Népszava, 1981. november (109. évfolyam, 257–280. sz.)

1981-11-27 / 278. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ PÉNTEK, 1981. NOVEMBER 27. ■ 109. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM ■ ÁRA 1,40 FORINT ___________ A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA_____________ Otthonosabban Árválkodott a mellékutca házai között egy gazdátlan telek, egy házhelynyi foghíj, sötétedéskor nyugtalanító beugró zug, titkos szemétlerakodó, amolyan igazi senki­földje. Egy tavaszutól délelőttön megjelent rajta egy csapat fiatal. Ásókkal, gereblyékkel, egy teherautónyi kavics­csal, kevés fűmaggal, néhány facsemetével. Alig múlt el a délelőtt, parányi játszótérré, mindenki kertjévé vará­zsolták az addig senki földjét. Az őszi tanácstagi beszámolón egyetlen mondat utalt arra, hogy ebben a körzetben is védnökséget vállaltak a kerületi KISZ-esek a lakóterület szebbé tételében. Azóta időről időre eltűnnek az ottfelejtett törmelék­kupacok, a paréjt növesztő, gazdátlan szegletek, virágsze­gély díszíti a szélesebb járdákat. Egyetlen megfogadott, jó ötlet, néhány órai, szórakozásnak is beillő, közös mun­kálkodás, s nincs vita többé, kinek a dolga, pénze, ideje kellene ahhoz, hogy ne legyen elhanyagolt a senki ottho­nához sem tartozó terület. Van valami nyomasztó is, a jó érzés mellett, a vado­natúj lakótelepek még a majdani lakóikat váró házai sorában. S már bennük élnek az új lakók, mire lassan­­lassan lesimulnak a földhalmok, kizöldülnek az első fák, megjelenik az első gyepszőnyeg a házak közötti tere­ken. Egyik városunk tízemeletes lakóházsorokkal teli új ne­gyedében, közeli tanyákról bekerült fiatal házasokhoz kaptam meghívást. — Menjünk le talán a kertbe is — indítványozta a fia­talember, nem titkolt büszkeséggel a szemében. A kert valóságos varázslat a betonrengetegben. S nemcsak a látvány szépsége, a padok, a kecskelábú és kerek, fatör­zsekből ácsolt, lugasokba telepített kisasztalok miatt, de főképp azért, mert úgy „tanyáztak” benne a nemrégi tanyalakók, mint a tág terű, otthoni közösségben. — Otthonossá tettük, hogy ne éljünk idebent idege­nül. Onnan támadt az ötlet, hogy meg akartuk rendezni a házban az első névadót. Igen ám, de kinek a másfél­kétszobás lakásában tipródjunk? Hát megépítettük a há­zak bezárta közben az első lugast. Aztán a többi is kö­vette. A tanács, a népfront segítette az ötletet, kaptunk anyagot, földet, palántát, a munkát meg mi magunk vál­laltuk, aki ért hozzá, főleg a fiatalok. De jó foglalkozás volt ez a nyugdíjasok némelyikének is. Nincs ebben sem­mi kötelező, akinek kedve, ideje van, csinálja. Igaz, nincs mindenkinek ideje. Sem érzéke, sem feles­leges pénze, sem mersze talán, hogy abban munkálkod­jék, ami nem a sajátja. De ha akad vállalkozó, s van, aki segítsen a megvalósításban — vagy éppen az ötletet adja, mint sok helyütt a népfrontbizottság vagy a városi, községi KISZ-szervezet, a­milyen kevés kell ahhoz, hogy otthonosabbá varázsoljuk az idegen, mert még alig lakott vagy a megkopott, senki földjévé vált, gazdátlan tereket. S nemcsak a nyílt tereket. Hiszen hosszú az ősz, a tél. Milyen soknak tűni­k ilyenkor az apró lakásokban szo­rongó, futkosni, kopácsolni, játszani vágyó egy-két gye­rek! A több száz gyerek, egy-egy magasabb házban, na­gyobb háztömbben. Milyen jó, ha van ilyenkor egy be­rendezett padlástér, vagy alagsori zug, nem használt mo­sókonyhából kialakítható kis műhely! S ha van az idő­sebbek számára is fűtött terecske, ahol együtt üldögél­het, akit nyomaszt az egyedüllét napközben az üres la­kásban. Nem nagy pénz, nem nagy fáradság, csak jó el­határozás és közös akarat kell megteremtésükhöz. Bak Nóra Ülést tartott a Minisztertanács Döntés a Dunai Vasmű kokszolóművének beruházásáról A költségvetési szervek takarékossági feladatai A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén Lázár György tájékoztatást adott dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kan­cellárjának magyarországi hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tu­domásul vette. A Minisztertanács az Ál­lami Tervb­izottság állásfog­lalása alapján áttekintette a vaskohászat gazdasági helyzetét. A kormány tudo­másul vette az irányító szervek azon — átmeneti érvényre szóló — intézke­déseit, amelyek elősegítik, hogy a vaskohászati vállala­tok áthidalják a megválto­zott világpiaci helyzetből keletkezett nehézségeket. Egyidejűleg megerősítette az Állami Tervbizottságnak azt a határozatát, amelyben irányelveket ad a vaskohá­szat hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozá­sához, és döntött a Dunai Vasmű kokszolóművének ál­lami nagyberuházásként való megépítéséről, valamint ez­zel összhangban a hazai kokszolható szén termelésé­nek fejlesztéséről. A Minisztertanács megvi­tatta a költségvetési szervek ésszerűbb és takarékosabb gazdálkodására vonatkozó feladatokat, amelyeket­ a következő évek költség­­vetéseinek összeállítása és végrehajtása során kell a központi és tanácsi szer­veknek megvalósítani. (Hírmagyarázatunk a 3. oldalon.) Összeül a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága 1981. december első felében a Szovjetunió fővárosában, Moszk­vában tartja soron következő ülését a Varsói Szerződés tag­államainak honvédelmi miniszteri bizottsága. A CGIL felhívására Sztrájk Dél- Olaszországban Király Ernő, az MTI tudósí­tója jelenti: Egész Dél-Olaszországra ki­terjedő sztrájkot tartottak csütörtökön az olasz Általá­nos Szakszervezeti Szövet­ség felhívására, hogy ráirá­nyítsák a figyelmet az or­szágrész súlyos problémái­ra. Luciano Lama főtitkár Nápolyban mintegy 100 ezer ember előtt beszélt, akik fő­leg a földrengés sújtotta vi­dékekről érkeztek. Emlékez­tetett, hogy a szakszerveze­tek követelik mind a munka­­nélküliség felszámolását, mind a tűrhetetlenül elha­nyagolt déli területek fejlesz­tését. Csütörtökön újabb sztráj­kok voltak a vasutaknál is. Ma az állomások dolgozói há­rom órával megrövidítik munkaidejüket, majd szom­baton a mozdonyvezetők és a vonatkísérők újabb késlel­tető akciójával kell számol­ni. Csütörtökön szüneteltek a szigetekre tartó hajójára­tok is. Hazaérkezett Genfből a Gáspár Sándor vezette magyar szakszervezeti küldöttség A SZOT főtitkára az európai szakszervezeti konferencia jelentőségéről Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével, csütörtö­kön hazaérkezett Genfből a magyar szakszervezeti küldöttség, amely az európai szakszervezetek IV. konferenciáján vett részt. Genfben világosan meg­nyilvánult a szakszervezetek törekvése, hogy hozzájárul­janak földrészünk békéjének biztosításához — jelentette ki Gáspár Sándor a minap vé­get ért IV. európai szakszer­vezeti konferencia tapaszta­latairól a Trud című szovjet szakszervezeti lap tudósítójá­nak. A SZOT főtitkára, a Szak­­szervezeti Világszövetség el­nöke megállapította, hogy az eddig megrendezett európai szakszervezeti tanácskozások sorában a legutóbbi különös jelentőségű. Olyan időszerű problémákat vitattak meg, közöttük a tudományos-tech­nikai forradalom szociális következményeit, amelyek az európai dolgozók létérdekeit érintik. A vita során együtt­működésre irányuló kölcsö­nös megértés és jóakarat nyilvánult meg. Heinz Oskar Vetter, a Né­met Szakszervezeti Szövetség elnöke a tanácskozás sajátos­ságaként emelte ki, hogy va­lamennyi résztvevő az erő­feszítések fokozásáért szállt síkra a békéért és az enyhü­lésért folytatott küzdelem­ben. Tor Halvorsen, a Norvég Szakszervezeti Szövetség el­nöke aláhúzta: az, hogy a genfi tanácskozás résztvevői különböző társadalmi rend­szerekhez tartoznak, s állás­pontjuk nem mindig és nem mindenben egyezik, nem kell, hogy akadályozza a Ke­let és Nyugat közötti párbe­szédet. Az éleződő nemzet­közi helyzet jelenlegi szaka­szában különösen fontos az európai szakszervezetek kap­csolatainak szélesítése, mon­dotta. (Timmer József nyilatkoza­ta a 3. oldalon.) Gázpalack — alumíniumból Magyarországon mintegy kémillió háztartásban használnak pb-palackot, azai a korábbi esztendők egyik hiánycikke volt. Az Alumíniumgyárban a palackgyártás valamennyi technológiai folyamatát modernizálták, új auto­mata gépsorokat állítottak munkába. A korszerű SMG-gyártósor óránként 120 komplett palacktest előállítására alkalmas. A rekonstrukció nemcsak az el­látást javította, a termelés munkaigényességét is mérsékelte, műszakonként 12 fővel. Aluminiumból rajtunk kívül csak amerikai és japán vállalatok gyár­tanak gázpalackot, a többi cég nehezebb, hamar korrodáló, folyamatos kar­bantartás igénylő acélból készíti a palackokat. Az Aluminiumgyár a hazai igények kielégítése mellett külföldre is szállít Danis Barna felvételei­ t­e Véget ért a bolíviai bányászsztrájk Megegyezésre jutottak szer­dán a bolíviai kormány és a sztrájkoló bányászok kép­viselői. A katolikus egyház közvetítésével létrejött tár­gyalásokon megállapodtak abban, hogy a kormány sza­badon bocsátja a bányászok szakszervezetének letartóz­tatott vezetőit és bizottságot hoznak létre a bányászok kö­veteléseinek kivizsgálására. A sztrájkolók ezután úgy dön­töttek, hogy felveszik a mun­kát. Hazánkba érkezik Szpirosz Kiprianu Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására, pénteken hazánkba érkezik Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köz­társaság elnöke Londonban megnyílt a közös piaci csúcsértekezlet Aczél Endre és Magyar Pé­ter, az MTI tudósítója jelen­tik: Margaret Thatcher brit kormányfő elnökletével csü­törtökön a londoni Lancaster palotában megkezdődött a közös piaci állam- és kor­mányfők értekezlete, ame­lyen a tízeknek a gazdasági közösség átfogó reformjáról kellene dönteni. Franciaorszá­got Francois Mitterrand köz­­társasági elnök, az NSZK-t Helmut Schmidt kancellár, Olaszországot Giovanni Spa­­dolini miniszterelnök képvi­seli. Először vesz részt közös piaci tanácskozáson Andre­­asz Papandreu, Görögország il­ k­zm­­alista miniszt­erelnö­ke. Belgiumot az ügyvezető kormány elnöke, Mark Eys­­kens képviseli és Dániát is lemondófélben levő kormány­fő, Anker Jörgensen szemé­lyében. Az átfogó reform mellett a csúcsértekezleten megvitat­ják az NSZK és Olaszország indítványozta nyugat-európai közösségi okmányt is, amely azt célozza, hogy a Tízek egyeztessék az eddiginél szo­rosabban külpolitikájukat, kiterjesztve az egyeztetést a biztonsági kérdésekre is. Vé­gül megvitatják a kétnapos­ra tervezett tanácskozáson az időszerű nemzetközi kérdése­ket, elsősorban Leonyid Brezsnyev bonni látogatását NATO-tábornokok a leszerelésért Az új amerikai közép-ható­távolságú atomfegyverek te­lepítéséről szóló határozat hatálytalanítását, a nyugat­európai országok atomfegy­vereinek teljes felszámolását, az enyhülési politikához va­ló visszatérést követelte egyebek között a NATO hét nyugalomba vonult magas rangú tisztje. Emlékiratukat a NATO-tagországok külügy- és hadügyminisztereihez, va­lamint a NATO brüsszeli pa­rancsnokságához juttatták el. A tábornokok emlékiratuk­ban egyebek között rámutat­nak, hogy a NATO-n belüli „politikai előítélet és tény­beli tévedés” idézte elő a „szovjet fenyegetés” képze­tét. A tábornokok szerint a katonai erőfölény idejétmúlt, hiábavaló elképzelés. A tábornokok Hágában saj­tóértekezleten hangsúlyozták, hogy több biztonságot csak kevesebb fegyverzet révén lehet elérni. Elmondották: azért szövetkeztek, hogy ka­tonai szakértelmet kölcsö­nözzenek a fegyverkezés­­ellenőrzést követelő, egyre növekvő nyugat-európai moz­galomnak és megmutassák: a nyugat-európaiak széles ré­tegei ellenzik a fegyverke­zési hajszát.

Next