Népszava, 1982. november (110. évfolyam, 257–281. sz.)
1982-11-23 / 275. szám
6 Holland balettek az Erkel Színházban A holland balett kisbetűs fogalomként és nagybetűsként (Holland Nemzeti Balett, illetve Holland Táncszínház) egyaránt „fogalom” a mai táncvilágban, immár átvitt értelemben. Rangját a háború utáni fejlődés folyamán érte el, és ma meghatározó a korszerű balett irányának alakulásában. Legismertebb alkotóik kitűnő műveivel alkalmam volt találkozni Amszterdamban és Hágában (az említett együttesek ebben a két városban működnek), s majd kilenc éve, illetve két éve Budapesten is élvezhettük kiváló műveik kiváló tolmácsolását, saját táncosaikkal. Köztük mellesleg Aradi Máriával, aki korábban a mi pécsi, majd operai balettünk tagja volt, s jelenleg az egyik bemutatott holland mű betanítója. Toer van Schayk, Hans van Manen és Rudi van Dantzig egy-egy művét láttuk már a vendégszereplések idején, s most a mi operaházi balettegyüttesünk előadásában. Akkor is, ezúttal is emlékezetes megvalósításban. Schayk Az elhagyott kert című alkotását Mozart dmoll vonósnégyesének meghatódott, gyönyörű muzsikája inspirálta (a Quartetto Italiano szép előadásában halljuk). Kiben nem ébredt még képzet egy elhagyatott kert láttán azokról a volt emberekről, akik valaha éltek itt, akiknek a nyomai még felfedezhetők, jelenlévőek a moccanatlan kertben? El lehet ezt mozogni, kifejezni a mozdulatok nyelvén? Természetesen igen a korunk táncművészetének a nyelvén kiváltkép. Schayk ráadásul képzőművész és szcenikus is, képzeletét nemcsak a mozgásnak a látványa, hanem az összlátvány foglalkoztatja. Műve érzelgősségtől mentesen nosztalgikus : egy idős pár saját életére visszatévülésének finom belső „története”, táncban elbeszélve. Manen „tiszta zenének” (Beethoven Hammerklavier szonáta Adagio tételének, Christopher Eschenbach lassított előadásában) „tiszta tánc” változatát hozta létre „Adagio Hammerklavier” című művében. Az est legnagyobb élménye. Klasszikus alapok ilyen szép és szerves ötvözetét mai, egyéni táncformákkal ritkán látni és ilyen tökéletes „zenetáncot” is ritkán. Az alkotó hatos csoportjának és ebből alakuló három kettősének a mozgatását kifogástalanul állítja Beethoven megrázó zenéje tánckifejezésének a szolgálatába. Visszafogott tempójával iszonyú nehéz koreográfia — nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy operai táncművészeink nem „megbirkóznak” vele, hanem megkapó szépséggel eltáncolják. Dantzig, a Holland Nemzeti Balett művészeti igazgatója Jan Boerman elektronikus effektus zenéjére drámai küzdelmekkel tele táncművet alkotott, amelyet immár tizenhét éve a világ több jelentős együttese bemutatott. Az Emlékmű egy halott fiúért esetében egészen pontosan megmondható, miről „szól”. Egy fiúról, aki keresi és nem találja a szép, érdemes példát életének, benne hangsúllyal szekszuális életének kialakítására. Lélektani holtpontjáról a halálba menekül — e holtpontról tekint vissza nyomasztó küzdelmeinek a sorára. Megrázó tánctéma — függetlenül attól, hogy a néző képes-e legyőzni idegenkedését. Ez minden további nélkül megy irodalmi feldolgozás esetében (Stefan Zweig: Érzések zűrzavara), nehezebb az élő táncban. A mű drámai erejét ez a tény nem teszi kérdésessé. Sok töprengés után, hogy vajon miként lehetne némileg igazságos megoldásra jutni három mű kettős szereposztása mintegy harminc művészének értékelésében — az egyetlen a nevek, kiemelések mellőzése. Ebben segít mindhárom holland alkotó stílusa, aki legalább annyira csoportmozgások összhatására építi elképzelését (csaknem mindenütt szólisták csoportjairól van szó), mint amennyire kettősökre és — ritkábban — szólókra. A nemzetközi mezőny valamelyes ismeretében elfogultság nélkül mondható: a mai budapesti balett szólistái az élvonalba tartoznak. Próbavezető balettmesterként, illetve betanítóként Forgách József, a vendég Aradi Mária és Kaszás Ildikó kiváló munkát végzett. Toer van Schayk — az Adagio előnytelen fiúöltözékei kivételével — díszlet- és jelmeztervezőként képzőművész indíttatásáról nemcsak saját művében, hanem Dantzig művének díszlet- és jelmeztervezőjeként is vonzó képet adott. Rajk András Az elhagyott kert - László Péter, Erdélyi Sándor, Erényi Béla, Szabadi Edit mt Fotó - Horvát Éva felvétele Egy új sorozat elindult Látványos hírverés nélkül, de kiváló író tartalmas, szépen kivitelezett kötetével új könyvsorozatot indított a közelmúltban a Népszava Lap- és Könyvkiadó. A sorozat a Népszava Könyvtár címet viseli. A kiadó célja a sorozattal, saját megfogalmazása szerint, „a szocialista szellemű szépirodalmi értékek feltárása és a mai társadalmunk problémáival foglalkozó, magas művészi értékeket felmutató, realista eszközökkel alkotó írók támogatása”. Évenként három kötet megjelentetését tervezi a sorozatban a kiadó. Ezek közül egy mindig a felszabadulás előtti haladó irodalom képviselőinek valamely műve lesz, a másik kettő kortárs írók új, a Népszava Könyvtár számára írt vagy válogatott munkáit tartalmazza. Klaszszikus és mai írók regényeinek, elbeszéléseinek, novelláinak önálló kötetben való megjelentetése mellett szerepel a tervekben különféle antológiák kiadása is. Így néhány év után a most, 1982-ben útjára indított Népszava Könyvtár, a benne megjelent kötetekkel együttesen, hírt és képet ad majd arról, hogy — idézek ismét a kiadótól — „milyen problémák foglalkoztatták a munkásmozgalomhoz csatlakozott és a társadalmi igazságtalanságok ellen szavukat felemelő írókat századunk első felében, s hogyan tükröződnek szocialista társadalmunk építésének eredményei és gondjai kortársaink műveiben.” * Az említett első, indító kötet Sánta Ferenc Kicsik és nagyok című könyve volt. Válogatás az író már ismert, maradandó irodalmi értéket képviselő novelláiból. Újraolvashatjuk benne például a Sokan voltunk, a Kicsi madár, az Emberavatás, a Kicsik és nagyok vagy a Sárga virág, kék virág című emlékezetes Sánta-írást. Rajzos, színes, mutatós borítóval és belső illusztrációkkal jelent meg ez a könyv (kötésterv és illusztrációk: Zsoldos Vera), ügyes formátumban, könynyen kézbefoghatóan. Még most, a téli könyvvásár idején boltokba kerül a sorozat következő kötete, amelynek írója Gergely Mihály, a címe Pokolhegyiek. Egy ipari nagyváros munkáskörnyezete Pokolhegy, ahol a kötet novellái játszódnak. Örökérvényű igazságokat hordozó emberi sorsokkal ismertet meg bennünket az író. Hamarosan megjelenik Nagy Lajos A hűséges szegényember című kötete is — ez lesz a harmadik a sorozatban —, amely az író olyan elbeszéléseit és karcolatait tartalmazza, amelyeket a Népszava közölt a század első harmadában. A könyv dr. Ruzsicska Mária bevezető tanulmányával, valamint korabeli és a témához kapcsolódó fényképekkel illusztráltan jelenik meg. Jövőre várható egy antológia Tavaszi hó címmel, amelyet SZOT-díjas írók munkáiból válogattak össze. Ez lesz a sorozat első antológiája. A tervekben szerepel még Medgyesi Károly, Lengyel József, Fejes Endre, Csák Gyula, Földeák János és mások könyveinek megjelentetése. M. I. Kutyák és ebek Vannak emberek, akik nem szeretik a kutyákat. Akár még beléjük is rúgnak. Mert feledékenyek. Elfeledik a gyermekkorukat. Amikor talán éppen egy kutya barátsága mentette meg őket a balesettől vagy a rossz szándékú idegentől. Kiss Dénes már jó néhány ifjúsági regényével, gyermekkönyvével bizonyította, hogy nem feledte el a gyermekkorát. Nehéz is elfeledni a boldog éveket, különösen akkor, ha valakinek olyan kincs adatik meg, mint a falusi gyermekkor. Amikor a gyerkőcöké a tágas határ, a szőlőhegy, a libalegelő, a falvat övező akácos. És övék a leghívebb társ is, a farkát csóváló, vakkangató négylábú... Csoda-e, hogy a gyermekkoráról mesélő író már városi gyermekei is kutya után áhítoznak? Az sem baj, ha korcs az a kutya — sőt, az ilyen kutyát még jobban lehet szeretni. Mert a korcsoknak nagyobb szívük van, mint a leggondosabban törzskönyvezett, ápolt, mosdatott társaiknak, akik kiállításokon parádéznak. Eb vagy kutya című könyvében Kiss Dénes falusi kutyákról ír, Basáról és a két Flokiról (ilyen nevet nem viselnek drága fajkutyák), két, régen kimúlt és egy ma is élő jó pajtásról. Arról ír fordulatosan, lírával, hogyan válhat gazdagabbá, szebbé az életünk, ha magunk is úgy akarjuk. Emberekben ugyanis lehet csalódni, kutyákban nem. Ők még az életük árán is hűségesek maradnak, őket a hűség élteti. A hántást sem tudják másként visszaadni, csak szeretettel. Külön értéke a könyvnek, hogy elkalauzol bennünket a legszebb dunántúli tájakra, a zalai dombok közé, a tapolcai medencébe, megroskadt várak falai alá, ahonnan visszanézhetünk kicsit a históriás évszázadokba. Nem maradnak el a nyelvi játékok sem — az író régóta kedveli ezt a játékosságot —, s mivel ezúttal kutyákról van szó, valóságos „kutyaszótár” született közmondásokból és szólásmondásokból. Élnek, persze Budapesten is kutyák. Köves József tréfás hangú könyve, A közös kutya egy fővárosi ebről szól. Egy vizsláról, akinek két neve is van. És olyan lakótelepi gyerekekről, kisiskolásokról, akik ritkán látnak zöldet maguk körül, s akik pótlásként már régóta vágyódnak valamilyen állat után. Az sem baj, ha egy egész osztályra csak egyetlen árva kutya jut. Fő, hogy jusson. A panelházak kis lakóinak ez is maradandó élmény — sikerül közelebb jutniuk a természethez. Talán éppen ezért ragaszkodunk olyan sokan a kutyákhoz, ezért van szükség dübörgő, ólomgőzös nagyvárosainkban is legősibb négylábú barátunkra. (Móra) K. Cs. Új könyvek AKADÉMIAI KIADÓ Göndör Tibor—Harangozó László: Lehetőségek a favédelmi permetezőgépek üzemeltetésének fejlesztésére. Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980. Makkay János: A magyarországi neolitikum kutatásának új eredményei. Az időrend és a népi azonosítás kérdései. Mikszáth Kálmán : Cikkek és karcolatok XXVI. 1888 január—1888 június. Mollay Károly: Német —magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. HELIKON KIADÓ Baranyai Decsi János magyar históriája (1592—1508). KEDD, 1982. NOVEMBER 23. NÉPSZAVA Elhunyt Bartók Béláné Pásztory Ditta A Művelődési Minisztérium mély megrendüléssel tudatja, hogy Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta zongoraművésznő, november 21-én, életének 80. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Kiváló zongoraművész volt — erről 1940 előtt a ma már idős hangversenylátogatók, 1946 óta pedig a fiatalabbak is meggyőződhettek. Nemcsak a címe, rangja, hanem az élete is kifejeződik, amikor azt mondjuk, hogy a Magyar Népköztársaság érdemes művésze volt. Ez azonban többet jelent, mintsem csak annyit, hogy Bartók Bélával közösen mutatták be a kétzongorás szonátát, hogy a játékával felvett Mikrokozmosznak és a Gyermekeknek sorozat darabjainak forrás értéke, immár a halálhír elhangzása után rendkívüli értéke van. Pásztory Ditta művészéletének legfőbb tartalma éppúgy emberi, társadalmi töltésű, amiként élete társáé, Bartók Béláé, a sorsvállalás a kor kimagasló muzsikus zsenijével. Együtt élt vele már tizenhét évet, amikor vele együtt tagadta meg a Magyarországon is mind teljesebben eluralkodó embertelenséget, s majd együtt élt vele további nehéz-nehéz öt évet az Egyesült Államokban. Azután sajnos, egyedül valósította meg Bartók álmát: „hazajönni, de végleg”. Bartók örök emléke egy kicsit halhatatlanná tette őt iS. R. A. „ÚGY, AHOGY VOLT ÉS...” Festmények, fényképek s könyvek sokasága közt, karosszékében szerény emberi méltósággal és erőt sugárzó nyugalommal ülve egy kilencvenhét éves asszony mesélt nekünk a múlt hét két estjén, a késői órákban. Különös, gazdag életű sorsú, örökifjú író — és újságírónővel, Dénes Zsófiával ismerkedhettünk meg, akinek megadatott az emlékezés, a felidézés s az életre támasztás ritka tehetsége is. Kristálytiszta fogalmazású, láttató erejű, okos mondatait hallgatva, vonzó egyéniségének sugárkörébe sodródva, így egyre boldogabban hittük el neki, hogy az elmúlt idők és az eltűnt emberek nem csupán voltak egykor! Dénes Zsófia — „Zsuka néni” — pedig egymás után jelenítette meg előttünk eredeti, egyszeri emberi mivoltukban a XX. századi európai és magyar irodalom s művészet nagy alakjait: Andersent, Brandest, Ignotust, Juhász Gyulát, Karinthy Frigyest, József Attilát, Gulácsy Lajost és még másokat. Mindenekelőtt Ady Endrét idézte fel, akihez — mint könyveiből is ismeretes — mély és igaz barátság, hűséges szeretet és tisztelet fűzte, s ahogy most is vallotta: a „sírig”, „mindhalálig” fűzi őt. Emellett a forgatókönyvíró, szerkesztő és riporter, Belohorszky Pál megbecsüléstől áthatott, közvetlen, tárgyra törő, finoman serkentő és nyugtalanító kérdéseire s megjegyzéseire még elénk „léptek” a portréfilmben Dénes Zsófia egykori tanárai, rokonai, sőt, a tudomány olyan nagy egyéniségei is, mint például Sigmund Freud s magyar híve, tanítványa, Ferenczi Sándor, a pszichoanalízis egyik legtehetségesebb úttörője meg a század eleji avantgarde, kísérletező művészek: Oscar Kokoschka és még anynyian... „Zsuka néni" szuggesztív szavai csodálatos erővel szinte vissza tudták adni néhány percre e nagy alkotó szellemek egykori valóságos testét, személyes magatartását, sajátos gesztusait. Úgy éreztem, hogy a róluk felvillanó eredeti képek inkább csak eleven elbeszélésének illusztrációi csupán, mintsem igazoló vagy éppenséggel kiegészítői, mert olyannyira pontos, jellemző és mélyre hatoló volt az emlékezése. E megjelenő — megjelenített! — nagyok hátterében, illetve velük, mellettük s mögöttük s különböző jellegű emberi kapcsolatok, kötődések szövevényében ott állt tűnődve, gondolkodva, segítve, alkotva Dénes Zsófia is. Rendkívül érzékeny, művelt, humánus, minden újra fogékony, a XX. századi magyar és európai progreszszió erőterében élő és cselekvő írónak s újságírónak ismerjük meg, akinek pályája a századelőtől a mába ível. Amikor megköszönjük most neki, a portréfilm készítőinek s a televíziónak e különös élményt, amit kaptunk, szívből kívánjuk, hogy sokáig maradjon köztünk friss szellemiségével, jó egészségben s alkotóerőben. A BÉKÍTHETETLEN Mátyás király korába viszi a nézőt Kulin Ferenc történelmi játéka, melynek főhőse az európai rangú és hírű, latin nyelven író Janus Pannonius, a magyarországi humanizmus nagy alakja. Egyúttal az egyik legnagyobb feudális úr, kegyvesztett államférfi, aki nagybátyjával, Vitéz Jánossal és más főurakkal együtt összeesküvést sző és szervez Mátyás király ellen. Élete utolsó napjait mutatja be az író történelmi játékában, melynek cslekménye 1472. március 24-től 27- ig, Janus Pannonius haláláig bontakozik ki előttünk. Aligha tagadható, hogy felettébb drámai szituáció ez, de sajnos sem az igényes rendezés (Ruszt József), sem a jó színészi játék (Sinkovits Imre Franciscus pátere, Agárdi Gábor Karvalya, Trokán Péter Kanizsai Andrása és mások) nem tudja kellőképpen világossá tenni Janus Pannonius konfliktusának mélyebb tartalmait. Kozák András vergődő, határozatlan, az árulástól, az alakoskodástól sem visszariadó politikust állít elénk. Mintha azt kívánná illusztrálni az író, hogy a költő tartsa magát minél távolabb a politikától, mert sorsa nem lesz más, mint szükségszerű kudarc. EGY FÉNYES-EST Kiváló — nyugodtan mondhatjuk ! —, példamutatóan igényes, jól szerkesztett és összeállított műsort láthattunk és hallhattunk, melyet a becsült, szeretett és széles körben népszerű Fényes Szabolcs 70. születésnapja alkalmából készítettek. (Rendező: Csenterics Ágnes.) Kellér Dezső, a régi barát, elragadó kedvességgel, ötletességgel és finom humorral mutatta be a jeles komponistát. E gazdag, sokszínű életmű legszebb és legkedveltebb darabjait kiváló előadóművészek egész sora (Kalmár Magda, Miller Lajos, Voith Ági, Bodrogi Gyula, Tahi Tóth László, Felföldi Anikó, Zalatnay Sarolta és még sokan mások), látványos, szép táncok (koreográfus: Bogár Richard) kíséretében, remek zenekarok közreműködésével szólaltatta meg. (Karmester: Körmendi Vilmos.) Érdekesek voltak, újszerűek és különböző fény- és formaeffektusok is. A humor és az irónia sem hiányzott a dalok előadásából. Hofi Géza ezúttal is kitűnőt nyújtott. Az ünnepelt zeneszerző, Fényes Szabolcs és felesége, Csikós Rózsi értékes előadói részvétele, és Kellér Dezső éneke és tánca az igazi emberi közelséget nagymértékben fokozta. Valahogy ilyen igényesnek szeretnénk látni a szórakoztató zenei műsorokat. Illés Lajos