Népszava, 1978. december (106. évfolyam, 283-307. sz.)
1978-12-24 / 303. szám
1978. december 24. Régi könyveket lapozva, olykor meglepő adatokkal találkozik az ember. Ki gondolná manapság, hogy alig hetven évvel ezelőtt, úgy 1906—1910 táján, amikor Pozsonynak, Zágrábnak, Belgrádnak, Szófiának, egyaránt 70—80 ezer lakosa volt, Debrecené meghaladta a 90 ezret, Szegedé csaknem elérte a 120- at? Bukarest 300 ezer, Budapest 900 ezer felé járt akkoriban. Hogyan születnek a városok, milyen törvények szerint növekszenek, válnak virágzóvá vagy tűnnek el a semmibe? Egyszer azt olvastam, hogy a városok története azonos az emberiség történetével. Igaz lehet. A város olyan emberi alkotás, mely magába sűríti társadalmi és gazdasági fejlődésének egészét. Alkotás, de várost mégsem lehet csinálni, még ha néhány példa látszólag ezt bizonyítaná is. Vegyünk a közelmúltból egy hazai esetet. Dunaújvárost mintegy hivatalból, rendelettel hívták életre, hogy legyen a vasműnek lakótelepe, s nemsokára (1951-ben) meg is adták neki a városi rangot. Ma már tudjuk, hogy azért kezdett oly rendkívüli gyorsasággal élni, s lett valóban várossá, mert abban a körzetben, ahol kijelölték helyét a gyárnak, s a lakótelepnek — hiányzott egy város. Az volt a „szabálytalan”, hogy nem korábban, nem természetes körülmények között alakult ki. Csinálni nem lehet várost, de a várossá válás feltételeit megteremteni vagy akár siettetni is lehet. Szocialista városaink, Komló, Kazincbarcika, Leninváros, Százhalombatta mind ily módon, ilyen adottságok közepette jöttek létre. Nem az Elnöki Tanács (régebben a Minisztertanács vagy a belügyminiszter) rendeletén múlik, hogy mikor lesz egy gyári lakótelep vagy falu várossá. A Horthy-rendszer idején, 1920—1945 között mindössze 11 település kapott városi rangot Magyarországon. A felszabadulás óta: 46. Az első még 1945- ben, Hatvan volt Azután Orosháza következett, „a legnagyobb magyar falu” (1946), majd az ötvenes évek elején — mondhatni, történelmi elégtételként — jobbára a bányásztelepülések, Komló, Várpalota, Tata, Oroszlány következtek. Az új társadalmi-gazdasági körülmények rendkívüli mértékben siettették az urbanizációt, és az emberek városba költözését. Igaz, ebben is évszázados elmaradást kellett behozni. De nem háborúk, földrengések, árvizek révén születtek újjá a települések, mint az előtt oly sokszor, hanem a békés alkotómunka gyümölcseiként, tervszerű fejlesztési koncepció eredményeképpen. A gyors ütem ellentmondásokra is vezetett, s bátran mondhatni, hogy ilyen körülmények között ez természetes is. Az ország egyes vidékei kissé elmaradtak, más részei előre lendültek az urbanizációban. Csongrád megye, például, az ország legurbanizálódottabb megyéje — ahol öt városban a lakosság több mint 60 százaléka él — egyúttal az ország egyik legnagyobb tanyás megyéje is: az emberek huszadrésze külterületen, tanyán lakik. Most, január elsejével a városiasodás újabb fehér foltjai tűnnek el az ország térképéről. Várossá lesz Érd, mely Budapest vonzásában az utóbbi évtizedekben vált a legnagyobb magyar faluvá. Új szocialista város is születik, Paks, az atomerőmű székhelye. Város lesz Barcs, Berettyóújfalu, Celldömölk, Fehérgyarmat, Körmend, Lenti és Vásárosnamény is. A magyar városok névsorában — Ajka és Zalaegerszeg között — 1979-ben már 96 várost sorolhatunk fel Fehér Kálmán Városok A-tól Z-ig NÉPSZAVA Én, a tétilutifjikrbttn.. . Én, a téglagyárban ledolgoztam már majdnem huszonöt évet, az eddigi életem felét. Ez a gyár, amióta ötven éve a szemem rányitottam, ilyen, legföljebb a cserépszárító hiányzik a tetejéről. De dolgoztam én együtt egy öreg bácsival, aki itt az első világháború előtt volt gépész, az meg azt mondta, hogy akkor is ilyen volt, csak akkor volt egy gőzgép is. Valami Steiner nevezetű volt a tulajdonosa az egész kócerájnak. Gürcölt itt vagy hetven ember, csak a bányánál vagy nyolc-tíz ... Csináltak is évente vagy hárommillió (A tapolcafői ötgyerekes Molnárék Károly fia — most hatalmas csöndes szavú, pufajkás, svájcisapkás, kőtenyerű „téglás” — csakugyan tudja mi az, hogy „áról” indulni, vagy még onnét se. Nyolcéves korában „bujtárgyereknek” kellett szegődnie Nórápra. Csatornát ásott, kanásznak állt, aztán a híres pápai Kluge kékfestő munkása, majd Ajkaesingerben bányász. Hanem akkor már készülődött a világra idehaza Tapolcaion az első gyereke, hát a Hatkerekű-malomba jött, nem sokkal ezután lett „téglás”.) — Először Szőregen szénfelhordó lettem, olyan tragacsok voltak akkoriban, hogy lejött a tenyeréről a hús is az embernek, s még akkor az volt talán a könnyebb ... Én meg mégis kihordó szerettem volna lenni, az tetszett igazán. Ott megmutathatta mindenki, hogy ember magáért... (Előttünk tol el két ember kézikocsin egy „kazal” téglát. Már tudom, hogy 800 kilónyi a tehertéglát ezzel a körkemencével. — Mink? Volt, amikor 11 milliót is. Most már sajnos csak olyan hét és telet, mert negyvenen maradtunk. Fogyunk ... A bányából csak ketten adják fel a földet, persze baggerral. Hát ők még csak ellátnának tízmilliót is, de itt a berakók, falazok, kihordók már kevesen vannak ahhoz. Mert az igaz ám, hogy ezt a bitang nehéz munkát mind megörököltük a régi világtól, és csak a mostani tavaszon kezdtünk egy motoros targoncával rakni... Most már könnyebb a dolog, mondja Molnár Károly mosolyogva, kis sínen megy, fordító is van. A két embernek ívben feszül a háta, arcuk izzadt a hideg decemberi szélben is. — Szóval, csak elértem, hogy kihordó legyek. Ide is annak jöttem. Először majdnem visszamondtam, mert zakónak akartak tenni, de akkor én már a kihordóság szerelmese voltam. — Van persze a régi téglások közül, aki másra esküszik. A feleségem itt „égető”, neki az a szép. Nem, fizikailag nem anynyira terhes munka az, csak a szeme megy tönkre lassan, mert ugye a tüzet, azt nézni kell... Egyszer „rágyújtunk” tavaszba, aztán a tűznek szépen körbe kell járnia, míg csak „nyers” van ... (A tűz itt teremt. A nagy tűz benn a „körben” és a kisebb tüzek, a Molnáréké, akiknek 1964-től 74-ig hat gyerekük született, alig ötvenesztendősek, s öt unokájuk is van már, ezeket. Néznek csak, látom a szemükön, hogy nekik ez mese már. (Ezen a napon jó meszsze innét, Sárváron nyugdíjba megy harminchárom évi munka után egy „falazó” asszony, özvegy Szabó Lászlóné, akinek az egész családja „téglás” volt, vagy ma is az. És azt is tudom, hogy Várni Gyula, a Középdunántúli Tégla és Cserépipari Vállalat igazgatója még betegen is elindult a búcsúztatására. Két törött bordájával, hatalmas vérömlennyel bejött a betegállományából, és nekiindult Pápáról Sárvárra. Nem képzeli, hogy pont én nem megyek oda, ha kell négykézláb is?”) — No, nem mondom én, hogy valami baj van itt a megbecsüléssel. Kaptunk mi néhányan kitüntetéseket még a kormánytól is. Szépen is keres itt, aki bírja a bitang nehéz melót, öt-hatezer forint Sokszor arra gondolok, nem kéne-e visszaállnom a tűzhöz? Nem lenne-e jobb, nyugodtabb a sorsom? Az lenne. Hamarább is nyugdíjba mehetnék, mint erről a posztról. De hát ha már ide állítottak ... — Néha félek, tíz évem van még vissza, hogy bírom? Mert tudja a mi korosztályunknak két baja van. Az egyik, hogy megélt rengeteg emberrontó dolgot. A másik, hogy a jólétre nem volt edzésben. Abba úgy egyszerre csak belecsöppent, attól meg elnehezedik, szívbajos lesz, a „mankói” meg amúgy is rozzantak ... (Molnár Károly svájcisapkája eredetileg kék lehetett. Vagy barna? Most olyan vöröses, mint a tégla. Megült benne a por. Mint ahogy megült a többi „régi téglás” minden ruhadarabjában, Natkai Zoltánéban és Zsohár Kátok is leesnek, így igaz. Hanem ezekben a kócerájokban, no nem leszólás, mert a tégla kell, szóval ezekben a téglacsinálás minden csínját-bínját mindenkinek értenie muszáj. — Érti is. Aztán mégis csak betanított munkásnak számít. A félautomata, meg automata gyárakban meg, ahol a másik ember itt-ott a kanyarban látja meg csak a magától ballagó téglát, s csak egy vagy két műveletet tanult meg, az szakmunkás. A rangja is, meg a bére is más. — Azt hiszem, én nyugodtan mozoghatok ilyenekért, mert nekem sincs, én is voltam művezető is, most meg, ugye, én vagyok a gyárvezető. Most azon csudálkozik, hogy itt talált, a falnál, s be se invitáltam az irodába? Nem udvariatlanságból, higgye meg. Itt van a látni-beszélnivaló, nem ott, folyéban csakúgy, mint Légmann Lászlóéban, Baranyai Istvánéban, Sipos, Kis, Edenhoffer, Juhász, Váczi, Körmendi és Hátas sapkáján, s Horváthné fejkendőjén. Ők azok, akik mindent tudnak a tégláról.) — Verejtéken szerzett tudás ez. Magam is azzal szereztem. De azért nagyszerű dolog. Mert néha az ember úgy belegondol ám: mi lesz abból, amit csinálunk? Hát! Otthonok! Én meg tudnám mutatni őket szerte a környéken. Itt téglánként születik, de másnak az élethez a legfontosabb. Nekünk is a hat gyerekkel mi lehetett fontosabb, mint a hajlék? Hát, ha ebben hisz az ember, akkor mindjárt nem tűnik olyan rozzant akosnak ez az öreg gyár, nem igaz? Sztankay József A tűzet őrizni kell Valóságból mese — Hát akkoriban itt — Néha mostanában a minálunk a „kávé” kétke- nyolc, meg a tizennégy rekű volt, néha meg öí éves fiamnak mesélgetem nozza az embert a kupákon, olykor átkoztam, de hát a mostaniak is néha megátkozzák ezeket a kocsikat, pedig ez sínen van már... — Akkoriban még a világ se volt annyira „sínen”, kivált nekünk az egyre szaporodó családdal. Háromkor keltünk, rendbe raktuk a hajlékunkat, jöttünk ide az asszonnyal. Innét a család egy szál biciklijén délután át Nórápra. A feleségem a váron ült. Harmadába kapáltunk kukoricát. Este még én sokszor visszajöttem ide, raktam még néhány ezer téglát, egy kis különpénzért. Hát így. A mesterség varázsa mm' Art*y V'V VB .. . . A tapolcafői öreg téglagyár Életét adta az életért 1977. március 12-én meghalt a 33 éves Lánczy Gusztávné Jankovics Mária, László kórházi gyermekápolónő. Halálát Neisseria meningitidis kórokozó által előidézett heveny vérmérgezés (sepsis) okozta ... Munkatársai tudatában a hivatástudat áldozataként él emléke. A hivatalos elismerés azonban még várat magára. Ezt hivatott valamelyest pótolni az elkésett rekviem. Az 1965-ben keilt ápolónői oklevélből bájos, fiatal lány nevet a világba. Ilyen volt-e? Kedives fléli, vidám és szorgalmas Dr. Budai József osztályvezető főorvos: — Kitűnő volt. Kedves, vidám, szorgalmas. Gyerekei születése miatt hosszú ideig kénytelenek voltunk nélkülözni, nagy örömmel fogadtuk, amikor visszajött. Állandóan éjszakai beosztásban dolgozott, hajszolta magát, hogy a kórházban is, otthon is eleget tehessen kötelezettségeinek. Az a gyanúm, sohasem tudta kipihenni magát. Raska Béláné főmővér: — Teljesen belemerült abba, amit csinált. Miután megszülettek a gyerekei, még lelkiismeretesebben dolgozott, mint azelőtt. Soha el nem késett, de sokszor látszott fáradtnak. Ha súlyos beteg akadt az osztályon, mintha félt volna tőle. Ha létezik baljós előérzett, ez az lehetett. Részlet Honti Sándorné ápolónő feljegyzéséből: ... 1977. március 6-án ő már végzett saját részlegében a szokásos éjszakai ellenőrzéssel, amikor Lánczyné hívta, hogy azonnal jöjjön, mert egy gyerek rosszul lett nála Lánczyné karjában tartotta a görcsölő, légzési elégtelenségben szenvedő gyereket... Hontiné az ügyeletes orvost kereste telefonon, de nem találta .. Lánczyné karján a gyerekkel leszaladt a gégészetre, útközben feltehetően folytatta a mellkas periodikus nyomogatását. Arról nem szólt, hogy útközben szájtól -szájig is lélegeztette volna a csecsemőt... Lánczy Gusztáv: — Aznap elmondta nekem otthon a feleségem, hogy éjszaka rosszul lett egy nyolchónapos csecsemő, lázas, görcsös, eszméletvesztéses rohamot kapott légzéskimaradással. Kereste az ügyeletest, nem találta ekkor mesterséges légzést adott szájtól szájba, de mert ez sem használt, rohant a gyerekkel lefelé a gégészetre, közben a kis mellkasát nyomogatta. Erre megindult a légzése, és véres váladékot hányt az arcába. Ekkor fertőződhetett meg, mert éppen 72 óra múltán — ennyi az agyhártyagyulladás lappangási ideje — lett rosszul a feleségem. Raska Béláné: — Valóban harmadnap hajnalra lett rosszul Marika. Nagyon rosszul volt, fájt a feje, és panaszkodott, hogy a fájdalom húzódik lefelé a végtagjaira. Mellén már ekkor látszottak az áruló bőrvérzések, a szepszis jelei. Telefonáltunk férjéért ... Lánczy Gusztáv: — Iszonyatos volt, ahogyan diagnosztizálta saját magát, hiszen hasonló esetet látott már nem egyet. Megmondta, hogy meg fog halni, és kért, hogy vigyázzak a gyerekekre, a két kislányra. Budai tanár úr: — A meningococcus a fertőző agyhártyagyulladás kórokozója okozta kórképnek két formája ismert: a meningitis (agyhártyagyulladás), amelynek halálozási aránya 2—3 százalékos, és ennek szeptikus formája, amelynek halálozási aránya 20—25 százalékos. Marika sajnos az utóbbit kapta meg. Sokszor a legmodernebb, antibiotikumos kezelés ellenére valósággal összeomlik a vérkeringés, a vér megalvad az erekben, eltömeszeli a capillárisokat (hajszálereket — L. M.) . . . Marikával sajnos ez történt. Átszállították a Tétényi úti kórház intenzív osztályára, ott sem tudtak segíteni rajta ... Dr. Oszwald Péter, az intenzív osztály vezető főorvosa: — Rendkívül rapid lefolyású betegség volt Három nap alatt meghalt. Emlékezetes eset marad valamennyiünknek. Hiszen közülünk valót, egészségügyi dolgozót veszítettünk el. Ahogyan az asszony állapota óráról órára súlyosbodott, úgy omlott össze a várható csapás alatt a férje. Másfél napig ült itt a kórházban ... A temetésre el sem tudott menni. Budai tanár úr, ittfffttóff nem fordult elő . Huszonnégy éve dolgozom itt a fertőző kórházban, de olyan még nem volt, hogy egy nővér meghalt volna. A fertőző osztályon dolgozókra kötelező a fokozott önvédelem. A kisfiút akivel Marika halálát összefüggésbe akarják hozni, tüszös mandula- és gégegyulladással vettük fel, és március 10-én gyógyultan vitték haza. A görcsös eszméletvesztéses roham után készült gerincfolyadék-vizsgálat kizárta, hogy meningitise lett volna. Lánczyné ezt nem tudta, amikor a kötelező önvédelmet feledve szájtól szájig lélegeztetéssel igyekezett megmenteni a csecsemő életét, aki életben is maradt, meggyógyult. Férje a Csepel Művek Szolgáltató Vállalatnál a munkahelyi jogsegélyszolgálatot igénybe véve folyamodott kártérítésért a kórházhoz. A főigazgató főorvos, a munkaügyi döntőbizottság egyaránt elutasította. Budai tanár úr feljegyzéséből: ... 1977. február 6 és március 12. között 71 beteget adtak haza a kórházból, egyiknél sem állt fenn meningococcus okozta megbetegedés. Tünetmentes bacilushordozó persze éppúgy lehetett közöttük, mint általában a lakosság körében. Lánczyné tehát éppúgy fertőződhetett az utcán, az autóbuszon, mint a kórházban. A ferjnyugtató bűzön trasszift Dr. Csillag Gábor, a Csepel Művek Szolgáltató Vállalatánál osztályvezető jogtanácsosa: — Erre építette elutasító döntését a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, majd fellebbviteli fórum gyanánt a Fővárosi Bíróság. Jogalap hiányára hivatkoztak, holott az Egészségügyi Tudományos Tanács egyértelműen megállapította: nagyobb a valószínűsége, hogy a fertőzést munkahelyén szerezte. Ezért folyamodtam törvényességi óvásért a Legfelsőbb Bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság pedig törvénysértőnek minősítve, megóvta mindkét bíróság ítéletét. Részletek az indokolásból: ... a kórházban a kórokozó létezésére az említett időszakban a betegek egyikénél sem végeztek vizsgálatot. .. Ma már nem állapítható meg, hogy Szalai Zsolt (a beteg csecsemő — L. M.) vagy a többi beteg nem volt-e meningococcus hordozó (tünetmentes bacilusgazda— L. M.). Ilyen bacilus Szalai Zsolt torokváladékában is jelen lehetett. A gyermeknél ugyanis szintién bőrvérzések mutatkoztak . .. bőrvérzést Lánczy Gusztávnénál is észleltek ... Megnyugtató bizonyossággal lehet arra következtetni, hogy olyan fertőző betegség következtében halt meg, amely foglalkozásának gyakorlásával kapcsolatban keletkezett ...” Milyen kár, hogy nem a László kórház vezetői állapították meg ezt. Mert e megnyugtató bizonyosság birtokában talán még saját halottjuknak is tekinthették volna az ápolónőt. Vállalták volna, hogy a két kis árvának legalább havi 1200 forint erejéig kárpótlást nyújtanak a pótolhatatlanért. Édesanyjukért. És emléket állítanak a szólamok erejéig oly sokszor elismert ápolónői munkának. Nagy kár, hogy elmulasztották ezt. Lukács Mária ríhSZscÚUbVi «AKÍMÍOLAÍ OKLEVÉL frö* va • UXt«« 10 **&*•»> rkvgt&vx&ít* fcesr s áfcrdqfjyCS . r éji' »«.•«., Hokija' * . JL». itt £&• tttpi fií-fyíI». a 1&P«SíiSi KM-ft* .... . ... - e: tUM. aí*« fltSv«5*Mí . . i»s* . f* . 11