Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)

1981-12-02 / 282. szám

6 Színházi esték Bemutatóözön jellemzi az év végét az idén. A bőség zavará­ból csakis a kissé túltömörített kritikai formák segítenek ki, úgy-ahogy. Pesti emberek A Pesti emberek színrevitele, kevéssel a színházi élet vér­keringésének újraindulása után, 1958-ban a Magyar Néphadsereg Színházban (ma Vígszínház) — nemcsak szín­háztörténeti, hanem történeti tett volt. Azt az előadást a fiatal Kazimir Károly ren­dezte. Mesterházi Lajos művéről a korabeli, a művet örömmel fogadó kritika (a párt köz­ponti lapjának a kritikája is) megállapította, hogy feszült­sége nem drámai jellegű, ha­nem „a közösen átélt törté­nelem” adja. Ha igaz volt akkor, hogy „a történelem a dráma fölé kerekedik" — még igazabb ma, amikor „a közösen átélt történelem” a közönség na­gyobbik hányadára vonatko­zóan nincs jelen, hogy segít­se ennek a tételes történelmi kép- és karaktersornak a színházi hatását. Az akkori gyerkőcök ma harminc-har­mincöt évesek, az akkori új­szülöttek is huszonöt évesek. És ez a mű nem is íródott örökérvényűnek — annál sokkal sürgetőbb, aktuáli­sabb politikai célt tűzött ma­ga elé. Hozzáteszem: ered­ményesen ! A mai színházi közönség számára hatásos, érvényes inkább csak néhány huzamo­san, máig is érvényes „pesti” (pontosabban e nagy pesti keverékben válogatottan: magyar) figura, jellemképlet maradt. Érzékletesen kelti életre őket — a többi között — Bitskey Tibor, Buss Gyu­la, Drahota Andrea, Gálvöl­­gyi János, Mécs Károly, Nagy Attila, a vendég Turay Ida, Verebes Károly (a ne­gyed század előtti előadás egyetlen. ..civil” és színpadi egyéniségében azonos sze­replője) — kiemelve a sok­­szereplős mű népes színész­gárdájából. Kazimir Károly életteli tempót diktál az előadásnak a vendég ifj. Rajkai György színpadán. Ötvös Marcell dallal, zongorával, a lehető legautentikusabban idézi fel elmúlt évtizedek légkörét. A fösvény Nincs még három éve, hogy a kritika örvendező elisme­réssel fogadta a Madách Színház társulatának Tar­­tuffe-előadását, Lengyel György rendezésében, Már­kus Lászlóval Orgon szerepé­ben. A korszerűséget követ­kezetesen számon kérők is éppen a nagyszerű Moliére korszerű közelítését köszön­tötték az előadásban. Lengyel György rendezésé­ben A fösvényt láthatjuk most a Madách Színházban, Harpagon: Márkus László. A megpendített összefüggésben következetesnek érzem az előadás tónusát. Legalábbis a lényeget tekintve. Az abszo­lút Harpagonra összpontosí­tó előadásnak a humorban (kivált Moliére-nél) mindig jelenlevő tragikum az ural­kodó tónusa. Korszerű e tra­gikus megközelítésben az, hogy a szerzés, a birtoklás lenyűgözöttjei, megszállottjai éppúgy kortársaink, amiként három évszázaddal korábbi elődeinké. Márkus Harpag ap­­ja ennek a tragikumát hord­ja magában. Makai Péter kortól elrugaszkodott jelzés­színpada jól segíti a több fel­fogásban játszott (Budapes­ten a Comédie Francaise elő­adásában is látott) remekmű napjainknak szóló hatását. Kevésbé mondható ez az előadás további tényezőiről, alakjairól. Rendezői beillesz­tésük ebbe az elképzelésbe nem történt meg következe­tesen. Még a Moliére-szipor­­kához eszményi Schütz Ila (Fruzsina) és Körmendi Já­nos (Jakab) hatóeszközei is vegyesek, nélkülözik a színé­szi-rendezői végiggondoltsá­­got. Tetszett ellenben Tímár Béla, Paudits Béla és a fia­tal Lesznek Tibor játéka. És tetszik a tény, hogy a Ma­dách Színház — nagyon is következetesen — huzamosan dolgozik a vígjáték nagyon időszerű óriásának „divatba hozásán”. Rajk András Tamás és Mónika - Benkő Péter és Drahota Andrea Harpagon - Markus László Fejér Gábor felvételei A legnagyobb lesz, ha elkészül Új megyei könyvtár épül Békéscsabán Ligetnyi betonszálfa ágasko­dik mértani rendben a régi, békéscsabai megyei könyvtár földszintes épületeinek he­lyén. Karcsú pillérek, dere­kuknál már alakulóban az emelet szintje. Fönt kereszt alakú tartók sorakoznak, a tetőt tartják majd. Az utcai részen ott áll a régi épület pallér stílusú tömbje, hom­lokzatával a Fehér- és a Ket­tős-Köröst összekötő Élővíz­csatorna tükrébe néz. Valaha itt volt a csabai kikötő, ide érkeztek meg a gerendát, sót szállító csónakok Erdélyből. A csatornát 1777-ben kezdték építeni. 1983-ban már mint valami ékszert fogja közre a régi házdarabot az új, mo­dern épület, amely ha elké­szül, 5400 alapterületével a legnagyobb megyei könyvtár lesz az országban. Lipták Pál, a könyvtár igazgatója csaknem naponta megnézi, miként alakul az építkezés ? Az életművéhez tartozik az új könyvtár léte­sítése. Azért is, mert az ő irá­nyításával éppen itt létesült az első megyei könyvtár 1952-ben, majd ugyanitt az első szabadpolcos rendszert is kialakították nem sokkal ké­sőbb. S ha már az „elsőket” emlegetjük, 1953-ban Lipták Pál kapta a könyvtárosok kö­zül elsőként a Kossuth-díjat — Nagy öröm ez nekem ... — tűnődik s talán arra gon­dol, érdemes volt vitázni, küzdeni. Igaz, fél emberöltő is eltelik, éppen harmincegy év, amire olvasókat fogad, a régen megálmodott, új könyv­tár. Már 1978-ban arról be­szélgettünk, hogy könyvek tízezreit kell a könyvtár épü­letén kívül, a város különbö­ző pontjain tárolni. Annak is több éve már, hogy először nézegettük a tervrajzokat. Mint valami óriási játék elemeit emelgeti az épület előregyártott részeit a megyei építőipari vállalat két hatal­mas daruskocsija. A több tonnás elemek könnyedén illeszkednek a helyükre Amikor Hőgye Mihállyal, a munkát irányító művezetővel megálltunk a leendő épület váza mellett, éppen egy 106 mázsás tartóoszlopot emeltek le a nagy értékű, különleges szállítókocsiról.­­ Mintha kevesen volná­nak ehhez a nagy munkához? — Jegyeztem meg. — Vigyázzunk! — Mondta válasz helyett a művezető és biztonságosabb távolságba te­relt bennünket. A tíztonnás elem fölemelkedett s vezény­lő-irányító kiáltások nyomán került a helyére. — Én a szer­kezetszerelés művezetője va­gyok — kezdte a választ, mi­után látta, hogy minden rend­ben van e kényes tevékeny­séggel kapcsolatban. — Való­ban nem vagyunk sokan, mégis azt mondhatom, elegen a feladathoz. A nyolctagú szerelőbrigád érti a dolgát, ahogy a többiek is, az ácsok, hegesztők és a lakatos is. — Olyanok ezek az elemek, mintha óriások gyerekjátéká­nak darabjai lennének... — A művezető mosolygott. — Hát ha nem is gyerekjá­ték ez a munka, nem is ne­héz. Az a fontos, hogy folya­matosan rendelkezésre állja­nak a szükséges elemek. Ak­kor a többit, a pontos, terv­szerinti helyreillesztést időre elvégezzük. — Úgy is érthetem, hogy semmi akadálya az építkezés­nek? — Igen. Szerencsére min­den együtt van ahhoz, hogy a terv szerinti húszmilliós idei költségvetésrész az év végéig épületté legyen. — Föltolta sapkáját a feje búbjára, majd határozottan hozzátet­te: " Jók ezek a 31-es típusú elemek és az összes szükséges anyag kilencvenöt százaléka már rendelkezésünkre áll Így hát, ha az időjárás vagy valami rendkívüli esemény nem jön közbe, elvégezzük ebben az évben amit tervez­tek, illetve, amit vállaltunk. Vagy talán egy kicsivel még többet is. Egyébként is, pré­miumfeladat a tervteljesítés. Lipták Pál mosolyogva bó­logat. Talán arra is gondol, hogy 1976 decemberében het­­venmilliót irányzott elő a költségvetés... A valóságos helyzet szerint jövőre az idei húszmilliós munkához mintegy nyolcvanmilliós csatlakozik, s ha elkészül a könyvtár, a végső költség el­érheti a százhúszmilliót is. Ezért is jó, hogy a szerke­zeti anyagok már megvannak. — De meglesznek-e időre a falak elemei? — Reméljük, hogy azokra se kell várnunk. — Válaszol a művezető. — Annál is inkább, mert például a homlokzati falak nagyobb része máris készen van. Magam is néze­gettem a homlokzatot, szép lesz. — Jár ön is könyvtárba? — A kérdésre megint föltolta a sapkáját, mintha tűnődött volna a feleleten. — Én nem nagyon. Van otthon is könyv, de én inkább újságot olvasok. A gyerekek azonban szeretnek olvasni. — Hirtelen megemelte a hang­ját. — De hát itt lakunk a városban, mindenképpen ne­künk épül a könyvtár. A gye­rekeknek, a jövőnek. És én örülök, hogy mi építhetjük. A jövőnek építik, mondta a művezető. A jövőre készült Lipták Pál igazgató is, ami­kor — szinte minden találko­zásunkkor ! — elmondta, hogy Békéscsabán nincs egye­tem, főiskola, tehát a könyv­tárban kell megtalálni mind­azokat a fontos szépirodalmi és szakmunkákat, magyar és idegen nyelveken, amelyeket más, szerencsésebb városok­ban a felsőfokú tanintézmé­nyek szereznek be. Ez a föl­fogás jó példája az állandó, folyamatban való, széles lá­tóhatárú gondolkodásnak és annak, hogy a jövőt nem elég megálmodni. Tenni és tenni kell érte szüntelenül, a min­denkori jelenben! Kiss Dénes Többfajta mozibérlet Az utóbbi években mintegy százezer mozibérletet váltot­tak Budapesten a szocialista brigádok. A jövőben a szel­vényeket a házastárs és a gyerek egyaránt felhasznál­hatja. Az új kezdeményezés­től azt várják, hogy így még több üzemi, gyári dolgozó keresi majd fel a filmszín­házakat. Újdonság az az ifjúsági mozibérlet, amellyel a fel­emelt helyáru előadásokat is meg lehet tekinteni. Eddig erre nem volt mód. (Most is csak azzal a megkötéssel, ha már előbb hét nem ilyen jel­legű filmet látott a bérlő.) A diákigazolvánnyal rendel­kezőknek szóló bérletek a mozik pénztárainál kapha­tók, 22 forintért. A szelvé­nyek beválthatók — a Corvin és a Filmmúzeum kivételével — valamennyi filmszínház­ban. A nyugdíjasok eddig is ol­csón juthattak be a mozik nézőterére. (A 11 előadás megtekintésére jogosító bér­letet 11 forintért vásárolhat­ták meg.) Itt az az újdon­ság, hogy a továbbiakban a nyugdíjasok a legjobb helyre kérhetik a jegyüket, s ezért mindössze egy forinttal kell többet fizetniük. A másik új­donság: ezentúl önálló kere­settel nem rendelkező ház­tartásbeliek is válthatnak nyugdíjas mozibérletet. Színházműsor Erkel Színház: Porgy és Bess (új betanulásban, Székely M. bér­. 2. ea., 7) Népszínház — Várszínház: A tribádok éjszakája (7) Nem­zeti Színház: Háromgarasos ope­ra (Koldusopera, 7) Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7) Dózsa György Műv. Ház: Jövőre veled ugyanitt (7) Víg­színház: Forrón és hidegen (Gá­bor Andor béri, 2. ea., 7) Pesti Színház: Macskajáték (7) József Attila Színház: Éjféli lovas (7) Operettszínház: Csárdáskirálynő (7) Zsebszínház: Ó­reg­e (fél 8) Thália Színház: Pesti emberek (7) Thália Stúdió: Miss Arizona (fél 8) Vidám Színpad: Nyitott ablak (7) Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább!! (fél 9) Játék­szín: A kaméliás hölgy (bemu­tató: 7) Ódry Színpad: Tóték (7) Bábszínház — Népköztársaság útja: Jeles napok (du. 3) Jókai tér: Fehérlófia (de. 10) VBKM: Csipkerózsika (du. 4) Bp-i Gyer­mekszínház: Töklámpás (du. 3) Pesti Vigadó Kamaraterem (Te meg én klub): Galambos Erzsi— Haumann Péter-est (8) Zeneaka­démia: Ella István orgonaestje (fél 8) Budai Vigadó: Ars Renáta (Társasmuzsika 3., fél 8) Plane­tárium: Oropera (fél 7 és e. 8). SZERDA, 1981. DECEMBER 2. NÉPSZAVA A rádió mellett LEMONDÁS Lemondóan hallgatom Rádai Eszter Lemondás című ri­portját. A falrahányt borsó tipikus esete az IKV-ról bár­milyen kritikát írni, monda­ni, mondatni. Hiszen nagyha­talom, azt csinál velünk, la­kókkal, amit akar. „Kirakat­ban vannak” az IKV hibái — mondta a megszólaltatott egyik vezető, és ezt valami­képpen panasznak szánta. Mindenki, aki munkát végez, „kirakatban” van, hiszen an­nak eredményessége vagy eredménytelensége másokra is kihat, akár a cipészről, akár az IKV-dolgozóról, akár pe­dig az újságíróról vagy utca­seprőről van szó. Egy tetőtér­beépítés lehetősége, vagyis a lakás lehetősége volt a ri­port „tétje”, s azt próbálta felderíteni a riporter, vajon miért más (véletlenül egy IKV-dolgozó rokon) kapta meg ezt a lehetőséget. Feladatát Rádai Eszter már csak annyiban is jól látta el, mert kiállta az egyik riport­alany impertinens, csúfolódó kérdéseit. Csoda, hogy nem forrt fel az epéje, s nem vág­ta a mikrofont... a föld­höz ... Sokszor elgondolkoz­hatunk azon, hogy a rádiós riportereknek mennyi ve­széllyel kell olykor szembe­nézniük. Egyes beosztások­ban dolgozók szívesen „nem nyilatkoznak”, mások csakis felsőbb engedéllyel mernek megszólalni. Aztán vannak az „apróbb” témák, amikor „csak” annyit kell elvisel­nie a riporter(­nőnek), hogy rosszindulatú faggatózással firtatják, miként került a pá­lyára, miből vette a bundá­ját. Sok remek rádiós riport mögöttese sejdíti meg, hogy bizony ez a szakma nem egy­szerű, erősen meg kell dol­gozni egy félórás riportért. (S aztán még jöhet a kriti­kus, aki ízekre szedheti, ha nem tetszik neki a „piszlicsá­­ré” téma. Ezúttal a kritikus is messzemenően egyetért a riporterrel. Bele kell nyúlni az „apró” hibák darázsfész­kébe, és a széles nyilvános­ság elé tárni, hogyan élnek vissza kicsi hatalmukkal is az IKV- — és hasonló — kis­királyok. Persze, akik arra aztán nagyon vigyáznak, hogy „jogsértés” ne essék. Az ilyesmi nem az?! JOGSÉRTÉS EGYÉBKÉNT NEM TÖRTÉNT Jogsértés egyébként nem tör­tént című dokumentumdrá­májában Friderikusz Sándor is érdekesen keres választ a kérdésre. Egy eléggé maga­tehetetlen, idősebb nő gondo­zása családtagok hiányában, maximálisan a társadalom­ra hárul. Igen ám, de a tár­sadalom nincs eléggé beren­dezkedve arra, hogy ki etes­se, ki sétáltassa meg az egyéb­ként művelt, tanult asszonyt, ha anyja meghal, ha gondo­zója is elhalálozik. Míg az újat kinevezik, sem halhat éhen. Ám ez nem megy egyik napról a másikra. S élelmes lakásbérlőt szeretnék beadni az „elmeszoci”-ba, hogy ki­pipálhassák a napközben jog­talanul bezárva tartott Olga nénit. Kipipálni, elintézni, megoldani mindent lehet, csak éppen emberi sorsokat elrendezni nem. A jogra na­gyon kell vigyázni. A tanács, a gyámügy, meg minden kapcsolt hivatal tudja ezt, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy meg ne sért­sék a jogot. Hogy Olga né­nit, egyéni szabadságát sér­tik? Az már bizony az ő ba­ja, hogy zár alatt kell tarta­ni, hiszen ha kimegy az ut­cára, elbotlik, megsérül, tel­jesen az ő érdeke kívánja így: be is zárták hát­ról napról napra a lakás bérlői. Felháborító, gonosz embe­rek nem kerültek a mikrofon elé. Az újságíró előtt min­denki a­ jogra, az emberség­re hivatkozott, s aszerint cse­lekedett is. A végeredmény mégis lehangoló volt, noha felcsillant annak a reménye, hogy egy önzetlen tanárnő veszi majd kezébe Olga né­ni sorsának irányítását. De vajon minden magatehetet­len ember mellett áll-e ön­zetlen segítő? ÉLELMISZER-MAGAZIN Az elmúlt vasárnap, a haj­nali órákban hangzott el Kondor Katalin összeállítá­sa, a rádiós étkezési maga­zinban a „belsőségekről”. íny­­csiklandozóan gusztusos re­ceptektől a szakszerű beszer­zésig, feldolgozásig sok újat tudhatott meg a korán ébre­dő háziasszony, s alighanem új tippeket is kapott arra nézve, hogy mit főzzön. Bel­sőségekről lévén szó, ma­gam is elégülten látom nap nap után a piacokon a szép választékot, amiről évekkel ezelőtt nem is beszélhettünk. Ha már belsőség, legyen kö­vér, hadd kérdezzem meg, vajon miért nem esett szó ezúttal a halbelsőségekről is, az ikráról, halmájról stb. Is­merek olyan embert (magyar író), akinek kedvenc éte­le a halikraleves. S bizonyá­ra nem egyedül van e fur­csa gusztusával. Kérdem én, a telhetetlen kritikus pózá­ban, vajon hová lesz az a sok szép, kövér halikra, a bontott pontyokból? így ka­rácsony előtt nagyon érde­kelne. Talán egy elszántabb riporter arra is vállalkozik, hogy az élelmiszer-magazin keretei között ezt megkér­dezze egyszer? MEGEMLÉKEZÉS RÁTKAI MÁRTONRÓL Színházrajongói szeretettel szoktam meghallgatni Benkő Tibor Színházi Magazinját. A szerkesztő nagy tapaszta­lattal, gondos figyelemmel, művelten tájékoztatja hall­gatóit a hazai színházi hely­zetről. Újabban különkiadá­sokban emlékeznek meg egy­­egy ismert, nagy művészről, Rátkai Mártonról hallhat­tunk nemrégiben szenzáció­­számba menő összeállítást. Magát a műsort Rátonyi Ró­bert készítette, eredeti (rész­ben saját tulajdonában levő) hangdokumentáció felhasz­nálásával. Rátonyi kész szín­házkutató, egyszerre tudós és ihletett művész, filosz és kutató, ugyanakkor szemé­lyes emlékei is vannak az „ős”­, vagy inkább „hős”­­korból. Mindegy, hogyan ne­vezzük, a hazai színházügy lelkes, megszállott apostola, akit szívesen hallgatunk óra­szám is. Háry Márta Horizont — Korolovszki András ki­állítása nyílt meg a „Te meg Én” pinceklubban (Budapest V., Belgrád rakpart 13.). A politikai, közéleti karikatú­rákat tartalmazó szellemes anyag január közepéig látha­tó. — Egyszemélyes versszínház címmel Erdélyi Ágnes elő­adóművész önálló műsort ad december 6-án, vasárnap dél­után 5 órakor az Erzsébet­városi Művelődési Házban (Budapest VII., Dembinszky u. 26.).

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék