Népszava, 1982. május (110. évfolyam, 101–125. sz.)

1982-05-01 / 101. szám

NÉPSZAVA 1982. MÁJUS 1., SZOMBAT Nem kevés és olykor fáj­dalmas, gyötrelmes tanul­ságok árán a szakszerve­zeti mozgalom hazánkban már hosszabb ideje elfog­lalta történelmileg megil­lető helyét, azt követően, hogy a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt felismerte: arc nélkülivé, funkciótlan­­ná válik az a szakszervezeti mozgalom, amely ugyanazt és ugyanúgy csinálja, mint a párt és a kormány. A szakszervezetek Ma­gyarországon olyan — a nemzetközi összehasonlí­tást is kiálló — lehetősé­gekkel, jogosultságokkal rendelkeznek, amelyek se­gítségével s önmaguk módszereit is folytonosan megújítva, eleget tudnak tenni a megnövekedett kö­vetelményeknek. A szak­­szervezetek jogai a dolgo­zók jogai, nevükben, kép­viseletükben, az ő felha­talmazásuk alapján járnak el, döntenek, képviselnek véleményeket, állásponto­kat. A szakszervezeti mozga­lom — a szocializmus ügye iránti legteljesebb elköte­lezettséggel — nálunk nemcsak a politika meg­valósításának segítésében vesz részt, hanem alakítja, formálja is azt. Szocialis­ta viszonyaink között a párt, a kormány és a szak­­szervezet közös célért, együtt dolgozik, de mind­három a társadalmi ren­deltetésének megfelelően, saját hivatása szerint szol­gálja a munkásosztályt, a népet. Csak megismételjük a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusának azt a fontos megállapítását, hogy „hosszú — még ma sem befejezett — folyamat eredményeként rendező­dött a szakszervezetek vi­szonya az államhatalom­hoz”. Ennek a viszonynak fő tartalmi jellemzője, hogy a párt — politikája kialakításában és végrehaj­tásában is — épít az önál­lóan dolgozó szakszerveze­tekre, amelyek a dolgozói tapasztalatok és vélemé­nyek tömegességét, azok összegezését kínálják fel a szintézisre, a vitára. Lé­nyeges jellemzője ennek a viszonynak az is, hogy ma már a dolgozó nép élet- és ne maradjunk ezúttal a legfelsőbb szintnél, a kor­mány és a SZOT együtt­működésének gyakorlatá­nál. A kormány és a SZOT képviselői nem azért ülnek össze rendszeresen, hogy időről időre szépeket mondjanak egymásnak — ezt nem is igényli senki —, hanem hogy felelős ál­láspontokat képviselve jus­sanak döntésre. Mert a kormánynak is, a SZOT vezetőinek is a felelősség az alapállása. Hogyan van hát akkor, hogy gyakran vitáznak egymással? Mi­ért és miből lehet nézetkü­lönbség vagy vita? A szakszervezetek elkö­telezettek a hatalom, a szo­cializmus iránt, de nem el­kötelezettek minden intéz­kedés iránt. Ezért a hata­lom részeseiként kritiku­san vizsgálnak minden ter­vezett intézkedést és állás­pontjuk kialakításakor leg­fontosabb feltételeként mérlegelik: az elhatározás indokolt-e, hogyan érinti a dolgozókat s közülük is a kisebb jövedelműeket? Ebben és a döntések rea­lizálásában fejeződik ki a legmarkánsabban a szak­­szervezetek önállósága. A jogosultságok is kifejezik ezt, hiszen ha valamelyik állami szerv döntései tör­vényt sértenének, vagy csorbítanák a dolgozók jo­gait, a szakszervezeteknek minden eszköz a rendelke­zésükre áll a határozott fellépéshez, egészen a vétó­jogig.A véleménykülönbségek azonban az esetek többsé­munkakörülményeit, a tár­sadalmi fejlődés egészét érintő egyetlen kérdésben sem lehet dönteni a szak­­szervezetek nélkül. Ez a nagyon fontos elem be­épült társadalmunk irányí­tásának gyakorlatába, a döntések valamennyi szint­jén. Ami a döntések üzemi, munkahelyi szintjeit ille­ti, azokról a közvélemény­nek, a szakszervezeti tag­ságnak általában van ér­demi információja. Ritkáb­ban arról, ha ellentétes vélemények összetalálko­zásából, vitával születik meg az elhatározás. Ám arról, hogy az államhata­lom legfelsőbb szintjén születő döntésekben mi a szakszervezet része, milyen álláspontot képviselt egy­­egy terv kimunkálásakor a szakszervezet — már ke­vesebb a tájékozottság. Pedig nálunk immár a kormányzati munkának több mint húsz éve jól bevált gyakorlata, hogy a dolgozók élet- és munka­­körülményeit, a lakosság életviszonyait érintő vala­mennyi lényeges kérdést együttes üléseken beszélik meg a Minisztertanács és a SZOT vezetői, vitázva az elképzelésekről, elhatáro­zásokról. A szakszerveze­tek politikát formáló és befolyásoló tevékenységé­nek egyik fontos megje­lenési formája ez. Rend­szeresek ezek a mindig ér­demi munkát jelentő talál­kozók. Hasonlóképpen több mint húszéves az a gyakor­lat is, hogy a SZOT kép­viselője részt vesz a kor­mány ülésein. Az együtt­működésben ugyancsak rendszeresek és nagy je­lentőségűek az iparági szakszervezetek és a mi­nisztériumok, a megyei, ál­lami és a szakszervezeti ve­zetők munkaértekezletei, valamint az igazgatók és az szb-titkárok tanácsko­zásai.­gében nem jutnak el — törvényszerűen nem jut­hatnak el — a szembenál­láshoz, mert a szakszerve­zetek fellépése nem valami ellen történik, hanem va­lamiért. A közös cél aka­rása magában hordozza, föltételezi a kompromisz­­szumok lehetőségét, mert rendszerint nem azon van a vita, hogy ez vagy az az intézkedés fontos-e, ha­nem hogy melyik fonto­sabb. És rendszerint nem arról győzködik egymást a kormány és a SZOT ve­zetői, hogy a jelentkező igé­nyek közül melyik jogos, hanem hogy a jogos igé­nyeket a rendelkezésre ál­ló anyagi lehetőségek bir­tokában hogyan s mikor­ra rangsorolják. És mert a viták lényege nem vala­miféle hamis presztízsfél­tés, hanem az előrevi­vő döntések kimunkálása, ezért születnek gyakran olyan kompromisszumos megoldások, amelyek igye­keznek minél teljesebben kifejezni a társadalmi igaz­ságosságot, ugyanakkor fi­gyelembe venni a környe­ző világ ránk különösen nagy hatással bíró változá­sait, belső helyzetünk, te­herbíró-képességünk álla­potát. A legutóbbi néhány év­ben tartott megbeszélé­seknek állandó napirendje volt az értékelő visszate­kintés a korábbi megál­lapodásokra, a szakszerve­zeti ajánlások sorsára. Hasonlóképpen állandó na­pirend volt az előző terv­szakaszokban végzett kor­mányzati és együttes mun­ka mérlegelése, a követke­ző tervszakaszok és a gaz­daságpolitikai, társada­lompolitikai célok elem­ző vizsgálata. Adott ez is elegendő té­mát a találkozásokhoz. De mindig volt valami, ami másnál erőteljesebben fog­lalkoztatta a szakszerve­zeteket és a közvéleményt. Ezek kiemelt helyet kap­tak a kormány és a szak­­szervezetek vezetőinek együttes tanácskozásán. Rangsor és időrend nél­kül választottam ki néhá­nyat az emlékeztető fel­soroláshoz. Szerepelt a té­mák között a lakosság áru­ellátása, az építőipari dol­gozók helyzete, a munka­A munka folyamatossága jól érzékelhető kétfélekép­pen is. Egyrészt abban, hogy életszínvonalunk meg­őrzése érdekében a szak­­szervezeti mozgalom állan­dóan keresi azokat a mód­szereket és lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudja az anyagi javaink gyarapí­tását szolgáló állami elha­tározásokat és érzékelhető abban, ahogyan folyama­tosan újra meg újra jelzi a mind nehezebbé váló gaz­dasági körülmények között az egyes hátrányos helyze­tű dolgozói rétegek, a nyugdíjasok, nagycsaládo­sok helyzetét, s korrekció­kat kezdeményez érde­kükben. A tanácskozásokról ki­adott szűkszavú közle­mények általában keveset, vagy szinte semmit nem mondanak el arról, hogy sima megállapodások szü­lettek vagy vita is volt. Azt sem jelzi a szűkszavú hír­adás, ha — mint legtöbb­ször — a megoldás komp­romisszumos, az érvek köl­csönös meghallgatása ré­vén jön létre. Mindeneset­re a közvélemény igénye több a puszta bejelentések­nél. Nem azért, mert plety­kát akar hallani, s nem azért, mert azt akarná tud­ni: egyik vagy másik mi­niszter, egyik vagy másik szakszervezeti vezető ho­gyan érvelt, hogyan vitat­kozott. Hanem azért, mert ahogyan egészséges igény tapasztalható az egész szak­­szervezeti munka nyilvá­nossága iránt, hasonlóan igény van arra is, hogy a közvélemény, a szakszer­vezeti tagság a kormány a SZOT szintű munkáról is érdemibben tájékozód­jék. A Minisztertanács és a SZOT képviselőinek a köz­leményben is jelzett leg­utóbbi, soros tanácskozása minden tekintetben hagyo­mányos volt. Egyet kivé­ve: az újságírói jelenlé­tet, ami viszont arra ad most alkalmat, hogy meg­próbáljam legalább meg­közelítően bemutatni az együttes ülés hangulatát, hitelesen rögzíteni annak lényeges mozzanatait. Mi, Hasonlóképpen nem volt vita a kormány energiata­karékossági programjához csatlakozó szakszervezeti elképzelésekről. A kor­mány vezetői köszönettel nyugtázták a szervezett dolgozók kezdeményezése­it, s amikor arra került a szó, hogy érdemes lenne anyagilag és erkölcsileg is elismerni a kiemelkedő tel­jesítményeket, azonnal meg is született erről a kor­mányjóváhagyás, erő­gazdálkodás és a mun­kaerő-átcsoportosítás gond­jai, az árintézkedések, az üdültetés fejlesztése, a bá­nyászok élet- és munkakö­rülményeinek sürgető kér­dései, az állam és a szak­­szervezetek együttműkö­désének tapasztalatai, a to­vábbfejlesztés lehetősége, egyes rétegek helyzetének egybevetése életszínvonal­­politikánkkal, az iparági­ágazati szakszervezetek kongresszusainak és a ma­gyar sisakszervezetek XXIV. kongresszusának olyan ajánlásai, amelyek megvalósítása — elsősor­ban anyagi vonatkozások miatt — kormányzati szin­tű döntést igényelt, újságírók, először vettünk részt ilyen tanácskozáson. Természetesen korábban nekünk is volt mindig hi­ányérzetünk, miért nincs részletesebb tájékoztatás? De most tapasztalhattuk, hogy nem is olyan egysze­rű ezeket a kérdéseket a közvélemény elé tárni. Bár nincs az elhangzottakban semmi titok, mégsem köny­­nyű nyilvánosan szembe­állítani a SZOT és a kor­mány véleményét egyes kérdésekben, mert ez fél­reértésekre adhat okot, így egészében viszont az egész tárgyalás légköré­ből kicsendült, hogy nem a kormánynak vagy a SZOT vezetőinek kell va­lamiféle babér. Az ügy szolgálata a lényeg, a kö­zös felelősség és az együt­tes cselekvés. Az első téma számve­tés volt a legutóbbi talál­kozón közösen kijelölt fel­adatokról, ezek közül is ki­emelve a törzsgárdatagság­­ról szóló határozat módo­sítását és a kormány ener­giatakarékossági program­jának szakszervezeti segí­tését. A törzsgárdasza­­bályzat módosításának ta­pasztalatairól az volt a szakszervezeti vélemény, hogy a gyakorlati végre­hajtás nem gond nélküli. Sokan az egy helyen vég­zett munka értékének de­valválódását érzik ki belő­le, nem utolsósorban azért, mert sok helyen előzetes tervezetben nem vitték vi­tára a demokratikus fóru­mokon az elképzeléseket. Emiatt sok a meg nem ér­tés, hiszen nyilvánvaló, hogy kész tényeket nehe­zebben fogad el az ember, mint olyasvalamit, ami­nek eldöntésébe bevonták, amihez a véleményét ki­kérték, s azt figyelembe is vették. Vita ezen nem volt. A Mi­nisztertanács elnöke mégis szükségesnek érezte ki­emelni : nem valamiféle ud­variasságból veszik igény­be a demokratikus fóru­mokat, hanem jogosultsá­guknak és rendeltetésük­nek megfelelően a dolgo­zókat érintő, fontos kérdé­sek vitájára, véleményezé­sére, eldöntésére. A kormány képviselői „cserébe” arra kérték a SZOT vezetőit, hogy a sa­ját csatornáikon érzékel­tessék a dolgozókkal: az energiatakarékosság nem valamilyen meghatározott időre szóló feladat, hanem folyamatos kormányprog­ram, amelynek végrehajtá­sához az állampolgári, szak­­szervezeti hozzájárulásnak is nyitottnak, folyamatosan érzékenynek kell lennie. Hogyan is kezdtük az idei népgazdasági évet? Er­ről elsősorban a kormány­nak volt mondanivalója a SZOT vezetői számára. A nyugodt, higgadt hangvétel a tervezés megalapozottsá­gát igazolta, mindenekelőtt azonban a tények beszéltek. Kölcsönös elégedettséget mégsem regisztrált a ta­nácskozás, mert mint a töprengő elemzésből kide­rült: a gazdálkodás külső feltételei még nehezebbek lettek, mint vártuk, s az az igazság, hogy — a lehető­ségek ismeretében — mi magunk is dolgozhattunk volna jobban, eredménye­sebben. A bérfejlesztésre szánt összegeket a vállalatok az év elején jórészt már ki­adták, de még mindig nem látszik igazán, hogy a bér­elosztás az egész népgaz­daság érdekeivel össz­hangban, meghatározott cé­lok érdekében differenci­álna. A SZOT jelzése: az év eleji béremelésekben nagy a szakmák, vállalatok közötti különbség. Ezért, ha fontos a népgazdasági szintű figyelem, legalább akkora figyelem illeti meg a bérben lemaradókat, s közöttük is azokat a réte­geket — a műszaki értel­miség, a nyomdászok, a bá­nyászok egyes kategóriáit —, akiknek béremelése kü­lönösen indokolt lenne. Polémia nem afelett ala­p tanácskozásnak ebben a szakaszában már teljes­séggel nyilvánvaló a kívül­álló számára is, hogy itt nem ellenérdekű felek pár­beszédéről van szó, hanem a kormány és a szakszerve­zetek olyan, egymást köl­csönösen értő s gyakran félszavakból is értő esz­mecseréjéről, ahol a kiin­dulópont a már említett közös felelősség. Ahol el­képzelésekben, tapasztala­tokban, döntések, igények rangsorolásában lehet és gyakran van is eltérés, de a cél azonos: minél erő­sebbnek látni az ország gazdasági állapotát, s a gyarapodásból minél igaz­ságosabban végezni el az elosztást. Egy ilyen ülésre köny­­nyű lenne kívánságlistá­val felszerelve beülni, s feladni a leckét a kor­mányzat számára. Ám azok az ajánlások, azok a kéré­sek, amelyek szakszerve­zeti részről megfogalma­zódnak, ugyanazokat a kö­rülményeket mérlegelik, mint a kormány. Ezért is alakul úgy a vita az élet­­színvonal megtartásának kiemelkedően fontos téma­körében, hogy a mostani­nál is jobban koordinált együttműködést kell ki­alakítani a kormány és a SZOT között az életszín­vonal elemzésében, a ta­pasztalatok összehangolásá­ban, a közös súlypontok kiemelésében. Ridegen hangzanak így a szavak? Forintmilliókról és -milliárdokról van szó. Költségvetési tételek ter­vezéséről, amelyek mind­egyike ezreket, százezreket érint. Egyéni életek alaku­lásának százezreit. A kormány elnöke mond­ta ki e nehéz téma kapcsán: minden tétel, minden ja­vaslat mérlegelésénél az a fontos, hogy a dolgozók érezzék, szocialista szoci­álpolitikánkban a társadal­mi igazságosság kifejezé­sére törekszünk. S ha a tanácskozás me­rült ki, hogy milyen réte­gek érdemelnek most na­gyobb figyelmet, hanem azon, hogy nyilvánosságra kerüljön-e az előbb emlí­tett szakmák neve. A szak­­szervezeti vélemény egy­értelmű igen, a kormányé, hogy még nincs meg a bér­­fejlesztéshez minden szük­séges anyagi forrás, enél­­kül pedig könnyen kelthet a bejelentés megalapozat­lan illúziókat. Az anyagi eszközöket, magyarán a pénzt, még meg kell ter­melni. A fejlesztésben ere­deti javaslatával a szak­­szervezet a dolgozók na­gyobb körét támogatta, de a helyzet ismeretében be kellett látni, hogy ma er­re nincs fedezet. A megál­lapodás végül is a közle­ményben szereplő mondat, amely megnevezi a szak­mákat, de jelzi a kormány gondjait is. A SZOT főtitkára — ép­pen azért, mert olykor elő­fordul, hogy a körülmé­nyek, az élet változásai mi­att tapasztalható eltérés a SZOT és a kormány véle­ményében az egyes dolgo­zói rétegek életszínvona­láról — azt javasolta, hogy a szakszervezetek adjanak sűrűbben jelzéseket, elem­zéseket és ezek alapján is egyeztessék a tapasztalato­kat. A javaslat nyitott aj­tóra talált, mert a kormány tagjainak is az a vélemé­nye, hogy a több tapaszta­lat megalapozottabb dön­tésekhez segít. Ezért szük­ségtelen a fontos jelzések­ben a hivatalos alkalmak­ra várni, azokban a kon­zultációnak folyamatos­nak kell lenniük az állami szervek és a szakszerveze­tek között. netét követve eddig nem volt alkalmam rá, itt most van, hogy a körülhatárol­tabb érdekek terítékre ke­­­­rülésekor érzékeltethessem a szenvedélyességig menő vitát. Az üdülőépítésekről volt szó. A szakszervezeti vélemény sérelmezte, hogy a szervezett dolgozók pén­zéből épített üdülők ügyé­be állami szervek így-úgy beleszólnak, pedig ez nem az ő hatáskörük. Sértő­désnek persze nyoma sincs, de a kormány ellenérve készen áll, a Balaton sor­sa viszont a kormány kom­petenciája. Ezen és saját szerveik olykor aggályos ügybuzgalmán jó ideig el­tart a konzultáció, végül is a gordiuszi csomót az­zal vágják el, hogy hosszú távra születik elvi megál­lapodás a szakszervezeti üdülők létesítésének fel­tételeiről. A kormány elnö­kének megjegyzése már az egész beszélgetést záróan derűsen kötekedő: „De az építési előírások szabályai rátok is kötelezőek.” És még hozzáteszi: „Mint aho­gyan ránk is.” Mint már mondottuk, a Minisztertanács és a SZOT képviselőinek április 13-i együttes ülése minden te­kintetben hagyományos volt, ám jelenlétünkkel ta­pasztalhattuk, hogyan ke­resik a kormány és a SZOT vezetői a megoldást. Érez­hető volt, milyen konkré­tan, szenvedélyesen és mi­lyen nagy felelősséggel tár­gyalják az éppen aktuális napi, időszerű és a távlati kérdéseket. Az együttes ülés sajtónyilvánossága lé­nyegi előrelépés a szak­­szervezeti munka nyilvá­nosságában. Abban, hogy a szervezett dolgozók min­den szintről érdemi jelzé­sekből informálódjanak, az államhatalmi dönté­sekbe hogyan épül be a vé­leményük, a szakszerve­zet vezető szervei hogyan látják el érdekképviseletü­ket. Diósdi László Hogy­an és miről tárgyalnak együtt a­­Minisztertanács és a SZOT cenerei A munkáshatalom részeseiként A tanácskozásak nyilvánossága V­iták és véleménycserék Partnerek párhestaétie 3

Next