Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)

1981-12-15 / 293. szám

6 KORUNK EMBERE Bármennyire is stílusos sze­retnék lenni, aligha mond­hatnám Vörösmartyval: „Ho­vá lépsz most, gondold meg, óh tudós’’, mert a Békéscsa­bai Megyei Könyvtár átme­netileg csak raktárakban lé­tezik, amíg a régihez hozzá­épül az új. A legértékesebb könyvek azért itt szoronga­nak egy „albérleti” szobában együtt az igazgatóval, Lipták Pállal. De ez a boldog nyo­mor, mert ennek célja van. Az új, modern épület a könyvtáralapító Lipták Pál életművét teljesíti be. Lipták Pál Kossuth-díjas könyvtáros. És — mint mond­tam —: könyvtáralapító! Te­kintélyes életút. Mégis, az utcán egy ősz hajú bohém benyomását kelti, beszélge­tés közben pedig a művész­lelkű tudóst ismerhetem meg. Megismerhetem? Rejtőzkö­dően szemérmes, gyanakszik minden kimondott szavára; tudja, hogy az félrevezető is lehet. Akkor hát mit kezd­jek most én ezzel a gyanak­vással, amelyet tiszteletben kell tartanom? Ürítem po­haram a Kossuth-díjra, és többet nem beszélünk róla. „Hová lépsz most, gondold meg, óh tudós” — több mint harminc éve mindennap ... — Az biztos, hogy a könyv­tár életemnek egy része — mondja Lipták Pál. — Min­den napom nyolc vagy tíz órája itt telik el. Ezt az időt igyekszem úgy eltölteni, hogy személyes hasznomra is vál­jék. Tehát hazudnék, ha azt mondanám, hogy én jó hiva­talnok vagyok, aki reggeltől estig aktákat gyárt. Ma is tu­dok örülni az új könyvnek. Amíg lehet, itt tartom az asz­talomon, most még én örü­lök neki egy kicsit — gondo­lom —, aztán majd az olva­sók. — Hogyan történt a könyv­táralapítás? — Az államosított magán­­könyvtárakból súlyra érkez­tek a könyvek. Volt köztük értékes, és volt használhatat­lan. Azután meg kellett ha­tározni az új könyvtár pro­filját, s e szerint építeni to­vább. Így értük el, hogy nem csupán két-, háromszázezres könyvhalmaz áll a hátunk mögött, hanem amink van, az megközelíti a gyűjtőkör­ben kijelölt állományt, ma­gán viseli a gyűjtemény is­mérveit. Értékes anyagunk van például a visszapillantó irodalomból is, ugyanakkor fáradságos munkával igyek­szünk beszerezni azokat az új könyveket, amelyek a mi profilunk nélkülözhetetlen darabjai. Nem vidéki könyv­tár ez. Vagy ha igen, akkor pótolni képes a mi városunk­ból hiányzó tudományos in­tézetek, felsőoktatási intéz­mények szakirodalmát is. Ezt a gazdag, választékos anya­got, sajnos, együtt soha nem láttuk még, hisz amióta lé­tezik ez a könyvtár, mindig helyhiánnyal küszködik. Mindannyian arra várunk, hogy majd, ha az új könyv­tár felépül, akkor sikerül ámulatot kiváltanunk. Rövid csönd. Az igazgató az asztal lapját nézi, majd azt mondja: — Tudja, mulatságos, az én irodámban sosem volt nap­fény. Úgy terveztük az új épületet, hogy az igazgatói szoba napfényes legyen. De hát az már másé lesz... szó­val, a nyugdíjhoz érek addig­ra, de ezt... ezt talán hagy­juk! Próbál menekülni a nyil­vános megrendüléstől. Ben­nem pedig feltolakszik a fel­háborodás: miért nem enged­jük, hogy teljes lehessen egy emberi élet? Lipták Pál gyor­san eltéríti magát a veszé­lyes terepről: — Azt mondtam, hogy büszkék vagyunk arra az ál­lományra, amelyet itt meg­teremtettünk. De legalább ennyire büszkék lehetünk azokra az ötletekre, módsze­rekre, amelyek tőlünk indul­tak el, és rövid, néhány év leforgása alatt általánossá váltak az egész országban, merőben megváltoztatva a könyvtári légkört. Az intéz­ményi légkörhöz hozzá tar­tozott korábban a raktári kölcsönzés, a sötét, masszív bútorok és fény nélküli ter­mek méltóságteljes hangula­ta. Mi fehérre meszeltettük a falakat, világos bútorokat vá­sároltunk, beengedtük a nap­fényt, jó világítást teremtet­tünk, s a könyveket kitettük szabad válogatásra. Mi vezet­tük be elsőként a szabadpol­cos rendszert. Ma már alig hihető, milyen korszakos öt­letek voltak ezek, s hogy megvalósításukhoz átlagon felüli bátorság szükségelte­tett, hiszen bele is lehetett volna bukni. Amikor sokkal később nyugati tanulmány­úton vehettem részt, öröm­mel tapasztaltam, hogy ami­vel mi bátortalanul kísérle­teztünk, az a skandináv or­szágokban és az NSZK-ban szintén meghonosodott. Tudom, hogy növelhetjük még az érdemet. Hiszen Bé­kés megye az a kivételes földrajzi (vagy kulturális?) egység, ahol minden lakott terület könyvtárral rendelke­zik. — Nem akármilyen könyv­tárak ezek — mondja nem kis büszkeséggel Lipták Pál —, naponta nyitva tartó, hi­vatásos könyvtárosokkal mű­ködő, alapterületét és könyv­­állományát tekintve teljes értékű hálózati rendszer. Va­lóban, mint ilyen, egyedül­álló az országban. Lipták Pál kitűnő festő­művész is. Kertelés nélkül szegezem neki a kérdést: ezt a nehezebb életet miért nem vállalta? Hiszen ifjúkorában neki is felajánlották a Der­­kovits-iskolát, ahonnan sike­res pályatársai elindultak, ő azonban a pálya peremén ma­radt. — Erre nekem már kész ideológiám van — mondja kissé zavartan —, de ezt most nem mondom el magának, mert tisztában vagyok vele, hogy álmagyarázat. Gyávaság volt? Nem mertem vállalni a kézitusát? Festek ma is, csak nem vagyok jelen ott, ahol megmérkőznek egymás­sal a képzőművészek. — Mindegy, hol fest az em­ber — mondanám gyengéden, ő azonban szkeptikusan le­gyint: — Csak, tudja, más a va­sárnapi festő sorsa. Soha semmiben sem akartam dilet­táns lenni. És egyben biztos vagyok: soha semmit sem műveltem dilettáns módra. Itt ez a gazdag néprajzi gyűj­temény a lakásomban, ennek a gyűjtőmunkának is mind­járt kezdetben határozott profilt szabtam. Mindig csak azt a tárgyat vásároltam meg — ez is elvem volt, hogy semmit ingyen el nem foga­dok —, amely a sajátos bé­kési népművészet teljessé­géhez hiányzott. Egyébként én ezt a gyűjtést akkor kezd­tem, amikor még nem volt divat. Ma már röstellenék be­állítani egy családhoz, ami­kor tudom, hogy azt a vá­laszt kapnám: „Ó, kérem, itt már több százan megfordul­tak, mindent kisöpörtek.” En­gem ugyanis az a szituáció is rabul ejtett, amikor egy tárgy megszerzéséhez olyan emberi történeteket is meg kellett hallgatnom, amelyek szinte a szellemi néprajz tárgyköréhez tartoznak. Min­den tárgy felidézi bennem ezeket az elvesző szellemi ér­tékeket. Én felbecsülhetetlennek lá­tom azt az értéket, amelyet Lipták Pál az évek során fel­halmozott. Neki a hátralevő életcél: a nyugdíjasévek nagy feladata ennek rendszerezése, tudományos feldolgozása. Több évszázad személyessé vált történelmi örökségét érezte néha lelki restségnek lipták Pál. Hogy végül is minden innen elhívó csábí­tásnak ellenállt, mert sehol másutt nem tudott volna él­ni. Ha elvihette volna magá­val a Körös-partot! — Kalandok? — néz rám mosolyogva. — Ha úgy tet­szik, beláttam: olyan rövid, néhány évtizedre kimért az emberi lét, hogy ha össze­vissza kapkod az ember, a fe­lét sem tudja teljesíteni an­nak, amit célként önmaga elé tűzött. Ha kaland, akkor kisvárosi kaland volt az ed­digi életem... Túl minden hivatalos elis­merésen — amely Lipták Pál igazgató úrnak szerencsésen és érdeme szerint megadatott —, ebben a „kisvárosi kaland­ban”, amely az ő nagyszabá­sú élete — mégiscsak van va­lami gúzsba kötő hűség, amely képes volt teremteni. Csak ennyit: „Egy kis virányi a puszta homokon.” Kovács Júlia Lipták Pál „ kisvárosi kalandja ” A televízió előtt Hat óra változatosság — jellemezhetném A SZOVJET TELEVÍZIÓ ESTJE maratoni programját. A ha­gyomány és a frissítési szán­dék jegyében ismerkedtünk meg a műsorvezető Natalja Furacsevával, aki bemondói teendői mellett magánéleté­be is beavatta a nézőt. Ugyanez az oldottság, ben­­sőségesség emelte meg Sugár András moszkvai tévéstú­diókban tett látogatását. „Szemfülességét” dicséri, hogy civilben is megismer­kedhettünk a főműsor (Az együttélés viszontagságai) egyik szereplőjével, Jevge­­nyija Hanajevával. Mint ahogy az is Sugár András érdeme, hogy a nálunkénál sokkalta bonyolultabb és ne­hezebb műsorszerkesztés rej­telmeiben eligazodhattunk. Csak ámulni lehet azon, hogy az országon belüli időeltoló­dás milyen elképzelhetetlen szerkesztési feladatokat je­lent a tévéhíradó készítőinek. Aki kezdetétől figyelem­mel kísérte az est műsorát, minden bizonnyal érzékelte ezeket a nehézségeket, hiszen Ukrajnától Szibériáig több várost bemutattak. A kisfil­­mek összeállításából külön kiemelném (tanulságul szol­gálhat) a „Gyógyszer helyett szauná”-t, amely a fürdők fiziológiai hatását hangsú­lyozta. A „recept mellé” egyéb hasznos tudnivalókat is mellékelt: különösebb be­ruházás sem kell, hogy több­­emeletes lakóház pincéjében, vagy a tetőn megépüljön az öregkort késleltető szauna. Sajátos útra indultak a té­vé munkatársai: Pázmán Pé­ter riporter, Darvas András szerkesztő, Tóth Árpád ope­ratőr és Nagypál Endre ren­dező, Budapest könyvtárügyi helyzetének feltérképezésére. A kapott kép nem éppen lel­kesítő, a korszerű követelmé­nyektől messze elmarad, így érthetőbb a cím is. Színházműsor | Erkel Színház: A szevillai bor­bély (Főisk. b. XII. s. 2. ea., 7), Népszínház — Várszínház: Én, Claudius (7), Józsefvárosi Szín­ház: Bolond vasárnap (7), Nemzeti Színház: Bánk bán (7), Katona József Színház: Két úr szolgája (7), Madách Színház: A doktor úr (7), Vígszínház: Popfesztivál (7), Vadászat (fél 10), Pesti Színház: Deficit (7), József Attila Színház: Érdemei elismerése mellett (7), Operett­­színház: Chicago (7), Thália Színház: Velúrzakó (7), Vidám Színpad: Nyitott ablak (7), Rad­nóti Miklós Színpad: Parlament gebinben (7), Mikroszkóp Szín­pad: Hogyan? Tovább! (fél 9), Bábszínház — Jókai tér: Cson­gor és Tünde (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Aliz Csoda­országban (du. 3), Stúdió: Ró­meó és Júlia (e. 7), Pesti Vigadó Kamaraterme: Ruttkai Éva— Darvas Iván-est (8), Szkéné Színház: A Saturnus együttes koncertje (7) Zeneakadémia: M. All. Hangversenyzenekar (Egye­temi b. A., fél 8). — A Carmen felújítására kerül sor február 12-én és 14-én az Erkel Színházban, René Tarrassos ismert fran­cia rendező és szcenikus szín­padi beállításában. — Kelet-magyarországi amatőrfilmszemlét rendeztek Szolnokon, immár tizedik al­kalommal. öt megye amatőr­filmeseinek negyvenhat kis­­filmjét mutatták be.­­ Az eszprantómozga­lom egyik hazai központjá­ban, Pécsett, emlékünnepsé­get tartottak hétfőn a világ­nyelv megalkotója, Ludwig Zamenhof születésének év­fordulója alkalmából — Psota Irén műsorát, Töltsünk el egy édes órát... címmel december 17-én, 13.45 órakor rende­zik Cegléden a Május 1. Ruhagyár kultúrtermében. A műsorban közreműködik Szentirmai Ákos és Jávi Vilmos. Horizont — Játszóházként működött vasárnap Komáromban a Csokonai Művelődési Köz­pont. A gyerekek szórakozá­sának segítéséhez nagy segít­séget nyújtanak a város üze­mei, a játékok, bábok készí­téséhez szükséges anyagok aj­ándékozásával. A Békési könyvvásár nyí­lik ma Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklubban. A karácsonyig tartó vásáron húsz Békés megyei könyv kö­zött válogathatnak az érdek­lődők. — A XIX. század festésze­tét és a Szépművészeti Mú­zeum anyagát ismertető játé­kos kártyát bocsát forgalom­­ba kedvezményes áron a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata. — A színház gyermekmeg­őrzőjét első alkalommal üze­meltették Szolnokon, vasár­nap. A délután előadás ideje alatt a társulat szobaszínhá­zának a helyiségében szak­képzett óvónő felügyelete mellett szórakoznak a négy— tízéves gyerekek.­­ Az Egervári Esték ren­dezvényeit 1982-ben is meg­tartják Zalaegerszegen. A látogatottság örvendetesen emelkedett eddig — s ez biz­tató előkészület a város szín­háza közönségének kialakí­tására is.­­ A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja tudatja, hogy Chiovini Ferenc ér­demes - és Munkácsy-díjas festőművész temetése decem­ber 18-án, pénteken délután fél 2-kor lesz Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben. „TARTOZÁSAINK, SZABÓ ERVINNEK...” pontosan fedve a válasz egy­értelműségét. Azt ugyanis, hogy az 1910-ben körvonala­zódott igények mai változa­tai csak a pótlék szerepét töltik be. A könyvtárhálózat megújítása nemcsak a szem­lélet fejlesztését, megújítá­sát igényli, hanem alapvető változások is szükségesek ahhoz, hogy a közbenső meg­oldásokat erős, nívós, a köz­­művelődési igényeket min­denben kielégítő könyvtárak létesítése váltsa fel. A film készítői „csupán” elősegítették a kóros tünetek feltérképezését, gyógyszert, megoldást ők sem adhattak. Mert, mint annyiszor, ezút­tal is nyilvánvalóvá vált, hogy az anyagi lehetőségek hiányában minden lépés csak „pótlék”.­ Ugyanerre a témára rímelt (még aznap este) a KINCS, AMI NINCS az egri várról szóló riport­­dokumentumfilm is. Szemlé­letek ütközése-ütköztetése, anyagi gondok, s a legfőbb ok: nincs egységes, központi gazda a pusztuló értékek megvédése érdekében. A so­kak szemében a hazafiságot jelképező vár újjászületésé­nek jogosságában a megszó­laltatott gyermekek vélemé­nye (és sokatmondó rajzaik látványa) mégiscsak perdön­tő lehet: legyen szívügy az egri vár! A vélemény mellé mind­járt odakívánkozik a kér­dés is: ki tekintse szívügyé­nek? A régiek, akik az egy­kori kazamaták feltáróinak utódai, vagy a várost széppé tenni akarók? Megválaszo­latlan és nem utolsósorban megoldatlan kérdések a múl­tat idéző emlékek védelmé­ben. S úgy tűnik, a riportban felmerült gondok nem csu­pán az egri vár rekonstruá­lásának, lassan előre haladó (vagy veszteglő) munkálatai­nak kérdései. A kérdések összefoglaló szava (mint any­­nyi másban): közügy. Mátai Györgyi KEDD, 1981. DECEMBER 15. NÉPSZAVA Befejeződött az írószövetség közgyűlése Óvári Miklós beszéde Vasárnap folytatódott Buda­pesten a Magyar Írók Szövet­ségének közgyűlése. A két­napos tanácskozás program­jának megfelelően, folytatták az előző közgyűlés óta vég­zett munkát értékelő, a to­vábbi feladatokat elemző vi­tát Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára átadta a párt Központi Bizottságának üdvözletét, amely — mint mondta — mindazoknak szól, akik érté­kes irodalmi alkotó munká­jukkal gazdagították a ma­gyar kultúrát és közéleti te­vékenységükkel részt vállal­­nak népünk közös erőfeszí­téseiből. Támogatásról biz­tosította azt a törekvést, hogy növekedjék az írószövetség tekintélye saját tagsága és a közvélemény előtt. Politikai életünknek — hangsúlyozta — jól működő szervezetekre van szüksége, s igazi tekintélyt csakis a fele­lősségteljes, komoly, eredmé­nyes munka ad. Az írói mun­ka tekintélyét pedig a művek adják. Szólt arról, hogy megvan­nak a feltételek az írószövet­ség jó működéséhez. A tár­sadalmi környezet a szocia­lista demokráciát, a társa­dalmi szervek szerepének nö­velését szorgalmazza. A gaz­dasági környezet pedig min­den területen a valódi érté­kek megbecsülésére sarkall, támogat a szocializmus irá­nyába mutató minden kezde­ményezést, az értékek szerinti differenciálásra törekszik. Amit az írószövetségtől, az íróktól kérünk — mondta —, az a szavak számát tekintve kevés, a szavak súlyát tekint­ve sok és nehéz: a nép erő­feszítéseinek támogatását az irodalom eszközeivel. E fel­adat felvállalása a magyar írók megtisztelő kötelessége, mert népünk érdekeinek oda­adó szolgálatát jelenti. A színvonalas munkáért — a Központi Bizottság titkárá­nak szavaival —, csakis a színvonalas munkáért, elis­merés jár. Minden okos szó figyelmet érdemel. Bizalo­mért bizalom a válasz — mondta, majd hangsúlyozta: folytatjuk eddigi kulturális politikánkat, amelynek, mint politikánk egészének, alap­törvénye a nép szolgálata. Ez a politika becsüli, igényli és hasznosítja is a kultúra sem­mi mással nem pótolható köz­reműködését a társadalom ja­vára. Széles körű együttmű­ködésre törekszik minden be­csületes szándékú, tehát a szocializmust építő nép érde­keit szem előtt tartó alkotó­val, és éppen ezért vitára is kész az álláspontok közelíté­sére, a kérdések megoldása érdekében. Változatlan törekvésünk — mutatott rá —, hogy biztosít­suk az alkotói szabadságot. Soha nem mondtuk, hogy ez a szabadság korlátlan. Most sem mondjuk. Ilyen szabad­ság sehol a világon nincs. Szükség van szelektálásra érték szerint is, és a nép ér­deke szerint is a színvonal érdekében is és politikai ér­dekek szerint is. Az írószö­vetség, ha komolyan veszi feladatát, ezekkel az érdekek­kel is számol. Ami pedig a viták szelle­mét illeti, ezzel kapcsolatban Óvári Miklós kiemelte azt a fontos sajátosságát az elvi vi­táknak, hogy hatalmi szóval, szótöbbséggel nem zárhatók le. Az ilyen viták lezárásának egyetlen módja a tények pon­tos vizsgálata, az okok és kö­vetkezmények alapos elem­zése, az érvek és ellenérvek elfogulatlan mérlegelése. Csakis így lehet lépésről lé­pésre előbbrejutni, megol­dást találni. Mindehhez jó munkát, a közügyek intézésé­ben és az alkotó tevékeny­ségben további eredményeket kívánva zárta felszólalását a Központi Bizottság titkára. Több felszólaló érintette a vitában, hogy a magyar írók társadalmi felelősségérzeté­nek, az országot, a népet szol­gáló magatartásának évszá­zados hagyományai vannak. Felelősek voltak, most is fe­lelősek — fogalmazta meg az egyik felszólaló — az ország szellemi életének alakulá­sáért. Mások arra hívták fel a figyelmet: az írók politikai realitások iránti érzéke igen fontos társadalomformáló erő; észrevételeiket, javasla­taikat igénylik az ország ve­zetői. Műfaji kérdéseket ille­tően szóba került: nem lehet irodalom kísérletezés nélkül, ám az útkeresés nem lehet öncélú turizmus. A körülöt­tünk változó — megváltozott — világ jelenségeit nem ki­módolt trükkökkel, hanem valóban a változásokhoz illő irodalmi módszerekkel kell közvetíteni az olvasókhoz, a társadalomhoz. Felszólalt a vitában Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se is. A közgyűlés résztvevői ha­tározatban foglalták össze ja­vaslataikat és ajánlásaikat az írószövetség újonnan tiszt­ségbe lépő választmányán­. Az új vezetőség feladatává tette például, hogy az írószö­vetséget formálja az érdek­­képviseleti szerven túl az iro­dalom bensőséges műhelyé­vé. A választmány tekintse feladatának, hogy az írók fo­kozódó igényét a belpolitikai, közművelődési, gazdasági és nemzetközi tájékoztatás, a kendőzetlen eszmecsere iránt folyamatosan kielégítsék és gazdagítsák. Segítse az új ve­zetőség — fogalmazták meg — a valóság, hiteles, humanis­ta és szocialista eszmények jegyében, kritikus ábrázolá­­sára törekvő alkotókat. Tartsa szem előtt, hogy az írókat nemcsak az irodalom érdekli és főképpen nem az irodalom ihleti meg, hanem a valóság. Ezt követően a vita tanul­ságait Dobozy Imre foglalta össze, majd megválasztották a Magyar Írók Szövetségének új választmányát. Ezzel a közgyűlés befejezte munká­ját. Változatos szünidei műsorok A főváros művelődési házai, klubjai változatos, színes programokkal várják a téli szünetben a kisdiákokat és szüleiket. Néhány kiragadott esemény: az Új Tükör Sza­badidőközpontban 20-án dél­előtt 10 órakor a bábszínház a Foltos és Fülenagy című darabot mutatja be. Az V. kerületi Belvárosi Ifjúsági Házban december 26-án egész napos programot szerveztek: 10-től 13 óráig gyerekfoglal­kozások lesznek, a legkiseb­beknek táncházat rendeznek, délután 2-től nonstop folk­­koncerteket. A kőbányai Pataky Műve­lődési Központban december 21-én 10 órától gyermekfil­meket vetítenek; 23-án dél­előtt karácsonyi ajándékok készítésére tanítják a gyere­keket; 26-án 10 órakor Vál­tozatok egy karácsonyfára címmel zenés, vidám műsort rendeznek; 29-én délután 3- kor táncos délután várja a gyerekeket; 30-án délután 3- kor, a gyermekszilveszteren, bohócok is fellépnek. A XI. kerületben a Buda­pesti Művelődési Központ 26-án délután 4-kor rendez gyermekműsort. Az Újpalotai Szabadidő Központ december 20-án 10 órától 13 óráig ját­szóházat szervez, a Franko­­vics Mihály Művelődési Ház­ban 23-án délután 5-kor kez­dődik a „Kellemes ünnepe­ket” című vidám műsor. A XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Központ­ban 22-én és 29-én 17 és 19 órakor Hofi-kabaré lesz. A XVIII. kerületi Népfront Ifjúsági Klubban 25-én este 6-kor kezdődik a karácsonyi bál. A Ságvári Endre Ifjúsá­gi Klub 26-i karácsonyi bál­ja este 7-kor kezdődik. A XIX. kerületi Eötvös úti általános iskolában 18-án dél­után 5-kor a Peremszínpad „Én elmegyek” című műso­rát tekinthetik meg az érdek­lődők. Az Ifjú Gárda Műve­lődési Házban 20-án 10 óra­kor bábműsor, délután 3-kor fenyőfaünnepség lesz a ke­rület kisdobosainak, úttörői­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék