Népszava, 1983. május (111. évfolyam, 102–127. sz.)
1983-05-01 / 102. szám
NÉPSZAVA 1983. MÁJUS 1., VASÁRNAP Van lehetőség a madridi találkozó eredményes befejezésére Kádár János és Jurij Andropov is válaszolt a hat európai semleges és el nem kötelezett országok felhívására Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára válaszolt arra a felhívásra, amelyet Ausztria, Ciprus, Finnország, San Marino, Svédország és Jugoszlávia állam- és kormányfői a madridi találkozó mielőbbi sikeres befejezése érdekében intéztek a helsinki záróokmány aláíróihoz. A Központi Bizottság első titkára válaszában nagyra értékeli és a madridi találkozó mielőbbi eredményes befejezésére, az európai biztonsági és együttműködési folyamat fenntartására irányuló pozitív lépésként üdvözli a semleges és el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kezdeményezését. A Magyar Népköztársaság politikájában, nemzetközi tevékenységében a helsinki záróokmány elveit és ajánlásait követi. Osztja a felhívásban kifejezésre juttatott aggodalmat a madridi találkozó jelenlegi állásával és az európai biztonsági és együttműködési folyamat egészével kapcsolatban, s azt a meggyőződést is, hogy sürgős politikai döntésre van szükség a Madridban folyó munka mielőbbi eredményes befejezése érdekében. A Magyar Népköztársaság szövetségeseivel és Európa több más államával együtt, kezdettől fogva tanújelét adta a konstruktív munkára irányuló politikai készségnek. Most arra van szükség, hogy azok a kormányok, amelyek eddig vonakodtak ettől, ugyanígy járjanak el, és építő szellemben segítsék elő a konszenzus elérését. Kádár János válaszában kifejezésre juttatja meggyőződését, hogy a madridi találkozó eredményes befejezése lendületet adna az európai biztonság és együttműködés folyamatának. A találkozó kudarcának viszont kedvezőtlen hatása lenne Európa és szélesebben véve a világ helyzetére. A magyar küldöttség a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a madridi találkozó tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadásával mielőbb befejeződjék. A hat állam- és kormányfő felhívása újabb értékes bátorítást ad küldöttségünknek e tevékenységében. Változatlanul az a véleményünk, hogy a semleges és el nem kötelezett országok záródokumentum-tervezete jó alap a madridi tanácskozás eredményes befejezéséhez — hangsúlyozta a Központi Bizottság első titkára. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára ugyancsak válaszolt az üzenetre, s leszögezte, hogy a Szovjetunió továbbra is híve a madridi találkozó gyors és sikeres befejezésének. Az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának válasza megállapítja, hogy a Szovjetunió vezetése figyelmesen tanulmányozta a közös felhívást. — Közel állnak hozzánk a felhívásban megfogalmazott gondolatok. Érthetőnek tartjuk, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő országok képviselőinek madridi találkozóján kialakult helyzet nyugtalanságot vált ki. Elismeréssel fogadjuk a semleges és el nem kötelezett országoknak azt a törekvését, hogy minden lehetséges módon elősegítsék a találkozó gyors, sikeres befejezését — mutat rá Jurij Andropov. — Ami a semleges és el nem kötelezett országok ez év március 15-én előterjesztett, megújított záródokumentumtervezetét illeti, az a Szovjetunió véleménye szerint megfelelő egyeztetés után alapul szolgálhat a találkozó munkájának közeljövőben történő befejezéséhez. — Ma az értekezlet szempontjából döntő szerepe van az államok politikai akaratának. A Szovjetunió részéről megvan ez az akarat. Országunk kész célratörően és alkotó szellemben együttműködni a madridi értekezleten részt vevő valamennyi országgal a találkozó sikere érdekében — hangsúlyozza válaszában Jurij Andropov. Bulgária pozitívan értékeli a madridi találkozón részt vevő semleges és el nem kötelezett államok közös felhívását a találkozó mielőbbi sikeres befejezésére — mutat rá Todor Zsivkov bolgár államfő válasza. Bulgária kész konstruktívan hozzájárulni ehhez. (MTI) Odaítélték a nemzetközi Lenin-békedíjakat Mikisz Theodorakisz görög zeneszerző, Liber Seregni uruguayi politikus, Mahmud Dervis palesztin költő, és John Morgan kanadai lelkipásztor kapta meg az 1980— 1982. évre szóló nemzetközi Lenin-békedíjat. A nemzetközi Lenin-békedíj-bizottság határozata kimondja, hogy e közéleti személyiségek „a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott harcban szerzett kimagasló érdemeikért” részesültek a kitüntetésben. A díj odaítéléséről, a beterjesztett javaslatok áttekintése után, a nemzetközi Lenin-békedíj-bizottság döntött A bizottság elnöke, Nyikolaj Blohin akadémikus, s tagjai nemzetközileg ismert személyiségek. A bizottság tagjai között van Anna Seghers német írónő, Renato Guttuso olasz festő, Nguyen Thí Binh vietnami és Józef Cyrankiewicz lengyel politikus. (TASZSZ) Szovjet-venezuelai külügyminiszteri tárgyalások Gromiko caracasi meghívást fogadott el A Szovjetunió és Venezuela elégedett, hogy baráti kapcsolataik eredményesen fejlődnek. Ezt a megállapítást a José Alberto Zambrano Velazco venezuelai külügyminiszter április 24. és 30. közötti szovjetunióbeli hivatalos látogatásáról kiadott közös közlemény hangoztatja. Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a miniszterelnök első helyettese, külügyminiszter, valamint José Alberto Zambrano Velazco tárgyalásain mindkét fél kifejezésre juttatta az együttműködés továbbfejlesztésére irányuló szándékát az egyenlőség, a szuverenitás tiszteletben tartása s a be nem avatkozás elvei alapján. A felek aggodalmuknak adtak hangot a nemzetközi helyzet s a világ egyes térségei feszültségének fokozódása miatt, s hangsúlyozták, hogy sürgősen intézkedéseket kell hozni a fegyverzetek, különösen pedig a nukleáris fegyverek korlátozása és csökkentése érdekében. Komoly aggodalmat okoz mindkét félnek a feszültség fokozódása Közép-Amerikában s a karibi térségben — hangsúlyozza a közös közlemény, s rámutat: a térség békéjének és biztonságának megszilárdításához úgy lehet eljutni, ha tiszteletben tartják minden egyes nép jogát arra, hogy önállóan, külső beavatkozás nélkül döntsön saját sorsáról. A venezuelai vendég tájékoztatta a szovjet felet azokról az erőfeszítésekről, amelyet országa Kolumbiával, Mexikóval és Panamával közösen tesz Közép-Amerikában a konfliktusok megoldása érdekében. Hivatalos megbeszélései befejeztével Alberto Zambrano — akinek személyében első ízben tett venezuelai külügyiminiszter látogatást a Szovjetunióban — rövid utazást tett Leningrádba és Kijevibe, végezetül pedig venezuelai látogatásra szóló meghívást adott át Andrej Gromikónak, aki azt elfogadta. (MTI) Bomba robbant Marseille-ben az Air Inter légitársaság irodájában (képünk). A franciaországi pokolgépes merényletsorozatot - melyet többnyire bankok és pályaudvarok ellen követtek el - egy korzikai szeparatista szervezet vállalta magára TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Törökország Politikusok jogfosztása A török katonai kormány közzétette azoknak a polgári politikusoknak a névsorát, akiket az elkövetkező tíz évre megfosztanak minden politikai jog gyakorlásától. A listán összesen 242 név szerepel. A nevek között ott van Bülent Ecemvit volt miniszterelnök, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt vezetője, Süleiman Demirel, a konzervatív Igazságpárt vezetője, Necmeddin Erbakan, a szélsőséges iszlám Nemzeti Jólét Pártjának elnöke, s Alpaslan Türkes, a szélsőjobboldali Nemzeti Mozgalom Pártjának elnöke. (DPA) Munkásélet, munkás jövő Valamikor, nem is olyan régen, közkeletű volt valakit így jellemezni: munkáskülsejű ember. A harmincas, negyvenes évek újsághasábjain meglehetősen gyakran lehetett olvasni ezt a szópárt, ami azt jelentette, hogy az illető szegényesen öltözött, kopottas ruhájú. A mai fiatalok nemzedéke, de talán még a 40—50 év körüliek számára is idegen, szokatlan az efféle kifejezés. Szokatlan, mert ma már legfeljebb a munkaruháról tudhatjuk meg — vagy még arról sem —, hogy kinek mi a mestersége, foglalkozása. Ha letelik a napi munkaidő, s az üzemek dolgozói kiáramlanak az utcára, a külső, a ruha szerint bajosan mondhatnánk meg biztosan, hogy közülük ki fizikai munkás, ki mérnök, ki tisztviselő. Nem egyszerűen a jobb öltözködés teszi, hogy megváltozott nálunk a munkásember külseje, mert hiszen a „munkáskülsejűség” nemcsak a ruházatból adódott. Az anyagi megnyomorítottság mellett rá volt írva arra a régi munkáskülsőre a lélek gúzsbakötöttsége is. Az ünneplőbe öltözött munkásról is lerítt, hogy hova, kikhez tartozik, mert arcán, magatartásán viselte mindazt, amit az akkori munkássors jelentett: a kispénzűséget, a külvárosiságot, a megtiprottságot, a munkásember jogtalanságát. Valóság és köaítéleit Abban tehát, hogy a külső alapján ma már nem venni észre, ki fizikai, ki szellemi dolgozó, benne van nemcsak a munkáslét anyagi körülményeinek változása, hanem a munkáját tisztességgel végző ember létbiztonsága, szellemi gyarapodása, lelki felszabadultsága is. Egyszóval a munka és a munkás rangjának emelkedése. Ez a változás a szocialista rendszer történelmi vívmánya, olyan értékünk, amelyben a munkáshatalom lényegi vonása van jelen. De jó helye van-e közgondolkodásunkban a munkáséletnek? Mindennapi ítéleteinkben betölti-e a magyar munkás a társadalmi rangjának megfelelő szerepet? S milyen helye, súlya van a munkásosztálynak, a fizikai dolgozók munkájának, magatartásának, életvitelének, kulturáltságának abban a nagy küzdelemben, amelyet vívmányaink megvédéséért, gazdaságunk új fejlődési pályára állításáért folytatunk? A kérdések időszerűek és jogosak, mert a valóság és a közítélet, mint annyi más dologban, a munkáslét ügyeiben sem mindig fedi egymást. Gyakoriak az egyedi jelenségekből általánosított sommás — többnyire elmarasztaló — megállapítások, a munkásság történelmi fejlődésének és valódi helyzetének nem kellő ismeretéből fakadó téves következtetések. A közvélemény reális munkásképének kialakítása időszerű és halaszthatatlan, hiszen nemcsak gazdasági körülményeink alapvető változásával — a gazdálkodás extenzív szakaszának elhagyásával és az intenzív szakasz kezdetének megannyi velejárójával — kell számolnunk, hanem azzal is, hogy egyidejűleg a munkásság fejlődése is új szakaszhoz ért. Túljutottunk azon a perióduson, amikor számbelileg gyors ütemben gyarapodott a munkásosztály, amikor a munkásélet körülményeit addig nem ismerők seregestül áramlottak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből a gyárakba, üzemekbe, megjárva a munkássá válás ellentmondásokkal, társadalmi és egyéni feszültségekkel is terhes útját. A felszabadulás időszakában egymillió munkása volt az országnak. Számuk a foglalkoztatottaknak alig egynegyedét tette ki. Ma hárommillió munkásunk van, a foglalkoztatottak 60 százaléka tartozik a munkásosztályhoz. Hatalmas erejű történelmi változás nem egészen négy évtized alatt! A beáramlók — a tegnapi cselédek, földművelők, háziasszonyok, kispolgárok, egykor jobb időket látott lecsúszottak — magukkal hozták és sokáig megőrizték szokásaikat, életrendjüket, kultúrájukat és szellemiségüket, miközben maguk is formálódtak, fokozatosan átvették a tősgyökeres munkásoktól az üzemi, gyári lét szokásait. Sokan még úton vannak a munkássá válás nehéz terepén: még nem szerezhették meg a maguk teljességében azt a sokféle készséget, ami új mesterségük magas színvonalú műveléséhez szükséges, vagy még el sem jutottak a szakma tanulásához. Érzékeny gépeket kezelnek, de tenyerük még durva kapanyél emlékeit viseli, még nem szakadtak el a földtől, falun van az otthonuk, s ingáznak vagy munkásszálláson töltik hétköznapjaikat. Még nem alakult ki a munkásélet természetéből fakadó életvitelük, még nem vált igazán vérükké a munkás mivolt. De elindultak az erre vezető úton, s haladnak rajta előre. A magyar munkásosztály elvitathatatlan történelmi érdeme, hogy magába tudta fogadni ezt a messziről jött hatalmas réteget, s hatással tudott lenni a soraiba igyekvők életmódjának, életszemléletének változásaira. Miközben természetesen maga is változott, alakult, formálódott, szakmai felkészültségében, erkölcsi tartásában gyarapodott, s a politikai és szellemi hatalom legkülönbözőbb szféráiba küldte legjobbjait. Olyan erőt mutatott fel ezzel a magyar munkásosztály, amelyre jogosan lehet büszke egész népünk. Ezért nagyon igaz és újólag megerősíthető az, amit az MSZMP XII. kongresszusán mondott erről Kádár János: „A munkásosztály az egész nép érdekében eredményesen tölti be vezető szerepét. Politikai súlya, állásfoglalása, aktivitása és kezdeményező készsége, szemlélete és magatartása jó irányban befolyásolja az egész társadalom szemléletét és magatartását.” Az iskolapadban kezdődik A munkásság fejlődésének mai új szakaszaiban, amikor számbelileg — legalábbis abszolút számokban — nem növekszik a munkásosztály, minden korábbinál nagyobb figyelmet szükséges fordítani a fejlődés minőségi oldalára. összehangolt, sokirányú tennivalót kíván a dolgozók általános műveltségének és szakmai ismereteinek fokozott gyarapítása. Olyan üzemi körülmények, s olyan szervezettség és demokratikus, egészséges munkahelyi légkör megteremtése szükséges, hogy a munkás minél tökéletesebben tudjon azonosulni a munkájával, minél jobban megtalálhassa a kedvét, örömét a szakmájában. A jövő feladatainak — de már a mai követelményeknek is — csak jól felkészült, szakmailag és szellemileg fejlett munkásosztály felelhet meg. Hiába lesz körültekintő a szervezettség, jó az üzletpolitika, tökéletes a tervezés, ha a munkás kezéből és szakmai készségeiből hiányzik a kellő finomság, ha nem elegendő a munkakultúránk, akkor nem lesznek tökéletesek, jól értékesíthetők azok az áruink sem, amelyeket a piacra szánunk. Sokféle gátja, visszahúzó kerékkötője van ma még annak, hogy az ember zavartalanul megtalálja a munkájában a felemelő szépet, a teljes életet adó örömet. Az egyik ilyen gát a szakmaválasztás, a munkási pályára kerülés ellentmondásossága, a szakmunkásképzés gyengesége. A munkásjövő az iskolapadban kezdődik. Nem szakmunkásképzőben, hanem az általános iskolában. Ott azonban ma még nem mindenütt vannak meg hiánytalanul a szükséges feltételek ahhoz, hogy a gyerekek megismerkedjenek a szakmák széles körével, s kiválasszák közülük az érdeklődésüknek, adottságaiknak legjobban megfelelőt. A találomra választott szakma pedig sok esetben okoz csalódottságot. Igaz, a tanulóévek alatt a fiatalok tekintélyes része végül is megszereti azt a szakmát, amelyre elszegődött, de ez történhetne kevesebb buktatóval és tudatosabban, biztosabban is. Már ma is gondunk, de a jövő szempontjából fenyegetően hátrányos, hogy a szakmunkástanulók körében igen csekély az elméleti ismeretek tekintélye. A változáshoz nem ad elég ösztönzést sem az üzem, sem a családi otthon. Az üzem naprakész, azonnal termelésbe fogható szakmunkásokat vár az iskolától, amely viszont — helyesen — a jövő követelményeire akarja felkészíteni a tanulókat. A szülő számára az a legfőbb, hogy a mesterség gyakorlati tudnivalóit, a szakmai fogásokat jól sajátítsa el a gyerek, mert az lesz a kenyere. Az elméleti tárgyakat tehát az iskolán kívül jószerivel senki sem tartja fontosnak. Az iskola kompromiszszumra kényszerül, szinte alig marad eszköze arra, hogy megkövetelje az elméleti ismereteket. (Szakmunkásképző iskolában legfeljebb botrányos magatartás, fegyelmi vétségek miatt kerülhet veszélybe a bizonyítvány, rossz érdemjegy okán egyáltalán nem.) így kerül az üzemekbe az elméletileg gyengén felkészült szakmunkások tömege. Ami majd holnap üt vissza. Többért többet A jövő igényeinek kielégítéséhez, a munka és a munkás rangjának emeléséhez nélkülözhetetlen a szocialista bérezési elvek következetes alkalmazása. Ma még sajnos meglehetősen gyakori, hogy nem a legjobban dolgozók kapják a legtöbb fizetést, pedig a szocialista rendszer általánosan elfogadott elve a munka szerinti elosztás. Az MSZMP Központi Bizottságának a kongresszusi határozatok végrehajtását áttekintő legutóbbi ülése a közigényt fogalmazta meg, amikor kimondta: „Változatlan cél, hogy a dolgozók keresete mindenütt kerüljön jobban összhangbaa végzett munka mennyiségével, minőségével, feltételeivel és eredményeivel.” De valljuk meg őszintén, a közgondolkodásban a kiemelkedő jövedelem ma még inkább gyanút keltő, mint tiszteletet parancsoló. Miközben tehát azt a közítéletet erősítjük, hogy a nagyobb teljesítmény járjon nagyobb keresettel, a kiugró pedig kiugró fizetéssel, nagyon határozottan és következetesen — méghozzá a nyilvánosság bevonásával — fel kell lépni a teljesítményfedezet nélküli jövedelemszerzés minden lehetőségével szemben. Csak így lehet tekintélye annak, aki sok munkáért sokat kap. A népgazdaság új fejlődési szakaszra állásának, a gazdasági szerkezet átalakulásának megannyi egyéb hatása is lesz a holnap munkásainak létkörülményeire. Egyebek között például az, hogy tovább nő a kvalifikált rétegek aránya a munkásosztályon belül, vagy az, hogy az évek múlásával egyre többen dolgoznak majd a szolgáltatások különböző területein. De azt is erősödő új vonásként foghatjuk fel, hogy a munkásosztály növekvő része fog falvakban élni. Részben azért, mert a mezőgazdaságban is nő a munkásrétegek aránya és fontossága, részben pedig azért, mert a közlekedési és kommunális viszonyok lehetővé teszik majd, hogy a város környéki falvak a munkások és a parasztok közös településeivé váljanak. Igaz, nem a közeli jövő ígérete, hogy anyagi szükségletből társadalmi méretekben is elsőrendű életszükségletté válik a munka. De az az új fejlődési szakasz, amelyre nemzeti sorsunk mai valósága vezeti a magyar munkásosztályt, ebbe az irányba visz. Szathmári Gábor 3