Népszava, 1983. április (111. évfolyam, 77–101. sz.)
1983-04-24 / 96. szám
NÉPSZAVA 1983. ÁPRILIS 24., VASÁRNAP Ferencsik János mai művészeti életünk kimagasló személyisége, világnagysága, akinek zenei tolmácsolásait minden földrészen szívesen hallgatják. Komoly munkát igénylő művészetéről gyakran esik szó. Humoráról ritkábban. Ezek a képek kicsit erről is szólnak Fejér Gábor felvételei Játék és törvény Szertelenkedtünk, legénykedtünk anyanyelvünkkel. Azaz: talán regén-kedtünk volna? Azt hiszem érdekes szótag, szó-rész — elő- és utó-tag — a „leg”. Leginkább tényleg így mutatkozik. Legtöbbször a szavak elején: legjobb, legnagyobb, legszebb stb., vagy így, önálló szóként: legesleg. Talán: leg és leg?! S újólag megkérdezem, lehetséges, hogy e mostani „g” is távoli rokona a SOK szavunkban emlegetett „k”-nak? A többesszám jelének jelentéstartalmilag is ? Ahogy a korábbi dolgozatokban utaltunk rá, egyes szavak végén pedig, mint a sokszorozást folyamatosságként jelezné? Tehát: úszik, eszik, iszik, csúszik-mászik, stb., vagy „g”-vé zöngésülve-lágyulva: csöpög, zuhog, zörög — sok kis zörej! — és így tovább. A hangot adó eszköz a csengő, többesszáma csengők s használat folyamatosságaként a csengő cseng! (Még közelebbi: recseg — reccsek!) A „leg” aránylag sokszor fordul elő a szavak végén is: tény leg, végleg, mérleg, főleg, esetleg stb., és árnyalja vagy inkább erősíti, véglegesíti a jelentéstartalmat. A legesleg például nyomatékosít, korántsem fölösleges az, hogy ismétlődik egy szón belül, hiszen növeli önnön jelentéstartalmát. Nézzük csak: tényleg, azt jelenti, hogy valóban igaz a dolog, a tény vagy a tények mérlegelése végleg eldönt valamit. Vagy a „főleg” szavunk azt jelenti, hogy fontos, fő dologról van szó, így is mondhatnánk: főként, főképp, leginkább stb. De annyit legalább elismerhetünk — mint a valószínűség alsó fokozatát —, hogy elég gyakran határozottan elkülöníthető jelentéstartalmat képvisel a „leg”. Az esetleg megtörténhet, hogy nem is vesszük észre ezt a rejtőzködő nyelvi erőt. (Az külön érdekesség, s futólag, újólag érdemes volna eltűnődni azon, hogy e „mélyült” magánhangzós alak miért kapcsolható ide? Hiszen aránylag ez sem ritka. De ide kapcsolható-e, akár távolian is?) Jelenleg erre nem tudunk válaszolni, bár bízunk a nyelv öntörvényű erejében, amely, mint látható, igen rugalmasan használja föl önnön lehetőségeit. Ugyanakkor abban bizonyosak lehetünk, hogy a nyelvben semmi sem esetleges! Lám, nem tudunk kikecmeregni a „k” körüli kutakodásból. Bár még sok hangzója van az anyanyelvnek, ez a kemény, karakteres hangzó igen fontos. Hasonló hozzá a „t” is, e hangzóval is teszünk majd ezt-azt, nem tétlenkedünk, egyik közeli dolgozatot tetetézzük s ezzel tettünk betetézzük ... De most még maradjunk a „k”-nál, illetve a „leg”-nél. Említsük meg, például a Finn— magyar szótárban — Papp István, Akadémiai Kiadó 170 — bár a finn ábécében 26 betű — hangzó — található, az 1100 oldalból 330 kell a „k”-val és „t”-vel kezdődő szavak közzétételére. Tehát a szótárnak több mint egyharmad része. Hasonlóan nagyarányú e két hangzóval kezdődő szavak jelenléte A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában is! (Persze mindkettőben vannak idegen eredetű szavak is, mégis izgalmas ez a tény. Tényleg!) Figyelmeztető ez az arány. S talán ez az igen rugalmas nyelvi alak a „leg” is segítette a szóképzést? Az új szavak alkotását? Előfordulhat. Elég csak eljátszani vele imigyen: Leg és iLeg Leg-legénebb leg-én-kedés én-ki aki legénykedés Lesz-e hírük tény-leg vég-leg kik leg-inkább én-kedének legeslegek leg-ek ének nagylegények énekének?! iMiS Aranyláz a zöld pokolban Mint a múlt században Kaliforniába, úgy özönlenek manapság a sárga fém és a gyors meggazdagodás megszállottai Brazíliába. A geológusok szerint ugyanis a világ legnagyobb trópusi őserdeje, a Guayanas- és a Brazil-fennsík között, 3,5—4 millió négyzetkilométeren elterülő Amazonas-medence alatt több ezer tonna arany rejtőzik, így azután — tudósít a Los Angeles Times riportere — a mocsaras, maláriával fertőzött „zöld pokol” az aranyásók, a csalók és a szerencselovagok igazi eldorádójává vált. Igaz, mint régen, most is pusztít a malária — a bazil egészségügyi hatóságok szerint tavaly 200 ezer megbetegedés történt az Amazonas vidékén —, de ez nem riasztja vissza az aranyásókat. Miként az erőszak, a mindennaposnak számító lincselés, lövöldözés sem. Az a 200 ezer ember, aki a zöld pokol talaját túrja, maga gondoskodik személyi biztonságáról. Mindenki fegyvert visel, és a puskák bizony könnyen eldördülnek errefelé. A gyilkosságokért senkit sem vonnak felelősségre. Nem is vonhatnak, hiszen az egész Amazonas-medencében öszszesen három rendőr teljesít szolgálatot. Az aranylázat egyébként a brazil kormányzat is táplálja: roppant könnyen adják ki bárkinek a bányafeltárási engedélyt, és az aranyat, egyszázalékos adó levonása után, világpiaci áron veszik át. Ennek a gyakorlatnak meg is van az eredménye. Míg 1968-ban mindössze 4,4 tonna aranyat bányásztak Brazíliában, addig 1982-ben már 30 tonnányit, s ennek a fele az Amazonas-medence Madeiras-Topojos vidékéről származott. Az óriási lehetőségekre felfigyeltek — és ráharaptak — a nagystílű szerencselovagok is. Brazil, kanadai és egyesült államokbeli fezőrök csoportja például elkezdte árusítani „a hatalmas aranykincset ígérő” Sucunduri bánya részvényeit. Első lépésként nagyszabású reklámhadjáratba kezdtek a Transz-Amazonas autópálya és a Sucunduri folyó kereszteződésénél kezdett feltárás népszerűsítésére. Színes brosúráikkal, „hiteles” geológiai felméréseikkel komoly kanadai és egyesült államokbeli beruházókat ugrattak be: öszszesen 3 millió dollárt gomboltak le róluk. Amikor pedig a részvényesek megbízottai a helyszínen érdeklődtek, kiderült, hogy a kezdetleges kis vállalkozáshoz a szervezőknek semmi joguk, de még feltárási engedélyük sem volt. De mire mindezt kinyomozták, nyoma veszett az ügyes szervezőknek és a hárommilliónak. A Los Angeles Times riportere egy diplomatát idéz, aki szerint az aranyásók túlnyomó többségének díja nem arany, hanem malária, és mégis, amíg van arany a „zöld pokolban” — és tényleg van! —, addig mindig akadnak majd emberek, akik vállalkoznak az életveszélyes kalandra. kj Nézzük a nasriPFF Szent György napja, április 24-e ősidők óta a pásztorok jeles napja volt: a tavaszi jószágkihajtás ideje. A név — görögből latinosított változatának — jelentése: földműves, gazdálkodó. Szent György lovag mind a keleti, mind a nyugati egyház népszerű szentje, legendás alak. Sárkányölő hőstette a népmesék világából bukkant elő. A Szent György-napi szokások nem is hozzá fűződnek, hanem a régi, római tavaszünnepet, a Paliliát idézik, annak gonoszűző, termés- és tenyésztésvarázsló szokásait elevenítették fel évszázadokon át. A Vas megyei Vépen például nemcsak a kihajtáshoz használtak zöld ágat hogy „úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”, de az állatokat is megcsapdosták a friss hajtású ágakkal — kiűzvén belőlük a gonoszt, a rontásokat. Volt, ahol fűzfaágat, másutt nyírfa- vagy rózsavesszőt használtak tavaszi kihajtáskor a pásztorok. Úgy vélték, „gonoszjáró” nap is ez a tavaszi jeles nap, ilyenkor hatásos a boszorkányok ereje. A „harmaton járó” bűbájosok ilyenkor itatják meg tejet apasztó hajnali harmattal a teheneket, más hiedelem szerint Szent György-napi harmattal varázsolják el a búzatermés felét. (Azért a felét, hogy ne legyen feltűnő a gonosz praktika.) A ménes, a gulya, a juhnyáj április 24-től szeptember 29-ig, Szent Györgytől Szent Mihályig élt kint, a szabad legelőn. r. n Szárazföldi bálnák Rendkívül érdekes következtetésre jutott francia, amerikai és pakisztáni tudósok egy csoportja. Az egyesült államokbeli Science Magazine nevű tudományos folyóiratban publikált cikkük szerint bizonyosra vehető, hogy a bálnák ősei egykor a szárazföldön éltek! A kutatócsoport a Himalája pakisztáni nyúlványainak körzetében bukkantak olyan ősi bálnamaradványokra, amelyek alátámasztják ezt az elméletüket. A leleteket 45— 50 millió évesre becsülik és úgy vélik, hogy azok a bálnák legősibb fajtájából származnak. Ezek az állatok szárazföldi emlősök voltak, halat és húsfélét egyaránt fogyasztottak, s ahogyan táplálékuk után cserkésztek, egyre több hallal találkoztak a tengerpart vonulatát követve. Végül az iszapból a tengerbe is zsákmányuk után mentek és „meghódították az óceánt”. Röviden összefoglalva ez Philip Gingerich michigeni egyetemi profeszszor véleménye, amelyet többi tudóstársa is támogat. A bálnaösök felkutatására szervezett expedíció vezetője a michigeni egyetemi professzor volt, aki a fent ismertetett elméletet három tényezőre vezeti vissza. Először arra, hogy a bálnaősök maradványait olyan talajban találták, amely mindenképpen kontinentális, nem pedig tengeri üledék jellegű. Másodszor: a maradványok körzetében talált leletek kivétel nélkül szárazföldi eredetűek. Nagy számú szárazföldi ősemlős található közöttük. A legfontosabbnak azonban a kutatócsoport azt az ősbálna fejrészt tartja, amely tartalmazza a tengeri emlősök ősének hallórendszerét is. A pakisztáni lelőhelyről Pakicetusnak elkeresztelt ősbálna egész hallórendszere minden jellegzetességében a szárazföldi emlősökére emlékeztet. A lelet kétséget kizárólag arról tanúskodik, ezek az állatok nem merülhettek el a tenger hullámaiban tartósan, mert hallórendszerük nem bírta volna ki a rendkívüli nyomást. Az ősbálna valószínűleg egy farkashoz hasonló, történelem előtti állat, a „Dissacus" leszármazottja. Azt viszont nem sikerült mindeddig kideríteni — írja a cikkben Gingerich professzor —, mikor, hol, hogyan lépte át a Dissacus a szárazföldet a tengerektől elválasztó határt, és végül is hogyan fejlődött igazi bálnává. (én) A bécsi Stadthalle idén ünnepli 25 éves jubileumát a bécsi Stadthalle, a városi sportcsarnok. Az impozáns épületkomplexum falán márványtábla hirdeti rendeltetését: „Otthona a békés versenyeknek, művészetnek és sportnak, Bécs fiataljai és a világ minden jóindulatú embere számára”. A Stadthalle 1954— 58 között épült fel négy hektárnyi területen, a Vogelweidplatzon, 250 millió schilling költséggel, Rainer professzor tervei alapján. Körülötte facsoportok, s egy úszómedence a gyermekek részére. Előtte pedig a sportot, a mozgást jelképesen kifejező, légies, absztrakt alumínium szobor, van der Berthomn alkotása. A Stadthalléban jó néhány sportág művelői leltek otthonra. A legérdekesebb és legfontosabb természetesen maga a nagyterem. A falakat faburkolat fedi, a folyosókon mozaikberakás. A küzdőtér 100X 100 méter alapterületű, de tetszés szerint változtatható, akár a lelátók: a nézőtéren 3—21 ezer főnyi közönség foglalhat helyet, az események jellegétől függően. A terem mennyezete kétoldalt magasabb, mint középen: 25 méter. Egyes szektorokat egyszerűen be lehet tolni az emeleti rész alá, így válik lehetővé kerékpárpálya felállítása, 1800 négyzetméteres műjégpálya üzemeltetése is. A Stadthalle volt Papp László és Hans Orsolics legtöbb hivatásos Európa-bajnoki sikerének színhelye. A profibox most is kedvelt szórakozása a bécsi szurkolóknak, habár a belépődíjak borsosak. Ám a társaság, amelynek tulajdona a Stadthalle, számos más programról is gondoskodik, hogy megteljenek a sorok. Tartanak itt pop- és dzsesszhangversenyeket, divatbemutatót, cirkuszi előadásokat, társastánc-bajnokságot, lovasversenyt, teremfutball-meccseket. Itt vitték színre a Hair-t és az Aidát is. Negyedszázad alatt a 25 ezer rendezvényt 34 millió néző tekintette meg, s a jubileum alkalmából különleges gálaműsort terveznek. (jelmi) rggy Pipázóverseny Némi elfogultság kellett ahhoz, hogy a római pipakiállítást az olasz sajtó világméretűnek nevezze, hiszen a 65 honi kiállítón kívül csak 14 külföldi vesz részt rajta. Elsősorban piaci érdekek vannak mögötte, Itáliában ugyanis — bár csak kétezren dolgoznak a pipaiparban — tízmilliárd lírát eredményez munkájuk. Kérdés, hogy a kiállítás mennyire szélesíti a pipások körét. Pedig ez is cél: egymillió líra értékű pipát helyeztek el egy kis páncélszekrényben, s azé a pipa, aki ki tudja nyitni a szekrény ajtaját. Rendeznek pipázóversenyt is. A részvevők 3 gramm dohányt és 2 szál gyufát kapnak. A verseny első percében rá kell gyújtani, de az győz, akinek pipája a legtovább ég. Genovában nemrég hasonló versenyt rendeztek, a győztes 3 óra 33 perc 33 másodperc alatt szívta el folyton égő dohányát. A kiállítás másik vonzóereje a pipagyártás folyamatának a bemutatása. A kíváncsiságot fokozhatja, hogy a török kiállítók rávésték egyes darabjaikra olasz politikusok arcképét. A politikusok között viszonylag sok a pipás. A legismertebb köztük Sandro Pertini köztársasági elnök és Luciano Lama, a CGIL főtitkára. Pertini különben a leghíresebb pipagyűjtő: 700 darabbal dicsekedhet pipatóriuma, K. J. 9