Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-09 / 239. szám
NÉPSZAVA 1983. OKTÓBER 9., VASÁRNAP A dinosaurusok völgye Rendkívüli ősrégészeti leletre bukkantak Észak-Brazíliában kutató paleontológusok. Faraiba szövetségi államban, egy járatlan völgykatlanban, 130 millió éves dinosaurusnyomokat találtak. Több mint 50 hús- és növényevő fajta maradványaira bukkantak — közölte a kutatócsoport vezetője, az olasz Giuseppe Leonardi atya, aki már nyolc esztendeje folytat őslényfelderítési tanulmányokat a brazil tudományos tanács megbízásából, ezen a területen. Leonardi atya csoportjában tevékenykedik a többi között egy francia tudós, Philippe Taquet, valamint az olasz Giancarlo Ligabue is. Először egy iguanodon nyomait fedezték fel. Ez növényevő dinosaurus fajta, amely tíz méter hosszú és négy méter magas volt. Találtak ezenkívül estegosaurus (az állat annak idején két tonna súlyú volt, hat méter hoszszú), valamint brontosaurus (hetven tonna, súly, húsz méter hosszúság) nyomokat is. Különlegesen érdekes eredménye a kutatásoknak, hogy az őslénynyomok szinte teljesen azonosak a nyugat-afrikai Niger állambeli Tegere sivatagban találtakkal. A tudósok ebből arra következtetnek, hogy ez azt bizonyítja: az afrikai és amerikai kontinens 90 millió esztendővel ezelőtt történt szétválását megelőző időben széles körű oda-vissza vándorlás zajlott le a dinosaurusok körében az említett területeken. Úgy vélik, hogy a mai Paraiba sivatagos területeit 120 millió évvel ezelőtt áradások öntötték el, és olyan fajta lehetett ez a vidék, mint a mai Amazonasé. A kutatás tovább folyik. A rendkívüli talajviszonyok azonban eddig nem tették lehetővé, hogy épségben megmaradt teljes csontvázakat is találjanak. (In) A tanácsnok fogadóórája Ne dörzsölje a szemét kedves olvasó, jól lát: a kép egy utcai toalett kézmosókkal felszerelt előterében zajló beszélgetést örökített meg. A toalett a híres francia város, Avignon egyik szép terén, a Place d’Norlège-on található, a városháza tőszomszédságában. Az ülő, szakállas férfi pedig Roland Anderson, a városi tanács tagja, aki, jobb hely híján, itt fogadja választóit, akik ügyes-bajos dolgaikkal hozzá fordulnak. Az történt ugyanis, hogy a pártonkívüli, úgynevezett alternatív listán ez év márciusában megválasztott tanácstag számára nem volt hajlandó irodát biztosítani a városháza épületében Jean-Pierre Roux polgármester. Az épület valóban kicsi, de azért annyira nem, hogy a polgármester pártját, a chiracista RPR-t képviselő tanácsnokok ne férnének el benne. Az avignoni városházán egyébként a kommunista tanácsnokoknak sem jutott hely. Ezért ironikusan megfogalmazott kérvényben igényelt a polgármestertől egy söprűt, amelynek nyelére akaszthatják a fogadóóráik helyét és idejét feltüntető táblát. ki. Hiszik, nem hiszik, de némelyik kibernessziai csak ül, és nézi mit csinál a többi. Igazán mondom, magam láttam. Órákon át néztem, hogyan képesek nézni, mint töri magát a többi. Ha elunja, hát moccan, feláll, támaszkodik egy kicsit. Esetleg az igyekvőbbre. Néha rá is könyököl. A kiberobozok kibicnek nevezik, és már annyira megszokták maguk körül ezeket a kibernoszokat, hogy ha lépnek, magukkal cipelik őket is. Mint mondják, azért is szeretik, ha elszaporodnak, mert a kibicnek semmi sem drága. Ha pedig ő nem bánja, miért fájna másnak? Kibernessziában úgy terjed a kibicség, mint nálunk a nátha. Egy jól fejlesztett kibernessziai egyszer csak átmegy kibicbe. Időtől, helytől, szél- járástól függően. Kattog, csattog, szikrázik, villámlik minden bioporcikája. Belső izzás, túlfeszültség űzi, fűti, hajtja. Ontja a színskála minden tartományában és árnyalatában pompázó alternatívákat, a variációk és kombinációk sorozatait. — Lázas semmittevés — nyugtatott meg egy sokat tapasztalt kiberobotoló. Valóban eloszlott a sokszínű felhő, kikecmeregtem a hálótervek hálójából. S eredmény egy szál se. — Csak kibicelt nekünk — magyarázták a többiek a hirtelen csendben. Mert a kibic leállt. Jól körülnézett, minden irányba. Azután már egyre gyakrabban nézelődik, és egyre kevesebbideje marad a tevékenységre. Még a látszatára is. Elégedett vagy elégedetlen azzal, amit mások csinálnak. S ez teljesen igénybe veszi alkotó proceszszorát. Léte: jelenlét. Kibicel — s ez Kibernessziában éppen elég. Szép is, hiszen melyik kibernosz nem szereti, ha törődnek vele, együttéreznek problémamegoldási nehézségeivel. S ha nem sikerül, hát akibernosz sem kibisten — maga mellett tudhatja a kibicet. Aki ugyan jelezte, ajánlotta, javasolta, s nem is kímélte magát a kibicelésben, s neki valóban semmi se volt drága a megoldásra, de ha a figyelmen kívül hagyják, hát mit tehet. Tisztítja elektródjait és kibicel tovább. Viszont nálunk ez a fertőzéses állapot kizárólag és határozottan munkahelyi ártalom. Egyes kibernekutatók szerint helyi sugárzás okozza. Ugyanis a kiberneszociológusok réteg- és mintavételes vizsgálatai 90—99 százalékos aránnyal bebizonyították hosszú időszakok átlagában, hogy a kibernessziai otthonokban ismeretlen az ilyen kibetartási zavar. Alig találtak olyan kibernessziai lakost, aki otthonában menne át kibicbe. Illetve a tanulmányok és pontos adatok szerint a legsúlyosabb kibicség is megszűnik a lakóhelyek falai között. Ott nem nézelődik senki, hanem szorgoskodik. Ha mégis megkísérli, egy-egy, a vele szorosabb kapcsolású társa igen erőteljes hanghullámokkal, sőt biofizikai, biomechanikus beavatkozással is kikezeli. Hazai kifejezéssel: ha nem hallgat a jó szóra, az még kaphat a fejére is egyet, aki otthon tessék-lássék végzi a dolgát. Már arra is gondoltak, és kísérletek is folynak igazolására, hogy esetleg otthoni légkörről, sugárzásról gondoskodnak a munkahelyeken is. Először beállították a mikroprocesszorokba, hogy a kiberoszoknak hol van a második otthona. Aztán azzal is kísérletezgetnek, hogy mindenütt azonos levegőmolekulák és építő-kötő anyagok vegyék körül a kiberobotolókat. Ha már itt tartok, elárulom azt is, hogy nemcsak kibicek vannak. Országjárásom során találkoztam kiberdrukkokkal és negatív töltésű társaikkal, a kiberellendrukkokkal is. Ezek némileg hasonlítanak a kibicekre, de egészen más természetűek. Egy kiberdrukk nem egyszerűen más állapotú kiberosz, mint a kibic. A kibic, mondhatnám, semleges. Neki mindegy, mi történik, csak neki ne kelljen semmit se tenni — csupán nézni. A kiberdrukk viszont pozitív töltésű kibic. Nézni ő is néz, de izgul a többi sikeréért. Szeretné, ha azoknak, akik csinálnak, akarnak valamit, eredményeik is lennének. Ezért — itthonrul — „szorít” nekik. Emelni persze nem emel, egy csavart meg nem húz, biomikroprocesszorait sem erőlteti meg. Nem is teheti. Minden bioenergiája arra megy el, hogy úgy tesz, mintha együtt emelne az emelőkkel, csavarna a csavarokkal, a vezeték nélküli erőátvitellel. Egyszóval mellettük áll, velük érez. S ez elég. Sőt, sok is. Negatív töltésű társához, a kiberellendrukkhoz képest. Az is ott van mindenütt Kibernessziában, ahol nézni lehet, de elvégezni nem kell a programot. Látszólag kicii cél, pedig többet tesz annál: negatív töltései akkor rezegnek igazán jólesően, ha sűrűségük nő a környezetükben. Leesik, amit emelnek, még jobb, ha lezuhan és öszszetörik. A csavar beszorul, még jobb, ha nem is tart, nyomban kiszakad. Egyszóval, ha kudarcot érzékel, rosszul tervezettet lát. Ezért nem is mindig tétlen, ha lehet, a legnagyobb igyekezettel besegít a sikertelenségbe. Mégis inkább nézi és kívánja, óhajtja, várja a hibát. Így aztán, ahol egy kibicet lát az ember, joggal keresheti két párját is a közelben: a kiberdrukkot és a kiberellendrukkot. Ez a hármas azonban a rendszert túlterheléssel is fenyegeti. A központi biovezérlés érzi is, jelzi is: nem jó az, ha mind többen nézik, mint végzik a munkát. Egyelőre azonban a kibicek mégiscsak kattognak, csattognak, és nézik, mi történik Kibernessziában. A többiek, a kiberdrukkok és a kiberellendrukkok társaságában. Ott, messze — Kibernessziában. Faragó István Kibernessziai történetek Kibic, kiberdrukk és fordítva Az évszázad esélye Hosszú hónapokon keresztül zuhogott az eső az észak-perui sivatagos vidéken. Ez a vidék most teli van zöld bokrokkal és fákkal. A szakértők szerint ennek egyszerű a magyarázata. Az eső — amelyet ezúttal nem volt képes magába szívni a homokos sivatag — talajvíz formájában egy óriási víztárolóban gyűlt össze. Helyenként csaknem a felszínen is észlelhető ez a talajvíz. Az óriási víztároló az oka annak, hogy a Piurától Tumbesig terjedő sivatagos partvidéken a növényzet rohamos fejlődésnek indult. A szakértők véleménye az, hogy ez az „évszázad esélye”, mert a természet segítségével a sivatagot termővé lehet tenni. Szerintük ugyanis ez a természetes úton képződött víztároló legalább öt évig nem fog kiszáradni, utána pedig már az addig kiterebélyesedő bokrok és fák maguk gondoskodnak a megfelelő klímáról. Valóban ritka esély a természet segítségének kihasználására — egyrészt a zöldövezet megteremtésére, másrészt a kialakuló övezet a következő évek áradásait is gyengítheti. Perunak tehát kettős haszna lehet „az évszázad esélyéből”. —mf— Kísértet a bíróságon Kísérteties jelenet a washingtoni Capitol Hill egyik tárgyalótermében. Fekete kapucnis férfi, bő fekete köpeny — amely még az alakot is elrejti —, egy zavarókészülék, amely az előadó hangját eltorzítja, ám nem annyira, hogy érthetetlen legyen. A kísérteties jelenet témája az amerikai élet egyik megszokott, de tűrhetetlen jelensége. Arról van szó ugyanis, hogy az előadó egy bűnöző, akit az előadásért cserébe nem büntetnek meg. A téma: a hitelkártyákkal elkövetett bűncselekmények. Egy év — 1982 — leforgása alatt a hitelkártyákkal elkövetett bűncselekmények háromszor akkora kárt okoztak a bankoknak, mint a bankrablások. Pontosan: bankrablásból 47 millió dollár, hitelkártyás bűnözésből 128 millió dollár kár. A veszteség természetesen nemcsak a bankokat sújtja, hanem a hitelkártyák tulajdonosainak egy részét is. A legutóbbi statisztikák szerint az Egyesült Államokban 68,4 millió amerikainak 103 millió kártyája van, s a rajtuk keresztül lebonyolított pénzforgalom eléri a 208 milliárd dollárt. Az előadó egy bűnöző szervezet megbízottja volt. Reggel megkapta a sorra következő — rendszerint hamisított — kártyákat, a megadott lista szerint bevásárolt, ezt este ’leadta megbízóinak, megkapta — a szerinte — alacsony összegű jutalékot. De még a kapott kis (?) öszszegből is ragyogóan élt — saját bevallása szerint. —ray Kövek szimfóniája Jereván régebbi, mint Róma, az „Örök Város”. Ékírással írott felirat olvasható, egy ősi bazalttáblán, mely szerint a nagy erődítmény, Erebuni i. e. 782-ben épült. 1920-ban Örményország fővárosának még alig 20 ezer lakosa volt, a 30-as években a lakosság száma mintegy 400 ezerre növekedett, ma Jereván lakossága több mint egymillió. Ez az ország lakosságának egyharmadát teszi ki. Jerevánban az épületek jellegzetesek, elsősorban tufa- és bazaltkőből épülnek. A tufakövek színe a rózsaszíntől az ibolyakékig, a narancssárgától a fehérig terjed. A jerevániak építőművészeik alkotásait a „kövek szimfóniájának” nevezik. A város nagy építésze, Alexander Tamanjan alkotásaiból kiemelkedik a Lenin tér, az opera- és balettszínház, melyek terveiért 1936-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Jereván terein és utcáin bazaltkőből épített kutakból kristálytiszta forrásvíz csobog, számtalan vízesése és szökőkútja emeli a város szépségét. A város látványosságához tartozik a 317 méter magas tévétorony is. Ma már magas épületek is épülnek, amelyeket ezen a területen nem építettek a földrengés veszélye miatt. Most olyan építési módot alkalmaznak, mely ellenáll a földrengésnek. (Zoboki) 9 Pintér Péter rajzai Hát akkor szüret — világszerte A rúzs centenáriumára Csókos ajkak jubileuma A rúzs szóról manapság már senkinek sem a híres-hírhedt Moulin Rouge (Vörös Malom) mulató jut eszébe, hanem az ajakpirosító. Elvégre a száj az egyik legfontosabb része életünknek: rajta keresztül eszik, lélegzik — és természetesen, sőt talán elsősorban? — csókolózik az emberiség, évezredek óta. Ezek a bájos női ajkak — Cliff Richard nagy slágert is énekelt Lucky Lips címmel — lehetnek puhák, élvetegek, remegők, hűvösek, forrók, halványak, rózsásak, bíborpárosak, egyszóval ennivalók. Színezésük divatja — mint oly sok minden — Párizsból származik. Az 1883-as amszterdami világkiállításon egy francia parfümkészítő mint Eros varázsrudacskáját mutatta be, s azóta hihetetlenül népszerűvé vált. Színpadon egyenesen nélkülözhetetlenné vált a smink, a kozmetika, de kint a világban is dúl az éjjel-nappal naprakész kikészítés. Manapság a hölgyek 44,9 százaléka használja a rúzs ezernyi színskáláját, a barnától a kéken át a ciklámenig és a gyöngyházig, a narancsízűtől a whiskyarornájúig. Mennyi családi perpatvar forrása volt egy félreérthető rúzsfoltocska az inggalléron (Connie Francis is énekelte: Lipstick on your collar), vagy netán a fülcimpán. Szerencsére napjainkra már feltalálták a csókálló rúzst, bátran lehet puszilkodni. (selmi) Máig az egyik legvonzóbb rúzs reklám: a felejthetetlen Marylin Monroe Prágai sörözők A cseh sör elsőrangú — ez köztudomású. Ám az már kevésbé, hogy a prágai sörözők — ahol a leginkább fogyasztják — a maguk nemében szintén páratlanok. A macskaköves, aranytornyú óvárosihoz hasonlóan, a századelő hangulatát idézik. A hosszú, terítetlen faasztalok mentén, padokon zsúfolódnak a sör barátai. Az igazi sörözőkben, mármint pivnicékben közéjük jutni és közülük távozni meglehetősen bajos. Van, ahol az ötödik nekifutásra sem lelni egy tenyérnyi szabad helyet. A társaság közepéről pedig hazamenni, vagy akárcsak a mellékhelyiségig eljutni sokszor csak az asztalon átlépve lehetséges. És a privnicéket ennek ellenére sem kerülik el a gyengébb nem tagjai. Diáklányok és nagymamák egyaránt jóízűen nyelik a habos kortyokat. Amely mellé sajtokból, halakból álló sörkorcsolyákat szolgálnak fel. Bár sok prágai szerint a sör ágyát legjobban a nemzeti eledelként tisztelt knédli veti meg. Mindenhol csapolt sört mérnek, ám több helyen nem érik be ennyivel, hanem a helyszínen főzik is. Legrégebben a ma is működő Szent Tamás sörözőben, 1358-ban főzték itt először ágostonrendi barátok a barna nedűt. A szomjas torkoknak azóta sem kell hiábavalóan várniuk. Hagyomány, hogy a kiürült kriglik láttán a princér nyomban, kérés nélkül hozza az újabb színükig tele korsókat. A vendégnek szólnia csak akkor kell, ha nem kér többet. A csisnik gyorsan, csendben dolgozik, s ahogy leteszi a sört, az előre kikészített számlára egy újabb strigulát húz. Ez nem bizalmatlanság a részéről. Csak a tapasztalat szülte szokás. Jól tudja ugyanis, a többedik jóféle serital legurítása után némelyik sörissza már nem nagyon tudja, hányadán áll — önmagával és a fogyasztással. Pedig a sietségre senkinek sem volna oka. Nem úgy néz ki,mintha a prágai sörözők a közeljövőben elapadnának. Az idén rekordtermést hozott a komlószüret Csehszlovákiában. (varc)