Népszava, 1978. december (106. évfolyam, 283-307. sz.)

1978-12-20 / 299. szám

I Januártól „buhátlanul” Megszűnik a Fobuha Áruházé a jövő • Az eszközök koncentrálása a cél Kedden délután a Fővárosi Tanács kereskedelmi főosztályán hivatalosan is be­jelentették: január else­jétől megszűnik a Főbuha, s tevékenységi körét más vállalatok veszik át. Dr. Kovács Gyula főosztályvezető tájékoztatta a sajtó képviselőit az átszervezés szük­ségességéről. A nagyobb, koncent­ráltabb, tőkeerősebb vál­lalatok kialakítása az egész népgazdaság terü­letén aktuális. A főváro­si kereskedelemben hosz­­szú ideje folynak külön­böző összevonások. Az ötvenes években minden kerületben külön élelmi­szer-kereskedelmi és vendéglátó vállalatok működtek, ezekből foko­zatosan többet összevon­tak. A közérteknél leg­utóbb 1971-ben, a ven­déglátó vállalatoknál 1967-ben volt iy­en irá­nyú jelentős átszervezés. Az iparcikkeket for­galmazó vállalatokat ne­hezebb koncentrálni, mert ezek nem területi­leg, hanem szakmailag különülnek el. A Főbu­­ha, amely bútort, hang­szert, sportszert, játékot és ajándéktárgyakat áru­sít, sajátos helyzetbe ke­rült. Forgalmának ré­gebben kétharmadát, most felét a bútorok ér­tékesítésével bonyolította le. Ám kis bútorüzletei mind kevésbé tudnak megélni a nagy Domus­­áruházak mellett. A Főbuha sohasem lenne képes korszerű­­bú­toráruházat építeni. Évente alig 9—10 millió fejlesztési alapja képző­dik, aminek csak a fe­lét fordíthatja beruhá­zásra, ugyanakkor egy korszerű, 5000 négyzet­­méteres bútoráruház épí­tési költsége 100—150 millió forint. Más válla­latok képesek ilyen áru­házak építésére, tervez­nek is hasonlóakat, ami tovább nehezítené a Fő­­buha helyzetét. A Főbu­­hának nem a jelene, in­kább a jövője bizonyta­lan, és a tanács nem akarja megvárni, míg vállalata, csődbe jut, ezért is döntött átszerve­zése­­mellett. A vállalat üzletei ter­mészetesen megmarad­nak. A bútorboltokat a Domus-áruházak gazdá­ja, a Bútorértékesítő Vál­lalat veszi át, a játék­üzleteket pedig a Triói. A sportruházati cikkeket és a sportszereket a Szi­várvány Áruház Vállalat keretében értékesítik to­vább, a hangszerek for­galmazását pedig ugyan­csak a Trial veszi át. Az ajándékboltok a Fővárosi Dohánybolt Vállalat kezelésébe ke­rülnek. Lehetett volna ezeket az Óra- és Ék­szer­kereskedelmi Válla­lathoz is csatolni, de így egyszerre több célt is el­érnek. Megerősítik a Do­hánybolt Vállalatot, amelynek dohányáru­forgalmában nincs fejlő­dés, viszont főleg szociá­lis okokból foglalkoztat munkavállalókat. Emel­lett a dohányboltok, mint tapasztalhatjuk, amúgy is értékesítenek ajándéktár­gyakat. Az átszervezést tehát gazdaságossági meggon­dolások tették szükséges­sé, s a jelek szerint úgy hajtják végre, hogy az a lakosság áruellátásában semmiféle zavart ne okozzon. Sőt, az eddigi Főbuha-üzletek dolgozói­nak az új ,,gazdáknál” lehetőségük lesz arra, hogy színvonalasabban szolgálják ki a vásárló­kat. G. Zs. Magyar-szovjet határvízi tárgyalások A magyar vízügyi kül­döttség kedden hazaér­kezett Kijevből, ahol de­cember 12—18. között tartották a magyar— szovjet határvízi megha­talmazottak 28. üléssza­kát. A szakértői jelenté­sek alapján megállapí­tották, hogy a folyók ha­társzakaszain az árvíz­­védelmi művek műszaki c­­­apa­ta kifogástalan. ■ "A Tiszának és mellékfo­lyóinak vízminősége vál­tozatlanul első osztályú tiszta víz. Megállapodtak abban, hogy a jövő év­től a határvizek minősé­gét bakteriológiai vizs­gálatokkal is ellenőrzik. Az ülésszakon megvitat­ták a jelenleg érvényes határvízi egyezmény kor­szerűsítésének feladatait s az új egyezményt 1980- ben kötik meg. A ma­gyar küldöttség megte­kintette a Dnyeper és a Donyec-medence között épülő csatorna első 250 kilométeres szakaszának munkálatait, amelyeknek tapasztalatait majd a Du­na— Tisza csatorna építé­sénél hasznosíthatják. 250 művészeti alkotás a szombathelyi képtár javára Több művészünk után most Kis Kovács Gyula ajándékozott plakettsoro­zatot a társadalmi össze­fogással létesülő szom­bathelyi képtár javára. Ezzel együtt a hazai mű­vészek már 250 alkotá­sukat ajánlották fel a tervezett kulturális in­tézmény pénzügyi alap­jának növelésére. Vala­mennyit aukción értéke­sítik majd. Eddig összesen 25 mil­lió forint gyűlt össze a szocialista képzőművészet jövendő otthonául szol­gáló képtár számláján, a 3052 képtárépítő egyesü­leti tag, a 334 szocialis­ta brigád, továbbá a kommunista műszakok felajánlo­st forintjaiból, a Vas megyei vállalatok, intézmények, gyáraik be­fizetéseiből, a különböző rendezvények bevételé­ből és­ a téglajegyek árá­ból. Műemlékvédelem — amatőr módra ! A Megmentette az enyé­szettől csaknem ötszáz éves házát egy 67 éves walesi asszony. Amikor megtudta, hogy útépítés miatt a hatóságok ki akarják sajátítani, a hölgy megszámozta­ a ház mintegy 10 ezer tég­láját és nyolcezer csere­pét, majd saját kezűleg szétbontotta az épületet. A becses darabok teher­autón tették meg a 160 kilométeres utat, ahol is tulajdonosuk már várta őket, és — ismét saját kezűleg —­­ egyenként összeillesztette a megszá­mozott elemeket. A ház gyakorlatilag készen áll, és a tulajdonos kará­csonyra tervezi a ház­­avatót. Biztosan fényes ünnepség lesz, hiszen a költözködés tizenegy évig tartott. Fokozatos enyhülés, további havazással .leffthológiuii MM FROGNÓZIS Európa időjárása bővel­kedik érdekességben. A kontinens északi részén, valamint Izland térségé­­*~«-n ciklonok örvénylenek. A különböző hőmérsékle­tű és nedvességtartalmú levegő keveredése folytán változékony, szeles az időjárás. Az egymást gyorsan követő időjárási frontok miatt rövid időn és viszonylag kis távolsá­gon belül is számottevő különbségek lépnek fel. Közép-Európa felett an­ticiklon helyezkedik el, a leszálló légmozgás miatt változó a felhőzet meny­­nyisége. A hőmérséklet csúcsértéke 4,5 fokkal el­marad a sokéves átlagtól. Ez a hideg levegő kevere­dik a Földközi-tenger me­dencéje felől származó enyhe léghullámmal. Emiatt a Kárpátok déli vonulatánál, valamint a Balkán-félszigeten több­felé havazik. Hazánkban kedden dél­előtt általában erősen fel­hős északon egy-két he­lyen még derült volt az ég. Később itt is fokoza­tosan megnövekedett a felhőzet. Az ország déli, valamint nyugati részén egész nap váltakozó erős­séggel esett a hó. Napköz­ben mérsékelt volt a lég­mozgás. Az északkeleti szél csak időnként erősö­dött mag. A hőmérséklet csúcsértéke 0—mínusz 5 fok között alakult. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: túlnyomóan borult idő lesz további havazással. Később a havazás elsősor­ban délnyugaton, délen átmegy havas esőbe, ónos esőbe, majd esőbe. A dél­keleti, keleti szél fokoza­tosan megélénkül, helyen­ként megerősödik. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 0—5 fok között ala­kul. A Duna Budapestnél 218 centiméter. ff£ 5 Város x 1 T­­ff 11 v e *1 Moszkva_22 —25 Helsinki —8 —16 Stockholm —16 —20 Madrid 10 . 2 A­thén 189 Kairó 20 l­ Berlin —3 —7 ■'1,arso —9 —16 Prága —3 —11 Bécs •1 —5 Belgrád1 —4 Bukarest6 _2 Budapest2 —2 Győr *)_2 Szombathely1 —4­­Zalaegerszeg1 —4 Si­ófok3 •S­pi?«3 0 Kecskemét4 — 1 Miskolc0 —4 Debrecen3 —1 Szolnok4 —1 Szeged5 ■0 Békéscsaba5 0 Térképünk a december 19-i időjárási helyzetet ábrázolja Körmend határában, a Zalaegerszegre vezető 86-os számú főútvonalon — mint ismeretes — egy munkagép alatt leszakadt a Csörnöc-patak hídja. A KPM szak­emberei már megkezdték egy ideiglenes híd építését (MTI Fotó : Rózsás Sándor felvétele) Tíz műhold, 50 kutatóhajó, 117 ország tudósai Légköri világtérkép a meteorológia szolgálatában Jövő hónapban a nem­zetközi tudományos ku­tatás egyik legnagyobb vállalkozása kezdődik: Földünk egész légköré­nek teljes és átfogó tudo­mányos vizsgálata. A 300 millió dolláros kutatási program célja, hogy kitöltse azokat a hé­zagokat, amelyek jelen­leg még fennállnak föld­tekénk meteorológiai szolgálataiban. „Amikor a kísérlet jövő év novem­ber 3-án befejeződik, re­mélhetőleg az eddigi leg­teljesebb felméréssel és adattárral rendelkezünk majd Földünk időjárási tényezőiről” — jelentette ki Richard A. Frank, aki a népes amerikai kutató­­csoport vezetője. Jelenleg a földfelület­nek csak mintegy 15 szá­zalékát tudják időjárási tényezők szempontjából pontosan figyelemmel kí­sérni és az Egyenlítő melletti trópusi vidékről például , amely kulcs­szerepet játszik a Föld időjárási szerkezetének alakulásában, valamint a déli óceánok nagy terüle­teiről alig van megbízha­tó, rendszeres adat. A most kezdődő kuta­tási program, amelyben 147 ország tudósai vesz­nek részt, tíz szovjet, amerikai, japán és euró­pai műhold segítségével, 12 nemzet 50 kutató­­hajójának bekapcsolásá­val, valamint 110 repülő­gép, és 300 meteorológiai léggömb felhasználásá­val igyekszik az eddigi legpontosabb és legátfo­góbb atmoszférikus tér­kép felvázolására. Az összegyűjtött adato­kat először a különböző országok kutatóközpont­jaiban elemzik, majd Moszkvába, Washington­ba, valamint az angliai bracknelli és az ameri­kai princetoni különleges laboratóriumokba küldik, ahol erre a célra kialakí­tott speciális, számítógé­pek teszik teljessé a vég­ső analízist. A kutatási programot a Meteorológiai Világszer­vezet és a Tudományos Szervezetek Nemzetközi Szövetsége irányítja, az­zal az elvárással, hogy az időjárás-előrejelzést az eddiginél sokkal megbíz­­hatóbbá tegye. FONODAAVATÁS Ünnepi külsőségek kö­zött avatták fel kedden a Győri Rábatext Tex­tilipari Vállalat fonodá­ját. A feladatok ésszerű koordinálásával, az anya­gi és szellemi erők össz­pontosításával határidő előtt és az anyagi keretek túllépése nélkül hajtot­ták végre a 280 millió forintos fejlesztést, s en­nek nyomán most már az ország egyik legszebb és legkorszerűbb fonodá­ját mondhatja magáénak a gyár. Tragédia az élelmiszerbolt előtt Boros Tamás 25 éves festő, székesfehérvári la­kos, Székesfehérváron egy élelmiszerbolt előtt az úttest szélén hagyta két kisgyermekét egy gyermekkocsiban. Amíg az üzletben vásárolt, Va­das János 20 éves gépko­csivezető, balatonfőkajári lakos, egy teherautóval elindult és a gyermekko­csinak ütközött. A bal­eset következtében a 3­1 éves Boros Andrea a helyszínen meghalt, a másik gyerek könnyű sérülést szenvedett. Va­das János jogosítványát bevonták, szakértő bevo­násával folytatják a vizs­gálatot. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETÜK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő­bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224—819 Postacím: 1984 Budapest Felelős kiadó: dr. Lutta Péter, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő posta­­hivataloknál, a kézbesitőknél Előfizetési díj egy hónapra 29.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Péla vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133—1701 A Új ABC-áruház Pécsett Pécsett új ABC-áruház könnyíti keddtől az ün­nepek előtti bevásárlást a rekonstrukció útján fiatalodó szigeti város­részben. A csaknem hét­millió forint költséggel létesült önkiszolgáló bolt öt- és tízemeletes lakó­házak gyűrűjében he­lyezkedik el, és a terve­zettnél egy hónappal, ha­marabb adták át. A vá­rosban egy hét alatt ez a második újonnan nyílt ABC-kisáruház. Ugyan­csak ezekben a napok­ban folyik az új közigaz­gatási központ szom­szédságában épült bevá­sárló- és szolgáltatóköz­pont műszaki átadása.

Next