Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-22 / 146. szám
NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 22., SZERDA Kereskedők negyvenötmilliója Beszélgetés Bilisz Sándorral, a MÜPVESZ titkárával A belkereskedelmi ágazat az elmúlt év végén, minden csinnadratta nélkül 45 millió forint bérpreferenciát kapott. A preferencia jelentése az értelmező szótár szerint kivétel, kedvezmény, előnyben részesítés. Esetünkben azonban inkább a hátrányok csökkentéséről van szó, amellyel a kormány hozzá kíván járulni a fővárosi bolti kiskereskedelemben mutatkozó krónikus munkaerőhiány enyhítéséhez, a kistelepülések kereskedelmi színvonalának megtartásához és — szintén a fővárosban - a csúcsforgalmi időn kívüli áruszállítás bevezetéséhez. Pilisy Sándorral, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének titkárával a 45 millió forint elosztásáról, a béremelések fogadtatásáról beszélgettünk. — Ha abból indulunk ki, hogy a Belkereskedelmi Minisztériummal, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatallal és az Országos Tervhivatallal folytatott korábbi vizsgálataink szerint a fogyasztásicikk-kereskedelemben dolgozók évi átlagbér-lemaradása a népgazdasági átlaghoz képest körülbelül 13 százalék, azaz 1,8 milliárd forint, akkor a kapott 45 millió forint nem számít túlságosan nagy tételnek. Szubjektíve kétségtelenül növeli az értékét, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetében — ha szűk körben is — 8—10 százalékos rendkívüli béremeléseket tett lehetővé. Miért hangsúlyozom mégis az öszszeg relatíve csekély voltát? Mert az elosztás során keletkezett feszültségek túlnyomórészt erre vezethetők viszsza. • A fővárosi, illetve a vidéki boltok dolgozói közötti esetleges feszültségekre gondol? — Nem. Sajnos a fővárosi bolti kiskereskedelemben és vendéglátásban tíz éve folyamatosan csökken a létszám, miközben a forgalom 35—40 százalékkal növekedett; itt a legnagyobb a szerződéses boltok elszívó hatása is. Vidéken általában azért jobb a helyzet, s ezt az érintettek is elismerik. Az ötszáz léleknél kevesebbet számláló kistelepüléseken pedig — ahol szintén nagyobbak a gondok — a bolti dolgozók átlagosan havi 230 forint bérpreferenciában részesültek. • A „rendes” béremelések alkalmával — jó esetben — a teljesítményeket mérlegelik, viszont a bérpreferencia elosztásakor tudomásom szerint egyes munkaköröket részesítettek előnyben. Talán ebből származtak bizonyos ellentétek? — Méghozzá úgy, hogy előre számoltunk velük. Mert most is azt mondom, értelmetlen lett volna a rendelkezésre álló összeget túlságosan felaprózni. Ezért a minisztérium és a KPVDSZ azoknak a munkaköröknek a preferálását látta helyesnek, ahol valóban létkérdés az emberek megtartása. Így esett a választás a budapesti élelmiszer kiskereskedelemben foglalkoztatott eladókra és pénztárosokra, a vendéglátás szakképzett szakácsaira és cukrászaira, továbbá az AZUR Kereskedelmi Vállalat és a Dohánybolt Vállalat egyes dolgozóira. Természetesen ebben a körben sem hajtottak végre mutematikusan béremelést. A szerződéses egységekben foglalkoztatottakon kívül kimaradtak a kilépett munkakönyvi bejegyzéssel redelkezők, az új belépők, a felmondás alatt állók, valamint azok a dolgozók, akiket — munkájuk fogyatékosságai miatt — nem javasoltak közvetlen vezetőik és a szakszervezeti bizalmiak. És a főnököket nem preferálták? — Nemcsak róluk van szó. Az említett munkakörökben végrehajtott béremelések megváltoztatták az egységeken belül korábban kialakult bérarányokat, és ez — nem volt nehéz megjósolni, hogy így lesz — sokakat érzékenyen érintett. Például a szakmunkás-bizonyítványnyal nem rendelkező, de hosszú gyakorlattal jól dolgozó betanított szakácsokat, cukrászokat. A konyhafőnökök sem keresnek annyival többet, hogy teljesen természetesnek találták volna a „mellőzésüket”. Vagy itt vannak a bolti üzletvezetők. Az ő bérfejlesztésükre a gazdálkodó szervek a preferencia összegének maximum 15 százalékát fordíthatták, márpedig a keresetük — elsősorban a kisebb üzletekben — koránt sincs arányban a felelősségükkel és a rájuk háruló többletmunkával. Kevesen tudják, hogy az üzletvezetők a kieső munkaerő helyettesítésével töltik napi munkaidejük 20—25 százalékát, és — 42 órás munkahét ide, vagy oda — gyakran havi 230—250 órát dolgoznak. Ugyan miért ne lettek volna csalódottak, még ha nem is irigylik beosztottaiktól a pénzt. Mégis, mindezt előre látva is hiba lett volna további munkakörökre kiterjeszteni, 50—100 forintos tételekre bontani a preferenciát, mert ezzel éppen a lényeg, az ösztönző jelleg sikkadt volna el. · Végül is a bérpreferencia felosztása mennyiben felelt meg az eredeti elképzeléseknek? — Alapvetően azok kapták a pénzt, akiknek szánták. Nem kifogásoljuk, hogy néhány gazdálkodó szerv tartalékot képzett az újonnan belépő szakmunkások alapbérének évközi emelésére, illetve a preferencia később jelentkező többletbérvonzatának fedezetére. (Az élelmiszer-kiskereskedelemben egyébként a rendelkezésre álló keret egyhavi összegének 98,1 százalékát, a vendéglátásban pedig 98,9 százalékát fizették ki.) Utólag azzal is egyetértettünk, hogy egy-két vállalatnál a preferenciából juttattak a segédmunkásoknak is, illetve — ahol ez különösen indokoltnak mutatkozott — túllépték az üzletvezetők preferálására fordítható 15 százalékos arányt. Felléptünk viszont a nivellálási törekvésekkel szemben, amelyek némely helyen abban jutottak kifejezésre, hogy megpróbálták a preferenciában részesülteket kizárni a rendes bérfejlesztésből. Ilyen átgondolatlan döntést semmiféle bérfeszültség nem indokolhat. • Az érintett cégek szerint túlságosan szűkre szabták a bérpreferencia szempontjainak kiadása, illetve végrehajtása közötti időt. • Valóban, bár hónapokkal korábban rebesgették már, hogy lesz bérpreferencia, csak 1982. december 21-én jött ki a minisztérium leirata, s 1983. január 31-ig fel is kellett osztani a pénzt. Ez az idő ténylegesen kevésnek bizonyult arra, hogy szélesebb körben megvitassák elgondolásaikat a vállalatok, illetve a szakszervezeti bizottságok. A decemberre szóló összeget jutalom formájában fizették ki, és az éves bérpolitikai elképzeléseket is csak utólag lehetett összehangolni a már felhasznált bérpreferenciával. Persze igaz az, hogy a jelenlegi helyzetben gyakran adódhatnak olyan esetek, amikor nincs más megoldás, gyorsan kell dönteniük az állami szerveknek, a szakszervezeteknek is. De érzésem szerint itt lehetett volna találni más megoldást is, időt hagyva az intézkedés hátterének alaposabb bemutatására, az emberek meggyőzésére. Ezzel a feszültségek egy részét minden bizonnyal megspórolhattuk volna. De hát a lényeg mégiscsak az, hogy a fővárosban körülbelül tízezer kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozó, a kistelepüléseken további két és félezer boltos kaphatott rendkívüli béremelést, s előbbre léphettünk Budapesten a csúcsforgalmi időn kívüli áruszállítás megszervezésében is. Kéri Tamás i Mit isznak Teskándon, Gősfán és Egervár—Vasboldogasszonyon Nyár elején a zalai vizekről Zalaegerszeg és környéke vízellátása jó. Vízkorlátozásra a megyeszékhelyen eddig nem került sor nyári csúcsidőszakban, és nem kell ezzel számolni ebben az évben sem. Tavaly átlagosan 18 ezer 900 köbméter vizet fogyasztott naponta Zalaegerszeg és környéke. A nyári csúcs 23 ezer 400 köbméter volt. A vízellátás további zavartalan biztosítása azonban csak a meglevő létesítmények rekonstrukciója és újak építése révén oldható meg — állapította meg nemrég Zalaegerszeg Városi Tanácsának végrehajtó bizottsága. Tavaly 4,5 millió forintot fordítottak karbantartásra, míg fejlesztésre 20 milliót. Üzembe helyeztek egy kutat, 5 kilométerrel bővítették a hálózatot, s megkezdődött a jánka-hegyi 2000 köbméteres tározó építése. Az idén karbantartásra 6, fejlesztésre 14 millió forint jut, rekonstrukcióra ugyancsak 6 milliót fordítanak. A város környéki községeket illetően Teskánd a városi hálózatról kapja az egészséges ivóvizet. Zalaszentivánon, Egervár—Vasboldogaszszonyon, Lakhegyen és Gősfán önálló vízmű üzemel. A tervidőszak végére elkészül a 4 települést ellátó rendszer összekötése, és ily módon még biztonságosabbá válik az ott élők vízellátása. A szennyvíztisztításban azonban nem ilyen megnyugtató a helyzet, elsősorban azért, mert a kellően nem tisztított víz a Zala-folyóba, onnan a Balatonba kerülhet. Zalaegerszegen már épül az új szennyvíztisztító, és a múlt év végén elkészült a szennyvíziszap-kezelési rendszer, amelynek próbaüzemeltetése decemberben megkezdődött, majd februárban folytatódott. Azonban mindkét alkalommal sikertelenül végződött. A kísérleteket jelenleg is folytatják. A sűrített iszapot a tervek szerint a mezőgazdaságban tápanyagként hasznosítják majd. Az első, tízezer köbméter teljesítményű biológiai szennyvíztisztító egység építése a terveknek megfelelően halad. A gépek próbajáratására szeptemberben, a tényleges próbaüzemre előreláthatóan októberben kerül majd sor. (1.) • •Ötezerrel kevesebben a föld alatt Szakszervezeti és minisztériumi vélemények a bányászat jövőjéről Milyen gondok feszítik a bányászatot? S mit kell tenni napjainkban, hogy a jövőben is folyamatosan lehessen biztosítani a népgazdaság és a lakosság ellátását? Erről tanácskoztak a napokban a bányászszakszervezet székházában a szakszervezet és az Ipari Minisztérium felelős vezetői. A vitaindítóban Kovács László, a szakszervezet főtitkára hangsúlyozta: időnként célszerű áttekinteni, hogy a korábbi határozatokból mi valósult meg, és mi nem. Az utóbbi években felszínre került és kiéleződött néhány, az iparágat érintő ellentmondás. Ha ezeket nem oldják fel, a következménye nehéz helyzetbe hozhatja a népgazdaságot. Hogy melyek ezek? Először is: megépülnek-e a tervezett beruházások úgy, ahogyan tervezik? Például a dorogi lencsehegyi vagy a mányi bánya. Sürgősen át kell tekinteni a liászprogramot is, mert nem vagyunk nyugodtak — mondotta a főtitkár. Sok a bizonytalansági tényező és a bányák állapota olyan, hogy ezt a beruházást inkább gyorsítani kellene. Ugyanez a helyzet Borsodban. A lakosság szénellátásának biztosítása érdekében szükségszerű lenne a dubicsányi hatalmas szénmezőn egy új nagy kapacitású bánya nyitása. Dönteni kell abban is, hogy a jelenleg olaj- és földgáztüzelésű erőműveket mikor és milyen mértékben helyettesítsük szenes erőművekkel. Milyen kapacitású erőműveket építünk, és ezeket szénnel vagy atomenergiával üzemeltetjük-e? Mindezekről a közeljövőben határozni kell, mert a meglevő bányák kimerülőben vannak és egy-egy bányaüzem mélyítése, felfuttatása 8—10 évet vesz igénybe. Az sem mellékes, hogy melyik szénmedencében épülnek majd új bányák, mert ott gondoskodni kell arról is, hogy legyenek bányászok, akik a felszínre hozzák a szenet, és számukra a különféle szociális feltételek megteremtését is számításba kell venni. Az előrelátó, megalapozottabb döntések meghozatalára azért is hívjuk fel ismételten a figyelmet, mert az elmúlt és a mostani tervciklus sok kedvezőtlen tapasztalatot adott. Ami pedig a bányászlétszám megtartását, utánpótlását illeti, arról nem beszélni, hanem tenni kell érte, mert a huszonnegyedik órában vagyunk — hangsúlyozta a főtitkár. S számadatokkal bizonyította: 1975 és 1982 között 5 ezerrel csökkent a föld alatti létszám és 6500 vájárral kevesebb dolgozik a szénfalaknál, elővájásokon, mint 7 éve. Ugyanakkor a VI. ötéves tervben a széntermelést az eredetileg előirányzotthoz képest is 5,9 millió tonnával növelték. Hogy a többletszenet kitermeljék, a bányászok 1981-ben átlag 12,5, míg 1982-ben 19,4 szabadnapon dolgoztak. A vájárok még többet: a tavalyi 45—50 szabadnapi termelés már-már eléri a tűréshatárt. Nem jobb a helyzet a szénhidrogén-kutató és -feltáró vállalatoknál, ahol a legexponáltabb helyen, a kutatófúrásoknál csökken a szakmunkások száma. A szénbányászat felemelt tervét csak az új fejtések előkészítésének rovására tudták teljesíteni. Míg 1975- ben 257,3 kilométer vágatot hajtottak ki, addig 1982-ben már csak 196 kilométert. A fejtésre előkészített szénvagyon 26,7 százalékkal csökkent, vagyis további előkészítés nélkül már nem 7,3, hanem csak 4,9 havi fejtésre elegendő. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a bányászat 50 milliárd forint értékű állóeszközének felét már nullára írták. Ezekkel a gépekkel létszámot kiváltani, a nehéz fizikai munkát megkönnyíteni már nem lehet. Éppen akkor, amikor a gép- és alkatrészimportot érthető okokból csökkenteni kell, elő kellene segíteni a hazai bányagépgyártás kapacitásának kihasználását, s célszerű lenne ezeket az üzemeket bányászati kategóriába sorolni. Az új bányákat erőművekre tervezték. Következésképp a lakosság darabos szénnel való ellátása csak a jelenlegi művelési technológia megváltoztatásával válna lehetővé, de ez egyben a termelékenység csökkenéséhez vezetne. A lakossági szükségletek kielégítése érdekében a bányászszakszervezet fontosnak tartja új brikettgyárak építését Dorogon, Pécsett és Mátraalján, ezek pénzügyi feltételeit sürgősen biztosítani kellene. És ami a bányászok bérezését illeti, a főtitkár hangsúlyozta, hogy az ötödik ötéves tervben a bányászok terven felüli szabadnapi termeléssel 144,4, a VI. ötéves terv során eddig 122 millió dollár értékű energiahordozó importjától mentesítették a népgazdaságot és önfeláldozó munkájuknak köszönhetően elkerülhetők voltak az energiaellátásban a drasztikus intézkedések. A jövőben épp ezért kiemelten kell kezelni a munkaerő biztosítását és megtartását. A bányászok nem évközi vagy év végi bérpreferenciát igényelnek, hanem a konkrét teljesítmény megfizetését. A bányászok az idők során elveszítették előnyös helyzetüket, nehéz és veszélyes, a szervezetet fokozottabban igénybe vevő munkájuk megkülönböztetett elismerését igénylik. Pedig a kiemelt kereseti viszonyoknak kellene segíteni áthidalni a munkaerőpótlás nehézségeit. Ami az elengedhetetlenül szükséges szociálpolitikai beruházásokat illeti: ezeknek anyagi korlátai vannak, feloldásukhoz a vállalati erőforrás kevés. Szociális fejlesztések — csak saját alapból — nehezen képzelhetők el. Az új bérszabályozási rendszer által lehetővé tett 2,7 százalékos adómentes bérszínvonal-növekedés az Országos Érc- és Ásványbányáknál, valamint a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál is a szénbányászathoz hasonló, kedvezőtlen létszámhelyzetet teremtett. A fúrásoknál dolgozók bérét a fenyegető létszámcsökkenés megakadályozása végett rendezni kell, s nekik is meg kell adni az évi hűségjutalom 100 százalékát. Dr. Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkár hangsúlyozta, hogy a minisztérium bányászattal foglalkozó szakemberei szoros munkakapcsolatban állnak a bányászszakszervezettel. Ezért a most felvetett problémák nagy része általuk is ismert, és azokra intézkedési terveket dolgoztak ki, vagy fognak kidolgozni és a szakszervezet vezető testületével megtárgyalják. Intézkedési tervükben természetesen figyelembe veszik az iparág súlyát és szerepét, de nem hagyhatják figyelmen kívül az ország gazdasági helyzetét sem. Az energiatermelés jelentős mértékben járulhat hozzá az életszínvonal növeléséhez, már azzal is, hogy a szén- és az uránbányászat olajat válthat ki az erőműveknél. A 10 milliárd köbméter kitermelt földgázból ma a lakosság 1 milliárdot használ fel fűtésre, ezt 3 milliárd köbméterre tervezik növelni. De hiábavalóak lennének ezek az elképzelések, épülnének szén- és atomerőművek, teremtenék meg a lehetőséget, hogy a lakosság több gázt használjon fűtésre, ha nincs, aki a felszínre hozza az energiahordozókat. Szóba került, hogy a bányászatnak — mivel megfelelő gépgyártási kapacitással rendelkezik — foglalkoznia kellene kazánok és egyéb tüzelőberendezések gyártásával. Ily módon az energia hasznosításában a mainál lényegesen nagyobb szerepet vállalhatna. A szakszervezet részéről felszólalók hangsúlyozták, hogy egy bányász nyolcórai munkával átlagosan napi 210 forintot keres. A statisztikának ezt kell figyelembe vennie. A havi 7200 forintos átlagbér ugyanis úgy jön ki, hogy a szabadnapi többletmunkát is beleszámítják. A vita során egyetértettek abban: nem járható út, hogy a Pénzügyminisztérium a bányászlakás-akció százezer forintos állami támogatását 70 ezer forintra akarja csökkenteni, mert így kevesebb lakás épülne, és ez csak növelné a létszámgondokat. A résztvevők megállapodtak abban, hogy létrehozzák a bányászalapítványt. A szükséges pénzt a vállalatok adják össze, az egyik verzió szerint 5, a másik szerint 10 millió forintot, amit bankban helyeznek el és kamataiból fedezik a jutalmakat, amelyeket egy bizottság ítél oda az arra legérdemesebb bányászoknak. Bán Ernő Számos napot áldoznak szabad szombatjaikból a lakossági szénellátás biztosítására a Tatabányai Szénbányák bányaüzemének dolgozói, köztük a Sasparik János vezette aranykoszorús szocialista brigád MTI Fotó : Jusztin Tibor felvétele 7