Népszava, 1980. május (108. évfolyam, 101-126. sz.)

1980-05-01 / 101. szám

1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK 108. ÉVFOLYAM 101. SZÁM ARA 1,60 FORINT • 100 VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA MÁJUSI KÖSZÖNTŐ Jakab Sándornak, a SZOT főtitkárhelyettesének rádió- és tévébessége Tisztelt Nézők! Tisztelt Hallgatók! A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága. Nép­­köztársaságunk kormánya és a Szakszervezetek Országos Taná­csa nevében a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepének elő­estéjén tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, munkásokat, ter­melőszövetkezeti parasztokat, ér­telmiségeteket, hazánk minden dolgozóját. Kilencven esztendővel ezelőtt 1890-ben, a magyar proletárok budapesti első májusi harcos tüntetésének szónoka mondotta: „A társadalom leghasznosabb tagjai vagyunk, de nekünk nincs abból hasznunk: az államnak polgárai vagyunk, de védtelenül állunk: vérben és pénzben adó­zunk, de nekünk nincsenek jo­gaink!” Azóta a májusi menetben nem­zedékek sokasodó seregei indul­tak harcba az őket megillető jo­gokért Az első győztes állomás: 1919 a Tanácsköztársaság. A dolgozók bizakodva köszön­tötték 1919. május 1-ét, mert érezték oroszországi és európai testvéreik szolidaritását. A prole­tárdiktatúra példája negyedszá­zadon át erőt adott, lelkesített az elnyomók elleni harcban. Jó­zsef Attila így fogalmazta meg milliók vágyát: ..Bátorság! Lesz még olyan munkád, amelyben kedved lelheted.” A kor, amelyről a költő szólt, 1945 tavaszán elérkezett. 35 esz­tendeje az alkotás, a munka ün­neplé, a dolgozók nagyszerű meg­mozdulása minden május elseje A fejlett szocializmust építő társadalmunkban több nemzedék munkálkodik együtt. Köztük van­nak még azok, akik nagy áldo­zatvállalással, forradalmi hittel utat törtek mai, szabad életünk­nek. Növekvő számban, mind gaz­dagabb tudással folytatják ezt a munkát a fiatalok. Az egymást követő nemzedékek bensőséges kapcsolata szoros összetartó erő, amelyben benne van az elődök alkotásainak tisztelete, s az idő­sebbek őszinte öröme a méltó utódok láttán. Kedves Elvtársak! Közismert, hogy csak a ponto­san szervezett, szívvel-lélekkel végzett munkával fejlődhetünk tovább, csak minden erőnk lat­ba vetésével juthatunk előbbre. Munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk döntő többsége tehetségének és képességeinek legjavát adva dol­gozik céljainkért. Ma, amikor gazdasági építő­munkánk külső feltételei a ko­rábbinál kedvezőtlenebbek, hazai feladataink pedig bonyolultabbaik, különösen fontos, hogy lehetősé­geinket jól hasznosítsuk, adottsá­­gainkkal megfelelően éljünk. Csakis a munkában becsülettel helytállókra, a jószellemű közvé­leményre támaszkodva teremthet­jük meg azt a közérzetet, amely újabb lendületet ad további fej­lődésünkhöz, a szocialista demok­rácia gazdagításához. A hazához, a szocialista rendszerünkhöz való hűségünk, az országunk boldogu­lásáért érzett felelősségünk mér­céje napjainkban a­­ jobb, ered­ményesebb munka, a hatéko­nyabb, jövedelmezőbb gazdálko­dás. Gondoskodnunk kell arról, hogy társadalmunk figyelme, tel­jes elismerése övezze a jó mun­kát, és életünk minden területén érvényesüljön az elv: aki többet s jobbat ad, többet is kapjon, mert ez nemeseik a társadalom előrehaladásának a meghatáro­zója, hanem az egyén boldogulá­sának is forrása. A közös tevékenységben érde­kelt, a jó munkáért elismert em­ber jól érzi magát. A közös mun­ka a társadalmi egyenlőtlenségek feloldásával közelebb hozza egy­máshoz az embereket, s a Válasz­falak maradékát is lebontja az osztályok, rétegek között. Május elseje, ez a munkásün­nep, ezért vált egész népünk sa­játjává, ünnepévé. Meggyőződé­sem, hogy június 8-a, az ország­­gyűlési képviselők­ és tanácstag választások is népünk, nemze­tünk egységének méltó megnyil­vánulása lesz, kifejezi rendsze­rünk demokratizmusát és azt, hogy a szocializmus építése nem­csak a kommunisták ügye, ha­nem a népfront programja, min­den állampolgár sajátja. Így vá­lik a nemzeti összefogás, a szo­cialista nemzeti egység nagy tet­tek­­forrásává. A továbbiakban is erre alapozva oldjuk meg fel­adtainkat, amelyeket társadal­munk vezető ereje pártunk XII kongresszusán megjelölt. Kedves Elvtársak! Szaktársak! Május 1-e évről évre országon­ként, és világméretekben de­monstrálja annak az osztálynak a növekvő súlyát, amelynek tör­ténelmi küldetése a kizsákmá­nyolás, az elnyomás végérvényes felszámolása, a szocialista társa­dalom megteremtése. Földünk egynegyedén a hatalomra jutott munkásosztály eredményesen építi az új társadalmat. A szocialista országok dolgozó tömegei büszkén tekinthetnek vissza a megtett hatalmas útra, és hittel, bizalommal nézhetnek a jövőbe. A tőkés és a fejlődő országok munkásosztálya, dolgozói számá­ra ez a nap harci szemle a nép jogaiért és érdekeiért, a nemzet­közi monopoltőke uralmának visszaszorításáért és megtörésé­ért, a nemzeti és a társadalmi felemelkedésért vívott küzdelem­ben. Nem változott azonban a világ dolgozóinak legalapvetőbb érdek­­azonossága, s ma különösen nél­külözhetetlen széles körű össze­fogásuk az emberiség boldogabb jövőjéért. A munkáskezek alkotásait a tőkés elsajátítók a világ több pontján a fenyegetés, a pusztítás eszközeivé változtatják. Történel­mi felelősség hárul ma a nemzet­közi munkásosztályra, az emberi haladás legfőbb letéteményesére. Meg kell akadályozni, hogy meg­semmisüljenek a munkásgenerá­ciók alkotásai, hogy pusztulásba sodródjon a civilizáció, az embe­riség. Ehhez ideológiai ellenté­tektől és politikai különbségektől függetlenül össze kell fognia a kommunista, szocialista, szociál­demokrata, keresztény és más pártállású munkásoknak, dolgo­zóknak csakúgy, mint a pártok­hoz nem tartozóknak. Együtt kell fellépniük a fegy­verkezési verseny megállításáért, a tömegpusztító eszközök mielőb­bi korlátozásáért, a leszerelésért. Az elmúlt években kibontako­zott a kommunista és a szociál­demokrata pártok, illetve a kü­lönböző irányzatú európai szak­­szervezetek közötti párbeszéd. Előrehaladt az egy irányba ható, együttes cselekvés lehetőségeinek feltárása, módszereinek kimun­kálása. Meggyőződésünk, hogy a munkásmozgalomban erősödő együttműködés hasznosan mozdít­hatja elő a nemzetközi feszült­ség enyhülését, a különböző tár­sadalmi rendszerű országok köl­csönösen előnyös kapcsolatainak kiszélesedését, végső soron az emberiség közös gondjainak meg­oldását. A magyar munkásosztály — népünk egyetértésével — együtt halad a világ különböző orszá­gaiban élő osztálytestvéreivel, az emberiség jövőjét fenyegető erők elleni harcban. Tevékeny részt vállal a nemzetközi mun­kásosztály a haladó, demokrati­kus, békeszerető erők céljainak valóraváltásában, saját feladatai­nak megoldásában pedig számít a nemzetközi szolidaritás erejére. Pártunk XII. kongresszusának szellemében munkálkodjunk to­vább a szocialista építés külső feltételeinek javításán. Szi­lárdítsuk tovább testvéri barát­ságunkat, összefogásunkat a Szovjetunióval, a szocialista kö­zösség országaival. Erősítsük in­ternacionalista szolidaritásunkat a tőkés és a fejlődő országok dol­gozóinak, népeinek imperialista­ellenes küzdelmével. Járuljunk hozzá hazánk további felvirágoz­tatásához, az egyetem­es béke, a társadalmi haladás ügyéhez. Átadták az 1980. Szerdán a SZOT-szál­­lóban ünnepélyesen ki­osztották az 1980. évi SZOT-díjakat Az ünnep­ségen részt vett Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Pozsgay Imre kulturális miniszter. Vinizlay Gyula, a SZOT titkára, üdvözölte a ki­tüntetetteket, hangoztat­­va, hogy a szakszerveze­ti mozgalom messzeme­nően támogatja a művé­szetet, amely az embert, a munkát ábrázolja, a dolgozók tudatát formál­ja. Mint mondotta, a művész alkotómunkája nem öncélú tevékenység, értékét azon lehet le­mérni, hogy azt mennyi­re tudják befogadni a dolgozók tömegei, hogyan formálja gondolkodásu­kat, magatartásukat, szemléletüket." Az ilyen művészet nélkülözhetet­len társadalmunk számá­ra, s ezért a szakszer­vezeti mozgalom ezt to­vábbra is támogatja. Amikor a művészetek szocialista vonásainak erősítéséről, életközelsé­géről beszélünk — han­goztatta a SZOT tit­kára —, amikor azt akarjuk, hogy a mű­vészet érthetően beszél­jen, akkor nem kívánunk se többet, se kevesebbet, mint hogy nézzen szem­be életünk bonyolultsá­gával, azokkal a nehéz­ségekkel, amelyekkel a kétkezi emberek milliói is küzdenek. Ne helyet­tük, de velük együtt vál­lalja az eligazodás ne­hézségeit. Szívükkel érezve, eszükkel gondol­kodva, felelősséggel és elkötelezettséggel nevez­ze meg mindazt, ami — az akadályokon át — a holnap felé mutat. Csak így szólhat rólunk és hozzánk, csak így lehet híd a művészet és a kö­zönség eddiginél sokré­tűbb és mélyebb találko­zásához is. Az író, a képző­művész, a zeneszerző, az előadóművész nem pusztán a maga kedvé­re, a maga szórakoztatá­sára alkot. Az önkifeje­zési kényszer önmagában kevés az igazi, értékes művek megszületéséhez. Az is kell, hogy azt a művészt a közönséghez szólás, a befogadtatás vá­gya is vezesse alkotás köziben. A szakszervezeti moz­galom mindig megtiszte­lő feladatának tekintette a dolgozók műveltségé­nek emelését Arra tö­rekszünk, hogy mind több emberben tudato­sodjék a művelődés fon­tossága, mind szélesebb tömegekben belső igény­­nyé váljék az olvasás, a színházba járás, a film­­nézés, a művészi alkotá­sok befogadása, a mű­vészet szeretete és élve­zete — mondotta végül. A SZOT-díjakat Gás­pár Sándor, a SZOT fő­titkára adta át (A díjazottakat lapunk 8—9. oldalán­­mutatjuk be.)

Next