokkal többről, nagyobbról van szó. Várkonyi Margit

Next