Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)

1981-05-19 / 115. szám

6 Nem popszakszervezet Koncz Zsuzsa, Benkő László, Danyi Attila, Varga Elvira és Novák Károly a főbizalmiak A Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez hét szakma tar­tozik. A Zeneművész Szakszervezethez pedig — most már! — 59 alapszervezet, a legnagyobb létszámmal, mintegy 10 ezer taggal. A szakszervezetek módosított alapszabálya sze­rint lehetővé vált, hogy a hivatásos működési engedéllyel rendelkező, szabad foglalkozású zenei előadóművészek is ön­álló alapszervezetben tömörüljenek. Ide tartoznak a munka­­viszonnyal nem rendelkező zenészek, a komoly és könnyű műfaj énekes szólistái, táncosok, lemezlovasok és a technikai segítőgárda egyaránt. Erre az 59. alapszervezetre az igény már régen meg­volt, létrehozására most érett meg a helyzet. Milyen körül­mények között jött létre, mik a feladatai, lehetőségei? Er­ről a szinte kimeríthetetlen témáról beszélgettünk Ba­lázs Ferencnével, a Zenemű­vész Szakszervezet titkárával, Köves Tamás politikai mun­katárssal és Sztevanovity Zoránnal. — Hogyan kezdődött a szervezés? — Tavaly júniusban 17 tagú intéző bizottság alakult, sikerült összeszedni vagy 1800 nevet­ címet. Elküldtük a felhívást, tájékoztatót a jogokról és kötelességekről, valamint a belépési nyilat­kozatot. Mostanáig 430 tag­­sági könyvet vettek át, kez­detnek nem rossz. Érdekes módon mégsem volt könnyű meggyőzni az érintetteket, hogy lépjenek be­­ a saját érdekeikben ... A lehetőséget megteremtettük, rajtuk mú­lik, mennyit érnek el, meg­töltik-e tartalommal, belát­ják-e, hogy könnyebb lesz együtt. — A szervezésben orosz­lánrészt végzők minden di­cséretet megérdemelnek, hi­szen többletmunkát, plusz terhet vállaltak a köz érde­kében, saját, ugyancsak bok­ros teendőik mellett — vá­zolta Balázsné az első lépé­seket. — Milyen a szervezeti fel­építés? — Az újdonsült tagság el­nöknek Bródy Jánost, titkár­nak Sztevanovity Zoránt vá­lasztotta, Koncz Zsuzsa, Benkő László, Danyi Attila, Varga Elvira és Novák Ká­roly a főbizalmiak. Műfaj, stílus, érdekszférák, problé­makörök szerint csoportok alakultak ki, szinte önma­­guktól, így a bizalmi testület minden réteget felölel, való­di demokratikus fórum jött létre, ahol mindenki elmond­hatja a véleményét, tanácsot adhat, segítséget kérhet. A tagdíjfizetést önkéntes be­vallás szerint határoztuk meg, mindenki nagyon be­csületesen beírta az átlag­­keresete alapján rá vonatko­zó kategóriát — vélekedett Köves Tamás. — Hallatszottak olyan han­gok, amelyek fenntartással fogadták a kezdeményezést. Zorán hogyan ítéli meg a szituációt? — Örömmel használom fel az alkalmat, hogy eloszlas­sunk néhány tévhitet. Elő­ször is: ez nem popszak­szervezet, a komoly­zene, ma­gyar nóta, dzsessz stb. egyen­rangú. Másodszor: szó sincs arról, hogy ezt az alapszer­vezet a „krém” magának csinálta, itt senkinek sincs előjoga, csak a munkához. A „kicsik”, a kezdők, a fiata­lok is benne vannak, illetve lehetnek. Bármit elérünk, az mindenkire vonatkozik majd! Hogy mi, ismertebb, idősebb tagok húzzák a szekeret, az szerintem, természetes. Hi­szen aki húsz éve van a szakmában, sokkal több ta­pasztalattal rendelkezik a művészi, egzisztenciális gon­dokról, átfogóbban látja a teendőket. Egyénenként in­tézni közös dolgainkat ma már szinte lehetetlen, meg­oldhatatlan. Negyedszer: fel­lépési lehetőség biztosítása, koncertek szervezése nem tartozik a hatáskörünkbe, nem is vállaljuk. De van például művészeti bizottsá­gunk — Presser Gábor a ve­zetője —, tanácsadó jelleg­gel. Vagy: megpróbáljuk a szállításhoz nélkülözhetetlen teherautó-kilométerpénzt a tényleges költségekhez igazí­tani, és így tovább, jönnek sorra az életrevaló ötletek. — Melyek a legégetőbb kérdések, amelyek megoldá­sára mint érdekképviseleti és érdekvédelmi szerv elsősor­ban törekednek? — A tagokat foglalkoztató intézményekkel való jó mun­kakapcsolatot szorgalmazzuk, például együttműködési szer­ződést szeretnénk kötni az Országos Rendező Irodával, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal. A tanácsoknál, művelődési házaknál szüksé­ges engedélyeket, szerződése­ket jogtanácsos által készí­tett minta szerint kívánjuk egységesíteni. Ez rendezné a jelenlegi meglehetősen zűr­zavaros állapotokat. Bizonyos elavult jogszabályok módo­sítására vonatkozó javaslata­ink is lesznek. Az Állami Ifjúsági Bizottság egyébként már szintén foglalkozik a szakma helyzetével, jövőjé­vel.­­ Tudunk szociális segélyt adni, tagjaink megfelelő szá­zalékos arányban részesed­hetnek üdülési beutalókból is. Régi vágy teljesülne egy érdekektől mentes poplap esetleges megjelentetésével. Feltétlenül kellene egy ál­landó klub — már rábuk­kantunk —, ahol lenne iroda a fogadóórák idejére, hely rendezvények, kötetlen be­szélgetések, kamarakoncer­tek, próbák számára. Ezek szép tervek, ám sokat markolni sem volna helyes ebben a kezdeti stádiumban. A lényeg, hogy megindult, forr valami és ha lenyesege­tik a meglevő „vadhajtáso­kat”, az mindenkinek csak hasznára válhat. A Zeneművész Szakszerve­zet és a KISZ budapesti bizottsága által márciusban szervezett háromnapos tatai szakmai-politikai tanácsko­zás rendkívül fontos mér­földkő volt. A találkozás Tóth Dezső miniszterhelyet­tessel és az érintett szervek, intézmények vezetőivel igen jelentős eredménnyel zárult. Rávilágított arra, hogy nincs is olyan „szakadék”, ahogy mindkét fél netán hitte. A műfaj társadalmilag értékes tevékenységet végez, ennek színvonalát, közönségfor­máló erejét, ifjúságnevelő ha­tását próbálják növelni. A szakmában a légkör máris változott, kezdik más szem­mel nézni, komolyabban venni ezt a lelkes társaságot. Ahogyan ők is — önmagu­kat. Selmeczy Attila Bolgár vendégek a táncházban A bolgár állam megszületé­sének 1300. évfordulója al­kalmából a siroka-lakai ze­nei középiskola hallgatói tar­tózkodnak hazánkban a bol­gár—magyar barátsági hét keretében.­­ A siroka-lakai iskola a Ro­­dope-hegység völgyében ter­mészeti és néprajzi vadregé­nyes tájon található. Itt, Szmoljanban „nevezték ki” Nagy Lászlót díszpolgárrá, itt ajándékoztak meg ben­nünket, magyarokat­­a halott költő emlékére­ egy múzeum­má berendezett épülettel, Nagy László-emlékházzal. Vendégszobája fiatal magyar népművészeket fogad majd, mintegy erősítve a bolgár és magyar népművészet kölcsö­nösen termékenyítő kapcso­latát. A Siroka-Lakából jött diá­kok, akik az ő speciális isko­lájukban népzenét tanulnak, s akikről mi azt hittük, hogy a mi hagyományőrző kultú­ránkhoz képest sokkal maga­­sabbrendű iskolai módszert jelképeznek, egyhetes itt tar­tózkodásuk alapján egészen másként vélekednek. Az is­kola helyettes igazgatója, Di­­mitar Ivanov így nyilatkozik: — Amikor először léptünk be egy táncházba, egészen meglepődtünk. Mi színpad­hoz, valami statikus előadás­hoz szoktunk, s itt a kötet­lenséget kezdetben zűrzavar­nak éreztük. Aztán rájöttünk, hogy ez valójában igazi mo­dern formája a hagyomány átélésének. Hiszen mi is szo­morúan tapasztalhatjuk, hogy a fiatalokat a disco vonzza. A táncház kicsit ahhoz ha­sonló, csak tartalmában sok­kal mélyebb és értékesebb. — Hallott-e valaha magyar népzenét? — kérdezem. Ő énekelni kezd: „Tavaszi szél vizet áraszt...” — Ezt is itt tanultuk — mondja —, azelőtt nem is­mertem a magyar népzenét. Szörnyen zavarban voltam, amikor egy lány egyszerűen megfogott és be kellett áll­­nom táncolni. De varázslatos esték voltak, és meggyőződé­sem, hogy nálunk is valahogy ilyen módon lehetne a városi és falusi fiatalokat elcsábítani a discótól. Ez a módszer mo­dern, és nekünk, fiataloknak való. Felállnak a színpadra. A Fővárosi Művelődési Ház táncházának vendégei. Az itt levők egy része már ismeri műsorukat. Közkívánatra énekli a szólista lány egye­nes, valószínűtlenül zengő hangján Rodope himnuszát, a „Béla szám.. .”-ot, amelynek első két sorát Nagy László így fordította: „Fehér vagyok, ifjú vitéz, / Tetőtől talpig be­ragyog a holdvilág.” K. J. Kiss Árpád felvétele Ballada a nekifutásról Jevgenyij Jevtusenko válogatott versei Jevtusenko nemcsak egyik legismertebb, hanem kétség­telenül a legtöbb érdeklődést keltő szovjet költők közé so­rolható. „Jevtusenko, ez a gyermekien őszinte, nyersen szókimondó, friss és harsány, tiszta indulatú költő az öt­venes évek közepe táján tűnt fel az irodalomban, s nevét hamarosan megismerte az egész világ” — olvashatjuk a kötet fülszövegében, s eh­hez hozzátehetjük, hogy ez az őszinteség majakovszkiji harcossággal, lendülettel és eszmei határozottsággal pá­rosul. Hogy Majakovszkijt legfőbb mesterének, példaké­pének tekinti, erről nemcsak versformái, hanem a versek­ben megnyilatkozó életszem­lélete is tanúskodik. A modern, főképp pedig a nyugati költészet, de az új magyar költészet is, jórészt válságérzetből, a világka­tasztrófa lehetőségének bal­jós félelméből születik. Ezt érezzük kissé még az egyéni élet nagy problémáival (sze­relem, boldogság, csalódás, élet és halál), hangulataival küszködő versekben is. A háttérben, az asszociációkban legtöbbször ott van az álta­lánosító kérdés is: mindez miért, mi végre? Mi értelme harcainknak, szenvedéseink­nek, vagy akár örömeink­nek? Mindez idekívánkozik ak­kor, amikor egy olyan költé­szet modern és jelentős kép­viselőjét idézzük, mint Jev­tusenko. A modern világ gondjai, bajai, a fenyegető veszedelmek természetesen ott vannak a szovjet költé­szetben is. Jevtusenko Egy amerikai költő monológja című versében így ír: „A hitem / hova lett? / Olyan vagyok / mint süllyedő hajó, / ahol már minden pusztu­lást huhog, / s nyálkás pat­kányok páni félelemmel ug­ranak / fejest / fedélzetéről.” De idézhetnénk hasonló han­gulatokat más verséből is, ám ezek inkább csak erősítik a szilárd hitnek: „Megvál­toztatni nem / tudunk min­dent de lám, / mikor mi vál­tozunk — / a világ változik*'' meg” (Sárgabarka). Ezért ír balladát a nekifutásról. Pél­dázatot arról, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a hófehér gyönyörű hattyú, amely itt nyilvánvalóan a jövő szép szimbóluma, neki­futva felröpüljön,­­megkeresni „a távoli szebb fényt”. S hogy mi is az értelme az életnek? (Ezt a kérdést egyre gyakrabban vetik fel kétségbeesett kiáltással, vagy reménytelen lemondással a mi költészetünkben is.) Jev­­tusenkónak úgyszólván egész eddigi költészete bizakodóan válaszol, hiszen — mint írja — puszta léted „csodák közt a legnagyobb csoda” — „Bármi szörnyű, mit az élet adhat, / százszor szörnyűbb az, ha nem élsz.” (Adassék hála). Erre (az élet értelmé­re) példa a múlt minden nyomorúságával, szörnyűsé­geivel együtt, mert az életen nem lehet győzni, mert mint Sztyenka Razin feje, a hóhér csapása után is „a porból / győztesen kacag...” (Sztyen­ka Razin kivégzése). Csak­hogy ezért az életért küzde­ni kell: szerelemmel, munká­val, barátsággal, emberi együttérzéssel és közös aka­rattal. Ez utóbbiakat érezzük legerőteljesebben Jevtusenko bátor, de mindenképpen bensőséges lírai érzelmekkel teli verseiben. Nem, nem föltétlen kell ehhez a nála egyébként legtöbbször jelen­levő lelkesítő pátosz sem. Elég az együttérzés meleg hangulata. Szép példa erre a kötet leghosszabb, epikainak tekinthető verse, az Északi pótlék. Úgy érezzük ezt ol­vasva, hogy az egyéni élet harcai, küzdelmei is igen nagyfokú önzetlenséget, se­gítőkészséget kívánnak. Jevtusenko költészetében mindezt megtaláljuk. Őszinte, bátor költészet ez, amely nem a homályos asszociáci­ókban, sejtelmes villódzások­ban keresi a mélységeket, a költői szépséget, hanem vilá­gos, bátorító képekben hir­deti a lét örömét, harcát, vagy a fájdalmas harcokon átvezető győzelmét. (Európa) Seres József KEDD, 1981. MÁJUS 19. NÉPSZAVA Kiskunmajsán megnyitották a helyi Jonatán Termelőszövetkezet által létesített helytörténeti gyűjteményt és képzőművészeti kiállí­tást. A termelőszövetkezet múzeumalapító kezdeményezése ez idáig egyedülálló az országban MTI Fotó : Karáth Imre felvétele A televízió előtt ma már kialakult bizonyos gyakorlat, kedves gyakorlat a televízió nézésében. Milyen műsort várnak a televízió hí­vei ettől a rendszerint a leg­szebb szobában megszólaló, talán már nem is baráttól, hanem családtagtól? Természetesen sokfélét. Mindenkinek megvan a maga kedvenc műsorszáma. De a különböző „rétegérdeklő­déstől” eltekintve, általában jó dolgokat szeretnénk látni. Jó színdarabokat, jó filme­ket, érdekes előadásokat, szí­nes tájakat, messze vidéke­ket, tartalmas beszélgetése­ket, jó sportot — különösen, ha „győz a magyar”, de ál­talában izgalmas, kemény, férfias küzdelmeket stb. Szó­val: olyan műsorokat, ame­lyek érdekesek és tanulságo­sak is, vagy mondjuk más­képpen, amelyek szórakoztat­va tanítanak. Nos, mindennapossága és szinte nélkülözhetetlensége miatt válik a televízió a kul­túra terjesztésének egyik fontos eszközévé. Közhely. Jól tudjuk. De a százszor mondottakat is jó százegyed­­szer elismételni. Még valami újat is tehetünk néha hozzá. Talán némi kívánságot is. Van amiből többet szeret­nénk kapni, mert többet sze­retnénk tanulni. Nagyobb lehetne a szerepe például a televíziónak elég gyenge lá­bon álló képzőművészeti kul­túránk fejlesztésében. A szí­nes készülékek szaporodásá­val még nagyobb. A képző­­művészeti kultúra terjeszté­sének a kívánsága az ÍZLÉSEK ÉS POFONOK című műsorral kapcsolatban merült fel bennünk erőtelje­sebben. A lakások berende­zéséről és általában környe­zetünk ízléses elrendezéséről esett itt szó. Hozzá kell azon­nal tennünk, hogy nem volt helyes, sőt „ízléses” sem a bevezető képsor; néhány la­kás bemutatása, amelyet la­kóik szerettek volna „szépen” berendezni. Hát nem sike­rült. De nem szabad pellen­gérre állítani a jó szándékot. (örülünk, hogy a vitában ez kifejezésre is jutott.) Mert honnan vegyék azt az ízlést, amit most számon kérünk tőlük? Mindenesetre: ezen a téren is igen sokat tehetnek a jó képzőművészeti műsorok. Népszerű műsorok. Amelyek biztos tudáson alapuló érde­kes előadásokat, és természe­tesen nagyobb terjedelmet jelentenek. Sőt, alapozást is. A képzőművészeti műsorok éppen az ízlésfejlesztés kö­vetkeztében nem rétegmű­sorok. Mindenkihez szólni it. Valami olyasmire gondolunk, mint az az angol előadás­­sorozat a British Museum kincseiről, amelyet meg is ismételt a televízió. Nem emlékszem rá, hogy hazai múzeumainkat feldol­gozták-e már ilyen módon? A Szépművészeti Múzeum például, vagy Iparművészeti Múzeumunk stb. És, termé­szetesen, a Nemzeti Galéria. Tulajdonképpen ez a kí­vánság vezet át a héten lá­tott egyik kiváló műsorhoz. A népszerű Antal Imre a RANDEVÚBAN Montag Imrével, a Színmű­vészeti Főiskola beszédtech­nika-tanárával beszélgetett. Montag Imre éppen azt a típust képviseli, amelyről az előbb szólottunk kívánság­ként. Széles körű tudás, köny­­nyed, elegáns, fordulatos elő­adás, rokonszenves, minden póz nélküli magatartás. Pom- ASSZONYOK címmel játékot láttunk Bíró Lajos néhány novellájából. (Horváth Péter forgatóköny­ve nyomán.) Bíró Lajos a századelő méltán elismert novellistája. Negyvenéves koráig, amíg külföldre nem költözött, igen termékeny író volt. Különösen erősen kom­ponált, érdekes cselekményű pásan exponálta a gyakran tapasztalt beszédhibákat, be­szédünk általános elszürkülé­­sét, végül példákkal bizonyí­totta, hogy mennyire össze­függ már a kiejtés formája is a személyiséggel. Az egész műsor rendkívül érdekes volt, novellái jelentősek. Ezekben a novellákban erős szociális érzékkel a nők helyzetét ál­lítja egy-egy jellemző törté­net középpontjába. A rende­zésben voltak bizonyos egye­netlenségek, a kitűnő színé­szi játék azonban ezeket is áthidalta. h.­z. Színházműsor Operaház: M. All Hangverseny­­zenekar (Hangversenyek szoc. brigádoknak, 4., fél 8), Erkel Színház: A lombardok (8. b. 7. ea. 7), Nemzeti Színház: A szá­­zad menyegző (7), Komédiások (Játékszínben, 7), Népszínház — Várszínház: Frontátvonulás — Régi dalok (7), Népszínház — Jó­zsefvárosi Színház: Bolond va­sárnap (7), Madách Színház: Az ember tragédiája (7), Bp.-i Gyermekszínház: Elmarad az előadás! Vígszínház: Harminc­éves vagyok (7), Pesti Színház: Deficit (7), József Attila Szín­ház: Érdemei elismerése mel­lett... (7), Operettszínház: Csárdáskirálynő (7), Zsebszín­ház: Lola Blau (fél 8), Thália Színház: Jogászok (7), Vidám Színpad: Nyitott ablak (7), Mik­roszkóp Színpad: Zűrhajó (de. 10), Hogyan? Tovább! (fél 9), Szkéné Színház: a BME Panto­mim előadása (7), Kisstadion: Billy Preston és művészegyüt­tese (fél 8), Korona-Pódium: „Parancsolj velem, Tündérki­rálynő!”, Ruttkai Éva előadóest­je (7), Bábszínház — Jókai tér: Toldi (de. 10), Bp.-i Gyermek­színház: Aliz Csodaországban (du. 3), Pesti Vigadó: Jevge­nyij Nyesztyerenko dalestje (Hommaga á Bartók 4., fél 8). * A Madách Színház igazgatósá­ga közli, hogy ma este A bal­eset előadása (a Budapesti Gyer­mekszínházban) — Haumann Péter betegsége miatt — elma­rad. A megváltott jegyek a vál­tás helyén visszaválthatók.

Next