Népszava, 1983. március (111. évfolyam, 50–76. sz.)

1983-03-27 / 73. szám

8 Mozaik Tusrekord Tusoló világbajnokot avat­tak szombaton az NSZK-beli Frankfurtban: egy kölni gyü­mölcsárus egyfolytában 360 órát töltött a zuhanyozó alatt. Ezzel a teljesítménnyel lett ebben a „számban” abszolút világelső. A bajnok a 42 éves Kle­mens Matér zuhanyozás köz­ben, különleges zsiradékkal kente a testét, lábát pedig gépolajjal nasszírozta. Eddig a hírügynökségi je­lentés. Arról viszont már nem szól az AFP tudósítása, hogy a gyümölcsárus miért vállal­kozott erre a különleges tel­jesítményre. Elképzelhető, hogy eladói lelkiismeretét kí­vánta tisztára mosni. No de 15 napig? —Il— — Virágokat helyezett el Szapora Sándor pozsonyi magyar főkonzul a napok­ban a szlovákiai rimaszom­bati járásban azoknak a ma­gyar vöröskatonáknak a sír­jaira, akik 1919 nyarán a Ma­gyar és a Szlovák Tanácsköz­társaság védelmében haltak hősi halált. — Kulcsár Kálmán akadé­mikusnak, az MTA főtitkár­­helyettesének vezetésével szombaton küldöttség utazott az Amerikai Egyesült Álla­mokba, hogy részt vegyen a Magyar Tudományos Akadé­mia és az Amerikai Humán Tudományos Társaságok Ta­nácsa vegyes bizottságának második ülésén.­­ Jogászokat avattak a pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetemen szomba­ton. Az avatóünnepségen az egyetem tanácsa nevében dr. Földvári József rektor kö­szöntötte a 71 újdonsült jogi doktort. A hallgatók közül négyen summa cum laude, tizenegyen cum laude mi­nősítéssel államvizsgáztak. — Kedvezményesen árusít­ják a nyugdíjasoknak ajánlott cipőket hétfőtől szombatig a IX. kerület Üllői út 39—41. szám alatti cipőboltban. Az akciót közösen szervezi a IX. kerületi Fogyasztók Tanácsa, valamint a Fővárosi Cipőbolt Vállalat. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Via.//a nevű olvasóinkat. A Nap kel 5 óra 35 perckor, nyugszik 18 óra 6 perckor. — A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata hétfőn 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket szék­házunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Az egészségügy szolgá­latába állítják a tiszafüredi strandfürdő mozgásszervi és izületi betegségek kezelésére alkalmas hévizét. A 48 Cel­­sius-fokos víznek már évek óta gyógyító erőt tulajdoní­tottak, s a környékről sokan keresték fel a strandot pana­szaikat enyhítendő fürdésre.­­ Hét megye szövetkezeti dalosainak kétnapos versenye kezdődött meg szombaton Ta­tán, a Komárom megyei Mű­velődési Központban. Az or­szágos fesztivált megelőző te­rületi vetélkedőn 19 énekkar szerepel. — Lebontották a régi, zömé­ben földszintes épületeket a debreceni városközpont ren­dezése során. Helyükön, a Nagytemplom mellett a Kál­vin téren lesz a megyeszék­hely kereskedelmi üzletház­sora. — Metró Színpad felvételt hirdet amatőr színészeknek. Meghallgatás: április 13-án, szerdán 18 órakor a Metró Klubban. (Bp. VII., Dohány u. 22.) — Récsei József, aki az Építők Szakszervezetének 1924-től volt tagja, 75 éves korában elhunyt. Hamvasz­­tás utáni búcsúztatása 1983. március 30-án délután 14 órakor lesz a Rákoskeresztú­ri temetőben.­­ Április elsején nyílik meg Békéscsabán a Mun­kácsy Mihály Múzeumban a 23. alföldi tárlat. A Békés megyei Tanács, a Képző- és Iparművészek dél-magyaror­szági szervezete és a Békés megyei Múzeumi Igazgatóság által rendezett kiállításra százhúsz festő, szobrász és iparművész mintegy négy­száz művet küldött.­­ Mátyás és a Hunyadiak címmel szombaton kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Ga­lériában. A reneszánsz kiállí­tás szomszédságában a ma­gyar történelem legendássá vált alakjainak képzőművé­szeti ábrázolásait mutatják be.­­ Családi házak építéséhez ablakkeretek, belső ajtók és tetőgerendák gyártását kezd­ték meg a közelmúltban a so­mogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság csurgói gyáregysé­gében. Hatvanötezer ablak­keretet, tizenkétezer belső aj­tót készítenek majd évente, aminek jelentős részét a Tüzépen keresztül értékesí­tik.­­ A legnagyobb székes­­egyházak „szent kapuinak” kinyitásával szombaton Ró­mában kezdetét vette a Meg­váltás Rendkívüli Szent Évé­nek ünnepségsorozata, ame­lyet II. János Pál pápa pén­teken nyitott meg a Szent Péter-bazilika egyébként zár­va tartott kapujának ünne­pélyes kinyitásával. — Művelődési házat avat­tak szombaton Sárospatakon. Az avatóünnepségen Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­ra mondott beszédet. — Hatalmas robbanás tör­tént Mexikó második legna­gyobb városának, Guadalaja­­rának föld alatti szennyvíz­­csatornájában pénteken. A jelentések szerint gáz szivá­roghatott a csatornába és az robbant be, több száz méte­res szakaszon feltépve a vá­ros egyik utcájának burko­latát. Két ember meghalt, negyven megsebesült, mint­egy kétszáz gépkocsi rongá­lódott meg. 'mól' / .... Szóból ért az ember... Danis Barna felvétele Horgászat A hazai vizeinkben előfor­duló halfajokat a halászat és a horgászat illetékesei két nagy csoportba sorolják. Lé­teznek a nemes halak, és lé­teznek azok a fajok, melyek nem nemesek. Az utóbbia­kat egyszerűen az „egyéb” halak csoportjába sorolják. A megkülönböztetés azért fontos, mert a nemesek ki­fogását méret- és darabkor­látozás védi. Ide tartozik a békés halak közül a ponty, a márna, a kecsege, a raga­dozók közül pedig a csuka, a süllő, a harcsa, a balin, a pisztráng és az angolna. Az előírás szerint ezekből a fajokból naponta összesen 5 darabot zsákmányolhat a horgász, egy fajból pedig leg­feljebb hármat. A nemesség­ből kirekesztett többi fajból — elsősorban a keszegfélék­ből — az öt darab nemes halon felül még 5 kiló fog­ható. A vizek szennyeződésével az őshonos nemesek közül már évekkel ezelőtt veszély­be került a kecsege, a már­na és a balin. Hála halsza­porító szakembereinknek, el­sősorban a százhalombattai Tenaperáltvizű Halszaporító Nemesek és kisnemesek Gazdaság dolgozóinak, ez a veszély múlóban van, hiszen mindhárom faj mesterséges szaporítását sikerült megol­dani. Végigtekintve vala­mennyi halfajunkon, talá­lunk olyanokat, amelyeket valamiféle „kisnemesi” cím illetne meg. Ezek: a kősüllő, a domolykó, a jász és a pa­­duc. Közülük egyedül a fo­gassüllő kisebb testű rokona, a kősüllő élvez védelmet, melynek kifogható legkisebb példánya 20 centi, és naponta összesen csak 3 kiló fogható belőle. A többi — elsősorban folyóvízi — „kisnemest” nem védi a törvény. Az „egyéb” halak közé sorolják őket, pe­dig megérdemelnék a törő­dést, a védelmet. A zömök testű, busa fejű, szép formájú domolykó, a fejlett horgászkultúrájú eu­rópai országokban, nagy tiszteletben álló sporthal. Nem véletlenül mondjuk sok­szor magyar pisztrángnak, hiszen életmódja, táplálkozá­sa, óvatos viselkedése sok­ban hasonlatossá teszi a ne­mes halak legnemesebbiké­­hez. Elsőrendű sporthalnak kell tekinteni, mert horgá­szata a legsportszerűbb mód­szerekkel, a pergetéssel és a legyezéssel eredményes iga­zán. A paduc, a leggyorsabban úszó folyóvízi halunk, vala­mint a jász, „akit” a főváro­si Duna-szakasz horgászai „jaszkó” becenévvel illetnek. Kellemes horgászatuk, húsuk, növekedésük miatt érdemel­nék meg, hogy a „kisneme­sek” közé sorolják őket. Rá­szorulnak bizonyos védelem­re. Mikor a balatoni móló­kon nagy számban zsákmá­nyolt kősüllőt védjük, a do­molykó, a paduc, és a jász is érdemelne annyi törődést, hogy 20—25 centis méret- és ugyancsak 3 kilós mennyisé­gi korlátozással vessünk gá­tat jelentős megfogyatkozá­suknak. Azok a vízkezelő horgászszervezetek, amelyek folyóvízi szakaszokat kaptak kezelésbe, saját vízterületü­kön kezdeményezhetnék a „kisnemesek” védelmét. Ezt a gyakorlatot pedig követ­hetnék a halászati egységek is, melyek folyóvízi szerény halzsákmánya egyébként sem számottevő a piaci áruhal­­termelés szempontjából. Nagy Miklós i Ipari Műszergyár Budapesti Kirendeltség Márka Szervize felvételre keres, raktárvezetői munkakörre női munkaerőt. Jelentkezéseket önéletrajzzal együtt levélben kérjük, 1051 Budapest, Mérleg u. 10. VASÁRNAP, 1983. MÁRCIUS 27. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1­ 8.30 Tv-torna 8.35 Mindenki iskolája 9.05 Óvodások filmműsora Kisfilm-összeállítás XIII/4. rész: Vadkerti, a vadorzó 9.25 Foxi Maxi kalandjai Amerikai rajzfilms., Ism. 9.45 Állatkölykük XvI/8. Jéglakók 9.50 Szélirányban Gyárfás Endre: Fürkész történetei 10.20 Állatok olimpiája Angol rövidfilm 11.20 Hírek 11.25—12.45 Szegedi Volán— SZKA Minszk — Kupagyőztesek Európa-kupája férfi­­kézilabda-mérk. 13.25 Csortos Gyula-sorozat Hyppolit, a lakáj Magyar film. FF. 14.50 Luxemburg—Magyarország EB-selejtező labdarúgó­in érk. 16.45 Műsorainkat ajánljuk 17.10 Látogatás a szülőföldön Pécsi interjú Nemes Endrével 17.25 Elmebajnokság Egri János műsora 18.00 Delta Tudományos híradó 18.40 Tv-téma 18.45 Mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Derrick NSZK bűnügyi films., Tandem 21.05 Sporthírek 21.15 Szülőföldemen Somogyban Bemutatja: Fodor András 22.35 Hírek Televízió 2 18.10 Az impresszionizmus XIII/11. Vincent Van Gogh: Észak földje 19.00 Zenés portré Ligeti Györgyről 19.45 A kutya, az ember barátja Jugoszláv rövidfilm 20.00 Hírek 20.05 Színházi világnap Örkény István: Kulcskeresők 22.00 Koncert pop-rock 22.30 Képújság Szlovák tv 8.30 Gyerekeknek 11.00 Északi járás (tévésorozat) 12.00 A héten történt 12.30 Zene Prágából 13.30 Híradó 13.45 Portréfilm Adolf Bornról 14.00 Nemzetközi moto­­cross verseny 15.30 A szív (tévé­film) 16.40 Publicisztika 17.00 Az utolsó mohikán (cseh film), FF. 18.30—19.10 Zenés szórakoztató műsor 19.30 Tv-híradó 20.05 Szín­házi közvetítés 22.30 Sporthíradó 22.45 Kultúra 1983-ban. Kossuth rádió 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Népszerű muzsika — világhírű előadók 10.03 Bummbele Cirkusz 11.00 Vasárnapi koktél 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Harminc perc alatt 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Magányosok inváziója 12.50 Londoni beszélgetés Adrian Boulttal 13.49 Új operalemezeinkből a Föld körül 14.28 Így láttam Kodályt A mikrofonnál: Gulyás György 15.05 Gondolatjel 15.44 Az MRT Gyermekkórusa énekel 16.09 Mykolaitis-Patinas: Oltárok árnyékában 17.05 Jelenidőben Lakásért — járadék 17.35 Művészlemezek 18.40 Színházi világnap 21.30 Népdalok, néptáncok 22.15 Ferencsik János vezényli az MRT Szimf. Zenekarát 23.05 Történelmi operákból 0.10 Könnyűzene­hangszerszólók Petőfi rádió 7.00 A görögkatolikus egyház félórája 7.30 Vasárnapi orgona­­muzsika 8.05 Mezei András: Merre van jófelé? 8.48 Költemények a költészetről Hegedűs Géza versei 9.06 Mit hallunk? 8.30 Szivárvány — a sikerről 11.00 Világvasárnap — virágvasárnap 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 13.01 A csodabalzsam-árus 14.00 Szocialista művelődés­ügyünk úttörői Braun Soma 14.35 Tavaszi hangok — könnyűzene 14.55 Labdarúgó EB Közv. a Luxemburg— Magyarország selejtező mérk.-ről 17.00 Népdalfeldolgozások 17.37 „Szép szemben állni ezernyi pokolnak” Dak.-játék 18.33 Útközben hazafelé 20.00 Poptarisznya 21.16 A Rádió Dalszínháza A Fruska 23.15 Dzsesszlemezek 3. műsor 8.11 Komoly zenei zsákbamacska • 10.00 Új zenei újság • 10.45 Öt kontinens hét napja 11.06 Romantikus muzsika • 12.10 Klasszikus operettekből • 13.05 John McLaughlin felvételeiből • 13.35 A Hamburgi Monteverdi kórus Brahms-műveket énekel • 13.50 Emlékezetes dzsessz­hangversenyek • 14.30 Haszon vagy hírnév? Egy szerződésbontás tanulságai 15.00 Kamarazenekari muzsika # 16.31 A Sebő-együttes összes felvétele, 1972. • 16.56 Wagner összes operája • A nürnbergi mester­dalnokok • III. felvonás 19.03 Bemutatjuk új kóruslemezünket # 19.50 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek • 22.14 Hi-Fi Varieté • 23.14 Toronyzene • Hétfői műsorajánlat 9.00 A hét zeneműve Glinka: Kamarinszkaja 9.30 A hét költője Takáts Gyula 11.13 Bioritmus 11.33 P. G. Wodehouse: Rengeteg pénz 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.00 Zenei érdekességek ... 19.15 Sajtókonferencia­­ az egészségügyi alapellátásról 20.15 Hétfő esti muzsikaszó — Béres Jánossal 22.30 Falvai Sándor zongorázik PETŐFI: 8.50 Slágermúzeum 12.40 Tánczenei koktél 18.35 Hang­adó 20.00 Tip-top parádé Paul McCartney felvételeiből 21.20 Egy énekes — több szerep Svéd Sándor énekes 22.11 Rádiószínház Zvonimir Bajsic: Milyen szép napunk lesz 3. MŰSOR: 10.30 A Stúdió 11 felvételeiből • 11.05 Operafinálék • 14.00 Szimf. zene • 17.00 Irene Cara felvételeiből • 17.30 Offenbach operettjeiből • 18.05 Kamarazene • 19.05 Wagner összes operája Szerelmi tilalom • 21.20 A zeneirodalom remekműveiből • 23.02 Zenei panoráma • Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: Cziffra György zongoraestje (8­) Nemzeti Szín­ház: Tiszták (bemutató, 7), Vár­színház: Szemfényvesztők (7), Katona József Színház: A három testőr (7), Józsefvárosi Színház: Skatulyácska királykisasszony (de. 11 és du. 3), Madách Szín­ház: Macskák (fél 3 és e. 7), Madách Kamara: Kései találko­zás (fél 3), Holdtölte (7), Víg­színház: Őfelsége komédiása (fél 3), Amadeus (7), Pesti Színház: Az elefántember (fél 3), Deficit (7), József Attila Színház: Gáz­láng (O. b. 3. ea., fél 3), A régi nyár (7), Operettszínház: Mese­balett (fél 11), Szerdán tavasz lesz (7), Thália Színház: Egy kis térzene (fél 3), Velúrzakó (81), Vidám Színpad: Süsü, a sárkány (fél 11), Nyitott ablak (fél 3), Szomorú vasárnap (7), Radnóti Színpad: Rózsák (a Bolgár Eszperantó Színház ven­dégjátéka, 7), Egyetemi Színpad: Csalóka Péter (de. fél 11), A Spirit együttes koncertje (7), Ódry Színpad: Cseresznyéskert (fél 11), Szkéné Színház: A Bu­dapesti Ragtime Band koncert­je (fél 8), Játékszín: Kedves ha­zug (7), Hököm Színpad: (Cor­vin mozi): Vük (de. 12), Mar­­czibányi téri Ifj. Ház: Vük (du. 3 és du. 5), Planetárium: Léze­­rofónia (fél 8), Bp.-i Gyer­mekszínház: Feri világgá megy (de. fél 11), A kincses sziget (du. 3), Stúdió: Édes Anna (7), Reflektor Színpad: Búcsúvacso­ra (de. 11), Micimackó (de. 11), Bábszínház — Népköztársaság útja: Dani Bogárországban (de. 11 és du. 4), Jókai tér: Berzsián és Dideki (de. fél 10 és fél 12), II. ker. Műv. Központ: Kópé­mesék (de. 10), Zeneakadémia: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Tavaszi b. A/II/2., fél 8), Má­tyás-templom: MÁV Szimfoni­kusok (8), Pesti Vigadó, Hang­­versenyterem: Neményi Lili est­je (fél 8), Kamaraterem: Julie kisasszony (8), Főv. Nagycir­kusz: Cirkuszvarázs (de. 10, du. fél 4 és fél 8). * A Madách Színház igazgatósá­ga közli, hogy ma este a Ka­marában — betegség miatt — a Jövőre veled, ugyanitt helyett a Holdtölte kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszavált­hatók. A Thália Színház titkársága közli, hogy ma este a Velúrza­kó előadása — technikai okok miatt — este 8 órakor kezdődik. HÉTFŐ: Erkel Színház: Aida (Főisk. b. X. s. 5. ea., 7), Katona József Színház: Ahogy tetszik (7), Jó­zsefvárosi Színház: Háry (7), Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7), Madách Kamara: Alkonyi dal (7), Vígszínház: Si­rály (7), Pesti Színház: Vak Bé­la király (XVII. b. 3. ea., 7), Rimbaud (éjjel fél 11), József Attila Színház: A négy süveg (du. fél 3), A régi nyár (B. b. 4. ea., 7), Thália Színház: A szent kísérlet (7), Stúdió: Pardon, egy percre (fél 8), Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (7), Rad­nóti Színpad: Parlament gebin­­ben (7), Egyetemi Színpad: A Clemenic trió hangversenye (ELTE-Aula, 7), Játékszín: Kék öböl (du. 3), Oszlopos Simeon (7), Táncfórum a Budapesti Gyermekszínházban: Jeszenszky Modern Jazzbalett (7), — a Bu­dai Vigadóban: Emlékműsor Gyapjas István koreográfiáiból (7), Bábszínház — Népköztár­saság útja: Arcok és álarcok (6), Zeneakadémia: A Benkó Dixie­land együttes hangversenye (Es­ti muzsika, B/4., 7), Pesti Viga­dó: Hegedűs Endre zongoraestje (Bécsi zongoramuzsika, 1., fél 8). Kamaraterem: Galambos—Hau­mann-est (8), Főv. Nagycirkusz: Cirkuszvarázs (fél 8). P A BORSODI VEGYI KOMBINÁT által gyártott ROLLPLAST műanyag redőnyök, ONGROPLAST műanyag falburkolatok, valamint műanyag válaszfalak, harmonikaajtók szerelését különféle színekben, rövid határidőre, gyors ügyintézéssel vállalja a FŐV. JAVSZER VÁLLALAT /$£$& Bp. Vill., József krt. 72. Tel.: 331-392

Next