Népszava, 1983. augusztus (111. évfolyam, 180–205. sz.)

1983-08-24 / 199. szám

Új tanév — új iskolában, új tanteremben Csökken a zsúfoltság — Társadalmi segítség Az előzetes számítások szerint augusztus 29-től az általános iskolák első osztályaiban mintegy 180 ezer gyermek kezdi meg tanulmányait, hozzávetőleg 7—8 ezerrel kevesebben, mint az előző tanévben. Ennek ellenére egy osztály átlagos létszáma most is eléri, számos helyen lényegesen meghaladja a huszonhetet. Ez is indokolja, hogy számos megyei tanács meggyorsította a fejlesztéseket, előbbre hozta a későbbre ter­vezett iskolaépítéseket. Az idén 1375 új tanteremben kezdődik a tanítás, közülük 684 épül új önálló iskola­­épületben. A megszűnéseket is figyelembe véve az osz­tálytermek száma az év vé­géig várhatóan 1135-tel emel­kedik. Hajdú-Bihar megyében az új oktatási évben 82 új tan­termet vehetnek birtokukba a gyermekek. Ebből Debre­cenben 46, Nyírábrányban 12 tanterem épül, Nyíradony­­ban és Vámospércsen 8—8 tantermes új általános isko­lában kezdhetik meg a ta­nulást. Ebesen és Hajdúhad­­házán a meglevő iskolaépü­leteket bővítették 4—4 tan­teremmel. Debrecenben csaknem há­rom esztendei munka után befejeződött a Bethlen Gá­bor Közgazdasági és Postafor­galmi Szakközépiskola teljes újjáépítése. A Fazekas Mi­hály Gimnáziumban ősztől birtokba vehetik a tanulók a 3,2 millió forintért épült új tornatermet. Somogy megye tanterem­hálózata ebben a tanévben 44-gyel gyarapodik, ame­lyeknek sajnos csupán egy része lesz „üzemképes” a tanévkezdésre. Babocsán augusztus 27-én avatják a környék első olyan általános iskoláját, amelyben korszerű tornatermet és konyhát is kialakítottak. Pest megyében az iskolák nyári karbantartására, fel­újítására 78 millió forintot költöttek, amelyből 18 millió forint értékű munkát társa­dalmi összefogással végeztek el. Társadalmi munka révén bővült például hat új tante­remmel a szadai és a dányi, néggyel pedig a nagykátai általános iskola. Az új tan­termek belépésével csökken a zsúfoltság az iskolákban, s várhatóan 9 ezerrel keve­sebb gyerek tanul majd vál­takozó tanrendben. Az idei tanácsi terv 135 általános is­kolai tanterem építését irá­nyozta elő. Ebből a tavasszal harminchatot már átadtak, szeptembertől pedig 98-ban kezdik meg a tanítást. Több mint 36 millió forin­tot költenek ebben az évben az iskolák felújítására, tata­rozására Miskolcon. A 45 ál­talános és kisegítő iskola és a 29 középiskola, valamint szakmunkásképző intézet ta­­tarozási, bővítési munkálatai a tervezett ütemben halad­nak. Augusztus közepén az Avas déli lakótelepen mű­szakilag átadták a város egyik legnagyobb, 20 tanter­mes új iskoláját. Telefonon érkezett... Mostoha utca Május végén kifogásoltuk lapunkban, hogy a budapesti XV. kerületi Alag utca lakói hiába kérik a kerületi ta­nácstól utcájuk aszfaltozását. Míg a szomszédos Kemény István és Kanizsai utcát az utóbbi esztendőkben kétszer is lebetonozták állagmegóvás címén, addig az Alag utca lakóit nyáron a por, télen a sár keseríti. Meg a nagy for­galom, mivel a Kemény István és a Kanizsai utcákba be­hajtani tilos. Röviddel ezután megérkezett a kerületi tanács válasza, amely szerint a nagy forgalom az állagmegóvott utcákon bonyolódik, s ezért is kellett megerősíteni aszfaltszőnye­güket. De akkor miért a tiltó táblák? Megkérdeztük, sajnos, nem tudnak róluk. Ígérték, hogy utánanéznek. Vártunk két hónapot , hiába. Ballagó Gézáné olvasónk azóta is figyelemmel kíséri a táblák sorsát: azok rendületlenül tiltják a behajtást az „állagmegóvott”, a nagy forgalmat kibíró utcákba. Az Alag utca lakói viszont már tűrőképességük határáig jutottak. (kerekes) Életmentő kisiskolás Ifjú életmentőt tüntettek ki kedden Szolnokon. Liszkai László kunszentmártoni ál­talános iskolai tanuló ez év nyarán a Körös partján tar­tózkodott, amikor segélykiál­­tásokat hallott. Szvoboda Tünde 7. osztályos tanuló a mély vízbe sodródott, s mi­vel úszni nem tudott, a víz alá merült. Társai kétségbe­esett kiáltásaira Liszkai László a fuldokló segítségé­re sietett és hajánál fogva kiúszott vele a partra. A bá­tor tanulónak Barta László, a megyei tanács elnöke nyúj­totta át az Életmentő Emlék­érmet. (MTI) A gólyák már gyülekeznek... Kora őszt jelez a természet. Fejér megye nagy, füves pusztáján — a Sárréten — élénk kelepeléssel gyülekez­nek a gólyák. Itt végzik el hosszú útjukat megelőző gya­korlórepüléseiket. A néphit szerint a gólyák mindig au­gusztus 20. táján vágnak ne­ki a melegebb kontinensre vezető vándorútjuknak. Az idén minden bizonnyal iga­zolódik ez a megfigyelés. Az ősz közeledtének egy másik jele: szőnyegként virí­tanak a sziki őszirózsa lila virágai, a fehéren szikrázó szikfoltok között pedig már feltűnnek a bárányparéj pi­ros levelei, s vörösen virít az ágas hóbalta is. Kiseszterga Megvásárolta a hazai piacon hiánycikknek számító kézi­­eszterga gyártási jogát a borsodsziráki tsz. Az 500— 750 milliméter hosszú és két­százötven milliméter átmé­rőjű fémek megmunkálására alkalmas gépnek különösen a szolgáltató üzemek és a magánkisiparosok érezték hiányát. Az új eszterga pro­totípusát az őszi vásáron már bemutatják. Fülledt, meleg idő, szórványos záporok A Skandináv-félszigettől északra nagy kiterjedésű ciklon örvénylik. Áramlási rendszerében Északnyugat- Európát hűvös, nedves leve­gő érte el. Sokfelé felhős az ég és esik az eső. Ugyancsak hűvös az idő Európa keleti részén. Ezeken a területeken is gyakran alakul ki csapa­dék. Közép- és Dél-Európa fölött magas nyomású zóna húzódik Nedves a levegő, ami kedvez a záporok, ziva­tarok kialakulásának. A hő­mérséklet a sokéves átlag fölött alakul. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: az időnként erősen megnö­vekvő felhőzetből szórványos gyenge eső, zápor, zivatar valószínű. A déli szél csak kissé élénkül meg. Fülledt, meleg idő várható. A hőmér­séklet csúcsértéke 27, 32 fok között alakul. MAI PROGNÓZIS Város Szerdai maximum Csütörtöki minimum Budapest 29 15 Győr 27 16 Szombathely 27 17 Zalaegerszeg 27 16 Siófok 28 18 Pécs 30 17 Kecskemét 30 18 Miskolc 28 15 Debrecen 29 14 Szolnok 30 14 Szeged 31 15 Békéscsaba 31 15 Moszkva 22 11 Helsinki 22 11 Stockholm 22 13 Madrid 26 17 Athén 31 20 Kairó 32 21 Berlin 28 15 Varsó 24 13 Prága 28 15 Bécs 29 16 Belgrád 29 17 Bukarest 27 14 Térképünk a ma 14 órára várható időjárási helyzetet ábrázolja Látogatás a Marx téri áruháznál Robban, vagy berobban a Skála? — Ez a csodák tere, de én már nem csodálkozom — mondja apatikusan Horváth Gusztáv, Jókai utcai lakó. — Egy hete, hogy csörömpölés­re ébredtünk éjjel. Néhány perc múlva az elsőt követte a második s a harmadik ro­baj. Másnap reggel láttuk a kitört üvegtáblák tátongó he­lyét. Mondják, „fölrobban­tak” ... Tegnap délután a legérde­­keltebbektől, a Marx tér környékén lakóktól, dolgo­zóktól, s a bejáróktól arra próbáltunk választ kapni, hogyan látják ők a Nyugati pályaudvarral szemben épü­lő Skála áruház „rejtélyes” eseményeit. Végül is robban, vagy — berobban? Csiló István poggyászhor­dár egy „bulin” ül, olvas. Harminchárom éve vasutas, 1954. óta szolgál a Nyugati­ban. — Pilisi vagyok, minden másnap dolgozom itt. Én is, akárcsak a ceglédi vonalon lakók, lessük, mikor lesz kész? — Maximum tíz embert számoltam­­meg eddig az építkezésen — mondja De­ne Mária, az IBUSZ-iroda vezetője. Majzik Viktorné könyvelő a tér sarkánál a Szent Ist­ván körút 30-ban is lakik. Ő is, akárcsak többen, ar­ról beszél, hogy szinte va­rázsvessző intésére csuktak be a környék közértjei: „majd lesz a Skála nagy ABC-je” jelszóval, így jószerivel marad a tá­volabbi Duna ABC és az Ál­lami Gazdaságok boltja, s az a bizonyos, sokat emlege­tett Szemere utcai kis élel­miszerbolt. — A Kádár utca sarkán a ruhaház is, ki tudja, mikor nyit? Addig itt csak butikok vannak... — Luca széke ez, uram — mondja Vercz Sándorné, aki több mint harminc éve a „testi” felszolgálója. — Ennyi­­pénzünk volna? — dohog még. — Oda néz­zen, ketten támasztják fent a korlátot, és slussz. Az üve­gesek meg robbannak! Gyak­­ran halljuk a csörömpölése­ket, s látjuk az üveg helyét. Két éve azt rebesgetik, hogy megnyílik a Skála csodaét­terme, és „tönkretesz” min­ket. Kivárni már nem tu­dom, jövőre nyugdíjba me­gyek. Azért addig is napi kétszáz előfizetéses vendé­get szolgálunk ki... — Savanyú a téma — fo­gad a helyszínen a fiatal építésvezető-helyettes egyik kollégája. (Ezt elhiszem.) — Hogy hányadik üveggarnitú­ra ez már a keretekben — „felsőbb engedély” híján (értsd: Középületépítő Vál­lalat igazgatósága) — nem kötik az orrunkra. S mikor lesz kész — az rejtély. (sipka) Tizenhatmillió forint bírság engedély nélküli építkezésekért Az engedély nélküli építke­zések okait, helyzetét és a hatóságok ezzel kapcsolatos intézkedéseit vizsgálta meg kedden Miskolcon tartott ülésén a Borsod megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága. Elmondták, hogy együttesen több mint huszonkétezer, megfelelő engedély nélkül épített és használt lakóhá­zat, üdülőt, hétvégi házat vizsgáltak meg. Az engedély nélkül építkezőkre együtte­sen csaknem tizenhatmillió forint pénzbírságot róttak ki, másfél ezer építménynek az azonnali lebontását is el­rendelték. A Balaton partján viszont csökkent az engedély nélkül építkezők száma — állapí­tották meg gyorsmérlegük­ben a három tóparti megye — Somogy, Veszprém és Za­la — tanácsainak építési­­műszaki ellenőrzéssel megbí­zott hatósági szervei. Az idei év első felének általános ta­pasztalata, hogy következe­tesen érvényesül a kormány 1983. március 3-i határozata, amely minden érdeket hát­térbe szorítva prioritást ad a Balaton vízminősége vé­delmének. A megyei tanácsok, a Mi­nisztertanács határozatát ér­vényesítve — a méltányos­­sági elbírálás alkalmazásá­val­­, szigorúan járnak el a jogszabály megsértőivel szemben. A Somogy megyei hatóságok az idén 223 mel­léképület lebontására hoztak határozatot. Hasonlóan járt el a Veszprém megyei illeté­kes hatóság is a tó északi partjának több üdülőtelepén és zártkerti körzetében. Zrínyi-emlékhét Szigetváron Zrínyi ifjú zászlótartójának, Juranics Lőrincnek kései le­származottja 1833-ban ala­pítványt tett Szigetvár vé­dőinek emlékére. Azóta — kereken százötven éve már — a hősök tiszteletének szen­telik szeptember 7-ét; akkor történt ugyanis Zrínyi Mik­lósnak és katonáinak halált megvető kitörése az elpusz­tult várból 1566-ban. Ha­zánkban ez a legrégibb ala­pítású, világi tartalmú em­léknap. Az idén egy hétre szélese­dik — szeptember 6—11. kö­zött — a megemlékező ese­mények sorozata, amelynek végleges programját keddi ülésén fogadta el a Szigetvá­­­­ri Tanács Végrehajtó Bizott- I­sága. Sprayvet elkábította és lőtt... A miskolci megyei bíróságon tegnap megkezdődött Farkas István miskolci lakos ügyé­nek tárgyalása. A 30 éves vádlott az elmúlt év októbe­rében Miskolcon két pisztoly­­lövéssel megölte barátját, Varga Dezsőt, majd a holt­testet egy személygépkocsin a fővárosba vitte és a Gellért­hegyen elrejtette. Az áldo­zatra egy járókelő bukkant rá. A nem mindennapi bűn­tény tettesét négy nap múl­va, autós üldözés végén fog­ta el a rendőrség. A Borsod megyei Főügyész­ség vádirata ismerteti a szer­teágazó, krimibe illő bűncse­lekmény részleteit. Farkas 1979-ben egy karateedzésen ismerkedett meg Varga De­zsővel, aki matrózként ten­gerjáró hajón dolgozott. Nem­csak a sport fűzte össze őket, hanem bűncselekmények ki­­tervelésében is rokonlelkek­­nek bizonyultak. Elsőként egy miskolci szülész-nőgyó­gyász orvost szemeltek ki. Farkas azonban elhatározta, hogy nem közösen, hanem egyedül hajtja végre a rab­lást. A fegyvert Varga élete árán meg akarta szerezni. Október 22-én a vádlott vonattal utazott Miskolcra. A bűncselekményt nem tudták végrehajtani, mert az orvost nem lehetett elcsalni ottho­nából. Így Diósgyőrből az avasi lakótelepre hajtottak, ahol Farkas elkérte a Varga által hazánkba csempészett fegyvert „kipróbálni”. Csőre töltötte, kibiztosította, és az ugyancsak csempészett könnyfakasztó sprayvel elká­bította barátját és lőtt. Az ügyészség Farkas Ist­vánt előre kitervelt, aljas cél­ból elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel is vádolja A tárgyalást a napokban folytatják. U. J. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4 16 »mb®' 8-án Vt\ráW ut'°OTUhói. \n'ios*'raM „vetun de s0y mm soVs*a r­­s • . • • • . •

Next