Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-19 / 144. szám
NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Gyűjtemény — lakat nélkül A Kola-félsziget igen gazdag ásványokban. Ez még nem lenne elegendő ok arra, hogy a közepén fekvő Lovozero repülőterének parancsnoka szenvedélyes ásványgyűjtő legyen. A történet arra az időre nyúlik vissza, amikor még Pavel Cigancsuk repülőgépen teljesített szolgálatot. Gyakran felkereste ennek a sarkvidéki területnek a geológusait, hogy ellássa őket élelemmel, felszereléssel, átadja nekik a postai leveleket, küldeményeket. Ilyen alkalmakkor feltűnt a geológusoknak, hogy a pilóta szívesen elnézegeti a föld mélyéből kiásott leleteket, így azután egyre-másra ajándékozták meg várva várt látogatójukat érdekes ásványokkal. De ha elég ideje volt a kutatóterepeken, maga Cigancsuk is keresésükkel foglalkozott. Ma már hetvenféle ásvány található a gyűjteményében, amelyet lakásán őriz. Van közte sárgásan, fémesen csillogó asztrofillit, a tiszta égbolt kékségét idéző lazúrkő és a termékenység kövének nevezett apalit. Felsorolhatatlanok a jáspisok nemei és a titokzatosan fénylő ametisztek. Arról, hogy milyen mélyre hatol a földbe a kutatók fúrója, ennek egy letört darabkája árulja el, hétezer méter mélységből való. A gyűjtő erre a legbüszkébb. Nemcsak a Kola-félszigetről, hanem minden szovjet köztársaságból kerültek már ásványok, ércek, féldrágakövek Cigancsuk gyűjteményébe. Repülő kollégái ugyanis tudomást szerezve szenvedélyéről, innen is, onnan is küldtek neki érdekes „kincseket”. A magángyűjteményt tulajdonosa nem őrzi lakat alatt. Szívesen látott vendégek nála a szomszédok éppenúgy, mint az iskolások és kollégái. Amint a gyűjteményre irányítja a villanylámpa fényét, csodás csillogása mesevilág képzetét ébreszti a nézőben. K. J. Feltámadt halottaiból A hősi halottak emlékét ápoló belgorodi diákoknak megható ötlete támadt: elhatározták, hogy megkeresik azoknak az elesett katonáknak a hozzátartozóit, akiknek neve a helyi temető sírjainak fejfáin található. A diákok levelét leközölte a Leninek című járási újság. Belgorodnál a második világháborúban heves harcok dúltak. Ekkor kapott súlyos sebet Sota Cskoidze grúz sorkatona. Testét föld borította, így látták utoljára bajtársai. Azt hitték, hogy elesett Családja ezért értesítést kapott a haláláról. Sota azonban életben maradt, fogságba vetették, egy lengyelországi táborba került Innen szabadították ki 1944-ben a szovjet csapatok Ismét fegyvert fogott, harcolt a Győzelem Napjáig, sőt utána is a Távol-Keleten, ekkor már a japánok ellen. Sok-sok kitüntetéssel a mellén tért vissza hazájába, Grúziába. Ott lakik most is egy falucskában, állattenyésztő a kolhozban. Mint a moszkvai Trud írja, Sota Cskoidze tudomást szerzett a belgorodi diákok leveléről és felkereste a Leninek újság szerkesztőségét: — Bocsánatot kérek, én vagyok Sota Cskoidze, aki Belgorodnál harcolt. Igaz, súlyosan megsebesültem, de mint látják, élek. A belgorodi diákok vendégségbe hívták a halottaiból feltámadott férfit, mégpedig a kurszki csata 40. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. „Jövök, feltétlenül ott leszek” — válaszolta a különös sorsú veterán, aki halottaiból feltámadva megtekintheti saját sírját. — koródi — Italok párharca Nemrég érdekes és a maga nemében páratlan per zajlott le a svájci szövetségi bíróság előtt. A per előzménye az volt, hogy a berni kantonban határozatot hoztak: minden vendéglátóipari egység legalább egyfajta olyan üdítő italt tartson, amelynek az ára alacsonyabb, mint a sötét vendéglősök és az étterem - tulajdonosok ezt sérelmesnek tartották, azon a címen, hogy a határozat szabad kereskedelem elvébe ütközik. Ez persze szépen hangzik, ám a szövetségi bíróság nagyon ésszerűen kimondta, hogy a berni határozat teljesen jogos, mert a köz érdeke előbbrevaló, mint az úgynevezett kereskedelmi szabadság. Mindehhez tartozik az a tény, hogy az alkoholtartalmú italok közül a sör a legolcsóbb Svájcban. Ezért például a kispénzű diákok is inkább olcsó sörrel oltották szomjukat, mint a drágább üdítő itallal, tejjel vagy ásványvízzel. Ezért azuán érthető, hogy a kanton törvényhozói ilyen intézkedésre kényszerültek. Hírek szerint példájukat követni akarja a többi kanton is, már határozattervezetek készültek erre a célra. A szomszédos Ausztria egyik tartományában viszont 90 bregenzi vendéglős józanul gondolkodott: narancsos üdítő italt szolgálnak fel — természetesen a sörnél olcsóbban — mindazoknak, akik alkoholmentes itallal kívánják szomjukat oltani. meg Kaliforniai képeslapok Hollywood, te csodálatos Nem vagyok kimondottan mozibolond, de azért a jó filmeket szeretem és vannak, természetesen, kedvenc sztárjaim is ... Mindezt azért bocsátottam előre, mert bizonyára akadt már nálam sokkal inkább meghatódott turista is a Hollywood Bulevardon, miközben azokon a csillogó csillagokon lépkedett, amelyeket a járdába ágyaztak bele és így egy-egy kiemelkedő filmes, tévés, zenei vagy más szórakoztató iparba tartozó nagy egyéniség Oscar-díját vannak hivatva az utókornak megörökíteni. Minek tagadjam, én is kíváncsian betűztem a neveket, később furcsán kellemes érzéssel lépkedtem a híres Kínai Színház előtt a „nagyok” betonba rögződött lábnyomaiba ... A hollywoodi mozivilág még annak is különleges élmény, aki nem gyűjti otthon a sztárok fotóit és autogramjait, nem rohan rögtön a premierekre. Érdeklődéssel vizsgálgattam — tán ez is jellemzi földhözragadtságomat —, hogy melyik mozicsillagnak mekkora lába volt, illetve van. Nos, Audrey Hepburné éppoly aprócskának tűnt a betonban, mint amenynyire törékeny alkata után azt várni lehet, Charles Laughtonnak és Clark Gabiének volt vagy 46-os a cipője stb. Ennyit a Hollywood Bulevard szürke betonjáról ... Ha már ott voltam, azért nem álltam meg és be is mentem a Kínai Színházba, ahol minden esztendőben az Oscar-díjakat osztják. A sok terem legnagyobbikában megnézhettem (potom 5 dollárért) a Flash dance című új, zenés filmet. Mit mondjak? A Mindhalálig zene hasonló műfajú alkotás volt, de jobb ennél, mégis... Szóval tetszett. Elsősorban George Morerod szenzációs zenéje, no meg persze a remek táncok koreográfiája. A sztori ? Hát... Arról szólt a film, hogy egy gyári munkáslány (tessék megkapaszkodni: hegesztő!) esténként egy kocsma-bár-eszpresszó keverékjellegű szórakozóhelyen táncol, be kell vallani, fenomenálisan. Tehát: nappal hegeszt, este táncol, és így megy ez hosszú hónapokig. Egyszer csak gondol egyet, s felvételizik a balettintézetbe. A válaszra, hogy felvették-e, nagyon sokáig kell várni... S közben hegeszt, táncol, s persze szerelmes is lesz. Élveztem a zenét, a pergő rendezést, a látványos táncokat, no meg azt, hogy — lévén kevés a szöveg — nem okozott gondot számomra a szlenges amerikai, már-már egyáltalán nem angol szöveg. Hogy mi lett a film vége? Talán soha nem fogom megtudni: körülbelül negyedórával a vége előtt volt ugyanis a vízilabda-válogatott randevúja, indultak vissza a mikrobuszok, a szálláshelyünkre. Kicsit sajnálom, hogy épp a poént mulasztottam el, de — nem érzem szegényebbnek magam ... (per—) mmmmmMmmm „Színét se láttam!"........Se színe, se hamva ..Érdekes, hogy a „szinte” szavunk is hasonlót jelent, mint a „majdnem”, .csaknem”. De a „szintén” már azonost, legalábbis hasonlót. Viszont mit keres e szavakban a „szín” szavunk? Végül is a látás egyik fontos meghatározója ez a jelentéstartalom. Folytassuk kisebb kanyarral. A mássalhangzók alakulási törvényéből tudjuk — ami nemcsak a rokon nyelvekkel kapcsolatban mutatható ki — hogy a pöszén (ez is érdekes, vizsgálatra váró szó!) beszélő kisgyerek is azt mondja a „szeretsz” helyett: „teretsz” vagy „teretlek”. Még nem tanulta meg finomítani a hangzót. Az „sz” tehát „t” is lehet. S akkor pedig elképzelhető kapcsolat a „szín”, „szín” és a „tűn" között? Bár a „szín”-nek több jelentése is van: szín hely, | tej-szín — víz színén! — | színe és visszája. Ám lehet | „színlelni” is! Mindezek valamilyen módon a láthatósságra vonatkoznak! Valami a víz színén látszik — felület, felületesség — a tejszín fölül van, ahogy a felszín, ám az üveg például színtelen, sőt, áttetsző, átlátszó ... A megszűnő tünemény eltűnik, hogy a színét se látjuk, s lehet ez például tündér! A gyorsaság jelzője is lehet a „tüneményes”. S ha valamilyen folyamatosság megszakad, az lehet a „szünet”. Az emberi „átlátszóság”, „színeváltozás” szinte már szintén azt jelenti, hogy jellemtelen, alakoskodó — lám ez a szó pedig azt fejezi ki, hogy változtatja az „alakját”, mondjuk: hajbókol hajlong és bókol, mízmázasan beszél, közben ármánykodó stb. —s íme: a „míz” (tán méz?!) még nem annyira, de a „máz” már újra valamilyen színt jelent! S rendszerint az átlátszóan alakoskodó ember előbbutóbb kimutatja a „foga fehérjét” és úgy eltűnik, hogy se színe, se hamva ... Az emlegetett szavak nyelvi kincsek, gazdag használati lehetőségre kínálják magukat. A színházban sem az igazi élet kerül színre, csak színlelik például a halált, a „vészt” — ami nem igazi, hanem művészet! — bár szinte valódinak tűnik minden, varázsolnak a színészek, mégis ez csak a felszínesek előtt látszik igazinak, valóságnak. Akármilyen színes is az alakítás és szüntelen a tündérkedés. Mert csak föltűnik, hogy a halott — noha haló-haloványra festhetik — végül is föláll s a helyszín is mű, ahogy a darab is színmű, noha igazi írói műhelyben alkották! A továbbiakban érdemes vázlatosan körülfürkészni a „mű" szavunkat is. Ez a bizonytalan eredetűnek vélt — talán ősi örökség az uráli korból —, sokféleképpen „működő” szavunk is művészien alakítható! Nem véletlen, hogy a nyelvújítók is fölfedezték ezt a lehetőséget. Lássunk néhány izgalmas példát a sok közül: mű-szer-ész, mű-vezető, mű-veltség, mű-remek stb., vagy a szavak végén: férc-mű, erő-mű, mestermű stb., és szó közepén: kéz-mű-ves, kő-mű-ves, föld-mű-ves stb., ám sajátos, hogy amíg a mű-remek és a remekmű csaknem ugyanazt jelenti, az emlékmű és a műemlék már kissé távolabbi jelentéstartalmat hordoz. Vagyis remekül működik a nyelv, érdemes tovább művelni. Gondoljuk csak meg, két igen fiatal szavunk is kialakult: a hajtómű vagy a még ifjabb műhold! Ezért nem lehet senki könynyelmű a nyelvvel kapcsolatban, hiszen nem mindegy, hogy fércmű vagy remekmű születik az agy erőművében! A működési elvegyszerű: játszani kell a szavakkal s ez a sajátos játék szinte szüntelen műsort kínál, nem is akármilyent — de közben ne felejtsünk el tűnődni, gondolkodni se! Ez sem utolsó műélvezet. Játék és törvény «HPVffW-nyelvünkben 14. Nézzük a na p Tüzet megrakatja világos Szent János, Világolj, világolj, csak addig világolj, Míg én nálad leszek. Ha én tőled elmék, Te is elaludjál.” Június 24-e, Szent Iván napja és éje a legvarázslatosabb jeles napunk. A szerelmes babonáké, a párra találásé, a rendkívüli, csodás eseményeké. Akárcsak többi jeles napunkban, ebben is eggyéfonódott korok és századok sokféle hiedelme, de legfőbb jellegzetessége mindenütt a tűzgyújtás szokása, a tisztító, gyógyító, termékenyítő, pogány tűzvarázs. Már e nap hajnalán, de főképp délidőben, amikor pontosan delején áll a nap, szedik, gyűjtik a gyógyfüveket — a hit szerint bűbájolásra és gyógyításra alkalmasakat — a lányok, asszonyok. Az este, az éj pedig a szerelmeseké. Mezőn és erdőszélen tüzeket gyújtottak, virágokat, füveket vetettek a lángjába, s ezeken ugrottak át — párkereső és párválasztó kedvvel — a szerelmes fiatalok. Az erdei tisztásokon rakott tüzek közül nemcsak a fiatal lányok és legények daloltak és táncoltak, de a képzelet odavarázsolta az erdő jó és rossz szellemeit. Tréfás koboldok, bajkeverő manók népesítették be az erdőket, réteket. Sőt, a sárkányok szárnya is ott suhogott az éjben és sok óvatlan lánynak lett a sárkány a kedvese. Szófia Nemzeti Galériájában Nikola Kozsuharov pasztellképe meg is örökíti a néphagyományból ezt a jelenetet: a szivárványos szárnyú, férfiarcú, óriás sárkány karmai között boldog rettenettel repül egy fiatal lány. A képe címe pedig: „Engem, Anyám, a sárkány szeret.” R. N. Madarat tolláról 3 perces Jólinformált novellairó író polihisztor szerzőpár külpolitikus Dluhopolszky László rajzai 9 Válságban a Broadway A New York-i szórakoztatóipar központja, a Broadway, a színházak utcája válságba került. Mint a DPA nyugatnémet hírügynökség jelenti, a színháztulajdonosok és producerek számára baljós idők járnak, a New York Times — az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb napilapja — pedig legutóbb megállapította, hogy a Broadway jelenlegi helyzetét az „üres helyek — vörös tinta" mondattal lehetne jellemezni. Az üres helyekhez nem kell magyarázat. Legfeljebb csak annyi, hogy mennyire üresek. Nos, a producerek szövetségének statisztikai adatai szerint az 1982—83-as színházi szezonban 16,8 százalékkal csökkent a nézők száma, és ehhez képest természetesen a bevétel is. Míg a Broadwayszínházakban az előző idényben összesen 10 millió 100 ezer jegyet adtak el, ez a szám most 8 millió 400 ezerre csökkent. A bruttó bevételek pedig 223 millió dollárról 209 millióra estek vissza. Szakkörökben nemcsak a rendkívül magas színházjegyáraknak tulajdonítják a látogatottság nagymérvű csökkenését. Bár ennek is van szerepe, hiszen New Yorkban ma — legalábbis a Broadway-n — egy átlagos színházjegy 45 dollárba kerül! Nyilván szerethet játszik ez is, de a legnagyobb baj az előadásokkal van. Igazi sikert csak kevés darab hozott A sláger továbbra is a nálunk is nagy sikerrel játszott „Macskák” című musical. A „Variety", a bennfentes színházi szaklap ugyanakkor arról is beszámol, hogy a legutóbb bemutatott 49 új produkcióból egyik sem hozta be az előállítására szánt költségeket. Még a „Macskák” producerei is csak nyárra remélik, hogy az óriási költségekkel színre hozott slágerdarab kifizetődővé válik. A már említett 49 új produkció közül 33-at idő előtt le kellett venni a műsorról. A Broadway 39 színházából 14 jelenleg üresen áll. A válságos helyzet következtében jogos a kérdés: mikor lesznek ismét és lesznek-e egyáltalán tele a színházak? És itt következik a cikk bevezetőjében már említett „vörös tinta”, amiről a New York Times írt. A növekvő költségek és az üres nézőterek ugyanis állandó deficitet jelentenek a színre hozók számára. A főkönyvekben tehát szaporodnak a vörös számok. A producerek szövetsége mindenek ellenére derűlátó. A színházi és producerszövetség évi jelentésében leszögezik: „A Broadway továbbra is városunk első számú turistaattrakciója.” Az viszont már nem szerepel a jelentésben, hogy a turisták egymagukban nem oldhatják meg a színházi válságot, ha a New York-i törzsközönség elmarad. (In) Elcserélt lányok A Whheeler-házaspár a múlt héten tágabb értelemben vett családi körben ünnepelte meg aranylakodalmát a brit szigetország északi részén fekvő cumbriai kis faluban, Cockermouth-ban. A nagy napion ugyanis nemcsak leányuk és a legközelebbi vérrokonok, hanem az „idegen” Rylattfamília is felköszöntötte őket Igaz, Rylatték egészen különleges kötelékekkel kapcsolódnak Wheelerékhez. Ennek története 46 évvel ezelőtt kezdődött. Akkor adott életet ugyanabban a kórházban, ugyanazon a napon Valerie lányának Margaret Wheeler és Peggy lányának Blanche Rylatt. A két fiatalasszony összebarátkozott a kórházban, de azután elváltak útjaik. Mindkettő boldog anya volt, a gyermekek szépen fejlődtek. Csak az tűnt fel a két családban, hogy a kislányok valahogy senkire sem hasonlítanak igazán. Hétévesek voltak a gyerekek, amikor kiderült, hogy a kórházban elcserélték a csecsemőket, és Valerie Wheeler tulajdonképpen Rylatték gyermeke, Peggy Rylatt pedig Wheelerék lánya. A két család hosszas töprengés után úgy döntött, hogy a kisiskolásokat nem teszik ki a viszszacserélés lelki megrázkódtatásának. Csak 18 éves korukban közölték a lányokkal az igazat. Valerie és Peggy „elcserélten” nőttek fel, férjhez mentek, saját gyermekeik vannak, és a Wheeler-házaspár aranylakodalmán újra megköszönték a szülőknek a bölcs döntést