Népszava, 1982. május (110. évfolyam, 101–125. sz.)
1982-05-01 / 101. szám
NÉPSZAVA 1982. MÁJUS 1., SZOMBAT Nem kevés és olykor fájdalmas, gyötrelmes tanulságok árán a szakszervezeti mozgalom hazánkban már hosszabb ideje elfoglalta történelmileg megillető helyét, azt követően, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte: arc nélkülivé, funkciótlanná válik az a szakszervezeti mozgalom, amely ugyanazt és ugyanúgy csinálja, mint a párt és a kormány. A szakszervezetek Magyarországon olyan — a nemzetközi összehasonlítást is kiálló — lehetőségekkel, jogosultságokkal rendelkeznek, amelyek segítségével s önmaguk módszereit is folytonosan megújítva, eleget tudnak tenni a megnövekedett követelményeknek. A szakszervezetek jogai a dolgozók jogai, nevükben, képviseletükben, az ő felhatalmazásuk alapján járnak el, döntenek, képviselnek véleményeket, álláspontokat. A szakszervezeti mozgalom — a szocializmus ügye iránti legteljesebb elkötelezettséggel — nálunk nemcsak a politika megvalósításának segítésében vesz részt, hanem alakítja, formálja is azt. Szocialista viszonyaink között a párt, a kormány és a szakszervezet közös célért, együtt dolgozik, de mindhárom a társadalmi rendeltetésének megfelelően, saját hivatása szerint szolgálja a munkásosztályt, a népet. Csak megismételjük a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusának azt a fontos megállapítását, hogy „hosszú — még ma sem befejezett — folyamat eredményeként rendeződött a szakszervezetek viszonya az államhatalomhoz”. Ennek a viszonynak fő tartalmi jellemzője, hogy a párt — politikája kialakításában és végrehajtásában is — épít az önállóan dolgozó szakszervezetekre, amelyek a dolgozói tapasztalatok és vélemények tömegességét, azok összegezését kínálják fel a szintézisre, a vitára. Lényeges jellemzője ennek a viszonynak az is, hogy ma már a dolgozó nép élet- és ne maradjunk ezúttal a legfelsőbb szintnél, a kormány és a SZOT együttműködésének gyakorlatánál. A kormány és a SZOT képviselői nem azért ülnek össze rendszeresen, hogy időről időre szépeket mondjanak egymásnak — ezt nem is igényli senki —, hanem hogy felelős álláspontokat képviselve jussanak döntésre. Mert a kormánynak is, a SZOT vezetőinek is a felelősség az alapállása. Hogyan van hát akkor, hogy gyakran vitáznak egymással? Miért és miből lehet nézetkülönbség vagy vita? A szakszervezetek elkötelezettek a hatalom, a szocializmus iránt, de nem elkötelezettek minden intézkedés iránt. Ezért a hatalom részeseiként kritikusan vizsgálnak minden tervezett intézkedést és álláspontjuk kialakításakor legfontosabb feltételeként mérlegelik: az elhatározás indokolt-e, hogyan érinti a dolgozókat s közülük is a kisebb jövedelműeket? Ebben és a döntések realizálásában fejeződik ki a legmarkánsabban a szakszervezetek önállósága. A jogosultságok is kifejezik ezt, hiszen ha valamelyik állami szerv döntései törvényt sértenének, vagy csorbítanák a dolgozók jogait, a szakszervezeteknek minden eszköz a rendelkezésükre áll a határozott fellépéshez, egészen a vétójogig.A véleménykülönbségek azonban az esetek többsémunkakörülményeit, a társadalmi fejlődés egészét érintő egyetlen kérdésben sem lehet dönteni a szakszervezetek nélkül. Ez a nagyon fontos elem beépült társadalmunk irányításának gyakorlatába, a döntések valamennyi szintjén. Ami a döntések üzemi, munkahelyi szintjeit illeti, azokról a közvéleménynek, a szakszervezeti tagságnak általában van érdemi információja. Ritkábban arról, ha ellentétes vélemények összetalálkozásából, vitával születik meg az elhatározás. Ám arról, hogy az államhatalom legfelsőbb szintjén születő döntésekben mi a szakszervezet része, milyen álláspontot képviselt egyegy terv kimunkálásakor a szakszervezet — már kevesebb a tájékozottság. Pedig nálunk immár a kormányzati munkának több mint húsz éve jól bevált gyakorlata, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeit, a lakosság életviszonyait érintő valamennyi lényeges kérdést együttes üléseken beszélik meg a Minisztertanács és a SZOT vezetői, vitázva az elképzelésekről, elhatározásokról. A szakszervezetek politikát formáló és befolyásoló tevékenységének egyik fontos megjelenési formája ez. Rendszeresek ezek a mindig érdemi munkát jelentő találkozók. Hasonlóképpen több mint húszéves az a gyakorlat is, hogy a SZOT képviselője részt vesz a kormány ülésein. Az együttműködésben ugyancsak rendszeresek és nagy jelentőségűek az iparági szakszervezetek és a minisztériumok, a megyei, állami és a szakszervezeti vezetők munkaértekezletei, valamint az igazgatók és az szb-titkárok tanácskozásai.gében nem jutnak el — törvényszerűen nem juthatnak el — a szembenálláshoz, mert a szakszervezetek fellépése nem valami ellen történik, hanem valamiért. A közös cél akarása magában hordozza, föltételezi a kompromiszszumok lehetőségét, mert rendszerint nem azon van a vita, hogy ez vagy az az intézkedés fontos-e, hanem hogy melyik fontosabb. És rendszerint nem arról győzködik egymást a kormány és a SZOT vezetői, hogy a jelentkező igények közül melyik jogos, hanem hogy a jogos igényeket a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek birtokában hogyan s mikorra rangsorolják. És mert a viták lényege nem valamiféle hamis presztízsféltés, hanem az előrevivő döntések kimunkálása, ezért születnek gyakran olyan kompromisszumos megoldások, amelyek igyekeznek minél teljesebben kifejezni a társadalmi igazságosságot, ugyanakkor figyelembe venni a környező világ ránk különösen nagy hatással bíró változásait, belső helyzetünk, teherbíró-képességünk állapotát. A legutóbbi néhány évben tartott megbeszéléseknek állandó napirendje volt az értékelő visszatekintés a korábbi megállapodásokra, a szakszervezeti ajánlások sorsára. Hasonlóképpen állandó napirend volt az előző tervszakaszokban végzett kormányzati és együttes munka mérlegelése, a következő tervszakaszok és a gazdaságpolitikai, társadalompolitikai célok elemző vizsgálata. Adott ez is elegendő témát a találkozásokhoz. De mindig volt valami, ami másnál erőteljesebben foglalkoztatta a szakszervezeteket és a közvéleményt. Ezek kiemelt helyet kaptak a kormány és a szakszervezetek vezetőinek együttes tanácskozásán. Rangsor és időrend nélkül választottam ki néhányat az emlékeztető felsoroláshoz. Szerepelt a témák között a lakosság áruellátása, az építőipari dolgozók helyzete, a munkaA munka folyamatossága jól érzékelhető kétféleképpen is. Egyrészt abban, hogy életszínvonalunk megőrzése érdekében a szakszervezeti mozgalom állandóan keresi azokat a módszereket és lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudja az anyagi javaink gyarapítását szolgáló állami elhatározásokat és érzékelhető abban, ahogyan folyamatosan újra meg újra jelzi a mind nehezebbé váló gazdasági körülmények között az egyes hátrányos helyzetű dolgozói rétegek, a nyugdíjasok, nagycsaládosok helyzetét, s korrekciókat kezdeményez érdekükben. A tanácskozásokról kiadott szűkszavú közlemények általában keveset, vagy szinte semmit nem mondanak el arról, hogy sima megállapodások születtek vagy vita is volt. Azt sem jelzi a szűkszavú híradás, ha — mint legtöbbször — a megoldás kompromisszumos, az érvek kölcsönös meghallgatása révén jön létre. Mindenesetre a közvélemény igénye több a puszta bejelentéseknél. Nem azért, mert pletykát akar hallani, s nem azért, mert azt akarná tudni: egyik vagy másik miniszter, egyik vagy másik szakszervezeti vezető hogyan érvelt, hogyan vitatkozott. Hanem azért, mert ahogyan egészséges igény tapasztalható az egész szakszervezeti munka nyilvánossága iránt, hasonlóan igény van arra is, hogy a közvélemény, a szakszervezeti tagság a kormány a SZOT szintű munkáról is érdemibben tájékozódjék. A Minisztertanács és a SZOT képviselőinek a közleményben is jelzett legutóbbi, soros tanácskozása minden tekintetben hagyományos volt. Egyet kivéve: az újságírói jelenlétet, ami viszont arra ad most alkalmat, hogy megpróbáljam legalább megközelítően bemutatni az együttes ülés hangulatát, hitelesen rögzíteni annak lényeges mozzanatait. Mi, Hasonlóképpen nem volt vita a kormány energiatakarékossági programjához csatlakozó szakszervezeti elképzelésekről. A kormány vezetői köszönettel nyugtázták a szervezett dolgozók kezdeményezéseit, s amikor arra került a szó, hogy érdemes lenne anyagilag és erkölcsileg is elismerni a kiemelkedő teljesítményeket, azonnal meg is született erről a kormányjóváhagyás, erőgazdálkodás és a munkaerő-átcsoportosítás gondjai, az árintézkedések, az üdültetés fejlesztése, a bányászok élet- és munkakörülményeinek sürgető kérdései, az állam és a szakszervezetek együttműködésének tapasztalatai, a továbbfejlesztés lehetősége, egyes rétegek helyzetének egybevetése életszínvonalpolitikánkkal, az iparágiágazati szakszervezetek kongresszusainak és a magyar sisakszervezetek XXIV. kongresszusának olyan ajánlásai, amelyek megvalósítása — elsősorban anyagi vonatkozások miatt — kormányzati szintű döntést igényelt, újságírók, először vettünk részt ilyen tanácskozáson. Természetesen korábban nekünk is volt mindig hiányérzetünk, miért nincs részletesebb tájékoztatás? De most tapasztalhattuk, hogy nem is olyan egyszerű ezeket a kérdéseket a közvélemény elé tárni. Bár nincs az elhangzottakban semmi titok, mégsem könynyű nyilvánosan szembeállítani a SZOT és a kormány véleményét egyes kérdésekben, mert ez félreértésekre adhat okot, így egészében viszont az egész tárgyalás légköréből kicsendült, hogy nem a kormánynak vagy a SZOT vezetőinek kell valamiféle babér. Az ügy szolgálata a lényeg, a közös felelősség és az együttes cselekvés. Az első téma számvetés volt a legutóbbi találkozón közösen kijelölt feladatokról, ezek közül is kiemelve a törzsgárdatagságról szóló határozat módosítását és a kormány energiatakarékossági programjának szakszervezeti segítését. A törzsgárdaszabályzat módosításának tapasztalatairól az volt a szakszervezeti vélemény, hogy a gyakorlati végrehajtás nem gond nélküli. Sokan az egy helyen végzett munka értékének devalválódását érzik ki belőle, nem utolsósorban azért, mert sok helyen előzetes tervezetben nem vitték vitára a demokratikus fórumokon az elképzeléseket. Emiatt sok a meg nem értés, hiszen nyilvánvaló, hogy kész tényeket nehezebben fogad el az ember, mint olyasvalamit, aminek eldöntésébe bevonták, amihez a véleményét kikérték, s azt figyelembe is vették. Vita ezen nem volt. A Minisztertanács elnöke mégis szükségesnek érezte kiemelni : nem valamiféle udvariasságból veszik igénybe a demokratikus fórumokat, hanem jogosultságuknak és rendeltetésüknek megfelelően a dolgozókat érintő, fontos kérdések vitájára, véleményezésére, eldöntésére. A kormány képviselői „cserébe” arra kérték a SZOT vezetőit, hogy a saját csatornáikon érzékeltessék a dolgozókkal: az energiatakarékosság nem valamilyen meghatározott időre szóló feladat, hanem folyamatos kormányprogram, amelynek végrehajtásához az állampolgári, szakszervezeti hozzájárulásnak is nyitottnak, folyamatosan érzékenynek kell lennie. Hogyan is kezdtük az idei népgazdasági évet? Erről elsősorban a kormánynak volt mondanivalója a SZOT vezetői számára. A nyugodt, higgadt hangvétel a tervezés megalapozottságát igazolta, mindenekelőtt azonban a tények beszéltek. Kölcsönös elégedettséget mégsem regisztrált a tanácskozás, mert mint a töprengő elemzésből kiderült: a gazdálkodás külső feltételei még nehezebbek lettek, mint vártuk, s az az igazság, hogy — a lehetőségek ismeretében — mi magunk is dolgozhattunk volna jobban, eredményesebben. A bérfejlesztésre szánt összegeket a vállalatok az év elején jórészt már kiadták, de még mindig nem látszik igazán, hogy a bérelosztás az egész népgazdaság érdekeivel összhangban, meghatározott célok érdekében differenciálna. A SZOT jelzése: az év eleji béremelésekben nagy a szakmák, vállalatok közötti különbség. Ezért, ha fontos a népgazdasági szintű figyelem, legalább akkora figyelem illeti meg a bérben lemaradókat, s közöttük is azokat a rétegeket — a műszaki értelmiség, a nyomdászok, a bányászok egyes kategóriáit —, akiknek béremelése különösen indokolt lenne. Polémia nem afelett alap tanácskozásnak ebben a szakaszában már teljességgel nyilvánvaló a kívülálló számára is, hogy itt nem ellenérdekű felek párbeszédéről van szó, hanem a kormány és a szakszervezetek olyan, egymást kölcsönösen értő s gyakran félszavakból is értő eszmecseréjéről, ahol a kiindulópont a már említett közös felelősség. Ahol elképzelésekben, tapasztalatokban, döntések, igények rangsorolásában lehet és gyakran van is eltérés, de a cél azonos: minél erősebbnek látni az ország gazdasági állapotát, s a gyarapodásból minél igazságosabban végezni el az elosztást. Egy ilyen ülésre könynyű lenne kívánságlistával felszerelve beülni, s feladni a leckét a kormányzat számára. Ám azok az ajánlások, azok a kérések, amelyek szakszervezeti részről megfogalmazódnak, ugyanazokat a körülményeket mérlegelik, mint a kormány. Ezért is alakul úgy a vita az életszínvonal megtartásának kiemelkedően fontos témakörében, hogy a mostaninál is jobban koordinált együttműködést kell kialakítani a kormány és a SZOT között az életszínvonal elemzésében, a tapasztalatok összehangolásában, a közös súlypontok kiemelésében. Ridegen hangzanak így a szavak? Forintmilliókról és -milliárdokról van szó. Költségvetési tételek tervezéséről, amelyek mindegyike ezreket, százezreket érint. Egyéni életek alakulásának százezreit. A kormány elnöke mondta ki e nehéz téma kapcsán: minden tétel, minden javaslat mérlegelésénél az a fontos, hogy a dolgozók érezzék, szocialista szociálpolitikánkban a társadalmi igazságosság kifejezésére törekszünk. S ha a tanácskozás merült ki, hogy milyen rétegek érdemelnek most nagyobb figyelmet, hanem azon, hogy nyilvánosságra kerüljön-e az előbb említett szakmák neve. A szakszervezeti vélemény egyértelmű igen, a kormányé, hogy még nincs meg a bérfejlesztéshez minden szükséges anyagi forrás, enélkül pedig könnyen kelthet a bejelentés megalapozatlan illúziókat. Az anyagi eszközöket, magyarán a pénzt, még meg kell termelni. A fejlesztésben eredeti javaslatával a szakszervezet a dolgozók nagyobb körét támogatta, de a helyzet ismeretében be kellett látni, hogy ma erre nincs fedezet. A megállapodás végül is a közleményben szereplő mondat, amely megnevezi a szakmákat, de jelzi a kormány gondjait is. A SZOT főtitkára — éppen azért, mert olykor előfordul, hogy a körülmények, az élet változásai miatt tapasztalható eltérés a SZOT és a kormány véleményében az egyes dolgozói rétegek életszínvonaláról — azt javasolta, hogy a szakszervezetek adjanak sűrűbben jelzéseket, elemzéseket és ezek alapján is egyeztessék a tapasztalatokat. A javaslat nyitott ajtóra talált, mert a kormány tagjainak is az a véleménye, hogy a több tapasztalat megalapozottabb döntésekhez segít. Ezért szükségtelen a fontos jelzésekben a hivatalos alkalmakra várni, azokban a konzultációnak folyamatosnak kell lenniük az állami szervek és a szakszervezetek között. netét követve eddig nem volt alkalmam rá, itt most van, hogy a körülhatároltabb érdekek terítékre kerülésekor érzékeltethessem a szenvedélyességig menő vitát. Az üdülőépítésekről volt szó. A szakszervezeti vélemény sérelmezte, hogy a szervezett dolgozók pénzéből épített üdülők ügyébe állami szervek így-úgy beleszólnak, pedig ez nem az ő hatáskörük. Sértődésnek persze nyoma sincs, de a kormány ellenérve készen áll, a Balaton sorsa viszont a kormány kompetenciája. Ezen és saját szerveik olykor aggályos ügybuzgalmán jó ideig eltart a konzultáció, végül is a gordiuszi csomót azzal vágják el, hogy hosszú távra születik elvi megállapodás a szakszervezeti üdülők létesítésének feltételeiről. A kormány elnökének megjegyzése már az egész beszélgetést záróan derűsen kötekedő: „De az építési előírások szabályai rátok is kötelezőek.” És még hozzáteszi: „Mint ahogyan ránk is.” Mint már mondottuk, a Minisztertanács és a SZOT képviselőinek április 13-i együttes ülése minden tekintetben hagyományos volt, ám jelenlétünkkel tapasztalhattuk, hogyan keresik a kormány és a SZOT vezetői a megoldást. Érezhető volt, milyen konkrétan, szenvedélyesen és milyen nagy felelősséggel tárgyalják az éppen aktuális napi, időszerű és a távlati kérdéseket. Az együttes ülés sajtónyilvánossága lényegi előrelépés a szakszervezeti munka nyilvánosságában. Abban, hogy a szervezett dolgozók minden szintről érdemi jelzésekből informálódjanak, az államhatalmi döntésekbe hogyan épül be a véleményük, a szakszervezet vezető szervei hogyan látják el érdekképviseletüket. Diósdi László Hogyan és miről tárgyalnak együtt aMinisztertanács és a SZOT cenerei A munkáshatalom részeseiként A tanácskozásak nyilvánossága Viták és véleménycserék Partnerek párhestaétie 3