Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)
1983-02-01 / 26. szám
NÉPSZAVA 1983. FEBRUÁR 1., KEDD Hatékonyság, munkafegyelem Jurij Andropov a szovjet gazdaság időszerű feladatairól Látogatás az Ordzsonikidze szerszámgépgyárban Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára hétfőn látogatást tett a moszkvai Ordzsonikidze szerszámgépgyárban, s a Szovjetunió gazdasági életének legidőszerűbb, legtöbb gondot okozó kérdéseiről mondott beszédet. Andropov megismerkedett az üzem munkájával, a dolgozók életével, körülményeivel. Ezután — a déli ebédszünetben — munkahelyi gyűlést tartottak, ezen szólalt fel az SZKP KB főtitkára. Beszédében örömmel állapította meg, hogy az SZKP KB-nak a gazdasági feladatokat megszabó, múlt év novemberi határozatai támogatásra találtak a munkásság, a szovjet emberek körében. Ez annál is értékesebb, mert az ország előtt valóban nagy feladatok állnak, s ezek megoldását ma még sok nehézség hátráltatja. A Központi Bizottság ülése megállapította például, hogy a szovjet gazdaság nem teljesíti több, az ötéves tervben megszabott mutatóját. Nem növekszik megfelelő ütemben például a munkatermelékenység, s a gazdasági tevékenység sok területén nem úgy mennek a a dolgok, ahogy az szükséges lenne — mondotta Andropov. — Az üzemekben az indokoltnál több anyagot használnak fel és sokszor túl nagy a munkaráfordítás. Mindenki ismeri például a tervmódosítás kifejezést. De egyszer sem hallottam még, hogy a módosítás a tervfeladatok növelését jelentette volna — állapította meg a főtitkár. Ha módosításról beszélnek, az mindig a feladatok csökkentését jelenti. A termelés tehát csökken, a fizetés pedig változatlan marad, sőt, a csökkentett terv teljesítéséért gyakran még prémiumot is adnak. Állami méretekben ez végül is azt eredményezi, hogy szakadék keletkezik az árukészlet és a lakosság fizetőképessége között. A fizetésemelés, ha nincs megfelelő mennyiségű, jó minőségű áru, ha akadozik a szolgáltatás, nem vezet az anyagi jólét valós növekedéséhez. Ebből a helyzetből természetesen van kiút. Emelhetnénk például az árakat, de mi ezt nem akarjuk általános irányvonallá tenni, még akkor sem, ha az árképzésnek vannak bizonyos hiányosságai, amelyeket meg kell szüntetnünk. Járható útként marad tehát számunkra a termelés hatékonyságának növelése. Mindazt, amit termelünk, a lehető legkisebb ráfordítással, a legjobb minőségben és a lehető leggyorsabban kell előállítani. Több árura van szükség, hogy az üzletek polcai ne tátongjanak üresen — hangsúlyozta. Szó esett a plénumon arról is, hogy ez az év kulcsfontosságú az ötéves terv szempontjából. Igyekeznünk kell behozni lemaradásainkat, s meg kell teremtenünk az ötéves terv utolsó két évére a normális munka feltételeit — mondotta Andropov, kijelentve, hogy a rendteremtést a munkafegyelem megszilárdításával kell kezdeni. Ez még csak anyagi ráfordítást sem igényel, viszont óriási eredményekkel járhat. A munkafegyelem betartását a munkástól kezdve a miniszterig, mindenkitől szigorúan számon kell kérni. Jurij Andropov megköszönte az üzem dolgozóinak a meleg fogadtatást, az iránta tanúsított bizalmat, amelyet — mint mondotta — munkájával igyekszik igazolni. Hangsúlyozta: úgy tekinti, hogy ez nem személyének, hanem az egész Központi Bizottságnak és a Politikai Bizottságnak szól. (MTI) Soha többé fasizmust, soha többé háborút. Ezzel a jelszóval tüntetett több tízezer ember a hét végén az NSZK nagyvárosaiban, a hitleri hatalomátvétel 50. évfordulóján. Képünk az egyik legnagyobb megmozduláson, Majna-Frankfurtban készült telefotó - mű Külföldi Képszolgálat A közvélemény fellépése elháríthatja a háborús veszélyt Értelmiségi béketalálkozó Párizsban Dobsa János, az MTI tudósítója jelenti: A béke és a leszerelés érdekében folytatandó széles körű és egységes akciókra hívta fel az európai értelmiséget a francia békemozgalom nevében Georges Séguy , a CGT volt főtitkára a hét végén Párizsban rendezett értelmiségi béketalálkozón, amelyen számos külföldi küldöttség is részt vett, így a Szovjetunióból, az Egyesült Államokból, az NSZK-ból, az NDK-ból, Hollandiából, Olaszországból, Japánból. A találkozón részt vevő művészek, írók, tudósok és az értelmiség más rétegeinek képviselői felszólalásaikban hangsúlyozták, hogy a fegyverkezési hajsza „apokaliptikus veszélyekkel” fenyegeti az emberiséget. A népek azonban megakadályozhatják, hogy jóvátehetetlen lépések történjenek s a vietnami háború példája bizonyította, hogy a közvélemény fellépése hatást gyakorolhat a kormányokra. A találkozón felszólaló tudósok, köztük Leon Schwartzenberg professzor, a híres rákkutató, rámutattak arra, hogy a fegyverkezésre naponta fordított kétmilliárd dollárnak kis része is elegendő lenne az éhínség enyhítéséhez és ahhoz is, hogy a tudósok erőfeszítéseit, a modern technika vívmányait az emberi haladás meggyorsítására használják fel. A találkozó résztvevői felhívást fogadtak el, amely hangsúlyozza, hogy a népeknek joguk van a békéhez. A felhívás arra szólítja fel az értelmiségi dolgozókat, hogy — az emberiséget fenyegető veszélyek tudatában — kapcsolódjanak be a béke ügyét, a leszerelés megvalósítását szolgáló akciókba. „Elháríthatjuk a veszélyt, ennek tudata fűtse cselekedeteinket” — húzzaalá a felhívás. Véget ért a francia—szovjet kollokvium Véget ért az a háromnapos tanácskozás, amelyet a Franciaország—Szovjetunió Társaság rendezett Párizsban a francia—szovjet együttműködés kérdéseiről. A kollokviumon részt vett Jean- Pierre Chevenement ipari és kutatási államminiszter, Anicet le Pars közigazgatásügyi miniszter, a szovjet küldöttséget pedig Vjacseszlav Jeljutyin felsőoktatási miniszter vezette. Az üléshez üzenetet intézett Pierre Mauroy miniszterelnök, Claude Cheysson külügyminiszter, Michel Jobert külkereskedelmi államminiszter és Charles Fiterman közlekedési államminiszter. A tanácskozáson részletesen megvitatták a két ország közötti politikai, gazdasági és kulturális együttműködés kérdéseit. Roland Leroy, a Franciaországi Szovjetunió Társaság elnökségének tagja a tanácskozás végén hangsúlyozta, hogy a háromnapos eszmecsere s az elhangzott javaslatok hozzájárulnak majd a két ország közötti együttműködés fejlesztéséhez, ami minden területen lehetséges és szükséges. A leszerelésért Nemzetközi tanácskozás Moszkvában A szovjet békevédelmi bizottságban vasárnap befejeződött az a háromnapos, nemzetközi találkozó, amelyre a leszerelésért és a békéért küzdő mozgalmak és szervezetek képviseletében 18 nyugat-európai országból, valamint az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából érkeztek résztvevők. (TASZSZ) Nógrádiak Óbudán, óbudaiak Nógrádban Üdülnek a gyerek, együttműködnek a felnőttek A főváros III. kerülete és Nógrád megye között évek óta hagyományosan jók a kapcsolatok, gyümölcsöző az együttműködés. Hogy a jövőben sem lesz másként, arra garancia az az együttműködési szerződés is, amelyet hétfőn Salgótarjánban, az óbudai, illetve nógrádi párt-, állami és tömegszervezeti vezetők írtak alá. A cél változatlan : egymás munkájának megismerése, a kölcsönösen hasznosítható módszerek, tapasztalatok cseréje. Minderre számtalan lehetőség kínálkozik. A megállapodás alapján a III. kerületi és a Nógrád megyei vezetők rendszeresen tájékoztatják egymást az időszerű, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, helyi dokumentumokat, kiadványokat cserélnek, a honismereti mozgalomban felkutatják a kapcsolatok alakulását, segítik a tanácsi munka korszerűsítését. A gazdasági szervek, szocialista brigádok is igyekeznek élővé tenni kapcsolataikat. A Nógrád megyében található üveg- és kerámiaipari üzemek minden bizonnyal jó partnerre lelnek a Szilikátipari Kutató Intézetben, a Salgótarjáni Ruhagyár, a Nagybátonyi Harisnyagyár pedig a III. kerületben található könnyűipari műszaki főiskolával alakíthat ki gazdasági, tudományos és műszaki együttműködést. Az óbudai Margit-kórház és a salgótarjáni Madzsar József Kórház orvosai a két egészségügyi létesítmény tudományos tanácsának koordinálásával igyekeznek a belgyógyászatban a közös feladatokat megoldani. A szerződésben a nagyközönségről sem feledkeztek meg, így például kétévenként óbudai és nógrádi kereskedelmi napokat rendeznek, együttműködnek az idegenforgalmi létesítmények kölcsönös, jobb kihasználása érdekében. A salgótarjáni nemzetközi nyári művésztáborban helyet kap óbudai alkotó és a megye úttörőtáboraiban a fővárosi gyerekek tölthetik a vakáció egy részét. A III. kerületiek segítséget nyújtanak a nógrádi zeneoktatás fejlődéséhez. Az óbudai galériában pedig hamarosan megrendezik a Madách-illusztrációk kiállítását, és sor kerül amatőr művészeti együttesek vendégszereplésére. Sz. Gy. 3 A szakmunkásképzés kérdőjelei A címben jelölt téma sokunkat foglalkoztat. Szülőket és pedagógusokat, oktatásirányítókat és gazdasági vezetőket, szociológusokat és közgazdászokat. Tehát milyen szakmunkás is lesz Kiss Jóska és Nagy Laci, aki ma még az iskolapadot koptatja, de szeptemberben már köszörül, szeret, vagy éppen hegeszt, egyszóval: tanul és termel. Róla és iskolájáról a magunk mögött hagyott esztendőben is szenvedélyes viták dúltak. Vélemények és ellenvélemények csaptak össze. A jóhiszemű aggódáshoz nemegyszer empirikus kutatással „bizonyított” spekulatív okfejtés párosult. Sajnálatos módon — látszólag a szakmunkásképzés védelmében — gyakori volt az előre gyártott sablonszöveg is. Két malomkő között Persze nem a jogos kritika miatt berzenkedem. Jó néhány folyóirat az utóbbi időben a szakképzés roppant tömegű problémahalmazának egy-egy szeletét ragadta ki. A szerzők egy része — jólrosszul — országos felmérések statisztikai tényeit, adatait tette mondanivalója tárgyává. Másokban — a tények ismeretének hiányában — sötétebb, negatívabb kép alakult ki, mint ez indokolt volna.Nem a vita ellen ágálok, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy az írások tömegéből kimaradt, valahogy kifelejtődött a kérdések kérdése, a szakmunkásképző iskola legnagyobb dilemmája. Nevezetesen az, hogy mire készítse fel tanulóit: a napi, rövid távú igényekre vagy a hosszú távú, a „majd” követelményeire? A vállalatok kész, teljes értékű szakmunkásokat igényelnek az iskolától, akik szinte a szakmunkásvizsga letétele után versenyképesek a műhelykollektívák szakmunkásaival. A munkaerőpiac, a munkaerő-tartalék lassú elapadása, a fluktuáció magas aránya, a foglalkoztatáspolitika ellentmondásai arra kényszeríti a felhasználót, hogy benyújtsa a számlát: neki az iskola olyan szakmunkást képezzen, akit azonnal bedobhat a mély vízbe! A jövő azonban itt van előttünk, s ehhez jól felkészített, sokoldalúan képzett, a gazdaság mindenkori igényeihez igazodó szakmunkásokra van és lesz szükség. A hangsúlyt a leszre tenném. A leszre, de ... fogalmazzunk őszintén: a szakmunkásképző iskola két malomkő között őrlődik. A minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és mások arra ösztökélik — tantervekkel, tanmenetekkel, új, korszerűbb taneszközökkel, az elméleti és gyakorlati órák arányváltozásaival stb ... stb. —, hogy igazodjon a jövő követelményeihez, a vállalatok pedig a naprakész szakmunkások igényével lépnek fel. A türelmetlenségért a vállalatok is, a leendő szakmunkások is súlyos árat fizetnek: az iskola befejezése után a beválás, a beilleszkedés hosszan elhúzódhat — nem mindig a fiatal hibájából —, felborul az egyébként is labilis összhang a népgazdaság, a tanuló és a vállalat érdekei között, nő a szakmát és a képzést nyújtó munkahelyet elhagyók száma. Tudjuk, hogy a szakmunkásképző iskola — mint minden oktatási-nevelési intézmény — nem mondhat le az egész ember művelésének igényéről, s nem lehet, nem szabad csak a most rögtön szemléletből kiindulnia. Ezek azonban óhajok maradnak, a dilemma megoldására egyelőre nincs mód. A szakmunkásképző iskola ugyanis sem az egyik, sem a másik igénynek nem tud eleget tenni, mert a „gyermekanyag” minősége lassan javul, ugyanakkor a gazdaság — amelyre közvetlenül támaszkodik — túlságosan differenciált. Ipari struktúránkban egyidejűleg, gyakran egymás mellett létezik a kézműves-kisszériás, a nagyszériás-futószalagszerű, a félautomatizált és automatizált termelés. Nemcsak gazdaságunk van átmeneti stádiumban, hanem szakmunkásképzésünk is. A leggyengébb pont De hát akkor mit akar az iskola? A munkaköri elvárásoknak megfelelő, jó szakmunkásokat képezni — mondta a napokban az egyik szakmunkásképző iskola igazgatója. — Tanulóink többsége is jól képzett szakmunkássá akar válni, s szakmunkásként képzettségének, netán tehetségének megfelelő munkakörbe szeretne kerülni. A kissé soványra szabott célok világosak és egyértelműek, azonban még ezek teljesítése is sok akadályba ütközik. A szakmunkásképzésben a tanulók a szakmai gyakorlatot részben vagy egészében a termelésben sajátítják el. A képzés tehát két, egymástól helyileg és szervezetileg elkülönülő, céljaikat és feladataikat tekintve pedig különböző intézménytípusban, az iskolában és az üzemben történik. Az üzem is, az iskola is különbözőképpen közelíti meg a szakképzést. Sajnos tény, hogy — "bár az üzemek nem csekély anyagi áldozatot hoznak a szakmunkás-utánpótlásért — a szakoktatás leggyengébb pontja az üzemi, a szakmunkások melletti képzés. Ennek több oka van. Az első: a szakmunkásképzésben sokáig aránytalanul túlsúlyban volt a gyakorlatcentrikus képzés, és még sok munkahelyen él és hat az a szemlélet, hogy a szakmunkásképzés tulajdonképpen egyenlő a munkahelyen folyó közös munkával, a más irányú ismeretek elsajátíttatása pedig másodrendű. A második: a tanulókkal foglalkozó munkások többsége a régi, kevéssé elméletközponti szakoktatási formák valamelyikén nevelődött, tehát a kevesebb elméleti tudással, de a több gyakorlati képességgel rendelkező fiatal szakmunkásokat tartja jó iparosnak. A harmadik: a tanulók zömének munkahelyi gyakorlata sem szervezetileg, sem tartalmilag nem rendezett. iskola kontra üzem Magam a tanulók üzemi képzésében a fő gondot nem abban látom, hogy a leendő szakmunkások betanított munkásokkal is elvégezhető szakmai feladatokat kapnak, hanem abban, hogy a gazdasági kényszer sokkal erősebb, mint a tantervi fegyelem, vagyis nő a szakadék az üzemi gyakorlat és a tantervi követelmények között, a gyakorlati alapismeretek megszerzését spontán folyamatokra bízzuk. A tanulókat gyakran a korszerű technika, a modern gépek közelébe sem engedik. Nemrég kezembe került az AEG-konszern képzési terve. Érdeklődéssel lapoztam át, mert számunkra is alkalmas példákat találtam. Az AEG üzemeiben a tanulók munkahelyi foglalkoztatását, a bonyolultsági szinteket úgy tervezik és szervezik meg, hogy a fokozatosság elvét követve gépről gépre, mesterről mesterig küldik őket. A képzés utolsó évében — forgószínpadszerűen — már a legmodernebb gépek mellett dolgoznak, természetesen a mester irányításával. Mi akadálya van annak, hogy ezt vagy más hasonló módszert ne adaptáljuk a mi körülményeink közé? Úgy gondolom, semmi. Az alkalmazás alapvető feltétele, hogy harmonikus, tervszerű és racionális együttműködés jöjjön létre az iskola és az üzem között, hogy a szakmai alapok elsajátíttatásában érdekelt legyen az oktatással megbízott szakmunkás is, hogy a vállalatok ne csak potenciális munkaerőnek tekintsék tanulóikat, hanem olyan leendő szakmunkásoknak, akiknek képzésében azokat a későbbi igényeket is figyelembe kell venni, amelyek esetleg a jelenlegi termelési folyamatokból még nem következnek, de amelyekkel a most kiképzett fiatalok aktív munkaidejük elején már minden bizonnyal találkozni fognak. Gál Róbert