Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-05 / 132. szám
NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 5., VASÁRNAP Késik a spanyol étolajper Két éve, hogy a világsajtót bejárta a hír: titokzatos betegség támadta meg Spanyolország városi és falusi szegényeit. Lázzal, fejfájással, hányingerrel kezdődött. Azután súlyos izomfájdalmak jelentkeztek, amelyeket a végtagok bénulása követett. Egyes esetekben felmondta a szolgálatot a tüdő vagy az érrendszer, majd megállíthatatlanul bekövetkezett a halál. Az orvosok és a hatóságok teljesen tanácstalanok voltak, a gyorsan terjedő betegségre egyetlen ismert járványos kór tünetei sem illettek rá. Végül egy hathónapos csecsemő megbetegedése kapcsán jöttek rá arra, hogy mérgező anyagot tartalmazó főzőolaj okozta a különös járványt, amelyet toxikus olajszindrómának neveztek el. A nagy erőkkel megindult nyomozás kiderítette, hogy az olajat üzemi segédanyagként importálták, majd étolajjá „finomították”, azonban az eljárás során méregkomponenst szabadítottak fel. A felelőtlen importőrök, illetve „finomító” cégek tehát a szegénynegyedekben házról házra járó ügynökeik útján tömegesen mérgezték a lakosságot, amely szívesen vásárolt az üzleti áraknál lényegesen olcsóbban kínált portékából. Mire mindez napvilágra került és kivonták a forgalomból a mérgezett olajat, már 20 ezerre emelkedett a megbetegedéseknek és 400-ra a toxikus olajszindróma halálos áldozatainak száma. A fertőzöttek közül sokan bénán élnek, légzési és keringési rendellenességekben szenvednek. Az orvosok és a kutatók mindmáig nem találtak hatékony gyógymódot. A közvélemény feledékeny, a sajtó két év múltán nemigen foglalkozik a tragédiával, de Spanyolországban ma is robbanékony téma az étolajbotrány — tudósított Madridból a New York Times. A kormányzat annak idején bizottságokat nevezett ki, kártérítést és a felelősök szigorú megbüntetését ígérte, ám azóta sem történt semmi. Igaz, húsz gyanúsított börtönben ül, de a bírói szervek a 75 ezer oldalas bizonyítási anyag bonyolultságára és ellentmondásosságára hivatkozva késlekednek a per tárgyalásának kitűzésével. Kártérítést pedig még senki sem kapott. Az áldozatok — los afectados — érdekvédelmi szövetségeket szerveztek, és mint a madridi csoport elnöke az amerikai újságírónak elmondta, egységesen erélyes fellépésre készülnek a közeljövőben. kJ *Utón Fejér Gábor felvételei Játék és törvény Hatalmi szóval hatóságilag hatni a nyelvre aligha hatásos... Noha: had hatalma hadd-el-had lehet!... Vajon összefügg-e valamilyen módon a hat (mint érdekes szám is, majd valamiképpen a hét?), a hatás, hatalom, határ stb.? Sőt, hogy ne ismerjünk határt, talán a „had” szavunknak is lehet köze az előbb említettekhez? (Már csak történelmi „tapasztalatok alapján is!?) Hiszen magunk is csaknem követeljük a szót, amikor ezt mondjuk: hadd mondjam meg, hadd szóljak, hadd beszéljek stb. S ha már itt tartunk, talán a felszólító mód „d”-je sem egészen véletlen? Íme a tett szavunk így alakul át:, tedd! Vagy: kezdd, lásd, nézd, szeresd stb. Honnét kerülnének ezek a „d”-k oda? Ha nem volna nyelvtani „hatalmuk” ? Hadd ne foglaljunk „állást”, csak éppen említsük meg, hogy a kemény „t” rokona a lágyabb „d”, ahogy a kemény „k” hangzótestvére a „h”, s ezek egymássá átalakulhatnak. (Főként a rokon nyelvekben vannak erre példák. Finnül a halakala.) Mondom, nem foglalunk „állást”, de az erőt, hatalmat megtestesítő — sőt a HÓDítást! — szavunkban „KATona”, mintha ott volna a két emlegetett, „átalakult” hangzó? ... Tehát ez a szavunk is tartalmazza, magába foglalja, ha rejtetten is a „hat” és a „had” szavaink mássalhangzóit. Mindezt igazán nem a hatás kedvéért mondjuk el, bár elég hathatósnak látszik. (Izgalmas kérdés, hogy a megismételt azonos szó: „hathat” már mintha önmagát bizonyos fokig megsemmisítené és éppen a hatás válik bizonytalanná, azaz: a jelentéstartalom hatásfoka, határa lesz feltételes?!) Mielőbb tovább hetvenkednénk — a hat mellett a „hét” is sajátos és ősi szám, s talán jelképes is? — határozottságunkat hadd próbálja bizonyítani a nyelv. Ha a határ és a had, valamint a hatás, hatalom stb., valamilyen módon ősi összefüggéseket titkol, akkor tán nem egészen véletlen az sem, hogy a„hetedhét” éppen a határra vonatkozik! A héterős, a hetvenkedés az erőre?! Mert ami igen messzi van, az a meséink tanulsága szerint — e más nyelvre igen nehezen lefordítható szavunkkal — a hetedhét határon is túl van! S ne feledjük a „hét vezért” se, akik, ahogy kiderült, többen voltak, de ezzel a számmal megjelölve, mintha erősebbek lettek volna? (Még a káromkodás, szitkozódás is őrzi „hétszentségét”, „hétfene” stb., talán ezt a rejtőzködő jelentéstartalmat.) S hogy a „hétfejű sárkányról” ne is szóljunk! De most már ne hetvenkedjünk tovább, bár héterősekké tesz bennünket a nyelv, mégse éljünk vissza a hatalmával, a hathatós hatás határtalansága hatalmas, hadakoznunk haddal érte úgyse lehet. Akkor hát hadd hatványozza hathatósan s talán meghatározón e — bizonyára régi nyelvi törvényt rejtő — nyelvi jelenséget a játék: Hadd-el-hadi Had hatalma hadd-el-had Ha behódol lelohad Ötölhet és hatolhat mélyére nem hatolhat Had hatalma riaszthat Határtalan nem hathat HITHEZ Nézzük a napra u' ' ! Június a leghosszabb nappalok hónapja, a rómaiak főistenasszonyáról, Junóról, Jupiter feleségéről, a harcos Mars isten anyjáról kapta nevét. A régi magyar kalendáriumokban június Szent Iván hava. A hónap legkülönösebb, babonákkal, hiedelmekkel, játékokkal, varázslatokkal teli napja, és éjszakája a névadó. A Nap június 21-én a rák csillagkép jegyébe lép. Június elejének jeles, időjósló napja: Medárd, 8- án. A szólás így tartja: „Hogyha Medárd napján esik, negyven napig mindig esik.” A negyven nap természetesen nem vehető szó szerint, de a meteorológiai megfigyelés is alátámasztja: június második, harmadik harmada csapadékban bőséges idő. Tudományos magyarázata az úgynevezett monszun-jelenségben rejlik. Ennek lényege, hogy a szárazföld felett felmelegedett légtömegek a magasba tartanak, s helyükbe a tenger felől a hűvösebb, nagy nedvességtartalmú légtömeg árad. A hegyvonulatba — Kelet-Európában a Kárpátokba — ütközvén, újabb felemelkedésre kényszerülnek, majd lehűlve, lehullatják csapadékterhüket. A kétfajta légáramlás találkozása hatalmas zivatarokkal, esőzésekkel jár. Ha nem is olyan mértékben, mint az Indiai-óceán és a Himalája hatalmas vonulata meghatározta indiai tájakon, de nálunk is észlelhető a dús esőkkel, hirtelen hőmérséklet-változásokkal járó nyári monszunhatás. „Legnagyobb szomorúságunkra akkor jön az eső, amikor feredőre készülünk" — jegyezte fel Berde Áron erdélyi éghajlatkutató valamikor. A régi parasztregula pedig a tanév végével hozza összefüggésbe a kora nyári nagy esőzéseket, mondván: „deákok hordozzák az esőt”. R. N. 77- 79 Nincs többé Adolf Hosszú és fáradságos, ráadásul költséges annak az osztrák állampolgárnak az útja, aki akár vezeték-, akár keresztnevét akarja megváltoztatni, nem is szólva a teljes névváltoztatásról. A keresztnév megváltoztatásával az anyakönyvvezető hivatal foglalkozik, viszont a vezetéknév megváltoztatásával közvetlenül a polgármesteri hivatalhoz kell fordulni. A névváltoztatónak mindenekelőtt alapos indokot kell találnia. Ez olyan esetben, amikor a név nevetséges vagy frivol, viszonylag megkönnyíti az eljárást. Más esetekben azonban nehéz. Ha például egy Müller akar nevet változtatni, mert egy bűnöző ugyanazt a nevet hordja, elutasításra számíthat. Hiszen a Müller név német nyelvterületen legalább oly gyakori, mint nálunk a Szabó vagy Kovács vagy Kiss. Mi lenne, ha a sok ezer Müller mind nevet akarna változtatni, mert — mondjuk — egy Müller nevű betörőt elítéltek? Különös esetei a névváltoztatásnak azok, amikor például valaki Franciskából Ferenc akar lenni. Ilyen esetek mostanában gyakoribbak, mint azelőtt, jóllehet évente most is átlagban csak 3 eset fordul elő. Ilyenkor egy bírósági orvosszakértő állapítja meg a kérés jogosultságát, akár férfiból akar nő lenni, akár fordított az eset. A névváltoztatás ára legkevesebb 4000 schilling. Ehhez jön még azoknak a dokumentumoknak az átírása — útlevél, tagság, igazolvány stb. —, amelyek a változás következtében elkerülhetetlenné válnak. Volt már olyan, akinek az összköltsége elérte a 12 ezer schillinget. A jelek arra mutatnak, hogy a magas költségek sem rettentik el a nevüket megváltoztatni kívánókat. A névváltoztatások érdekessége: nincs immár olyan kérelmező, aki az Adolf nevet kívánná megváltoztatni. Úgy tűnik, hogy aki szégyellte, már „túladott” rajta, aki meg eddig nem akart megszabadulni ettől a névtől, most már beletörődött. Az Adolf név mindenesetre olyan ritka lett, mint a fehér holló... —ray 9 El a kezekkel a koalától! Amikor John Brown, Ausztrália új munkáspárti kormányának sport- és idegenforgalmi minisztere a múlt hónapban felszólalt az utazási irodák vezetőinek munkaebédjén, álmában sem gondolta hogy javaslata felkorbácsolja a nemzeti szenvedélyeket és országos vitát robbant ki. A miniszter a legjobb szándékoktól — az Ausztráliába irányuló külföldi, főként amerikai turizmus fellendítésének, a valutabevételek növelésének vágyától — vezettetve, azt indítványozta, hogy más, vonzóbb attrakciókkal csábítsák a látogatókat a földrésznyi országba, mint a koala mackó. A mindig álmosnak látszó kis erszényes az ausztrál légitársaság jelképe, szerepel minden ausztrál utazási iroda hirdetésén, a koalát választotta szerencsehozó kabalájának az 1984-es olimpiai játékokra készülődő ausztrál csapat — egyszóval a koala nemzeti állat. A miniszter viszont a munkaebéden azt fejtegette, hogy a koala mackó tulajdonképpen kellemetlen és barátságtalan vad. — Vegyen csak a karjába a turista egy ilyen dögöt, és máris meggyőződhet róla, hogy a koala tetves és büdös. Arról nem is beszélve, hogy nyomban megkarmolja és le is csinálja az illetőt. Ideje, hogy véget vessünk a koalamítosznak, és Ausztrália páratlan természeti csodáival, remekbe szabott épületeivel, ezernyi látványosságával vonzzuk ide a turistákat — mondotta John Brown. „El a kezekkel a koala mackónktól!” — mennydörögte vezércikkében a Melbourne Herald. „Észre kell téríteni a rágalmazó minisztert!” — követelte a Sydney Morning Herald. Az országos tiltakozás kifejezésére a választásokon megbukott konzervatívok „árnyékkormányának” idegenforgalmi szóvivője a Canberrai parlamentben embernagyságú játékkoalát ültetett a miniszter helyére. A házelnök természetesen kitiltotta a teremből a textilmackót, de az ellenzék a nemzeti érzések megsértése címén szorgalmazza a miniszter hazafiatlan javaslatának parlamenti megtárgyalását. Megszólaltak a zoológusok is, akik egyébként igazat adnak John Brownnak. A koala azért látszik mindig álmosnak — mondják —, mert fő táplálékától, az eukaliptuszlevél levétől állandóan narkotikus kábulatban él. Amikor pedig szűnőben van a kábítószer hatása, idegessé, ingerlékennyé, harapóssá válik. És, igen, büdös is, barátságtalan is, mint minden vadon élő állat. A kis erszényes fölötti vita egyre szenvedélyesebben folyik Ausztráliában. Kormánypárt és ellenzék már politikai mélyütéseket is méreget egymásra a koalaválság ürügyén. Nagyon valószínűnek látszik azonban, hogy a kormány, pontosabban a sport- és idegenforgalmi miniszter kénytelen lesz visszakozni. Elvégre a koala, ha büdös is, ha narkós is, nemzetközileg elismert ausztrál nemzeti állat. K. J.