Népszava, 1983. december (111. évfolyam, 283–307. sz.)
1983-12-04 / 286. szám
NÉPSZAVA 1983. DECEMBER 4., VASÁRNAP Maratoni cica Kém szovjet város 430 kilométerre van Petrozavodszktól. Egy Rizsik nevű kandúr a híres Csizmás Kandúr méltó, sőt, elődénél különb utódjának bizonyult, mert csizma nélkül, mezítláb is nekivágott a nagy útnak. A dolog úgy történt, hogy gazdája Kémből üdülés végett Petrozavodszkba utazott, és magával vitte kedvenc cicáját. Csak egy napig élvezhette Rizsik társaságát. Mert ez, nyilván rosszul érezte magát új, ideiglenes otthonában, hirtelen eltűnt. Mit tehetett a gazda, belenyugodott a kedvenc elvesztésébe. Két hónap múlva azonban, legnagyobb csodálkozására, Rizsik megérkezett a kérni lakásba. Vagyis 430 kilométeres utat gyalog tett meg. Szörnyen lefogyott, és első dolga volt, hogy megkereste azt a táskát, amelyből a tejet szokta fellefetyelni. A maratoni gyaloglás után Rizsik napokig egyebet sem csinált, mint aludt, aztán szokásos egerésző, vadászó és hízelgő életét élte. Kár, hogy nem tudja elmesélni kalandjait. Pedig, bizonyára felérnének a Csizmás Kandúr történeteivel. (A moszkvai Trud alapján) K. J. Veteránok és veteránok Az Egyesült Államokban nemzeti hagyomány a háborús veteránok megbecsülése. A mindenkori washingtoni kormányzat számára — különösen közelgő választások idején —, fontos politikai kérdés a különböző veterán szervezetek látványos támogatása. Most viszont alig egy évvel az 1984-es elnökválasztás előtt, az a különös helyzet állt elő, hogy a Reagankormányzat elhatárolja magát a hadviseltek november 10-én alakult új szervezetétől. Mint kiderült, erre alapos oka van. Ez a szervezet, a VVA (Vietnam Veterans of America — Amerika Vietnami Veteránjai) ugyanis egészen más célokat tűzött fel maga elé, mint amelyekért a washingtoni kormánypolitikát általában lelkesen támogató nagy veterán szövetségek küzdenek. Robert Muller, a Vietnamban megsebesült és örök életére bénán maradt volt tengerészgyalogos hadnagy, a szervezet vezetője a szocialista Vietnam kormányával való kapcsolatok normalizálásáért szállt síkra. Mér a VVA alakuló kongresszusa előtt azzal vonta magára a kormányzat és a politikát jobboldal, ezen belül a veterán szervezetek dühét, hogy kétszer is ellátogatott Hanoiba. Sőt, koszorút helyezett el Ho Si Minh mauzóleumánál és hazatérve a sajtó képviselői előtt is elmondta, hogy nagy megértésre talált, az USA és Vietnam közötti vitás kérdések ésszerű rendezésének készségét tapasztalta vietnami kormánytényezőkkel folytatott megbeszélései során. De ennél is nagyobb „bűne” az új veterán szervezetnek, hogy kinyilvánította: aktívan ellenzi Reagan elnök libanoni politikáját, elítéli az Egyesült Államok grenadai invázióját és Washington közép-amerikai irányvonalát. A VVA vezetői az alakuló kongresszuson bejelentették, hogy a szervezet megfigyelőket óhajt küldeni Nicaraguába, a nicaraguai—hondurasi határvidékreés Salvadorba, mert közelebbről szeretnének megismerkedni a nicaraguai törvényes kormány ellen washingtoni finanszírozással támadó „szabadságharcosok”-kal és a Washington által fenntartott Salvadori kormány ellen küzdő „kommunista ügynökök”-kel. A VVA egyelőre kicsiny szervezet, 50 amerikai államban eddig megalakult 100 alapszervezetéhez csupán 17 ezren csatlakoztak a vietnami háború 3 millió hadviseltje közül. A neokonzervatív Amerikai Légió ugyanakkor 2,6 milliós, a Külföldi Háborúk Veteránjai pedig 2 miliós taglétszámmal dicsekedhet. A Reagan kormányzatotúgy látszik mégis aggasztja az új szervezet. Erre utal az a tény, hogy máris mindent elkövet a VVA diszkreditálására. kj Köztulajdon áll magában — Ne zavarj, figyelek! — üvöltött Csempele, s behunyt szemmel, halkan, lábujjhegyen lopakodott egy lámpaoszlopnak. Ott koppant és megállt. De nem a szája. — Na, látod, miattad rongáltam a vagyonom. Leverődött róla a rozsda, mi marja tovább szegényt. — De mibe ütöd az orrod? — A köztulajdonba. Vérzik is már. . Mert minden jótett elnyeri méltó büntetését. Én pedig véremet is ontom, ha kell, a közjóért. Lám, itt állt ez a közvilágítást szolgáló ostornyél vagy mifene, böhöm oszlop. Ki védi, ki óvja, pátyolgatja, ha én is magára hagynám? — Hát az erre illetékes. — No, hiszen, nem lehet minden oszlop mellé egy arra képesített őrszemélyt állítani. Kutyát még inkább, de az is elkódorogna más eb területére, így hát rám hárul minden felelősség, hogy nyitott szemmel őrködjem és gyors kézzel intézkedjem, határozottan cselekedjem. Mert az kell, azt várja éntőlem magam. Mármint az államom, aki én vagyok. — S te ott lehetsz mindenütt? — Bizonyára, mert ezer szemem és legalább annyi kezem, lábam van. Most éppen a közvilágítási objektumokat védem, hogy a kapcsolószekrényke, a lámpatest ép és sértetlen legyen. Mert azokat bántani sem kell, kinyílnak, tönkremennek maguktól is. Rossz a konstrukciója legtöbbjének, és aki tervezte, megrendelte, átvette, felszereltette, mégsem ügyelhet mindenre. Megbízta inkább a társadalmat a felügyelettel. Akár a zárgyár, ahol senki sem ér rá azzal foglalkozni, hogy a közhivatalok, közvagyonok is nehezebben hozzáférhetők legyenek. Ha már elzárhatok, akkor legalább annyira záródjék minden ajtó, íróasztal, hivatali és üzemi érték, mintha ügyfél kívánna behatolni — illetéktelenül. Nem is szólva a betekintési lehetőség kizárásának biztonságáról. Ezért továbbra se tennék többet — mint állam és hatóság és közeg — a nehezen megszerzett közvagyon megvédésére, mint eddig. — Ha nem, mi a fenéhez kezdenél? — Elrendelném a tolvaj, betörő, fosztogató, sikkasztó elnevezés megszüntetését. Ügyfél, hívatlan vendég, váratlan látogató, tarhás, kölcsönkérő, szívességet igénylő, büntetést behajtó, közüzemiszámla-benyújtó, ragyogó üzletet kínáló és más, hasonló szíveslátást indikáló megszólítást tennék kötelezővé. Meglátod, mindenki mennyire óvatos lenne azonnal, és mi mindent megtenne, hogy védekezzen ellenük. Óvná a magáét, családjáét, barátaiét, végül is mindenkiét. Mert ki törődik a besurranó tolvajjal egy hivatalban, de kiáltsa csak: ügyfél jár közöttünk! Ha a rabló, a garázda vendég, vagy békés járókelő nevet kapna, nézhetné, milyen közös ellenállásba ütközne, mekkora ruhát kapna. — Ezzel megvédenéd a köztulajdont? — Még védeni sem kell! Legyen ezentúl senkié. Hozzá se érhetne egy ujjal se az ember fia. Mert nem állna ám magában védtelenül a nemtörődömség gyűrűjében, mint köztulajdon korában. Mindenki óvná, zárná, figyelné — hátha megszerezheti magának. S ha nem megy, mert ami senkié, azon mindig rajta a figyelő szemek sokasága, hát nem tűrné egyikünk se, hogy másé legyen. Nem úgy járna, mint a közös, amihez kinek, mi köze?! Ezért legyen senkié inkább minden, akkor érdemes lesz törődni azzal, hogy ne legyen másé se. Világos? — Világos. S addig is, míg Csempele ötlete megvalósul, hadd álljon tovább, árván, magában — a köztulajdon. F. I. A történet nem fal Egy svájci pszichiáter, bizonyos Harald Naegeli esztétikai álláspontjainak népszerűsítése aligha nevezhető falrahátnyt bonsónak. Hír szerint ugyanis nemborsót dobált, hanem nehezen lemosható festéket spriccelt a házak falára. Eleinte svájci középületeketés magánházakat dekorált csaknem 1500 zavarba ejtő — főként embereket és állatokat ábrázoló — „mesterműve”. Tevékenységét később kiterjesztette az NSZK- ra is. Nyilatkozata szerint festékszóró szenvedélye nem egyéb, mint tiltakozás a csupa beton és üveg — általa destruktívnakbélyegzett — modern építészet ellen. A lélekgyógyászból lett urbánus „népművész” alkotásainak fogadtatása meglehetősen vegyes volt. Némelyek az elembentelenedett városi környezet elutasítójaként egy új mozgalom előfutárát látták benne. Kiállításokat mutattak be a „műveiről” készült fényképekből. Könyvek jelentek meg, melyek valamiféle XX. századbeli rituálé letéteményeseként az ősember barlangrajzaival vetették össze tevékenységét. A háztulajdonosok azonban — félretéve minden esztétikai mérlegelést — ridegen benyújtották a számlát. Egy zürichi bíróság kilenchavi felfüggesztettbörtönbüntetés megett 101 ezer frank faltisztítási költség megfizetésére kötelezte. A modern metropoliszok „avangardja” ezután eltűnt, hogy újabb városokban lepje meg a reggel munkába indulókat. Legutóbb az Interpool segítségével a dán—nyugatnémet határon tartóztatták le. Ám valódi festőművészek összeszedtek 40 ezer márkát, s ennyi óvadék fejében szabadon bocsátották. Nos, a jóérzésű embereket határtalanulbosszantják az elhanyagolt lakóházak lépcsőfordulóiban, liftjeiben, vasúti várótermek, üzemi mosdók falain virító „spontán népművészet” műremekei. Némely lakótelepi házfalak monoton sivárságát látva azonban felmerül a kétely: ennél már a zürichi spriccelő ékítménye is szebb lenne. . Csodálatos találmányok Illatos bádogfa — kutyáknak A feltalálók ötletessége nem ismer határokat. Ez derült ki — immár ki tudja hányadszor — a feltalálók bécsi kiállításán. A vízen járó kerékpár már szinte nem is tartozik a furcsaságok közé. Talán a megoldása újszerű. Az öt perc alatt összeszerelhető szerkezet a pedállal hajócsavarhoz hasonló szerkentyűt forgat, s ugyanakkor a hátsó kerék két oldalán, valamint az első kerék egyik oldalán egy-egy felfújható úszótest található. A feltaláló nem kis büszkeséggel mutatta videofelvételeit, amelyen ő látható,amint a közönség nagy csodálkozására a worth tavon kerékpározik. A másik találmány a kutyabarátok számára készült, pontosabban a kutyák számára. A „találmány” egy zöldre festett bádogcső, világítófóliával ellátva, és egy illatot permetező szerkezettel felszerelve. Ez utóbbi a környezet szagtalanítását szolgálja. A zöld cső egyébként általában egy-egy csatornanyílás fölé állítható. Az eb a zöld csővel félrevezetve tehát elvégzi dolgát, s a környezet is tiszta marad. Feltalálója egy nyugdíjas, aki ezzel Városaink egyik „legnagyobb” problémáját akarja megoldani. Kár, hogy a gyakorlatban még nem próbáltákki... Nem érdektelen az újonnan feltalált „nyomógombos jég- és hólánc”. Sajnos, egyelőre csak teherautók számára alkalmas mérete miatt, s mert az elektromos programkapcsoló, amivel fel van szerelve, szeszélyeskedik és nem feltétlenül a tulajdonos akarata szerint működik. Az autóipar egyelőre érdeklődik iránta , de a hírek szerint megrendelés nem várható, még ■ Minnion tahes vásárlón! KELLEMES bevásárlást kívánunk! - Ugye, milyen kellemes? Pintér Péter montázsa ,7yymyrrwyyyynryy 79 Nézzük a naprafn Pirosköntösű, csúcsos süvegű, hószakállú csokoládé vénember, aranyozott virgácsok, apró, fekete krampuszok — csak mellékszereplők ma már a december 6-án szokásos ajándékozó ünnepen. Nevezik Télapó-ünnepnek, mondják Mikulásnapnak. Nem él körülötte már egyéb hagyomány, mint hogy ajándékot kap minden kisgyerek. Mikulás apa nem jutalmaz, nem büntet, nem tudakolja, ki volt a jó és ki a rossz gyerek, nem kell reszketni a lólábú, kecskeszakállú krampusztól, s a virgács sem fenyeget. Az évszázadokon át összemosódott szokástartalmakból csak e néhány jelképes tárgy maradt és az a vígság, hogy itt a tél, közeledik a karácsony, a szünidő, megkezdődött az ajándékozások ideje. Az egykor házról házra járó, maskarás, tréfákkal gazdag játékban felsejlett a régi római saturnáliák színe. A Mikulás-figurában a kora középkor legendás püspökének, igazságtevő, jótékonykodó cselekedetei elevenedtek fel. Hogy mikor élt a nap névadója, nem tudjuk pontosan- Élete történetéről vajmi keveset ismer a történeti kutatás. De a legendák sokasága szövődött s terebélyesedett évszázadokon át homályba vesző alakja köré. Nálunk a diákok járták először a mikulásolást, játékuk vezérszála a három diák csodálatos menekülése és a három szegény lány megsegítése volt. A krampusz később került a játék szereplői közé, ő volt a középkor fenyegető s a szent ember által elűzött ördöge. Maga a mikulás szó csak valamikor a múlt század közepén került nyelvünkbe, Miklós cseh névalakja. Az ajándékozás, az ablakba kitett gyerekcipőkbe csempészett mikuláscsomag pedig osztrák szomszédainktól származik. R. N. „Suttogó Jack” az aranyrablók nyomában Az elmúlt napokban a Népszava is több ízben beszámolt az „évszázad rablásáról”, amelynek során 25 millió font értékű arany rudat raboltak el a London melletti Heathrow repülőteréről. Az ügyet most a Scotland Yard legnagyobb tekintélyű nyomozófőnöke, a „Suttogó Jack” néven híressé vált Frank Cater főfelügyelő vette kézbe. A londoni sajtónak adott nyilatkozatában Cater annak a véleményének adott kifejezést, hogy a rablóbanda valószínűleg beolvasztotta a három tonna súlyú, 6800 aranyrudat, hogy eltüntesse a megkülönböztető jelzést. A főfelügyelő azt is elmondotta, hogy egyelőre nincsenek megbízható nyomok sem arról, hogy merre távoztak a rablók, sem arról, hogy hová rejtették az aranyrudakat. Mint ismeretes, a Heathrow repülőtéren levő különleges raktár a maximális biztonsági berendezésekkel rendelkezett és a Scotland Yardon úgy vélik, hogy a banditáknak valamiféle tudomásuk lehetett a riasztóberendezések működéséről. A főfelügyelő utalt arra, hogy a személyleírásaik nagyon hiányosak, mert a hat őr, akiket a támadók hajnalban meglepetésszerűen lefegyvereztek, csak három tettesről tud megközelítő felvilágosítást adni. Mint ismeretes, a hajnali támadás során egy őrt leütöttek, a többi ötöt megkötözték, közülük kettőt benzinnel leöntöttek és azzal fenyegették őket, hogy ha nem árulják el az aranyrudakat tartalmazó páncélszekrények nyitját, akkor meggyújtják őket. Cater főfelügyelő arra is rámutatott, hogy a jelenlegi aranyrablás — amely értékét tekintve páratlan a szigetország történetében (még a nagy vonatrablásnál is csak egytizednyi értéket raboltak ), számos vonatkozásban hasonlóságokat mutat az ez év áprilisában lezajlott, úgynevezett Security Express bűncselekménnyel. Ennek során hétmillió font értékű zsákmányhoz jutottak a rablók, akik akkor is leöntötték az őröket benzinnel és így jutottak a széfek zárjaihoz. Az akkor kitűzött 150 ezer fontos jutalom ellenére a tetteseknek semmi nyoma. Az „évszázad rablása” után kétmillió font ütné a nyomravezetők markát , ha jelentkeznének. A Scotland Yard szóvivője rámutatott arra is, hogy az utóbbi években rendkívül megszaporodtak a rablások. Csupán 1983-ban 60 millió font értékű zsákmányhoz jutottak a banditák és egyedül Londonban a múlt év során 1772 fegyveres rablás történt, összehasonlításul : 1962-ben mindössze 62 ilyen bűncselekményt követtek el az angol fővárosban. Keith Milner főfelügyelő kijelentette: „Nagyon jól szervezett, kitűnően felfegyverzett banditákkal van dolgunk, akik valóságos katonai taktikát dolgoznak ki egy-egy bűncselekmény elkövetésére.” Egyébként érdemes megemlíteni, hogy a rablás óta a londoni értéktőzsdén ugrásszerűen emelkedett az arany ára, így a banditák zsákmánya ma egymillió fonttal többet ér. (n) Ismét szakálla lesz a szfinxnek? A szfinx, az ókor hét világcsodájának egyike, amely ötezer éve trónol az egyiptomi sivatagban a gizehi piramisok tövében, visszakapja a szakállát — vagy legalábbis egy részét. Legalábbis erről tárgyalnak a londoni British Museum és az egyiptomi kormányzat illetékesei. A londoni múzeum szóvivője, Geoffrey House arról számolt be, hogy megbeszéléseket folytatott Abdul Hamid Radwan egyiptomi kultuszminiszterrel a British Museumban levő szakállrész visszaszolgáltatásáról, illetve tartós „kölcsönadásáról”. Az egyiptomi kormány már hosszú ideje törekszik arra, hogy az országból évszázadok alatt külföldre került páratlan értékű régiségeket vagy legalább egy részüket visszaszerezze. Ez év februárjában az egyiptomi kultuszminiszter ebben a vonatkozásban terjesztett elő nyomatékos kérést a British Museumnál is. Akkor azonban a múzeum vezetői — hivatkozással a parlament egy elutasító határozatára — megtagadták a kérés teljesítését. Most újabb tárgyalások során ideiglenes megállapodás született. A szfinx szakállának egy 60 centiméteres darabkáját őrzik jelenleg a múzeumban. Ez egyébként a mesebeli szörny kőből faragott álldíszének csupán töredéke. A szakálltöredék átadásának időpontját még nem rögzítették. A londoni Times azonban úgy tudja, hogy erre hamarosan sor kerül, mégpedig csereakció keretében: az angol múzeum cserébe egy olyan mitikus szobor testét kapja meg, amelynek fejét már régóta Londonban őrzik. Az üggyel kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy az egykori brit birodalomhoz tartozó, de immár függetlenné vált jó néhány ország igyekszik visszaszerezni a birodalmi időkben elszállított különböző kincseit, műemlékeit, régészeti leleteit. Jogosan érvelnek azzal, hogy ezek a nemzeti örökség részei. Mindeddig azonban csupán Kenyának sikerült egy ősemberfajta fosszilis maradványait viszszakapnia. ( 1) 9