Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)

1981-05-12 / 109. szám

NÉPSZAVA 1981. MÁJUS 12., KEDD Postaládánkból A jogász válaszol Ma a gyes idejére járó sza­badságról és a közös vég­rendeletről szóló kérdésekre válaszolunk. Gyes utáni szabadság TAKÁCS ISTVÁNNÉ kis­­kunlacházi olvasónk 1978 márciusában szült, a szülési szabadság után visszament dolgozni, majd orvosi javas­latra 1979 szeptemberében ment gyermekgondozási se­gélyre. A gyes idejére járó szabadságot megtagadták az­zal, hogy nem az első évben, hanem a harmadikban vet­te igénybe a gyest. A vállalat eljárása téves. A törvény szerint a gyer­mekgondozási segélyen töl­tött időből legfeljebb egy év arányában jár a rendes (alap- és pót-) szabadság is. Nem tesz különbséget a jog­szabály aközött, hogy az el­ső évben, vagy a harmadik évben megy valaki gyesre. A lényeg az, hogy aki egy­évi, vagy hosszabb időt gye­sen töltött, annak jár a ren­des szabadság egy év ará­­■ nyában, aki rövidebb időt töltött, annak a rövidebb idő arányában jár. Közös végrendelet VÁRADI ISTVÁNNÉ eszter­gomi olvasónk és nővére kö­zös ingatlannal rendelkeztek. Néhány évvel ezelőtt egy papírlapra közös végrende­letet készítettek. Egy ügyvéd azt állította, hogy ez a vég­rendelet nem érvényes. Nő­vére egyébként tavaly szep­temberben elhunyt. Olvasónk arra kíváncsi, hogy valóban érvénytelen-e az említett végrendelet? A jelzett végrendelet — sajnos — érvénytelen. A vég­­rendelkezésről Polgári Tör­vénykönyvünk rendelkezik. Ez többek között intézkedik a felvetett kérdéssel kapcso­latban is. A törvény ugyan­is kimondja, hogy két vagy több személy, bármilyen alakban (közvégrendelet, vagy magánvégrendelet) ugyanabban az okiratban foglalt végrendelkezése ér­vénytelen. Dr. Szegő Tamás Azt írja az illetékes... ... Dr. Kertész Pál, a Budapesti Postaigazgatóság igazgató­­helyettese a Sürgős sürgöny című cikkre: A 4. sz. postahiva­tal táviratkézbesítője nem végezte kellő körültekintéssel a munkáját, amikor a táviratot visszavitte azzal a megjegyzés­sel, hogy nem találta meg a címzettet. A mulasztás miatt a dolgozót felelősségre vontam. Egyúttal intézkedtem, hogy a távirat díját térítsék vissza. ... a VII. ker. IKV Kara Vilmosnénak, aki a lomtalanítás időpontja iránt érdeklődött: A VII. kerülethez tartozó lakó­épületek lomtalanítási időpontja május 16. A lomok kiraká­sa mellékútvonalakon május 15-én este 20 óráig, a főútvona­lakon május 16-án, reggel 5 óráig történik. A későbbi idő­pontokban kirakott lomok elszállítását a Fővárosi Közterü­letfenntartó Vállalat nem biztosítja. ... a Fővárosi Autótaxi Vállalat forgalmi igazgatóhelyettese, Stibinger József (Budapest), lapunkban közölt panaszára, hogy éjjel családjával hiába várt taxira, mert öt kocsi közül egyik sem volt hajlandó csepeli lakására kivinni. A jelzett kocsikból csak kettő tartozik vállalatunkhoz. A súlyos fe­gyelmi vétséget elkövető gépkocsivezetőket szigorú fegyelmi büntetéssel sújtottuk. ... a Keravill Novoth Bélánénak (Budapest Vill., Benyovszky M. u. 20.), aki az iránt érdeklődött, hogy hol tudna vásárolni merülő forralót. A merülő forraló behozatalát a Magyar Szabványügyi Hivatal szabvány felmentésének hiányában megszüntettük. Így kereskedelmi forgalomban nem kapható. A közlekedésért A közlekedés biztonsága és a jövendő gépjárművezetők érdekében szigorúak az el­méleti és a gyakorlati vizs­gakövetelmények . E szigort kifogásoló, pana­szos hangú levél érkezett fóti olvasónktól. Három évvel ez­előtt iratkozott be gépjármű­­vezetői tanfolyamra. Kétszáz órát vett, sok pénzébe ke­rült. Oktatóit­ rosszindula­túnak tartotta, amikor ma­gas korára tekintettel lebe­szélték a vezetésről s kifogá­solta a vizsgabiztosok hoz­záállását. „Borzasztó a tudat — írja levelében —, hogy le kell mondanom, hiszen min­den boldogságom megvan, ha a volán mögé ülhetek!” Bár a levél sejtetni enged­te az igazságot — ez siker­telen vizsga! —, kikértük az Autóközlekedési Tanintézet véleményét az ügyben. Le­vélírónkat a befizetett tan­díjak fejében a szakemberek több száz órán át tanították, illetve minősítették elméle­ti tudását s annak gyakorla­ti alkalmazását. „A közúti közlekedésben való részvé­telhez nem elegendő, hogy minki elégedett saját telje­sítményével — írja az MTI. — Meg kell bízni a szak­emberek véleményében. Min­den járművezetőnek a saját és a közlekedőtársai érdeké­ben rendelkeznie kell az alapvető képességekkel.” Nehéz tudomásul venni a szakemberek kemény véle­ményét, de jól tenné, ha le­mondana az autóvezetési szándékáról, így nem veszélyezteti a sa­ját és mások testi épségét. (újvári) T­áblák, táblák... Vagy megoldhatatlan helyzet elé kerül, vagy szabálytalanságra kényszerül az az autós, aki engedelmeskedni akar a IX. ker. An­gyal utcában található KRESZ-táblák jelzéseinek. A Soroksári úti kereszteződésnél egyirányú forgalmat jelöl a (sok közül az egyik) tábla. Az utca közepe táján viszont egy újabb tábla már tiltja a továbbhaladást, így innen már se előre, se vissza nem vezet út a KRESZ szabályai szerint... (Nagy Iván, Budapest) Batha László felvétele A rokkantakról - rokkantakért 4 Embléma A rokkantak megsegítésére indított kezdeményezéseket bővíteném egy szerény ja­vaslattal. Köztudott, hogy a gépko­csival rendelkező mozgássé­rültek a külön parkolóemb­lémával bárhol parkolhatnak, ahol számukra a legkedve­zőbb. De nincs minden moz­gássérültnek gépkocsija. Ők gyakran szorulnak autós ba­rátaik, hozzátartozóik segít­ségére, akik viszont nem parkolhatnak akárhol. Nem a gépkocsikat kéne ellátni a jelző emblémával, hanem a mozgássérült sze­mélyt, így ő igazolná a gép­járművet, amelyiken közle­kedik. Lontai Sándor Nyíregyháza, Pf. 26. Telefonáljon ! ötemeletes, régi bérházban lakunk. Százszázalékos rok­kant vagyok, s 88 éves édes­anyámmal élek együtt. Ezért különösen érzékenyen érint, ha elromlik a lift. Legutóbb két hétig hiába vártunk ar­ra, hogy megjavítsák. Ami­kor telefonon érdeklődtem az IKV felvonójavító részlegé­nél, azt a felvilágosítást kaptam, hogy 300 felvonó vár javításra a miénk előtt. Hor­váth Péter, a részleg veze­tője addig is felajánlotta se­gítségét. Kérte, hogy telefo­náljak mindennap, hogy mi­re van szükségünk s azt meg­vásárolja, s felhozza nekünk. Emberségét, segítőkészségét köszönöm. Várnai Józsefné Budapest IX., Mester u. 53—55. » Engedély Férjemmel együtt rokkant­­nyugdíjasok vagyunk. Kap­hatnék-e engedélyt vattacu­kor készítésére? Czupor Ferencné Oroszlány, Fürst S. u. 30. Dr. Szabó György, a Kis­iparosok Országos Szerveze­tének főosztályvezetője: Az öregségi és a rokkant­sági nyugdíjat korlátozás nélkül kell folyósítani abban az esetben, ha a nyugdíjas működési engedélye alapján szolgáltatóipari tevékenysé­get folytat. A Könnyűipari Minisztérium elvi állásfogla­lása értelmében szolgáltatás­nak kell tekinteni a közvet­len helyi igények kielégítésé­re végzett kisipari tevékeny­séget, ilyen a vattacukor-ké­szítés is. Köszönet Munkahelyem, a Lapkiadó Vállalat Idegennyelvű Lapok KISZ-alapszervezete több mint egy éve patronálja a II. ker. Ötvös J. utcai Kisegítő Iskola és Nevelőotthon egyik osztályát. Legutóbb előadás­sal kedveskedtünk a gyere­keknek, akiknek ritkán van részük ilyen szórakozásban. A műsorban fellépett Lend­­vai Géza bűvész is, akinek nagyszerű közreműködéséért ezúton szeretnénk köszönetet mondani. Nagy Katalin Budapest Hibás kocsi Rózsássi Attiláné (Budapest I., Attila u. 2.) lapunkban kifogásolta a tolószékek fék­­berendezését. Ugyanis a to­lószéken csak a hátsó kere­kek fékezhetők, az elsők nem, így amikor ki kell száll­ni a kocsiból, az automatiku­san kicsúszik alóla. Olvasónk sorait a célból közöltük, hogy vizsgálják felül ezeknek a típusoknak a konstrukcióját, és javítsák ki a hibát. Az illetékesektől azonban — már két hónapja — hiá­ba várjuk a választ. Megítélés Nem vagyunk közös nevezőn, mármint a rokkantak hely­zetét megítélni hivatott il­letékesekkel. Papp Gyula (Budapest VII., Rottenbiller u. 17.) 100 százalékos hadi­rokkant vak, de van egy személygépkocsija, amelyre kérvényezte a kedvezményes benzinutalványt. Elutasítot­ták, mondván, hogy nem mozgássérült. A rendelkezések szerint a gépkocsi a rokkant helyvál­toztatását segíti, ezért adják a benzinutalványt az üzem­bentartónak. Még akkor is, ha nem ő vezeti a gépkocsit. Ezen az alapon pedig a vak ember éppen úgy moz­gáskorlátozott, mint a moz­gássérült — véleményünk szerint. . (k. m.) Az olvasó Hírnév A postai díjszabás emelke­dett. Remélhetőleg a szol­gáltatás színvonala is ennek arányában emelkedik. Az utóbbi időben ugyanis a rosszul, vagy sehogy sem kézbesített levelek és egyéb küldemények sok bosszúsá­got okoznak. Szinte gyakorlat lett, hogy az ajánlott leve­leket a postaládába „kézbe­sítik”. Úgy vélem, hogy pontos kézbesítéssel nemcsak a cím­zettek járnának jól. A posta hírnevét is jobbá tenné a pontosság. Mester József Budapest XIV., Rákos tér 29. 120 A „Kőolaj helyett más ...” című írásukban olvastam, hogy a napfény és titánium­­dioxid alapú katalizátor se­gítségével hidrogénre és szénre bontják a vizet. Nem vagyok vegyész, de nagyon érdekelne, hogy honnan nye­rik a szenet, mivel a víz — tudvalévően — hidrogén és oxigén elemekből áll. Lugosy István Budapest XIV., Népstadion u. 32. Hol a járőr? A lapjukban korábban meg­jelent Budapest rendje, tisz­tasága, közbiztonsága című cikkhez jegyzem meg: két évvel ezelőtt jelent meg a rendelet, melynek lényege az volt, hogy a kerületi taná­csok járőrei megbírságolják a rend és a tisztaság ellen vétőket. Járőröket azóta sem lát­tam, ellenben piszkot és ren­detlenséget annál többet. Va­jon kinek a feladata, hogy érvényt szerezzen e rende­letnek? Pintér Mihály Budapest II., Petrezselyem u. 11. véleménye Baleset Olvastam a „Magas”-vasút című képaláírásukat. Azért fogtam tollat, mert ez év áp­rilis 15-én reggel munkába menet engem is az Újpest- Rákospalota állomásom ért baleset. Leszálláskor egy gö­dörbe lépve nyolc napon túl gyógyuló igen csúnya zúzó­­dást és rándulást szenvedtem. Rózsahegyi Mihályné Fót, Fürst S. u. 21/a. Macskafarm Huszonöt éve élünk szép la­kásunkban társbérlőkkel problémamentesen. Két év óta azonban az alattunk la­kó egyedül élő asszony meg­mérgezi életünket. Macska­farmot létesített az épület für­dőszoba és a vécé­ szellőző­nyílásában. A jó idő beáll­tával elviselhetetlen a szag. Vendégeim undorodva for­dulnak ki tőlünk. Az illeté­keseket már felkerestem. Felszólították a bérlőt, hogy a szellőzőben nem tarthatja az állatokat, vigye a lakásá­ba, de ennek nem tett eleget. Meddig kell még tűrnünk, hogy az együttélés szabályait büntetlenül megsértsék? Juhász Sándor Budapest VII., _ Garay u. 9. Sugár­ ár A közelmúltban a Sugár üz­letközpontban vásároltam. Időközben megszomjaztam. A csemegebolt bejáratánál egy fiatalember Coca Colát és Rónát árusított. Egy Ró­nát kértem és a­ felbontott italért 4,60 forintot fizettem. Az ital hőmérséklete meg­egyezett a levegő hőmérsék­letével, elfogyasztásának módja, állva, üvegből. Ugyan miért mérik a Sugár előtt ily drágán az üdítőt, amikor az újpesti Árpád étterem­ben például a hűtött Coca Cola pohárból fogyasztva csak 3,60 forintba kerül? D. L. Budapest XIV. nasütő hely melletti padokat is felszedték, nem tudom mi­lyen meggondolás alapján. Rossz volt nézni, ahogy egy fiú-lány csapat tagjai a föl­dön ülve fogyasztották el ebédjüket. Nem tanácsos a földön ül­ni, egyrészt, mert még csa­lóka a jó idő, és könnyen megfázhatnak, másrész­t sok a kártékony bogár, ami szin­tén veszélyes lehet. Iván János Budapest VIII., , Visi I. u. 4. Ápolónők Gyakran kerülök betegségeim miatt kórházba. Legutóbb a Debreceni Orvostudományi Egyetem II. számú Belklini­káján gyógyítottak. Nagy meglepetésemre húsvétkor a II. emelet ápolónővérei túl­menően a hivatalos köteles­ségükön, betegágyamnál meglátogattak. Szolgáljon példaképül cse­lekedetük más intézmények dolgozói számára, akik szin­tén örömet szereznének a magányos, idős, beteg em­bertársaiknak. Vasvári Dezső Debrecen, Pallagi út 9. Mérőedény Nemrég közöltek egy fotót, melyen a fotóriporter „lelep­lezi” a gyümölcsárust, aki a kezét is hozzáméri az áru­hoz. Régen az árut papír­zacskóba tették, s a vevő sze­me láttára mérték le. Most műanyag edényben kerül a mérlegre. Az edény súlya előttünk ismeretlen. Jó lenne, ha az edény sú­lyát jól látható helyen kiír­nák, s ennek betartását el­lenőriznék. Kemény Tibor Budapest X., Ónodi u. 31. SZOLGÁLTATÁSAINK SZÍNVONAL­ ÁRAINK­KAL EGYÜTT MEGBÍZHATÓAN EMELKEDIK! KÉSZÜLNI.11 / 13ZÖNNEK H,/ -fi kirándulók! ,,Pihenőhely” Évente ismétlődő panaszom, hogy a dobogókői kiránduló­­hely elhanyagolt, gondozat­lan. Az autóparkoló melletti parkban egyetlenegy pad, erdei asztal sincs. A szalon­ Intézkedések Korábban közöltük Palán­­kay Mihálynénak (Budapest XX., Bádogos u. 9/a) az elő­re csomagolt hús minőségét kifogásoló észrevételét. A Csemege Kereskedelmi Vállalat intézkedett, hogy a 0,5 kg-os előre csomagolt hús vételárát visszakapja. Gasparek László (Budaörs, Semmelweis u. 4.) még a múlt év végén befizette az idei egész évre szóló gépjár­műadóját. A rendelet meg­jelenése után többször kérte annak viszafizetését — ered­ménytelenül. A Pest megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya meg­állapította, hogy a Budaörs nagyközségi Tanács szak­­igazgatási szerve helytelenül járt el, amikor a gépjármű­adó visszafizetését megta­gadta. Intézkedett az 1080 Ft visszafizetésére. Ambrus Kamillné (Budapest II., Labanc út 3/a) nyugdí­jasként dolgozik. Sérelmes­nek tartja, hogy a 25 éves jubileumi jutalmat nem egész hónapi fizetése után kapja meg. A KPVDSZ budapesti bi­zottsága közölte: olvasónk panasza jogos. Intézkedtek, hogy a vállalat pótlólag fi­zesse ki az esedékesség idő­pontjában érvényes alapbére és az addig kifizetett összeg közötti különböze­tet. ÜZENETEK Fehér Lászlóné (Hatvan): A belső ellenőrt az ügyintézői „C” kategóriába kell sorolni, figyelembe véve az iskolai végzettséget és szakmai gya­korlati idejét. Kirsch Miklósné (Bajót): Tekintettel arra, hogy gyer­meke még nem töltötte be a 16. életévét, a 12 nap szabad­ságon kívül 12 nap pótsza­badság jár neki fiatal kora címén. Bene Antal (Berettyóújfa­lu) : Az említett béremelés nem kötelező. Kérje az szb segítségét problémája mél­tányosságból történő megol­dásához. Kovács János (Budapest VIII., Kiss J. u.): A törvény értelmében amennyiben a fi­zetett ünnep a heti pihenő­napra esik, a heti pihenő­napra (vasárnapra) vonatkozó szabályokat kell alkalmaz­ni. A vállalat eljárása tehát törvényes. 422-186 Ezen a közvetlen telefonszá­mon várjuk olvasóink köz­érdekű kérdéseit, észrevéte­leit, javaslatait. Telefonos olvasószolgálatunk hétköz­napokon reggel 9-től este 6 óráig áll olvasóink ren­delkezésére. 9 Zsákbanadrág Az újszülött, miután ki­kerül a pólyából, s míg szobatiszta nem lesz , gumibugyit visel. Korá­nak, testsúlyának megfe­lelőt. Műanyag kapcsolat? Körgumist? Mintást, vagy simát? Ezt a vásárló szü­lők, nagyszülők döntik el. Vagy mégsem?... Ipolyi Mátyás (Budapest IV., Bán T. u. 14.) olva­sónk műanyag kapcsos, mintás gyermeknadrággal kívánt kedveskedni uno­kájának. Ám ajándékozá­si örömét megkeserítette, hogy a dobozban — fel­iratától eltérően — kör­gumis bugyi lapult. Ehhez képest Gách Im­­réné (Budapest XI., Bánk bán u. 7.) jól vásárolt, ő ugyanis azt kapta, amit kívánt: mintásat, kapcso­lat. Csakhogy... A nad­rág­­ mérete vetekedett a női mérettel. A kisbaba majdnem elveszett ben­ne. A kapcsok még­­ így is szétnyíltak rögvest a hegesztés mentén. A legérdekeltebbek, a csöppségek még nem tud­nak hozzászólni a „zsák­­banadrág’*-ügyhöz. De — reméljük —, a gyártónak lesz mondani­valója ... <u.­g.\

Next