Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)

1983-09-16 / 219. szám

10 PÉNTEK, 1983. SZEPTEMBER 16. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy dr. Frigyesy Já­nos, a Magyar Rádió Rt. volt vezérigazgatója, 1983. IX. 12-én, 87 éves korában, hosszas beteg­ség után, váratlanul elhunyt. Te­metése IX. 20-án (kedden) 13 órakor lesz a Farkasréti teme­tőben. A gyászoló család­ köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik szeretett fér­jem, Gács Imre végső búcsúzta­tásán részt vettek, részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Gács Imréné: Középiskolai Leány­diákotthon (Bp. III., Szél u .11—13.) felvesz takarítónőt, mosónőt könyvelőt és bérszám­fejtő adminisztrátort. Állást keresi Hosszú, adminisztratív gyakorlattal, középfo­kú közgazdasági vég­zettséggel , középfokú német nyelvismerettel állást változtatnék. — »Szorgalmas, I., XII., V. kerület 156727« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. MTA Műszer és Mérés­­technikai Szolgálata, pénzügyi osztálya keres gépkönyvelési munkára érettségizett munka­erőt. Jelentkezni lehet: 421-349-es telefon­számon, vagy személye­sen (Bp. VI., Lenin krt. 67.). Kisiparosok, munkálta­tók, figyelem! Érettsé­gizett, hivatásos jogo­sítvánnyal, belvárosi, telefonos lakással ren­delkező fiatalember vállalna főállásban bármilyen otthon, vál­tozó, vagy állandó­­ munkahelyen végezhe­tő munkát. Megegye­zünk. 414-949. Állás | Elektrotechnika Ipari Szövetkezet (Bp. XIII Lőportár u. 14/a) fel­vételt hirdet az alábbi munkakörökbe: norma­technológus: elektro­technikusi, vagy mű­szerészi szakképzett­séggel, normás, vagy technológusi gyakor­lattal (tel.: 409-185), előkalkulátor: képesí­tett árkalkulátori vég­zettséggel és kalkuláto­­ri (árfelelősi) gyakor­lattal (tel.: 409-185), SZTK-ügyintéző: kö­zépiskolai végzettség­gel, középfokú SZTK tanfolyami képesítéssel és gyakorlattal (tel.: 209-067), műszaki raj­zoló: érettségivel, gya­korlattal (tel.: 408-161) valamint lakatos, he­gesztő és mechanikai műszerész szakmunká­sok (tel.: 496-572), to­vábbá raktári kiadó (tel.: 497-564). Jelent­kezés a megadott tele­fonszámon. Szakma nélküli fiatalokat 14 éves kortól (8 ált. végzetteket) alkalmazunk betanított textilmunkára: cipőfűző, gumipertli, egyéb zsinórok fonatolására, orsózására, gumiszalagok, pamutszalagok szövésére, adjusztálására egy és két műszakban. A jelentkezők részére betanító tanfolyamot indítunk. Kereseti lehetőség a betanulási és begyakorlási idő után: szövő és fonatoló 3500—5000 Ft-ig, adjusztáló, orsózó 3200—4300 Ft-ig. 3 éves szakmai gyakorlat után szakmunkás­vizsgára előkészítjük. Jelentkezés: Szalag- és Zsinórgyár Budapest XIII., Petneházy u. 47. munkaügyi osztály Szalag- és Zsinórgyár Budapest XIIII., Váci út 173. munkaügyi osztály Nevelőotthonba terve­szünk takarítónőt, fő­zőnőt, bevásárlót, va­lamint óvodás korú gyermekek mellé gyer­mekgondozónőt. Jelent­kezés személyesen, — XIV. ker. Dorozsmai u. 21. sz. alatt. Azonnali belépéssel felveszünk képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót, pénzügyi előadót és anyag­könyvelőt. Jelentkezés: telefonon: a 159-960 8 mellék, vagy személyesen, Budapest XII., Alkotás u. 39/C sz. alatt. Gyakorlott, idegen nyelvismerettel is ren­delkező titkárnőt keres könyvkiadó vállalat, igazgatóhelyettes mel­lé. Jelentkezni telefo­non is lehet: 161-260. Népszava Lap-és Könyv­kiadó felvesz számlázásban jártas hirdetési ügyintézőt. Telefon: 227-424. TEXTA Ipari Szövet­kezet szövetkezeti tag­ként felvesz női, vagy férfi konfekció ipar­ban jártas szabászt, va­lamint képesítéssel ren­delkező belső ellenőrt és férfi segédmunkást Jelentkezni lehet tele­fonon a 111-419 mun­kaügy, vagy személye­sen: Bp. XIII., Katona J. u. 23/b. A Népszava Lap-és Könyv­kiadó lapkezelési osztálya felvételre keres adréma, expedíciós üzemébe női dolgozókat. Jelentkezni lehet: 208-299 telefonszámon. Laboránsnak keresünk lézeres optikai laborba érettségizett fiatalt, le­hetőleg fotolaboránsi gyakorlattal. Budapest Műszaki Egyetem Fizi­kai Intézet. Tel.: 664 011/14—57. Gyimesi Ferenc. Munkaügyi tervezésben gyakorlott, vagy bér­­gazdálkodásban jártas felsőfokú közgazdasági végzettséggel rendelkező szakembert keres budai nagyvállalat. Érdeklődni lehet: 668-460 telefonon, naponta 8 és 16 óra között. Társasházba alacsony nyomású kazánhoz fű­tőt keresünk. Érdeklőd­ni:. Bp. XIV., Dózsa Gy. u. 9. III. 4. Hu­nyadvári. Tel.: 414 978. Népszava Lap-és Könyv­kiadó hirdetési osztálya felvesz nyugdíjas gépírónőt. Jelentkezés: 227-424 telefonon. A Délbudai Afész fel­vesz műanyag üzemébe betanított és szakmun­kásokat, valamint gal­vanizálót és raktárost Cím: Bp. XX-II. ker Nagytétényi u. 362 sz. Telefon: 368-716 őrmező, Kelenföld Budafok és Nagytétény területén levő ABC áruházainkba felve­szünk szakképzett és szakképzetlen eladó­kat, pénztárosokat, va­lamint vezetőhelyette­seket. Központunkba felveszünk anyagköny­velőt és statisztikust Részletes felvilágosí­tást a személyzeti ve­zető ad. Cím: 1221 Bp XXII. ker. Péter Pál u. 61. Telefon: 386 922, 386-514. AURAS Autóalkatrész­gyár felvételre keres: 3 fő fogazó szak­munkást 35 Ft-os órabérig esztergályos, marós, köszörűs, lakatos szak­munkásokat, betanított munkásokat, valamint szakközép­iskolát végzetteket különféle számviteli munkakörökbe. Jelentkezés: az üzemgazdasági osztályon. Budapest XVI., Csókakő u. 27. Az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat, Budapest X. kerület, Keresztúri út 39—41. szám alatti telephelyé­re felvételre keres kö­zépfokú végzettséggel és gyakorlattal rendel­kező áruforgalmi elő­adókat. Jelentkezés a telephelyen, önélet­rajzzal személyesen, — Kintzly Béla osztály­vezetőnél. Telefon­szám: 837-374. MTA Izotóp Intézete férfi raktárost­­keres Jelentkezni lehet: MTA Izotóp Intézete, Buda­pest, XII., Konkoly Thege út 29—33. — XXIII., ép. raktár, valamint telefon: 166 546/141. Zeneműkiadó Vállalat Nyomda­üzemébe felvesz: ofszet gépmestert, kis nyomású kazánfűtőt, segéd­munkást. Jelentkezés: Budapest VI., Paulay Ede u. 55. Telefon: 225-663. Gyógyáruértékesítő Vállalat felvételre ke­rés: Budapest, VI. Majakovszkij u. 12. be­ drogistát, vagy gyógyszertári asszisz­tenst, akinek lakást is tudunk biztosítani Férfi anyagmozgatót női raktári dolgozót teherfelvonó kezelőt göngyöleg átvevőt (bi­zalmi munkakörbe). Nyugdíjasokat is tu­dunk foglalkoztatni Budapest, XI., Kőér­­berki u. 1037 hrsz. (Poprád és Kőérberki u. sarok); férfi anyag mozgatót (nyugdíjast is). Budapest, XIV Telepes u. 106—112-ben drogistát, vagy gyógy­szertári asszisztenst akinek lakást is tudunk biztosítani! Férfi anyagmozgatót, női raktári dolgozót, elekt­romos targoncavezetőt meleg vizes kazánfűtőt Nyugdíjasokat is tu­dunk foglalkoztatni Budapest, XIII., Jász u. 119.-be. Férfi anyagmozgatót (nyug­díjast is). A SZOT Társadalom­­biztosítási Főigazgatóság Számítás­­technikai Igazgatósága felvételre keres: kezdő és gyakorlattal rendelkező számítógép­kezelőket (3 műszak) adatrögzítőket (2 műszak) rendszer­­szervezőket, adat­előkészítőket, gépírni tudó osztály­­adminisztráto­rokat. Jelentkezés személyesen: SZOT TB. Főig. Számítás­­technikai Igazgatósága, Budapest V., Guszev u. 10, IV. em. 401. Telefonon: 311—033. Kisszövetkezet felvétel­re keres festő-mázoló tapétázó, hidegburkoló szakmunkásokat. Je­lentkezés: 413-904 tele­fonon, Szíjártó Sándor ügyintézőnél, vagy a 892-266 számon du. és este. Villanyszerelő szak- és betanított munkásokat keresünk felvételre, jó kereseti lehetőséggel. Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz. elekt­romos főágazati. Buda­pest XIX. kerület, Hunyadi út 55. Tele­fon: 485-557, 477-377. Az Autó- és Alkatrész­­kereskedelmi Vállalat felvételre keres: nyomdai fényképészt és Romagor gépre női gépkezelőt. Jelentkezni lehet: Budapest VI., Paulay Ede u. 50., vagy a 225-836-os telefonon. Képzőművészeti Kivi­telező Vállalat felvesz víz-gázszerelőt kerá­­maüzemébe csoportve­zetőt, díszítőszobrász kőműves, kőfaragó, asztalos szakmunkáso­kat, faipari gépmun­kásokat, valamint be­tanított munkásokat Jelentkezés: a válla­lat személyzeti cso­portjánál (Budapest XIV. kerület, Népsta­dion út 115.) Telefon 229-028. Pest megyei kiemelt mtsz. budapesti főágazata felvételre keres fő- és másodállásba magas kereseti lehetőséggel, műhellyel és megfelelő gépesítéssel bedolgozókat. Munka­ellátottsággal rendelkezők előnyben. Ezenkívül keresünk egyenes teljesítmény­bérezéssel, magas kereseti lehetőséggel, kőműves, lakatos, tetőfedő-bádogos, esztergályos, marós­ és minősített hegesztő szakmunkásokat. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: 1183 Bp., Felsőcsatári út 105. Telefon: 272-644, 273-430. Felvételre keresünk kontírozó könyvelőt középfokú szakirányú végzettséggel, továbbá a Mázsa utcai üzem­egységünkbe a festő­üzembe betanított munkást, lakatos rész­legbe beállító lakatos szakmunkást, betaní­tott lakatost, és anyag mozgató kocsikísérőt Jelentkezés: Fémbútor Ipari Szövetkezet, Bp VIII., Práter u. 63 Telefon: 142-416, 339 170. Solidaritás H. Sz. felvesz: anyag­­könyvelőt, gépkönyvelőt, könyvelőt (kezdő fiatalt közgazdasági érettségivel), számlázót, pénzügyi előadót, varrónőt (szakképzettség nélkül is), kesztyű­szabászt, speegépes varrókat. Jelentkezés: Budapest V., Szent István tér 15. II. em. Telefon: 112-672, 315-589. A Fémmunkás Vállal­­at angyalföldi gyára — az Árpád-híd pesti hídfőjéhez közel felvételre keres: fém épületszerkezetek szer­­kesztéséb­e­n gy­a­ko­rl­at­­­ta­l rendelkező szer­kesztőket, technológu­sokat, lakatostermé­­kek gyártásában jártas kalkulátor, középfokú végzettséggel rendelke­ző munkaügyi előadót Felvételre keresünk to­vábbá: szerkezeti la­katos szakmunkáso­kat­, betanított Lakato­sokat, segédmun­káso­kat, targoncaveze­tő­ket. Jelentkezn­i lehet a gyár személyzeti ve­zetőjénél, illetve munkaügyi csoportnál (Budapest XIII. kerü­let, Frangepán u. 11 Telefon: 201-820/161 vagy 174 mellék). Az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat Budapest X. kerület Keresztúri út 39—41 szám alatti telephelyé­re felvételre keres szakképzett raktárve­zető-helyettest. Jelent­kezés a telephelyen, önéletrajzzal, szemé­lyesen, Kinízsy Béla osztályvezetőnél. Tele­fonszám: 837-374. Gyógyáruértékesítő . Vállalat felvételre ke­res kezdő és gyakorlott Ascota gépkönyvelőt, valamint folyószámla vezetőt. Továbbtanulá­si lehetőséget biztosí­tunk. Jelentkezés: Bu­dapest, VI., Maja­kovszkij u. 12. Tély Ilona számviteli osz­tályvezető helyettesné.. Karosszérialakatos ön­állóan dolgozó segé­det alkalmaz azonnal­ra: Budapest — 1121, Svájci út 8. Kossuth Könyvkiadó felvesz folyószámla­könyvelőt, árukönyve­lőt és Ascota gép könyvelőt. Érettségi­zett kezdőket betaní­tunk. Jelentkezés: Kossuth Könyvkiadó főkönyvelősége, Buda­pest V. kerület, Steindl I. u. 6. Azonnali belépéssel felveszünk expedí­ciónkba férfi munka­erőket könyvcsoma­golási munkára. Je­lentkezés: Kossuth Könyvkiadó, Expedí­ció, Budapest VI. Révai u. 16. Kőbányai munkahely­re felveszünk öntő, ci­zellőr sza­kmunk­áso­kat, tmk-villanyszere­­lőt,­­lakatost és segéd­munkásokat . J­elentke­­­zés: Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, Szo­­borön­töde (Budapest X., Barabás u. 23— 25.). Telefon: 484-332 Utókalkulátort megfe­lelő szakmai képesítés­sel és gyakorlatta azonnal felveszünk. Je­lentkezni lehet: 422 759 telefonszámon vagy személyesen az ÉTK számviteli osz­tályvezetőnél, Bp. VII. Rumbach S. u. 15/a Gépírni tudó admi­nisztrátort felveszünk Jelentkezni lehet sze­mélyesen a Magyar Hirdető expedíciójánál. Budapest, XIV., Szug­­ló u. 52., vagy a 830- 165 telefonszámon. Gépírni tudó admi­nisztrátort felveszünk Jelentkezni lehet sze­mélyesen a Magyar Hirdető közterületi osztályán, Budapest, V., Alpári Gy. u. 13. vagy 315-341 telefonon Gyakorlott Ascota gép könyvelőt főkönyvi könyvelésre azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet: 422-759 telefon­számon, vagy személye­sen az ÉTK számviteli osztályvezetőnél, Bp. VII., Rumbach S. u. 15/a. sz. Kiadói műszaki szer­kesztőt középfokú vég­zettséggel­­ felveszünk. Jelentkezni lehet: 423 318 telefonon, vagy személyesen az ÉTK kiadói és terjesztési osztályvezetőnél, Bp VII., Rumbach S. u. 15/a. sz. Fiatal parkettázó, csi­szoló, PVC-ragasztó halmazottat felveszek. Tel.: 66-46-25. Felveszünk lakatos, asztalos, és üveges szak­munkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Fémtipszolg. Ipari Szolgáltató Szakcsoport, Budapest XIV., Ilosvai Selymes u. 28. sz. Hívjon bizalommal! Csak hagyatékot, ru­haneműt, ágy tol­lat és limlomot magas áron veszek. Azonnal jö­vök. 631-169. Építész, épületgépész mérnököt és techni­kust (kezdőt is) beru­házási munkakörbe, titkárnőt, valamint gyors- és gépírónőt felvesz Művelődésügyi Beruházási Vállalat, Budapest, V., Váci ut­ca 12. Érdeklődni le­het személyesen — ön­életrajzzal — a munka­ügyi előadónál, vagy a 181-324-es telefonon. Hagyatékot, festmé­nyeket, antik, stíl ebédlőbútorokat, sző­nyeget, órákat veszek: 473-082. Bútorvétel! Magas áron vásárolok var­a- és típusbútorokat, he­ve­rőket, g amit­ú­r­ákat, dísztárgyakat, szőnye­geket, képeket, ba­rokk és régi bútoro­kat, álló és faliórá­kat, hagyatékot, ágy­­neműtokat. Azonnal jövök! 332-213. Sokszorosító üzemünk­be, Vili. kér. munka­helyre felveszünk ro mayor gépkezelőket (kezdőt betanítunk) nyomdai kalkulátort, női betanított munkást, jelentkezni lehet: TEMPÓ Alt. Szolgál­tató Ipari Szövetkezet, Budapest, V., Magyar u 3. sz. A Puskás Tivadar Műszer- és Gépipari Szövetkezet felvesz gyártmány­fejlesztési osztályára gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót. Jelentkezés: Budapest XIII., Topolya u. 4—8., személyzeti vezetőnél. Telefon: 295-055, 295-014/13 mell. belvárosi külkereske­delmi vállalat keres bonyolítót, statiszti­kust, és devizapénz­ügyi előadót. Jelentke­­zés a 129-289 telefo­non. Akadémiai Nyomda felvesz SZTK-ügyintézőt. Jelentkezés helye: Budapest V., Gerlóczy u. 2. Munkaügyi osztályon. Telefon: 180-066/103. Gazdasági társaság áta­lánydíjas részlege ke­res felvételre festő-fé­nyező szakmunkást, vagy betanított mun­kást, soroksári munka­helyre. Jelentkezés: Hoppál Gizella ügyin­téző, 477-196 telefo­non. Külkereskedelmi — fő­vállalkozó vállalat ke­res exportkötések elszá­molására pénzügyi elő­adót, forgalmi, ill. anyagkönyvelőt, gyors- és gépírni tudó admi­nisztrátort, valamint nyugdíjas kézbesítőt Telefon: 150-823, 150 090/337. Gépírni tudó admi­­nisztrátort felveszünk. Jelentkezni lehet a Magyar Hirdető köz­te­rületi osztályán, Buda­pest V. kerület, Alpá­ri Gyula u. 13. Felveszünk személy- és tehergépkocsi-veze­­tőt, adminisztrátort bérelszámolót (kezdőt betanítunk) vízvezeték szerelőt (nyugdíjast is) nyugdíjas éjjeliőröket, jelentkezni lehet: TEMPÓ Alt. Szolgál­tató­­SZ. Budapest, V., Magyar u. 3. Felvételre keresünk fő­iskolai végzettséggel, vagy mérlegképes köny­velői vizsgával rendel­kező számviteli osztály­­vezetőt, továbbá kö­zépfokú szakirányú végzettséggel kontírozó könyvelőt, jelentkezés részletes önéletrajzzal Fémbútor Ipari Szö­vetkezet, Bp. Vil­., Práter u. 63. Minősített hegesztői vizsgával rendelkező lakatos és hegesztő szak­munkásokat keresünk. Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés: Klíma I. Sz. Budapest XV., Cservenka M. u. 84/b. Telefon: 632-460/25, 84 m. KÖPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat felvételre keres, kezdő és gyakorlott szakmun­kásokat az alábbi szak­mákba: géplakatos, le­mezlakatos, szerkezeti lakatos, kompresszorke­zelőt. Jelentkezés: Bu­dapest, X. ker. Tárna u. 4. sz. munkaerő gazdálkodás, telefon 573-111/271 mellék, Bánszky András műve­zető, vagy 264 mellék Kiss István művezető A Madách Színház azonnali belépéssel fel­vesz díszítő és takarí­tó dolgozókat. Jelent­kezni lehet személye­sen a műszaki osztá­lyon. Lenin krt. 29— 35. sz. Gép, szerszám! Betonkeverők készíté­se, eladása. Varga Vecsés, Nándor utca 43. 2220. Eladó 400 W PVC he­gesztő teljes felszere­léssel. Érdeklődni le­het Pilisvörösvár, Szon­­dy út 102. Hétköznap 17 után, szombat, va­sárnap egész nap. Bútor Ápolónő eltartási szer­ződést kötne VII., VIII., IX. kerületben. Megegyezés: 157211, jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Vásárolunk szekrény­sorokat, fekhelyeket, konyhabútort, szekré­nyeket, an­tikot, csil­lárokat, hagyatékot 331-486, 868-259. Hagyaték, régiség dísztárgy, bútor, ruha toll vétele, magas áron, készpénzért. Megbízható kereskedő 475-438. Képet, könyvet, sző­nyeget, dísztárgyakat bútort veszek. Azon­nal fizetek: 330-082. Megbízható kereskedő vásárol hagyatékot, va­ria- és stílbútort, por­celánt, képet, órát, réztárgyakat, tollat és limlomot. 426-212. Veszek mindennemű modern és stílbútort hagyatékot, képet szőnyeget, vitrintár­gyakat, órát. 333-426 17 óra után. 642-189 138-019. Vásárolok sorszekrényeket, varia­­bútoroka­t, heverőket teljes hagyatékot. Vit­rintárgyakat, szőnye­geket. Hívásra me­gyek. Vásárolok szekrényso­rokat, heverőket, gar­nitúrákat, konyhabú­tort, régiséget, vitri­neket, dísztárgyakat festményeket, hagya­tékot. 332-275. Adás­vétel Vásárolok régi kézi­­munkákat, század ele­jei thonet, rézbútoro­kat (egyes darabokat is), régi játékokat. — 473-082. Vásárolok szekrényso­rokat, fekvő- és ülő­­garnitúrákat, antik bú­tort, órát, festménye­ket, vitrintárgyakat, hagyatékot. 272-339, 177-426, azonnal jö­vök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, sző­nyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csil­lárt, hagyatékot, stb.-t. Porcelánfejű babát (sé­rültet is) külön fejet is, régi játékot, ma­deirát, toledó kézimun­kát, b­onett bútorokat veszek. Kettőtizenket­tő-négynyolcvankettő. ÉTI—35 földgázkazán, Thyssen olajégő, olaj­­tüzelésű kazán eladó Gáspár, Budakeszi,­­ József Attila utca 81 Bontásból jó állapot­ban, üveges válaszfal ajtóval, nagyméretű dupla kirakat ablak­üveggel, ajtóval, ol­csón eladó. Csillag­hegy, Papírgyár u. 51. Járműs Lada 1200-as 8 éves jó állapotban eladó Tel.: 376-754. 6 éves, dinósárga Lada Combi, 1986-ig vizs­gáztatva eladó. 142- 514. Lakás! Elcserélném újpalotai tanácsi másfél szoba összkomfortos, távfűté­ses, lakótelepi modern lakásomat, plusz egy 252 n.­öles Érd-Park­városi telket nagyobb legalább két külön be­járatú szobás tanácsi lakásra. Telefonügye­let: 179-643­ és 844-740 Eltartási szerződést kötnék idős személy­ivel . A­­leveleket a Felszabadulás téri hir­detőbe »Sokat tartóz­kodom külföldön 156153« jeligére. Sürgősen elcserélném egyszobás, komfortos, gázfűtéses lakásomat h­asonló nagys­á­gúra. »Vidéki megoldás is érdekel 156929« jelig a Felszabadulás téri hirdetőbe. összeköltözők! Lipót­városi és Kulich Gy téri 44 nm és 32 nm 1 szobás lakásokat el cserélnénk 1 \'i—2Va szobás, külön bejáratú 50—60 nm-es tanácsi­ra. 494-495. Lehel piachoz közeli üzlethelyiségemet más fél szobás tanácsira cserélném. »Ráfizetek 412« jeligére a kiadó­ba. Elcserélném 66 nm-es 2 szoba, összkomfor­tos, gázfűtéses, taná­csi­­lakásomat kisebbre megegyezés szerint. — Megtekinthető kedd csütörtök 14—17 óráig Csicsó Ferenc, Bp. IX. Közraktár utca 10. III em. 5. sz. Elcserélném másfél szo­bás összkomfortos szö­vetkezeti lakásom bu­dapesti hasonló taná­csbra. Minden megol­­lás érdekel. Nyíregy­háza, Északi krt. 42 IV/17., Botos Lajos Érden 4 szobás csalá­di ház manzardbeépíté­­si lehetőséggel, befeje­zés előtt, kedvezményes áron eladó. 122-030. Elcserélnénk szanálás előtti 68 nm-es fél­­komfortos, kétszobás tanácsi lakásunkat komfortos kétszobás ta­nácsi lakásra. »Bp. bel­területén 157237« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Pasarét felett 3 szobás, 2 teraszos, körpanorá­­más, luxuslakás eladó. 587-770. Albérlet Önálló kisiparos tele­fonos mini garzont, vagy kis lakást, lak részt bérelne. Tel. 401-060. Másfél szobás lakás 1 évre, Ibuszon keresztül kiadó. Érdeklődni: — 583-612, 15—17 óráig Önálló kislakást bérel­nek októbertől belte­rületen. Fürdőszoba szükséges. Levélcím: Süveges Ernő, 1222 Bp XXII., Háros u. 139 Tv, rádió | Antennaszerelés rövid határidő. Kétéves ga­rancia. 290-587, 8—19 óráig. Antennaszerelés! Szin­te azonnal. 2 év ga­rancia. Minőségi mun­ka. 363-661. Fotex optikai Nagyító­gépek, színkeverő fejek 30 %-kal olcsóbban, laborcikkek 50% árenged­ménnyel szept. 87-ig. Ingatlan | Kétszobás, komfortos ház, XVI. kerület Rákosszentmihály cent­rumában eladó. Tele­fon: 450-411, egész nap. Eladó Kispesten, a metró végállomásától 2 percre, 120 n.­öles telken, komfort nél­küli családi ház. 2 szoba, konyha, veran­da + szoba-konyhás melléképület. Irányár 650 ezer forint. Ér­deklődni: Szabó And­rás, 1125 Budapest, Sárospatak u. • 38—40 fszt. 1. 2 szoba, komfortos családi ház eladó. — 2038 Sóskút, Ady E u. 8. Háromszobás, össz komfortos családi ház gyümölcsössel eladó Solymári csere előny­ben. újpest, Székes dűlő 29. Lovason, Alsóörs mel­lett­, 204 négyszögöl telek, kétszintes nya­ralóval eladó. Levele­ket: »Termő szőlő 213« jeligére a ki­adóba. Eladó IV2 szoba, össz­komfortos szövetkezeti lakás. XIV. ker. Ti­hany u. 38—40. V em. 140., 17 órától VII. ker. tanácsi, 2 szoba összkomfortos lakást és nagytétényi 300 négyszögöl telket családi házra cserélek A telek külön is el­adó. Tel.: 424-731, 7— 18 óráig. Épülő tónál, strandkö­zelben, jó közlekedés­sel, Gödöllőn, 200 n öl üdülőtelek családi okok miatt olcsón el­adó. Érdeklődni: 2100 Gödöllő, Munkácsy u 24. 17 óra után. Szom­bat, vasárnap, egész nap. Újpalotán eladó a vá­sárcsarnokkal szemben háromszobás, 66 nm-es szövetkezeti lakás kp + OTP. Érdeklődni 18 órától a 645-484 telefonon. Budakeszi központj­ban 2 szobás, 66 nm­­es házrész eladó. Ér­deklődni naponta du 16 órától. Szombat vasárnap egész nap Budakeszi, Vörös Had­sereg u. 217. Miskolci kertes 4 la­kásos társasházban 71 nm-es 2 és V2 szoba hallos, összkomfortos öröklakásomat eladom vagy elcserélem Buda környéki kisebbre. — esetleg budai tanácsk­a Budarös, Budakeszi előnyben. Királyné Miskolc, Eszterházy u 1. emelet. 3529. 55 nm, 2 szoba, össz­komfortos öröklakás sürgősen eladó. XVIII Vikár Béla u. 2. kp. + 60 ezer Ft OTP. Esti órákban: 481-351. 2 szoba, összkomfor­tos, 57 nm-es örökla­kás készpénzért eladó, XI. kerületben. Érdek­lődni: 466-422. 17 óra után. Balatonkenesén üdülő telkek eladók. Érdek­lődni: Fő u. 37. Régi építésű szoba konyha, kamra, pince és hátsó udvaros ház rész eladó. Érdeklődni az esti órákban: hat­­százharminckilenc­­ötkilencvenhat. Balatonvilágoson vas­út és vízközelben, déli és nyugati fekvésű sa­roktelken, aszfaltos út mellett, jól hasznosít­ható, új, nagyméretű 5 szoba, hallos nyara­ló sürgősen eladó. Te­lefon: 118-314. Pasaréten egy szoba, komfortos, gázkonvek­­toros lakást készpénzért eladó. Cím: Pasaréti út 103/b. 1. 8. Gusz­táv. Fizetési könnyítéssel eladó óbudai 3 szobás, későbbiekben beköltöz­hető szövetkezeti lakás. Tel.: 684-375. Balatonföldvár, Kőrös­hegyen felújított pa­rasztház 3 melléképü­lettel betegség miatt eladó. Konyhában, fürdőszobában hideg­meleg víz van. Cím: Pataki János, Salgó­tarján, Rákóczi út 10­6/2a. 3100. Telefon: 06-32-11­769. Fiatal pszichológusnő 150 ezer készpénzzel + törlesztéssel, vagy életjáradékért komfor­tor budapesti lakásle­hetőséget keres. Min­den megoldás érdekel »Beköltözés 1 —2 év múlva 157259« jeligére Felszabadulás téri hír­detőbe. Azonnal beköltözhe­tően eladó igényesnek két család részére is alkalmas új családi ház. 210 nm-es, eme­letes, központi fűtéses, összkomfortos. Bp. , XIX., Kispest, ifj. Frastacky A. u. 22. Fülén gazdálkodásra alkalmas kertes csalá­di ház eladó. Balaton 6 km. Érdeklődni: Szabadbattyán, Petőfi u. 59. Töttös. Oktatás ! Matematikából és fi­zikából egyetemi és főiskolai felvételire engedélyezett felkészí­tést vállalok, progra­mozott távoktatással Kérje díjtalan tájékoz­tatómat! Csak bélye­ges boríték küldésekor válaszolok. Pálmai Jó­zsef, 7624 Pécs, Bor­nemissza­ u. 14. írógépelést, helyes­írást, könyvelést leg­rövidebb idő alatt megtanulhat. Telefon: 388-626. Spanyol, angol, fran­cia nyelvoktatást vál­lalok. 844-046. Általános iskolai ta­nulók korrepetálását vállalom. Tanár a Bel­városban: 211-967. Matematika korrepe­tálás a Moszkva téren Délelőtti órákban is 37-50-87. Szolgáltatási Redőnykészítés, javí­tás, felújítás. Reggel este: 414-509, egész nap: 311-450. Földmunkát, terepren­dezést géppel válla­lok (alap, csatorna emésztő). 63-45-45. Karcsi vállal tapétá­zást, festést, mázolást parketta le- és átra­kást, csiszolást, lakko­zást, bútormozgatással közületeknek is. — PVC-, szőnyegpadló­­ragasztást. Minőségi munka. Telefonüzenet 770-897, de. 585-683 du. Szobafestést, mázolást, tapétázást garanciával Telefon: 325-274. Mindenfajta parketta rakását, javítását, csi­szolását, lakkozását vállalja kisiparos, kö­zület­nek is. 651-912 Lefolyók dugulásának elhárítása falbontás nélkül. Telefon: 355- 918. Parkettázás, csiszolás lakkozás, javítás PVC-ragasztás, közüle­teknek is. 66-64-25. Falradírozás, tapétara­dírozás, bútormozga­tással. Huzatos lakás légszigetelése garanciá­val. Kisiparos: 658 363. Takarítást, ablaktisz­títást, közületeknek is vállalok, éjjel, nappal Telefonügyelet: 572 888, 335-235, 9—18 óráig. Mosógép, háztartási gépek javítása, laká­sán, garanciával. Mo­­torosszol­gálat: 174- 582. Parkettafektetést, esi szólást, lakkozást, át­rakást, PVC-ragasz­tást vállalok. Telefon 412-331. Tapétázás, szobafestés, mázolás, minőségi ki­vitelben, garanciával, azonnalra is. 138-213, tizenhat órától. Tapétázást, festést, mázolást vállalok, 10 százalékos árkedvez­ménnyel és 1 év ga­­ranciáva­l. 347-506 — Ballal. Redőnykészítés min­den ablakra, rövid ha­táridőre. Telefon: 426- 406, egész nap. Ablaktisztítás, sző­nyeg-, bútorkárpit tisz­títást, takarítást azon­nalra. 42-62-12. Tapétázást, szobafes­tés-mázolást, nagytaka­rítást, falradírozást, bútormozgatással, fó­liatakarással, parkett­csiszolást, lakkozást, PVC szőnyegpadló-ra­gasztást, rövid határ­időre, garanciával 490-443. Tapétázást, szobafes­tést, mázolást, falra­­d­í­rozást, nagy takarí­­tást, parkettcsiszolást, lakkozást, PVC-, sző­nyegpadló-ragasztást bútormozgatással fóliatakarással. Azon­­n­alra, előj­egyzéssel. — Garanciával. 320-803. Lacinál az árat ön mondhatja, parkettcsi­­szolási, mindenféle ta­karít­ási, f­al ra­d­í­rozási munkákhoz. 421-848. Kisiparos vállal fes­tést, mázolást, tapétá­zást, közületnek is.­­ Telefon: 421-848. Tapétázást, festést, má­zolást, azonnalra vál­lalok árkedvezmény­nyel. Közületnek is: 696-840. Szobafestést, tapétázást, mázolást vállalok ár­kedvezményesen , kö­zületnek i®. Csiszolót, takarítót viszek. Te­lefon: 252-316. Gyorsszolgáltatás! Fog­sorjavítás, pótlás! — Megvárható! XI., Ka­rinthy Frigyes 42. — 261-716. Televízióját lakásán javítja Dósa szerviz. 474-105. Kisiparosok, figyelem Telefonügyeletet válla­lok hétfőtől, péntekig. 212-919. Villanyszerelést határ­időre, elektromos ügy­intézéssel, közületnek is. Tel.: 631-253. Gondozás Magányos, rokkant férfi gondozónőt keres, eltartás is szóba jöhet Cím: Bp. XIV. kér Ond vezér 36/c. I. 6. Ápolónő vagyok, be­tegápolást vállalok.­­ Cím: VII. ker. Land­ler Jenő u. 45. III em. 50. Pintér Sándor­né. Vegyes­ Bélyeggyűjteményt, ré­gi képeslapot állan­dóan vásárol Schiller béyegszaküzlet, VI., Bajcsy-Zs­inszky út 29. 128-145. Megrendelhető! Sitt föld, sóder, homok­kőpor, beton. Szállí­tás 642-105. Reluxák és műanyag redőnyök készítése szí­nes kivitelben, vidékre is. 847-670. 4 éves, óriás Schnauzer kan eladó. 2800 Ta­tabánya. VI., Kállai út 18. Kocsik László. Tapétázást, festést mázolást minőségi ki­vitelben, bútormozga­tással, fóliatakarással, azonnalra is. 129-746 Kőművest felveszek ál­landóra. Tel.: 417-990, 18—20 óra között. Autóalkatrész gyártás­hoz tőkével társulnék. Tel.: 201-599, este 19— 21 óráig. Törzskönyvezett német­­boxer kölykök eladók. Bogyó Imréné, 2131 Göd, Felszabadulás u. 88. Este 19.30—20 óra között. Szombat, vasár­nap egész nap. Import szülőktől pedig­rés németjuhász kö­lyökkutyák eladók, elő­­jegyezhetők. Herédi, Bp. XVI., Fürdőhely u. 10. Ajándékozunk szép fiatal kutyát és hat­hetes kiscicákat, állat­barátnak. Délelőtt, ste 343-679. Magánétkezde 10 éve jól bevezetve budapesti főútvonalon átadó. Es­te 8-ig: 682-937. Füvesítést vállalok. — 783-902. Házasság 1­45 éves, 168 cm ma­gas özvegyember meg­ismerkedne korban hozzáillő f­ővel, házas­ság céljából. Egy kis­leányom van: »Egy gyermek nem akadály 84« jeligére a kiadóba. 162 cm magas, 34 éves, szőke, fiatalos megjelenésű nő, társa­ság hiányában ezúton keresi, korrekt, intel­ligens férfi ismeretsé­gét. »Te­h­én 400« jeligére a kiadóba. Keresek egyszerű, be­csületes élettársat, csak aki hajlandó ottho­nomba költözni. Egye­düllétemet szeretettel megosztanám, 74 éves, özvegyember vagyok. »Lelkiismeretes, becsü­letes 367« jeligére a kiadóba. Átlagos megjelenésű, sportot, utazást kedve­lő, 175 cm magas, 25 éves, érettségizett fia­talember szeretne meg­ismerkedni, házasság céljából csinos, vidám alaptermészet­ű, házias leánnyal, elvált asz­­szonnyal, 28 éves ko­rig. Gyermek nem aka­dály. Fényképes leve­lek előnyben. »Keres­sük egymást 378« jel­igére a kiadóba. Komoly szándékkal keresem, házasság cél­jából boldog családi életre vágyó, házias, otthonát szerető, el­vált, vagy özvegyasz­­szony ismeretségét, aki társa lenne 46 éves, 170 cm magas, függet­len betanított munkás­nak és otthonomba jönne. »Együtt köny­­nyebb 322« jeligére a kiadóba. Házasság céljából meg­ismerkedne, 32 éves, fekete hajú, elvált fér­fi (173 cm), korban hozzáillő bp.-i barna, vagy fekete hajú hölgy­­gyel. Varrónő előny­ben. Egy leánygyermek 6 éves korig nem aka­dály. »Komoly szán­­dék 147767« jeligére az újpesti hirdetőbe. 53 éves özvegyasszony, ezúton keresi hozzáil­lő, lehetőleg nem do­hányzó, rendes férfi ismeretségét, házasság céljár­ról. »Megbecsü­lés 153040« jeligére a XVII. ker. rákosligeti hirdetőbe. Teljesen magára ma­radt 70-es özvegyasz­­szony társat keres, 2 szobás lakás van Bu­dán. »Segítsünk egy­máson 162078« jeligére a Fel­szabadulás téri hirdetőbe. KÖZLEMÉNYEK Intenzív képző- és iparművé­szeti tanfolyam indul felnőttek­nek az angyalföldi József Atti­la Művelődési Központban: rajz-, kollázs-, montázs-, festé­szet, valamint kerámiakészítő és szövő. Felvilágosítás: 208-278. Be­iratkozás: október 4-ig (XIII., József Attila tér 4.). Intenzív képző- és iparművé­szeti tanfolyam indul középisko­lásoknak az angyalföldi József Attila Művelődési Központban: rajz, kollázs-montázs, festészet, szövés és kisplasztika. Felvilágo­sítás: 208-278. Beiratkozás: októ­ber 4-ig. (XIII., József Attila tér 4.). Az Ybl Miklós Építőipari Mű­szaki Főiskola az 1984—85-ös tan­év felvételi vizsgáira előkészítő tanfolyamot hirdet Budapesten lakó érettségizettek számára. Kezdés: 1983. október 24. A fog­lalkozások hetenként két alka­lommal, az esti órákban lesz­nek a felvételi vizsga tárgyaiból (matematika, fizika, rajz). Rész­vételi díj: 650 Ft. Jelentkezési határidő: 1983. október 10. Je­lentkezési lap a főiskola portá­ján (Budapest XIV., Thököly út 74.) szerezhető be. Festő, grafika-rajz, film-animá­ció, kerámia, kisplasztika, textil, fémművesség tagozatokon hirdet felvételt az angyalföldi József Attila Művelődési Központ Kép­ző- és Iparművészeti Köre. Fel­világosítás: 208-278. Beiratkozás: szeptember 19-től 22-ig, 17-től 20 óráig. Kondicionáló torna tanfolyam indul nőknek, az angyalföldi Jó­zsef Attila Művelődési Központ­ban. Felvilágosítás: 208-278. Be­iratkozás: október 4-ig. (XIII., József Attila tér 4.). önismeret-fejlesztő csoport in­dul a Kassák Művelődési Házban a ,,SENECA” személyiségfejlesz­tő szervezésében. Teleforr: 634- 540, hétfőn és csütörtökön, 16—19 óra között.

Next