Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)

1981-12-15 / 293. szám

NÉPSZAVA 1981. DECEMBER 15., KEDD Erősíteni a munkások nemzetközi szolidaritását Irta: And­rétim Ziartidész, az Össz-ciprusi Munkásszövetség főtitkára Közeleg a X. szakszervezeti világkongresszus, amelyre a szocialista Kuba fővárosá­ban, Havannában kerül sor 1982. februárjában. Több száz szakszervezeti vezető ül ösz­­sze, hogy megtárgyalja a mai világ legfontosabb problé­máit, véleményt, tapasztala­tot cseréljen ezekről a kér­désekről. Megoldásokat fog­nak javasolni azokra a prob­lémákra, amelyek a nemzet­közi szakszervezeti mozga­lom előtt állnak, és irányt mutatnak a következő négy évre. Helyes határozatot kell hozniuk, hogy ez az útirány jó legyen. Nincs kétségem afelől, hogy a X. kongresszus rend­kívül nagy jelentőségű lesz, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egésze, így a Szak­­szervezeti Világszövetséghez tartozó szervezetek számára. Köztudott, hogy a dolgozókat az egész emberiséget érintő kérdések foglalkoztatják. A kor elvárásai, a 80-as évek elvárásai, amelyeket a X. kongresszus dokumentumai és a nemzetközi szakmai szak­­szervezetek is megfogalmaz­nak, megtalálni a legjobb megoldásokat, válaszokat ko­runk kérdéseire. Nem fogok részletesen a 80-as évek elvárásaival fog­lalkozni, mert mindezeket vázlatosan felsorolni is ne­héz lenne, s ez is mutatja, hogy mennyire komolyak ezek a problémák, amelyek­kel szembe kell néznünk. A kapitalista rendszer vál­ságának körülményei között ki tud a felelősség alól, a bo­nyolult problémák elől ki­bújni, amelyeket a nemzet­közi monopóliumok állíta­nak elénk? Ki tud közömbös maradni a béke, a leszerelés és az enyhülés kérdésében? Vagy ha a fejlődésről, a ko­o­lonializmusról, újgyarmato­sításról, fajgyűlöletről, fa­sizmusról esik szó? A kérdés tehát, hogy mi mit teszünk e problémák megoldása érdekében. Ilyen szempontból a X. kongresz­­szus határozatai nagyon fon­tos szerepet fognak játszani. A tapasztalat- és vélemény­­csere nagyon fontos lesz a stratégiai irány meghatáro­zásában , ahhoz, hogy meg­oldjuk a munkások problé­máit, tovább kell erősíteni a demokratikus módszereket, a mozgalmi és szervezeti mun­kát, a szakszervezeti mozga­lom nemzetközi szervezetei­nek együttműködését, erő­síteni a munkások nemzet­közi szolidaritását. A változás sikereihez a mi politikánk és a X. kongresz­­szus határozatai is hozzájá­rulnak, ha ezek helyes és reá­lis orientációt tükröznek. Igen. Változásról van szó! Azért, mert a világ változik, mert vannak lehetőségek a változásra. S a problémákra demokratikus megoldások vannak. Ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk, az SZVSZ- nek és a nemzetközi szakmai szervezeteknek folytatni kell a IX. kongresszus határoza­tainak szellemét, amit „meg­újulásnak” neveztünk el. Megújulás nélkül nem lehet élő szervezetnek­ fejlődnie. Megújulás nélkül az SZVSZ nem tudja figyelemmel kí­sérni a világ változásait. Meg­újulás nélkül nem tud előre­haladni a ma még gyenge együttműködési folyamat. Vagy megfordítva: megújul­va és jobban alkalmazkod­va a realitásokhoz, az SZDSZ jobban tud segíteni a nem­zetközi szakszervezeti moz­galom együttműködésben és az előrehaladásban. Ez az, amiért mi ragaszkodunk eh­hez a feltételhez: folytatód­janak azok a kísérletek, ame­lyeket a IX. kongresszuson kezdtünk el: — a szakszervezetek meg­újulása, — az orientáció megúju­lása, — az SZDSZ tevékenysé­ge, eszközeinek megújulása. Az össz-ciprusi Munkás­szövetség, a PEO, az SZVSZ megalakulása óta folyamato­san és tevékenyen részt vesz a Szakszervezeti Világszö­vetség munkájában. Most is minden erőnkkel segítjük a X. kongresszus sikerét. Hoz­zájárulunk, mint eddig is, egy olyan politikai irányzat meg­határozásában, ami segíteni fogja a munkások problé­máinak megoldását. Tevéke­nyen közreműködünk abban, hogy az SZDSZ politikai munkáját megújítsa. Támo­gatjuk a szakszervezeti moz­galom egységét és együttmű­ködését, a béke és enyhülés biztosítását a világ minden részén. SZAKSZERVEZETI VILÁGKONGRESSZUS HAVAN­NA-1982 Jubileumi vetélkedő a MEDOSZ-ban A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szak­­szervezetének elnöksége a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége megala­kulásának 75. évfordulója al­kalmából az év elején szel­lemi vetélkedőt hirdetett az ágazathoz tartozó üzemek és intézmények, valamint ter­melőszövetkezetek szocialista és szocialista címért küzdő brigádjai részére. Azzal a céllal, hogy a MEDOSZ tag­sága megismerje a földmun­kások és kubikusok küzdel­mes életét, a harcokban élen­járó veteránjainak tevékeny­ségét, a mozgalom hagyomá­nyait. Szombaton, a MEDOSZ székházában lebonyolított országos döntőn a megyei győztes csapatok — összesen, 20 brigád — mérték össze tu­dásukat. A zsűriben helyet foglalt a földmunkás-mozga­lom történelmének tanúja, Hunya István, a MEDOSZ elnöke. A döntő győztese a Dél-du­­nántúli Vízügyi Építő Válla­lat November 7. Szocialista Brigádja lett. A második he­lyen az Ipolyvidéki Erdő- és Fagazdaság Gagarin Szocia­lista Brigádja, a harmadikon a Vízügyi Tudományos Ku­tató Intézet Széchenyi Szocia­lista Brigádja végzett. A díjakat dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára adta át. L­V. A NÉP SZOLGÁLATÁBAN 75 éve született Sebes István A szeghalmi tanító nyolc gyermekéből hat — Sebes Pál, Sándor, László, István, Imre és György — a forra­dalmi munkásmozgalom európai hadszíntereinek leg­különbözőbb pontjain harcolt a dolgozók jogaiért, a kizsák­mányolás megszüntetéséért, a fasizmus visszaszorításáért, majd megsemmisítéséért, az elnyomottak felszabadítá­sáért. A fasizmus felett ara­tott győzelmet hárman nem érték meg, s közülük Pál szovjet, László német, György spanyol földben nyugszik. Sebes István 1906. decem­ber 15-én Szeghalmon szüle­tett, és a kárpitos mestersé­get tanulta ki. A szakszerve­zetnek, a Famunkások Or­szágos Szövetségének 1922- ben lett tagja. A famunká­sok akkor vívták egyik leg­nagyobb bérmozgalmukat a tőkésekkel szemben: „Az éh­halál mezsgyéjén vergődő munkások, miután a veszett irammal rohanó drágaság már egészen apróra sorvasz­totta a mindennapi kenyér­adagot, munkabéremelésért fordultak a munkáltatókhoz. Ez volt az ürügy a régen ter­vezett letörési hadjárat meg­indításához ... és ahelyett, hogy a munkások jogos igé­nyeit kielégítették volna, megkísérelték volna az érde­kek méltányos összeegyezte­tését, üzembe helyezték a kormány segítségével jó elő­re felszerelt hatalmi appará­tusukat, 60—70 000 ember ke­zéből ütötték ki a termelő­szerszámot, három-négyszer annyi embertől vonták meg az élet lehetőségeit — mert a munkások termelő munká­juk ellenében kenyeret igé­nyeltek” — írta a Famunká­sok Szaklapja 1923. március elsejei száma. Sebes Istvánt nemcsak a forradalmi harc útját válasz­tott testvérei, hanem a korán szerzett keserű tapasztalatok is azok közé a kommunista munkások közé vezették, akik bátran szembeszállva a ke­gyetlen terrorral, küzdöttek a proletárok emberibb életéért. A KMP-nek és a KIMSZ- nek 1926-ban lett tagja és egy évvel később már titkára az ifjúkommunisták központi bizottságának. A KIMSZ az 1920-as évek végén — a KMP-től kapott megbízás szerint — elsősorban arra tö­rekedett, hogy a munkások legális sport- és kulturális egyesületeiben erősödjék a forradalmi irányzat, és e szervezetekben mind na­gyobb tere legyen az illegá­lis pártmunkának. A Kommunista Ifjúsági In­­ternacionálé 1928. augusztus 20-a és szeptember 18-a kö­zött Moszkvában tartott V. kongresszusán Sebes István képviselte a magyar ifjúkom­munistákat. Hazatérése után nem sokkal, 1929 februárjá­ban — jóllehet ekkor már il­legalitásban élt —, a rendőr­ség felderítette és letartóz­tatta. A bíróság kétévi bör­tönbüntetésre ítélte. Szaba­dulását követően ismét a KIMSZ KB titkáraként dol­gozott. Ebben a tisztségben vett részt a KMP KB 1932 májusában megtartott plená­ris ülésén, ahol a szociálde­mokratákkal kialakítandó, „alulról való egységfrontról” hozott határozatot a Központi Bizottság. A KMP Központi Bizottsá­ga javaslatára 1933-ban egy évre — illegális körülmények között — Moszkvába utazott tanulni. A marxizmus—leni­­nizmus elmélyültebb tanul­mányozása, pártmunkási is­mereteinek bővülése alkal­massá tette arra, hogy vissza­térése után ő lássa el a KMP budapesti bizottsága titkári teendőit. A rendőrség 1936 elején tartóztatta le másod­szor, és már csak akkor vá­lik szabad emberré, amikor az ország felszabadul. A szabad Magyarországon, akár a pártközpontban, akár a különböző állami intézmé­nyekben dolgozott, minden területen a szocialista haza fáradhatatlan harcosaként végezte munkáját. Tagja volt a párt Központi Ellenőrző Bizottságának és az ország­­gyűlésnek. 1959-től haláláig, 1966. december 2-ig hazánk bécsi nagyköveteként dolgo­zott. Végh Oszkár • •Ösztönözni és segíteni a tehetséges fiatalokat A SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztály szerve­zésében tegnap ültek össze az érintett főhatóságok, a szak­tárcák, a KISZ KB, a szak­mai szakszervezetek kép­viselői és a SZET-igazgatók. Napirenden a SZÉT 1982/83. tanévi iskoláztatása szere­pelt. Elfogadták az iskolázta­tásra kijelölt vállalatok cím­jegyzékét, körvonalazták a tájékoztatás, a felvilágosító és meggyőző munka célját, főbb irányait és tartalmát. A sikeres iskoláztatás fő követelményeként jelölték meg, hogy a pályázni szán­dékozó fiatal szakmunká­sok vállalkozásuk erkölcsi, politikai, emberi, anyagi vo­natkozásait egyaránt még a pályázat megtétele előtt meg­ismerjék. Időt kell biztosíta­ni számukra ahhoz,­hogy szá­mot vessenek önmagukkal, családi, anyagi körülménye­ikkel, emberi kvalitásukkal, fiziológiai és pszichikai te­herbírásukkal. A reális önis­mereti számvetés nélkülöz­hetetlen a nagy erőfeszítést, sok lemondást, szigorú köve­telményrendszert és politikai elkötelezettséget hordozó munkához. A címjegyzékben tovább bővült az iskoláztatásra kije­lölt vállalatok köre. Új vo­nás, hogy az ipari szaktárca a címjegyzékben feltüntetett vállalatokon túl — a hatás­körébe tartozó minden más vállalat fiatal szakmunká­sai számára is biztosítja a pá­lyázat lehetőségét. , Társadalmi, gazdasági éle­tünk minden területén a mi­nőségi követelmények kerül­tek előtérbe. A szakmunkások egyetemi előkészítő tanfo­lyamain és a továbbtanulás­ban is ezeket a vonásokat kell erősíteni. Ezzel össze­függésben hangsúlyozták, hogy a küldő vállalatok a SZET-tel kapcsolatos felada­taikat nem „tudhatják le” a pályázatok megtételével. Ez ugyan rendkívül fontos, de csak egyik mozzanata a SZÉT négy-hat esztendős folyama­tának. Sőt, ezen túl is, mert a SZÉT teljes értelme és iga­zi célja csak az ismételt mun­kába állás után realizáló­dik a gyakorlatban. E hosz­­szú folyamatban a vállalatok nem lehetnek passzív szem­lélői az egyéni erőfeszítések­nek, nem lehetnek részvét­lenek a gyakran gondokkal, megpróbáltatásokkal küzdő szakmunkásaikkal szemben, akiket arra választottak ki, hogy diplomás szakember­ként, magasabb poszton szol­gálják és képviseljék a vál­lalat érdekeit. A SZET-ben kifejeződő tár­sadalmi cél csak úgy reali­zálódhat teljességében, ha a küldő vállalatok mindvé­gig biztos és szilárd támasz­ként állnak a tanulmányai­kat folytató szakmunkások és a visszatérő diplomások mö­gött. Segítik vállalkozásuk­ban, ösztönzik tehetségük ki­bontásában. A tanácskozás egyben a SZÉT 1982/83. tanév iskoláz­tatásában a pályázati szakasz kezdetét is jelenti. ­ Körültekintően, a dolgosok javaslatainak figyelem­bevételével Két szakma elnöksége az ötnapos munkahétről Egyetlen gyáregység kivéte­lével január 1-től a ruhaipari vállalatok is beállnak az öt­napos munkahétre áttérők népes táborába. Az egy mű­szakosok az új esztendőben heti 42, a két műszakosok el­térő munkarendben heti 40, 41, illetve 42 órában igye­keznek majd teljesíteni a rá­juk mért feladatokat. A ru­haipari ágazatban — akár­csak másutt ezekben a hóna­pokban, hetekben — az ag­gódás és a bizakodás hangjai váltják egymást: sikerül-e? E kérdésre­ keresett választ a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége, amikor közelmúltban meg­tartott ülésén az átállás elő­készítésének tapasztalatait vitatta meg. Mindenekelőtt leszögezte, hogy a vállalatok többsége szabályszerűen, a miniszter­­tanácsi határozat, illetve az Ipari Minisztérium és a ru­hásszakszervezet irányelvei alapján készítette elő az átté­rést. A dolgozók véleménye­it, javaslatait tükröző prog­ramokat október 1-ig bizal­mi testületi üléseken is meg­tárgyalták. Nagy segítséget jelentett az előkészítő mun­kában az a nyári értekezlet, amelyet a szakszervezet tit­kársága a vállalati vezérigaz­gatók, munkaügyi vezetők, vszb-titkárok, vszb-k közgaz­dasági bizottságainak veze­tői részére tartott. A megrövidülő munkahét gondolata kedvező fogadta­tásra talált a dolgozók több­ségének körében, mindazon­által többen aggodalmuknak is kifejezést adtak, jelezvén, hogy néhány régtől megol­datlan probléma — mint az ütemtelen anyagellátás, a munka szervezetlensége, az elavult gépek, a gyáregységek­­önálló hatáskörének hiánya például a munkanormák vál­toztatásához — gátolja az át­térés programjának megvaló­sítását. Mivel lehet pótolni a kieső munkaidőalapot? A lehetősé­gek skálája széles. A gépe­sítés, a korszerűbb munka­­szervezés, az egész és tört­napi hiányzások csökkentése, a dolgozók teljesítményének növelése, megannyi hasznos tartalékok, melyek jórészt benne is szerepelnek a vál­lalatok intézkedési terveiben. Különös hangsúlyt helye­zett az elnökség a bérezéssel kapcsolatos kérdések vizs­gálatára, nevezetesen arra, hogy milyen mértékben kí­vánják emelni az időbéres, il­letőleg a teljesítménybérben dolgozók bérét Megnyugta­tó, hogy a gyárak egy részé­ben a béremelés mértéke a munkaidőalap-csökkenés­sel közel megegyező, több helyen viszont csupán a ki­eső idő felének arányában kerül sor a bértétel emelésé­re. Az intézkedési programok végrehajtása fontos feladatot ró a szakszervezeti szervekre is, elsősorban annak megér­tetését, tudatosítását a dolgo­zók és a vezetők körében egyaránt, hogy az áttérés az eddiginél felelősségteljesebb, lelkiismeretesebb, színvona­lasabb munkát igényel min­denkitől. A gazdasági veze­tőktől egyebek között a kel­lékgyártó vállalatokkal való kapcsolat javítását, a jó mun­kára épülő ösztönzési rend­szer kidolgozását, a munka­végzés még szervezettebbé tételét, az üzletkötési rend­szer továbbfejlesztését, a szállítási fegyelem fokozását. Az szb-k és vszb-k felelős­sége sem lesz kevesebb, hi­szen a dolgozók érdekvédel­mi szerveiként minden vál­toztatást figyelemmel kell kí­sérniük, sőt véleményezniük és megindokoltatniuk, s fel kell készülniük a várhatóan megnövekedő dolgozói javas­latok, panaszok fogadására, orvoslására. Az előkészítés — akárcsak másutt — a ruhá­zatiparban is csupán a jövő év első hónapjaiban vizsgázik valójában. Amit azonban az elnökség az áttérés program­jaiból eddig kiolvashatott, az bizalomra adhat okot. Nyílt titok: az ötnapos munkahétre való áttérés leg­alább annyi gondot hozott, mint amennyi örömöt. Ez de­rül ki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének, valamint az Ipari Minisztériumnak ab­ból a jelentéséből is, ame­lyet a szakszervezet elnöksé­ge megvitatott és elfogadott. A bőr-, szőrme- és cipő­iparhoz tartozó vállalatok mindegyike az új esztendő­ben tér át az új munkarend­re, a felkészülés programja azonban, természetesen, jóval előbb elkészült, a tervezetek már ősz elején eljutottak a felügyeleti szervhez, illetve a körösszakszervezethez. Az elemzés szerint a programok elsősorban a munkaügyi fel­adatok megoldására való tö­rekvéseket tükrözik, az ön­erő biztosításának feltételei nem elég meggyőzőek. A ki­eső idők pótlására tett és te­endő vállalati intézkedések sok esetben elnagyoltak, hiá­nyosak. A vártnál gyengébb­nek tűnik a termelékenység fejlesztésére, a műszaki szín­vonal emelésére irányuló vállalati tevékenység. A leg­könnyebben feltárható tarta­lék egyelőre a munkafegye­lem javításában rejlik. Az összesített értékelő ada­tok alapján az ötnapos mun­kahétre való áttérés a cipő­iparban 22 ezer főt, a bőr- és szőrmeiparban 15 és fél ezer dolgozót érint, a tényleges munkaidőalap-csökkenés a cipőiparban 6,2, a bőr- és szőrmeiparban 4,2 százalék, együttesen közel 4000 óra. A kieső munkaidőalap pótlá­sát a bőr- és szőrmeiparban elsősorban a műszakon belüli veszteségek csökkentéséből kívánják fedezni, a cipőipar­ban viszont nagyobb hang­súlyt fektetnek a műszaki in­tézkedésekre; a kieső időalap 28,1 százalékát szeretnék ily módon pótolni. A szabadnapok kiadását — közmegelégedésre — a leg­több helyen szombatra üte­mezték, s a feszültségek el­kerülése érdekében a lehető­séghez mérten igyekeztek megtartani az eredeti mun­kakezdési időpontokat, a dol­gozóknak közel fele a meg­szokott időben bélyegez majd. A vállalati szakszervezeti testületek fontos politikai és érdekvédelmi feladatnak te­kintették az ötnapos munka­hétre való áttérést, s ennek megfelelően vettek részt an­nak előkészítésében. Az in­tézkedési tervek — a szak­­szervezeti bizottságok állás­­foglalásaival kiegészítve —, a bizalmiak közreműködésé­vel, időben eljutottak a dol­gozókhoz, akik konkrét véle­ményeket, javaslatokat fűz­tek az áttérés megvalósításá­hoz. Az átállás programja többnyire tetszést váltott ki a dolgozók körében, ugyan­akkor sok helyütt kifogásol­ták a megoldás módjait. A munkások ebben a szakmá­ban sem látják biztosítottnak a zavartalan anyagellátást, aggódnak a várható állások, a kieső idő miatt, az önerő­ből történő áttérés zálogának elsősorban a munka- és üzemszervezés fejlesztését, a műhelyek, üzemek műszaki színvonalának emelését, a munkafegyelem következetes javítását tartják. Nem meg­nyugtató számukra, hogy az egészségre ártalmas munka­­területeken megnő a napi benntartózkodás ideje, s még nem látják biztosítottnak a szolgáltatások, a munkába já­rás helyzetét, a gyermekin­tézmények nyitvatartási rendjének módosítását. A szakszervezeti testületek segítségével, a dolgozók aktív közreműködésével elkészített átállási programok — noha többnyire megfelelően kép­viselik a vállalatok és a kol­lektívák érdekeit — még ko­rántsem tekinthetők minden tekintetben véglegesnek. A szakszervezeti szervek fon­tos, napi feladata — a felté­telek megteremtésének to­vábbi segítése, a dolgozók érdekeinek képviselése, lehe­tőségteremtés a megnöveke­dett szabad idő hasznos el­töltésére. H. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék