Népszava, 1979. február (107. évfolyam, 26-49. sz.)

1979-02-08 / 32. szám

­ Főszerepben: az orvos Megkezdődött Rómá­ban a labdarúgó-sport­orvosok nemzetközi kongresszusa — jelen­­tete az MTI. A több na­pos rendezvényt — ez­zel is érzékeltetve a je­lentőségét — Tina An­­selmi, olasz egészségügyi miniszter nyitotta meg. Hogy pontosan miről tárgyalnak majd ezen a különös összejövetelen, csak a bennfentesek tudják. Mindenesetre az első előadás témája — A sporttevékenység or­­­vosi-biológiai megvilá­gításban — jelzi: több­ről, mint amit előzete­sen sejteni lehetett. Nem egyszerűen a labdarú­gással kapcsolatos orvosi kérdések kerülnek napi­rendre, hanem a­ sport­ágtól elvonatkoztatott, általános érvényű té­mák is. Miért érdekes ez még manapság is, amikor el­fogadott és a köztudat­ba is mélyen beleplán­tált az a tény, hogy nincsen sport orvosok nélkül? Nos, egyszerűen arról van szó, hogy ma már az orvosoknak majd­nem a főszerep jut a sportéletben. Ha szüksé­ges, akkor az ered­ményhajszoló edzők el­lenére is határt kell, hogy szabjanak az esz­­telenségig menő edzés­adagoknak, őrködniük kell az életkori sajátos­ságok messzemenő fi­gyelembevételén. Ma­napság gyakori jelenség, hogy az újabb és újabb csú­csokért való harc — mert lassan már így kell hogy nevezzük a korábban örömet és szó­rakozást nyújtó, ma m­ár sokszor vérre me­nő küzdelmeket — em­beréletet követel. Elég, ha csak az ökölvívók világára emlékeztetünk, de, sajnos, más sport­ágakban is fordult már elő tragikus kimenetelű „versengés”... Ki­­ne hallott volna mostanában olyan véle­ményt hangoztatni, hogy a szülök éppen azért ir­tóznak a versenysport­tól (pedig mást, másfaj­ta rendszeres testm­oz­­gást nem tudnak cse­metéjük számára elkép­zelni!), mert félnek az egészségkárosodástól. Sokszor nem is alaptala­nul, hiszen — valljuk be őszintén — a megle­hetősen ritka orvosi el­lenőrzések, főleg az al­sóbb korcsoportokban és kategóriákban, nem nagyon képesek kiszűrni a sportolásra alkalmat­lanokat. Vagy, átesve a ló másik oldalára, olya­nokat is eltanácsolnak a pályáról, akinek éppen­séggel jót tenne a rend­szeres, de nem verseny­­szerű testmozgás. Még egyszer hangsú­lyozom: óriási az orvo­sok felelőssége, legyen szó akár élversenyzőről, akár kezdőről. S ezért üdvözölhetjük örömmel a római tanácskozást hiszen olyan sportág szakemberei mentek az örök városba véleményt cserélni, amelyik még a legfelsőbb­­szinten is a tömegek sportja. A fut­ball és a többi labdajá­ték még magán viseli a bélyeget, hogy a telje­sítmény- és eredmény­­hajszol a világban is megmaradt játék­nak. Nos, ez ma már önámítás, itt is ugyan­olyan szükség van a szakavatott orvosi köz­reműködésre, mint — mondjuk — az úszásban Fiorellünk tehát Ró­mára.­ S ne feledjük az idők szavát: minden szvortágnak meg kell ta­lálnia azt a specialistát aki eonem­anon narm­e­­-e az edzőnek sőt, ese­tenként — értvén a tu­dása edig jó nőimen — mert akkor is l­özhet-de ha ez a tette ne adj' lé­ten az eredményesség rovására menj... Serényi Péter 197­9. február 8. o­w # IBI ír A Király Kupa a tét Pécsett Taróczy törlesszh­etne... Magyarország—Csehszlovákia teniszdöntő Pécsett szerdán dél­után fél 5 órakor, a mai Király Kupa tenisz­­döntő kezdési időpont­jában a hőmérő higany­szála + 3 fokot muta­tott. A délelőtti kelle­mes napsütés,­­a száraz idő biztató volt azok­nak, akik csütörtökön a Mecsek aljára, ponto­sabban az Uránvárosba készülnek... — A pécsi sportcsar­noknak jelentős teniszha­gyományai vannak, bár még alig múlt 2 éves ... — mondotta érdeklődé­sünkre Tóth László, a korszerű, szép létesítmény igazgatója. — A csütör­töki Eb-döntő egyben az új világítás premierje lesz, és ezt a teniszezők­nek köszönhetjük, hiszen két éve, amikor a magyar —svéd mérkőzést itt ját­szották, akkor a kellő vi­lágítás hiánya miatt nem lehetett tv-közvetítést ad­ni. Bár akkor ezzel nem sokat veszítettek a sport­ág hívei, mert a mieink kikaptak, de most már színes felvételre is alkal­mas a rövid idő alatt át­épített világító berendezé­sünk. Akiknek viszont nem mondhatok hasonló jókat, azok az érdeklő­dők: a rendelkezésre ál­ló 4000 férőhely, illetve a jegyek már egy hete az utolsó szálig elkeltek, te­hát itt már a sorbaállás senkin sem segíthet. ■ A csarnok zöld gyep­szőnyegén már kedd óta folynak az edzések. A magyar csapat tagjai — Taróczy, Szőke és Benyik — Jákfalvi Béla kapitány vezetésével a helyszínen fejezték be a Király Ku­pa döntőre való felkészü­lésüket. — Pesten a NIM és a Dózsa Boltex-szőnyegén „ütötték be” magukat, és most már csak a környe­zettel barátkoznak a fiúk —­­közölte Jákfalvi Béla, aki ezúttal kevésbé tűnik bizakodónak, mint a ko­rábbi beszélgetésekkor. — Nagyon nehéz mérkőzés lesz, bár semmivel sem volt könnyebb, vagy ne­hezebb eddig eljutni. Az biztos, hogy a csehszlo­vákok igen tehetséges, fiatal, rámenős csapattal jöttek, s nem is titkolják, hogy győzelemre számíta­nak. Mit mondhatok er­re, mi is! Szerdán délután, a mér­kőzés angol döntnöke, F. Hoyles jelenlétében került sor a technikai értekez­letre, ahol elkészült a döntő műsora.­­Amint azt Ják­aspi Béla előre látta, az első találkozón Be­­nyik és Lendl, majd Ta­róczy és Smid kerül szembe egymással. A pá­rosok összetétele, mint köztudott, csak a két egyes mérkőzés után vá­lik nyilvánossá. Ebben az esetben azonban nem is vitás: a mi kettősünk bármilyen­ összetételű csehszlovák párossal szemben esélyesebbnek mondható. , — Idegenben kezdődik a párharc, s ez a tenisz­ben nem olyan előnyös, mint a labdarúgásban — jegyezte meg Peter Hut­­ka, a vendégcsapat kapi­tánya. — Taróczyról nem kell külön hangsúlyoz­nom, hogy klasszis játé­kos, de az sem kétséges, hogy Szőke és Benyik is kitűnő teniszező. Termé­­mészetesen a hazai csapa­tot tartom ezen az első mérkőzésen az esélye­sebbnek, de ettől még születhet meglepetés is. A csehszlovákok szö­vetségi kapitánya valójá­ban szavainál lényegesen bizakodóbb. Tudja jól, hogy Smid két hét előtti sérülése nem annyira ve­szélyes, mint azt egyik­másik csehszlovák lap gondolja, hiszen éppen őellene lépett vissza egy 7:5 arányban elvesztett el­ső játszma után a fedett­pályás bajnokságuk első fordulójában. Valószí­nűbbnek látszik, hogy pi­henni akart a magyarok elleni döntőre... A 22 éves fiú ugyanis Taróczy „szakértőnél­" számít... Ami pedig a vendégek 2. számú játékosát, Ivan Lendlt illeti, nos, róla il­lik tudni, hogy Wimble­don tavalyi ifjúsági baj­noka. Hihetetlen szívós, küzdeni tudó játékos, aki­nek siker­görbéje nyíl­egyenesen tört felfelé. Benyik nagyobb rutinjá­ra és minden tudására szükség lesz, hogy már az első mérkőzésen bebizto­sítsa a magyar győzelmet. Taróczy is nyugodtabban léphet akkor majd pályá­ra, hogy megtörje Smid elleni vereségsorozatát. Ne feledjük: ezen a mérkőzésen minden pont­nak döntő jelentősége le­het! ... Vándor Kálmán A döntőbe jutott magyar csapat (balról): Benyik, Szőke, Taróczy és a kapitány, Jákfalvi Béla (T. Balogh László felvétele) Apjók Ildikó le­győzte Kővári Enikőt. Szerdán délelőtt, Kéke­sen, a női műlesiklással megkezdődött az országos felnőtt alpesi bajnokság A kedvezőtlen körülmé­nyek ellenére a rendezők megfelelő pályát építet­tek. Az első futamban Apjók Ildikó kitűnő fu­tással előnyt szerzett a bajnoki címre esélyes Kő­vári Enikő előtt. A 2. futamban Kővári kitűnő teljesítményt nyújtott, de Apjok még ezt­­ is felül­múlta és megszerezte a bajnoki címet. Csapatban is az OSC diadalmasko­dott.­­ Salamon József, az olimpiai labdarúgó-válo­gatott edzéséről sérüléssel érkezett haza Diósgyőrbe Amint az orvosi vizsgá­lat megállapította, belső térdszalagszakadása van, a sérült lábát begipszel­ték. N. A RALLYE-világbaj­­nokság második futamát a svédek rendezik február 16—18-án. (Az első VB- futam a Monte Carlo-ral­ly­e volt.) A FORMA—1 autós vi­lágbajnokság harmadik futamára március 4-én, a dél-afrikai Kayalami pá­­lyáján kerül sor. Utána április 1-én Long Beach (Egy­ Államok), majd áp­rilis 29-én Jarama (Spa­nyolország) következik. Az év első felében m­ég két VE-futam lesz: má­­jus 13-án a belgiumi Zol­­derben, május 27-én pe­rli­g Monte Carlóban. FER­JÁNCZ ATTILA, a Volán SC sokszoros baj­nok versenyzője mondja: — Szakosztályunk jól szerepelt az elmúlt évi bajnokságokon, ebben az évben azonban még töb­bet várok önmagunktól. Mind a rallye, mind a he­gyi bajnokságban javíta­­nunk kell. * NÉPSZAVA MOTORSPORT JACQUES LIGIER, a világhírű mérnök-konst­ruktőr, a Ligier-verseny­­istálló főnöke elégedetten nyilatkozta az interlagosi VB-futam után: — Bebi­zonyosodott, amit a vi­lágbajnokság előtt jósol­tam. Az tudniillik, hogy a Forma—1 VB-futamain az erőviszonyok kiegyen­lítődtek, a különbségek eltűntek. Laffite győzel­me és Depailler második helye után a további vi­lágbajnoki futamokon újabb sikereket várunk kocsinktól és versenyző­inktől.­ A VOLÁN TOURIST az eddigi tervek szerint két Forma—1-es világ­­bajnoki futamra szervez társasutazást. Az augusz­tus 12-li zeltwegi (Auszt­ria) és a szeptember 9-i monzani világbajnoki ver­senyre utazhatnak majd az autósport házai rajon­gói. A FIFA nyert Európa beadta derekát? Az 1982-es spanyolor­szági labdarúgó-világbaj­­nokságon csaknem bizo­nyosan 24 csapatból áll majd a döntő mezőnye — jelentették ki a labdarú­gósport felelős vezetői, Joao Havelange, a FIFA, és Artemio Franchi, az UEFA elnöke, közös saj­tóértekezleten. Ennek biztosítására Hermann Neuberger, a FIFA szervező bizottságá­nak elnöke, hamarosan Spanyolországba utazik, és látogatást tesz a spa­nyol szervező bizottság ál­tal javasolt mérkőzés­színhelyeken. A végleges döntést a­­ VB létszámá­ról a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség májusi, zürichi kongresszusa hoz­za meg. A lebonyolítás módo­zatát is ekkor állapítják meg. A FIFA előterjesz­tése, hogy 13 európai vá­logatott legyen a döntő­ben, a rendező Spanyol­­országon kívül. Havelange elgondolása szerint a csoportbeosztást úgy kell majd elkészíte­ni, hogy ne legyenek nagy különbségek az erő­viszonyokban. Ellenzi vi­szont azt a javaslatot, hogy­­ interkontinentális selejtezőkre kerüljön sor. Elhangzott az is a saj­tóértekezleten — Franchi jelentette be —, misze­rint Olaszország kéri majd az 1990-es világ­­bajnokság megrendezését. Az UEFA olasz elnöke aggályát fejezte ki a te­kintetben, hogy Kolumbia le tudja bonyolítani az 1986-os világbajnokságot, főként, ha a 24-es döntő mezőnye addig stabilizá­lódna. Franchi javaslata, ha nehézségek támadná­nak Kolumbiában a ren­dezéssel, úgy Brazília vagy egy másik dél-ame­rikai ország ugorhatna be házigazdának. HÍRMAGYARÁZATUNK: A FIFA és az UEFA két „fejének” közös saj­tóértekezlete a meglepetés erejével hat azokra, akik közelebbről ismerték a kérdés hátterét. Az Euró­pai Labdarúgó Szövetség olasz elnöke az argentínai világbajnokságon ismétel­ten kifejezte azt a meg­győződését, hogy hiba lenne Spanyolországban tizenhatról huszonnégyre emelni a világbajnoki mezőny létszámát, mert utána — minden valószí­nűség szerint — Kolum­bia már nem lenne képes hasonló méretű VB meg­rendezésére. Márpedig négyévenként változtatni a kiírást nem lenne he­lyes... Sajtóértekezleteken több ízben is megerősítette ezt a nézetét, bár elismerte, hogy a létszámemelés nö­velné az európai nemze­tek számát és esélyeit a World Cup elnyeréséért folyó küzdelemben, mi­után a rendező spanyolo­kat beleszámítva, tizen­négy ország válogatottja képviselhetné földrészün­ket. Beleegyezését attól is függővé tette, hogy a FIFA — a tökéletes erő­viszonyok kialakítása ér­dekében — hajlandó-e interkontinentális mérkő­zéseket is­ kiírni.­ Nos, az­­„örök főváros­ban” Franchi nem cáfol­ta meg Havelange-t, sőt, ahhoz sem volt hozzáfűz­ni valója, hogy — nem lesznek interkontinentális selejtezők. Viszont, — és itt véljük a dolgok ma­gyarázatát megtalálni! — bejelentette, hogy Olasz­ország kéri az 1990-es vi­lágbajnokság meg­rende­zési jogát, és — Have­lange, a FIFA brazil elnö­ke pedig hallgatott... Annál is­­ inkább, mert Franchi azt is­ javasolta, hogy — ha Kolumbia nem tudná megrendezni a világbajnokságot — le­gyen Brazília a házigaz­da. Vagy „valamelyik” másik délamerikai or­szág ... V. K. Budapesti Idegenforgalmi Vállalat keres fizető-vendéglátó célra 4 SZOBÁS ÖSSZKOMFORTOS, BÚTOROZATLAN REPREZENTATÍV villalakásokat garázzsal AZ I., II., XII., KERÜLETBEN JELENTKEZNI LEHET személyesen vagy telefonon pest­­Bp. V., Roosevelt tér 5. WISST szervezési csoport TELEFON: 186-003 vagy 173-555 F­­iá te&Bip­ffi! JÖJJETEK SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ SZAKM­­UNKÁLTRIVALÓNAK a Minőségi Szobafestő, Tapétázó, Fényező Szövetkezethez. Budapest VIII., Pogány J. u. 9. sz. (a volt Víg utca) Vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítunk! kávéfőzők, húsdarálók, SZIFONOK és ezek alkatrészei kaphatók a 12. sz. boltjában Budapest IX., Ferenc körút 38. szám KÉSZPÉNZÉRT IS VÁSÁROLUNK, ill. bizományba Átveszünk FORGALOMKÉPES RUHÁZATI CIKKEKET AZ ALÁBBI BUDAPESTI fel­ve­vő helyeinken: 11., Frankel Leó út 13. 111., Flórián tér 6—9. IV., (Újpest)­ Árpád út 80. ,„ Néphadsereg u. 21. XIV., Csömöri út 17. XIX., (Kispest) Kossuth tér 21. XXI., (Csepel) Rákóczi F. út 109. bizományi áruház V.

Next