Népszava, 1983. május (111. évfolyam, 102–127. sz.)

1983-05-01 / 102. szám

NÉPSZAVA 1983. MÁJUS 1., VASÁRNAP Van lehetőség a madridi találkozó eredményes befejezésére Kádár János és Jurij Andropov is válaszolt a hat európai semleges és el nem kötelezett országok felhívására Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára válaszolt arra a fel­hívásra, amelyet Ausztria, Ciprus, Finnország, San Ma­rino, Svédország és Jugo­szlávia állam- és kormány­fői a madridi találkozó mi­előbbi sikeres befejezése ér­dekében intéztek a helsinki záróokmány aláíróihoz. A Központi Bizottság első titkára válaszában nagyra értékeli és a madridi talál­kozó mielőbbi eredményes befejezésére, az európai biz­tonsági és együttműködési folyamat fenntartására irá­nyuló pozitív lépésként üd­vözli a semleges és el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kezdeménye­zését. A Magyar Népköztársaság politikájában, nemzetközi te­vékenységében a helsinki zá­róokmány elveit és ajánlásait követi. Osztja a felhívásban kifejezésre juttatott aggodal­mat a madridi találkozó je­lenlegi állásával és az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési folyamat egészével kapcsolatban, s azt a meg­győződést is, hogy sürgős po­litikai döntésre van szükség a Madridban folyó munka mielőbbi eredményes befeje­zése érdekében. A Magyar Népköztársaság szövetségeseivel és Európa több más államával együtt, kezdettől fogva tanújelét ad­ta a konstruktív munkára irányuló politikai készségnek. Most arra van szükség, hogy azok a kormányok, amelyek eddig vonakodtak ettől, ugyanígy járjanak el, és épí­tő szellemben segítsék elő a konszenzus elérését. Kádár János válaszában kifejezésre juttatja meggyő­ződését, hogy a madridi ta­lálkozó eredményes befeje­zése lendületet adna az euró­pai biztonság és együttműkö­dés folyamatának. A talál­kozó kudarcának viszont kedvezőtlen hatása lenne Európa és szélesebben véve a világ helyzetére. A magyar küldöttség a jö­vőben is minden tőle telhe­tőt megtesz azért, hogy a madridi találkozó tartalmas és kiegyensúlyozott záródo­kumentum elfogadásával mi­előbb befejeződjék. A hat állam- és kormányfő felhí­vása újabb értékes bátorítást ad küldöttségünknek e te­vékenységében. Változatla­nul az a véleményünk, hogy a semleges és el nem kötele­zett országok záródokumen­tum-tervezete jó alap a mad­ridi tanácskozás eredményes befejezéséhez — hangsúlyoz­ta a Központi Bizottság első titkára. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára ugyancsak vá­laszolt az üzenetre, s leszö­gezte, hogy a Szovjetunió to­vábbra is híve a madridi ta­lálkozó gyors és sikeres be­fejezésének. Az SZKP Központi Bizott­sága főtitkárának válasza megállapítja, hogy a Szovjet­unió vezetése figyelmesen ta­nulmányozta a közös felhí­vást. — Közel állnak hozzánk a felhívásban megfogalmazott gondolatok. Érthetőnek tart­juk, hogy az európai bizton­sági és együttműködési érte­kezleten részt vevő országok képviselőinek madridi talál­kozóján kialakult helyzet nyugtalanságot vált ki. El­ismeréssel fogadjuk a sem­leges és el nem kötelezett or­szágoknak azt a törekvését, hogy minden lehetséges mó­don elősegítsék a találkozó gyors, sikeres befejezését — mutat rá Jurij Andropov. — Ami a semleges és el nem kötelezett országok ez év március 15-én előterjesztett, megújított záródokumentum­tervezetét illeti, az a Szovjet­unió véleménye szerint meg­felelő egyeztetés után alapul szolgálhat a találkozó mun­kájának közeljövőben törté­nő befejezéséhez. — Ma az értekezlet szem­pontjából döntő szerepe van az államok politikai akara­tának. A Szovjetunió részé­ről megvan ez az akarat. Or­szágunk kész célratörően és alkotó szellemben együttmű­ködni a madridi értekezleten részt vevő valamennyi or­szággal a találkozó sikere ér­dekében — hangsúlyozza vá­laszában Jurij Andropov. Bulgária pozitívan értékeli a madridi találkozón részt vevő semleges és el nem kö­telezett államok közös felhí­vását a találkozó mielőbbi si­keres befejezésére — mutat rá Todor Zsivkov bolgár ál­lamfő válasza. Bulgária kész konstruktívan hozzájárulni ehhez. (MTI) Odaítélték a nemzetközi Lenin-békedíjakat Mikisz Theodorakisz görög zeneszerző, Liber Seregni uruguayi politikus, Mahmud Dervis palesztin költő, és John Morgan kanadai lelki­­pásztor kapta meg az 1980— 1982. évre szóló nemzetközi L­enin-békedíjat. A nemzetközi Lenin-béke­­díj-bizottság határozata ki­mondja, hogy e közéleti sze­mélyiségek „a béke megőr­zéséért és megszilárdításáért vívott harcban szerzett ki­magasló érdemeikért” része­sültek a kitüntetésben. A díj odaítéléséről, a be­terjesztett javaslatok átte­kintése után, a nemzetközi Lenin-békedíj-bizottság dön­tött A bizottság elnöke, Nyiko­­laj Blohin akadémikus, s tag­jai nemzetközileg ismert sze­mélyiségek. A bizottság tag­jai között van Anna Seghers német írónő, Renato Guttuso olasz festő, Nguyen Thí Binh vietnami és Józef Cyrankie­­wicz lengyel politikus. (TASZSZ) Szovjet-venezuelai külügyminiszteri tárgyalások Gromiko caracasi meghívást fogadott el A Szovjetunió és Venezuela elégedett, hogy baráti kap­csolataik eredményesen fej­lődnek. Ezt a megállapítást a José Alberto Zambrano Velazco venezuelai külügy­miniszter április 24. és 30. közötti szovjetunióbeli hiva­talos látogatásáról kiadott közös közlemény hangoz­tatja. Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a miniszterel­nök első helyettese, külügy­miniszter, valamint José Al­berto Zambrano Velazco tárgyalásain mindkét fél ki­fejezésre juttatta az együtt­működés továbbfejlesztésére irányuló szándékát az egyen­lőség, a szuverenitás tiszte­letben tartása s a be nem avatkozás elvei alapján. A felek aggodalmuknak adtak hangot a nemzetközi helyzet s a világ egyes tér­ségei feszültségének fokozó­dása miatt, s hangsúlyozták, hogy sürgősen intézkedése­ket kell hozni a fegyverze­tek, különösen pedig a nuk­leáris fegyverek korlátozása és csökkentése érdekében. Komoly aggodalmat okoz mindkét félnek a feszültség fokozódása Közép-Ameriká­­ban s a karibi térségben — hangsúlyozza a közös közle­mény, s rámutat: a térség békéjének és biztonságának megszilárdításához úgy lehet eljutni, ha tiszteletben tart­ják minden egyes nép jogát arra, hogy önállóan, külső beavatkozás nélkül döntsön saját sorsáról. A venezuelai vendég tájé­koztatta a szovjet felet azok­ról az erőfeszítésekről, ame­lyet országa Kolumbiával, Mexikóval és Panamával közösen tesz Közép-Ameri­kában a konfliktusok meg­oldása érdekében. Hivatalos megbeszélései befejeztével Alberto Zamb­rano — akinek személyében első ízben tett venezuelai külügyiminiszter látogatást a Szovjetunióban — rövid utazást tett Leningrádba és Kijevibe, végezetül pedig ve­nezuelai látogatásra szóló meghívást adott át Andrej Gromikónak, aki azt elfo­gadta. (MTI) Bomba robbant Marseille-ben az Air Inter légitársaság irodájában (képünk). A franciaországi pokolgépes merényletsorozatot - me­lyet többnyire bankok és pályaudvarok ellen követtek el - egy korzikai szeparatista szervezet vállalta magára TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Törökország Politikusok jogfosztása A török katonai kormány közzétette azoknak a polgá­ri politikusoknak a névso­rát, akiket az elkövetkező tíz évre megfosztanak min­den politikai jog gyakorlá­sától. A listán összesen 242 név szerepel. A nevek között­ ott van Bülent Ecemvit volt miniszterelnök, a szociálde­mokrata Köztársasági Nép­párt vezetője, Sülei­man De­­mirel, a konzervatív Igaz­ságpárt vezetője, Necmeddin Erbakan, a szélsőséges isz­lám Nemzeti Jólét Pártjának elnöke, s Alpaslan Türkes, a szélsőjobboldali Nemzeti Mozgalom Pártjának elnöke. (DP­A) ­ Munkásélet, munkás jövő Valamikor, nem is olyan ré­gen, közkeletű volt valakit így jellemezni: munkáskül­sejű ember. A harmincas, negyvenes évek újsághasáb­jain meglehetősen gyakran lehetett olvasni ezt a szó­­párt, ami azt jelentette, hogy az illető szegényesen öltö­zött, kopottas ruhájú. A mai fiatalok nemzedé­ke, de talán még a 40—50 év körüliek számára is ide­gen, szokatlan az efféle ki­fejezés. Szokatlan, mert ma már legfeljebb a munkaru­háról tudhatjuk meg — vagy még arról sem —, hogy ki­nek mi a mestersége, foglal­kozása. Ha letelik a napi munkaidő, s az üzemek dol­gozói kiáramlanak az utcá­ra, a külső, a ruha szerint bajosan mondhatnánk meg biztosan, hogy közülük ki fi­zikai munkás, ki mérnök, ki tisztviselő. Nem egyszerűen a jobb öl­tözködés teszi, hogy megvál­tozott nálunk a munkásem­ber külseje, mert hiszen a „munkáskülsejűség” nem­csak a ruházatból adódott. Az anyagi megnyomorított­­ság mellett rá volt írva arra a régi munkáskülsőre a lé­lek gúzsbakötöttsége is. Az ünneplőbe öltözött munkás­ról is lerítt, hogy hova, kik­hez tartozik, mert arcán, magatartásán viselte mind­azt, amit az akkori munkás­­sors jelentett: a kispénzűsé­­get, a külvárosiságot, a meg­­tiprottságot, a munkásem­ber jogtalanságát. Valóság és köaítéleit Abban tehát, hogy a kül­ső alapján ma már nem ven­ni észre, ki fizikai, ki szel­lemi dolgozó, benne van nemcsak a munkáslét anya­gi körülményeinek változá­sa, hanem a munkáját tisz­tességgel végző ember lét­­biztonsága, szellemi gyara­podása, lelki felszabadult­­sága is. Egyszóval a munka és a munkás rangjának emelkedése. Ez a változás a szocialista rendszer törté­nelmi vívmánya, olyan érté­künk, amelyben a munkás­hatalom lényegi vonása van jelen. De jó helye van-e köz­­gondolkodásunkban a mun­káséletnek? Mindennapi íté­leteinkben betölti-e a ma­gyar munkás a társadalmi rangjának megfelelő szere­pet? S milyen helye, súlya van a munkásosztálynak, a fizikai dolgozók munkájá­nak, magatartásának, életvi­telének, kulturáltságának abban a nagy küzdelemben, amelyet vívmányaink meg­védéséért, gazdaságunk új fejlődési pályára állításáért folytatunk? A kérdések idő­szerűek és jogosak, mert a valóság és a közítélet, mint annyi más dologban, a mun­káslét ügyeiben sem mindig fedi egymást. Gyakoriak az egyedi jelenségekből általá­nosított sommás — többnyi­re elmarasztaló — megálla­pítások,­ a munkásság törté­nelmi fejlődésének és valódi helyzetének nem kellő isme­retéből fakadó téves követ­keztetések. A közvélemény reális munkásképének kialakítása időszerű és halaszthatatlan, hiszen nemcsak gazdasági körülményeink alapvető vál­tozásával — a gazdálkodás extenzív szakaszának elha­gyásával és az intenzív sza­kasz kezdetének megannyi velejárójával — kell szá­molnunk, hanem azzal is, hogy egyidejűleg a munkás­ság fejlődése is új szakasz­hoz ért. Túljutottunk azon a perióduson, amikor számbe­lileg gyors ütemben gyara­podott a munkásosztály, ami­kor a munkásélet körülmé­nyeit addig nem ismerők se­regestül áramlottak a társa­dalom legkülönbözőbb réte­geiből a gyárakba, üzemek­be, megjárva a munkássá válás ellentmondásokkal, társadalmi és egyéni feszült­ségekkel is terhes útját. A felszabadulás időszaká­ban egymillió munkása volt az országnak. Számuk a fog­lalkoztatottaknak alig egy­negyedét tette ki. Ma há­rommillió munkásunk van, a foglalkoztatottak 60 százalé­ka tartozik a munkásosz­tályhoz. Hatalmas erejű tör­ténelmi változás nem egé­szen négy évtized alatt! A beáramlók — a tegnapi cse­lédek, földművelők, házi­asszonyok, kispolgárok, egy­kor jobb időket látott lecsú­­szottak — magukkal hozták és sokáig megőrizték szoká­saikat, életrendjüket, kultú­rájukat és szellemiségüket, miközben maguk is formá­lódtak, fokozatosan átvették a tősgyökeres munkásoktól az üzemi, gyári lét szoká­sait. Sokan még úton vannak a munkássá válás nehéz tere­pén: még nem szerezhették meg a maguk teljességében azt a sokféle készséget, ami új mesterségük magas szín­vonalú műveléséhez szüksé­ges, vagy még el sem jutot­tak a szakma tanulásához. Érzékeny gépeket kezelnek, de tenyerük még durva ka­panyél emlékeit viseli, még nem szakadtak el a földtől, falun van az otthonuk, s in­gáznak vagy munkásszállá­son töltik hétköznapjaikat. Még nem alakult ki a mun­kásélet természetéből faka­dó életvitelük, még nem vált igazán vérükké a munkás mivolt. De elindultak az erre ve­zető úton, s haladnak rajta előre. A magyar munkásosz­tály elvitathatatlan történel­mi érdeme, hogy magába tudta fogadni ezt a messziről jött hatalmas réteget, s ha­tással tudott lenni a soraiba igyekvők életmódjának, élet­­szemléletének változásaira. Miközben természetesen maga is változott, alakult, formálódott, szakmai felké­szültségében, erkölcsi tar­tásában gyarapodott, s a po­litikai és szellemi hatalom legkülönbözőbb szféráiba küldte legjobbjait. Olyan erőt mutatott fel ezzel a ma­gyar munkásosztály, amely­re jogosan lehet büszke egész népünk. Ezért nagyon igaz és újólag megerősíthe­tő az, amit az MSZMP XII. kongresszusán mondott er­ről Kádár János: „A mun­kásosztály az­ egész nép ér­dekében eredményesen tölti be vezető szerepét. Politikai súlya, állásfoglalása, aktivi­tása és kezdeményező kész­sége, szemlélete és magatar­tása jó irányban befolyásol­ja az egész társadalom szem­léletét és magatartását.” Az iskolapadban kezdődik A munkásság fejlődésének mai új szakaszaiban, amikor számbelileg — legalábbis abszolút számokban — nem növekszik a munkásosztály, minden korábbinál nagyobb figyelmet szükséges fordíta­ni a fejlődés minőségi olda­lára. összehangolt, sokirá­nyú tennivalót kíván a dol­gozók általános műveltségé­nek és szakmai ismeretei­nek fokozott gyarapítása. Olyan üzemi körülmények, s olyan szervezettség és de­mokratikus, egészséges mun­kahelyi légkör megteremté­se szükséges, hogy a mun­kás minél tökéletesebben tudjon azonosulni a munká­jával, minél jobban megta­lálhassa a kedvét, örömét a szakmájában. A jövő feladatainak — de már a mai követelmények­nek is — csak jól felkészült, szakmailag és szellemileg fejlett munkásosztály felel­het meg. Hiába lesz körül­tekintő a szervezettség, jó az üzletpolitika, tökéletes a tervezés, ha a munkás kezé­ből és szakmai készségeiből hiányzik a kellő finomság, ha nem elegendő a munka­­kultúránk, akkor nem lesz­nek tökéletesek, jól értéke­síthetők azok az áruink sem, amelyeket a piacra szánunk. Sokféle gátja, visszahúzó kerékkötője van ma még an­nak, hogy az ember zavar­talanul megtalálja a mun­kájában a felemelő szépet, a teljes életet adó örömet. Az egyik ilyen gát a szakmavá­lasztás, a munkási pályára ke­rülés ellentmondásossága, a szakmunkásképzés gyenge­sége. A munkásjövő az iskola­padban kezdődik. Nem szak­munkásképzőben, hanem az általános iskolában. Ott azonban ma még nem min­denütt vannak meg hiányta­lanul a­ szükséges feltételek ahhoz, hogy a gyerekek meg­ismerkedjenek a szakmák széles körével, s kiválasszák közülük az érdeklődésüknek, adottságaiknak legjobban megfelelőt. A találomra vá­lasztott szakma pedig sok esetben okoz csalódottságot. Igaz, a tanulóévek alatt a fiatalok tekintélyes része végül is megszereti azt a szakmát, amelyre elszegő­dött, de ez történhetne ke­vesebb buktatóval és tuda­tosabban, biztosabban is. Már ma is gondunk, de a jövő szempontjából fenye­getően hátrányos, hogy a szakmunkástanulók körében igen csekély az elméleti is­meretek tekintélye. A válto­záshoz nem ad elég ösztön­zést sem az üzem, sem a csa­ládi otthon. Az üzem napra­kész, azonnal termelésbe fogható szakmunkásokat vár az iskolától, amely viszont — helyesen — a jövő köve­telményeire akarja felkészí­teni a tanulókat. A szülő számára az a legfőbb, hogy a mesterség gyakorlati tud­nivalóit, a szakmai fogáso­kat jól sajátítsa el a gyerek, mert az lesz a kenyere. Az elméleti tárgyakat te­hát az iskolán kívül jószeri­vel senki sem tartja fontos­nak. Az iskola kompromisz­­szumra kényszerül, szinte alig marad eszköze arra, hogy megkövetelje az elmé­leti ismereteket. (Szakmun­kásképző iskolában legfel­jebb botrányos magatartás, fegyelmi vétségek miatt ke­rülhet veszélybe a bizonyít­vány, rossz érdemjegy okán egyáltalán nem.) így kerül az üzemekbe az elméletileg gyengén felkészült szak­munkások tömege. Ami majd holnap üt vissza. Többért többet A jövő igényeinek kielé­gítéséhez, a munka és a munkás rangjának emelésé­hez nélkülözhetetlen a szo­cialista bérezési elvek kö­vetkezetes alkalmazása. Ma még sajnos meglehetősen gyakori, hogy nem a leg­jobban dolgozók kapják a legtöbb fizetést, pedig a szo­cialista rendszer általáno­san elfogadott elve a mun­ka szerinti elosztás. Az MSZMP Központi Bizottsá­gának a kongresszusi hatá­rozatok végrehajtását átte­kintő legutóbbi ülése a köz­­igényt fogalmazta meg, ami­kor kimondta: „Változatlan cél, hogy a dolgozók kerese­te mindenütt kerüljön job­ban összhangba­­a végzett munka mennyiségével, mi­nőségével, feltételeivel és eredményeivel.” De valljuk meg őszintén, a közgondolkodásban a ki­emelkedő jövedelem ma még inkább gyanút keltő, mint tiszteletet parancsoló. Miközben tehát azt­ a közíté­letet erősítjük, hogy a na­gyobb teljesítmény járjon nagyobb keresettel, a kiugró pedig kiugró fizetéssel, na­gyon határozottan és követ­kezetesen — méghozzá a nyilvánosság bevonásával — fel kell lépni a teljesít­ményfedezet nélküli jövede­lemszerzés minden lehetősé­gével szemben. Csak így le­het tekintélye annak, aki sok munkáért sokat kap. A népgazdaság új fejlődé­si szakaszra állásának, a gazdasági szerkezet átalaku­lásának megannyi egyéb ha­tása is lesz a holnap mun­kásainak létkörülményeire. Egyebek között például az, hogy tovább nő a kvalifikált rétegek aránya a munkás­­osztályon belül, vagy az, hogy az évek múlásával egy­re többen dolgoznak majd a szolgáltatások különböző te­rületein. De azt is erősödő új vonásként foghatjuk fel, hogy a munkásosztály nö­vekvő része fog falvakban élni. Részben azért, mert a mezőgazdaságban is nő a munkásrétegek aránya és fontossága, részben pedig azért, mert a közlekedési és kommunális viszonyok lehe­tővé teszik majd, hogy a vá­ros környéki falvak a mun­kások és a parasztok közös településeivé váljanak. Igaz, nem a közeli jövő ígérete, hogy anyagi szük­ségletből társadalmi mére­tekben is elsőrendű élet­­szükségletté válik a munka. De az az új fejlődési sza­kasz, amelyre nemzeti sor­sunk mai valósága vezeti a magyar munkásosztályt, eb­be az irányba visz. Szathmári Gábor 3

Next