Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)
1981-05-19 / 115. szám
6 Nem popszakszervezet Koncz Zsuzsa, Benkő László, Danyi Attila, Varga Elvira és Novák Károly a főbizalmiak A Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez hét szakma tartozik. A Zeneművész Szakszervezethez pedig — most már! — 59 alapszervezet, a legnagyobb létszámmal, mintegy 10 ezer taggal. A szakszervezetek módosított alapszabálya szerint lehetővé vált, hogy a hivatásos működési engedéllyel rendelkező, szabad foglalkozású zenei előadóművészek is önálló alapszervezetben tömörüljenek. Ide tartoznak a munkaviszonnyal nem rendelkező zenészek, a komoly és könnyű műfaj énekes szólistái, táncosok, lemezlovasok és a technikai segítőgárda egyaránt. Erre az 59. alapszervezetre az igény már régen megvolt, létrehozására most érett meg a helyzet. Milyen körülmények között jött létre, mik a feladatai, lehetőségei? Erről a szinte kimeríthetetlen témáról beszélgettünk Balázs Ferencnével, a Zeneművész Szakszervezet titkárával, Köves Tamás politikai munkatárssal és Sztevanovity Zoránnal. — Hogyan kezdődött a szervezés? — Tavaly júniusban 17 tagú intéző bizottság alakult, sikerült összeszedni vagy 1800 nevet címet. Elküldtük a felhívást, tájékoztatót a jogokról és kötelességekről, valamint a belépési nyilatkozatot. Mostanáig 430 tagsági könyvet vettek át, kezdetnek nem rossz. Érdekes módon mégsem volt könnyű meggyőzni az érintetteket, hogy lépjenek be a saját érdekeikben ... A lehetőséget megteremtettük, rajtuk múlik, mennyit érnek el, megtöltik-e tartalommal, belátják-e, hogy könnyebb lesz együtt. — A szervezésben oroszlánrészt végzők minden dicséretet megérdemelnek, hiszen többletmunkát, plusz terhet vállaltak a köz érdekében, saját, ugyancsak bokros teendőik mellett — vázolta Balázsné az első lépéseket. — Milyen a szervezeti felépítés? — Az újdonsült tagság elnöknek Bródy Jánost, titkárnak Sztevanovity Zoránt választotta, Koncz Zsuzsa, Benkő László, Danyi Attila, Varga Elvira és Novák Károly a főbizalmiak. Műfaj, stílus, érdekszférák, problémakörök szerint csoportok alakultak ki, szinte önmaguktól, így a bizalmi testület minden réteget felölel, valódi demokratikus fórum jött létre, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, tanácsot adhat, segítséget kérhet. A tagdíjfizetést önkéntes bevallás szerint határoztuk meg, mindenki nagyon becsületesen beírta az átlagkeresete alapján rá vonatkozó kategóriát — vélekedett Köves Tamás. — Hallatszottak olyan hangok, amelyek fenntartással fogadták a kezdeményezést. Zorán hogyan ítéli meg a szituációt? — Örömmel használom fel az alkalmat, hogy eloszlassunk néhány tévhitet. Először is: ez nem popszakszervezet, a komolyzene, magyar nóta, dzsessz stb. egyenrangú. Másodszor: szó sincs arról, hogy ezt az alapszervezet a „krém” magának csinálta, itt senkinek sincs előjoga, csak a munkához. A „kicsik”, a kezdők, a fiatalok is benne vannak, illetve lehetnek. Bármit elérünk, az mindenkire vonatkozik majd! Hogy mi, ismertebb, idősebb tagok húzzák a szekeret, az szerintem, természetes. Hiszen aki húsz éve van a szakmában, sokkal több tapasztalattal rendelkezik a művészi, egzisztenciális gondokról, átfogóbban látja a teendőket. Egyénenként intézni közös dolgainkat ma már szinte lehetetlen, megoldhatatlan. Negyedszer: fellépési lehetőség biztosítása, koncertek szervezése nem tartozik a hatáskörünkbe, nem is vállaljuk. De van például művészeti bizottságunk — Presser Gábor a vezetője —, tanácsadó jelleggel. Vagy: megpróbáljuk a szállításhoz nélkülözhetetlen teherautó-kilométerpénzt a tényleges költségekhez igazítani, és így tovább, jönnek sorra az életrevaló ötletek. — Melyek a legégetőbb kérdések, amelyek megoldására mint érdekképviseleti és érdekvédelmi szerv elsősorban törekednek? — A tagokat foglalkoztató intézményekkel való jó munkakapcsolatot szorgalmazzuk, például együttműködési szerződést szeretnénk kötni az Országos Rendező Irodával, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal. A tanácsoknál, művelődési házaknál szükséges engedélyeket, szerződéseket jogtanácsos által készített minta szerint kívánjuk egységesíteni. Ez rendezné a jelenlegi meglehetősen zűrzavaros állapotokat. Bizonyos elavult jogszabályok módosítására vonatkozó javaslataink is lesznek. Az Állami Ifjúsági Bizottság egyébként már szintén foglalkozik a szakma helyzetével, jövőjével. Tudunk szociális segélyt adni, tagjaink megfelelő százalékos arányban részesedhetnek üdülési beutalókból is. Régi vágy teljesülne egy érdekektől mentes poplap esetleges megjelentetésével. Feltétlenül kellene egy állandó klub — már rábukkantunk —, ahol lenne iroda a fogadóórák idejére, hely rendezvények, kötetlen beszélgetések, kamarakoncertek, próbák számára. Ezek szép tervek, ám sokat markolni sem volna helyes ebben a kezdeti stádiumban. A lényeg, hogy megindult, forr valami és ha lenyesegetik a meglevő „vadhajtásokat”, az mindenkinek csak hasznára válhat. A Zeneművész Szakszervezet és a KISZ budapesti bizottsága által márciusban szervezett háromnapos tatai szakmai-politikai tanácskozás rendkívül fontos mérföldkő volt. A találkozás Tóth Dezső miniszterhelyettessel és az érintett szervek, intézmények vezetőivel igen jelentős eredménnyel zárult. Rávilágított arra, hogy nincs is olyan „szakadék”, ahogy mindkét fél netán hitte. A műfaj társadalmilag értékes tevékenységet végez, ennek színvonalát, közönségformáló erejét, ifjúságnevelő hatását próbálják növelni. A szakmában a légkör máris változott, kezdik más szemmel nézni, komolyabban venni ezt a lelkes társaságot. Ahogyan ők is — önmagukat. Selmeczy Attila Bolgár vendégek a táncházban A bolgár állam megszületésének 1300. évfordulója alkalmából a siroka-lakai zenei középiskola hallgatói tartózkodnak hazánkban a bolgár—magyar barátsági hét keretében. A siroka-lakai iskola a Rodope-hegység völgyében természeti és néprajzi vadregényes tájon található. Itt, Szmoljanban „nevezték ki” Nagy Lászlót díszpolgárrá, itt ajándékoztak meg bennünket, magyarokata halott költő emlékére egy múzeummá berendezett épülettel, Nagy László-emlékházzal. Vendégszobája fiatal magyar népművészeket fogad majd, mintegy erősítve a bolgár és magyar népművészet kölcsönösen termékenyítő kapcsolatát. A Siroka-Lakából jött diákok, akik az ő speciális iskolájukban népzenét tanulnak, s akikről mi azt hittük, hogy a mi hagyományőrző kultúránkhoz képest sokkal magasabbrendű iskolai módszert jelképeznek, egyhetes itt tartózkodásuk alapján egészen másként vélekednek. Az iskola helyettes igazgatója, Dimitar Ivanov így nyilatkozik: — Amikor először léptünk be egy táncházba, egészen meglepődtünk. Mi színpadhoz, valami statikus előadáshoz szoktunk, s itt a kötetlenséget kezdetben zűrzavarnak éreztük. Aztán rájöttünk, hogy ez valójában igazi modern formája a hagyomány átélésének. Hiszen mi is szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a fiatalokat a disco vonzza. A táncház kicsit ahhoz hasonló, csak tartalmában sokkal mélyebb és értékesebb. — Hallott-e valaha magyar népzenét? — kérdezem. Ő énekelni kezd: „Tavaszi szél vizet áraszt...” — Ezt is itt tanultuk — mondja —, azelőtt nem ismertem a magyar népzenét. Szörnyen zavarban voltam, amikor egy lány egyszerűen megfogott és be kellett állnom táncolni. De varázslatos esték voltak, és meggyőződésem, hogy nálunk is valahogy ilyen módon lehetne a városi és falusi fiatalokat elcsábítani a discótól. Ez a módszer modern, és nekünk, fiataloknak való. Felállnak a színpadra. A Fővárosi Művelődési Ház táncházának vendégei. Az itt levők egy része már ismeri műsorukat. Közkívánatra énekli a szólista lány egyenes, valószínűtlenül zengő hangján Rodope himnuszát, a „Béla szám.. .”-ot, amelynek első két sorát Nagy László így fordította: „Fehér vagyok, ifjú vitéz, / Tetőtől talpig beragyog a holdvilág.” K. J. Kiss Árpád felvétele Ballada a nekifutásról Jevgenyij Jevtusenko válogatott versei Jevtusenko nemcsak egyik legismertebb, hanem kétségtelenül a legtöbb érdeklődést keltő szovjet költők közé sorolható. „Jevtusenko, ez a gyermekien őszinte, nyersen szókimondó, friss és harsány, tiszta indulatú költő az ötvenes évek közepe táján tűnt fel az irodalomban, s nevét hamarosan megismerte az egész világ” — olvashatjuk a kötet fülszövegében, s ehhez hozzátehetjük, hogy ez az őszinteség majakovszkiji harcossággal, lendülettel és eszmei határozottsággal párosul. Hogy Majakovszkijt legfőbb mesterének, példaképének tekinti, erről nemcsak versformái, hanem a versekben megnyilatkozó életszemlélete is tanúskodik. A modern, főképp pedig a nyugati költészet, de az új magyar költészet is, jórészt válságérzetből, a világkatasztrófa lehetőségének baljós félelméből születik. Ezt érezzük kissé még az egyéni élet nagy problémáival (szerelem, boldogság, csalódás, élet és halál), hangulataival küszködő versekben is. A háttérben, az asszociációkban legtöbbször ott van az általánosító kérdés is: mindez miért, mi végre? Mi értelme harcainknak, szenvedéseinknek, vagy akár örömeinknek? Mindez idekívánkozik akkor, amikor egy olyan költészet modern és jelentős képviselőjét idézzük, mint Jevtusenko. A modern világ gondjai, bajai, a fenyegető veszedelmek természetesen ott vannak a szovjet költészetben is. Jevtusenko Egy amerikai költő monológja című versében így ír: „A hitem / hova lett? / Olyan vagyok / mint süllyedő hajó, / ahol már minden pusztulást huhog, / s nyálkás patkányok páni félelemmel ugranak / fejest / fedélzetéről.” De idézhetnénk hasonló hangulatokat más verséből is, ám ezek inkább csak erősítik a szilárd hitnek: „Megváltoztatni nem / tudunk mindent de lám, / mikor mi változunk — / a világ változik*'' meg” (Sárgabarka). Ezért ír balladát a nekifutásról. Példázatot arról, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a hófehér gyönyörű hattyú, amely itt nyilvánvalóan a jövő szép szimbóluma, nekifutva felröpüljön,megkeresni „a távoli szebb fényt”. S hogy mi is az értelme az életnek? (Ezt a kérdést egyre gyakrabban vetik fel kétségbeesett kiáltással, vagy reménytelen lemondással a mi költészetünkben is.) Jevtusenkónak úgyszólván egész eddigi költészete bizakodóan válaszol, hiszen — mint írja — puszta léted „csodák közt a legnagyobb csoda” — „Bármi szörnyű, mit az élet adhat, / százszor szörnyűbb az, ha nem élsz.” (Adassék hála). Erre (az élet értelmére) példa a múlt minden nyomorúságával, szörnyűségeivel együtt, mert az életen nem lehet győzni, mert mint Sztyenka Razin feje, a hóhér csapása után is „a porból / győztesen kacag...” (Sztyenka Razin kivégzése). Csakhogy ezért az életért küzdeni kell: szerelemmel, munkával, barátsággal, emberi együttérzéssel és közös akarattal. Ez utóbbiakat érezzük legerőteljesebben Jevtusenko bátor, de mindenképpen bensőséges lírai érzelmekkel teli verseiben. Nem, nem föltétlen kell ehhez a nála egyébként legtöbbször jelenlevő lelkesítő pátosz sem. Elég az együttérzés meleg hangulata. Szép példa erre a kötet leghosszabb, epikainak tekinthető verse, az Északi pótlék. Úgy érezzük ezt olvasva, hogy az egyéni élet harcai, küzdelmei is igen nagyfokú önzetlenséget, segítőkészséget kívánnak. Jevtusenko költészetében mindezt megtaláljuk. Őszinte, bátor költészet ez, amely nem a homályos asszociációkban, sejtelmes villódzásokban keresi a mélységeket, a költői szépséget, hanem világos, bátorító képekben hirdeti a lét örömét, harcát, vagy a fájdalmas harcokon átvezető győzelmét. (Európa) Seres József KEDD, 1981. MÁJUS 19. NÉPSZAVA Kiskunmajsán megnyitották a helyi Jonatán Termelőszövetkezet által létesített helytörténeti gyűjteményt és képzőművészeti kiállítást. A termelőszövetkezet múzeumalapító kezdeményezése ez idáig egyedülálló az országban MTI Fotó : Karáth Imre felvétele A televízió előtt ma már kialakult bizonyos gyakorlat, kedves gyakorlat a televízió nézésében. Milyen műsort várnak a televízió hívei ettől a rendszerint a legszebb szobában megszólaló, talán már nem is baráttól, hanem családtagtól? Természetesen sokfélét. Mindenkinek megvan a maga kedvenc műsorszáma. De a különböző „rétegérdeklődéstől” eltekintve, általában jó dolgokat szeretnénk látni. Jó színdarabokat, jó filmeket, érdekes előadásokat, színes tájakat, messze vidékeket, tartalmas beszélgetéseket, jó sportot — különösen, ha „győz a magyar”, de általában izgalmas, kemény, férfias küzdelmeket stb. Szóval: olyan műsorokat, amelyek érdekesek és tanulságosak is, vagy mondjuk másképpen, amelyek szórakoztatva tanítanak. Nos, mindennapossága és szinte nélkülözhetetlensége miatt válik a televízió a kultúra terjesztésének egyik fontos eszközévé. Közhely. Jól tudjuk. De a százszor mondottakat is jó százegyedszer elismételni. Még valami újat is tehetünk néha hozzá. Talán némi kívánságot is. Van amiből többet szeretnénk kapni, mert többet szeretnénk tanulni. Nagyobb lehetne a szerepe például a televíziónak elég gyenge lábon álló képzőművészeti kultúránk fejlesztésében. A színes készülékek szaporodásával még nagyobb. A képzőművészeti kultúra terjesztésének a kívánsága az ÍZLÉSEK ÉS POFONOK című műsorral kapcsolatban merült fel bennünk erőteljesebben. A lakások berendezéséről és általában környezetünk ízléses elrendezéséről esett itt szó. Hozzá kell azonnal tennünk, hogy nem volt helyes, sőt „ízléses” sem a bevezető képsor; néhány lakás bemutatása, amelyet lakóik szerettek volna „szépen” berendezni. Hát nem sikerült. De nem szabad pellengérre állítani a jó szándékot. (örülünk, hogy a vitában ez kifejezésre is jutott.) Mert honnan vegyék azt az ízlést, amit most számon kérünk tőlük? Mindenesetre: ezen a téren is igen sokat tehetnek a jó képzőművészeti műsorok. Népszerű műsorok. Amelyek biztos tudáson alapuló érdekes előadásokat, és természetesen nagyobb terjedelmet jelentenek. Sőt, alapozást is. A képzőművészeti műsorok éppen az ízlésfejlesztés következtében nem rétegműsorok. Mindenkihez szólni it. Valami olyasmire gondolunk, mint az az angol előadássorozat a British Museum kincseiről, amelyet meg is ismételt a televízió. Nem emlékszem rá, hogy hazai múzeumainkat feldolgozták-e már ilyen módon? A Szépművészeti Múzeum például, vagy Iparművészeti Múzeumunk stb. És, természetesen, a Nemzeti Galéria. Tulajdonképpen ez a kívánság vezet át a héten látott egyik kiváló műsorhoz. A népszerű Antal Imre a RANDEVÚBAN Montag Imrével, a Színművészeti Főiskola beszédtechnika-tanárával beszélgetett. Montag Imre éppen azt a típust képviseli, amelyről az előbb szólottunk kívánságként. Széles körű tudás, könynyed, elegáns, fordulatos előadás, rokonszenves, minden póz nélküli magatartás. Pom- ASSZONYOK címmel játékot láttunk Bíró Lajos néhány novellájából. (Horváth Péter forgatókönyve nyomán.) Bíró Lajos a századelő méltán elismert novellistája. Negyvenéves koráig, amíg külföldre nem költözött, igen termékeny író volt. Különösen erősen komponált, érdekes cselekményű pásan exponálta a gyakran tapasztalt beszédhibákat, beszédünk általános elszürkülését, végül példákkal bizonyította, hogy mennyire összefügg már a kiejtés formája is a személyiséggel. Az egész műsor rendkívül érdekes volt, novellái jelentősek. Ezekben a novellákban erős szociális érzékkel a nők helyzetét állítja egy-egy jellemző történet középpontjába. A rendezésben voltak bizonyos egyenetlenségek, a kitűnő színészi játék azonban ezeket is áthidalta. h.z. Színházműsor Operaház: M. All Hangversenyzenekar (Hangversenyek szoc. brigádoknak, 4., fél 8), Erkel Színház: A lombardok (8. b. 7. ea. 7), Nemzeti Színház: A század menyegző (7), Komédiások (Játékszínben, 7), Népszínház — Várszínház: Frontátvonulás — Régi dalok (7), Népszínház — Józsefvárosi Színház: Bolond vasárnap (7), Madách Színház: Az ember tragédiája (7), Bp.-i Gyermekszínház: Elmarad az előadás! Vígszínház: Harmincéves vagyok (7), Pesti Színház: Deficit (7), József Attila Színház: Érdemei elismerése mellett... (7), Operettszínház: Csárdáskirálynő (7), Zsebszínház: Lola Blau (fél 8), Thália Színház: Jogászok (7), Vidám Színpad: Nyitott ablak (7), Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de. 10), Hogyan? Tovább! (fél 9), Szkéné Színház: a BME Pantomim előadása (7), Kisstadion: Billy Preston és művészegyüttese (fél 8), Korona-Pódium: „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!”, Ruttkai Éva előadóestje (7), Bábszínház — Jókai tér: Toldi (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Aliz Csodaországban (du. 3), Pesti Vigadó: Jevgenyij Nyesztyerenko dalestje (Hommaga á Bartók 4., fél 8). * A Madách Színház igazgatósága közli, hogy ma este A baleset előadása (a Budapesti Gyermekszínházban) — Haumann Péter betegsége miatt — elmarad. A megváltott jegyek a váltás helyén visszaválthatók.