Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)

1983-10-23 / 251. szám

8 Mozaik — A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata hétfőn 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket szék­házunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Kecskemét régi népéle­téből címmel kiállítás nyílt szombaton a kecskeméti Ka­tona József Múzeumban. A tárlat több ezer tárgy, esz­köz, dokumentum segítségé­vel nyújt betekintést a több mint 600 éves város egyik jelentős korszakába, a XVIII. század második és a XIX. század első felébe.­­ Falunapot rendeztek szombaton Aggteleken. A ta­nács és a társadalmi szerve­zetek egész napos gazdag programot szerveztek a la­kosság és a híres kiránduló­­helyen tartózkodó vendégek számára. Ennek keretében a délutáni órákban a település és az edelényi járás történel­mét és mindennapjait ismer­tető előadásokra került sor a művelődési házban. — Midiatúra címmel nyílt kollektív kiállítás a Csont­­váry-teremben, Topor And­rás, Bráda Tibor, Leitner Sándor, M. Novák András, Szabados János, Szentgyörgyi József és Tölg-Molnár Zol­tán festményeiből. Megte­kinthető november 3-ig.­­ Fiatalok és idősebbek, a téli sportok kedvelői népesí­tették be a hét végén a Bükk „tetején”, Bánkúton a ko­rábbi években társadalmi munkával létesített síparadi­csomot. A bánkúti síklub ál­tal szervezett társadalmi munkában szombaton több százan dolgoztak a hét le­­siklópálya rendbehozatalán.­­ „Kertkultúra, közeledés a természethez” címmel két­részes ismeretterjesztő elő­adást rendez a TIT Termé­szettudományi Stúdiója (Bu­dapest XI., Bocskai út 37.). A rendezvény célja, hogy a dísznövénytermesztés nép­szerűsítésével a természet fe­lé fordítsa a nagyközönség figyelmét. Az első előadást október 26-án 18 órakor tart­ják meg. — Pilinszky János színmű­veinek Laurenci Gáspár for­dította francia nyelvű meg­jelenése alkalmából pénte­ken este irodalmi estet ren­deztek Párizsban, amelyen Szavai Jánosnak, a Sorbonne vendégprofesszorának beve­zető szavai után Pilinszky János műveiből olvastak fel. — Barátság különjárat in­dult szombaton Szombat­helyről a Szovjetunióba. Ez­úttal 115-en utaztak el Moszkvába, ahol a főváros nevezetességeivel ismerked­nek, majd ellátogatnak Jal­tába, ahol gazdag program várja a vasiakat. Magyar­­szovjet baráti találkozókat, s műsoros estet is rendeznek.­­ Madách Az ember tra­gédiájából adtak elő két je­lenetet barcelonai színészek, a Barcelona melletti Sitges­­ben megrendezett nemzetkö­zi színházi fesztiválon pénte­ken este. A bemutató után a nemzetközi zsűri elnöke, Hu­­bay Miklós, a Magyar Írók Szövetségének elnöke beszélt Madách művéről, majd Ha­rag György romániai magyar rendező adott áttekintést a mű százéves történetéről. Méhész múzeum nyílt — A Bemutatkozunk című, pályaválasztási előkészítő rendezvénysorozat keretében a nyomdaipari bemutató — a kiadottól eltérően — vasár­nap is látható a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum­ban 10-től 18 óráig.­­ Közel húsz év óta elő­ször ismét felléphet Brazíliá­ban egy nemzetközileg is­mert kubai énekes, aki a ku­bai forradalom dalait adja elő. Pablo Milanes, aki pén­teken érekezett Rio de Ja­­neiróba, húsz napig tartóz­kodik Brazíliában, s Rio de Janeirón kívül fellép Sao Paulóban is három zenész­társa kíséretében.­­ Tizenkét külön autó­busszal több mint 500 szege­di általános és középiskolás diák szombaton Csongrád megyei körútra indult. Úti­­céljuk a hódmezővásárhelyi, a makói, a szentesi, a szeg­vári múzeumokhoz és az ópusztaszeri nemzeti történe­ti emlékparkba vezetett. A körutazás résztvevőit művé­szettörténészek, régészek, néprajzosok fogadták és tá­jékoztatták a kiállítások lát­nivalóiról.­­ Az Interszputnyik Nem­zetközi Űrtávközlési Szer­vezet tanácsának 12. üléssza­ka pénteken Taskentben be­fejezte munkáját. A résztve­vők jegyzőkönyvet írtak alá arról, hogy kibővítik az In­terszputnyik távközlési háló­zatát: a már működő 14 földi űrtávközlési állomáson kívül a közeljövőben újakat létesí­tenek Nicaraguában, Kam­bodzsában, valamint a Jeme­ni Népi Demokratikus Köz­társaságban.­­ A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesületének óbu­dai klubja 1983. október 25-én kedden délután 6 órai kezdettel várja tagjait és hozzátartozóit a Budapest III., Fő tér 1. szám (Zichy­­kastély) alatt levő klubdél­utánjára. A műsor témája: a gyógyszerek használata. — Fiatal magyar közéleti személyiségek utaztak az Egyesült Államokba az Álla­mi Ifjúsági Bizottság és a Fiatal Politikusok Amerikai Tanácsa között kialakult ke­retprogram alapján. A ma­gyar küldöttség megismerke­dik az USA állami struktúrá­jával, találkozik vezető poli­tikusokkal és közéleti szemé­lyiségekkel.­­ Az Alföldi tájak, embe­rek című országos fotópályá­zatot Törökszentmiklóson, az idén V. alkalommal hirdet­ték meg. A zsűri 300 beérke­zett felvételből válogatta ki azt a nyolcvanat, amelyből szombaton tárlat nyílt a mű­velődési központ pódiumter­mében. A kiállított képek ja­va része a természetet, a me­zőgazdaságban folyó munká­kat, a táj idős embereit örö­kítik meg.­­ Húsz százalék kedvez­ménnyel vásárolhatnak szép­séghibás konzerveket hétfő, szerda, pénteki napokon dél­után fél egytől négy óráig a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének tagjai a X. kerület, Maglódi út és Kocka utca sarkán levő konzerv­­boltban, egyesületi igazol­vány felmutatása mellett. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű olvasóinkat. A Nap kel 6 óra 13 perckor, nyugszik 16 óra 43 perckor. Megjelent a nagyhírű és mél­tán népszerű svájci szerkesz­tésű Zumstein katalógus újabb kiadása, amely a nagy bélyegáradatra való tekintet­tel, most már négy kötetben, közel 2000 oldalon ismerteti az európai államok bélyegeit és azok árát. Miután az ára­kat svájci frankban adja, egyes nyugati államok bélye­geinél, a frank értékéhez vi­szonyítva, bizonyos árcsök­kenés mutatkozik. A szocia­lista országok bélyegeinél ár­változásai alig találkozunk. A fogazás nélküli és kü­lönleges kiadások nélküliek közül 4216 magyar bélyeget ismertet. Egyes klasszikus, 1900 előtt kiadott bélyegeink­nél kisebb áremelkedés ta­pasztalható, az 1945. utáni ki­adásainknál általában csu­pán a blokkoknál mutatko­zik, fél és lefelé kisebb elté­rés. A katalógus bevezetőjében olvashatjuk, hogy a bélyegek iránti érdeklődés a nagy új­donságáradat következtében egész Európában csökkenő­ben van. Kivételt képeznek a klasszikus bélyegek, ame­lyek iránt a kereslet válto­zatlanul erős és ez megmu­tatkozik az árakban is. ★ Az 56. hazai bélyegnapot a Magyar Posta két, egyenként 4+2 forint névértékű bélyeg- Bélyeg­ gel és egy 20+10 forint név­értékű blokkal ünnepelte. A felár filatelista célokat szol­gál. A két bélyegen a régi Nemzeti Színház, illetve a Vigadó képe látható, a múlt század közepéről származó metszetek alapján. A blok­kon a budai Városházát és környékét láthatjuk Rudolf Alt metszetének felhasználá­sával. A bélyegek tervének rajzát Vagyóczky Károly ké­szítette és a Pénzjegynyom­da gyártja, a sorozatot 300 300 fogazott, a blokkot 262 300 fogazott és számozott pél­dányban. A nem fogazott ér­tékek példányszáma 5300, il­letve 5750. Hét értékből álló sorozat­ban hazánk területén kihaló­­félben levő ragadozó mada­rakat ismertet a Magyar Pos­ta. A sorozat névértéke 24 forint. A bélyegeket Szűcs Erzsébet tervezte és a Pénz­jegynyomda készíti 641 300 fogazott és 5800 fogazás nél­küli példányban. Czóbel Béla festőművész (1883—1976) emlékezetére, születésének 100. évfordulójára 2 forint névértékű bélyeget hozott forgalomba a Magyar Posta a művész egyik gyümölcs­csendéletének felhasználásá­val. Megemlítjük, hogy Czó­bel Béla úl. születésnapja al­kalmából 1974-ben is adott ki bélyeget a Magyar Posta, így fejezte ki tiszteletét a nagy festő iránt. ★ Ausztria: Az Osztrák Szak­­szervezetek Szövetségének 10. kongresszusáról bélyeg kiadásával emlékezett meg. Bulgária: A sakkmesterek Plovdivban megrendezett VIII. Európa-versenye alkal­mából bélyeget adott ki. Egyesült Államok: „Exp­ressz és Légiposta” megjelö­léssel 9,35 dollár névértékű bélyeget adott ki. Ezzel a bé­lyeggel bérmentesítik az űr­hajórepülés alkalmával ma­gával vitt és így hivatalos postai küldeménynek minő­sített leveleket. A nagy ösz­­szegű bélyegen felül még to­vábbi költséget kell fizetni. Egyesült Nemzetek: „Ke­reskedelem és fejlődés” cí­men hat bélyeget tartalmazó sorozatot hozott forgalomba szimbolikus rajzokkal. Szovjetunió: V. I. Lenin (1870—1924) születésének 113. évfordulójára emlékeztet egy blokkal. Ugyanakkor V. Tye­­reskova képmásával bélyeget adott ki, abból az alkalom­ból, hogy 20 évvel ezelőtt re­pült az első női űrhajós a vi­lágűrbe. Dr. S. L. VASÁRNAP, 1983. OCTÓBER 23. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1 8.05 Tv-téma 8.10 Óvodások filmműsora 8.35 Dzsungel a lakásban Francia kisjátékfilm 9.05 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ... az Ember XXII/16. A Németalföldi Egyesült Tartományok aranykora 9.35 Kinevezlek unokámnak Szovjet film II/2. 10.50 Bűvészettörténet Rodolfó műsora XI/2. Ism. 11.05 Hírek 11.10—12.20 Improvizáció a klasszikus zenében és a dzsesszben II. 13.40 Együd Árpádra emlékezünk 14.30 Képújság 14.35 Műsorainkat ajánljuk 15.05 Egy csendes kiadó szoba Csehszlovák tévéfilm 16.45 Sportmúzeum Magyar sikerek a tornász világ­­bajnokságokon. FF. 17.20 Elmebajnokság 18.00 Delta Tudományos híradó 18.40 Tv-torna 18.45 Mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Szerelmes sznobok Gyárfás Miklós tévéjátéka 21.30 Budapesti Művészeti Hetek Floton: Márta Vígopera Egy unatkozó Lady társalkodónőjével, kalandvágyból, cselédnek szegődik a richmondi vásáron. Két jóravaló bérlő bennük kétségbeejtően rossz cselédre, majd szerető hitvesre talál. 22.50 Hírek Televízió 2 20.00 Hírek 20.05 A világ nagy zenekarai VI/1. A Bécsi Filharmonikusok 20.55 A modern művészet kalandja Francia films., Xlil/7. Az új realitás 21.50 Telesport Tornász VB 22.30 Képújság Szlovák tv 8.30 Gyerekeknek 11.00 Nő a pult mögött (tévésorozat) 11.45 A hé­ten történt 12.15 Hangverseny 12.55 Híradó 13.10 A bűvész test­vérének testvére (tévéjáték gye­rekeknek) 14.15 Lóverseny 16.45 Frona (cseh film) 18.25—19.05 Portréfilm 19.30 Tv-híradó 20.10 Tévéjáték (3. rész) 21.20 A Prá­gai Nemzeti Színházról (doku­mentum-sorozat) 21.55 Sporthír­adó 22.10 Képek a cseh zene múltjából 22.50 Súlyemelő VB 20.26 Évszázadok mesterművei 21.13 Maria Callas operaáriákat énekel 22.15 Európa hangverseny­­termeiből 23.43 Kalmár Magda 0.10 Toronyzene nótafelvételeiből Petőfi rádió 6.00 Népszerű muzsika koránkelőknek 0 7.00 A római katolikus egyház félórája 7.30 Vasárnapi orgona­muzsika 0 8.05 Amikor én még ..­­ 8.55 Respighi: Hat kis darab négy kézre 9.05 Mit hallunk? 9.30 utószó Pilinszky János versei 9.45 Magnóról magnóra • 10.35 Az MRT Gyermekkórusa énekel • 10.56 Ki kérdezett? 12.10 Jó ebédhez szól a nóta • 12.58 Az ördög három aranyhajszála 14.00 Ha még nem tudná ... 14.35 Táskarádió 16.00 Útközben hazafelé 17.33 Budapesti művészeti hetek 18.33 Poptarisznya • 20.33 „A hollandiai mindenes . ..” 20.53 Népdalcsokor 0 21.30 Örökzöld dallamok • 22.20 Friml és Romberg operettjeiből 23.15 Esti hangulatban 0 3. műsor 8.11 Komoly zenei zsákbamacska • 10.00 Új zenei újság 0 10.45 Öt kontinens hét napja 11.03 Bach hegedű,csembaló szonátái • 12.00 A nibelung gyűrűje 0 13.05 A Twisted Sisters együttes felvételeiből 0 13.35 Szimf. könnyűzene 0 14.23 Kortárs magyar zeneszerzők műveiből • 15.30 A kiút kezdetén 15.55 Kis magyar néprajz 16.00 A Budapes Táncegyüttes zenekarának műsorából 0 16.19 Új operalemezeinkből • 19.03 Zenekari muzsika 0 20.09 Haydn: G-dúr vonósnégyes • 20.30 Francia népdalok és néptáncok • 20.50 Sztárok sztereóban 0 21.30 Rádiószínház 22.20 A Weather Report együttes lemezei • 23.07 Kodály-kórusművek • Kossuth rádió 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Ékszerváros 10.03 Eszem a gesztenyét 10.41 Népdalok 11.00 Vasárnapi koktél 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Egy korty tenger 12.50 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 13.51 Mi a titka? 14.35 Utazó kutatók 15.05 Művészlemezek 16.12 Irodalmunk a felszabadulás után Goda Gábor: Levelek Judithoz 17.05 Például: Pusztamagyaród 17.35 Sanzonok 18.12 Mese 18.40 Irodalmunk a felszabadulás után Felvételre keresünk: művezetőt, segéd­művezetőt papírgyártói, Than Károly vegyipari technikumi vagy könnyűipari műszaki főiskolai végzettséggel. (Főiskolát végzettek előnyben) Albérleti hozzájárulást fizetünk: Budapesten havi 370 Ft-ot, vidéken havi 300 Ft-ot. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, a 278-435-ös telefonszámon, vagy személyesen. Cím: PESTERZSÉBETI PAPÍRGYÁR, Budapest XX., Helsinki u. 101. Hétfői műsorajánlat KOSSUTH: 9.00 A hét zeneműve 9.31 A hét költője Nemes Nagy Ágnes 11.39 Irodalmunk a felszabadulás után 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.00 Zenei érdekességek 15.05 Kórusainknak ajánljuk 17.47 Haydn: D-dúr szimfónia 19.15 Budapesti művészeti hetek Madách Imre: Az ember tragédiája 21.51 Szvjatoszlav Richter zongorázik 22.30 Egy rádiós naplójából PETŐFI: 8.50 Slágermúzeum • 12.40 Tánczenei koktél • 17.00 Út-jövő Körkérdés 18.35 Minden hangra emlékezem 0 19.30 Tip-top parádé • 21.50 Nóták 0 22.57 Nosztalgiahullám 3. MŰSOR: 9.46 Glinka: Ivan Szuszanyin • 12.36 Leopold Mozart: Cassazlone • 13.41 Az Oaklandi Szimf. Zenekar hang­versenye • 15.30 Operaegyüttesek • 16.30 Hangverseny Chopin műveiből • 18.12 Tájak zenéje • 19.35 A M. Kamarazenekar hangversenye • 21.35 Elvis Jones kvintettje játszik • 22.30 Felicia Weathers operaáriákat énekel • 23.10 Rézfúvósok 0 Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: A diótörő (Ifj. s. II. b. l. ea., de. 11), A tru­badúr (12 b. 2. ea.. 7), Nem­zeti Színház: Az ember tragé­diája (ifj. b. II. s. l. ea., de. 11), Titkos záradék (Femn. b. F. s. 1. ea., fél 8), Várszínház: Titanic keringő (de. 11), Kato­na József Színház: Ahogy tet­szik (7), Józsefvárosi Színház: A királylány bajusza (fél 11 és fél 3), Madách Színház: A Noszty fiú esete (fél 3), Még­is, kinek az élete (fél 8), Ma­dách Kamara: Jövőre veled (fél 3), Fészekalja (7), Vígszín­ház: Ugyanaz hátulról (Dar­vas L. b. 1., fél 3), A balek (7), Pesti Színház: Az elefánt­ember (fél 3), Equus (7), Jó­zsef Attila Színház: Stuart Má­ria (Radnóti b., fél 3), Gázláng (fél 8), Operettszínház: Mese­balett (fél 11), Pipin (H. b. 1. ea., 7), Thália Színház: Egy kis térzene (de. 11), Akárki (7), Radnóti Színpad: A farkas szempillái (de. 11), Este kell a szerelem (7), Vidám Színpad: Süsü (fél 11), Bubus (fél 3), Elvámolt éjszaka (7), Telepódi­um: Nem volt ez Amerika! — Az áldozat visszatér (e. 11), Rock Színház: Sztárcsinálók (7), Játékszín: Komámasszony, hol a stukker? (du. 3), Egyete­mi Színpad: A Hatalmas szín­rabló: Gyermekműsor (de. 11), A Hobo Blues Band koncert­je (7), Szkéné Színház: Escu­­rial (8), Táncfórum — a Ma­dách Színházban: Népszínház Táncegyüttese: Bújócska (de. fél 11), Bp.-i Gyermekszínház: Mátyás király juhásza (de. fél 11 és du. 3), Reflektor Szín­pad: Kulisszatitkok (du. 5), Bábszínház — Népköztársaság útja: Foltos és Fülenagy (de. 11 és du. 4), Jókai tér: Ber­­zsián és Dideki (de. fél 10 és fél 12), Pesti Vigadó: Színes pokol (7), A Filharmóniai Tár­saság koncertje (fél 8), Főv. Nagycirkusz: Ruszlán és Lud­milla (de. 10, du. fél 4 és fél 8), HÉTFŐ: Erkel Színház: Pillangókisasz­szony (7), Nemzeti Színház: Budapest Táncegyüttes műsora (fél 6), Katona József Színház: Ahogy tetszik (7), Józsefvárosi Színház: A tettes ismeretlen (7), Madách Színház: Macskák (7), Madách Kamara: Alkonyi dal (7), Vígszínház: Őfelsége ko­médiása (7), Pesti Színház: Léda (7), Játékszín: Valaki (7), Odry Színpad: János ki­rály (7), Táncfórum — az Ope­rettszínházban: M. Áll. Opera­ház Balettegyüttesének gálamű­sora (8), József Attila Színház: Angyalföld (7), József Attila Színház, a Pesti Vigadóban: A legnagyobb magyar (7), Thália Színház: Jóból is megárt a ke­vés (7), Radnóti Színpad: Ko­ponyák hegye (7), Vidám Szín­pad: Elvámolt éjszaka (7), Rock Színház: Sztárcsinálók (7), Báb­színház — Népköztársaság útja: Szentivánéji álom (e. fél 8), Pesti Vigadó, Hangversenyte­rem: A Filharmóniai Társaság koncertje (fél 8), Főv. Nagy­cirkusz: Ruszlán és Ludmilla (fél 8), Zeneakadémia: Magyar Kamarazenekar (Négy kiszene­­kari hangverseny 2., fél 8), MEMK

Next