Népszava, 1978. augusztus (106. évfolyam, 179-205. sz.)
1978-08-01 / 179. szám
1978. augusztus 1. m mindenki egyidőben akar alázni — Önök szerint mi a baj a miskolci közlekedéssel? — Hogy mindenki egy időben és egyszerre akar utazni. Ezt igazolja egyébként az a felmérés, amelyet nemrégiben végzett el a Miskolci Közlekedési Vállalat a Közlekedési Szakközépiskola diákjainak részvételével. Magyarul: minden eddiginél nagyobb és pontosabb utasszámlálást végeztek. Íme néhány adat a felmérésből: a 200 ezres nagyvárosban reggel 5 órakor 465-en kezdik a munkát, 5.30-kor 200-an, 6 órakor 28 ezren, 7 órakor több mint 20 ezren, 7.30-kor pedig 5300-an. — Mit lehet akkor ten Annyian voltak Hajdúszoboszlón, hogy majd leszakadt a föld. Az üdülők medencéiben egymástól mozdulni is alig lehetett. A füves, árnyas helyeken (a medencék körül) egy lábnyi helyet sem talált a későn érkező. — Külföldiek, vagy belföldiek? — kérdeztem a helybelieket. — Csak belföldiek, ez a nagy fürdőváros csak a dolgozóké! Hallottam ott lengyel beszédet és ezért kételkedve néztem az iménti véleményt mondó bennfentesre. — Ja, az más! A Rábai Cukorgyárban dolgozó lengyelek, de azok itt is laknak, tehát — amíg itt dolgoznak —, idevalósiak. Így már értem. Hajdúszoboszlót még soha nem láttam közelről. Most, hogy körbejártam — szégyen, nem szégyen —, elképedtem. Ez a kiépült üdülőváros, a maga sokszínűségével, sokféle üdülőjével és gyógyintézetével, „lekonkurrálta” a tradicionális helyeket: Harkányt, Hévizet. Ennek sokféle magyarázata lehet. A vize valóban gyógyértékű és másfél évszázadnyi időre elegendő; a szakszervezetek — a SZOT és az ágazati központok —, rengeteg pénzt fektettek be a gyógyüdültetésbe és olyan üdülőszállókat hoztak létre, amelyek a világ bármilyen igényes pontján jól vizsgáznának. Nagyon sok ezer és tízezer gyógykezelésre szoruló ember fordul meg évente ebben a városban. Közrejátszik az is, hogy közel van Debrecenhez és a megyei vezető szervek is nagy figyelmet,s anyagi eszközöket fordítanak a város fejlesztésére. Szerepe van a jól képzett, begyakorlott reumatológiai orvosi gárdának, s a segédszemélyzet is jól dolgozó, lelkiismeretes szakemberekből verbuválódott. Végül, nem tekinthető mellékes tényezőnek, hogy a vizek és az orvosi kezelések együttes hatása valóban kiváló eredményeket hoz. S ha egy-egy reumatikus, ízületes, stb. beteget rendbehoznak, másik száznak mondja el — mi van Szoboszlón. Ez a hírnév, vagy népszerűség a szóbeli emberláncon aztán néha mulatságos hiedelmekkel is párosul. A Békeszálló előtt sétálgatnak és azt mondja az egyik aszszony. ..Hallod, ez jobb, mint a lourdes-i szent szűz által kínált víz! Ennek nagyobb a csodatevő ereje!” A másik megkérdezi, hogy hol van az a Lourdes. „Hát a fészkes fene tudja, csak hallottam. Ott a sánták, bénák úgy följavulnak, hogy saját lábon szaladnak. Itt is így van: mankós, lábtöréses embert hoznak és sétapálcával megy el innen.” Egy kedves asszony elmesélte, hogy valamilyen ismerőse, aki nem szült gyereket, s bár közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez, ízületi bántalmakkal került ide és gyógykezelték, s aztán a férje is reumatológiai kezelést kapott, és a csudák csudája! — egyszercsak az asszony bejelenti, hogy gyereket vár. Meg is szülte, már négy-öt éves a gyerek. A történet igaz. Igaz, de azért nem csodatevő hely , Szoboszló, orvosai sem sámánok, vagy mágusok, de a sok reumás, ízületes beteg jó eredményű gyógyulása lassan-lassan valami fantasztikus mítoszt fonsző a város fölé, köré. Pedig a város valóságos életében van az az erő, amely a gyógyvízből, a szakszervezetek okos építkezéseiből, a gyógyító munka eredményességéből meríti értelmes létét. Na és — sajnos —, a szaporodó ízületi, reumatikus betegekből, tehát a gyógyszállók és üdülők rohamos szaporodása ezzel az újabb népbetegségfélével számol. Miért szép ez a város? Nemcsak azért, mert új, friss, fiatal, hanem mert — nem tudom, kik, honnan mentek oda, vagy honnan irányítják — hozzáértő kezek és fejek fejlesztik és gondozzák. Jól tervezték és fejlesztették, ésszerű utcarendszereket alakítottak: szállodasorokat, villákat, üdülősorokat, lakóházakat. Okos döntés, hogy helybeli ember nem építhet víkendházat, csak lakóházat. (Hát furcsa is lenne, hogy a város egyik utcájában a lakóház, a másikban az üdülő helyezkedne el!) A medencéket mindenhol épületek — gyógyszállók — zárják el az utak forgalma elől. Jól egybeépült: víz, gyógykezelő helyiségek, a mozgásszervi megbetegedéseket korszerűen gyógyító, modern gépi felszerelések rendszere. S ami legalább ilyen fontos: a természetes gyógymódok alkalmazásában látják és vallják — a korszerűt. Igazuk van! Az utcákat sűrű lombú fák szegélyezik. Kivéve a főútvonalat, mindenfelé csöndes, árnyas utcákon .Jár-kel az ember. Még a fafajták is hozzáértő elgondolással kerültek öszszeválogatásra. Platán, jávor és többféle fenyő ékeskedik a nyugalmat árasztó utakon. Furcsa módon, hemzseg a sok térülő-forduló ember, s mégsem érzünk olyan zsúfoltságot, mint például Siófokon. Mindenkinek van helye, nem tülekednek, nem lökdösődnek, kényelmesen járnak, mint egy városnyi nagyságú parkban. Nincs por! Az utcák, járdák aszfaltozottak és tiszták, alig látni szemetet, s úgy tűnik, a beutaltak is ügyelnek a környezetre. Ötletes közlekedési megoldással egyirányúsították a forgalmat, ahol ez ésszerűnek látszott és ezzel szinte kizárták a gyakori torlódást. Megnéztem egy könyvárus szép, új pavilonját. Láttam ott mindenfélét: Tutanhamon koráról, a görög mitológiáról, a világirodalom és a magyar klasszikusokon keresztül a mai irodalomig. Látszik, hogy hozzáértők kezelik. S még egy: találtam elegendő napilapot (a legnagyobb csodálkozásomra, még Népszavát is, amelyről mindig azt hiszem, hogy a szakszervezeti üdülők mostoha gyermeke, az üdülővezetők szerint a terjesztés, a posta, a terjesztők szerint az üdülővezetők a hibásak a „krónikus” laphiányért). Egyoldalú a kép? Nem hiszem. Hajdúszoboszló egy érdekesen fejlődő, szép gyógyüdülőváros. Közel van mindenkihez. Ha meggondoljuk, ezt a nagy gyógyító üdülőrendszert (az ország széles körű, nagy üdülőhálózatában) a szakszervezet tagsága hozta létre és az fejleszti. Kulturáltan, értelmesen fejleszti. A legenda persze szövődik, formálódik tovább, pedig nem történnek ott csodák, mint Lourdesban, mert hiszen ott sem esett csoda, csak a vallási rege nyelvén nevezték csodának a valóságot. Szoboszlón is csak valóságos dolgok történnek: meggyógyulnak a betegek, vagy könnyebben viselik betegségüket. S ez nem csoda — egészen természetes. s. l. Nem a lourdes-L. 4 Reggel 5 óra. A miskolci Tiszai pályaudvarra egymás után érkeznek a munkásvonatok. Szerencsről, Nyíregyházáról, Hidasnémeti felől és Mezőkövesd irányából. A hűvös reggelen az emberek fázósan, kicsit álmosan tódulnak ki az aluljáróKezdődik a roham. A várakozó autóbuszok és villamosok másodpercek alatt megtelnek. Az előttem álló 1-es autóbusz majd’ félrebillen. 5 óra 30 perc. Csendesedik a pályaudvar és környéke. Félig üres buszok indulnak a végállomásról. Ez érthető. Mert Miskolcon 28 ezer ember kezdi egy időben, 6 órakor a munkát. Aki fél 6- kor indul, nem biztos, hogy idejében tud blokkolni. A reggeli csúcsforgalom második hulláma fél 7 tájban kezdődik. A nagyüzemek adminisztratív dolgozói 7 órakor kezdik a munkát. — Nem leányálom utasnak lenni Miskolcon — mondja az egyik Iollból. Nem hiszem, hogy valaki is az ellenkező irányba át tudná törni magát a tömegen. Ilyenkor hétfőn többen érkeznek a nagy iparvárosba, mint a hét más napjain, hiszen sokan munkásszállóban, albérletben laknak, és gyorsjárat vezetője. A délutáni csúcsidőszakban 4 óra után van úgy, hogy 15 percbe is beletelik, amíg a Búza tértől a Tanácsház térig elvergődöm. Ez nem egészen egy kilométer és két megálló csupán. De olyan a forgalom a belvárosban, s olyan keskeny a főutca, hogy az már észbontó. — Ez így igaz — kapcsolódik egy taxis a beszélgetésbe. — Mennyiért lenne buszsofőr? — Semmi pénzért, uram. Én tíz évet lehúztam már az autóbuszvolánnál. Én inkább részegekkel bajlódom fizetésnap után, mintsem autóbuszra üljek, ni? — tárja szét a kezét Czimmermann István, a Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatója. — Miskolcon is be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. — Igen. 1973 óta kísérletezünk vele. A középiskolákban minden baj nélkül sikerült megvalósítani. Két éve már a Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek adminisztratívdolgozói is más-más időpontban kezdik a munkát. Az eredmény meglepően jó. De aztán mintha elvágták volna. A város keleti ipari övezetében is megpróbálkoztunk a lépcsőzetes munkakezdéssel. Először úgy tűnt, hogy sikerül. De aztán nem egy vállalat és intézmény, mint például a Mezőgép Vállalat, szépen visszaállt az eredeti munkakezdésre. Nemrég beszélgetésre hívtuk meg a város keleti határába települt üzemek, intézmények illetékeseit, kivétel nélkül a legkülönbözőbb indokokkal elzárkóztak a lépcsőzetes munkakezdés elől. A reggeli roham Lépcsőzetes munkakezdés 1. Miskolc: szópárbaj a vállalatokkal NÉPSZAVA A kivezető út — És mi a helyzet a nagyüzemekkel? — Reménytelen. A Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek munkásainak csaknem 70 százaléka vidékről jár be. A MÁV-nak és a Volánnak is tenni kellene valamit. De ahol folyamatos üzem van, mint a kohóknál, az acélműben és a hengerművekben, nem is gondolhatunk átállásra. Csupán azt szeretnénk, ha a tmk-sok, műszerészek és az alkalmazottak kezdenének más-más időpontokban. Már ez is sokat jelentene. Azt nem tudjuk megoldani, hogy a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban mindenkikényelmesen utazzon. Ez lehetetlenség. Annyi villamost és autóbuszt nem tudunk vásárolni, de a város útjai sem bírnák el őket. Meg aztán napközben kihasználatlanok lennének ezek az értékes járművek. Tehát erre gondolni sem lehet. A megoldás: csak a lépcsőzetes munkakezdés további kiterjesztése. Pável János, a miskolci városi tanács építési és közlekedési osztályvezetője: — Mi is csak ebben látjuk a kivezető utat. Nem mintha olyan borzalmas lenne a városi tömegközlekedés, de a csúcsidőszakot feltétlenül szét kell és lehet húzni. A közeljövőben a város tanácselnöke próbál szót érteni az érintett vállalatok, intézmények vezetőivel. És ha másként nem megy, akkor tanácsi határozatok sora kötelezi majd az érintetteket, hogy lépjünk egyet előre. A Minisztertanács egyébként az elmúlt évben határozott úgy, hogy Budapest után Miskolcon, Győrben és Debrecenben is be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. Juhász Péter Nagyarányú beruházás a gyógyszeriparban Rekordévet zárt tavaly a gyógyszeripar Utána úgy látszott, nehéz lesz megismételni a múlt évi eredményeket. Hat hónap mérlege alapján már másként vélekednek az iparágiak: több mint 21 százalékkal termeltek többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Igaz, sokat költöttek beruházásra, ez most kamatozik. Az iparágban csaknem 760 törzskönyvezett gyógyszer-különlegességet tartanak számon. Ebből bőségesen ellátják a hazai egészségügyi hálózatot — tájékoztatott Horváth Gyula, a Magyar Gyógyszeripari Egyesülés elnökhelyettese. De gyógyszerből sohasem elég: az idén 37,5 százalékkal többet kaptak a betegek, mint tavaly. A hazai ipar mellett a fogyasztás 16 százalékát a szocialista országok készítményei adják. Jelentősen növekedett a tőkés import is: a késztermékek és alapanyagok behozatala 36,3 százalékkal volt nagyobb a múlt évinél. A külföldi gyógyszerek hazai elterjesztésének bevált útja a licencátvétel. Mintegy 50 olyan fajta kerül forgalomba, amelyet külföldön fejlesztettek ki, s gyártási technológiáját megvásárolva, most a mi vállalataink állítják elő. A szocialista országokba az éves export 52 százalékát már leszállították az első félévben. A tőkés kiszállítás elérte a 45 millió dollárt, s várhatóan a második félévben még ennél is nagyobb lesz a kivitel. Különösen keresettek az egykori magyar szabadalom alapján előállított morfin és morfinszármazékok, a Papaverin, a szteroidokból a vizelethajtó gyógyszerek és az eredeti magyar találmányok: a No-Spa, a Halidor, a Micheton. Itthon és külföldön igen népszerűvé vált a tavaly bevezetett Cavinton, amely az öregkori bántalmakat orvosolja. Fellendülőben van a gyógykozmetikumok, a Fabulonok szállítása, elsősorban a szocialista és fejlődő országokba. A gyógyszeripar a jövőben is dinamikusan fejlődik. Már kidolgozták a gyógyszerek, növényvédő szerek, közbenső termékek közös koncepcióját, amely jövőre kerül a kormány elé, központi fejlesztési programként. A fejlődést a nagy arányú beruházás is segíti. Ebben a félévben mintegy ,50 százalékkal fordítottak többet építkezésre, gépek vásárlására, mint tavaly, s örvendetes, hogy 45 százalékkal magasabb volt az üzembe helyezett létesítmények értéke. Az Alkaloida Vegyészeti Gyárban tovább dolgoznak a mák nagyüzemű termesztési rendszerén. Az idén már ötezer hektáron termesztik ezt a fontos gyógyszeripari alapanyagot, de a végső cél, legalább tízezer hektár bevetése. Ennek érdekében a vállalat gépeket, vetőmagot vasáról a társuló gazdaságoknak. A Chinoinban a Fundazol-üzemet bővítik. A beruházás lehetővé teszi a magyar—szovjet agrokémiai egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítését. Emellett korszerűsítik a fermentációs üzemet és építik a központi kutatólaboratóriumot, valamint egy új csarnokot, a szintetikus termékek gyártására. Az EGYT a külföldön is keresett Halidor gyártókapacitását növeli. Ez aberuházás még az idén befejeződik. A Kőbányai Gyógyszerárugyárban a második félévben lép üzembe a tabletta és drazségyártó fejlesztés,Dorogon pedig már befejeződött egy új szintetikus üzem építkezése. Beke Mária 3 Kórházak kulcsrakészen Ma már nem hat az újdonság erejével, ha arról kapunk hírt, hogy egy-egy újabb iskolát, kenyérgyárat, vagy kórházat építettünk külföldön. Az elmúlt négy esztendőben ugyanis dollárelszámolású gépkivitelünk 40 százalékkal bővült, miközben a komplett berendezések exportja kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az egyedi gépeké. Nemcsak idehaza, hanem az egész világon erősödik az az irányzat, hogy mindikább teljes gyárberendezéseket, kulcsrakész üzemeket adnak el. Népgazdaságunk érdeke, hogy kihasználjuk azt az élénk keresletet, amely — a legfrissebb előrejelzések szerint — még a következő évtizedben is várható a komplett berendezések piacán. Elsősorban az iparosodás útjára lépő, fejlődő országok kínálnak nagy lehetőséget az exportőröknek. Az eddigi tapasztalatok is azt tükrözik, hogy a komplett rendszerek, gyárak szállításával olyan államokba is eljuthatunk, ahol egyedi gépeket nem tudtunk értékesíteni, másrészt egy-egy nagyobb egység eladásával olyan termékeinket, gépeinket, kisebb berendezéseinket is kivihetjük, amelyekre korábban nem volt igény külföldön. Ennek ellenére jelenleg csak 8 százalék a komplett berendezések aránya az öszszes gépkivitelünkhöz képest. Szakemberek véleménye szerint ez az arány 25—30 százalék is lehetne. Persze nemcsak mi jutottunk el a felismerésig, hogy érdemes az ilyen jellegű exportot fokozni, hanem mások is. Ráadásul a fejlett tőkés országokban több éve tartó dekonjuktúra miatt, élesedik a verseny. Éppen ezért kell nagy figyelmet szentelnünk annak, hogy megálljuk helyünket a nemzetközi mezőnyben, kielégítsük a vásárlók egyre magasabb követelményeit. Mivel a fejlődő országokban nincs elég szakember, a vevő többnyire nem elégszik meg egy kórház átadásával, berendezésével, szakképzett orvosokat is kér a gyógyításhoz, a kész gyárhoz mérnököket szeretne Sőt, a gyártott termékek értékesítéséhez is sok esetben vár segítséget. S annak adja a megrendelést, aki olcsóbban, gyorsabban, kedvezőbb feltételek mellett szállít. Ha tehát a jelenleginél fokozottabban akarunk bekapcsolódni a fejlődő országok iparosításába — ami külgazdasági érdekünk —, körül kell néznünk a házunk táján: vajon mi az oka, hogy a kívántnál kisebb mértékben tudtunk eddig részt ..venni a korplett berendezések szállításában. Mitvének a feltételek idehaza ehhez a tevékenységhez? Az egyik alapvető nehézséget kétségtelenül az exportfővállalkozni okozza. A fővállalkozó gondja — például egy üzem szállításához — a tervek elkészítése, az épület felhúzása, a soksagos berendezések, a gépsorok, a technológia biztosítása, az üzembe helyezés, a szakemberek betanítása. Sőt, még a gyártás megkezdése után is figyelmet kell fordítani a javítószolgálatra, s nem ritkán néhány évig még szakembereket is küld a gyár irányításához. Természetesen ehhez a sokrétű munkához nagyon sok alvállalkozóra van szükség. Egy-egy vállalat számára azonban többnyire nem jelent nagy tételt a részmunkákra vonatkozó megrendelés. Inkább a saját ,,nagy” üzleteikkel foglalkoznak szívesebben, így aztán érdekeltség hiányában gyakran csúsznak a határidővel. Különösen az alkatrészgyártásban. De sokszor még azok a vállalatok sem iparkodnak, amelyek jelentős tételekkel járulnak a kiszállításhoz, mivel, mint alvállalkozóknak ez nem számít exportteljesítésnek. S inkább igyekeznek saját exportjukat növelni, mivel azután kapnak állami visszatérítést. Ez is az oka, hogy nemegyszer olyan irreális magas árat kérnek termékeikért, amely miatt már számos üzlet meghiúsult Ezen segíthetne talán, ha az alvállalkozók is kapnának — részvételük arányában — a fővállalkozóknak nyújtott állami támogatásból Az export fővállalkozás nem könnyű tevékenység, bonyolítását meg kell tanulni. S mivel ilyen jellegű képzésünk egyelőre nincs, • tehát a gyakorlatban. Képzet: szakemberekre van szükség, mégpedig olyanokra, akik nemcsak a berendezések műszaki adatait ismerik kiválóan, hanem jártasak a külkereskedelemben is, értenek az üzlethez, nyelveket beszélnek. Ez ugyanis mind elengedhetetlen ahhoz, hogy rugalmasan felismerjék a kínálkozó lehetőségeket, és időben versenyképes ajánlatokat tegyenek. S ha már bejutottunk a piacra, meg is kell tartanunk. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb gondot kívánatos fordítani a létesítmény átadása után a kiszolgálásra, a vevőszolgálati tevékenységre. Hiszen, ha egy gépsorhoz csak hónapok múltával érkezik meg a hiányzó alkatrész, ha nincs hozzáértő szakember a helyszínen, aki a hibát elhárítaná, várható, hogy a vevő legközelebb olyan partnert keres, akitől ezeket a szolgáltatásokat is megkapja. S bizony a rossz, hír gyorsan terjed. Ha például az egyik magyar vállalat késik a szállítással, könnyen megromlik a hi-tele. A korábbi években azonban már bebizonyosodott, hogy helyt tudunk állni az éles mezőnyben is. Vegyük például az oktatási rendszerek exportját, amelynek keretében sikeresen tudtunk bekapcsolódni a fejlődő országok szakmunkás-, technikus- és mérnökképzésének megteremtésébe. Brazíliától Peruig , jó hírt szereztek iskoláink, taneszközeink, oktatási programjaink, sőt, kiküldött tanáraink is. Ahhoz azonban, hogy hoszszabb távon is jegyezzék nevünket a komplett berendezéseit piacán, növelni tudjuk részvételünket, az eddigieknél jobban szükséges támaszkodnunk kooperációs kapcsolatainkra és a harmadik piaci megállapodásokra szocialista és tőkés cégekkel egyaránt. Ugyanakkor meg kell teremteni a közös érdekeltséget, a fővállalkozói, a termelők és a külker vállalatok között, hogy valamenynyinek ugyanaz legyen a célja: jó minőségű termékekkel jelentkezhessünk a világpiacon. B. Mezei Éva