Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)

1983-09-25 / 227. szám

NÉPSZAVA 1983. SZEPTEMBER 25., VASÁRNAP Védőőrizet A számozatlan király ■ Játékkártya gyűjtése érdekes hobbi. Koreában és Kínában már a XII. században ismer­ték a kártyát. Európában 1299-ben említették először, de a XV. században már na­gyon elterjedt a kártyaszen­vedély — először ekkor til­tották be. A legrégibb játék­kártyák a XV. század köze­péből származnak táj- és ál­latábrázolással. A játékkár­tya érdekessége volt, hogy a király és királynő figurája számozatlan, míg a többi fi­gura az udvartartás rangjá­nak megfelelő értékrendű számmal van besorolva. A kártyafigurák német vagy francia változata Dél- Németországból ered. (zo —) — Ide, apuskám, nem jön telefonálni, mert még képes lesz szétverni a berendezést. Pintér Péter rajza Kémek-e az újságírók? Flemming Sorensen tanulságos esete Nemrég nagy kavarodást és izgalmat okozott a Bonnban dolgozó 300 külföldi újságíró között a Sörensen-ügy. Za­varba hozta továbbá az ügy­ben érdekelt bírósági szerve­ket is. Flemming Sörensen 53 éves dán újságíró ugyanis, 8 hó­napot töltött vizsgálati fog­ságban, amíg tisztázódott, hogy exfelesége vádjai alap­talanok. Az elvált asszony — feltehetőleg bosszúból — az­zal vádolta volt férjét, hogy a szövetségi parlamentben akkor még többségben levő Szociáldemokrata Párt egyik képviselőjének postáját rend­szeresen megszerezte és át­világította, továbbá egy el­függönyözött szobában gya­korta hallgatott rádiót, jegy­zeteket készítve. A hosszúra nyúlt vizsgálati fogság során azonban a vá­dak mindegyike összeomlott, olyannyira, hogy maga az ügyész javasolta a per meg­szüntetését. A kavarodás és a zavar azonban figyelemre méltó problémákkal járt. Az újság­írók, akiknek hivatásához hozzátartozik az információ­­szerzés, a Sörensen-ügyből azt a következtetést vonták le, hogy nem állapítható meg a határ, amely az újságírói információszerzést a kémke­déstől elválasztja. Ez pedig gyakori kellemetlenségeket okozhat a teljesen ártatlan újságírók számára. S minden valószínűség szerint ezek vannak túlnyomó többség­ben, jóllehet bizonyára akad kémkedő újságíró is. A nyu­gatnémet büntető törvény­­könyv 99. paragrafusa sze­rint „a normális újságírói kapcsolatok felvétele és ápo­lása” nem büntethető. Ezt a Bonnban dolgozó újságírók­hoz intézett levelében — ép­pen a Sörensen-üggyel kap­csolatban — az igazságügy­miniszter is megerősítette. Ám hogy mégsem ilyen egyszerű a dolog, a nyolchó­napos vizsgálati fogság bizo­nyította. Szemmel láthatólag a hatóságok és az újságírók számára is bizonytalan an­nak a zónának a határa, ahol az ártatlanság és a bűnösség ilyen esetekben találkozik. G­ray Megifjították a régi lendületet Hulahoppkarika mentaolajjal Nálunk még javában tart az aerobic-láz, de Nyugat-Euró­­pában — különösen az NSZK-ban — már újfajta testedzésnek hódolnak az em­berek, elsősorban természe­tesen ismét a gyengébb nem. Visszatért a hulahopp! Igaz, nem egészen úgy, mint az­előtt. Az új kampányt szer­vező reklámcég vezetője ki­jelentette: „Megifjítottuk a régi lendületet!” Miről is van szó? Arról,, hogy — mint min­den ilyen fajta divat- vagy sportkülönlegesség — az új hulahopp is az Egyesült Ál­lamokból indult hódító útjá­ra, akárcsak az aerobic. Igaz, ezt most nem Jean Fonda, a világhírű filmsztár találta ki, hanem a névtelenség homá­lyában rejtőzködő reklám­­menedzserek. Ami új benne: míg 30 év­vel ezelőtt, amikor az első hulahoppkarikák megjelen­tek, az volt a szokás, hogy nyak-, mell- és csípőmagas­ságban egyszerre több kari­kával gyakorlatoztak a hula­­hopphivők, addig ma csupán egyetlen karikával szabad körözni, mégpedig csakis a csípő körül. És ami még en­nél is fontosabb: ez a karika mentaolajjal illatosított! A szakértők azt mondják, hogy mindebben van egy jó adag nosztalgia mai nosztal­giahullámos világunkban. Az első hulahoppkarikákat a kaliforniai szépségkirálynők indították útjukra és az ak­kori menedzserek azt állítot­ták, hogy ezt a sportot a ha­vas szép lányok találták ki, akik ennek köszönhetik va­rázslatos alakjukat. Akár így volt, akár nem — az 50-es évek végéig egyedül az USA- ban 120 millió karikát adtak el. A hulahopp együtt szüle­tett az első farmernadrágok­kal, motoros robogókkal. Ak­koriban a nyugati nagyváro­sokban még az utcákon, a há­zak előtt is emberek egész csoportjait lehetett látni, akik vadul köröztek a karikákkal — persze nagyobb részt itt is a hölgyek vitték a prímet. A mentaolajjal „dúsított” új hulahoppkarikák atya­mesterei abban reményked­nek, hogy most is így lesz. A nürnbergi nemzetközi játék­kiállításon már ott volt a mentás karika és a hírek sze­rint óriási érdeklődést kel­tett. Sokan vásárolták meg és már használják is. Az új di­vat fő elterjesztője most a je­lenlegi hulahopp-világbajnok, a 23 éves Chico Johnson, aki ugyan a férfinemhez tarto­­zik, de annál nagyobb lendü­lettel karikázik. És persze van már olyan leánycsoport is, amely mindezt zenével kí­séri: a Peppermints, vagyis a mentások. (­ n) Akinek füle van, hallja, aki­nek szeme van, olvassa. Mi­vel nekem mindkettőből ket­tő is van, mármint két sze­mem és két fülem, kétszere­sen is hallom és olvasom Ki­­bernessziában, hogy a leg­főbb, a legfontosabb a Köz­érdekgép. Minden valamire­való kibernessziai érte kibe­­robotol. Energiát, kalóriát, biomechanizmust nem kí­mélve, töltésén fáradozik. Hiszen mondják és minden képújságban írják: minél erősebb a Közérdekgép, an­nál jobb a kiberosznak. Nem is szégyellik lépten-nyomon hirdetni: szolgálják. Lesik óhaját, kívánsága parancs és megnézheti magát, aki za­varja áramköreit, megsérti fogaskerekeit, csavarfejeit vagy akár csak anyacsavar­jait illetlenül emlegeti. Nem csikoroghat, nyikoroghat. A legpicibb elemének is súrló­dásmentesen, pihekönnyű légpárnákon lebegve, olajo­zottan kell működnie. A mi viszonyaink között, állítom, nincs és nem is le­het ilyen gondosan kezelt, szakadatlanul fejlesztett és ekkora figyelemmel ápolt rendszer, mint ez a Közér­dekgép. A könnyebb érthető­ Kibernessziai történetek Kösjórobot­ ség kedvéért használom a hasonlatot: mint jó gazda a szeretett hízóját, vagy jól te­jelő tehenét — gondozzák és beszélnek róla. Mert állandó téma állapota, fejlődése, tel­jesítőképességének növeke­dése. Állítják: minden kompu­ter bázisa, működtetője, moz­gató, tápfeszültséget adó erő­forrása. Ezért figyelik napról napra, sőt óráról órára telje­sítőképességét. S ezért szív­ügye állapota minden kiber­­nessziainak. Fényesítik, csi­nosítják. Ki ódát zeng róla, más szonettel hódol, körül­táncolja, megénekli. Népi motívumokkal ékesítik. Ha látnák, nem is néznék gép­nek. Valami — a mi szer­veinkkel — éteri, elvont, szép fogalomnak vélné az ember. Pedig nem az. Szigorú rea­litás, amit a Közjórobot ma­nipulátorai kezelnek, kap­csolnak Kibernesszia laká-á­sainak hang- és fényérzékelő pontjaihoz és elemi töltés­ei­bevezető csatlakozóihoz. An­nak idején, amikor építeni kezdték, mesélte elérzéke­­nyülve egy ősöreg, régen ki­kapcsolt kiberobot, minden diszplén ötpercenként felvil­lant: „Tiéd a Közgép, magad­nak fejleszted.” Aztán avul­tak, koptak a mechanikus elemek. Az újabb gyártású, korszerűsített biokiberoboló programjában már nem is szerepel ilyen hír. Felesleges, zavaró jel a kommunikáció­ban, az ismétlődés időpazar­lás. S az idő nagy érték Ki­­bernessziában, minden egy­ségét a Közgép veszi igénybe. Érthető, hogy minél alapo­sabb és gyorsabb megismeré­sére törekedtem. De bár­mennyire igyekeztem, csak nem leltem. Egyes kiberoszok beszéltek róla, mások hivat­koztak rá. Voltak olyanok, akik leírták. Ám szinte mindegyik más elemét erősítené, amiről egyi­kük azt jelezte, hogy gyorsít­ja a működését, mások azon­nal kikapcsolták, mert féke­­zőnek vélték. Ha úgy olvas­tam, hogy átszerelése szüksé­ges, azonnal találkoztam a cáfolattal, nem szabad most bolygatni: állították, hogy többre is képes, de ugyanak­kor tagadták is. Túlterhelt­ségtől féltették. A kiberobotolók nemigen emlegették. Adták az ener­giájukat, néha megjegyezték, hogy mintha nőne az üresjá­rata, és többet emésztett fel, mint amennyit visszatáplál. Magát a Közérdekgépet mégsem találtam sehol. Ott sem, ahol hivatkoztak rá, ott sem, ahol szóba se került. Ha nem is tisztességes, de ered­ménnyel biztató cselhez fo­lyamodtam. Nagyfeszültségű kiberosz erőterére kapcsolód­tam és követtem a mágneses áramának irányát. Mentem, mentem és a neutron-óceá­non túl, az egykristály-hegy csúcsán, a szilícium-erdő áramkörsűrűjének legmé­lyén, hatalmas fúziósbarlang szájánál rátaláltam a Közjó­robotra. Fél- és egész vezetői funkcionális moha sűrűjében vegetáltak, önkaparó tisztí­tói szakadatlanul sisteregve égették az érintkezőkre szö­vődő, fonódó mohatelepeket, hogy kontaktusai nyitottak maradjanak. Ami energiája még eközben megmaradt, az vékony dróton áramlott a mögötte tátongó fekete lyuk mélyére. Ott szuszogott, kattogott, szörcsögött valami. — A Közérdekgép? — kér­deztem teljesen leföldelve. — Ide rejtettem, de szilárd alapokat raktam alá. Úgy be­ágyaztam vasbetonnal erősí­tett cementbe, hogy teljesen megfordíthatatlanná szilár­dult. Kondicionált és konszo­lidált. Vezérlésem szerint erősítem, építem tovább. Most éppen az Egyéniérdek és Csoportérdek energiával erősítem. — No de azok töltése el­lenkező a Közérdekgép haj­tóerejével — idéztem a ki­bernessziai közgázrobot­­szakirodalomból. — Historiális tévedés, egy­szerűen transzformálni kell csupán, hiszen minden ener­gia átalakítható. Csak az a kérdés, hogyan és milyen vesztességgel? Erre a kérdésre persze, én nem tudtam a választ. Úgy éreztem, a Közjórobot mik­roprocesszora sem. Az Egyé­­niérdek-robotok csak soka­sodtak, a Csoportérdek-ve­­zérlésűek pedig sűrűsödtek körülötte, de a Közérdekro­bot maga maradt, és a Köz­érdekgépnek éppen hogy csurrantott-cseppentett. Még a megvilágítására sem tellett energiája. Nem is látta­m­ mást, mint széles alapjainak hatalmas körvonalait, így hát visszatértem a ki­­bernessziaiak közé, és tovább hallgattam, olvastam a Köz­érdekgép fontosságáról. Ar­ról, hogy a kiberobotolók még több és korszerűbb ér­dekprogramozású robotot gyártanak, hogy szeretett, tisztelt gépük erősebb, na­gyobb legyen. Hiszen az a jó minden kiberosznak Kiber­­nessziában ... Ezért, ha itthon valaki ne­tán tudna valamit ajánlani az érdekenergiák Közgéphaj­tásra alkalmas, veszteség­­mentes transzformálására, értesítse néhány bitnyi infor­mációval a Közjórobotot. Bi­zonyára meghívják kemény kibérrel fizetett külföldi munkára Kibernessziába. S ez közérdek, mert a szellemi export, mint köztudott, javít­ja a fizetési mérlegünket. Faragó István Nézzük a nap „Mihály nap után az idő: sűrűn tornyosul a felhő...” — énekelték egykor a pász­torok. Mihály nevezetes jeles napja az ősznek: ekkor haj­tották be a tavaszi György naptól kint legelő nyájakat. Ezen a napon tartották a hegyi pásztorok a pogány babonákkal, vad játékokkal teli farkasünnepet. „Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet” — így szólt a göcseji regula. Vagy­is a szabadban élők számá­ra ezen a napon, szeptem­ber 29-én kezdődik igazán az ősz. A sokác juhászok azt az időjóslatot vélték megfi­gyelni: ha Mihály éjszaká­ján összefekszik a birka, kemény lesz a tél, ha egy­mástól távol fekszik, akkor enyhe őszi, téli napokra le­het számítani. Bábolna környékén úgy vélték: ha keleti szél fúj ezen a napon, igen kemény tél elé megyünk. Ország­szerte úgy tudták, Szent Mihálykor „szakad meg a fű gyökere”, s ekkor hagy­ják abba a méhek a méze­lést. Hűvösebb vidékeken Mihály nap után megkezd­ték a téli halászatot, mert­­ „Mihály a víz fenekére te­­­­relte a halakat". Mihály héber nevének jelentése: „ki fogható Is­tenhez?” A biblia szerint ő a vezér a főangyalok kö­zött. Hazai kultuszára pél­da a Halotti Beszéd­hez il­lesztett könyörgés is, amely „bádog Mihály arkangyal” oltalmába ajánlja a meg­haltakat. A torockói hagyo­mány szerint ő fújja majd meg a világ végén a holta­kat egybehívó kürtöt is, az ő nevét viselte országszerte a hordozható ravatal, a „Szent Mihály lova”. Sőt Tápén a meghalt emberre is úgy mondták: „megrúg­­ta a Szent Mihály lova”. R. N. Gurkha katonák Angliában Nepál lakosságának többsé­gét alkotja a katonai­ eré­nyeiről nevezetes népcsoport, a gurkha. őseik brit katonai szolgálatban álltak. A gur­­khák a XVI. században In­diából vándoroltak be Nepál területére, és rövidesen ura­lomra jutottak. 1814-ben a Brit­ Kelet-Indiai Társaság fokozatosan kiterjesztette uralmát Nepálra, és 1815 után Nepál külpolitikája brit el­lenőrzés alá került. A nagyon szegény hegyi parasztok fiai gazdasági ín­ségből szegődtek el zsoldos­nak az angol gyarmati had­seregbe. A brit tisztek a gur­­khákat „a világ legszívósabb és legkitartóbb gyalogos ka­tonáinak” tartották. A gur­­khák az első és a második vi­lágháborúban európai harc­tereken is harcoltak. Jelenleg az angol hadse­regben mintegy 6000 gurkha teljesít katonai szolgálatot. Brunein kívül Hongkongban és Nagy-Britanniában, Lon­donban is, ahol egy ezredük a Buckingham-palotát őrzi. Bár az utóbbi időben szóba hozták, hogy Nepál utolsó so­rozóhelyiségét is bezárják, és ezzel a gyarmatosítás eme kövülete eltűnik. De ez ideig még nem tiltották be a soro­zást. (Zoboki) Napfénykezelés Alma-Atában A Kazahsztán fővárosának egyik gyógyintézetében nap­fénykezeléssel gyógyítják a krónikus tüdőgyulladásban, hörg- és léghurutban szenve­dő betegeket. Évente több mint ezer beteg keresi fel a klinikát. Alma-Ata kliniká­ján olyan modern fizikoterá­piás berendezések vannak, melyek borús időben is al­kalmasak kezelésre. A nap­fénykezelés májustól októbe­rig folyik, az időjárástól füg­gően. Hosszú évek tapasztalatai alapján megállapították, hogy a felnőtt betegek 70 százalé­kának, a gyermekek 80 szá­zalékának a napfénykezelés­től sokat javult az állapota. (z-1) Százéves a Matrjoska A nagy hajú és farkára fes­tett orosz bábuk századik születésnapjukat ünnepük. Az egymásba rakott fabábu, ez a szép orosz népművészeti termék kedves souvenir a Szovjetunióból. Először Szer­­gej Maljutin orosz festő más művészekkel együtt megter­vezte az orosz parasztasz­­szonyt ábrázoló bábuk öltö­zékét. Ruházatuk szarafán (az orosz nők ujjatlan, hosz­­szú nemzeti öltözéke), tarka köténnyel. A Matrjoskák ké­szítésének ötlete egy Moszkva környéki, művészetet kedve­lő nagyiparosé volt. A bábu­kat az orosz Matrjona lány­név becézésével Matrjoská­­nak nevezték el. 1900-ban a párizsi világki­állításon a gazdag színekben pompázó fabábuk aranyér­met kaptak. Ma a fabábuk gyártása főképpen Moszkvá­ban, Volga melletti városok­ban és Bielorussziában tör­ténik. L­oki Fogd, ahol éred? Október 7—9. között a Budapest Sportcsarnokban rendezik a pankrációs Világ Kupa zónadöntőjét. A 14 résztvevő átlag­súlya 110 kiló, ám a szó szerint megkapó felvételből kitűnik, hogy a bíróra is oda kell majd figyelni — alighanem fog­orvos ... 9

Next