Népszava, 1978. december (106. évfolyam, 283-307. sz.)
1978-12-01 / 283. szám
1978. december 1. A IX. békekongresszus előestéjén Szolidaritási nagygyűlés Budapesten A IX. magyar békekongresszus előestéjén, csütörtökön forró hangulatú béke és szolidaritási nagygyűlést tartottak a Taurus Gumiipari Vállalatnál. A kongresszust köszöntő és a Vietnam iránti szolidaritást kifejező feliratok díszítették a nagytermet, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a gyár dolgozói, a szocialista brigádok képviselői. Az elnökségben helyet foglalt Nguyen Phu Loai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, s ott voltak a Béke-Világtanácsnak a IX. kongresszuson részt vevő küldöttei: Vlagyimir Kovanov akadémikus, a szovjet békebizottság alelnöke és Harry Bridges, az USA kikötői rakodómunkások szakszervezetének tiszteletbeli elnöke, a békeerők nemzetközi öszszekötő fórumának alelnöke. Mészáros Józsefnének, a vállalat pártbizottsága titkárának megnyitóját követően Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke méltatta a világ békeerős összefogásának jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a pénteken kezdődő IX. magyar békekongresszus politikai életünk kiemelkedő eseménye lesz, amely számot ad az elmúlt évek békemozgalmi munkájáról, és megjelöli a tennivalókat. A nagygyűlés résztvevőit a Béke-Világtanács delegációja nevében Vlagyimir Kovanov üdvözölte. Utalt arra, hogy mint sebészorvos, fehérköpenyes katonaként részt vett a második világháborúban, Budapest felszabadításában is. Az évtizedek múlásával sem lehet azonban feledni a háború, a háborúk okozta pusztítást, az emberek szenvedését. Az, hogy ma békében élhetünk, a békéért küzdő milliók, a haladó erők érdeme. Jelentős esemény volt a béke megvédésének folyamatában a Varsói Szerződés tagállami tanácskozó testületének a közelmúltban közzétett nyilatkozata, amely a többi között ismételten leszögezte, hogy a szocialista országok változatlanul küzdenek az enyhülés folytatásáért, a leszerelésért. Ebben minden egyes emberre fontos feladat vár, helytállás mindenekelőtt a mindennapi munkában. Nguyen Phu Loai felszólalásában hangsúlyozta: a vietnami népnek az a legfőbb óhaja — s ezért évtizedeken keresztül harcolt —, hogy békében éljen, hogy építse országát, a szocializmust. Harry Brigden arról szólt, hogy az USA-ban jelentősek azok az erők, amelyek erőfeszítéseket tesznek a hidegháború felélesztésére, újabb dollármilliárdokat követelnek fegyverkezésre. A Taurus dolgozói nevében Finta István, a Béke Szocialista Brigád vezetője, Maszlagi Dezsőné, a műszaki gumigyár munkásnője és Csikai Miklós gépkezelő, a KISZ-bizottság tagja szólalt fel. A nagygyűlés résztvevői a IX. békekongresszushoz intézett üzenetükben állást foglaltak a béke megszilárdítása, a feszültségek csökkentése, az enyhülés mellett, az atomfegyverek felszámolása, a katonai költségvetések csökkentése, a fegyverkezési hajsza megszüntetését célzó tárgyalások mielőbbi eredményes befejezése érdekében. Különösen fontos — hangsúlyozták —, hogy helsinki szellemében a politikai enyhülést mielőbb kövesse a katonai enyhülés. Sarlós István fogadta Romesh Chandrát A pénteken kezdődő IX. magyar békekongreszszus alkalmából hazánkban tartózkodó Romesh Chandrát, a Békevilágtanács elnökét csütörtökön a Hazafias Népfront székházában fogadta Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a Béke-világtanács elnökségének tagja. Kitüryeltek a békekongresszus alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a IX. magyar békekongresszus alkalmából, a békemozgalomban kifejtett tevékenységük elismeréseként Jeney Jenőt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkár-helyettesét, az Országos Béketanács tagját, Karáth Ferencet, a közlekedés- és postaügyi minisztérium főosztályvezetőjét, az OBT elnökségének tagját. Lőrinc Tamást, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettesét, az OBT alelnökét. Sándor Istvánt, az Országos Béketanács titkárságának osztályvezető-helyettesét, az OBT tagját, Pethő Tibort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az OBT elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökét és Weisz Ferenc protonotárius kanonokot, az OBT tagját, az OBT katolikus bizottságának főtitkár-helyettesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Tízen a Munka Érdemrend ezüst, négyen pedig a bronz fokozatát kapták meg. A kitüntetéseket csütörtökön a Országház Munkácsy-termében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára. Reggelit vásároltam volna, de a vegyesboltban a százast nem tudták fölváltani. A némi jóindulattal is „szerény választékú" üzletben a pultok közül jó néhány Nagyvenyim nem a világ valamely félreeső sarkában fekszik. Nem is a kunsági tanyák egyike, nincs kirekesztve az élet vérkeringéséből. Nagyvenyim két és fél ezer lakosú község Fejér megyében, Dunaújváros tőszomszédságában, 80 kilométerre Budapesttől. Kétszer „született” ez a falu. És a második óta eltelt idő nagyobb változásokat hozott, mint az előző századok együttvéve. Török dúlta, német pusztította, zsuppjaira, dobott gyilkos csóvák égették fedeleit. Törött a mestergerenda, pernyét hordott a szél a Duna vize fölött.. A paraszt megmenekült, amerre látott. Puszta árválkodott aztán a helyén egészen a századfordulóig. A néhány tucat lelket számláló település Hercegfalvához, a mai Mezőfaláru nélkül árválkodott, hiányzott legutóbb például a zsír, így aztán az emberek inkább buszra ülnek, hiszen a közeli városban minden kaphatóvához tartozott. Pedig Venyingen — így említik az oklevelek — a törökdúlás előtt több ház volt, több ember élt, mint ma Ercsiben vagy Pusztaszabolcson. 1950-ben megalakult a helyi tanács, a község önálló lett ismét. A falut lakó emberek — lehettek vagy ezren — sorsukat a maguk kezébe vehették. Apátsági birtok volt itt régen. A felszabadulás után az emberek cöveket hegyeztek, karókkal parcellázták a határt. A paraszt — tán úgy, mint rég — dologba fogott. Igaz, csak lovak, ökrök húzták az ekét, a boronát, sokszor csak a föld tetejét kaparászták, hogy a gabona éppen gyökeret verhetett, s a kalászból kipergő szemek alig adtak valamivel többet, mint amenynyit elvetettek. De az emberek tudták, hogy — Elkezdődött az építkezés, Sztálinváros alig négy kilométerre esett. Lénárt József erős, őszülő ember, a téesz nyugdíjas elnöke. Lassan, megfontoltan beszél: — Elszivárogtak az emberek, beálltak az építők közé, később a gyárakba. Főleg a fiatalok. Mert ott biztos havi pénzt kaptak, itt nálunk meg bizonytalan volt a megélhetés. Ma a dolgozó nagyvenyimieknek több mint a fele ipari munkás. A téesz 1959-ben alakult. Az első gépet rá két évre vették, egy kis traktort. Később aztán a gépállomás kiöregedett masinái közül került karótól karóig a magukét művelik, a maguk gyarapodására. — Nemigen telt urizálásra — bök felém göbös ujjával a vegyesbolt előtt egy falubeli aszszony. Aztán egy napon a „szomszédban” felsorakoztak a gépek, daruk forgatták a fejüket, s a folyó mentén egyre szaporodtak az emeletes házak. A szemhatáron pedig lassan fölemelkedett az első gyárkémény, hozzájuk néhány Hoffer. A szövetkezet négy éve egyesült a dunaújvárosi ,,Vörös Csillaggal”. Megnövekedett a terület meg a lehetőség. Erőgépek szántják a határt, hatgörgős eke szeleteli a földet, egyengeti a nagyobb rögöket, teherautók szállítják a malomba a termést, elektromos berendezés ügyel, hogy az istállóban az állatoknak megfelelő legyen a klíma. Nemes Dániel, a termelésfejlesztési főmérnök, nem helybeli születésű. Az Alföldről került néhány éve a téeszhez. — A fiatalok már nem húzódoznak annyira a szövetkezettől. Jó a kereset, tavaly több mint négyezer forint volt a havi átlag. De inkább csak a gépesített ágazatok vonzók. Azok, amelyek szakmunkát kívánnak: a gépjavító, a gépüzemelés, az építők. Így hát a város nemcsak a gyáriaknak adott kalapácsot, műszert a kézbe. Az ősi , sokáig Sövény és Nagyvenyim házainak több mint kétharmada az utóbbi negyedszázadban épült. A köves út mentén, de az arrébb eső domboldalakon is sorra emelkednek az új házak: „kopasz”, vakolatlan homlokuk köszönti a látogatót. De bővítik, korszerűsítik a régieket is: a sufnit fürdőszoba, a vaskályhát központi fűtés váltja fel. Ám az új épületeket nem sövény választja el egymástól, hanem betontalpú, kétkapus, apró tüskés vaskerítés. Rauf Pál tanácselnökkel a tanácsházán találkozom : egyetlen — foglalkozás: a földművelés, az állattenyésztés is a vonzásába került. A szövetkezeti irodából elmenőben Lénárt József még utánam szól: — Tudja, azért csak kétféle ember lakik itt ma. Az egyik munkás, a városban, , az iparban dolgozik, a másik meg nálunk. És akárhogy is van, aki elment, az már nem „paraszt”, már csak idevalósi. Jobban rányílt tán a szeme a világra, más életet él. A falu se számíthat rájuk annyira: vaskerítés — Az óvodát tavaly bővítettük. Társadalmi összefogással. Csakhogy nem ilyen egyértelmű a dolog. Igaz, néha „mozdulnak” az emberek, de nem mindig. Mert élnek itt olyanok is, szerencsére, kevesebben, akiknek csak igényeik vannak. Mikor aztán tenni kéne valamit, visszahúzódnak inkább. Az én házam az én váram. Pedig ki kell lépni a „kerítés" mögül, ha tovább akarunk lépni. A lakosság egy része végleg elköltözött. Sok minden köti a városhoz az itt lakó embereket is: a munka, az iskola, a művelődés, a szórakozás is. Hiszen Nagyvenyimben se kultúrház, se mozi, se étterem nincs. Sokak már nem „vidékiek”, a város átformálta őket. Még tán ide is, oda is húznak, de inkább már oda. — Most, hogy tavaly óta „város környéki község’’ vagyunk, másként áll szóba velünk a város. Mintha a kisöccse lennénk. Olyan előnyökkel jár ez, amelyekre régebben nem számíthattunk. Elég, ha a készülő vízművet említem: a város segítségével építjük meg. A közelmúltban három utcát salakoztunk a vasmű ingyenes kohósalakjával. Régen ezért fizetni kellett. Ma még nem szép ez a község. De olyanná akarjuk tenni, hogy jól, otthonosan érezzék magukat az emberek. Elmenőben bizony még meg-megzökkent a köves út buktatóin a kocsi. Lassan elmaradoztak az egymás mellé sorakozó régi majorsági épületek, és a szemhatáron megjelent a gyárkémények füstfelhője, a főutat jelző fasor képe. Nagyvenyim jelöletlen út mentén fekszik — egyelőre. Deáki László Karótól karóig Nagyvenyim A város vonzásában Akik ,,elmentek NÉPSZAVA Egy évvel az ünnepélyes szalagátvágás után Vizsgáznak a beruházások Az új létesítmény ünnepélyes felavatására érkezett magas személyiségek elégedett mosollyal utaznak a liftben, mit sem sejtve arról, hogy odalent, a liftaknában izgatott és verejtékező emberek húzzák a kötelet: ők állnak a még hiányzó motor helyében. És ők futnak tovább, hogy megtámasszák a soron következő falakat, azokat, amelyek előtt a beruházás „elkészültét” ünneplő menet éppen elvonul. Már nem tudom, mi volt a címe a filmparódiának, amely ezeket a képeket mutatta. Az viszont nem film, és nem paródia, hanem tény, hogy az új létesítmények beruházói, üzemeltetői Ezért a beruházó vállalatok felügyeleti szerveinek jelentést kell készíteniük az Állami Tervbizottság részére minden nagyberuházás megvalósításának és az üzemeltetés első évének tapasztalatairól. A népgazdaság vezetői igényt tartanak a tendenciák összegezésére is, ezért az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium elkészíti a nagyberuházások utólagos gazdasági értékelését. Az idei jelentés 15 állami nagyberuházás megvalósításának és működésének tapasztalatairól ad képet. Olyanokról, amelyek évekkel ezelőtt befejeződtek ugyan, de értékelésük ma is tanulságos. S hogy milyen az összkép? Megelehetősen vegyes, jó és rossz tapasztalatokat egyaránt tartalmaz. Itt van például a beruházások elhúzódásának és költségtúllépésének sokat bírált problémaköre. A jelentésből kiderül, hogy a 15 nagyberuházás közül kettő határidő előtt elkészült, ötöt a tervezett időpontban helyezték üzembe , és nyolc késett. Csak nyolc? — kérdezheti az olvasó, akinek emlékezetében megragadt, hogy a nagyberuházások általában elhúzódnak. Igen, „csak” nyolc, de — egyrészt — a késés idejét súlyos esztendőkben mérik! A Péti Nitrogénművek bővítésének teljes befejezésére 42 hónappal később került sor, mint tervezték, a Pécsi Orvostudományi Egyetem elméleti tömbje a nem egyolykor — képletesen szólva — a liftaknába bújnak, és több energiát fordítanak a beruházás hibáinak leplezésére, mint azok kijavítására. A népgazdaság vezetői azonban tisztán kívánnak látni. Tudni akarják, hogy a beruházásra fordított milliárdokat mennyiben jól, s mennyiben rosszul használták fel. Tudni akarják — tudnunk kell — hogy a beruházások révén milyen kapacitások, milyen műszaki színvonalon jöttek létre, hogy ezek a termelő kapacitások megfelelően működnek-e, s azt is, hogy a termelés mennyire gazdaságos, az új termékek mennyire piacképesek. Ezen 4 év helyett több, mint kilenc esztendő alatt épült meg. Másrészt a tervek egy része is viszonylag hosszú kivitelezési idővel számolt. Ugyanakkor például a Barátság II. kőolajvezetéket a vártnál 4 hónappal rövidebb idő alatt sikerült megépíteni. A késés okai már-már közismertek: nem megfelelő előkészítés, szervezetlenség, a szállítók késedelme, kivitelezői kapacitáshiány, munkaerőhiány. Szinte valamennyi hibát együttesen produkálta néhány olyan eset, amikor egyazon kivitelező vállalat egyszerre több nagyberuházásban vett részt, többen, mint amennyi elkészítéséhez kapacitása, munkaereje volt. A sikeres megvalósítás jó példája az Egyesült Izzóé és a Hódmezővásárhelyi Padlóburkolólap Gyáré. Az Izzó Nagykanizsán épített fényforrásgyárat, amely annak ellenére a tervezett időben — 66 hónap alatt — készült el, hogy menet közben növelték a gyár kapacitását, módosították a technológiát, és igen magas színvonalú berendezéseket is üzembe állítottak. Mindez főként a beruházó jó szervező, irányító tevékenységének és technológiai tapasztalatának köszönhető. S miért nevezhető sikeresnek a hódmezővásárhelyi beruházás? A gyár 28 hónap alatt készült el: gondosan kiválasztott, komplett technológiát szereztek be, célszerű, gazdaságos építési megoldásokat alkalmaztak. Ám a beruházások megvalósításának, megépítésének, kivitelezésének tapasztalatai csak részben adnak választ a kérdésre: jól hasznosították-e a fejlesztésre szánt A választ itt is számos tényező motiválja. Például a világpiacon bekövetkezett árváltozások, amelyeket csak prognosztizálni lehet, előre pontosan tudni — nem. De a prognózisoknak sem vesszük sok hasznát, ha hosszú esztendőkig, 5—10 évig tart, míg egy-egy gyár felépül. A műszálak világpiaci ára például azokban az esztendőkben csökkent, amelyek a PAN I. tervezésétől az üzembehelyezéséig elteltek. Ráadásul ez a beruházás nem bizonyult elég gazdaságosnak azért sem, mert az első ütemben viszonylag kis üzemet építettek, amelyet csak később egészítettek ki az úgynevezett PAN II-vel. Máskor a kapacitások nem megfelelő kihasználtsága — ez jellemezte a vizsgálat idején a Visonta-Thorez bányát A gyártott termékek korszerűsége, versenyképessége csak a beruházások kisebb részénél értékelhető; a bányáknál, az erőműveknél például nem. A Budapesti IV-es számú házgyár gyártmányai korszerűbbek a régiekénél, és a gyár nagy variációs készséggel rendelkezik. A legjobb minősítést az Egyesült Izzó fényforrásgyárának termékei kapták, amelyek sok piacon versenyképesek, gazdaságosan értékesíthetők, exportálhatók. Az összkép tehát minden szempontból vegyes: nem fekete, mint a bevezetőben idézett filmparódia, de nem is fehér, mint az ártatlanságot jelképező liliom. Az állami nagyberuházások bonyolult munkájában, az új technológiák elterjesztésében, az új termékek gyártásának gazdaságosságában éppúgy követünk el himilliárdokat. Legalább ilyen fontos azt elemezni, ami a szalagátvágás után történik, vagyis az üzemeltetés tapasztalatait Mindenekelőtt azt vizsgálták, hogy gazdaságosan működnek-e az új termelő kapacitások, és a Gagarin Hőerőművet okozta a kedvezőtlen gazdaságosságot. Sikeresnek bizonyult az Izzó gazdaságosan üzemelő nagykanizsai beruházása. Szintén jó minősítést kapott a Rákhegy II. bauxitbánya, mert magas műszaki színvonalú berendezések, módszerek segítségével alacsony költséggel aknázza ki az ércet. Hátrányosan befolyásolta a gazdaságosságot, hogy a termelő kapacitások üzembe helyezése után általában nem a tervezett egy-két évet vette igénybe a teljes termelés elérése, hanem ennél lényegesen tovább tartott. Hasonló következményekkel járt az is, hogy kezdetben különféle üzemeltetési problémákkal kellett megküzdeni, így például munkaerőhiánnyal, munkaszervezési vagy műszaki nehézségekkel bákat és érünk el sikereket, mint az élet más területein. Ám a termelő nagyberuházások megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, mert a nemzeti jövedelem tekintélyes hányadát fordítjuk létrehozásukra, s ennél nagyobb részét reméljük megkeresni munkába állításukkal. Vagyis: holnapunkat alapozzuk meg általuk. A beruházási és üzemeltetési munka további javításának feltétele a tapasztalatoknak az ideihez hasonló elemzése. Erre is gondolva finomítják, módosítják azokat a gazdasági szabályozókat és érdekeltségeket, amelyek eligazítják a tervező, a beruházó, a kivitelező és az üzemeltető vállalatokat további tevékenységükben. Gál Zsuzsa Idő és pénz Az üzemeltetés tapasztalatai A termék korszerűsége