Népszava, 1982. április (110. évfolyam, 77–100. sz.)

1982-04-25 / 96. szám

Kiküldött munkatársunk telefon jelentése Befejeződött az FDGB X. kongresszusa Ismét Harry Tisch a szakszervezet elnöke Szombaton a záródokumen­tumok elfogadásával és a ve­zető szervek megválasztásá­val a Köztársasági Palotában befejeződött a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség, az FDGB X. kongresszusa. A záróülésen részt vett Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpánt Központi Bizottságának­­­őtitkára, az NDK Államtanácsának elnö­ke és Willi Stoph miniszter­elnök. A kongresszus egyhangú­lag elfogadta a beszámolót és a központi revíziós bizott­ság jelentését, majd határo­zatot hozott a további mun­kára. A dokumentum széles körben megszabja a szak­­szervezetek feladatait a kö­vetkező időszakra, elsődleges tennivalóként megjelölve a gazdasági fejlődést, mint az életszínvonal emelésének bá­zisát. A vezető szervek megvá­lasztása során a Sza­bad Né­met Szakszervezeti Szövetség Országos Tanácsának elnöke ismét Harry Tisch, elnökhe­lyettese pedig Hanna Töpfer lett. A tanácskozás Harry Tisch zárszavával ért véget. Mél­tatta a vitában elhangzottak­ból sugárzó felelősségérzetet — a kongresszuson harminc­hárman szólaltak fel és még hetvenketten kértek szót, akik írásban nyújtják be a felszólalásukat. A kongresz­­szus — mutatott rá Harry Tisch — valójában a munka parlamentje volt. A felszó­lalóknak — a küldöttek ará­nyát kifejezve, egyharmad részben fiataloknak — széles tapasztalatcsere-fórumává vált. A tanácskozás hangu­lata — mint mondta — opti­mizmust sugárzott, arrtd mint­egy biztosítéka annak, hogy a nyolcvanas évek gazdasági feladatait sikerrel teljesítik. Ehhez várják a nélkülözhe­tetlen gazdasági feltételek megteremtését. Hangsúlyozta, hogy a szak­­szervezetek továbbra is a párt hűséges, következetes harcostársai lesznek a fejlett szocialista társadalom építé­sében, valamint az emberek boldogulásának minden fá­radtságot méltán megérdem­lő biztosításában. Befejezésül arról szólt, hogy a szakszervezetekre az emberiség létét jelentő béke megvédésében is felelősség­­teljes feladat hárul. A kongresszus az Interna­­cionálé hangjaival ért véget. Szombat délután a Szabad Német Szakszervezeti Szö­vetség újonnan megválasztott Országos Tanácsa fogadást adott a­­küldöttek tiszteletére a Palast Hotel­­kongresszusi termében. Lukács Mária „Az Indiai-óceán — békeövezet” Megkezdődött az új-delhi konferencia Az Indiai-óceán — békeöve­zet címmel pénteken Új -Del­hiben nemzetközi konferen­cia kezdődött, amelyet a Bé­­­ke-v­ilágtaná­cs, az afroázsiai népek szolidaritási szervezete és más nemzetközi szerveze­tek rendeznek. A konferenciát megnyitó Rashiddudin Sah, indiai par­lamenti képviselő, a szervező bizottság elnöke felolvasta Indira Gandhi indiai minisz­terelnök üzenetét. Gandhi kormánya nevében rámuta­tott: szükséges, hogy az In­diai-óceán térségét a béke és az együttműködés övezetévé változtassák. Romesh Chandra, a­­BVT elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a mind feszültebbé váló nemzetközi helyzetben a tanácskozás fel­adatta a közvélemény haté­kony mozgósítása. (TASZSZ) Nicaraguai levél a BT elnökéhez Nicaragua pénteken aggodal­mának adott kifejezést amiatt, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya a két ország közötti legmagasabb szintű párbeszédet nagyköveti szin­ten folyó tanácskozásokkal kívánja helyettesíteni. A nicaraguai kormány a Biztonsági Tanács soros el­nökéhez intézett levelében kijelentette, aggasztja az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok válságos volta. Emlékeztetett arra, hogy az Alexander Haig és Jorge Castaneda megbeszélésükön legmagasabb színtű tárgya­lásokban állapodtak meg. En­nek ellenére Washington hú­zódozik az időpont kijelölésé­től és a kapcsolatokat zava­ró érdemi­­kérdések megvita­tásától. A managuai levél leszöge­zi, hogy a sandinista kor­mány nem nagyköveti szintű tanácskozásokban érdekelt. Ezért április 20-án jegyzéket intézett az Egyesült Álla­mokhoz, aláhúzva a legma­gasabb szintű párbeszéd megkezdésének fontosságát. A nicaraguai nemzetvé­delmi miniszter és a hondu­­rasi hadügyminiszter a kö­zeljövőben találkozik egy­mással a két ország közötti problémák megvitatására. A találkozóról való megegye­zést Miguel d’Escoto nicara­guai külügyminiszter jelen­tette be Managuában, azt követően, hogy hazaérkezett a szomszédos Hondurasban tett látogatásáról. A nicara­guai és a hondurasi külügy­miniszter abban is megálla­podott, hogy mindkét ország nagykövete visszatér állo­­­­más­helyére. A nagykövete­ket március végén, illetve áp­rilis elején a két ország ha­tárán kirobbant fegyveres incidensek után rendelték haza. (MTI) A televízió előtt Világkongresszus Mia van­n­á ban Nehéz feladat egy világkongresszus eseményeit háromnegyed­órás riportfilmbe összesűríteni. Különösen érvényes ez a X. szakszervezeti világkongresszusra, amelyet február 10. és 15-e között rendeztek meg a kubai fővárosban. Az SZVSZ fennállása óta ez volt a legnagyobb szabású kongresszus — a világ dolgozói eddig semmilyen más fórumon nem kép­viseltették magukat ilyen arányban. A film készítőinek sikerült ízelítőt adniuk a népes és rend­kívül fontos­­, az évtizedünk nemzetközi szakszervezeti moz­galmának teendőit meghatározó — világkongresszus munká­jából, légköréből. Hallottuk a legérdekesebb részleteket Gás­pár Sándornak, az SZDSZ elnökének, a SZOT főtitkárának, a magyar szakszervezetek munkáját, tapasztalatait elemző beszédéből, amely nagy figyelmet keltett a küldöttek köré­ben. A helyszínből adódóan különleges hangsúlyt kaptak La­­tin-Amerika problémái, és természetesen szó volt a lengyel szakszervezeti mozgalom jövőjéről is. Kiemelkedően érdekesek voltak a Havannában megszólal­tatott chilei, salvadori és guatemalai képviselők — közöttük a meggyilkolt chilei elnök özvegye, Hortensia Allende asz­­szony — nyilatkozatai. Itt jegyezzük meg: kár, hogy a szo­cializmust építő Kuba hétköznapjaival csak közvetve, Fidel Castro és Roberto Veiga felszólalásából ismerkedhettünk meg. (Erről a Tropicana-kabaré különben világszínvonalú, szín­pompás műsora csak felszínes és jellemzőnek aligha nevez­hető képet festhet.) Nyilatkozott a filmben a francia CGT és a brit szállító­munkás-szakszervezet képviselője, s a mikrofon elé állt egy San Franciscó-i és egy New York-i dokkmunkás. Szavaikból kitűnt, hogy a világkongresszus átlépte az SZDSZ kereteit, s hogy a világ dolgozói, tartozzanak bármely nemzetközi szakszervezeti központhoz, igénylik és cselekszenek is az akcióegység, a közös fellépés érdekében, a nyolcvanas évek kihívásaival szemben a békéért, a leszerelésért. Mindenképpen tiszteletre méltó vállalkozás volt a külpo­litikai szerkesztőség péntek délután vetített tévéfilmje, Csen­­terics Ágnes rendező, Sugár András szerkesztő-riporter és Bodó János operatőr munkája. T. S. Vietnami kormány­átalakítás A Vietnami Szocialista Köz­társaság Államtanácsa jóvá­hagyta a Minisztertanács ál­tal javasolt változtatásokat a kormányban. A 43 tagú kormányban, amelynek élén továbbra is Pham Van Dong miniszter­elnök áll, összesen 14 tárca élén történt változás. (MTI) Lenti kisváros. Legfiata­labb magyar városaink egyike. A harminc esztendő­vel ezelőtti földrajzkönyvek­ben még csak egyetlen adat­tal szerepel: Lenti határában is találtak kőolajat a zalai kőolaj- és földgázmező fel­fedezésének idején. De amilyen kincset rejtett a savanyú, agyagos föld mé­lye, olyan mostoha volt itt a termőtalaj. Búza, kukorica helyett inkább kölest, hajdi­nát termett. A legelők dúsak voltak u­gyan — több csapa­dék hull errefele —, de ta­vaszra csonttá soványodott a jószág, a széna­­lévén az egyetlen éleség. S hogy az ember számára is milyen nagy volt a szegénység az alig-alig termő földeken, azt egy szólás is őrzi ma is a hetési tájon: „vetik az ocsút, aratják a nincset”. A valamikori történelmi Hetéshez Lenti is hozzátar­tozott. S mint minden olyan vidéken, amely határszélhez közel, a nagyobb városoktól távol esik, itt is továbbélt sok ősi szokás, hagyomány, mint más tájakon. S mert a kevés pénzzel meg nem vásárolható dolgo­kat az ötletesség teremtette elő, az itt élő emberek egé­szen az utóbbi évtizedekig maguk állították elő haszná­lati tárgyaikat is. Ma már csak helyi nevezetesség — a megtartó hagyomány színe hogy Hetesben ma is ételíze­sítő a sűrű tökmagolaj. Hogy a bab, káposzta készítésének sok változatát ismerik, hogy sok háznál értenek a fa-, munkákhoz és — ha már csak emlékképpen is, de —, minden otthonban őrzik még a különösen szép hetési vá­szonszőtteseket. Lenti ma sem sokkal tá­­gabb település két rendezett utcányinál. Lakossága ma is kevesebb, mint egy alföldi falué. Noha hozzácsatolták a legközelebb eső községeket: Mumort, Bárszentmihályfát, Lentikápolnát, Lentiszom­bathelyt — így közelíti meg lassan a tízezer lakost. An­nak arányában, ahogy üre­sednek az apró települések, majornyi falvacskák körös­körül. De ha nem méretei, ha­nem tartalma szerint ismer­kedünk ezzel a fiattal váro­s­­­sal, akkor látható, hogy íz­léses és változatos új lakó­házai, a táj építészeti ha­gyományát a legkorszerűbb építőanyagokkal és berende­zéssel ötvöző új óvodája, J­entu feljebb jutott hangulatos,­ tágas, mégis csa­ládias étterme, új ABC-üz­­letei, rendezett parkjai és köves útjai, közmű- és csa­tornarendszere adták meg a városi rangra a jogot. A vá­rosi központban a parányi, de nagy műgonddal és szakér­telemmel berendezett törté­nelmi és néprajzi emlékszo­bái pedig a közelebbi és távolabbi múltat, a helyi tör­ténelmet idézik, közös emlé­kek őriződként. A legkisebb településre is köves utak vezetnek. A fal­vakat mind közelebb hozzák a sűrűn induló, érkező busz­járatok. De a hét végi pihenő­napokon úgy elcsöndesül az országutak forgalma, hogy ha egy-egy turistaautóbusz, személygépkocsijával­ erre kiránduló család nem fordul­na meg ezeken az utakon, néhány kerékpárostól elte­kintve, szinte elhagyottnak, isten háta mögöttinek tetsze­ne e zalai kisváros körüli vidék. És egyre több a megürese­dett, bár még teljesen ép ház az apró falvaikban. S egyre többen készülődnek — bár nem könnyű szívvel — a város felé. A kisváros pedig bármi­lyen rohamosan fejlődik is, nemcsak annyi új munkahe­lyet, hanem annyi új lakást sem kínál, hogy teljesen fe­leslegessé váljanak a kinti otthonok. Éppen az adta a lenti ter­melőszövetkezet vezetőinek az ötletet — a jelenlegi le­hetőségeknél jobb megoldás reményével —, hogy egysze­rűbb ipari jellegű munkák­ra, melléküzemág kialakítá­sára alkalmasak a külterüle­teken a megüresedett köz­épületek, iskolák. Ahová né­hány perc gyaloglással vagy kerékpározással eljuthatná­nak az asszonyok, célszerűb­­ben­ oszthatnák be a mun­kaidejüket. Kevés ráfordí­tással kisebb műhellyé ala­kíthatók ezek a termek, szo­bák. Három helyen: Szécsiszige­­ten, Lentikápolnán, Torma­földén születtek ilyen, har­minc-negyven asszonyt, lányt foglalkoztató melléküzemek. Szécsiszigeten villanykör­téket csomagolnak­­ az Egyesült Izzó megbízásából, Tormaföldén gázpalack-al­katrészeket tisztogatnak, újí­tanak fel az iskolából át­alakított munkateremben könnyen megtanulható, de pontosságot, lelkiismeretessé­get igénylő munkával a kör­nyéken lakó asszonyok. — Különösen jó az nekünk — mondja Horváth Istvánné üzemvezető —, hogy nem olyan az itteni beosztás, mintha ipari üzembe jár­nánk. Rugalmas a munka­időnk. Kinek-kinek saját ér­deke, hogy minél többet vé­gezzen, de nem okoz fenn­akadást, ha valakinek egyéb fontos elfoglaltsága akad, s később érkezik, vagy koráb­ban kell távoznia. A másik pedig, hogy nem olyan egy­hangú az életünk, mint­ha ki-ki egyedül dolgozna, ott­hon, hagyományos bedolgo­zóként, esetleg felforgatva a lakást. A palacküzemiben inkább egymás munkájára utaltak az egy teremben ülő asszo­nyok. Ki-ki egy-egy apró részfeladatot kap, de azt is felváltva, hogy ne legyen annyira egyhangú a munka és mindenkinek jusson az időigényesebb és a gyorsab­ban végezhető feladatokból is. A napokban pedig elké­szült a lenti termelőszövet­kezet gondozásában a leg­újabb melléküzem. Ahogyan errefelé mondja a tájszó: a „szövüde”. Népművészeti és háziipari melléküzem. Lét­rejöttének kettős oka: tar­talmas és értelmes elfoglalt­ság az asszonyoknak, s a másik — nem kevéssé fon­tos —, hogy a járási székhe­lyen őrződjék meg s itt vál­jon újra ismertté a határ­széli két kis faluban, Zala­­szombatfán és Gáborjánhá­­zán újraélesztett hagyo­mány. A hetési szőttes országos hírű. Sőt, a határokon túl is ismerik, szeretik. Terve­zője : a népművészet mestere, Virágh Béláné. S a gyűjtő és tervező, újraalkotó mun­kában társa Virágh Béla nyugdíjas iskolaigazgató. Évtizedekkel ezelőtt gyűj­tötték össze a még fellelhető motívumokat, tanulták meg az utolsó szövőszékek mellett ülő idős asszonyoktól, majd tanították meg ismét az is­kolából kikerült lányoknak a szövés mesterségét, akik­nek keze munkáján most új­jáéled az ősi mintakincs. Hagyományőrzés, munka­­alkalom, idegenforgalmi lát­ványosságnak is a jelesebbek közül való — ezt már az a néhány hónap is igazolta, amióta beköltözött a járási székhelyre a Virágh házas­pár, s velük a hetési nép­­művészeti üzem. Nemcsak a szűkebb hazából, de a Ba­laton-vidékről, a Tiszántúl­ról is felkeresték már sokan az új üzemben a szövőasz­­szonyokat a régebbi és az újabb megrendelők. Rab Nóra A bonni találkozó Régi ismerősként keresi fel Kádár János, az MSZMP KB első titkára Helmut Schmidt­­tet, az NSZK szövetségi kan­cellárját. A rövid munkalá­togatás jó alkalmat kínál a két politikus számára ko­rábbi beszélgetéseik folytatá­sára,­­kétoldalú kapcsolataink és az időszerű nemzetközi kérdések áttekintésére, a vé­lemény- és tapasztalatcseré­re. A korábbi találkozókra emlékezve tudjuk, a magyar E NSZK c csúcsszintű párbe­szédnek hagyományos voná­sa, hogy a­­résztvevők figyel­müket a munkára összponto­sítják, szívesen lemondanak egy-egy protokolláris alka­lomról az eszmecsere ked­véért. Az előzetes tervek sze­rint ez lesz a jellemző a bon­ni látogatásra is. Mégis, rosz­­szul értékelnénk a helyzetet, ha az együtt töltött órák számával mérnénk a csúcs­­találkozó értékét és tartal­mát. Már csak azért is, mert a párbeszéd folytatásának hátteréül, mintegy aranyfe­dezetéül, a kedvezően fejlő­dő, valóban sokoldalú ma­gyar ENSZK kapcsolatok szolgálnak. Visszatekintve megállapít­hatjuk, hogy a csúcsszintű találkozók mindig új lendü­letet adtak kapcsolataink fejlődésének. Ismert szándé­kunk ezeknek elmélyítése­, továbbfejlesztése az 1977-ben, Bonnban aláírt közös nyilat­kozat alapján, amely jó ke­retet adott a két ország együttműködéséhez. Az az­óta eltelt fél évtized esemé­nyei bebizonyították, kölcsö­nös a törekvés arra, hogy ezt a keretet mindkét állam és nép érdekeinek megfelelő tartalommal töltsük meg. Ha két ország viszonyának alakulását figyeljük figyelem­­mell, a legkézzelfoghatóbbak mindig a gazdasági eredmé­nyek. Kedvező képet mutat a magyar ENSZK árucsere­forgalom fejlődése. Fontos azonban rámutatni arra, hogy kölcsönös erőfeszítéssel ezt a jelenleginél sokkal ki­egyensúlyozottabbá lehetne tenni, s ennek érdekében szükséges mihamarább fel­számolni a még érvényben levő diszkriminatív korláto­zásokat. Az elmúlt években nagy­arányú fejlődést tapasztal­hattunk a két ország válla­latai közti gazdasági, ipari és műszaki kooperációs meg­állapodásokban, amelyek szá­ma mintegy négyszázra tehe­tő. Ezert közül jó néhányat az eddiginél tartalmasabbá le­hetne tenni, s tág tere van az együttműködésnek a har­madik országban, illetve har­madik piacon való közös fel­lépésben. Az eddig elért eredmények és tapasztalatok alapján szá­mos lehetőség kínálkozik a kultúra és a sport területén is az együttműködés elmé­lyítésére, a lehetőségek jobb kihasználására. A nemzetközi helyzet vál­tozásai, a feszültebb légkör, az enyhülési folyamat meg­torpanása a bonni látogatás jelentőségének egy másik vo­nására is ráirányítja a fi­gyelmet. Nevezetesen arra, hogy a megalapozott, sokol­dalú együttműködés két kü­lönböző társadalmi berendez­kedésű ország között nem csupán a bilaterális viszony fenntartására ad alkalmat. Szolgálatot tehet a széleseb­ben értelmezett nemzetközi együttműködés ügyének is, bizonyítva: van lehetőség a párbeszéd folytatására, a ke­let-nyugati kapcsolatok fenntartására, a viták tár­gyalásos rendezésére, az eny­hülés korszakában elért vív­mányok megőrzésére. A magyar ENSZK kapcso­latok a nemzetközi helyzet változásai elllenére folyama­tosan és töretlenül fejlődtek. Mindkét fél egyértelműen ki­nyilvánított szándéka, hogy külön-külön és együttesen is munkálkodni kívánnak az enyhülési folyamat fenntar­tásán, az együttműködés el­mélyítésén. Fontos vonása a magyar— NSZK kapcsolatoknak az, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az NSZK ve­zető kormánypártja az SPD között is kialakult, elmélyült és folyamatossá vált a párbe­széd, a nézetek és tapaszta­latok cseréje. Az ideológiai különbségek ellenére a nem­zetközi munkásmozgalom két irányzatának, a kommunis­táknak és a szociáldemokra­táknak sem a szembenállás tényezőit kell előtérbe he­lyezni és hangsúlyozni, ha­nem a párbeszéd útját járva, a rendszeres együttműködés lehetőségeit kiaknázni. A két párt, az MSZMP és az SPD között kialakult rendszeres kapcsolatok arra a lehetőség­re hívják fel a figyelmet, amely a kommunisták és a szociáldemokraták párbeszé­dének kiszélesítésében rejlik. Kádár János ezúttal ne­gyedik alkalommal találko­zik Helmut Schmidttel. Meg­ismerkedésük időpontját és helyszínét akár jelképesnek is tekinthetjük. 1975 nyarán, Helsinkiben találkoztak sze­mélyesen először, az európai biztonsági és együttműködé­si konferencia történelmi je­lentőségű záróokmányának aláírása alkalmából. Az eny­hülés dokumentumának alá­írása, a folyamat kézzelfog­ható eredménye hozta össze első ízben a két államférfit. 1977 júliusában, az első bon­ni látogatás alkalmával már ismerősökként üdvözölhették egymást. Eszmecseréjüket két esztendővel később Bu­dapesten folytatták. Közben a magyar kormány elnöke, Lázár György is járt az NSZK-ban. Elevenné vált a kapcsolat a szaktárcák kö­zött. Az NSZK és parlamenti pártjainak vezetői, képvise­lői is megfordultak hazánk­ban. Tartalmas és emlékeze­tes programot bonyolított le Magyarországon Willy Brandt, az SPD nagy tekin­télyű elnöke is. Aligha van most lehetősé­günk arra, hogy a két ország kapcsolatainak valamennyi eseményét felsoroljuk. Úgy véljük, elegendő, ha a töret­len fejlődés tényeire hívjuk fel a figyelmet. És arra, hogy a Helsinki nevével fémjel­zett folyamat keretében bon­takozhattak ki teljes gazdag­ságukban a Magyar Népköz­­társaság és a Német Szövet­ségi Köztársaság kapcsola­tai. Ezen az úton ígérkezik fontos állomásnak Kádár Já­nos mostani bonni látogatása is. Thurzó Tibor 3

Next