Népszava, 1983. március (111. évfolyam, 50–76. sz.)

1983-03-04 / 53. szám

NÉPSZAVA JL | I Jtefl JE B^Jf élük 4A W Ja Nagybani piac — nagybani árak a Bosnyák téren Márciusi körséta — Egy teherautónyi kelkáposzta 28-ért Vajon hogy alakulnak az árak? Erre szerettem volna választ kapni, amikor csütör­tökön reggel kimentem a bu­dapesti Bosnyák téri nagy­bani piacra, ahol főleg a ma­gántermelők, a termelőszö­vetkezetek és egyéb szerve­zetek felvásárlói népesítették be a terepet. A nagybani piac, mint ismeretes, kizáró­lag nagy tételben kínálja portékáit a viszonteladók­nak. Így hát áraikkal egye­dül itt, a Bosnyák téren ta­lálkozhat a szemlélődő. Nos, néhány alapár következik: a jonatán alma kilója 7 forint, a fejes saláta darabja 8, a hagymáé 7, a karalábé ugyancsak, a fejes káposzta — ezt Bugyiról hozták — 14, a kelkáposzta 28 forintba kerül kilónként. A zellert 20 —24 forintért kínálták a ter­melők, a lilahagymát 12 fo­rintért. Egy fejkendős asz­­szony kis­teherautójával a késő délelőtti órákban robo­gott be öt mázsa szép, gusz­tusos kelkáposztát hozott, a 38 ládányi áruért kilónként ő is 28 forintot remél. Per­sze, erre jön még majd a sor­ Piaci jelentés­ halmazó haszna. Körbekér­­deztem az őstermelőket, s az eredmény nagyjából azonos volt, mintha egy kartell tag­jait faggattam volna. Csupán egy-két cikk ára tért el egy­mástól. Stugár Vazul makói agrár­mérnök a másodosztályú gyökeret 8 forintért kínálta. Elpanaszolta, hogy a reális hasznot a legtöbb esetben a felvásárló, vagyis a forgal­mazó fölözi le. „Uram, 20 mázsa gyökeret adtam el a TASZI-nek, kilónként 15 fo­rintért, s három perc múlva már 18 forintért azonnal to­vábbadta. Egy lépést sem tettek érte, máris 30 száza­lék hasznot zsebeltek be.” (Persze, nyilván neki is meg­marad azért a tisztességes haszna, amiért minden bi­zonnyal meg is dolgozott.) Csapó Mihály ugyancsak Makóról érkezett, s azt pa­naszolta, hogy a 8 forintos sárgarépáját több mint 100 százalékos ártöbblettel látta viszont ugyanott, a csarnok­ban. Régi gond ez, amellyel akarva-akaratlanul is talál­kozik a nagybani piac szem­lélője. De nézzük a Zöldért árait. A fejes káposzta kiló­ja 17, sárgarépáé 16, illetve 14, a gyökéré 19, a karalábé 14 forintba kerül. A petre­zselyem zöldje csomónként 3, a műanyag pohárban levő metélőhagyma 13 forint. A Zöldért-alma ára 6—13 forintig terjed, de en­nél jóval drágábban is árusí­tanak a magánkereskedők és a tsz-árudák. Körte, ha rit­kán is, de akad, 16—22 forint kilója, a héjas dió 32, és a héjas mandula 40 forintba kerül kilónként. A cseresz­nyepaprika füzére a Zöldért­nél 28 forint, a nagybani pia­con egy őstermelő 18 forin­tért kínálta. A különbségek önmagukért beszélnek. M. Szabó Imre r­t: 4 * ' i£. t « J í. V Se* % Látogatási tilalom a Szolnok megyei kórházakban A Szolnok megyei Tanács V. B. egészségügyi és szociál­politikai osztálya az influ­enzás megbetegedések gyors ütemű növekedése miatt lá­togatási tilalmat rendelt el a szolnoki megyei kórház, a jászberényi, a karcagi és a mezőtúri kórház valameny­­nyi osztályán és szülőottho­nában, továbbá a karcagi és a tiszafüredi egészségügyi gyermekotthonban. (MTI) Telefonon érkezett... Betétlap Keddi számunkban olvasónk szóvá tette, hogy nem lehet kapni autós-betétlapot. A be­jelentést követően közel 30 boltban érdeklődtünk, s va­lóban, hónapok óta hiánycikk! A vásárlók állandóan kere­sik, ők meg hiába adják le megrendelésüket a vállalat köz­pontjának. Valóban ilyen sötét a helyzet? — tettük fel a kérdést a Nyomtatványellátó Kirendeltségnél. A válaszból kiderült, hogy nincs szó hiánycikkről. Hegedűs Gyula utcai raktá­rukban a szükséges mennyiség rendelkezésre áll, csupán nem mennek érte ... A Dohány- és Ajándékbolt Vállalat áruforgalmi osztá­lyán megtudtuk, a megrendelések átfutási ideje két-három hónap. Tavaly júliusi megrendelésüket a nyomtatvány­­ellátó szeptemberben igazolta vissza, decemberi szállítási határidővel. A kapott 30 ezer darabot szétterítették a bol­tok közt, és pillanatokon belül felvásárolták. A készlet rohamos csökkenése láttán, a vállalat ez év januárjában újabb 30 ezer darabra küldött megrendelést, ezt azonban még a mai napig sem igazolták vissza. Van tehát betétlap, van megrendelés, van igénylő is. A baj csak az, hogy bürokrácia is van. És amíg a két vállalat csak egymásra mutogat , betétlap nincs! (újvári) Sziámi ikrek A születésük után műtét­tel szétválasztott kínai sziámi ikreknek kedden volt az egyéves szü­letésnapjuk. A mellükön és hasukon összenőtt ikreket ta­valy egy sanghaji kórházban műtéti úton választották el egymástól. A Sanghaj kör­nyéki parasztcsaládból szár­mazó két kislány jó egész­ségnek örvend, megfelelően gyarapodtak. Kigyulladt az almatároló Csütörtökön a reggeli órák­ban tűz keletkezett a Sza­­bolcs-Szatmár megyei Bara­bás község határában. Eddig ismeretlen okok miatt kigyul­ladt a Lenin Mgtsz. 900 négyzetméter alapterületű al­matároló és -csomagoló épü­lete. A jelentős kárral járó tűz során az épület tetőszer­kezetének kétharmad része leégett, valamint a tűz mar­talékává vált a nagy mennyi­ségben ott tárolt csomagoló- és munkaeszköz. A nagy erőkkel helyszínre vonult tűzoltóság a tüzet délelőtt el­oltotta. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezése okának vizsgálatát a rendőr­ség és tűzoltóság megkezdte. Több napsütés, de hószállingózás is lehetséges MAI PROGNÓZIS Az Ibériai-félszigettől a Len­gyel-síkságon keresztül egé­szen a kelet-európai síkság területéig magasnyomású légköri képződmény helyez­kedik el, melynek keleti pe­remén hideg levegő áramlik Közép-Európán keresztül dél felé, a Balkán-félsziget felé. Az anticiklon területén sok­felé alakul ki köd, amelynek nagy része még a délelőtti órákban feloszlik, de néhány helyen tartósan ködös ma­rad az idő. A Földközi-tenger keleti területe fölött örvény­lő ciklon Délkelet-Európában változékony, csapadékos idő­járást okoz. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Változóan felhős idő lesz, keleten kevesebb felhővel. Néhány helyen kisebb eső és hószállingózás is kiala­kulhat. Az északi szél már csak néhol erősödik meg. A hőmérséklet kora délután 2, 7 fok között alakul. Város Csütörtöki maximum Pénteki minimum Budapest5 —5 Győr5 —4 Szombathely5 —6 Zalaegerszeg4 —6 Siófok5 —4 Pécs6 —4 Kecskemét5 —5 Miskolc3 —7 Debrecen3 —6 Szolnok4 —5 Szeged5 —5 Békéscsaba4 —6 Moszkva —10 —20 Helsinki —3 —8 Stockholm1 —7 Madrid 193 Athén7 2 Kairó 22 10 Berlin3 —1 Varsó1 —6 Prága3 —5 Bécs3 —5 Belgrád5 —3 Bukarest0 —7 Térképünk a ma 13 órára várható időjárási helyzetet ábrázolja " * 1 •LONDON/v 6 «BERLIN BRÜSSZEL •VARSÓ •PÁRIZS 8 •GENF MÜNCHEN • LVOV •MILÁNÓ'­ MARSEILLE« BELGRÁD 5? DUBROVNIK BUKARESTI •SZÓFIA'XVÁRNA ISZTAM '­BUL S bizonyára nem veszik ünneprontásnak, ha mi most nem a nőnapi ünnepségekkel foglalkozunk, hiszen azt min­den nőtársam családi ün­nepként kezeli... Első alkalommal rendez­ték meg az ÉVM ipari for­matervezési nívódíj pályáza­tára érkezett alkotások ki­állítását, amelyet Budapes­ten, a Fimcoop Apáczai Cse­re János utcai bemutatóter­mében láthatunk. A pályá­zaton 19 vállalat hatvan al­kotójának 49 termékét mu­tatják be a nagyközönség­nek. A legtöbb újdonsággal a finomkerámia- és üveg­ipar alkotói jelentkeztek. Kőagyagból készített új ét­készletet mutat be a Gránit Vállalat. Kiállított hangulat , az előbbiekhez kapcso­lódik következő ajánlatunk is. Hiszen a nagyipari mód­szerekkel épített lakások tulajdonosai — egyedi hasz­nálati tárgyakkal változato­sabbá tehetik otthonukat. Ilyen lakások számára ter­vezett és készített művészi használati tárgyakból össze­állított iparművészeti kiállí­tás nyílt szerdán a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ kiállítótermében. Aholis nyolc lengyel ipar­művész — a használati tár­gyak eredeti forrásához, hangulatához kíván „vissza­térni”. S ha már a kiállításoknál tartunk, legyünk hagyo­mánytisztelők ... így hát nem hagyhatjuk szó nélkül Áron Nagy Lajos Munkácsy­­díjas festőművész kamaraki­állítását, amely Sárbogárdon, a Videoton Gyáregységében látható. A művész húsz olaj­­festménnyel és tíz grafikával mutatkozik be a mezőföldi nagyközségben. De meg kell említenünk Staub Ferenc festőművész alkotásaiból nyílt tárlatát, a Tolnai Mű­velődési Központban is. A plakát kínálja magát Mosonmagyaróváron hely­­történeti kiállítás nyílt a Hansági Múzeumban, ahol­is egy helybeli magángyűj­tő, ifjú Németh Alajos ka­pott lehetőséget arra, hogy évtizedes gyűjtőmunkájának termését, gyűjteményeinek legértékesebb darabjait tár­ja a nyilvánosság elé. Az anyagra — amely a telepü­lés történetének három év­századát öleli fel, — az új városrészek építését megelő­ző területrendezések alkal­mával bukkantak. A tárlat külön említésre érdemes do­kumentumai azok az ok­levelek, iratok és fényképek, amelyek a mesterlövő-, a tűzoltó-, a zenei és a múzeu­mi egyletek tevékenységének mozzanatait örökítik meg. Az elmúlt negyedszázad legjobb plakátjaiból nyílt ki­állítás a Nemzeti Galériá­ban. A bemutató áttekintést ad „az utca művészeteként” számon tartott plakátokról, s tükrözi az eltelt esztendők társadalmi, gazdasági és po­litikai fejlődését. A retros­­pektív­ jellegű kiállítás mel­lett bemutatják az 1982-es év legjobb plakátjait is. Koncertkínálat Nemzetközi rock-koncert színhelye lesz vasárnap a győri Sportcsarnok. A hang­versenyen az osztrák No Bross együttes vendégszere­pel. A koncerten fellép a P. Mobil együttes is. A hang­verseny este 6 órakor kez­dődik. „Gördülő kövön nem nő moha” címmel rock-hely­történeti est lesz vasárnap 7 órakor a Pomázi Művelődési Házban. Házigazda a Csiga- Biga együttes. Fellépnek a Rolling Stones-szal egykorú duna-kanyari zenekarok, mint a Dördülő Cövek, Tengs-Longs, és a Lengő Revival Mustang zenekar. összeállította: Madi Mária „Orchideák, lila orchideák - mondjátok el, hogy szeretem..." - szól a népszerű dal, most ország­szerte, hiszen a nőket köszöntik a nemzetközi nőnap alkalmából. Képünkön a szombathelyi kertész­termelőszövetkezet orchideái láthatók Mti Fotó - Cziko László felvétele Já Mrmityh. r r­n 1 Vr*­j­nikcír, j _ 7 A NÉPSZAVA hétvégi ajánlata Halálra ítélték a szombathelyi gyilkost Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért a Szombathelyi Megyei Bíróság halálra ítélte Kondics József 38 éves, tor­másligeti lakost, aki az el­múlt év novemberében balta­csapásokkal megölte, aztán pedig kirabolta Reisz Lajos szombathelyi festőművészt. A bűnöző, alkoholista élet­módot folytató vádlott 1982 októberében feltételes ked­vezménnyel szabadult leg­utóbbi büntetéséből, s nyom­ban ott folytatta, ahol azt megelőzően abbahagyta. Ál­dozatával november 5-én is­merkedett meg. Alkalmi munkát vállalt nála, s rögtön kölcsönt kért tőle. Másnap délután fát aprított, s eköz­ben ismét pénzt kért az idős embertől, de nem kapott. Szóváltás kerekedett közöt­tük. Kondics a baltával há­tulról többször a 76 éves férfi fejére sújtott. Az ütések kö­zül kettő agyroncsolást, má­sik négy egyéb súlyos sérü­lést okozott. Kondics József ezután áldozatának lakásá­­ban magához vett 3200 forin­tot, egy fényképezőgépet, egy karórát és egy zsebkést, majd Szentgotthárdra taxizott élettársához. A rendőrség másnap elfogta. A bíróság súlyosbító kö­rülménynek tekintette, hogy idős, egyedülálló embert ölt meg, ittas állapotban, s azt is, hogy többszörös visszaeső­ről van szó. Enyhítő körül­ményként értékelték beisme­rését és — bár kisebb súly­­lyal — a megbánását is. A vádlott enyhítésért, vé­dője pedig a minősítés meg­változtatásáért fellebbezett. (MTI) NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701 12­6 6 Ady KIRÁLY EMONÁn Az alig 16 éves Jutka barátnőivel nagy ka­landra vállalkozik. Tá­voli, kis falujukból Budapestre jönnek egy fonóüzem­be. Naivak, jóhiszeműek, szeretetéhesek. Mit tartogat szá­mukra a nagy le­hetőségek ígéretével városi élet? Rendezte: Erdőss Pál smázi műsorán

Next