Népszava, 1978. augusztus (106. évfolyam, 179-205. sz.)

1978-08-01 / 179. szám

197­8. augusztus 1. m mindenki egyidőben akar alázni — Önök szerint mi a baj a miskolci közleke­déssel? — Hogy mindenki egy időben és egyszerre akar utazni. Ezt igazolja egyébként az a felmérés, amelyet nemrégiben végzett el a Miskolci Közlekedési Vál­lalat a Közlekedési Szak­­középiskola diákjainak részvételével. Magyarul: minden eddiginél na­gyobb és pontosabb utas­számlálást végeztek. Íme néhány adat a felmérésből: a 200 ezres nagyvárosban reggel 5 órakor 465-en kezdik a munkát, 5.30-kor 200-an, 6 órakor 28 ezren, 7 óra­kor több mint 20 ezren, 7.30-kor pedig 5300-an. — Mit lehet akkor ten­ Annyian voltak Hajdú­szoboszlón, hogy majd leszakadt a föld. Az üdü­lők medencéiben egymás­tól mozdulni is alig lehe­tett. A füves, árnyas he­lyeken (a medencék kö­rül) egy lábnyi helyet sem talált a későn érke­ző. — Külföldiek, vagy belföldiek? — kérdeztem a helybelieket. — Csak belföldiek, ez a nagy fürdőváros csak a dolgozóké! Hallottam ott lengyel beszédet és ezért kétel­kedve néztem az iménti véleményt mondó benn­fen­tesre. — Ja, az más! A Rá­bai Cukorgyárban dolgo­zó lengyelek, de azok itt is laknak, tehát — amíg itt dolgoznak —, idevaló­siak. Így már értem. Hajdúszoboszlót még soha nem láttam közel­ről. Most, hogy körbe­jártam — szégyen, nem szégyen —, elképedtem. Ez a kiépült üdülőváros, a maga sokszínűségével, sokféle üdülőjével és gyógyintézetével, „lekon­­kurrálta” a tradicionális helyeket: Harkányt, Hé­vizet. Ennek sokféle ma­gyarázata lehet. A vize valóban gyógyértékű és másfél évszázadnyi időre elegendő; a szakszerveze­tek — a SZOT és az ágazati központok —, rengeteg pénzt fektettek be a gyógyüdültetésbe és olyan­­ üdülőszállókat­ hoztak létre, amelyek a világ bármilyen igényes pontján jól vizsgáznának. Nagyon sok­ ezer és tíz­ezer gyógykezelésre szo­ruló ember fordul meg évente ebben a város­ban. Közrejátszik az is, hogy közel van Debrecenhez és a megyei vezető szervek is nagy figyelmet,­s anyagi eszközöket fordí­tanak a város fejlesztésé­re. Szerepe van a jól képzett, begyakorlott reu­matológiai orvosi gárdá­nak, s a segédszemélyzet is jól dolgozó, lelkiisme­retes szakemberekből verbuválódott. Végül, nem tekinthető mellékes tényezőnek, hogy a vizek és az orvosi kezelések együttes hatása valóban kiváló eredményeket hoz. S ha egy-egy reumatikus, ízületes, stb. beteget rendbehoznak, másik száznak mondja el — mi van Szoboszlón. Ez a hírnév, vagy nép­szerűség a szóbeli em­berláncon aztán néha mulatságos hiedelmekkel is párosul. A Béke­szálló előtt sétálgatnak és azt mondja az egyik asz­­szony. ..Hallod, ez jobb, mint a lourdes-i szent szűz által kínált víz! En­nek nagyobb a csodatevő ereje!” A másik megkér­dezi, hogy hol van az a Lourdes. „Hát a fészkes fene tudja, csak hallot­tam. Ott a sánták, bénák úgy följavulnak, hogy sa­ját lábon szaladnak. Itt is így van: mankós, láb­­töréses embert hoznak és sétapálcával megy el in­nen.” Egy kedves asszony elmesélte, hogy valami­lyen ismerőse, aki nem szült gyereket, s bár kö­zelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez, ízü­leti bántalmakkal került ide és gyógykezelték, s aztán a férje is reuma­tológiai kezelést kapott, és a csudák csudája! — egyszercsak az asszony bejelenti, hogy gyereket vár. Meg is szülte, már négy-öt éves a gyerek. A történet igaz. Igaz, de azért nem cso­datevő hely , Szoboszló, orvosai sem sámánok, vagy mágusok, de a sok reumás, ízületes beteg jó eredményű gyógyulása lassan-lassan valami fantasztikus mítoszt fon­­sző a város fölé, köré. Pedig a város valóságos életében van az az erő, amely a gyógyvízből, a szakszervezetek okos építkezéseiből, a gyógyí­tó munka eredményessé­géből meríti értelmes lé­tét. Na és — sajnos —, a szaporodó ízületi, reu­matikus betegekből, te­hát a gyógyszállók és üdülők rohamos szaporo­dása ezzel az újabb nép­betegségfélével számol. Miért szép ez a város? Nemcsak azért, mert új, friss, fiatal, hanem mert — nem tudom, kik, hon­nan mentek oda, vagy honnan irányítják — hozzáértő kezek és fejek fejlesztik és gondozzák. Jól tervezték és fej­lesztették, ésszerű utca­rendszereket alakítottak: szállodasorokat, villákat, üdülősorokat, lakóháza­kat. Okos döntés, hogy helybeli ember nem épít­het víkendházat, csak la­kóházat. (Hát furcsa is lenne, hogy a város egyik utcájában a lakóház, a másikban az üdülő he­­lyezkedne el!) A me­dencéket mindenhol épü­letek — gyógyszállók — zárják el az utak forgal­ma elől. Jól egybeépült: víz, gyógykezelő helyisé­gek, a mozgásszervi meg­betegedéseket korszerűen gyógyító, modern gépi felszerelések rendszere. S ami legalább ilyen fon­tos: a természetes gyógy­módok alkalmazásában látják és vallják — a korszerűt. Igazuk van! Az utcákat sűrű lombú fák szegélyezik. Kivéve a főútvonalat, mindenfelé csöndes, árnyas utcákon .Jár-kel az ember. Még a fafajták is hozzáértő el­gondolással kerültek ösz­­szeválogatásra. Platán, jávor és többféle fenyő ékeskedik a nyugalmat árasztó utakon. Furcsa módon, hemzseg a sok térülő-forduló ember, s mégsem érzünk olyan zsúfoltságot, mint például Siófokon. Mindenkinek van helye, nem tüleked­nek, nem lökdösődnek, kényelmesen járnak, mint egy városnyi nagy­ságú parkban. Nincs por! Az utcák, járdák aszfaltozottak és tiszták, alig látni szeme­tet, s úgy tűnik, a be­utaltak is ügyelnek a környezetre. Ötletes köz­lekedési megoldással egyirányúsították a for­galmat, ahol ez ésszerű­nek látszott és ezzel szinte kizárták a gyakori torlódást. Megnéztem egy könyv­árus szép, új pavilonját. Láttam ott mindenfélét: Tutanhamon koráról, a görög mitológiáról, a vi­lágirodalom és a magyar klasszikusokon keresztül a mai irodalomig. Lát­szik, hogy hozzáértők ke­zelik. S még egy: talál­tam elegendő napilapot (a legnagyobb csodálko­­zásomra, még Népszavát is, amelyről mindig azt hiszem,­ hogy a szakszer­vezeti üdülők mostoha gyermeke, az üdülőveze­tők szerint a terjesztés, a posta, a terjesztők sze­rint az üdülővezetők a hibásak a „krónikus” lap­hiányért). Egyoldalú a kép? Nem hiszem. Hajdúszoboszló egy érdekesen fejlődő, szép gyógyüdülőváros. Közel van mindenki­hez. Ha meggondoljuk, ezt a nagy gyógyító üdü­lőrendszert (az ország széles körű, nagy üdülő­hálózatában) a szakszer­vezet tagsága hozta létre és az fejleszti. Kulturál­tan, értelmesen fejleszti. A legenda persze szö­vődik, formálódik tovább, pedig nem történnek ott csodák, mint Lourdes­­ban, mert hiszen ott sem esett csoda, csak a val­lási rege nyelvén nevez­ték csodának a valósá­got. Szoboszlón is csak va­lóságos dolgok történnek: meggyógyulnak a bete­gek, vagy könnyebben viselik betegségüket. S ez nem csoda — egé­szen természetes. s. l. Nem a lourdes-L. 4 Reggel 5 óra. A mis­kolci Tiszai pályaudvarra egymás után érkeznek a munkásvonatok. Sze­rencsről, Nyíregyházáról, Hidasnémeti felől és Me­zőkövesd irányából. A hű­vös reggelen az emberek fázósan, kicsit álmosan tódulnak ki az aluljáró­Kezdődik a roham. A várakozó autóbuszok és villamosok másodpercek alatt megtelnek. Az előt­tem álló 1-es autóbusz majd’ félrebillen. 5 óra 30 perc. Csende­sedik a pályaudvar és környéke. Félig üres bu­szok indulnak a végállo­másról. Ez érthető. Mert Miskolcon 28 ezer ember kezdi egy időben, 6 óra­kor a munkát. Aki fél 6- kor indul, nem biztos, hogy idejében tud blok­kolni. A reggeli csúcsforga­lom második hulláma fél 7 tájban kezdődik. A nagyüzemek adminisztra­tív dolgozói 7 órakor kez­dik a munkát. — Nem leányálom utasnak lenni Miskolcon — mondja az egyik Ioll­ból. Nem hiszem, hogy valaki is az ellenkező irányba át tudná törni magát a tömegen. Ilyen­kor hétfőn többen érkez­nek a nagy iparvárosba, mint a hét más napjain, hiszen sokan munkásszál­lóban, albérletben lak­nak, és gyorsjárat vezetője.­­ A délutáni csúcsidőszak­ban 4 óra után van úgy, hogy 15 percbe is belete­lik, amíg a Búza tértől a Tanácsház térig elver­gődöm. Ez nem egészen egy kilométer és két megálló csupán. De olyan a forgalom a belváros­ban, s olyan keskeny a főutca, hogy az már ész­bontó. — Ez így igaz — kap­csolódik egy taxis a be­szélgetésbe. — Mennyiért lenne buszsofőr? — Semmi pénzért, uram. Én tíz évet lehúz­tam már az autóbusz­volánnál. Én inkább ré­szegekkel bajlódom fize­tésnap után, mintsem au­tóbuszra üljek, ni? — tárja szét a kezét Czimmermann István, a Miskolci Közlekedési Vál­lalat igazgatója. — Miskolcon is be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. — Igen. 1973 óta kísér­letezünk vele. A középis­kolákban minden baj nél­kül sikerült megvalósíta­ni. Két éve már a Diós­győri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek admi­nisztratív­­dolgozói is más-más időpontban kez­dik a munkát. Az ered­mény meglepően jó. De aztán mintha elvágták volna. A város keleti ipa­ri övezetében is megpró­bálkoztunk a lépcsőzetes munkakezdéssel. Először úgy tűnt, hogy sikerül. De aztán nem egy válla­lat és intézmény, mint például a Mezőgép Vál­lalat, szépen visszaállt az eredeti munkakezdésre. Nemrég beszélgetésre hívtuk meg a város kele­ti határába települt üze­mek, intézmények illeté­keseit, kivétel nélkül a legkülönbözőbb indokok­kal elzárkóztak a lépcső­zetes munkakezdés elől. A reggeli roham Lépcsőzetes munkakezdés 1. Miskolc: szópárbaj a vállalatokkal NÉPSZAVA A kivezető út — És mi a helyzet a nagyüzemekkel? — Reménytelen. A Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek munkásainak csaknem 70 százaléka vidékről jár be. A MÁV-nak és a Volán­nak is tenni kellene va­lamit. De ahol folyama­tos üzem van, mint a kohóknál, az acélműben és a hengerművekben, nem is gondolhatunk át­állásra. Csupán azt sze­retnénk, ha a tmk-sok, műszerészek és az alkal­mazottak kezdenének más-más időpontokban. Már ez is sokat jelente­ne. Azt nem tudjuk meg­oldani, hogy a reggeli és a délutáni csúcsidőszak­ban mindenki­­kényelme­sen utazzon. Ez lehetet­lenség. Annyi villamost és autóbuszt nem tudunk vásárolni, de a város út­jai sem bírnák el őket. Meg aztán napközben ki­használatlanok lennének ezek az értékes jármű­vek. Tehát erre gondolni sem lehet. A megoldás: csak a lépcsőzetes mun­kakezdés további kiter­jesztése. Pável János, a miskolci városi tanács építési és közlekedési osztályveze­tője: — Mi is csak ebben látjuk a kivezető utat. Nem mintha olyan bor­zalmas lenne a városi tö­megközlekedés, de a csúcsidőszakot feltétle­nül szét kell és lehet húzni. A közeljövőben a város tanácselnöke pró­bál szót érteni az érintett vállalatok, intézmények vezetőivel. És ha más­ként nem megy, akkor tanácsi határozatok sora kötelezi majd az érintet­teket, hogy lépjünk egyet előre. A­­ Minisztertanács egyébként az elmúlt év­ben határozott úgy, hogy Budapest után Miskolcon, Győrben és Debrecenben is be kell vezetni a lép­csőzetes munkakezdést. Juhász Péter Nagyarányú beruházás a gyógyszeriparban Rekordévet zárt tavaly a gyógyszeripar Utána úgy látszott, nehéz lesz megismételni a múlt évi eredményeket. Hat hónap mérlege alapján már másként vélekednek az iparágiak: több mint 21 százalékkal termeltek többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Igaz, sokat költöttek be­ruházásra, ez most ka­matozik. Az iparágban csaknem 760 törzskönyvezett gyógyszer-különlegessé­get tartanak számon. Eb­ből bőségesen ellátják a hazai egészségügyi háló­zatot — tájékoztatott Horváth Gyula, a Magyar Gyógyszeripari Egyesülés elnökhelyettese. De gyógyszerből sohasem elég: az idén 37,5 száza­lékkal többet kaptak a betegek, mint tavaly. A hazai ipar mellett a fo­gyasztás 16 százalékát a szocialista országok ké­szítményei adják. Jelen­tősen növekedett a tőkés import is: a késztermé­kek és alapanyagok be­hozatala­ 36,3 százalékkal volt nagyobb a múlt évi­nél. A külföldi gyógysze­rek hazai elterjesztésé­nek bevált útja a licenc­­átvétel. Mintegy 50 olyan fajta kerül forgalomba, amelyet­ külföldön fej­lesztettek ki, s gyártási technológiáját megvásá­rolva, most a mi vállala­taink állítják elő. A szocialista országok­ba az éves export 52 százalékát már leszállí­tották az első félévben. A tőkés kiszállítás elérte a 45 millió dollárt, s várhatóan a második fél­évben még ennél is na­gyobb lesz a kivitel. Kü­lönösen keresettek az egykori magyar szabada­lom alapján előállított morfin és morfinszárma­zékok, a Papaverin, a szteroidokból a vizelet­­hajtó gyógyszerek és az eredeti magyar találmá­nyok: a No-Spa, a Hali­­dor, a Micheton. Itthon és külföldön igen népszerű­vé vált a tavaly beveze­tett Cavinton, amely az öregkori bántalmakat or­vosolja. Fellendülőben van a gyógykozmetiku­­mok, a Fabulonok szállí­tása, elsősorban a szocia­lista és fejlődő országok­ba. A gyógyszeripar a jö­vőben is dinamikusan fejlődik. Már kidolgozták a gyógyszerek, növényvé­dő szerek, közbenső ter­mékek k­özös koncepció­ját, amely jövőre kerül a kormány elé, központi fejlesztési programként. A fejlődést a nagy ará­nyú beruházás is segíti. Ebben a félévben mint­egy ,50 százalékkal fordí­tottak többet építkezés­re, gépek vásárlására, mint tavaly, s örvende­tes, hogy 45 százalékkal magasabb volt az üzem­be helyezett létesítmé­nyek értéke. Az Alkaloida Vegyé­szeti Gyárban tovább dolgoznak a mák nagy­­üzemű termesztési rend­szerén. Az idén már öt­ezer hektáron termesztik ezt a fontos gyógyszer­­ipari alapanyagot, de a végső cél, legalább tíz­ezer hektár bevetése. En­nek érdekében a vállalat gépeket, vetőmagot vasá­ról a társuló gazdaságok­nak. A Chinoinban a Fundazol-üzemet bővítik. A beruházás lehetővé te­szi a magyar—szovjet ag­rokémiai egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítését. Emellett kor­szerűsítik a fermentációs üzemet és építik a köz­ponti kutatólaboratóriu­mot, valamint egy új csarnokot, a­­ szintetikus termékek gyártására. Az EGYT a külföldön is keresett Halidor gyár­tókapacitását növeli. Ez a­­beruházás még az idén befejeződik. A Kőbányai Gyógyszerárugyárban a második félévben lép üzembe a tabletta és drazségyártó fejlesztés,­­Dorogon pedig már befe­jeződött egy új szinteti­kus üzem építkezése. Beke Mária 3 Kórházak kulcsrakészen M­a már nem hat az újdonság ere­jével, ha arról kapunk hírt, hogy egy­-egy újabb iskolát, kenyér­gyárat, vagy kórházat építettünk kül­földön. Az elmúlt négy esztendőben ugyanis dollárelszámolású gépkivite­lünk 40 százalékkal bővült, miközben a komplett berendezések exportja kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az egyedi gé­peké. Nemcsak idehaza, hanem az egész világon erősödik az az irányzat, hogy mindikább teljes gyárberendezéseket, kulcsrakész üzemeket adnak el. Nép­gazdaságunk érdeke, hogy kihasznál­juk azt az élénk keresletet, amely — a legfrissebb előrejelzések szerint — még a következő évtizedben is várható a komplett berendezések piacán. Első­sorban az iparosodás útjára lépő, fejlődő országok kínálnak nagy lehetőséget az exportőröknek. Az eddigi tapasztalatok is azt tükrö­zik, hogy a komplett rendszerek, gyá­rak szállításával olyan államokba is el­juthatunk, ahol egyedi gépeket nem tudtunk értékesíteni, másrészt egy-egy nagyobb egység eladásával olyan ter­mékeinket, gépeinket, kisebb berendezé­seinket is kivihetjük, amelyekre koráb­ban nem volt igény külföldön. Ennek ellenére jelenleg csak 8 százalék a komplett berendezések aránya az ösz­­szes gépkivitelünkhöz képest. Szakem­berek véleménye szerint ez az arány 25—30 százalék is lehetne. Persze nemcsak mi jutottunk el a fel­ismerésig, hogy­ érdemes az ilyen jelle­gű exportot fokozni, hanem mások is. Ráadásul a fejlett tőkés országokban több éve tartó dekonjuktúra miatt, éle­sedik a verseny. Éppen ezért kell nagy figyelmet szentelnünk annak, hogy meg­álljuk helyünket a nemzetközi mezőny­ben, kielégítsük a vásárlók egyre maga­sabb követelményeit. Mivel a fejlődő országokban nincs elég szakember, a vevő többnyire nem elégszik meg egy kórház átadásával, berendezésével, szak­képzett orvosokat is kér a gyógyítás­hoz, a kész gyárhoz mérnököket sze­retne Sőt, a gyártott termékek értéke­sítéséhez is sok esetben vár segítséget. S annak adja a megrendelést, aki ol­csóbban, gyorsabban, kedvezőbb fel­tételek mellett szállít. H­a tehát a jelenleginél fokozottab­ban akarunk bekapcsolódni a fej­lődő országok iparosításába — ami külgazdasági érdekünk —, körül kell néznünk a házunk táján: vajon mi az oka, hogy a kívántnál kisebb mértékben tudtunk eddig részt ..venni a kor­plett berendezések szállításában. Mitvének a feltételek idehaza ehhez a tevékeny­séghez? Az egyik alapvető nehézséget kétség­telenül az export­fővállalkozni okozza. A fővállalkozó gondja — például egy üzem szállításához — a tervek elkészí­tése, az épület­ felhúzása, a soksago­s berendezések, a gépsorok, a technológia biztosítása, az üzembe helyezés, a szak­emberek betanítása. Sőt, még a gyártás megkezdése után is figyelmet kell for­dítani a javítószolgálatra, s nem ritkán néhány évig még szakembereket is küld a gyár irányításához. Természetesen eh­hez a sokrétű munkához nagyon sok al­­vállalkozóra van szükség. Egy-egy vállalat számára azonban többnyire nem jelent nagy tételt a rész­munkákra vonatkozó megrendelés. In­kább a saját ,,nagy” üzleteikkel foglal­koznak szívesebben, így aztán érdekelt­ség hiányában gyakran csúsznak a ha­táridővel. Különösen az alkatrészgyár­tásban. De sokszor még azok a válla­latok sem iparkodnak, amelyek jelentős tételekkel járulnak a kiszállításhoz, mi­vel, mint alvállalkozóknak ez nem szá­mít exportteljesítésnek. S inkább igye­keznek saját exportjukat növelni, mi­vel azután kapnak állami visszatérítést. Ez is az oka, hogy nemegyszer olyan irreális magas árat kérnek termékeikért, amely miatt már számos üzlet meghiú­sult Ezen segíthetne talán, ha az alvál­lalkozók is­­ kapnának — részvételük arányában — a fővállalkozóknak nyúj­tott állami támogatásból Az export fővállalkozás nem könnyű tevékenység, bonyolítását meg kell ta­nulni. S mivel ilyen jellegű képzésünk egyelőre nincs, • tehát a gyakorlatban. Képzet: szakemberekre van szükség, mégpedig olyanokra, akik nemcsak a berendezések műszaki adatait ismerik kiválóan, hanem jártasak a külkeres­kedelemben is, értenek az üzlethez, nyelveket beszélnek. Ez ugyanis mind elengedhetetlen ahhoz, hogy rugalma­san felismerjék a kínálkozó lehetősé­geket, és időben versenyképes ajánla­tokat tegyenek. S ha már bejutottunk a piacra, meg is kell tartanunk. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb gondot kívá­natos fordítani a létesítmény átadása után a kiszolgálásra, a vevőszolgálati te­vékenységre. Hiszen, ha egy gépsorhoz csak hónapok múltával érkezik meg a hiányzó alkatrész, ha nincs hozzáértő szakember a helyszínen, aki a hibát elhárítaná, várható, hogy a vevő legkö­­zelebb olyan partnert keres, akitől eze­ket a szolgáltatásokat is megkapja. S bizony a rossz, hír gyorsan terjed. Ha például az egyik magyar vállalat késik a szállítással, könnyen megromlik a hi-­tele. A korábbi években azonban már be­bizonyosodott, hogy helyt tudunk állni az éles mezőnyben is. Vegyük például az oktatási rendszerek exportját, amely­nek keretében sikeresen tudtunk be­kapcsolódni a fejlődő országok szak­munkás-, technikus- és mérnökképzésé­­nek megteremtésébe. Brazíliától Peruig , jó hírt szereztek iskoláink, taneszközeink, oktatási programjaink, sőt, kiküldött ta­náraink is. Ahhoz azonban, hogy hosz­­szabb távon is­ jegyezzék nevünket a komplett berendezéseit piacán, növelni tudjuk részvételünket, az eddigieknél jobban szükséges támaszkodnunk koo­perációs kapcsolatainkra és a harma­dik piaci megállapodásokra szocialista és tőkés cégekkel egyaránt. Ugyanakkor meg kell teremteni a közös érdekeltsé­get, a fővállalkozói­, a termelők és a külker vállalatok között, hogy valameny­­nyinek ugyanaz legyen a célja: jó minő­ségű termékekkel jelentkezhessünk a vi­lágpiacon. B. Mezei Éva

Next