Népszava, 1983. május (111. évfolyam, 102–127. sz.)

1983-05-08 / 108. szám

NÉPSZAVA 1983. MÁJUS 8., VASÁRNAP Ballagás a matróziskolában. A ,,szörnyű isten bosszúja Az „ismeretlen és szörnyű isten” — ahogy valaha ne­vezték a 3295 méter magas szicíliai Etna vulkánt, már­cius vége óta ismét okádja tüzét. A lávatömegnek két alak­ja van. A kráter jelenti a te­nyeret, az ujjakat pedig a lávapatakok. Tíz métert ha­lad óránként, részben a ré­gi kihalt láva felett, részben új medrében. Hol elbújik, hol feltör, még távolabbi fá­kat is elpusztít hevével. Tönkreteszi az 1800 méter magasban épített vendéglő­ket, menedékházakat is. Az olasz sajtó arról ír, hogy az Etna bosszút áll azokon, akik lejtőin építkeztek. Az Etna körül 18 község terül el. A kráterhez legközelebb Nico­­losi van, ahol télen 4400 ál­landó lakos tartózkodik, nyá­ron pedig 25 000 a vendégek száma. A turizmus megélhe­tést adott sok-sok nicolosi polgárnak. A vulkán táma­dása miatt most sok százan maradtak máris munka nél­kül. Egy telekspekuláns külö­nösen rosszul járt. Évekkel ezelőtt fillérekért vásárolt telkeket, előkészítette őket beépítésre, de most ellepte a lávatömeg. Nemcsak ő, hanem a terület tanácsa is fittyet hányt arra a veszély­re, amelyet a gyakran kitö­rő vulkán okoz. A hegység lejtőin óriáspark létesítésé­be fogott, engedélyt adott ki több mint 182 villa építésé­re, nagy költséggel utak ké­szültek. Hogyan lehet megakadá­lyozni a tűzhányó kitörését? Haroun Tazieff, a neves vulkanológus azt javasolta, hogy bombázzák a kráter tűzokádó torkait. A javaslat ellenzői szerint ebben az esetben máshol tör ki a lá­va, más falvakat fenyeget. Catania város lakói 314 év­vel ezelőtt vizes tömlőkkel és rekettyeágakkal támadtak a lávára. Abban bíztak, hogy lehűtik a tűzfolyam első ré­tegét, ezzel megakadályoz­zák előretörését és eltérítik irányát. De Paterno helység lakói fütykösökkel űzték el a cataniaiakat, a láva így el­érte a várost, majd a ten­gerbe ömlött. Nicolosi lakói csodában reménykedve Szent Agatha arcképét helyezték a tűzfo­lyam elé. A szent azonban nem tett csodát. K. J. 9­9 Illatos pénz Ha ötévenként jelenik meg új bankjegy vagy érme, akkor ötévenként javaslom: legyen a pénznek illata. A szerelem ára ibolya­, a borravaló keserűmandula­, a csúszópénz cián­szagot árasszon. A bérhez, fizetéshez­­pedig veríték tapad­jon. A közgazdász persze méltatlannak tartaná az ilyen kép­zelődést. Bár azt kétségtelenül elismerné, hogy erőt — vá­sárlóerőt — így vagy úgy, de m­iscsak a munka ad a pénz­nek. Még akkor is, ha annak — nincs szaga. A politikus pe­dig feszélyezőnek, kényesnek ítélné. Hiszen mindenki dol­gozó. S hogy valóban munkája szerint részesedjék a javak birtoklására jogosító utalványokból, sokkal inkább egy hosszú fejlődési folyamat, mintsem illatosítás dolga. Engem mégis zavar, hogy ennyire virulens a „pénznek nincs szaga” életkép. Ez a szagtalanság ma már félrevezető. Azt a látszatot kelti, hogy valójában mindegy, ki, hogyan jutott hozzá. Sőt, még azt a feltevést is erősíti tulajdonsá­gában: minden megvásárolható érte, csupán az összeg le­gyen meg. S ezek a látszatok annál valósághűbb délibábot mutatnak, minél több pénzről és kevesebb munkáról van szó. S mintha az összegek nagyságával egyenes arányban te­rebélyesednék a közmondás hatóköre. Árnyékot vet életünk sok területére. A beárnyékolt részeken pedig sokféle dudva burjánodat. Több-kevesebb életnedvet szívhat és szív el az­ egészséges növekedés, gazdagodás elől. Nem igaz és önáltató hivatko­zás az élet természetes, még ha rossz részének tekinteni. Ke­vesen és kevésszer gondolunk arra, hogy generációk egész sora, s a jövő számára mind fontosabb része nő fel, formáló­dik. Mindent, amit maga körül tapasztal, amit átél, lát és ért, vagy megérteni vél, számára a mára jellemző és nem átmeneti jelenség. Bizony, jó eligazító lenne az illatos pénz. Mindenképpen jobb annál, amit manapság sokan hisznek, hogy szagtalan. De mégsem ábránd a megoldás, az újakat­ sem szükséges szándék szerint szagosítani. Kézen-közön forogva hozzájuk tapad mindegyikünk keze nyoma. Lelkünk rajta, milyen lesz az új forintok jellemző illata. De ugyan ne higgye sen­ki már, de ne is mondja: a pénznek nincs szaga ... Ha leg­közelebb ismét pénzkibocsátás lesz — megint szólok. F. I. Kincs a szoborban Különleges leletre — mond­hatni valódi kincsre — buk­kant egy ősrégi japán szob­rocska belsejében a kölni Kelet-áz­siai Múzeum egy restaurátornője. A 80 centi­­méteres szobrocskában ugyanis — amely Jizo Bo­­satsut, a japán buddhisták egyik ma is rendkívül nép­szerű istenségét,­ a szülő nők védőszentjét és az elhaltak kísérőjét ábrázolja — külön­féle papírfoszlányok rejtőz­tek, melyekről csakhamar kiderült, hogy rendkívül ér­tékesek. Tucatnyi papírdarabon buddhista szent szövegek le­nyomata volt, valamint egy kis könyvecske, a Lotus- Sutra, amely hét évszázad­dal ezelőtt készült a kínai Hangcsouban. Emellett jó néhány buddhista istenkép is előkerült a szobrocska belsejéből. A tudósok által megvizs­gált leletek vitán felül ere­detinek bizonyultak. Hiteles­ségüket megerősítette az ugyancsak a szoborban ta­lált leltár, amely felsorolta, hogy mit rejtettek 700 évvel ezelőtt, pontosan az 1249-es évben a műalkotásba. Az is kiderült, hogy a kis isten­szobrot egy Koen nevű mű­vész alkotta, egy Saishin ne­vű buddhista szerzetes meg­rendelésére. A szobrot a szerzetes egy buddhista ko­lostornak ajándékozta és ké­sőbb került Európába, a köl­ni Kelet-ázsiai Múzeumba. Az intézmény egyik leg­nagyobb tekintélyű tudós szakértője, Göpper profesz­­szor számolt be a rendkívü­li leletről és annak művé­szeti, valamint tudományos jelentőségéről. A szobrocska restaurációs munkálatait most gyors ütemben folytatják, és év vé­gére várható, hogy a benne talált leletekkel együtt kiál­lítják a kölni múzeumban. (jn) Nem első a második segély Nem véletlen, hogy másfél év alatt az egész NSZK-ban ügyfelek sokasága jelentke­zett az IFUS névre hallgató szövetségnél. Az IFUS az In­teressentenverband für Un­fallgeschädigte und Sozial­­leistungsempfänger elneve­zés rövidítése, amelyet ma­gyarul a Baleseti Károsul­tak és Szociális Ellátásra Szorulók Érdekképviseleti Szövetségének fordíthatunk. Nem rövid az elnevezés, de nem rövid az út sem, amelynek bejárása után az érdekeltek megtettek, amíg a szövetséghez fordultak. Azokról van szó, akik va­lamilyen balesetet szenved­tek, ennek következtében el­viselhetetlen helyzetibe ju­tottak, s a hivatali bürokrá­cia nem segít rajtuk megfe­­lően. Ennek ékesen szóló példá­ja éppen az alapító Mathias Kusahe története. Kusahét ugyanis autóbaleset érte, de már ezt megelőzően is csak tolószékben tudott közleked­ni, s egy speciális autót ve­zetett a félkarral. Most ezt a fél karját is tönkretette a baleset és segítségre szoruló „eset” lett. S ráadásul Ku­sche pszichológusnak készült, állapota­­miatt erről is le kel­lett mondania. Mindezekért 100 ezer márkát követel kár­térítésként, ám a biztosító csak ennek töredékét haj­landó kifizetni. Ez adta Kuschénak azt az ötletet, hogy szervezetet hoz létre, amely a hozzá hason­lóknak jogi és egyéni ellátá­si segítséget nyújt önköltsé­gi áron. Az ötlet sajnálatos módon nem várt sikert ho­zott: az egész ország terüle­téről igen sokan jelentkez­tek, akik hasonló helyzetbe kerültek. S ami az emberek­re jó fényt vet: a szociális segítő munkára is igen sok jelentkező akadt. Kusche szerint ez szép do­log, de az okok megszünte­tése lenne a fő feladat. A szövetség több javaslatát most állami szervek tanul­mányozzák, s talán nem hiá­bavaló az IFUS ügyfeleinek reménye, hogy megfelelő se­gítséghez jutnak. meg i Játék és törvény Sebtiben, sebbel-lábbal cselekedni ritkán jó. A leg­többször hamarosan meg­bánjuk elhamarkodottsá­gunkat ... A sebesség ve­­s­zélyt hordoz, bár olykor elkerülhetetlen. Persze a hamar­­ságnak, hamarko­dásnak is oka van és oly­kor előnyös jelző „hamar lovak”, azaz: gyors, jó lo­vak! Ha e szavakat meg­vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a gyorsasággal, sebesség­gel függenek össze s talán ezzel a kifejezéssel is: „ló­­halálában”?! „Tördeljük” szét szokásunkhoz híven, hátha valamit „megmagya­ráznak” magukkal kap­csolatban. Hiszen szokat­lan gyorsaságról van szó s mintha újra izgalmas bel­ső titkot mutatna meg a nyelv. Lássuk csak: sebes, se­besség, sebtiben, sebbel­­lobbal, hamar, hamaro­san, elhamarkodottan, ha­­markodik stb., szavaink­ban azonnal föltűnik az, hogy nemcsak a sebesség­gel, de a SEB-bel, sebesü­léssel is valamiképpen ösz­­szefügghetnek? Különösen akkor válik ösztökélővé e vizsgálódás, ha ide vesszük a már említett és ugyan­csak rendkívüli sebességre utaló „lóhalálában” jelzőt, kifejezést is. Ahogy látha­tó az előbbi szavakban ott van a „seb” szavunk. A ,,hamar”-ban a „mar” és a marás — kígyóé! — gyors, sebes és egyúttal sebző! Még jobban csodálkozásra késztet a „sebbel-lábbal” kifejezés, hiszen abban már benne van a sebláz is! (Amikor belobban egy testrész és lázas lesz ...) Most már csakugyan láza­san — lám ez a szó is a gyorsaságunkra utal­, de miért? — fogjunk a dolog­hoz. De előbb még jegyez­zük meg, hogy a kíméletle­nül hajszolt — közös ló­nak túrós a háta, föl­mar­­jul, sebes lesz, pontosabban fogalmazva: kisebesedik. A továbbiakban is ma­radjunk még egy kicsit a „ló”-nál. Nem egyik vagy másik oldalán, hanem a hátán. Még nem marjult föl, még nem túrós, nem sebes . . . • (Érdekes jelzője és neve van néhány fo­­lyónknak: Sebes-Körös, Túr, Maros stb. A „túrzás” pedig a tó, a víz „sebe”, amikor tarajosodik ...) Ha azonban száguldani kez­dünk lovunkkal, hajszol­juk, azaz: agyonhajszol­juk ... (Miként kerül ide az „agy”? Minden bizony­nyal az „agyonüt”, „agyon­ver” kifejezésekből. Hi­szen akit nagyon AGYON ütnek-vernek, az meghal, elpusztul!) Tehát ha agyonhajszoljuk, akkor egyre gyorsabban, SEBE­SEBBEN vágtat, s ha élet­halálról van szó, akkor so­káig tart, a végsőkig a vág­ta és a ló tele lesz sebek­kel. Nemcsak a háta „martja”, de a lába is! Csupa seb lesz a sebesség nyomán. S ha a sebesség mértéke olyan nagy és hosszadalmas, hogy a ló nem bírja, bizony akkor bele is pusztul az állat. Vagyis igazi „lóhalál” lesz a SEBESSÉG következmé­nye! S a kör bezárult: seb, se­besség, hamar ló, lóhalál! Egyúttal azt is gondoljuk meg, hogy a szárazföldi ember — a nomád népek! — miként lehettek részt­vevői a legnagyobb száraz­földi sebességnek? Csakis lóháton! Föltételezhető te­hát, ha azt akarták kifejez­ni, hogy valamit igen gyorsan cselekedtek, igen sebesen, akkor ősi tapasz­talatot fogalmaztak meg a gyorsasággal kapcsolatban, amikor így szóltak: „Ló­halálában jöttem!” (Érde­kes, hogy sok nyelvben e kifejezés a szótárakban! lóhalál, nem tartalmazza a „ló” szót! Van nyaktörő, legjobb stb. sebesség, noha látható, hogy a ló szerepe milyen fontos! Vagyis az átvételeknél már elfeled­keztek erről az ősi és lé­nyeges tényezőről!) De fejezzük be, ha nem is lázasan, sebtiben, lóha­lálában e kis nyelvi ka- s landozást újra nyelvi já­tékkal és megint érdekes és meghökkentő alakzat bontakozik ki. HAMAR már ha SEBESEN ha HAMAR SEBESEN mar­­ ha SEBESEN HAMAR mar­­ SEBESEN ha mar HAMAR a bábaképzőben. a bohócjuk­ban. és az esti iskolában Diuhopolszky László rajzai „Differenciálás ’* nyugatnémet módra A bonni Gazdaságpolitikai Intézet szerint a recesszió évei alaposan megnyirbál­ták a nyugatnémet polgá­rok életszínvonalát. A kü­lönféle társadalmi rétegző­désű és jövedelmi viszonyú családok között persze meg­lehetős eltérés mutatkozik. A hivatalnokok, a nem fizi­kai alkalmazottak, vala­mint a szociális segélyezet­tek viszonylag kisebb élet­színvonal-csökkenésnek ör­vendhettek. A legérezhetőbb visszaesés a munkásokat, a kisiparosokat és a kisebb földterületen gazdálkodó pa­rasztokat sújtotta. Az életszínvonal-csökke­nés akkor is tény, ha „volt miből leadni”, hiszen a vi­lág egyik leggazdagabb or­szágáról van szó. Egy átla­gos NSZK-beli háztartás egy családtagra jutó havi jöve­delme még ma is 1400 már­ka. Más kérdés, hogy az adók, a lakbérek, illetve a lakásfenntartási költségek mintegy a felét felemésztik ennek az összegnek. Ám jóval kedvezőbbek a jövedelmi viszonyok, ha egy meglehetősen szűk nyugat­német réteg — a bankok ve­zetőségi tagjainak — kere­setét vizsgáljuk. Annak el­lenére, hogy tavaly balsze­rencsés üzletmenetről pa­naszkodtak a legnagyobb bankházak is, s nem volt ritka a kisebb pénzintézetek csődje — tekintélyes jöve­delmet húztak a bankvezé­rek. Volt ahol évi 24 száza­lékkal nőtt a vezetőségi ta­gok bére. A Deutschen Bank vezetőségi tagjainak például 4,4 százalékkal nőtt a fize­tése, de ezzel is meghaladta az évi 1 millió márkát. A Commerzbanknál „csak” 470 ezer márkás évi fizetést vihettek haza a hasonló be­osztású „szegény kollégák”. .. A honvágyba bele is lehet betegedni A közhelynek hangzó meg­állapítás ezúttal nyugatné­met orvosok, pszichiáterek konkrét tényekre alapozott véleménye. Feltűnt ugyanis, hogy a vendégmunkások kö­rében — az NSZK-ban min­den tizedik munkavállaló külföldi — bizonyos megbe­tegedések gyakoribbak a ha­zai átlagnál. Ráadásul e be­tegségek (gyomorbántalmak, keringési zavarok) maka­­csabbul ellenállnak az orvo­si kezelésnek, az egyébként bevált gyógyszereknek és gyógymódoknak, mint azok­nál a pácienseknél, akiket (nyugatnémet) családjuk kö­rében ápolgatnak. Kimutat­ható például az is, hogy bi­zonyos panaszok, így az emésztőrendszeri megbete­gedések rendszerint az ille­tő NSZK-beli tartózkodásá­nak második évében jelent­keznek. Wolfgang Larbig, a tübin­­geni egyetem pszichiátere tanulmányai során úgy ta­lálta, hogy a betegségek ki­alakulásában nagy szerepük van a lelki tényezőknek. A hazájuktól, családjuktól hir­telen elszakított embereik szokatlan közegbe csöppen­nek, s mivel többségük dél­ről, Törökországból, Görög­országból, Jugoszláviából érkezik, számukra nehezen elviselhetőek a szokások, az éghajlat, az élettempó. Az otthon megszokott összetar­tozás helyett itt légüres tér­be kerülnek, ellenérzéseikkel találják szemben magukat, gond a nyelvismeret hiánya. (Ez utóbbi a betegség keze­lésénél is probléma, hiszen a bajok eredete miatt az or­vosnak lélekápolással is kel­lene foglalkoznia.) A kény­szerű alkalmazkodás egy idegen életmódhoz, saját sorsuk irányíthatatlanságá­­nak érzése, s hogy mindezt csaikis a pénzszerzés miatt vállalták, kiszolgáltatottsá­got eredményez, állandósul a stressz. A fogadó országot mindinkább elutasítják, a Haza egyre szebb színben tűnik fel, s a depresszió egyenes következményeként pszichoszomatikus betegség­tünetek jelentkeznek. Larbig vizsgálódása jól tükrözi, milyen nagy szere­pet játszik mindebben a ha­zájától távolra került sze­mély szociális helyzete. 143 Nyugat-Németországban dolgozó görög, 43 japán mun­kást és 62 Dél-Afrikában munkát vállalt nyugatné­metet kérdezett meg, akik­nél különböző súlyosságú légzőszervi, keringési és emésztési zavarok léptek fel. A legkevesebb panaszuk a Dél-Afrikában dolgozó nyu­gatnémeteknek volt — ezek olyan akadémikusok, szak­képzett munkások, akik si­keres és megbecsült munkát végeznek. A görögök és ja­pánok kétharmada diszkri­minációról panaszkodott; a németek ilyesmit nem ta­pasztalta­k, s őket honvágy sem gyötörte, míg a görögök 93 százaléka, a japánok 14 százaléka mindennél inkább ettől szenved. Ez utóbbiak több mint ötven százaléka lelki okokra visszavezethető panaszok miatt orvosi keze­lés alatt áll; ugyanez a Dél- Afrikában dolgozó nyugat­németeknek csak 22 százalé­kára érvényes. Sz. J. 9 ­ Kalózok Angliában Az Észak-Devon megyei Hartland Point lakói meg vannak győződve arról, hogy a régi tengerészhagyomá­nyoknak megfelelően és nem törvényellenesen jártak el: újév éjszakáján ugyanis a Johanna nevű panamai zászló alatt közlekedő hajó a Hartland-foknál zátonyra futott. Legénységét egy par­ti őrhajó és egy helikopter megmentette. Ám a 960 ton­nás teherhajó ott maradt őrizetlenül, s nem sokkal később hivatalosan is „el­­hagyott”-nak minősítették. Ekkor kezdődött meg „ten­gerészhagyományok” szerint a hajó teljes kifosztása. Ez úgy értendő, hogy a közeli falu lakói közül több mint százan egy holdvilágos éj­szakán minden mozdíthatót — kezdve a hűtőszekrénytől az ajtóig — partra szállítot­tak. Magyarán: teljesen ki­fosztották a hajót. A holland kapitány majdnem sírva fa­kadt, amikor a feldúlt hajót meglátta. A hajótulajdonos ugyanis — a­­roncshajókra vonatkozó előírás szerint — a biztosítás ellenére is fele­lős az elhagyott hajón ma­radt javakért. A Johanna esete nem egyedülálló. Devon és Corn­wall az újabb időkben ten­gerparti kalózkodásáról vált nevezetessé. Mégpedig úgy, hogy a figyelmeztető lám­pák áthelyezésével vagy el­tüntetésével katasztrófákat idéznek elő. Ilyenkor a par­ti lakosok „természeti csa­pásnak” minősítik a szán­dékosan okozott katasztró­fát, sőt „Isten ajándékának” minősítik. Mert mi sem ter­mészetesebb számukra, mint a hajóroncsok kifosztása. A legnevezetesebb eset a háborús években zajlott le. A Hebridákhoz tartozó Bar­­ra-sziget lakói így jutottak egy whisky­vel megrakott hajó teljes rakományához. Mondják, hogy a háború ide­jén szigorúan adagolt ital­ból annyit szereztek, hogy a háború végéig elegendőnek bizonyult. Sőt, haszon tekin­tetében még azután is: egy Compton Mackenzie nevű filmes tekintélyes nyereség­re tett szert az eset vászon­ra vitelével! nagy

Next