Népszava, 1983. május (111. évfolyam, 102–127. sz.)
1983-05-08 / 108. szám
NÉPSZAVA 1983. MÁJUS 8., VASÁRNAP Ballagás a matróziskolában. A ,,szörnyű isten bosszúja Az „ismeretlen és szörnyű isten” — ahogy valaha nevezték a 3295 méter magas szicíliai Etna vulkánt, március vége óta ismét okádja tüzét. A lávatömegnek két alakja van. A kráter jelenti a tenyeret, az ujjakat pedig a lávapatakok. Tíz métert halad óránként, részben a régi kihalt láva felett, részben új medrében. Hol elbújik, hol feltör, még távolabbi fákat is elpusztít hevével. Tönkreteszi az 1800 méter magasban épített vendéglőket, menedékházakat is. Az olasz sajtó arról ír, hogy az Etna bosszút áll azokon, akik lejtőin építkeztek. Az Etna körül 18 község terül el. A kráterhez legközelebb Nicolosi van, ahol télen 4400 állandó lakos tartózkodik, nyáron pedig 25 000 a vendégek száma. A turizmus megélhetést adott sok-sok nicolosi polgárnak. A vulkán támadása miatt most sok százan maradtak máris munka nélkül. Egy telekspekuláns különösen rosszul járt. Évekkel ezelőtt fillérekért vásárolt telkeket, előkészítette őket beépítésre, de most ellepte a lávatömeg. Nemcsak ő, hanem a terület tanácsa is fittyet hányt arra a veszélyre, amelyet a gyakran kitörő vulkán okoz. A hegység lejtőin óriáspark létesítésébe fogott, engedélyt adott ki több mint 182 villa építésére, nagy költséggel utak készültek. Hogyan lehet megakadályozni a tűzhányó kitörését? Haroun Tazieff, a neves vulkanológus azt javasolta, hogy bombázzák a kráter tűzokádó torkait. A javaslat ellenzői szerint ebben az esetben máshol tör ki a láva, más falvakat fenyeget. Catania város lakói 314 évvel ezelőtt vizes tömlőkkel és rekettyeágakkal támadtak a lávára. Abban bíztak, hogy lehűtik a tűzfolyam első rétegét, ezzel megakadályozzák előretörését és eltérítik irányát. De Paterno helység lakói fütykösökkel űzték el a cataniaiakat, a láva így elérte a várost, majd a tengerbe ömlött. Nicolosi lakói csodában reménykedve Szent Agatha arcképét helyezték a tűzfolyam elé. A szent azonban nem tett csodát. K. J. 99 Illatos pénz Ha ötévenként jelenik meg új bankjegy vagy érme, akkor ötévenként javaslom: legyen a pénznek illata. A szerelem ára ibolya, a borravaló keserűmandula, a csúszópénz ciánszagot árasszon. A bérhez, fizetéshezpedig veríték tapadjon. A közgazdász persze méltatlannak tartaná az ilyen képzelődést. Bár azt kétségtelenül elismerné, hogy erőt — vásárlóerőt — így vagy úgy, de miscsak a munka ad a pénznek. Még akkor is, ha annak — nincs szaga. A politikus pedig feszélyezőnek, kényesnek ítélné. Hiszen mindenki dolgozó. S hogy valóban munkája szerint részesedjék a javak birtoklására jogosító utalványokból, sokkal inkább egy hosszú fejlődési folyamat, mintsem illatosítás dolga. Engem mégis zavar, hogy ennyire virulens a „pénznek nincs szaga” életkép. Ez a szagtalanság ma már félrevezető. Azt a látszatot kelti, hogy valójában mindegy, ki, hogyan jutott hozzá. Sőt, még azt a feltevést is erősíti tulajdonságában: minden megvásárolható érte, csupán az összeg legyen meg. S ezek a látszatok annál valósághűbb délibábot mutatnak, minél több pénzről és kevesebb munkáról van szó. S mintha az összegek nagyságával egyenes arányban terebélyesednék a közmondás hatóköre. Árnyékot vet életünk sok területére. A beárnyékolt részeken pedig sokféle dudva burjánodat. Több-kevesebb életnedvet szívhat és szív el az egészséges növekedés, gazdagodás elől. Nem igaz és önáltató hivatkozás az élet természetes, még ha rossz részének tekinteni. Kevesen és kevésszer gondolunk arra, hogy generációk egész sora, s a jövő számára mind fontosabb része nő fel, formálódik. Mindent, amit maga körül tapasztal, amit átél, lát és ért, vagy megérteni vél, számára a mára jellemző és nem átmeneti jelenség. Bizony, jó eligazító lenne az illatos pénz. Mindenképpen jobb annál, amit manapság sokan hisznek, hogy szagtalan. De mégsem ábránd a megoldás, az újakat sem szükséges szándék szerint szagosítani. Kézen-közön forogva hozzájuk tapad mindegyikünk keze nyoma. Lelkünk rajta, milyen lesz az új forintok jellemző illata. De ugyan ne higgye senki már, de ne is mondja: a pénznek nincs szaga ... Ha legközelebb ismét pénzkibocsátás lesz — megint szólok. F. I. Kincs a szoborban Különleges leletre — mondhatni valódi kincsre — bukkant egy ősrégi japán szobrocska belsejében a kölni Kelet-ázsiai Múzeum egy restaurátornője. A 80 centiméteres szobrocskában ugyanis — amely Jizo Bosatsut, a japán buddhisták egyik ma is rendkívül népszerű istenségét, a szülő nők védőszentjét és az elhaltak kísérőjét ábrázolja — különféle papírfoszlányok rejtőztek, melyekről csakhamar kiderült, hogy rendkívül értékesek. Tucatnyi papírdarabon buddhista szent szövegek lenyomata volt, valamint egy kis könyvecske, a Lotus- Sutra, amely hét évszázaddal ezelőtt készült a kínai Hangcsouban. Emellett jó néhány buddhista istenkép is előkerült a szobrocska belsejéből. A tudósok által megvizsgált leletek vitán felül eredetinek bizonyultak. Hitelességüket megerősítette az ugyancsak a szoborban talált leltár, amely felsorolta, hogy mit rejtettek 700 évvel ezelőtt, pontosan az 1249-es évben a műalkotásba. Az is kiderült, hogy a kis istenszobrot egy Koen nevű művész alkotta, egy Saishin nevű buddhista szerzetes megrendelésére. A szobrot a szerzetes egy buddhista kolostornak ajándékozta és később került Európába, a kölni Kelet-ázsiai Múzeumba. Az intézmény egyik legnagyobb tekintélyű tudós szakértője, Göpper profeszszor számolt be a rendkívüli leletről és annak művészeti, valamint tudományos jelentőségéről. A szobrocska restaurációs munkálatait most gyors ütemben folytatják, és év végére várható, hogy a benne talált leletekkel együtt kiállítják a kölni múzeumban. (jn) Nem első a második segély Nem véletlen, hogy másfél év alatt az egész NSZK-ban ügyfelek sokasága jelentkezett az IFUS névre hallgató szövetségnél. Az IFUS az Interessentenverband für Unfallgeschädigte und Sozialleistungsempfänger elnevezés rövidítése, amelyet magyarul a Baleseti Károsultak és Szociális Ellátásra Szorulók Érdekképviseleti Szövetségének fordíthatunk. Nem rövid az elnevezés, de nem rövid az út sem, amelynek bejárása után az érdekeltek megtettek, amíg a szövetséghez fordultak. Azokról van szó, akik valamilyen balesetet szenvedtek, ennek következtében elviselhetetlen helyzetibe jutottak, s a hivatali bürokrácia nem segít rajtuk megfelően. Ennek ékesen szóló példája éppen az alapító Mathias Kusahe története. Kusahét ugyanis autóbaleset érte, de már ezt megelőzően is csak tolószékben tudott közlekedni, s egy speciális autót vezetett a félkarral. Most ezt a fél karját is tönkretette a baleset és segítségre szoruló „eset” lett. S ráadásul Kusche pszichológusnak készült, állapotamiatt erről is le kellett mondania. Mindezekért 100 ezer márkát követel kártérítésként, ám a biztosító csak ennek töredékét hajlandó kifizetni. Ez adta Kuschénak azt az ötletet, hogy szervezetet hoz létre, amely a hozzá hasonlóknak jogi és egyéni ellátási segítséget nyújt önköltségi áron. Az ötlet sajnálatos módon nem várt sikert hozott: az egész ország területéről igen sokan jelentkeztek, akik hasonló helyzetbe kerültek. S ami az emberekre jó fényt vet: a szociális segítő munkára is igen sok jelentkező akadt. Kusche szerint ez szép dolog, de az okok megszüntetése lenne a fő feladat. A szövetség több javaslatát most állami szervek tanulmányozzák, s talán nem hiábavaló az IFUS ügyfeleinek reménye, hogy megfelelő segítséghez jutnak. meg i Játék és törvény Sebtiben, sebbel-lábbal cselekedni ritkán jó. A legtöbbször hamarosan megbánjuk elhamarkodottságunkat ... A sebesség veszélyt hordoz, bár olykor elkerülhetetlen. Persze a hamarságnak, hamarkodásnak is oka van és olykor előnyös jelző „hamar lovak”, azaz: gyors, jó lovak! Ha e szavakat megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a gyorsasággal, sebességgel függenek össze s talán ezzel a kifejezéssel is: „lóhalálában”?! „Tördeljük” szét szokásunkhoz híven, hátha valamit „megmagyaráznak” magukkal kapcsolatban. Hiszen szokatlan gyorsaságról van szó s mintha újra izgalmas belső titkot mutatna meg a nyelv. Lássuk csak: sebes, sebesség, sebtiben, sebbellobbal, hamar, hamarosan, elhamarkodottan, hamarkodik stb., szavainkban azonnal föltűnik az, hogy nemcsak a sebességgel, de a SEB-bel, sebesüléssel is valamiképpen öszszefügghetnek? Különösen akkor válik ösztökélővé e vizsgálódás, ha ide vesszük a már említett és ugyancsak rendkívüli sebességre utaló „lóhalálában” jelzőt, kifejezést is. Ahogy látható az előbbi szavakban ott van a „seb” szavunk. A ,,hamar”-ban a „mar” és a marás — kígyóé! — gyors, sebes és egyúttal sebző! Még jobban csodálkozásra késztet a „sebbel-lábbal” kifejezés, hiszen abban már benne van a sebláz is! (Amikor belobban egy testrész és lázas lesz ...) Most már csakugyan lázasan — lám ez a szó is a gyorsaságunkra utal, de miért? — fogjunk a dologhoz. De előbb még jegyezzük meg, hogy a kíméletlenül hajszolt — közös lónak túrós a háta, fölmarjul, sebes lesz, pontosabban fogalmazva: kisebesedik. A továbbiakban is maradjunk még egy kicsit a „ló”-nál. Nem egyik vagy másik oldalán, hanem a hátán. Még nem marjult föl, még nem túrós, nem sebes . . . • (Érdekes jelzője és neve van néhány folyónknak: Sebes-Körös, Túr, Maros stb. A „túrzás” pedig a tó, a víz „sebe”, amikor tarajosodik ...) Ha azonban száguldani kezdünk lovunkkal, hajszoljuk, azaz: agyonhajszoljuk ... (Miként kerül ide az „agy”? Minden bizonynyal az „agyonüt”, „agyonver” kifejezésekből. Hiszen akit nagyon AGYON ütnek-vernek, az meghal, elpusztul!) Tehát ha agyonhajszoljuk, akkor egyre gyorsabban, SEBESEBBEN vágtat, s ha élethalálról van szó, akkor sokáig tart, a végsőkig a vágta és a ló tele lesz sebekkel. Nemcsak a háta „martja”, de a lába is! Csupa seb lesz a sebesség nyomán. S ha a sebesség mértéke olyan nagy és hosszadalmas, hogy a ló nem bírja, bizony akkor bele is pusztul az állat. Vagyis igazi „lóhalál” lesz a SEBESSÉG következménye! S a kör bezárult: seb, sebesség, hamar ló, lóhalál! Egyúttal azt is gondoljuk meg, hogy a szárazföldi ember — a nomád népek! — miként lehettek résztvevői a legnagyobb szárazföldi sebességnek? Csakis lóháton! Föltételezhető tehát, ha azt akarták kifejezni, hogy valamit igen gyorsan cselekedtek, igen sebesen, akkor ősi tapasztalatot fogalmaztak meg a gyorsasággal kapcsolatban, amikor így szóltak: „Lóhalálában jöttem!” (Érdekes, hogy sok nyelvben e kifejezés a szótárakban! lóhalál, nem tartalmazza a „ló” szót! Van nyaktörő, legjobb stb. sebesség, noha látható, hogy a ló szerepe milyen fontos! Vagyis az átvételeknél már elfeledkeztek erről az ősi és lényeges tényezőről!) De fejezzük be, ha nem is lázasan, sebtiben, lóhalálában e kis nyelvi ka- s landozást újra nyelvi játékkal és megint érdekes és meghökkentő alakzat bontakozik ki. HAMAR már ha SEBESEN ha HAMAR SEBESEN mar ha SEBESEN HAMAR mar SEBESEN ha mar HAMAR a bábaképzőben. a bohócjukban. és az esti iskolában Diuhopolszky László rajzai „Differenciálás ’* nyugatnémet módra A bonni Gazdaságpolitikai Intézet szerint a recesszió évei alaposan megnyirbálták a nyugatnémet polgárok életszínvonalát. A különféle társadalmi rétegződésű és jövedelmi viszonyú családok között persze meglehetős eltérés mutatkozik. A hivatalnokok, a nem fizikai alkalmazottak, valamint a szociális segélyezettek viszonylag kisebb életszínvonal-csökkenésnek örvendhettek. A legérezhetőbb visszaesés a munkásokat, a kisiparosokat és a kisebb földterületen gazdálkodó parasztokat sújtotta. Az életszínvonal-csökkenés akkor is tény, ha „volt miből leadni”, hiszen a világ egyik leggazdagabb országáról van szó. Egy átlagos NSZK-beli háztartás egy családtagra jutó havi jövedelme még ma is 1400 márka. Más kérdés, hogy az adók, a lakbérek, illetve a lakásfenntartási költségek mintegy a felét felemésztik ennek az összegnek. Ám jóval kedvezőbbek a jövedelmi viszonyok, ha egy meglehetősen szűk nyugatnémet réteg — a bankok vezetőségi tagjainak — keresetét vizsgáljuk. Annak ellenére, hogy tavaly balszerencsés üzletmenetről panaszkodtak a legnagyobb bankházak is, s nem volt ritka a kisebb pénzintézetek csődje — tekintélyes jövedelmet húztak a bankvezérek. Volt ahol évi 24 százalékkal nőtt a vezetőségi tagok bére. A Deutschen Bank vezetőségi tagjainak például 4,4 százalékkal nőtt a fizetése, de ezzel is meghaladta az évi 1 millió márkát. A Commerzbanknál „csak” 470 ezer márkás évi fizetést vihettek haza a hasonló beosztású „szegény kollégák”. .. A honvágyba bele is lehet betegedni A közhelynek hangzó megállapítás ezúttal nyugatnémet orvosok, pszichiáterek konkrét tényekre alapozott véleménye. Feltűnt ugyanis, hogy a vendégmunkások körében — az NSZK-ban minden tizedik munkavállaló külföldi — bizonyos megbetegedések gyakoribbak a hazai átlagnál. Ráadásul e betegségek (gyomorbántalmak, keringési zavarok) makacsabbul ellenállnak az orvosi kezelésnek, az egyébként bevált gyógyszereknek és gyógymódoknak, mint azoknál a pácienseknél, akiket (nyugatnémet) családjuk körében ápolgatnak. Kimutatható például az is, hogy bizonyos panaszok, így az emésztőrendszeri megbetegedések rendszerint az illető NSZK-beli tartózkodásának második évében jelentkeznek. Wolfgang Larbig, a tübingeni egyetem pszichiátere tanulmányai során úgy találta, hogy a betegségek kialakulásában nagy szerepük van a lelki tényezőknek. A hazájuktól, családjuktól hirtelen elszakított embereik szokatlan közegbe csöppennek, s mivel többségük délről, Törökországból, Görögországból, Jugoszláviából érkezik, számukra nehezen elviselhetőek a szokások, az éghajlat, az élettempó. Az otthon megszokott összetartozás helyett itt légüres térbe kerülnek, ellenérzéseikkel találják szemben magukat, gond a nyelvismeret hiánya. (Ez utóbbi a betegség kezelésénél is probléma, hiszen a bajok eredete miatt az orvosnak lélekápolással is kellene foglalkoznia.) A kényszerű alkalmazkodás egy idegen életmódhoz, saját sorsuk irányíthatatlanságának érzése, s hogy mindezt csaikis a pénzszerzés miatt vállalták, kiszolgáltatottságot eredményez, állandósul a stressz. A fogadó országot mindinkább elutasítják, a Haza egyre szebb színben tűnik fel, s a depresszió egyenes következményeként pszichoszomatikus betegségtünetek jelentkeznek. Larbig vizsgálódása jól tükrözi, milyen nagy szerepet játszik mindebben a hazájától távolra került személy szociális helyzete. 143 Nyugat-Németországban dolgozó görög, 43 japán munkást és 62 Dél-Afrikában munkát vállalt nyugatnémetet kérdezett meg, akiknél különböző súlyosságú légzőszervi, keringési és emésztési zavarok léptek fel. A legkevesebb panaszuk a Dél-Afrikában dolgozó nyugatnémeteknek volt — ezek olyan akadémikusok, szakképzett munkások, akik sikeres és megbecsült munkát végeznek. A görögök és japánok kétharmada diszkriminációról panaszkodott; a németek ilyesmit nem tapasztaltak, s őket honvágy sem gyötörte, míg a görögök 93 százaléka, a japánok 14 százaléka mindennél inkább ettől szenved. Ez utóbbiak több mint ötven százaléka lelki okokra visszavezethető panaszok miatt orvosi kezelés alatt áll; ugyanez a Dél- Afrikában dolgozó nyugatnémeteknek csak 22 százalékára érvényes. Sz. J. 9 Kalózok Angliában Az Észak-Devon megyei Hartland Point lakói meg vannak győződve arról, hogy a régi tengerészhagyományoknak megfelelően és nem törvényellenesen jártak el: újév éjszakáján ugyanis a Johanna nevű panamai zászló alatt közlekedő hajó a Hartland-foknál zátonyra futott. Legénységét egy parti őrhajó és egy helikopter megmentette. Ám a 960 tonnás teherhajó ott maradt őrizetlenül, s nem sokkal később hivatalosan is „elhagyott”-nak minősítették. Ekkor kezdődött meg „tengerészhagyományok” szerint a hajó teljes kifosztása. Ez úgy értendő, hogy a közeli falu lakói közül több mint százan egy holdvilágos éjszakán minden mozdíthatót — kezdve a hűtőszekrénytől az ajtóig — partra szállítottak. Magyarán: teljesen kifosztották a hajót. A holland kapitány majdnem sírva fakadt, amikor a feldúlt hajót meglátta. A hajótulajdonos ugyanis — aroncshajókra vonatkozó előírás szerint — a biztosítás ellenére is felelős az elhagyott hajón maradt javakért. A Johanna esete nem egyedülálló. Devon és Cornwall az újabb időkben tengerparti kalózkodásáról vált nevezetessé. Mégpedig úgy, hogy a figyelmeztető lámpák áthelyezésével vagy eltüntetésével katasztrófákat idéznek elő. Ilyenkor a parti lakosok „természeti csapásnak” minősítik a szándékosan okozott katasztrófát, sőt „Isten ajándékának” minősítik. Mert mi sem természetesebb számukra, mint a hajóroncsok kifosztása. A legnevezetesebb eset a háborús években zajlott le. A Hebridákhoz tartozó Barra-sziget lakói így jutottak egy whiskyvel megrakott hajó teljes rakományához. Mondják, hogy a háború idején szigorúan adagolt italból annyit szereztek, hogy a háború végéig elegendőnek bizonyult. Sőt, haszon tekintetében még azután is: egy Compton Mackenzie nevű filmes tekintélyes nyereségre tett szert az eset vászonra vitelével! nagy