Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)
1983-09-18 / 221. szám
NÉPSZAVA 1983. SZEPTEMBER 18., VASÁRNAP dt járatos lábbelik Száz pár cipő prejmáton — Azelőtt papucsot hordtam, rám is szóltak miatta elégszer! De hát mit csinálhattam volna? Az a szűk szárú kismama-lábbeli, amit munkavédelmi cipőnek adtak, egyszerűen nem jött föl a lábamra — mondja Bajkai Istvánné, a Lőrinci Fonógyár orsozája, majd lefelé mutat. — Látja, ez már egészen más. Ebben kényelmesen végiggyalogolhatom a napi hat kilométeremet. Talán a lyukak nagyobbak lehetnének rajta, hogy jobban szellőzzön. Máskülönben nagyon jó kis cipő. A nagyon jó kis cipő a 37-240080-as modellszámot viseli, egyéb ismertetőjele, hogy vajszínű, kilyuggatott, könnyű műbőrből készült, talpában betét, sarka ideális magasságú, s mindjárt az orrától fűzhető, következésképp tulajdonosa akkor és úgy lazít vagy szorít rajta, ahogy akar. Ez a cipő „bejáratos’’, a martfűi Tisza Cipőgyár ugyanis próbahordás végett bocsátott belőle 100 darabot a Pamutfonóipari Vállalat gyárainak rendelkezésére. A próbaidő e napokban járt le, s a „kísérleti alanyok” véleményét hamarosan eljuttatják a gyártóknak. S hogy mi szükség van minderre? Íme, az előzmény: Annak idején — 1977. július 1-én — általános elégedettséget váltott ki a vállalat fizikai dolgozóinak körében a bejelentés, ezután nemcsak munkaköpenyt, hanem kismamacipőt is kapnak. Hanem az elégedettséget hamarosan a panasz hangjai váltották fel; az aszszonyok, lányok fokozatosan rájöttek, hogy ez a cipő nem az a cipő, ami megkönnyítheti kényszerű távgyaloglásukat. Szűk ugyanis a szára. Ha pedig így van, akkor hogy lehet, hogy a Tisza Cipőgyár e terméke országszerte közkedvelt, kismamák, ápolónők, bolti eladók hordják hosszú évek óta? Mint kiderült, tulajdonképpen nem is a cipőkkel volt a baj. Alighanem azt a tényt hagyták figyelmen kívül a cipőgyárban, hogy a fonó- és szövőnők lábméretei bizony jócskán elütnek az átlagostól, ebben a szakmában a legkarcsúbb láb is megvastagszik egyszer, a legkeskenyebb lábfej is kiszélesedik. Ez a cipődolog nem hagyta nyugton a Pamutfonóipari Vállalat szakszervezeti bizottságát, s hosszas levelezésbe kezdett. Mígnem tavaly év végén beállított a vállalathoz a martfűiek két képviselője, s méricskélni kezdte a fonónők lábát. • Kíváncsiak voltunk, mi a baj, tudni akartuk, hogyan változtassuk meg a kismamacipők méreteit — mondja Molnár László, a Tisza Cipőgyár főosztályvezetője. — A dolgozók panasza beigazolódott. De hogy a vékonyabb lábúak is jól járjanak, 1984- től kezdve kétféle bőségben gyártjuk majd a kismamacipőket. A pamutfonósok kérésére száz műbőr fűzős cipőt küldtünk próbahordásra. Amennyiben megrendelést kapunk, mielőbb elkészítjük számukra a cipőket. Bakos Péterné, a PFV munkásellátási osztályának vezetője most összegzi a próbahordás tapasztalatait. — A vélemények többsége jó — mondja. — Mindössze néhány kifogás akadt. Most már csak az kell, hogy a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete munkavédelmi cipőnek fogadja el a kérdéses lábbelit. Apró — de talán mégsem egészen jelentéktelen — mozzanat egy vállalati szakszervezeti bizottság munkájából. Melynek eredményeként két gyár együttes igyekezete megoldást teremt a dolgozók gondjaira. Horváth Ildikó Ismét megrendezik a Securexet A dolgozó ember a munka biztonságáért, a munka biztonsága a dolgozó emberért — ez az alapgondolata a Securex ’84 Nemzetközi Munkavédelmi Kiállítás és Vásárnak, amit 1984 áprilisában, a kőbányai vásárvárosban rendez meg a Hungexpo és a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet, immár második alkalommal. Az első ilyen jellegű szakkiállítást és vásárt 1981-ben rendezték meg, nagy sikerrel. Nyolc ország 73 kiállítója mutatta be az akkor gyártott és forgalmazott legkorszerűbb egyéni védőeszközök, védőberendezések széles áruválasztékát, amit nyolcvanezren tekintettek meg. A szakemberek szerint a kiállítás — ,a hozzá kapcsolódó programokkal — hozzájárult a munka biztonságosabbá tételéhez, elsősorban azzal, hogy a gazdasági vezetőknek, a munkavédelemmel foglalkozó szakembereknek, beosztott dolgozóknak és társadalmi aktivistáknak egyaránt hasznos ismereteket nyújtott. A kezdeményezés sikere indokolttá teszi a munkavédelmi kiállítás és vásár újbóli megrendezését. Ezért határozott úgy a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet és a Hungexpo, hogy az illetékes minisztériumok, főhatóságok támogatásával, a társadalmi szervezetekkel együttműködve három év után ismét lehetőséget nyújtanak a legkorszerűbb egyéni védőeszközök és védőberendezések bemutatására, a biztonságos termelést segítő új technikai megoldások és rendszerek, a munkavédelmi kutatások legújabb eredményeinek ismertetésére, s egyúttal fórumot biztosítanak a munkavédelmi eszközök gyártásával, forgalmazásával, fejlesztésével kapcsolatos tapasztalatok cseréjére, együttműködési megállapodások és üzletek kötésére. A gyártók, a forgalmazók és a felhasználók, a hazai és a külföldi munkavédelmi szakemberek összehozásával azt a célt szeretnék elérni, hogy minden dolgozó valóban azt a típusú, anyagú, méretű védőeszközt kapja meg, amely az adott munkakörülmények között a leghatékonyabban védi egészségét, testi épségét, s amelynek használata viszonylag a legkényelmesebb. A kiállításon való részvételre várják minden olyan hazai és külföldi vállalat, intézmény, szövetkezet, kisvállalkozás jelentkezését, amelyeknek tevékenysége valamilyen formában kapcsolódik a biztonságos termeléssel összefüggő kutatásokhoz, tervezéshez, gyártáshoz és forgalmazáshoz. A jelentkezés határideje: 1983. november 30. A szakkiállítás és vásár jellegét megtartva, más programokat is rendeznek. Sor kerül például munkavédelmi újítások, találmányok bemutatására, ötletbörzére, helyszíni bemutatókra és minősítésekre, szakmai ankétokra. F. S. Szökések az intézetből Pest megye, ahol az állandó lakosok száma meghaladja az 1 milliót, az ország legnépesebb körzetének számít. Ez már önmagában is megkülönböztetett kriminalisztikai és kriminológiai helyzetet jelent a bűnüldöző szervek számára. A főváros agglomerációjához tartozó 46 településen 44 ezren laknak, és a megyében a tudomásunkra jutott bűncselekmények 60 százalékát ezekben a helységekben követik el. Ez már önmagában is azt mutatja, hogy rendőreinknek és az igazságszolgáltatás apparátusának bőven akad tennivalója — mondja dr. Major Miklós, a Pest megyei főügyész. — Kevés megyében működik annyi büntetés-végrehajtási intézet, mint itt. — Valóban. A mi területünkön található Tökölön a fiatalkorúak fogháza és börtöne. Aszódon a fiatalkorúak nevelőintézete. De az említetteken kívül a megyénkben akad néhány olyan nevelőintézet is, ahol a még nem bűnöző, de az élet perifériáján levő, elhanyagolt, vagy veszélyeztetett családból kikerülő gyerekekről kell gondoskodnunk. — Az intézetekből gyakori — Általában 3500—4000 fiatal van a különböző otthonainkban, és ehhez képest eléggé soknak tartom, hogy a szökések száma hihetetlenül magas, évente meghaladja a 4500-at. Ez abból adódik, hogy egyesek több alkalommal is eltűnnek az intézetekből. Ez az egyszerű csavargás mellett azért is veszélyes, mert bűnöző csoportokba kerülnek, és ahhoz, hogy megélhetésüket biztosíthassák, sorra követnek el lopásokat, betöréseket. A bűncselekményeket bírósági ítélet és a fiatalkorúak fogháza, illetve börtöne követi. Jogilag megoldott a helyzet, de emberileg nem. A mi célunk, hogy a gyerekeket becsületes, törvénytisztelő állampolgárokká neveljük. De hát ehhez, sajnos, kevés a mi igyekezetünk. — A megyében hogyan alakul a bűnözés aránya? — Annak ellenére, hogy a kétmillió lakosú főváros közelében helyezkednek el településeink, nem állunk a legrosszabb helyen. Az országos bűnügyi statisztikában a középmezőnyben helyezkedünk el. Tévedés ne essék, nem lehetünk elégedettek, de ha az összes körülményeket figyelembe vesszük, mégiscsak azt mondhatom, soha ne legyen kedvezőtlenebb a helyzetünk. Persze örülnénk, ha a legjobbak közé kerülhetnénk. Mint másutt, nálunk sem javul a bűnözés aránya. Amíg 1965-ben mintegy 122 ezer volt az ismertté vált bűncselekmények száma, addig 1980-ban már túlhaladtuk a 130 ezret, tavaly pedig megközelítettük a 140 ezret. — Az idei első félévben? — Ha nem is lényegesen, de valamennyire elszaporodtak a bűncselekmények. — Melyek a leggyakoribb bűnelkövetések ? — Elég sok a vagyon elleni bűncselekmény. Elsősorban ősztől tavaszig, az üdülőterületeken, hiszen az egyébként értékes holmikkal berendezett hétvégi házakat általában csak nyáron látogatják a tulajdonosok. Ezzel tisztában vannak a bűnözők is. Ha szám szerint lényegében kevesebb is a vagyon elleni bűncselekmény, a kárérték összege jelentősen megnőtt. Ugyancsak emelkedett a rablások aránya, de hát, sajnálatosan, ez országos jelenség. Néhány évvel ezelőtt a különböző visszaélések, a hűtlen kezelés miatt elég sok gazdasági vezető ellen emelt vádat a megyei főügyészség. E tekintetben javult a helyzet? — Szerencsére igen. — És ez minek köszönhető? — Megítélésünk szerint elsősorban annak, hogy azóta végrehajtották a kisebb termelőszövetkezetek összevonását. Jól képzett és az ellenőrzést megkövetelő vezetők kerültek a mezőgazdasági nagyüzemek élére, akik nemcsak a gazdaság, de a melléküzemek tevékenységével is törődnek. Az ügyészség mindent megtesz a közrend és a közélet tisztasága érdekében, és azt tapasztalom, hogy ma már ezen a téren nem állunk egyedül. A vezetők és a becsületes lakosság támogatását is élvezzük. S. A. 7 Sorok a csőke csendről A krónikás, aki ezekben a napokban órákon át utazott az Alföldön, finom, mégis furcsa módon markáns jelekből arra következtetett, hogy immár Szatmárhoz közeledik. Alighanem a fény változása sugalmazta ezt az érzést mindenekelőtt: a kemény sivatagos izzás, amely szemet, földet gyötrőn uralkodott el a síkokon, megszelídült, színekkel töltekezett, elsősorban a zöld nyugtató hullámaival. Mindez úgy hatott a szemidegekre, mint amikor egy kazán torka után egy kút vizébe pillantunk. Szatmár varázsa változatlan; az értékeket őrző megsűrűsödött nyugalom és csend, az elmosott és újratámadt falvak szépsége ugyanaz, mint évekkel ezelőtt. S erről most legott a legfrissebb hírre ugranak a gondolatok. Ez röviden a következő: a Svájcban élő magyar származású Pestalozziné Kende Éva a magyar államnak hivatalosan felajánlotta a család tulajdonában levő mintegy 80 darab eredeti Kölcsey-kéziratot, illetve Kölcseyre vonatkozó dokumentumot. A szatmári származású Kende család rokonságban állt a Kölcseyekkel: az adományozó Kende Éva dédapja, báró Kende Zsigmond jó barátja volt Kölcsey Ferencnek. A Petőfi Irodalmi Múzeum szakértője nemrégen Svájcban megvizsgálta a felajánlott kéziratokat. Megállapította, hogy minden kétséget kizáróan eredetiek, sőt, közülük nem egy teljesen ismeretlen. Az adomány értéke felbecsülhetetlen : elsőrangú nemzetközi kulturális kincsről van szó. A család ellenérték nélkül ajánlotta fel mindezt, cserébe annyit kér a magyar államtól, hogy gondoztassa a család egykori sírboltját, a cégénydányádi kúria kertjében s a túristvándi malmon helyezzenek el emléktáblát, ez ugyanis a Kende család tulajdona volt. Azóta az átadott Kölcseykultúrkincset kiállították a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kért karbantartási munkálatok is bontakoznak, bár kissé késve és vontatottan. Gyökerek és hajtások Este a szatmárcsekei turistaházban egy férfi keresett fel, Lakatos József tanár, a helyi iskola most nyugdíjazott igazgatója, akinek életét egyetlen szenvedély töltöttetölti ki: Kölcsey Ferenc élete és műve. Beszélgetésünk egyike volt azoknak az ajándékoknak, amelyeken sosem veszítünk el, mert belénk épülnek. Olyan ember ő, akiből kétségbeejtően kevés van: a tudós tanár. Személyiségének sajátos „holdudvara” van, eddig nemzedékek nőttek fel e jótékony kisugárzásban. Igen jó érzés s szinte valószínűtlen élmény napjainkban Kölcsey Ferencről beszélgetni egy hosszú estén. Előzőleg a faluban mindenki szívesen beszélt róla, érezhető büszkeséggel. Elsősorban nem a műveiről, hanem ő magáról. Egész legendakor szövi be különös alakját: egy alagútról beszélnek, amelyen át a Tiszára volt kijárása; egy titokzatos búvóhelyről, ahová a zaklatás elől húzódott vissza; az íróasztala körüli körről, amelyet nyugtalan körbejárkálása koptatott a padlóba. A turistaház egyik kiszolgálója elmondta: tízéves fia minden Kölcsey-művet kivett a könyvtárból, valósággal falja őket. S nemcsak ő van így ... Megfogta a fantáziájukat s foglalkoztatja őket. Lakatos tanár úr is azt mondta búcsúzóul: most már csak elleszek valahogy Mozarttal, Bachhal és Kölcseyvel... Szavai ébresztették a gondolatot, nincs még itt az ideje, hogy egy ilyen kvalizitású alkatú pedagógus visszavonuljon. Valamiképp aktivizálni kéne... A túlvilági csónakok Mi lehet csendesebb egy temetőnél? Szatmárcseke, a csend faluja egy olyan temetővel ékes, amely teljes egészében páratlan. Messze földről járnak a csodájára. Az itt elköltözöttek mintha nem kívántak volna Charon túlvilágra vivő lélekvesztőjén utazni: már életükben kiválasztották a maguk tölgyfáját, amelyet aztán megfaragtak furcsa, félig sötétkendős asszonyokra, félig pogány vízi bálványokra emlékeztető módon. Éppúgy, mint a Húsvét-szigetek rejtélyes sziklaszobrait, az ismeretlen és ismeretlen szándékú alkotók. Hogy mit szimbolizálnak ezek a furcsa fejfák ... Megnyugtatóan még nem sikerült tisztázni. Különös látvány ez a sötéten ágaskodó túlvilági flotta, amely mintha oltalmazón csoportosulna a Himnusz költőjének síremléke köré. Ekkor a mézsűrű csendben ritmusba remekelt szavak úsztak be, súlytalan lebegéssel, a Csolnakon sorai: „Indultál keresni / Más, jobb határt / Lágy tavaszt, virítót / S tenyésző nyárt, / Én is, hajd keresnék / Szállván veled / Más, boldog határon / hű fedelet...’’ Könnyű kis dal, meleg, közvetlen tónusú és mégis: milyen fájdalmas erővel közvetíti Kölcseyt, a férfit, aki vágyában elfojtódott, s szinte testetlen szellemmé oldódott. Az embert, aki olykor egész esztendőn át nem lépte át a küszöbét, s aki szinte szerelmes volt az éjszakába. A virrasztó férfit, aki gyertyafényben dolgozott, fontos gondolatokat formált meg az utókor számára, s aki minden bezártsága ellenére eljutott oda: dolgozni, hatni, gyarapítani kell a hazát. A fiatal Kossuth írott képét az országgyűlésen rajzolta meg: a tokás, potrohos, torzonborz bormagyar arcok között egy sápadt, tiszta, szinte túlvilági alak jelent meg, érctelen, síri hanggal, amely még jobban kiemelte gondolatainak drámai erejét. Sok mindent elmondott, aztán mindent, amit érzett és gondolt, belekristályosított a Parainesis-be, amelyet minden magyar diáknak szigorú kötelező olvasmányává kellene tenni. Jelenleg ott tartunk, hogy ha egy egyetemi évfolyam mintegy negyven hallgatója közül nyolc elolvassa, az már kitűnő aránynak számít. Vigyázni rá — de hogyan? Meglehetősen fájó a szatmárberegi tájvédelmi körzet egyedülálló kultúrtörténeti, természeti értékeinek felfedezetlensége. Mindez a mai napig szűz és izgalmas vadászterületet biztosít a régészeknek, néprajzosoknak, nyelvészeknek, őslénykutatóknak, botanikusoknak. Itt az úgynevezett „kulturáliák” terjedése az utóbbi évtizedekben minimális volt. Hogy kéne mindezt megvédeni s előrelépni a tudományos kutatás, az ismeretterjesztés terén ? A testület vezérkara Debrecenben, a Bem tér 30. szám alatt egy régi, bizalmatlan téglafalak mögött vaskosodó cívisházban nyert elhelyezést — átmeneti jelleggel és színvonalon. Ezt már az évek alatt megszokhattuk, ahol hangsúlyozottan ideiglenes irodácskák zsúfolkodnak, ott tevékenykednek a környezetés természetvédelem szakemberei. Már ha vannak. A kiemelt és változatos értékeket sűrítő Szatmárban például egyszerűen nincs ember, aki rendszeresen, megbízhatóan figyelne arra, amire kell. Amire nagyon kell. Kellene. A probléma lecövekelt, nem mozdul tulajdon holtpontjáról. Ahhoz, hogy kimozduljon, úgy tűnik, a Lakatos Józsefeket (biztos, hogy ilyen alkatú tanár vagy más humán érdeklődésű értelmiségi rajta kívül is él Szatmárban) kellene bevonni. Hisz a védelem pillérei mindig is az ügyért lelkesedő emberek voltak. Baróti Szabolcs A karcsú Kölcsey-síremlék Szatmárcsekén A gótikus református templom harangtornya Nagyszekeresen A túristvándi vízimalom a népi ipari műemlékek egyik legjelesebbike mű Fotó