Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)

1983-06-22 / 146. szám

NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 22., SZERDA Kereskedők negyvenötmilliój­a Beszélgetés Bilisz­ Sándorral, a MÜPVESZ titkárával A belkereskedelmi ágazat az elmúlt év végén, minden csinnadratta nélkül 45 millió forint bérpreferenciát ka­pott. A preferencia jelentése az értelmező szótár sze­rint kivétel, kedvezmény, előnyben részesítés. Ese­tünkben azonban inkább a hátrányok csökkentéséről van szó, amellyel a kormány hozzá kíván járulni a fő­városi bolti kiskereskedelemben mutatkozó krónikus munkaerőhiány enyhítéséhez, a kistelepülések keres­kedelmi színvonalának megtartásához és — szintén a fővárosban - a csúcsforgalmi időn kívüli áruszállítás bevezetéséhez. Pilisy Sándorral, a Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének titkárával a 45 millió forint elosztásáról, a béremelések fogadtatásáról beszélgettünk. — Ha abból indulunk ki, hogy a Belkereskedelmi Mi­nisztériummal, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal­lal és az Országos Tervhiva­tallal folytatott korábbi vizs­gálataink szerint a fogyasz­tásicikk-kereskedelemben dolgozók évi átlagbér-lema­radása a népgazdasági átlag­hoz képest körülbelül 13 szá­zalék, azaz 1,8 milliárd fo­rint, akkor a kapott 45 millió forint nem számít túlságosan nagy tételnek. Szubjektíve kétségtelenül növeli az érté­két, hogy a népgazdaság je­lenlegi helyzetében — ha szűk körben is — 8—10 szá­zalékos rendkívüli béremelé­seket tett lehetővé. Miért hangsúlyozom mégis az ösz­­szeg relatíve csekély voltát? Mert az elosztás során kelet­kezett feszültségek túlnyo­mórészt erre vezethetők visz­­sza. • A fővárosi, illetve a vi­déki boltok dolgozói közötti esetleges feszültségekre gon­dol? — Nem. Sajnos a fővárosi bolti kiskereskedelemben és vendéglátásban tíz éve fo­lyamatosan csökken a lét­szám, miközben a forgalom 35—40 százalékkal növeke­dett; itt a legnagyobb a szer­ződéses boltok elszívó hatása is. Vidéken általában azért jobb a helyzet, s ezt az érin­tettek is elismerik. Az ötszáz léleknél kevesebbet számláló kistelepüléseken pedig — ahol szintén nagyobbak a gondok — a bolti dolgozók átlagosan havi 230 forint bérpreferenciában részesül­tek. • A „rendes” béremelések alkalmával — jó esetben — a teljesítményeket mérlege­lik, viszont a bérpreferencia elosztásakor tudomásom sze­rint egyes munkaköröket ré­szesítettek előnyben. Talán ebből származtak bizonyos ellentétek? — Méghozzá úgy, hogy előre számoltunk velük. Mert most is azt mondom, értel­metlen lett volna a rendelke­zésre álló összeget túlságosan felaprózni. Ezért a miniszté­rium és a KPVDSZ azoknak a munkaköröknek a preferá­lását látta helyesnek, ahol valóban létkérdés az embe­rek megtartása. Így esett a választás a budapesti élelmi­szer kiskereskedelemben fog­lalkoztatott eladókra és pénztárosokra, a vendéglátás szakképzett szakácsaira és cukrászaira, továbbá az AZUR Kereskedelmi Vállalat és a Dohánybolt Vállalat egyes dolgozóira. Természe­tesen ebben a körben sem hajtottak végre mutematiku­­san béremelést. A szerződé­ses egységekben foglalkozta­tottakon kívül kimaradtak a kilépett munkakönyvi be­jegyzéssel redelkezők, az új belépők, a felmondás alatt állók, valamint azok a dol­gozók, akiket — munkájuk fogyatékosságai miatt — nem javasoltak közvetlen veze­tőik és a szakszervezeti bi­zalmiak.­­ És a főnököket nem preferálták? — Nemcsak róluk van szó. Az említett munkakörökben végrehajtott béremelések megváltoztatták az egysége­ken belül korábban kialakult bérarányokat, és ez — nem volt nehéz megjósolni, hogy így lesz — sokakat érzéke­nyen érintett. Például a szakmunkás-bizonyítvány­­nyal nem rendelkező, de hosszú gyakorlattal jól dol­gozó betanított szakácsokat, cukrászokat. A konyhafőnö­kök sem keresnek annyival többet, hogy teljesen termé­szetesnek találták volna a „mellőzésüket”. Vagy itt van­nak a bolti üzletvezetők. Az ő bérfejlesztésükre a gazdál­kodó szervek a preferencia összegének maximum 15 szá­zalékát fordíthatták, márpe­dig a keresetük — elsősorban a kisebb üzletekben — ko­ránt sincs arányban a fele­lősségükkel és a rájuk háruló többletmunkával. Kevesen tudják, hogy az üzletvezetők a kieső munkaerő helyettesí­tésével töltik napi munka­idejük 20—25 százalékát, és — 42 órás munkahét ide, vagy oda — gyakran havi 230—250 órát dolgoznak. Ugyan miért ne lettek volna csalódottak, még ha nem is irigylik beosztottaiktól a pénzt. Mégis, mindezt előre látva is hiba lett volna to­vábbi munkakörökre kiter­jeszteni, 50—100 forintos té­telekre bontani a preferen­ciát, mert ezzel éppen a lé­nyeg, az ösztönző jelleg sik­kadt volna el. · Végül is a bérpreferen­cia felosztása mennyiben fe­lelt meg az eredeti elképze­léseknek? — Alapvetően azok kap­ták a pénzt, akiknek szánták. Nem kifogásoljuk, hogy né­hány gazdálkodó szerv tar­talékot képzett az újonnan belépő szakmunkások alap­bérének évközi emelésére, illetve a preferencia később jelentkező többletbérvonza­tának fedezetére. (Az élelmi­szer-kiskereskedelemben egyébként a rendelkezésre álló keret egyhavi összegé­nek 98,1 százalékát, a ven­déglátásban pedig 98,9 szá­zalékát fizették ki.) Utólag azzal is egyetértettünk, hogy egy-két vállalatnál a prefe­renciából juttattak a segéd­munkásoknak is, illetve — ahol ez különösen indokolt­nak mutatkozott — túllépték az üzletvezetők preferálására fordítható 15 százalékos arányt. Felléptünk viszont a nivellálási törekvésekkel szemben, amelyek némely helyen abban jutottak kife­jezésre, hogy megpróbálták a preferenciában részesülteket kizárni a rendes bérfejlesz­tésből. Ilyen átgondolatlan döntést semmiféle bérfeszült­ség nem indokolhat. • Az érintett cégek szerint túlságosan szűkre szabták a bérpreferencia szempontjai­nak kiadása, illetve végre­hajtása közötti időt. • Valóban, bár hónapok­kal korábban rebesgették már, hogy lesz bérpreferen­cia, csak 1982. december 21-én jött ki a minisztérium leirata, s 1983. január 31-ig fel is kellett osztani a pénzt. Ez az idő ténylegesen kevés­nek bizonyult arra, hogy szé­lesebb körben megvitassák elgondolásaikat a vállalatok, illetve a szakszervezeti bi­zottságok. A decemberre szóló összeget jutalom for­májában fizették ki, és az éves bérpolitikai elképzelése­ket is csak utólag lehetett összehangolni a már felhasz­nált bérpreferenciával. Per­sze igaz az, hogy a jelenlegi helyzetben gyakran adódhat­nak olyan esetek, amikor nincs más megoldás, gyor­san kell dönteniük az állami szerveknek, a szakszerveze­teknek is. De érzésem szerint itt lehetett volna találni más megoldást is, időt hagyva az intézkedés hátterének alapo­sabb bemutatására, az em­berek meggyőzésére. Ezzel a feszültségek egy részét min­den bizonnyal megspórolhat­tuk volna. De hát a lényeg mégiscsak az, hogy a fővárosban körül­belül tízezer kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozó, a kistelepüléseken további két és félezer boltos kaphatott rendkívüli béremelést, s előbbre léphettünk Budapes­ten a csúcsforgalmi időn kí­vüli áruszállítás megszerve­zésében is. Kéri Tamás ­­ i Mit isznak Teskándon, Gősfán és Egervár—Vasboldogasszonyon Nyár elején a zalai vizekről Zalaegerszeg és környéke vízellátása jó. Vízkorlátozás­ra a megyeszékhelyen eddig nem került sor nyári­ csúcs­­időszakban, és nem kell ez­zel számolni ebben az évben sem. Tavaly átlagosan 18 ezer 900 köbméter vizet fogyasz­tott naponta Zalaegerszeg és környéke. A nyári csúcs 23 ezer 400 köbméter volt. A vízellátás további zavar­talan biztosítása azonban csak a meglevő létesítmé­nyek rekonstrukciója és újak építése révén oldható meg — állapította meg nemrég Za­laegerszeg Városi Tanácsá­nak végrehajtó bizottsága. Tavaly 4,5 millió forintot for­dítottak karbantartásra, míg fejlesztésre 20 milliót. Üzem­be helyeztek egy kutat, 5 ki­lométerrel bővítették a háló­zatot, s megkezdődött a ján­­ka-hegyi 2000 köbméteres tá­rozó építése. Az idén karban­tartásra 6, fejlesztésre 14 millió forint jut, rekonstruk­cióra ugyancsak 6 milliót fordítanak. A város környéki községe­ket illetően Teskánd a váro­si hálózatról kapja az egész­séges ivóvizet. Zalaszentivá­­non, Egervár—Vasboldogasz­­szonyon, Lakhegyen és Gős­­fán önálló vízmű üzemel. A tervidőszak végére elkészül a 4 települést ellátó rendszer összekötése, és ily módon még biztonságosabbá válik az ott élők vízellátása. A szennyvíztisztításban azonban nem ilyen megnyug­tató a helyzet, elsősorban azért, mert a kellően nem tisztított víz a Zala-folyóba, onnan a Balatonba kerülhet. Zalaegerszegen már épül az új szennyvíztisztító, és a múlt év végén elkészült a szenny­víziszap-kezelési rendszer, amelynek próbaüzemeltetése decemberben megkezdődött, majd februárban folytató­dott. Azonban mindkét alka­lommal sikertelenül végző­dött. A kísérleteket jelenleg is folytatják. A sűrített isza­pot a tervek szerint a me­zőgazdaságban tápanyagként hasznosítják majd. Az első, tízezer köbméter teljesítmé­nyű biológiai szennyvíztisz­tító egység építése a tervek­nek megfelelően halad. A gé­pek próbajáratására szep­temberben, a tényleges pró­baüzemre előreláthatóan ok­tóberben kerül majd sor. (1.) • •Ötezerrel kevesebben a föld alatt Szakszervezeti és minisztériumi vélemények a bányászat jövőjéről Milyen gondok feszítik a bá­nyászatot? S mit kell tenni napjainkban, hogy a jövőben is folyamatosan lehessen biztosítani a népgazdaság és a lakosság ellátását? Erről tanácskoztak a napokban a bányászszakszervezet szék­házában a szakszervezet és az Ipari Minisztérium fele­lős vezetői. A vitaindítóban Kovács László, a szakszervezet főtit­kára hangsúlyozta: időnként célszerű áttekinteni, hogy a korábbi határozatokból mi valósult meg, és mi nem. Az utóbbi években felszínre ke­rült és kiéleződött néhány, az iparágat érintő ellentmon­dás. Ha ezeket nem oldják fel, a következménye nehéz helyzetbe hozhatja a népgaz­daságot. Hogy melyek ezek? Először is: megépülnek-e a tervezett beruházások úgy, ahogyan tervezik? Pél­dául a dorogi lencsehegyi vagy a mányi bánya. Sürgő­sen át kell tekinteni a liász­programot is, mert nem va­gyunk nyugodtak — mondot­ta a főtitkár. Sok a bizony­talansági tényező és a bá­nyák állapota olyan, hogy ezt a beruházást inkább gyorsítani kellene. Ugyanez a helyzet Borsodban. A la­kosság szénellátásának biz­tosítása érdekében szükség­­szerű lenne a dubicsányi ha­talmas szénmezőn egy új nagy kapacitású bánya nyitá­sa. Dönteni kell abban is, hogy a jelenleg olaj- és föld­­gáztüzelésű erőműveket mi­kor és milyen mértékben he­lyettesítsük szenes erőmű­vekkel. Milyen kapacitású erőműveket építünk, és eze­ket szénnel vagy atomener­giával üzemeltetjük-e? Mindezekről a közeljövőben határozni kell, mert a meg­levő bányák kimerülőben vannak és egy-egy bánya­üzem mélyítése, felfuttatása 8—10 évet vesz igénybe. Az sem mellékes, hogy me­lyik szénmedencében épül­nek majd új bányák, mert ott gondoskodni kell arról is, hogy legyenek bányászok, akik a felszínre hozzák a sze­net, és számukra a külön­féle szociális feltételek meg­teremtését is számításba kell venni.­­ Az előrelátó, megala­pozottabb döntések meghoza­talára azért is hívjuk fel is­mételten a figyelmet, mert az elmúlt és a mostani terv­ciklus sok kedvezőtlen ta­pasztalatot adott. Ami pedig a bányászlétszám megtartá­sát, utánpótlását illeti, arról nem beszélni, hanem tenni kell érte, mert a huszonne­gyedik órában vagyunk — hangsúlyozta a főtitkár. S számadatokkal bizonyí­totta: 1975 és 1982 között 5 ezerrel csökkent a föld alatti létszám és 6500 vájárral ke­vesebb dolgozik a szénfalak­nál, elővájásokon, mint 7 éve. Ugyanakkor a VI. ötéves tervben a széntermelést az eredetileg előirányzotthoz képest is 5,9 millió tonnával növelték. Hogy a többletszenet kiter­meljék, a bányászok 1981-ben átlag 12,5, míg 1982-ben 19,4 szabadnapon dolgoztak. A vájárok még többet: a tava­lyi 45—50 szabadnapi terme­lés már-már eléri a tűrésha­tárt. Nem jobb a helyzet a szénhidrogén-kutató és -fel­táró vállalatoknál, ahol a leg­exponáltabb helyen, a kuta­tófúrásoknál csökken a szak­munkások száma. A szénbányászat felemelt tervét csak az új fejtések előkészítésének rovására tudták teljesíteni. Míg 1975- ben 257,3 kilométer vágatot hajtottak ki, addig 1982-ben már csak 196 kilométert. A fejtésre előkészített szénva­­gyon 26,7 százalékkal csök­kent, vagyis további előké­szítés nélkül már nem 7,3, ha­nem csak 4,9 havi fejtésre elegendő. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a bányászat 50 milliárd forint értékű állóeszközének felét már nullára írták. Ezekkel a gépekkel létszámot kiváltani, a nehéz fizikai munkát megkönnyíteni már nem lehet. Éppen akkor, amikor a gép- és alkatrész­importot érthető okokból csökkenteni kell, elő kellene segíteni a hazai bányagép­gyártás kapacitásának ki­használását, s célszerű lenne ezeket az üzemeket bányá­szati kategóriába sorolni. Az új bányákat erőművek­re tervezték. Következésképp a lakosság darabos szénnel való ellátása csak a jelenle­gi művelési technológia meg­változtatásával válna lehető­vé, de ez egyben a termelé­kenység csökkenéséhez vezet­ne. A lakossági szükségletek kielégítése érdekében a bá­­nyászszakszervezet fontosnak tartja új brikettgyárak épí­tését Dorogon, Pécsett és Mátraalján, ezek pénz­ügyi feltételeit sürgősen biz­tosítani kellene. És ami a bányászok bé­rezését illeti, a főtitkár hang­súlyozta, hogy az ötödik öt­éves tervben a bányászok terven felüli szabadnapi ter­meléssel 144,4, a VI. ötéves terv során eddig 122 millió dollár értékű energiahordozó importjától mentesítették a népgazdaságot és önfeláldo­zó munkájuknak köszönhe­tően elkerülhetők voltak az energiaellátásban a draszti­kus intézkedések. A jövőben épp ezért kiemelten kell ke­zelni a munkaerő biztosítását és megtartását. A bányászok nem évközi vagy év végi bér­preferenciát igényelnek, ha­nem a konkrét teljesítmény megfizetését. A bányászok az idők során elveszítették előnyös helyze­tüket, nehéz és veszélyes, a szervezetet fokozottabban igénybe vevő munkájuk megkülönböztetett elismeré­sét igénylik. Pedig a kiemelt kereseti viszonyoknak kelle­ne segíteni áthidalni a mun­kaerőpótlás nehézségeit. Ami az elengedhetetlenül szüksé­ges szociálpolitikai beruhá­zásokat illeti: ezeknek anyagi korlátai vannak, feloldásuk­hoz a vállalati erőforrás ke­vés. Szociális fejlesztések — csak saját alapból — nehe­zen képzelhetők el. Az új bérszabályozási rend­szer által lehetővé tett 2,7 százalékos adómentes bér­színvonal-növekedés az Or­szágos Érc- és Ásványbá­nyáknál, valamint a Bányá­szati Aknamélyítő Vállalat­nál is a szénbányászathoz hasonló, kedvezőtlen lét­számhelyzetet teremtett. A fúrásoknál dolgozók bérét a fenyegető létszámcsökkenés megakadályozása végett ren­dezni kell, s nekik is meg kell adni az évi hűségjuta­lom 100 százalékát. Dr. Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkár hangsúlyozta, hogy a minisz­térium bányászattal foglalko­zó szakemberei szoros munka­­kapcsolatban állnak a bá­nyászszakszervezettel. Ezért a most felvetett problémák nagy része általuk is ismert, és azokra intézkedési terve­ket dolgoztak ki, vagy fog­nak kidolgozni és a szak­­szervezet vezető testületével megtárgyalják. Intézkedési tervükben természetesen fi­gyelembe veszik az iparág súlyát és szerepét, de nem hagyhatják figyelmen kívül az ország gazdasági helyze­tét sem. Az energiatermelés jelentős mértékben járulhat hozzá az életszínvonal növe­léséhez, már azzal is, hogy a szén- és az uránbányászat olajat válthat ki az erőmű­veknél. A 10 milliárd köbmé­ter kitermelt földgázból ma a lakosság 1 milliárdot használ fel fűtésre, ezt 3 milliárd köbméterre tervezik növel­ni. De hiábavalóak lennének ezek az elképzelések, épül­nének szén- és atomerőmű­vek, teremtenék meg a lehe­tőséget, hogy a lakosság több gázt használjon fűtésre, ha nincs, aki a felszínre hozza az energiahordozókat. Szóba került, hogy a bá­nyászatnak — mivel megfe­lelő gépgyártási kapacitással rendelkezik — foglalkoznia kellene kazánok és egyéb tü­zelőberendezések gyártásá­val. Ily módon az energia hasznosításában a mainál lé­nyegesen nagyobb szerepet vállalhatna. A szakszervezet részéről felszólalók hangsúlyozták, hogy egy bányász nyolcórai munkával átlagosan napi 210 forintot keres. A statisztiká­nak ezt kell figyelembe ven­nie. A havi 7200 forintos át­lagbér ugyanis úgy jön ki, hogy a szabadnapi többlet­­munkát is beleszámítják. A vita során egyetértettek abban: nem járható út, hogy a Pénzügyminisztérium a bányászlakás-akció százezer forintos állami támogatását 70 ezer forintra akarja csök­kenteni, mert így kevesebb lakás épülne, és ez csak nö­velné a létszámgondokat. A résztvevők megállapod­tak abban, hogy létrehozzák a bányászalapítványt. A szükséges pénzt a vállalatok adják össze, az egyik verzió szerint 5, a másik szerint 10 millió forintot, amit bank­ban helyeznek el és kama­taiból fedezik a jutalmakat, amelyeket egy bizottság ítél oda az arra legérdemesebb bányászoknak. Bán Ernő Számos napot áldoznak szabad szombatjaikból a lakossági szénellátás biztosítására a Tatabányai Szénbányák bányaüzemének dolgozói, köztük a Sasparik János vezette aranykoszorús szocialista brigád MTI Fotó : Jusztin Tibor felvétele 7

Next