Népszava, 1981. július (109. évfolyam, 152–178. sz.)
1981-07-02 / 153. szám
6 A MAGYAR KRITIKA ÉVSZÁZADAI Beszélgetés Sőtér Istvánnal Nemrég megjelent egy könyv, amely A magyar kritika évszázadai címet s a Rendszerek a kezdetektől a romantikáig alcímet viseli. Gerincén egy nagy római egyes látható, ami arra utal, hogy valamely sorozat kezdő kötetéről van szó. Még négy hasonló, kritikákból válogatott antológia követi majd ezt az első kötetet. Érdekes, izgalmas, évszázadok magyar irodalmi fejlődését, irodalmi harcait megidéző írások. Érdeklődő nagyközönségnek szóló válogatás ez, amit az is mutat, hogy kiadására a Szépirodalmi Könyvkiadó vállalkozott._ A sorozatszerkesztővel, Sőtér István akadémikussal beszélgettünk a sorozatról. — A magyar kritika évszázadainak ez az első kötete — kezdte Sőtér István —, a reformkor előtti régi magyar irodalmat, irodalomkritikát mutatja be, szövegekkel és kisebb kritikusi portrékkal. Tárnai Andor és Csetri Lajos írta az egyes fejezetek bevezető tanulmányát, s válogatta, állította össze a kötetet. A terv szerint ezt időrendben követik a reformkor és a XIX. század kötetei, Fenyő István szerkesztésében, majd a XX. század irodalomkritikája, Bodnár György gondozásában. Olyan szövegek válogatásáról van szó, amelyek nagy része elsősorban csak a kutatók számára volt elérhető. Az első kötet némelyik darabjának eredetije például egyetlen példányban található meg valamely nagy közkönyvtárunkban. Ez a gyűjtemény tulajdonképpen „mellékterméke” egy sokkal nagyobb vállalkozásnak. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében most folyik egy nagy kritikatörténeti szintézis létrehozása. A mostani kiadás gondolata, ebben a nagyközönségnek szánt formában. Illés Endrétől származik, aki már régen szóvá tette, hogy vannak antológiák költészetünkből, prózánkból, de egyetlen egy sincs a magyar kritikából. — A sorozatcímben csak az áll, hogy magyar kritika, de nincs közelebbi megjelölés, hogy milyen kritika, minek a kritikája? — Elsősorban irodalomkritika. Bár be kell vallanom, hogy rendkívül tanulságos lenne a magyar zenekritika antológiája is. Vagy a képzőművészeti kritikáé. Elég messzire visszanyúló történelmi szálak lennének, s a magyar zenekritika történetében például olyan kiváló kritikusokat lehetne szerepeltetni, mint Péterfy Jenő. De itt irodalomkritikáról van szó. Elég terjedelmes a régi anyag az első kötetben, de érdekessége, hogy az irodalomról való gondolkodás témáját választja vezérelvül. Mert egy olyan korszakot mutat be, amikor szorosan vett irodalomkritika tulajdonképpen még nem volt, de az irodalomról, az írott szövegekről való gondolkodás már megkezdődött. — Később azonban kialakult a mai értelemben vett irodalomkritika. S azt hiszem, ezen a téren sem kell szégyenkeznie irodalmunknak. — A magyar irodalomkritikának vannak sötétebb, illetve kevésbé ragyogó és egészen kiváló fejezetei. Ha visszagondolunk irodalomtörténeti emlékeinkre, jó néhány kritikusi félreértéssel is találkozunk. Például, hogy Kölcsey hogyan nem értette meg Berzsenyit. Vagy korábban: Kazinczy mennyire nem értette igazán, nem ismerte fel Csokonai jelentőségét. Gyulai Pál nem vette észre, hogy mi az érdekes, mi az izgalmas Jókaiban. De ezek mellett ott vannak a nagy, ragyogó példák arra is, hogy a kritika hogyan mit úttörőjévé új irodalmi, politikai mozgalmaknak. Gondoljunk például a fiatal Toldi Ferencnek Vörösmartyról írott kritikáira, amelyek a magyar romantika elméleti nyitányának is tekinthetők, vagy azokra a kritikusokra, akik Petőfi mellé álltak egy ellene indított, rendkívül szélsőséges, reakciós kampány idején. Például Eötvös Józsefre, akinek Petőfiről írott bírálata a legszebbek és legjobbak közé tartozik mindmáig. És még hosszan sorolhatnánk. — Legjelesebb íróink egyben kritikusok is voltak mindig. Ez régi hagyomány. — A megjelent első kötet legjobb darabjait is írók, költők írták egymásról. Nagyon sokra tartom irodalmunkban a hivatásos kritikusok szerepét, akiknek sora Toldy Ferenccel, Gyulai Pállal kezdődött. De már őket megelőzően s azóta is néha a hivatásosokat felülmúló, még gyakrabban velük egyenértékű az írói, költői kritikusok szerepe. Ahogyan például Ady írt Kosztolányiról, Babitsról. S ha már Babitsot említettem, ő kritikusként is jelentős életművet hozott létre. Vagy emlékezzünk például Németh Lászlóra, aki az egyik legnagyobb magyar kritikusként kezdte működését. Később, sajnos, eltávolodott az irodalomkritikától, de a saját nemzedékének kezdő műveit bemutató, elemző kritikái, valamint a Nyugat elődeiről szóló, mindmáig irodalomtörténeti érvényességű felismerései, megállapításai arra figyelmeztetnek, hogy az író nagyon jó kritikussá válhat, mert belülről ismeri az alkotói műhelyt, az alkotás természetét, folyamatát. Nemcsak kívülről, hanem belülről is látva képes megérteni, következésképpen megértetni költői, írói alkotásokat. — Az első kötet megjelenése kapcsán beszélgettünk a sorozatról. Mikor vehetjük kézbe a többit, mikorra jelenik meg mind az öt? — Úgy tudom, jövőre befejeződik a sorozat kiadása. Az első kötet megjelenésekor már nyomdában volt a második és a harmadik, ezek talán még az idén várhatók. (Bár nem merek a kiadó nevében határozott ígéretet tenni.) S jövőre kell megjelenniük a XX. századi köteteknek, amelyek rendkívül izgalmasak lesznek. Nem a legismeretlenebb, hanem a hozzánk legközelebb álló, igen érdekes, századunkban született anyagot fogják tartalmazni. (mátyás) Történelem, pedagógia, tudomány Több évtizedes kutatómunka eredményeképpen befejeződött most egy háromkötetes könyvsorozat. Címe: A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848 —49-ben. Tulajdonképpen iratgyűjteményről van szó, amelyet összegyűjtött, szerkesztett és bevezető tanulmánnyal látott el Andics Erzsébet. „Kutatásaimmal a magyar és részben a vele kapcsolatos európai reakció ténykedéséről igyekeztem fellebbenteni a fátylat, megmutatni 1848—49-es forradalmunk és szabadságharcunkmásik oldalát, azokat a hazai és részben külföldi ellenséges erőket, amelyek roppant túlsúlya a haladás és a nemzeti függetlenség ügyét akkor elbuktatta” — írja a szerző. A sorozattal kapcsolatban — a kutatási lehetőségek folytán — az az érdekes helyzet alakult ki, hogy elsőként a második kötet jelent meg, 1952- ben, majd a harmadik 1965-ben; s most jött az első a bevezető tanulmánnyal és a kiegészítő iratok közlésével. Ez azonban tartalmazza mindhárom kötet név- és tárgymutatóját. Az említett kötetet az Akadémiai Kiadó gondozta. A nála megjelent újabb könyvek közül említünk néhányat a továbbiakban is. Németország 1918—1919 a címe Tokody Gyula könyvének. „A témám központjába állított időszak tulajdonképpen az 1918. november 3-án kezdődő forradalomtól 1919 nyaráig, a weimari köztársaság megalapításáig, illetve a versailles-i szerződés aláírásáig tart. (...) Munkám ahhoz a felfogáshoz áll a legközelebb, amely vitathatatlannak tekinti az átalakulás forradalmi tartalmát, de polgári demokratikus jellegét is, és alapjában véve egységes, egészen 1919 nyaráig elhúzódó folyamatként értelmezi azt” — fogalmazza meg a szerző a bevezetőben. Dombrády Lóránd A magyar gazdaság és a hadfelszerelés 1938—1944 című kötete is érezhetően gondos, kitartó kutatómunkán alapul. Tulajdonképpen a magyar ipar történetét elemzi az adott időszakban, s persze a háborúval kapcsolatban, s a gazdaság és politika sokoldalú összefüggéseibe ágyazva. Mindezt tárgyilagosan, adatokkal bőségesen alátámasztva. Az alá- és fölérendeltségi viszonyok a szervezetekben a címe ifj. Gyenes Antal és Rozgonyi Tamás könyvének. Mint megfogalmazzák, a könyvük alapját képező kutatás célja az volt, hogy szociológiai megközelítésben feltárják az alá- és fölérendeltségi viszonyok szervezeteken belüli sajátosságait a szocialista társadalmi feltételek között. A Neveléstudomány és társadalmi gyakorlat elnevezésű sorozatnak a tizenötödik kötete jelent meg. Az önálló tanulás feltételei és lehetőségei címmel, Bernáth József, Horváth Márton, Mihály Ottó és Páldi János tollából. A kötet egy kísérletező gimnáziumban végzett vizsgálat eredményeiről számol be a címben jelzett témában. Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Évek óta jelennek meg kötetek ezzel a címmel, több éves késéssel. Mármint a tanulmányok közlésében. Ugyanis gyűjteményes kötetekről van szó. A mostani „friss” kötet 1978-as tanulmányokat közöl, Kiss Árpád, Horváth Lajos, Nagy Sándor és Szarka József szerkesztésében. A kötet neveléselméleti tanulmányokat tartalmaz. Az Apollo Könyvtár sorozat 12. kötete Hegyi Dolores Az iónok Kisázsiában című munkája. A görög kultúra kezdeteihez „utazhatunk” vissza a segítségével. A szerző az ókori görög történet kutatója. M. I. 95 ország alkotásai Július 7-én nyílik a moszkvai filmfesztivál A XII. moszkvai nemzetközi filmfesztivál szervező bizottsága készen áll a vendégek fogadására — jelentette be Filipp Jermas, a bizottság elnöke, a Szovjet Filmművészeti Állami Bizottság elnöke szerdai sajtóértekezletén. A július 7-e és 21-e között megrendezésre kerülő fesztiválon 95 ország filmművészetének válogatott alkotásai kerülnek bemutatásra. Moszkva olyan filmeket vár, amelyek a maguk műfajában valamilyen módon a haladást, az emberiség javát szolgálják, s ily módon megfelelnek a fesztivál hagyományos célkitűzésének. Bemutatásra kerül négy nemzetközi szervezet — az ENSZ, az UNESCO, a PFSZ és a chilei hazafias erők egy-egy filmje is. A fesztivál igazgatója, Mihail Alekszandrov ismertette a részletes programot. A magyar versenyfilm, amely a játékfilmek kategóriájában indul, Kovács András: Ideiglenes paradicsom című alkotása, július 13-án szerepel a műsorban. A gyermekfilm-kategóriában induló Égigérő fű (Palásthy György) című filmünket 16-án vetítik. A Szovjetunió a játékfilm-kategóriában két alkotást indít Hodzsakuli Narlijev türkmén rendező „Dzsamal fa” című filmjét (főszerepben Maja Ajmedovával), valamint a MOSZFILM stúdióiban készült „Teherán—43” című történelmi filmet. A játékfilm-kategória zsűrijének elnöke Sztanyiszlav Rosztockij szovjet rendező. A zsűri munkájában számos ismellett részt vesz Lugossy mellet részt vesz Lugossy László rendező, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének titkára. A rövidfilmzsűri elnöke Leonyid Mahnacs szovjet rendező. A gyermekfilm-kategória zsűrijének munkáját Anatolij Alekszin író irányítja. A hagyományoknak megfelelően, világhírű színészek, rendezők érkeznek Moszkvába a fesztivál alkalmából. Ismét működik a filmbörze: eddig 60 ország 95 cége jelentette be részvételét a kereskedelmi vetítéseken. Grafikák Kőbányán Ezekben a hetekben láthatók Kőbányán Kelemen Pál tusrajzai és színes monotypiái. Igazán dicséretes a Pataky István Művelődési Központ kezdeménye, hogy kisgalériája két termében bemutatja közönségének a még nem profinak minősülő művészek munkáit is. Mostani vállalkozását sem kell restellenie, mert a kiállító máris két jeles erénnyel érdemli ki a látogatók figyelmét és rokonszenvét: tehetségével és sajátos, egyéni világával. Mit mutat meg nekünk a jelenlegi foglalkozása szerint dekoratőr, reklámgrafikus, negyvenéves férfi önmagából és korunkból? Leggyakrabban és legmegrendítőbben kínzó magányát rajzolja fekete tusvonalaival a fehér lapokra, a magáramaradottság és elhagyatottság üvöltő fájdalmát, az emberi szóért, együttérzésért, egy segítő gesztusért való könyörgését. Mint a való életben, rajzi, festői világában sem takargatja gyötrődését. Az elmagányosodás s a szeretetéhség korunk legfőbb jegyei közé tartozik, olyan tömeges és oly mértékben gyarapodó, hogy már-már készek vagyunk ezt látni a természetes emberi állapotnak. Pedig hogy mennyire természetünk ellen való, azt Kelemen tusrajzai és (egy következő kiállításra váró) festményei sok kortársi képzőművészeti megjelenítésnél hitelesebben tanúsítják. Kelemen magányérzése ellenére nem embergyűlölő, nem vált cinikussá. Nemcsak lelkében, emberi kapcsolataiban őrizte meg a gyermekkor reménykedését, szelídségét, feltűnően sok lapján megtaláljuk ennek szimbolikáját. Biztos kézzel meghúzott, bravúros vonalaival megrajzolt figurái gyakran ott tartják a míves munkára teremtett hosszú, erős ujjaikon az életcsírát őrző, pettyes fürjtojást. Gergely Mihály CSÜTÖRTÖK, 1981. JÚLIUS 2. NÉPSZAVA A hét filmjei A JÁTÉKSZER A címben szereplő játékszer — ez esetben pisztoly. Veszedelmes, pusztításra alkalmas forgópisztoly, amely itt mégis veszélytelen. Úgy is mondhatnám: ez a játékszer nem hozza izgalomba a nézőket. Mert, aki játszik vele — a lövész, Vittorio Barletta könyvelő —, eléggé unalmas, semmitmondó alak. Már ami a jellemét, indíttatását, szerepvállalását és szerepjátszását illeti. Bár a rendező (Giuliano Montaldo) és a színész (Nino Manfredi) mindent megtesz azért, hogy ez a figura érdekessé, izgalmassá váljon. A filmben sűrűn váltakoznak a különféle — és olykor össze nem illő — extravagáns jelenetek, színek, hangulatok, jellemek. Van itt thiller és humoros fricska. Groteszk komédia és megható, könnyes jelenet. Szexuális bonyodalom és szociológiai „mélység”. Kellemetlen, dúsgazdag főnök és jószívű, csupa izom rendőrbarát. Kisstílű bűnöző és mániákus gyilkos. Kezdeményező, szexmániákus tizenéves lány és haldokló, középkorú feleség. Valamint köztörvényes rablás, gyújtogatás és politikai színezetű lázadás, anarchizmus. Ugyanígy Giuliano Montaldo felhasználja a korábbi sikerfilmek elemeit. Például főhőse kísértetiesen emlékeztet Mario Monicelli Egy egészen kicsi kispolgárára. (Végül is ez a film is azt meséli el, hogy a csendes és jellegtelen kishivatalnokból miként válik a személyes sokk hatására rögeszmés bűnüldöző.) De felfedezhető a filmben Ferreri keserű komédiájának — például a Dilinger halott-nak, a Szállást kérők-nek — néhány hangulati eleme, részlete is. Természetesen Ferreri keserűsége, átláthatósága, humora nélkül. Tagadhatatlan: Montaldo megérez — és megéreztet — valamit a mai olasz közélet kuszaságaiból, válságaiból. A mindennapokat meghatározó merényletek, bankrobbantások, emberrablások félelmeiből. A kispolgár rettegéseiből. Ám ahhoz, hogy elhiggyük: ez az ember a körülmények szorításában, a mindennapi erőszak hatására válik gyilkossá (megszállott önbíráskodóvá) — alaposabb társadalmi és pszichológiai oknyomozás, motiváció szükségeltetne. Montaldo ismeretei valahogy felszínesek. Fontosabb a séma (a főhős sematikus pályamódosulása), mint az emberközpontú, egyéni ábrázolás, meglátás. Mondják: Montaldo filmje — szórakoztató. Színészvezetése is kitűnő. Lehetséges. Bár, ha meggondolom, Nino Manfredit már láttam jobbnak is. Jobb szerepekben. SIVATAGI SHOW Hadd kezdjem dicsérettel: lenyűgöző, varázslatos Jamie Uys természetfilmje. Ez a páratlan, „állati” — és mégis nagyon humánus — sivatagi show, amelyet Namíbia és a Kalahári homokján, a kiszáradt folyók, tavakjartján, a Baktérítő gyönyörű rút lakói között rögzített a kamera. Milyen gazdag és milyen változatos ez a vidék — a homok, a kietlenség ellenére is! S mennyi hétköznapi dráma, öröm, vígság, nyüzsgés, egyéni tragédia rejlik a buckák között, az enyhet adó szavannákon és a kiszáradt fák ágai között. Például a kopogtató bogár... Ki hinné, hogy ez a parányi állatka hónapokon át, hihetetlen szívóssággal kopogtatja hívójeleit — mígnem rátalál igazi párjára.. .? És honnan a szövőmadarak okossága, akik sejtjeikben érzik-őrzik a tudást, csak a közösségi kapcsolat segítheti őket a fennmaradásban?! S még a társbérletet is kibírják. De sohasem hittem volna — míg nem látom Jamie Uys filmjét —, hogy a rút varacskos disznó is — szép lehet. Az a mafla, a legkisebbik, a született ügyetlen, aki balra lép, ha jobbra kellene, s aki a sok jó közül valahogy mindig a legrosszabbat választja. És megcsodáltam a fiókáit féltő struccpapát (ezt a fonnyadt, öregemberlábú óriást), a liliomlépő vízi madárral szemtelenül perlekedő fürge borzot s az evés lehetőségétől megrészegülő bábuin majmokat, amint cigánykereket, bukfencet vetnek a homokban ... Kopogtató bogarak, szövőmadarak, kecses antilopok, szemtelen majomkölykök, fürge evetkék, násztáncot járó pelikánok, pompás gepárdok vonulnak, járnak, élnek ősi szimbiózisban ebben a páratlan sivatagi show-ban. Jamie Uys sok színnel, türelmes megfigyeléssel, humorral, hangulattal, találó szövegekkel megalkotott „örök megújulásában”. Nem tagadom, elfogult vagyok. Lenyűgöznek a valódi természetfilmek. S így talán megbocsátják a nagyképű kijelentést: Jamie Uys show-ja — hússzor jobb, mint a legjobbnak találtatott, korábbi Disney-állatfilm. Mert nem szépít, nem másít — csak igazi. Mint a valóságos természet. Güntner Ilona KÓMA A Rakéta Regényújság jóvoltából egyszer már borzolhattunk a Kóma kísérteties történetén. Most megérkezett a filmváltozat is, amelyet — Robin Cook regénye nyomán — Michael Chrichton készített. Az alaphelyzet különleges és izgalmas. Susan Wheeler doktornő, a bostoni Memorial kórház munkatársa megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a rutinműtéteket követően egyre-másra kómába — halálos önkívületbe — esnek a betegek. Hamarosan kiderül, hogy szó sincs véletlenek sorozatáról, s az is nyilvánvaló, hogy a titok felderítése halálos veszélyekkel jár. Mivel mindenre elszánt maffia mozgatja a bűnügy szálait, szinte teljesen reménytelennek látszik a küzdelem. Susan majdhogynem szövetségesek nélkül kutat, menekül, leleplez, védekezik — a bestsellerek szabályai szerint bekövetkező megnyugtató fináléig. A mese rutinosan felépített, mindvégig feszültséggel telített, tehát a néző számára a szokásosnál nagyobb dózisú „mozikóma” biztosított. Nincs okunk arra, hogy ágyúval lőjünk verébre, s különben is: Michael Chrichton a filmmel nem a magas művészet régióiba emelkedik. A jók és rosszak hagyományos harcában Genevieve Bujold elbájoló angyal, Richard Widmark gyűlöletes ördög. A sémákat természetesen ők sem feledtethetik. (s. l.) A Kóma bátor doktornője: Genevieve Bujold