Népszava, 1978. december (106. évfolyam, 283-307. sz.)

1978-12-01 / 283. szám

197­8. december 1. A IX. békekongresszus előestéjén Szolidaritási nagygyűlés Budapesten A IX. magyar béke­kongresszus előestéjén, csütörtökön forró hangu­latú béke és szolidaritási nagygyűlést tartottak a Taurus Gumiipari Válla­latnál. A kongresszust kö­szöntő és a Vietnam irán­ti szolidaritást kifejező feliratok díszítették a nagytermet, amelyet zsú­folásig megtöltöttek a gyár dolgozói, a szocialis­ta brigádok képviselői. Az elnökségben helyet fog­lalt Nguyen Phu Loai, a Vietnami Szocialista Köz­társaság budapesti nagy­követe, s ott voltak a Bé­­ke-Világtanácsnak a IX. kongresszuson részt vevő küldöttei: Vlagyimir Ko­­vanov akadémikus, a szovjet békebizottság al­­elnöke és Harry Bridges, az USA kikötői rakodó­munkások szakszervezeté­nek tiszteletbeli elnöke, a békeerők nemzetközi ösz­­szekötő fórumának alel­­nöke. Mészáros Józsefnének, a vállalat pártbizottsága titkárának megnyitóját követően Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke méltatta a világ békeerős összefogásának jelentőségét. Hangsúlyoz­ta, hogy a pénteken kez­dődő IX. magyar béke­kongresszus politikai éle­tünk kiemelkedő esemé­nye lesz, amely számot ad az elmúlt évek béke­­mozgalmi munkájáról, és megjelöli a tennivalókat. A nagygyűlés résztve­vőit a Béke-Világtanács delegációja nevében Vla­gyimir Kovanov üdvözöl­te. Utalt arra, hogy mint sebészorvos, fehérköpe­nyes katonaként részt vett a második világhábo­rúban, Budapest felszaba­dításában is. Az évtizedek múlásával sem lehet azonban feledni a háború, a háborúk okozta pusz­títást, az emberek szenve­dését. Az, hogy ma bé­kében élhetünk, a béké­ért küzdő milliók, a ha­ladó erők érdeme. Jelen­tős esemény volt a béke megvédésének folyamatá­ban a Varsói Szerződés tagállami tanácskozó tes­tületének a közelmúltban közzétett nyilatkozata, amely a többi között is­mételten leszögezte, hogy a szocialista országok vál­tozatlanul küzdenek az enyhülés folytatásáért, a leszerelésért. Ebben min­den egyes emberre fontos feladat vár, helytállás mindenekelőtt a minden­napi munkában. Nguyen Phu Loai fel­szólalásában hangsúlyoz­ta: a vietnami népnek az a legfőbb óhaja — s ezért évtizedeken keresztül harcolt —, hogy béké­ben éljen, hogy építse országát, a szocializmust. Harry Brigden arról szólt, hogy az USA-ban jelentő­sek azok az erők, amelyek erőfeszítéseket tesznek a hidegháború felélesztésé­re, újabb dollármilliárdo­­kat követelnek fegyverke­zésre. A Taurus dolgozói nevé­ben Finta István, a Béke Szocialista Brigád vezető­je, Maszlagi Dezsőné, a műszaki gumigyár mun­kásnője és Csikai Miklós gépkezelő, a KISZ-bizott­­ság tagja szólalt fel. A nagygyűlés résztvevői a IX. békekongresszushoz intézett üzenetükben ál­lást foglaltak a béke meg­szilárdítása, a feszültsé­gek csökkentése, az eny­hülés mellett, az atom­fegyverek felszámolása, a katonai költségvetések csökkentése, a fegyverke­zési hajsza megszüntetését célzó tárgyalások mielőb­bi eredményes befejezése érdekében. Különösen fontos — hangsúlyozták —, hogy helsinki szelle­mében a politikai enyhü­lést mielőbb kövesse a katonai enyhülés. Sarlós István fogadta Romesh Chandrát A pénteken kezdődő IX. magyar békekongresz­­szus­ alkalmából ha­zánkban tartózkodó Ro­­m­esh Chandrát, a Béke­világtanács elnökét csü­törtökön a Hazafias Nép­front székházában fogad­ta Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára. A szí­vélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtit­kára, a Béke-világtanács elnökségének tagja. Kitür­yeltek a békekongresszu­s alkalmából A Népköztársaság El­nöki Tanácsa a IX. ma­gyar békekongresszus al­kalmából, a békemozga­lomban kifejtett tevé­kenységük elismeréseként Jeney Jenőt, a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat főtitkár-helyette­sét, az Országos Béketa­nács tagját, Karáth Fe­rencet, a közlekedés- és postaügyi minisztérium főosztályvezetőjét, az OBT elnökségének tagját. Lőrinc Tamást, a Kultu­rális Kapcsolatok Intéze­tének elnökhelyettesét, az OBT­­ alelnökét. Sándor Istvánt, az Országos Bé­­ketanács titkárságának osztályvezető-helyette­sét, az OBT tagját, Pe­­thő Tibort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az OBT elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának alel­nökét és Weisz Ferenc protonotárius kanonokot, az OBT tagját, az OBT katolikus bizottságának főtitkár-helyettesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Tízen a Munka Érdem­rend ezüst, négyen pedig a bronz fokozatát kapták meg. A kitüntetéseket csütör­tökön a Országház Mun­­kácsy-termében Traut­­mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. Az ünnepsé­gen jelen volt Sarlós Ist­ván, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtit­kára, Katona Imre, az El­nöki Tanács titkára, Ja­kab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Sebes­tyén Nándorné, az Orszá­gos Béketanács főtitkára. Reggelit vásároltam volna, de a vegyesbolt­ban a százast nem tud­ták fölváltani. A némi jóindulattal is „szerény választékú" üzletben a pultok közül jó néhány Nagyvenyim nem a vi­lág valamely félreeső sarkában fekszik. Nem is a kunsági tanyák egyi­ke, nincs kirekesztve az élet vérkeringéséből. Nagyvenyim két és fél ezer lakosú község Fejér megyében, Dunaújváros tőszomszédságában, 80 kilométerre Budapesttől. Kétszer „született” ez a falu. És a második óta eltelt idő nagyobb válto­zásokat hozott, mint az előző századok együttvé­ve. Török dúlta, német pusz­tította, zsuppjaira, do­bott gyilkos csóvák éget­ték fedeleit. Törött a mestergerenda, pernyét hordott a szél a Duna vize fölött.. A paraszt meg­menekült, amerre látott. Puszta árválkodott az­tán a helyén egészen a századfordulóig. A né­hány tucat lelket szám­láló település Herceg­­falvához, a mai Mezőfal­áru nélkül árválkodott, hiányzott legutóbb pél­dául a zsír, így aztán az emberek inkább buszra ülnek, hiszen a közeli vá­rosban minden kapható­­vához tartozott. Pedig Venyingen — így emlí­tik az oklevelek — a tö­­rökdúlás előtt több ház volt, több ember élt, mint ma Ercsiben vagy Pusztaszabolcson. 1950-ben megalakult a helyi tanács, a község ön­álló lett ismét. A falut lakó emberek — lehet­tek vagy ezren — sor­sukat a maguk kezébe vehették. Apátsági birtok volt itt régen. A felszabadu­lás után az emberek cö­­veket hegyeztek, karók­kal parcellázták a határt. A paraszt — tán úgy, mint rég — dologba fo­gott. Igaz, csak lovak, ökrök húzták az ekét, a boronát, sokszor csak a föld tetejét kaparászták, hogy a gabona éppen gyökeret verhetett, s a kalászból kipergő sze­mek alig adtak valami­vel többet, mint ameny­­nyit elvetettek. De az emberek tudták, hogy — Elkezdődött az épít­kezés, Sztálinváros alig négy kilométerre esett. Lénárt József erős, őszülő ember, a téesz nyugdíjas elnöke. Las­san, megfontoltan beszél: — Elszivárogtak az emberek, beálltak az épí­tők közé, később a gyá­rakba. Főleg a fiatalok. Mert ott biztos havi pénzt kaptak, itt nálunk meg bizonytalan volt a megélhetés. Ma a dolgo­zó nagyvenyimieknek több mint a fele ipari munkás. A téesz 1959-ben ala­kult. Az első gépet rá két évre vették, egy kis traktort. Később aztán a gépállomás kiöregedett masinái közül került karótól karóig a magu­két művelik, a maguk gyarapodására. — Nemigen telt urizá­­lásra — bök felém göbös ujjával a vegyesbolt előtt egy falubeli asz­­szony. Aztán egy napon a „szomszédban” felsora­koztak a gépek, daruk forgatták a fejüket, s a folyó mentén egyre sza­porodtak az emeletes házak. A szemhatáron pedig lassan fölemelke­dett az első gyárkémény, hozzájuk néhány Hoffer. A szövetkezet négy éve egyesült a dunaújvá­rosi ,,Vörös Csillaggal”. Megnövekedett a terület meg a lehetőség. Erőgé­pek szántják a határt, hatgörgős eke szeleteli a földet, egyengeti a na­gyobb rögöket, teherau­tók szállítják a malomba a termést, elektromos be­rendezés ügyel, hogy az istállóban az állatoknak megfelelő legyen a klí­ma. Nemes Dániel, a ter­melésfejlesztési főmér­nök, nem helybeli szüle­tésű. Az Alföldről került néhány éve a téeszhez. — A fiatalok már nem húzódoznak annyira a szövetkezettől. Jó a ke­reset, tavaly több mint négyezer forint volt a havi átlag. De inkább csak a gépesített ágaza­tok vonzók. Azok, ame­lyek szakmunkát kíván­nak: a gépjavító, a gép­üzemelés, az építők. Így hát a város nem­csak a gyáriaknak adott kalapácsot, műszert a kézbe. Az ősi , sokáig Sövény és Nagyvenyim házainak több mint kétharmada az utóbbi negyedszázad­ban épült. A köves út mentén, de az arrébb eső domboldalakon is sorra emelkednek az új házak: „kopasz”, vakolatlan homlokuk köszönti a lá­togatót. De bővítik, kor­szerűsítik a régieket is: a sufnit fürdőszoba, a vaskályhát központi fű­tés váltja fel. Ám az új épületeket nem sövény választja el egymástól, hanem beton­­talpú, kétkapus, apró tüskés vaskerítés. Rauf Pál tanácselnök­kel a tanácsházán talál­kozom : egyetlen — foglalkozás: a földművelés, az állat­­tenyésztés is a vonzásá­ba került. A szövetkezeti irodából elmenőben Lénárt József még utánam szól: — Tudja, azért csak kétféle ember lakik itt ma. Az egyik munkás, a város­ban, , az iparban dolgo­zik, a másik meg nálunk. És akárhogy is van, aki elment, az már nem „pa­raszt”, már csak idevaló­si. Jobban rányílt tán a szeme a világra, más éle­tet él. A falu se számít­hat rájuk annyira: vaskerítés — Az óvodát tavaly bővítettük. Társadalmi összefogással. Csakhogy nem ilyen egyértelmű a dolog. Igaz, néha „moz­dulnak” az emberek, de nem mindig. Mert élnek itt olyanok is, szerencsé­re, kevesebben, akiknek csak igényeik vannak. Mikor aztán tenni kéne valamit, visszahúzódnak inkább. Az én házam az én váram. Pedig ki kell lépni a „kerítés" mögül, ha tovább akarunk lép­ni. A lakosság egy része végleg elköltözött. Sok minden köti a városhoz az itt lakó embereket is: a munka, az iskola, a művelődés, a szórakozás is. Hiszen Nagyvenyim­­ben se kultúrház, se mo­zi, se étterem nincs. So­kak már nem „vidékiek”, a város átformálta őket. Még tán ide is, oda is húznak, de inkább már­ oda. — Most, hogy tavaly óta „város környéki köz­ség’’ vagyunk, másként áll szóba velünk a város. Mintha a kisöccse len­nénk. Olyan előnyökkel jár ez, amelyekre régeb­ben nem számíthattunk. Elég, ha a készülő víz­művet említem: a város segítségével építjük meg. A közelmúltban három utcát salakoztunk a vas­mű ingyenes kohósalak­jával. Régen ezért fizet­ni kellett. Ma még nem szép ez a község. De olyanná akarjuk tenni, hogy jól, otthonosan érez­zék magukat az emberek. Elmenőben bizony még meg-megzökkent a köves út buktatóin a kocsi. Lassan elmaradoztak az egymás­ mellé sorakozó régi majorsági épületek, és a szemhatáron meg­jelent a gyárkémények füstfelhője, a főutat jel­ző fasor képe. Nagyvenyim jelöletlen út mentén fekszik — egyelőre. Deáki László Karótól karóig Nagyvenyim A város vonzásában Akik ,,elmentek NÉPSZAVA ­ Egy évvel az ünnepélyes szalagátvágás után Vizsgáznak a beruházások Az új létesítmény ün­nepélyes felavatására ér­kezett magas személyisé­gek elégedett mosollyal utaznak a liftben, mit sem sejtve arról, hogy odalent, a liftaknában iz­gatott és verejtékező em­berek húzzák a kötelet: ők állnak a még hiányzó motor helyében. És ők futnak tovább, hogy meg­támasszák a soron követ­kező falakat, azokat, ame­lyek előtt a beruházás „elkészültét” ünneplő me­net éppen elvonul. Már nem tudom, mi volt a címe a filmparó­diának, amely ezeket a képeket mutatta. Az vi­szont nem film, és nem paródia, hanem tény, hogy az­­ új létesítmények beruházói, üzemeltetői Ezért a beruházó válla­latok felügyeleti szervei­nek jelentést kell készíte­niük az Állami Tervbi­zottság részére minden nagyberuházás megvaló­sításának és az üzemel­tetés első évének tapasz­talatairól. A népgazdaság vezetői igényt tartanak a tendenciák összegezésé­re is, ezért az Országos Tervhivatal és a Pénz­ügyminisztérium elkészíti a nagyberuházások utóla­gos gazdasági értékelését. Az idei jelentés 15 állami nagyberuházás megvalósí­tásának és működésének tapasztalatairól ad képet. Olyanokról, amelyek évekkel ezelőtt befejeződ­tek ugyan, de értékelésük ma is tanulságos. S­ hogy milyen az össz­kép? Megelehetősen ve­gyes, jó és rossz tapasz­talatokat egyaránt tartal­maz. Itt van például a be­ruházások elhúzódásának és költségtúllépésének so­kat bírált problémaköre. A jelentésből kiderül, hogy a 15 nagyberuházás közül kettő határidő előtt elkészült, ötöt a tervezett időpontban helyezték üzembe , és nyolc késett. Csak nyolc? — kérdez­heti az olvasó, akinek emlékezetében megragadt, hogy a nagyberuházások általában elhúzódnak. Igen, „csak” nyolc, de — egyrészt — a késés idejét súlyos esztendőkben mé­rik! A Péti Nitrogénmű­vek bővítésének teljes be­fejezésére 42 hónappal később került sor, mint tervezték, a Pécsi Orvos­­tudományi Egyetem el­méleti tömbje a nem egy­olykor — képletesen szól­va — a liftaknába búj­nak, és több energiát for­dítanak a beruházás hi­báinak leplezésére, mint azok kijavítására. A nép­gazdaság vezetői azonban tisztán kívánnak látni. Tudni akarják, hogy a beruházásra fordított mil­­liárdokat mennyiben jól, s mennyiben rosszul hasz­nálták fel. Tudni akarják — tud­nunk kell — hogy a be­ruházások révén milyen kapacitások, milyen mű­szaki színvonalon jöttek létre, hogy ezek a terme­lő kapacitások megfelelő­en működnek-e, s azt is, hogy a termelés mennyi­re gazdaságos, az új ter­mékek mennyire piacké­pesek. Ezen 4 év helyett több, mint kilenc esztendő alatt épült meg. Másrészt a tervek egy része is vi­szonylag hosszú kivitele­zési idővel számolt. Ugyanakkor például a Barátság II. kőolajvezeté­ket a vártnál 4 hónappal rövidebb idő alatt sike­rült megépíteni. A késés okai már-már közismertek: nem megfe­lelő előkészítés, szerve­zetlenség, a szállítók ké­sedelme, kivitelezői kapa­citáshiány, munkaerő­­hiány. Szinte valamennyi hibát együttesen produ­kálta néhány olyan eset, amikor egyazon kivitelező vállalat egyszerre több nagyberuházásban vett részt, többen, mint amennyi elkészítéséhez kapacitása, munkaereje volt. A sikeres megvalósítás jó példája az Egyesült Iz­zóé és a Hódmezővásár­helyi Padlóburkolólap Gyáré. Az Izzó Nagykani­zsán épített fényforrás­­gyárat, amely annak elle­nére a tervezett időben — 66 hónap alatt — készült el, hogy menet közben növelték a gyár kapacitá­sát, módosították a tech­nológiát, és igen magas színvonalú berendezéseket is üzembe állítottak. Mindez főként a beruhá­zó jó szervező, irányító tevékenységének és tech­nológiai tapasztalatának köszönhető. S miért nevezhető sike­resnek a hódmezővásár­helyi beruházás? A gyár 28 hónap alatt készült el: gondosan kiválasztott, komplett technológiát szereztek be, célszerű, gazdaságos építési megol­dásokat alkalmaztak. Ám a beruházások megvalósításának, meg­építésének, kivitelezésé­nek tapasztalatai csak részben adnak választ a kérdésre: jól hasznosítot­ták-e a fejlesztésre szánt A választ itt is számos tényező motiválja. Például a világpiacon bekövet­kezett árváltozások, ame­lyeket csak prognosztizál­ni lehet, előre pontosan tudni — nem. De a prog­nózisoknak sem vesszük sok hasznát, ha hosszú esztendőkig, 5—10 évig tart, míg egy-egy gyár felépül. A műszálak világpiaci ára például azokban az esztendőkben csökkent, amelyek a PAN I. terve­zésétől az üzembehelyezé­séig elteltek. Ráadásul ez a beruházás nem bizo­nyult elég gazdaságosnak azért sem, mert az első ütemben viszonylag kis üzemet építettek, amelyet csak később egészítettek ki az úgynevezett PAN II-vel. Máskor a kapaci­tások nem megfelelő ki­használtsága — ez jelle­mezte a vizsgálat idején a Visonta-Thorez bányát A gyártott termékek korszerűsége, versenyké­pessége csak a beruházá­sok kisebb részénél érté­kelhető; a bányáknál, az erőműveknél például nem. A Budapesti IV-es számú házgyár gyártmá­nyai korszerűbbek a ré­giekénél, és a gyár nagy variációs készséggel ren­delkezik. A legjobb minő­sítést az Egyesült Izzó fényforrásgyárának ter­mékei kapták, amelyek sok piacon versenyképe­sek, gazdaságosan értéke­síthetők, exportálhatók. Az összkép tehát­ min­den szempontból vegyes: nem fekete, mint a beve­zetőben idézett filmparó­dia, de nem is fehér, mint az ártatlanságot jelképe­ző liliom. Az állami nagy­­beruházások bonyolult munkájában, az új tech­nológiák elterjesztésében, az új termékek gyártásá­nak gazdaságosságában épp­úgy követünk el hi­milliárdokat. Legalább ilyen fontos azt elemezni, ami a szalagátvágás után történik, vagyis az üze­meltetés tapasztalatait Mindenekelőtt azt vizsgál­ták, hogy gazdaságosan működnek-e az új terme­lő kapacitások, és a Gagarin Hőerőművet­­ okozta a kedvezőtlen gazdaságosságot. Sikeresnek bizonyult az Izzó gazdaságosan üzeme­lő nagykanizsai beruhá­zása. Szintén jó minősí­tést kapott a Rákhegy II. bauxitbánya, mert magas műszaki színvonalú be­rendezések, módszerek se­gítségével alacsony költ­séggel aknázza ki az ér­cet. Hátrányosan befolyá­solta a gazdaságosságot, hogy a termelő kapacitá­sok üzembe helyezése után általában nem a ter­vezett egy-két évet vette igénybe a teljes termelés elérése, hanem ennél lé­nyegesen tovább tartott. Hasonló következmények­kel járt az is, hogy kez­detben különféle üzemel­tetési problémákkal kel­lett megküzdeni, így pél­dául munkaerőhiánnyal, munkaszervezési vagy műszaki nehézségekkel bákat és érünk el sike­reket, mint az élet más területein. Ám a termelő nagybe­ruházások megkülönböz­tetett figyelmet érdemel­nek, mert a nemzeti jöve­delem tekintélyes hánya­dát fordítjuk létrehozá­sukra, s ennél nagyobb részét reméljük megke­resni munkába állításuk­kal. Vagyis: holnapunkat alapozzuk meg általuk. A beruházási és üze­meltetési munka további javításának feltétele a ta­pasztalatoknak az ideihez hasonló elemzése. Erre is gondolva finomítják, mó­dosítják azokat a gazda­sági szabályozókat és ér­dekeltségeket, amelyek el­igazítják a tervező, a be­ruházó, a kivitelező és az üzemeltető vállalatokat további tevékenységük­ben. Gál Zsuzsa Idő és pénz Az üzemeltetés tapasztalatai A termék korszerűsége

Next