Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)
1981-12-02 / 282. szám
NÉPSZAVA 1981. DECEMBER 2., SZERDA A szakszervezeti társadalmi ellenőrzés tapasztalatai Haz szárít a szerződés ? A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának 400 ellenőre két hónapon át 207 szerződéses boltot és vendéglátóhelyet keresett fel, hogy tájékozódjék: ezek az új vállalkozások betöltik-e a lakosság ellátásában azt a szerepet, amit elvárnak tőlük. Megvizsgálták azt is, hogy a bérleti szerződéses feltételek mennyiben segítik elő az új forma megerősödését, elterjedését, s hogy a boltok milyen segítséget kapnak működésükhöz? A Zöldért szerződéses boltjai — állapították meg az ellenőrök — a korábbinál jobban alkalmazkodnak a lakosság igényeihez. Az esti órákban például tovább tartanak nyitva. Sokan panaszkodnak azonban arra, hogy a Zöldért gyakran késedelmesen szállít, és az áru minősége is kifogásolható. A boltosoknak mintegy fele ezért a Bosnyák téren vásárol, az árut is maga szállítja. Ami a szerződésben foglalt fizetési feltételeket illeti, a megkérdezettek 83 százaléka az átlagos forgalomhoz viszonyítva ezt magasnak tartja. Két bérlő ezért a szerződés felbontását latolgatja, ketten pedig képtelenek voltak befizetési kötelezettségüknek eleget tenni. A bérleti rendszerben működő fűszer- és zöldség-gyümölcs üzletek zavartalan működésének feltételei még nem biztosítottak — tapasztalták az ellenőrök. Gondjaik vannak például az árubeszerzésnél (lisztes áru, konzerv, étolaj). A FÜSZÉRT raktáraiban a magánkereskedők részére kialakított részlegnél — úgy tapasztalták — hátrányosabb helyzetben vannak az állami boltokkal szemben. Megrendeléseiket a szeszipar is rendszertelenül és nem a kért mennyiségben szállítja. Kisebb mennyiséget nem hajlandók kiszolgálni. A göngyöleg visszaszállítása is rendszertelen, és az árát csak 1 hónap múlva utalják át. Többen kifogásolták: akkor kapnak olcsóbb árut, ha drágábbat is vesznek. A Budapest Tejipari Vállalat az egyik legkészségesebb szállítójuk, de a lejárt szavatosságú, a zacskóhibás tejet nem veszik vissza. Ha ezen nem változtatnak, kénytelenek lesznek beszüntetni a tejárusítást. A forgalom növelése érdekében néhány boltban olyan cikket is árusítanak, amire nincs engedélyük, például játékot. A dohány-, háztartási és illatszerboltok bérlőinek egy része is a nem megfelelő áruellátásra panaszkodik. Importcikket többnyire nem, vagy csak igen keveset kapnak. Némelyik nagykereskedelmi vállalat csak árukapcsolással akar szállítani. Sok a hiánycikk, például a tisztítószerek, a festék- és vegyi áruk. E boltok bérlői joggal elvárják az olyan áruellátást, mint amilyet az állami üzletek részére biztosítanak. A bérleti feltételeket különbözően ítélték meg. Többen az ötéves időszakot rövidnek találják, mert képtelenek nagyobb anyagi befektetésre. Egyikük a II. kerületben azt kifogásolta, hogy a szerződés megkötése után emelték a bérleti díjat. Az ellenőrök találkoztak olyan esetekkel is, amikor a bérlőnek olyan díjakat is kell fizetnie (neon), ami nincs is benne a szerződésben. A Röltex-troltok bérlői a megrendelt áruk szállítási határidejét a tőkéjükhöz viszonyítva — igen hosszúnak tartják; forgalmukat erősen csökkenti a harisnya, zokni és kötöttáruk hiánya. A kisiparosok szállítanának nekik sok mindent, de nem hajlandók számlát adni. A bérbe vett vendéglátóhelyeken — ez a szakszervezeti társadalmi ellenőrök tapasztalata — a kiszolgálás udvarias, kulturált és gyors, s a létszám a korábbinál lényegesen kisebb. A vállalkozók gondot fordítanak üzletük jó hírnevére, hogy ezzel is növeljék a forgalmat. A fogyasztói megkárosítás is lényegesen ritkábban fordul elő, és ezek is jelentéktelen összegűek voltak. Nem szándékosságból, inkább gondatlanságból adódtak. A vendéglátóhelyek bérlői a szerződés feltételeit kevés kivétellel teljesíthetőnek tartják. De akadtak kifogások is: például a berendezések értékét nem az állapotuknak megfelelően vették fel. A szerződést júniusban kötötték meg, ennek ellenére a dolgozók egész évi szabadságát ezután kellett kiadni. Többségük az igényeknek megfelelően bővítette választékát és változtatta meg a nyitva tartás idejét is. Árubeszerzésük 70—80 százalékát vállalatukon keresztül bonyolítják le. A szakszervezet társadalmi ellenőrei a tájékozódás során levonták azt a következtetést, hogy az új üzemeltetési és elszámolási formában működő boltok és vendéglátóhelyek bérlői általában arra törekednek, hogy a velük szemben támasztott követelményeknek megfeleljenek. Persze, akadnak kivételek is, olyanok, akik meggondolatlanul, megfelelő szakmai felkészültség nélkül vállalkoztak a kereskedésre. Ez az új üzemeltetési forma még a kezdet kezdetén tart. A vállalkozók még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, elképzeléseik még kialakulóban vannak. S hogy meg is valósíthassák azokat, még nagyobb támogatásra van szükségük, főleg a kisboltok bérlőinek. Bán Ernő Cikkünk nyomán Válasz „Az elmaradt ebéd’9-re Az elmaradt ebéd címmel lapunk november 3-án beszámolt arról, hogy a Kecskeméti u. 15-ben egy idős hölgy 3. emeleti konyhája leszakadt, és csupán a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a lakó, aki főzés közben hirtelen a 2. emeleten találta magát, épségben megúszta a balesetet. Szerkesztőségünk a napokban levelet kapott az V. kerületi IKV műszaki igazgatóhelyettesétől, Ács Istvántól, aki egyebek között így indokolta a történetet: a felújítás elvégzésére a Fővárosi 4. sz. Építőipari Vállalattal kötöttek szerződést, akik 1980. július 1-re ígérték a munkálatok megkezdését, ám a valóságban csak 1981. február 2-án vonultak fel. Ezt követően derült ki, hogy abauxitbeton miatt az eredeti felújítási dokumentáció kiegészítésre szorul, ugyanis statikai megerősítésekre is szükség van. Az építők leálltak, s jóllehet a tervkiegészítést április végén megkapták, a munkát ekkor sem folytatták. A műszaki igazgatóhelyettes közlése szerint az V. kerületi IKV május 12-én utasította a kivitelezőt az emeletek aládúcolására, de erre nem került sor. Pontosabban csak a november 1- én bekövetkezett — s lapunkban hírül adott — esemény után. Az olvasó ezután joggal kérdezheti, milyen szerződés az, amit nem tart be az egyik fél? Ám nyilván annak a műszaki tervdokumentációnak a komolyságát is megkérdőjelez, amelyikről az első lépésben kiderül: ki kell egészíteni, mert az épület alapvető tulajdonságát, állapothatározóját figyelmen kívül hagyták a terv megalkotói. (szabó) Az óbudai piacon őgyelegve, mellettem — hangos vigyázat! kiáltásokkal — banánnal megrakott targoncát tolt egy férfi. Az emberek tüstént felfigyeltek a ritkán kapható csemegére, s hallgattam az egyre türelmetlenebb megjegyzéseket: mire várnak, miért nem mérik már azt a banánt?! A duzzogó hangulatban olajat öntött a tűzre egy másik, sötétkék overallos férfi (láthatóan a piaci alkalmazottak köréhez tartozott), aki már az árusítás megkezdése előtt válogatni kezdte a banáncsomókat. Kiemelte a ládából a fürtöket és kettéosztotta az érettebb, szép sárgákat a háta mögé rakta (magának, ismerőseinek), az éretlenebb, zöldeket pedig rátette az elárusítóasztal almáira, káposztáira, karfioljaira, félreérthetetlenül jelezve, hogy ezek mehetnek a sorbanállóknak. — Annak jut, annak mindent lehet, aki a húsosfazék körül van? — kiáltotta oda egy idősebb ember. — Miért ne? — kontrázott a kipirult arcú, testes elárusítónő. — Máshol talán nem így csinálják? Mindenütt így megy. Nekünk ez a húsosfazekunk, mi ebből merítünk. Válogatott banánjaink Miért kapják fel mindjárt úgy a vizet? Mintha maguk nem ezt csinálnák?! A kardos menyecske abban a tudatban, hogy jól eligazította a hőbörgő sorbanállókat, kegyesen kihirdette: tessék, most már lehet kérni. De mielőtt elkezdte volna a kimérést, még odasúgta válogatós cimborájának: Józsi, menjen a húsosokhoz és szóljon neki, hogy van banán. S még utánakiabált a hírvivő overallosnak: szóljon a Rózsi néninek is, tudja, aki múltkor a mézet hozta. Aztán, a csillapuló morajban, megindult a banánmérés. Én is megkaptam a magamét. Hónom alatt a papírzacskóba csomagolt déligyümölccsel, magamban a banánvásárlás hervasztó élményével hazafelé baktatva azon tűnődtem, hogy is van ez a húsosfazékdolog? Valóban úgy van, hogy mindenütt azok vesznek belőle először, és kedvük szerint, akik a közelében helyezkednek el? Ezen az alapon az kap színházjegyet, aki barátja, rokona a pénztárosnak vagy valamelyik színházi bennfentesnek? Az egyetemi felvételnél az élvez előnyöket, akinek az egyetemi tanárok között ismerőse van? Csak az kerülhet a külföldre utazó delegációba, akit „jól” ismernek a küldöttség összeállítói? Netán így lehet (de legalábbis könnyebb) üdülőbeutalóhoz, telefonhoz, uram bocsá’, lakáshoz jutni? Más fontos ügyeink elintézéséhez is személyes ismeretség szükséges? Ilyenek lennénk? Ha igen, belenyugodhatunk-e? Ha nem, miért nem cáfoljuk meg? Felháborodunk, ha Mikszáth és Móricz regényeiben, színműveiben a sógorságot-komaságot látjuk-olvassuk, de miért nem teszünk ellene itt és most, amikor megváltozott újjáéledését és burjánzását tapasztaljuk? Jobb tanácsot nem adhatunk egymásnak, mint azt, hogy e szemlélet és magatartás túlzásai elleni küzdelmet önmagunkkal kezdjük. Mert mit csináljon az, akinek éppen ott nincs ismerőse, ahol valamilyen banánt mérnek? Bár kis ország vagyunk, de azért mindenkit nem ismerhetünk. Kárpáti Sándor A korszerű technika és a béke írta: Csáki Lászlóné, a Postások Szakszervezetének főtitkára Amint a múlt század első felében lezajlott ipari forradalom rendkívül nagy hatást gyakorolt a posta fejlődésére, megteremtve a lehetőséget a postai küldemények tömeges és olcsó szállítására, majd az elektromosságnak a hírek továbbításában való hasznosítására, úgy a századunkban lezajló tudományos-technikai forradalom (nevezhetjük akár második ipari forradalomnak is) szintén nagy lendületet adott a klasszikus postát, a távíró- és a távbeszélő-szolgálatot, sőt a világnak igen sok részén a műsorszórást is immár egységes rendszerbe foglaló hírközlés korszerűsödésének. Csakhogy amíg a múlt századi ipari forradalom az akkori civilizálódott társadalmakban fejtette ki kedvező (más oldalról hátrányos) hatását, a mai fejlődés — ha a különböző társadalmi berendezésű és földrajzi adottságú országokban más-más mértékben és módon, s többnyire bizonyos időeltolódással is — nem hagyja érintetlenül a világ legeldugottabb zugát sem. Hagyományosan jó kapcsolatok A posta a technikai és társadalmi fejlődésből nemcsak azáltal vette ki részét, hogy mindig is igyekezett a legkorszerűbb eszközöket alkalmazni, hanem a fejlett technikai berendezések igénybevételével szolgáltatásait olcsóvá, mindenki számára hozzáférhetővé tette, s működési területét az országhatárokon, világtengereken túlra kiterjesztette. A hajdan uralkodókat és kiváltságosokat kiszolgáló szervezet demokratikus intézménnyé vált. Nemzetközi jelentőségére utal az a tény is, hogy a postához kapcsolódik a legrégebbi két szakmai világszervezet, a több mint százéves Egyetemes Postaegyesület és idősebb testvére, a Nemzetközi Távközlési Egyesület. Ma mindkettő az ENSZ szakosított intézményeként működik. A szakma hagyományos jó nemzetközi kapcsolatai nem maradhatnak hatástalanok a dolgozók és az érdekeiket védő szakszervezetek egymás ügyei iránt való érdeklődésére sem. Csakhogy az említett nemzetközi szakmai szakszervezetek, miközben tanácsadó testületeik útján — amelyekben képviselettel rendelkeznek a híradástechnikai ipar multinacionális hatalmas vállalatai is — egységes és gazdaságosan működtethető, fejlett világhálózatok kialakítására törekszenek, elsősorban a szolgáltatások jövedelmezőségére összpontosítják figyelmüket, s kevesebb vagy egyáltalán semmi gondot nem fordítanak a fejlődésnek a dolgozókra gyakorolt hatására. Márpedig ez a hatás más és más formában minden társadalomban érvényesül. Közös gondok A politikai berendezkedéstől függő ellentétes következmények mellett azonban igen sok azonos gondot okozó, az életvitelt megváltoztató vagy erősen módosító befolyás éri a korszerű technikai eszközökkel a világnak bármely táján dolgozó embert. Ezek a körülmények magukra vonják a szakszervezetek figyelmét, és nemzetközi együttműködésre, közös fellépésre serkentik őket. A szakszervezetek azt vallják, hogy a technikai fejlődéstől nem szabad félni, sőt elő kell segíteni azt, hiszen az emberiség kulturális, gazdasági és társadalmi előrehaladása ma már elképzelhetetlen a termelékenyebb, a megerőltető és az egyhangú műveleteket kiküszöbölő, az emberek kényelmét szolgáló műszaki eszközök nélkül. Ámde előrelátón fel kell mérni a fejlődésnek minden olyan mellékhatását, ami helyenként veszélyezteti a foglalkoztatottságot, másutt munkaerőhiányt idéz elő, vagy szükségessé teszi jelentős dolgozórétegek átcsoportosítását, ezzel összefüggésben átképzését, általános érvénnyel pedig eddig nem ismert gondokat vet fel a munkakörnyezet, az egészségvédelem és a munkabiztonság kérdésében. Gépesítés és automatizáció A dolgozók elvárják a szakszervezetektől, hogy érdekeiket e téren is megvédjék, a szakszervezetek pedig felismerték a cselekvés szükségességét, amire őket a dolgozók bizalma is kötelezi. Együtt kell gondolkozni, közösen kell meghatározni a teendőket és szolidárisaknak kell lennünk mások nehézségeit látván. A közalkalmazottaknak és a rokonszakmabeli dolgozóknak a Szakszervezeti Világszövetségen belül működő nemzetközi szövetsége ezért vette fel programjába a gépesítésnek és az automatizációnak a postai és távközlési dolgozók élet- és munkakörülményeire gyakorolt hatásával foglalkozó témát. Megtiszteltetés számunkra, hogy a nemzetközi szövetség a magyar Postások Szakszervezetét bízta meg a téma sokoldalú nemzetközi megvitatásának előkészítésével, és kérte fel a kérdést tárgyaló konferencia megrendezésére. Szakszervezetünk felkészült a nagy feladatra, s egy szűkebb körű nemzetközi munkabizottsággal karöltve — többek között egy, a fővárosunkban megtartott előkészítő megbeszélés során —, kidolgozta a tárgyalási anyagot, s a nemzetközi szimpozionnak ajánlásaként előterjesztendő határozattervezetet. Szakszervezetünk az eszmecserére nemcsak a nemzetközi szövetség tagszervezeteit hívta meg, hanem a más nemzetközi egyesüléseknek a postai és távközlési dolgozókat tömörítő szakszervezeit is. A megbeszélés tárgyának jelentőségére utal többek között az a körülmény is, hogy az olasz postások mindhárom szakszervezete érdemesnek tartja részvételét. Nagy várakozással tekintünk tanácskozásunk elé, remélve, hogy sikerül a vitatott kérdésekkel kapcsolatos tapasztalatokat maradéktalanul kicserélni. Bízunk abban is, hogy a tárgyalás légköre lehetővé teszi a felvetett gondok megoldására olyan, mindenki által elfogadható irányelvek, ajánlások kidolgozását, amelyek erősítik a szakszervezetek egységes gondolkodását, és a dolgozók érdekében kifejtett munkáját. Közös álláspontként szeretnénk elfogadtatni az értekezlet résztvevőivel azt az alapigazságot, hogy a világ dolgozói a technikai fejlődés vívmányait, előnyeit csak békés viszonyok között élvezhetik. Ezért a magyar delegáció nevében az értekezletnek azt ajánljuk, hogy e véleményünket a tanácskozásunkról kiadandó közös közleményünkben is nyilvánítsuk ki. Pályázati eredményhirdetés a MUOSZ-ban Kedden a MUOSZ székházában került sor A dolgozó ember védelmében címmel kiírt munkavédelmi sajtópályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására. Főcze Lajos, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője értékelte a beküldött pályamunkákat. Elismeréssel és köszönettel szólt a magyar sajtó, rádió és televízió munkavédelmet segítő tevékenységéről, a havi mintegy 200, munkavédelemmel foglalkozó cikk, riport, rádiós és televíziós műsor hatásáról, visszhangjáról. Ezután átadta a bírálóbizottság által odaítélt díjakat. A Magyar Rádió és Televízió munkatársai közül első és második díjat kapott öszszevontan és megosztva Forró Tamás, Kapusi Rózsa és Várkonyi Balázs. Napilapoknál dolgozó újságírók közül első és második díjat kapott összevontan és megosztva Gyémánt Mariann, az Esti Hírlap, Szalai Mária, a Pest megyei Hírlap és Zsidai Pál, a Népszava munkatársa. Ma nemzetközi postásszakszervezeti tanácskozás kezdődik Budapesten Postás nemzetközi szakszervezeti tanácskozás kezdődik szerdán a SZOT székházában. Témáját — a technikai haladás hatása és következményei a dolgozók élet- és munkakörülményeire — a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Nemzetközi Szövetsége (ide tartoznak a postások is) azért tűzte napirendre, mert a napjainkban lezajló tudományos-technikai forradalom nem csupán lendületet ad a postaforgalmi, a távíró- és távbeszélő-szolgálat, valamint — az űrtávközlés megjelenésével — a rádió és televízió szórási fejlődésének, de egyben gondokat is jelent a postai dolgozók számára, amelyekkel a szakszervezeteknek valamennyi országban foglalkozniuk kell. Oly módon is, hogy az egyes országok szakszervezetei kicserélik tapasztalataikat. Erre alkalom a ma kezdődő tanácskozás, amelyen 22 országból 25 szervezet képviselői vesznek részt. A tanácskozás céljáról és előkészítéséről kedden tartottak sajtótájékoztatót, ahol Csáki Lászlóné, a Postások Szakszervezetének főtitkára és Luis Vianne, a nemzetközi szövetség posta- és távközlési tagozatának főtitkára válaszolt az újságírók kérdéseire. Csáki Lászlóné hangsúlyozottan szólott arról, hogy egy hete tartottak tanácskozást Genfben az európai szakszervezeti szövetségek vezetői a technika és a fegyverkezés hatása a dolgozókra témakörben. Ezen a tanácskozáson jelentős ajánlások születtek, amelyek természetesen arra inspirálják a szakma szakszervezeteinek képviselőit is, hogy szót váltsanak a meghatározott témán kívül más fontos, valamennyi postás dolgozót is érintő általánosabb kérdésről, nevezetesen a technikai haladás és a béke összefüggéseiről, a béke biztosításának nemzetközi feladatairól.