Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)
1981-12-15 / 293. szám
NÉPSZAVA 1981. DECEMBER 15., KEDD Erősíteni a munkások nemzetközi szolidaritását Irta: Andrétim Ziartidész, az Össz-ciprusi Munkásszövetség főtitkára Közeleg a X. szakszervezeti világkongresszus, amelyre a szocialista Kuba fővárosában, Havannában kerül sor 1982. februárjában. Több száz szakszervezeti vezető ül öszsze, hogy megtárgyalja a mai világ legfontosabb problémáit, véleményt, tapasztalatot cseréljen ezekről a kérdésekről. Megoldásokat fognak javasolni azokra a problémákra, amelyek a nemzetközi szakszervezeti mozgalom előtt állnak, és irányt mutatnak a következő négy évre. Helyes határozatot kell hozniuk, hogy ez az útirány jó legyen. Nincs kétségem afelől, hogy a X. kongresszus rendkívül nagy jelentőségű lesz, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egésze, így a Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó szervezetek számára. Köztudott, hogy a dolgozókat az egész emberiséget érintő kérdések foglalkoztatják. A kor elvárásai, a 80-as évek elvárásai, amelyeket a X. kongresszus dokumentumai és a nemzetközi szakmai szakszervezetek is megfogalmaznak, megtalálni a legjobb megoldásokat, válaszokat korunk kérdéseire. Nem fogok részletesen a 80-as évek elvárásaival foglalkozni, mert mindezeket vázlatosan felsorolni is nehéz lenne, s ez is mutatja, hogy mennyire komolyak ezek a problémák, amelyekkel szembe kell néznünk. A kapitalista rendszer válságának körülményei között ki tud a felelősség alól, a bonyolult problémák elől kibújni, amelyeket a nemzetközi monopóliumok állítanak elénk? Ki tud közömbös maradni a béke, a leszerelés és az enyhülés kérdésében? Vagy ha a fejlődésről, a koolonializmusról, újgyarmatosításról, fajgyűlöletről, fasizmusról esik szó? A kérdés tehát, hogy mi mit teszünk e problémák megoldása érdekében. Ilyen szempontból a X. kongreszszus határozatai nagyon fontos szerepet fognak játszani. A tapasztalat- és véleménycsere nagyon fontos lesz a stratégiai irány meghatározásában , ahhoz, hogy megoldjuk a munkások problémáit, tovább kell erősíteni a demokratikus módszereket, a mozgalmi és szervezeti munkát, a szakszervezeti mozgalom nemzetközi szervezeteinek együttműködését, erősíteni a munkások nemzetközi szolidaritását. A változás sikereihez a mi politikánk és a X. kongreszszus határozatai is hozzájárulnak, ha ezek helyes és reális orientációt tükröznek. Igen. Változásról van szó! Azért, mert a világ változik, mert vannak lehetőségek a változásra. S a problémákra demokratikus megoldások vannak. Ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk, az SZVSZ- nek és a nemzetközi szakmai szervezeteknek folytatni kell a IX. kongresszus határozatainak szellemét, amit „megújulásnak” neveztünk el. Megújulás nélkül nem lehet élő szervezetnek fejlődnie. Megújulás nélkül az SZVSZ nem tudja figyelemmel kísérni a világ változásait. Megújulás nélkül nem tud előrehaladni a ma még gyenge együttműködési folyamat. Vagy megfordítva: megújulva és jobban alkalmazkodva a realitásokhoz, az SZDSZ jobban tud segíteni a nemzetközi szakszervezeti mozgalom együttműködésben és az előrehaladásban. Ez az, amiért mi ragaszkodunk ehhez a feltételhez: folytatódjanak azok a kísérletek, amelyeket a IX. kongresszuson kezdtünk el: — a szakszervezetek megújulása, — az orientáció megújulása, — az SZDSZ tevékenysége, eszközeinek megújulása. Az össz-ciprusi Munkásszövetség, a PEO, az SZVSZ megalakulása óta folyamatosan és tevékenyen részt vesz a Szakszervezeti Világszövetség munkájában. Most is minden erőnkkel segítjük a X. kongresszus sikerét. Hozzájárulunk, mint eddig is, egy olyan politikai irányzat meghatározásában, ami segíteni fogja a munkások problémáinak megoldását. Tevékenyen közreműködünk abban, hogy az SZDSZ politikai munkáját megújítsa. Támogatjuk a szakszervezeti mozgalom egységét és együttműködését, a béke és enyhülés biztosítását a világ minden részén. SZAKSZERVEZETI VILÁGKONGRESSZUS HAVANNA-1982 Jubileumi vetélkedő a MEDOSZ-ban A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége megalakulásának 75. évfordulója alkalmából az év elején szellemi vetélkedőt hirdetett az ágazathoz tartozó üzemek és intézmények, valamint termelőszövetkezetek szocialista és szocialista címért küzdő brigádjai részére. Azzal a céllal, hogy a MEDOSZ tagsága megismerje a földmunkások és kubikusok küzdelmes életét, a harcokban élenjáró veteránjainak tevékenységét, a mozgalom hagyományait. Szombaton, a MEDOSZ székházában lebonyolított országos döntőn a megyei győztes csapatok — összesen, 20 brigád — mérték össze tudásukat. A zsűriben helyet foglalt a földmunkás-mozgalom történelmének tanúja, Hunya István, a MEDOSZ elnöke. A döntő győztese a Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat November 7. Szocialista Brigádja lett. A második helyen az Ipolyvidéki Erdő- és Fagazdaság Gagarin Szocialista Brigádja, a harmadikon a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet Széchenyi Szocialista Brigádja végzett. A díjakat dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára adta át. LV. A NÉP SZOLGÁLATÁBAN 75 éve született Sebes István A szeghalmi tanító nyolc gyermekéből hat — Sebes Pál, Sándor, László, István, Imre és György — a forradalmi munkásmozgalom európai hadszíntereinek legkülönbözőbb pontjain harcolt a dolgozók jogaiért, a kizsákmányolás megszüntetéséért, a fasizmus visszaszorításáért, majd megsemmisítéséért, az elnyomottak felszabadításáért. A fasizmus felett aratott győzelmet hárman nem érték meg, s közülük Pál szovjet, László német, György spanyol földben nyugszik. Sebes István 1906. december 15-én Szeghalmon született, és a kárpitos mesterséget tanulta ki. A szakszervezetnek, a Famunkások Országos Szövetségének 1922- ben lett tagja. A famunkások akkor vívták egyik legnagyobb bérmozgalmukat a tőkésekkel szemben: „Az éhhalál mezsgyéjén vergődő munkások, miután a veszett irammal rohanó drágaság már egészen apróra sorvasztotta a mindennapi kenyéradagot, munkabéremelésért fordultak a munkáltatókhoz. Ez volt az ürügy a régen tervezett letörési hadjárat megindításához ... és ahelyett, hogy a munkások jogos igényeit kielégítették volna, megkísérelték volna az érdekek méltányos összeegyeztetését, üzembe helyezték a kormány segítségével jó előre felszerelt hatalmi apparátusukat, 60—70 000 ember kezéből ütötték ki a termelőszerszámot, három-négyszer annyi embertől vonták meg az élet lehetőségeit — mert a munkások termelő munkájuk ellenében kenyeret igényeltek” — írta a Famunkások Szaklapja 1923. március elsejei száma. Sebes Istvánt nemcsak a forradalmi harc útját választott testvérei, hanem a korán szerzett keserű tapasztalatok is azok közé a kommunista munkások közé vezették, akik bátran szembeszállva a kegyetlen terrorral, küzdöttek a proletárok emberibb életéért. A KMP-nek és a KIMSZ- nek 1926-ban lett tagja és egy évvel később már titkára az ifjúkommunisták központi bizottságának. A KIMSZ az 1920-as évek végén — a KMP-től kapott megbízás szerint — elsősorban arra törekedett, hogy a munkások legális sport- és kulturális egyesületeiben erősödjék a forradalmi irányzat, és e szervezetekben mind nagyobb tere legyen az illegális pártmunkának. A Kommunista Ifjúsági Internacionálé 1928. augusztus 20-a és szeptember 18-a között Moszkvában tartott V. kongresszusán Sebes István képviselte a magyar ifjúkommunistákat. Hazatérése után nem sokkal, 1929 februárjában — jóllehet ekkor már illegalitásban élt —, a rendőrség felderítette és letartóztatta. A bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte. Szabadulását követően ismét a KIMSZ KB titkáraként dolgozott. Ebben a tisztségben vett részt a KMP KB 1932 májusában megtartott plenáris ülésén, ahol a szociáldemokratákkal kialakítandó, „alulról való egységfrontról” hozott határozatot a Központi Bizottság. A KMP Központi Bizottsága javaslatára 1933-ban egy évre — illegális körülmények között — Moszkvába utazott tanulni. A marxizmus—leninizmus elmélyültebb tanulmányozása, pártmunkási ismereteinek bővülése alkalmassá tette arra, hogy visszatérése után ő lássa el a KMP budapesti bizottsága titkári teendőit. A rendőrség 1936 elején tartóztatta le másodszor, és már csak akkor válik szabad emberré, amikor az ország felszabadul. A szabad Magyarországon, akár a pártközpontban, akár a különböző állami intézményekben dolgozott, minden területen a szocialista haza fáradhatatlan harcosaként végezte munkáját. Tagja volt a párt Központi Ellenőrző Bizottságának és az országgyűlésnek. 1959-től haláláig, 1966. december 2-ig hazánk bécsi nagyköveteként dolgozott. Végh Oszkár • •Ösztönözni és segíteni a tehetséges fiatalokat A SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztály szervezésében tegnap ültek össze az érintett főhatóságok, a szaktárcák, a KISZ KB, a szakmai szakszervezetek képviselői és a SZET-igazgatók. Napirenden a SZÉT 1982/83. tanévi iskoláztatása szerepelt. Elfogadták az iskoláztatásra kijelölt vállalatok címjegyzékét, körvonalazták a tájékoztatás, a felvilágosító és meggyőző munka célját, főbb irányait és tartalmát. A sikeres iskoláztatás fő követelményeként jelölték meg, hogy a pályázni szándékozó fiatal szakmunkások vállalkozásuk erkölcsi, politikai, emberi, anyagi vonatkozásait egyaránt még a pályázat megtétele előtt megismerjék. Időt kell biztosítani számukra ahhoz,hogy számot vessenek önmagukkal, családi, anyagi körülményeikkel, emberi kvalitásukkal, fiziológiai és pszichikai teherbírásukkal. A reális önismereti számvetés nélkülözhetetlen a nagy erőfeszítést, sok lemondást, szigorú követelményrendszert és politikai elkötelezettséget hordozó munkához. A címjegyzékben tovább bővült az iskoláztatásra kijelölt vállalatok köre. Új vonás, hogy az ipari szaktárca a címjegyzékben feltüntetett vállalatokon túl — a hatáskörébe tartozó minden más vállalat fiatal szakmunkásai számára is biztosítja a pályázat lehetőségét. , Társadalmi, gazdasági életünk minden területén a minőségi követelmények kerültek előtérbe. A szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamain és a továbbtanulásban is ezeket a vonásokat kell erősíteni. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták, hogy a küldő vállalatok a SZET-tel kapcsolatos feladataikat nem „tudhatják le” a pályázatok megtételével. Ez ugyan rendkívül fontos, de csak egyik mozzanata a SZÉT négy-hat esztendős folyamatának. Sőt, ezen túl is, mert a SZÉT teljes értelme és igazi célja csak az ismételt munkába állás után realizálódik a gyakorlatban. E hoszszú folyamatban a vállalatok nem lehetnek passzív szemlélői az egyéni erőfeszítéseknek, nem lehetnek részvétlenek a gyakran gondokkal, megpróbáltatásokkal küzdő szakmunkásaikkal szemben, akiket arra választottak ki, hogy diplomás szakemberként, magasabb poszton szolgálják és képviseljék a vállalat érdekeit. A SZET-ben kifejeződő társadalmi cél csak úgy realizálódhat teljességében, ha a küldő vállalatok mindvégig biztos és szilárd támaszként állnak a tanulmányaikat folytató szakmunkások és a visszatérő diplomások mögött. Segítik vállalkozásukban, ösztönzik tehetségük kibontásában. A tanácskozás egyben a SZÉT 1982/83. tanév iskoláztatásában a pályázati szakasz kezdetét is jelenti. Körültekintően, a dolgosok javaslatainak figyelembevételével Két szakma elnöksége az ötnapos munkahétről Egyetlen gyáregység kivételével január 1-től a ruhaipari vállalatok is beállnak az ötnapos munkahétre áttérők népes táborába. Az egy műszakosok az új esztendőben heti 42, a két műszakosok eltérő munkarendben heti 40, 41, illetve 42 órában igyekeznek majd teljesíteni a rájuk mért feladatokat. A ruhaipari ágazatban — akárcsak másutt ezekben a hónapokban, hetekben — az aggódás és a bizakodás hangjai váltják egymást: sikerül-e? E kérdésre keresett választ a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége, amikor közelmúltban megtartott ülésén az átállás előkészítésének tapasztalatait vitatta meg. Mindenekelőtt leszögezte, hogy a vállalatok többsége szabályszerűen, a minisztertanácsi határozat, illetve az Ipari Minisztérium és a ruhásszakszervezet irányelvei alapján készítette elő az áttérést. A dolgozók véleményeit, javaslatait tükröző programokat október 1-ig bizalmi testületi üléseken is megtárgyalták. Nagy segítséget jelentett az előkészítő munkában az a nyári értekezlet, amelyet a szakszervezet titkársága a vállalati vezérigazgatók, munkaügyi vezetők, vszb-titkárok, vszb-k közgazdasági bizottságainak vezetői részére tartott. A megrövidülő munkahét gondolata kedvező fogadtatásra talált a dolgozók többségének körében, mindazonáltal többen aggodalmuknak is kifejezést adtak, jelezvén, hogy néhány régtől megoldatlan probléma — mint az ütemtelen anyagellátás, a munka szervezetlensége, az elavult gépek, a gyáregységekönálló hatáskörének hiánya például a munkanormák változtatásához — gátolja az áttérés programjának megvalósítását. Mivel lehet pótolni a kieső munkaidőalapot? A lehetőségek skálája széles. A gépesítés, a korszerűbb munkaszervezés, az egész és törtnapi hiányzások csökkentése, a dolgozók teljesítményének növelése, megannyi hasznos tartalékok, melyek jórészt benne is szerepelnek a vállalatok intézkedési terveiben. Különös hangsúlyt helyezett az elnökség a bérezéssel kapcsolatos kérdések vizsgálatára, nevezetesen arra, hogy milyen mértékben kívánják emelni az időbéres, illetőleg a teljesítménybérben dolgozók bérét Megnyugtató, hogy a gyárak egy részében a béremelés mértéke a munkaidőalap-csökkenéssel közel megegyező, több helyen viszont csupán a kieső idő felének arányában kerül sor a bértétel emelésére. Az intézkedési programok végrehajtása fontos feladatot ró a szakszervezeti szervekre is, elsősorban annak megértetését, tudatosítását a dolgozók és a vezetők körében egyaránt, hogy az áttérés az eddiginél felelősségteljesebb, lelkiismeretesebb, színvonalasabb munkát igényel mindenkitől. A gazdasági vezetőktől egyebek között a kellékgyártó vállalatokkal való kapcsolat javítását, a jó munkára épülő ösztönzési rendszer kidolgozását, a munkavégzés még szervezettebbé tételét, az üzletkötési rendszer továbbfejlesztését, a szállítási fegyelem fokozását. Az szb-k és vszb-k felelőssége sem lesz kevesebb, hiszen a dolgozók érdekvédelmi szerveiként minden változtatást figyelemmel kell kísérniük, sőt véleményezniük és megindokoltatniuk, s fel kell készülniük a várhatóan megnövekedő dolgozói javaslatok, panaszok fogadására, orvoslására. Az előkészítés — akárcsak másutt — a ruházatiparban is csupán a jövő év első hónapjaiban vizsgázik valójában. Amit azonban az elnökség az áttérés programjaiból eddig kiolvashatott, az bizalomra adhat okot. Nyílt titok: az ötnapos munkahétre való áttérés legalább annyi gondot hozott, mint amennyi örömöt. Ez derül ki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének, valamint az Ipari Minisztériumnak abból a jelentéséből is, amelyet a szakszervezet elnöksége megvitatott és elfogadott. A bőr-, szőrme- és cipőiparhoz tartozó vállalatok mindegyike az új esztendőben tér át az új munkarendre, a felkészülés programja azonban, természetesen, jóval előbb elkészült, a tervezetek már ősz elején eljutottak a felügyeleti szervhez, illetve a körösszakszervezethez. Az elemzés szerint a programok elsősorban a munkaügyi feladatok megoldására való törekvéseket tükrözik, az önerő biztosításának feltételei nem elég meggyőzőek. A kieső idők pótlására tett és teendő vállalati intézkedések sok esetben elnagyoltak, hiányosak. A vártnál gyengébbnek tűnik a termelékenység fejlesztésére, a műszaki színvonal emelésére irányuló vállalati tevékenység. A legkönnyebben feltárható tartalék egyelőre a munkafegyelem javításában rejlik. Az összesített értékelő adatok alapján az ötnapos munkahétre való áttérés a cipőiparban 22 ezer főt, a bőr- és szőrmeiparban 15 és fél ezer dolgozót érint, a tényleges munkaidőalap-csökkenés a cipőiparban 6,2, a bőr- és szőrmeiparban 4,2 százalék, együttesen közel 4000 óra. A kieső munkaidőalap pótlását a bőr- és szőrmeiparban elsősorban a műszakon belüli veszteségek csökkentéséből kívánják fedezni, a cipőiparban viszont nagyobb hangsúlyt fektetnek a műszaki intézkedésekre; a kieső időalap 28,1 százalékát szeretnék ily módon pótolni. A szabadnapok kiadását — közmegelégedésre — a legtöbb helyen szombatra ütemezték, s a feszültségek elkerülése érdekében a lehetőséghez mérten igyekeztek megtartani az eredeti munkakezdési időpontokat, a dolgozóknak közel fele a megszokott időben bélyegez majd. A vállalati szakszervezeti testületek fontos politikai és érdekvédelmi feladatnak tekintették az ötnapos munkahétre való áttérést, s ennek megfelelően vettek részt annak előkészítésében. Az intézkedési tervek — a szakszervezeti bizottságok állásfoglalásaival kiegészítve —, a bizalmiak közreműködésével, időben eljutottak a dolgozókhoz, akik konkrét véleményeket, javaslatokat fűztek az áttérés megvalósításához. Az átállás programja többnyire tetszést váltott ki a dolgozók körében, ugyanakkor sok helyütt kifogásolták a megoldás módjait. A munkások ebben a szakmában sem látják biztosítottnak a zavartalan anyagellátást, aggódnak a várható állások, a kieső idő miatt, az önerőből történő áttérés zálogának elsősorban a munka- és üzemszervezés fejlesztését, a műhelyek, üzemek műszaki színvonalának emelését, a munkafegyelem következetes javítását tartják. Nem megnyugtató számukra, hogy az egészségre ártalmas munkaterületeken megnő a napi benntartózkodás ideje, s még nem látják biztosítottnak a szolgáltatások, a munkába járás helyzetét, a gyermekintézmények nyitvatartási rendjének módosítását. A szakszervezeti testületek segítségével, a dolgozók aktív közreműködésével elkészített átállási programok — noha többnyire megfelelően képviselik a vállalatok és a kollektívák érdekeit — még korántsem tekinthetők minden tekintetben véglegesnek. A szakszervezeti szervek fontos, napi feladata — a feltételek megteremtésének további segítése, a dolgozók érdekeinek képviselése, lehetőségteremtés a megnövekedett szabad idő hasznos eltöltésére. H. I.