Népszava, 1984. február (112. évfolyam, 26–50. sz.)
1984-02-15 / 38. szám
í vw V f " - ' ? •• '*-'"t |«b|p' $(*■ /*-' -% ft k^ E JJlJk 4 ^V| iBr % lit Ispulp Igg||f W .JP IP *p ^||i Mw ap fi ,. E • ■**' * . „ Se ■ s ' 1 | Megújulnak Miskolc kórházai Kényelmesebb kórtermek, korszerűbb berendezések Miskolcon az idén tovább folytatódik a városi kórházak rekonstrukciója. A munkához még a IV. ötéves terv végén kezdtek hozzá, s azóta évről évre a legfontosabb tennivalók közé sorolják. Nem véletlenül, hiszen a két kórház épületei évszázadosak, illetve azok voltak. Az avult, elöregedett állapot nemcsak a fekvőbetegellátás körülményeit süllyesztette gyakran kritikán alulira, hanem a központi orvosi ellátást, a gazdasági, műszaki tevékenységet, s az igazgatási feladatokat is nagymértékben nehezítette, hátráltatta. A zsúfolt kórtermek, a kedvezőtlen műszaki adottságok lehetetlenné tették a korszerű orvos- és kórháztechnika bevezetését. Minderről — többnyire — már csak múlt időben beszélhetünk. Az V. ötéves tervben 140 millió forintot fordítottak az elavult épületek korszerűsítésére, illetve új szárnyak építésére. A mostani tervidőszakban már 360 millió forintra rúg ez az összeg. Számottevő mértékben javultak a fekvőbeteg-ellátás körülményei, tágasabb, világosabb kórtermekben ápolják a rászorulókat. E feladatot az egészségügyieknek és az építőknek úgy kellett elvégezni, hogy közben egyetlen részterület betegeinek ellátása sem szenvedhetett csorbát. Így készült el az elmúlt év végéig a Semmelweis-kórház belgyógyászati, szülészeti épületeinek felújítása. A vasgyári kórházban — ez a legjelentősebb miskolci egészségügyi beruházás — a többi között új sebészeti pavilont építenek a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei. A minden igényt kielégítő épületben nyolcvan általános sebészeti, negyven traumatológiai ágyat, az intenzív részlegen öt ágyat helyeznek el. A miskolci kórházi rekonstrukció a következő ötéves terv időszakában tovább folytatódik. A jelenlegi tervek szerint 1985 után fejezik be a Semmelweiskórházban az egyik fertőző osztály, valamint a konyha rekonstrukcióját. A vasgyári kórházban várhatóan a VII. ötéves tervben készül el a központi laboratórium. (udvardy) »' ^ :„■ •#v , v Jeges vízből mentettek Életmentőket tüntettek ki Pécsett Életmentő Emlékérmet adományozott a Minisztertanács Kovács István huszonnyolc éves bári és Kiss János negyvenöt éves mohácsi gépkocsivezetőknek, akik tavaly, december 26-án életük kockáztatásával mentették ki a jeges Dunából Kiss István harmincnyolc éves bári gépkocsivezetőt. A kitüntetést kedden, a Baranya megyei Tanács székházában Földvári János tanácselnök-helyettes nyújtotta át. Kiss István a parttól hatvan méterre a befagyott folyón horgászott, amikor a jég hirtelen beszakadt alatta, s ő a lék szélébe kapaszkodva kiáltott segítségért. Kovács István a vízbe gázolva utat tört a jégtáblák között, Kiss János pedig egy kötéllel biztosította társát, akit az éles jégdarabok felsebeztek, de úszva mégis sikerült elérni a bajbajutottat. Közösen partra segítették, majd kórházba kísérték az átfagyott embert. A bátor életmentők a biztos vízbefulladástól mentették meg a kétgyermekes családapát. SOK CÍM Közön ELVISZ A LAKÓ .Aligha Menheti természetes***, az, ha az ember ad nem tudja, önmaga hol lakk. Ne képzeljék se feledékenynek, se álmodozó szerelmesnek, a dolognak nincs köze a szelődés az érzelmi állapotához. Sokkal egyszerűbb dologról van szó. Kiutaltak számára egy lakást a VIII. kerületben, a Józsefvárosi lakótelepen. A lakásbérleti szerződésére erviként azt írták: Práter utca 52. Ez került bele a személyi igazolványábaa. De a faárkezelőség leltározója felvilágosította, az ő bérleménye tulajdonképpen a Szigony utca 17-ben van. Ezt követően már nem is csodálkozott azon, hogy a lakbér és a villanyszámlája szerint ő a Barns utca 8/8-as épületének lakója. Legfeljebb telefonszámlája hatott a meglepetés erejével, amin ez állt: Losonci tér 5. S, hogy neki mindebből mi a kára? Tulajdonképpen csupán annyi, hogy a leveleit vagy egyáltalán nem, vagy csak hosszas bolyongás után kapja kézhez. Meg még annyi, hogy szeretné végre, ha nem néznék bolondnak, amikor a sme iránt érdeklődőkre tétován rámosolyog, mert közben azon tépelődik, ugyan hol is lakik? (szabó) Ötös a tv-lottón! A Budapesten megtartott tvlottó-sorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 10, 35, 45, 62 Az értékelés közben öttalálatos szelvényt találtak. A nyertes szelvény száma: 77 466 988 Fejlesztések a Duna-kanyarban A Duna-kanyar és a környező táj legfontosabb fejlesztési feladatait vitatta meg kedden a Pest megyei Tanácson megtartott ülésén a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság Elnöksége. A testület a központi fejlesztési alapból mintegy 10 millió forinttal támogatja az idén a Duna-kanyar településeinek rendezését, a történelmi emlékek feltárását; a turizmus szempontjából is fontos korszerűsítésekor az idegenforgalmi fejlesztési alapból további 20 millió forintot fordítanak. Az elnökségi ülésen elmondták: az idén folytatódik az esztergomi Várhegy rendezése, amire a tanácsi pénzekkel együtt az elképzelések szerint 55 millió forintot költenek 1984—85-ben. A királyréti kirándulóközpontban a vízellátás, a szennyvízelvezetés és a közlekedés gondjait kell megoldaniuk az építőknek. Változóan felhős, hideg idő, hószállingózás Nyugat-Európától egészen Északkelet-Európáig anticiklon erősödött meg. Területén a hajnali órákban többfelé párás a levegő, Kelet- Európában még kisebb havazások kialakulnak. Erős az éjszakai lehűlés. A Szovjetunió európai részein —15, —20 fokig csökken a hőmérséklet és,napközben is csak —10 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Változékony időjárást okoz egy ciklon a kontinens délkeleti részén, ahol gyakran alakul ki havazás. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: A délnyugati országrész fölött jobbára borult lesz az ég, gyenge havazás, hószállingózás többfelé valószínű. Másutt hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, számottevő havazás nem várható. Az északkeleti szél általában mérsékelt, Nyugat-Dunántúlon időnként élénk lesz. A hőmérséklet kora délután —4, 1 fok között várható. MAI PROGNÓZIS Város Szerdai maximum Csütörtöki minimum Budapest0 —9 Győr0 —10 Szombathely —1 —3 Zalaegerszeg —1 —7 Siófok0 —9 Pécs0 —7 Kecskemét —1 —9 Miskolc —2 —10 Debrecen —1 —10 Szolnok —2 —10 Szeged —2 —12 Békéscsaba —3 —11 Moszkva —6 —15 Helsinki —1 —6 Stockholm —1 —6 Madrid 10 —2 Athén— 3 Kairó 179 Berlin1 —6 Varsó —1 —8 Prága —2 —8 Bécs —1 —8 Belgrád —3 —10 Bukarest —3 —10 Térképünk a ma 13 órára várható időjárási helyzetet ábrázolja Arany- és platinalemezek Vámosiéknak Ritka, meleghangú ünnepségre került sor kedden délben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójának a szobájában. A középpontban a népszerű Vámosi —Zárai házaspár állt, s előttük négy arany-, illetve platinalemez várt arra, hogy méltó helyére kerülhessen. Természetesen a közkedvelt énekesek otthonába, más hasonló értékű és rangú lemezek közé. Rákosy Péter igazgatóhelyettes abból az alkalomból nyújtotta át a Hanglemezgyár legmagasabb kitüntetését — a Viktorkát —, hogy a Vámosi—Zárai házaspár negyedik nagylemeze arany-, az első pedig már platinaszínű lett, s összesen a lemezekből már több mint 1 millió darabot adtak el a zenekedvelőknek. S két kisebb arany-, illetve platinalemez is átadásra került, méghozzá a tavalyi év csúcsslágeréért, a Csiripelő madarak, vagy közkedveltebb néven a Kacsatánc közel négyszázezres sikeréért. Az ünnepélyes átadáson jelen volt a televízió stábja is, amely Búzáné Fábri Éva és Csenterics Ágnes vezérletével készített kistfilmet a közönség első számú kedvenceiről. —vk— A Vámosi-Zárai házaspár Tamási Eszterrel és Rákosy Péterrel - Viktorka körül Batha László felvétele Alpinista a jeges csúcson Elsőként egyedül és télen Uemura Naomi, a világhírű japán hegymászó és sarkkutató vasárnap elsőként mászta meg egyedül és télen a McKinley-t, Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsát — jelentették be hétfőn az alaszkai Anchorage-ben. A 44 éves japán alpinista vasárnap ért fel a 6166 méter magas jeges csúcsra. 1970-ben ugyancsak ő volt az első, aki nyáron hódította meg egymagában a McKinley-t. Uemura — hogy csökkentse a magával cipelt terhet — eleségként mindössze fagyasztott nyers rénszarvashúst, bálnaszalonnát, fókazsírt és némi gyümölcsöt vitt magával. Melléküzemági tanulságok „Vattával“ bundázott a tetőfedő Túlzás nélkül megállapítható, hogy szinte alig múlik el egy év, hogy ne kerülne bíróság elé termelőszövetkezeteti melléküzemágnál elkövetett visszaélés. A tapasztalatok alapján fel kell tételezni, hogy egyes mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége csak addig jut el, hogy alig ismert, botcsinálta „ötletember” javaslatára hozzájárul a melléküzemág megszervezéséhez. Már csak azért is, mert az ipari részleg valami jövedelmet mégiscsak hoz a közösbe, és minden fillér tiszta haszon. A bírósági tapasztalatok szerint helyenként a melléküzemág vezetői túlzott önállóságot kapnak, és tevékenységük ellenőrzése jobb esetben felületes, de inkább elmarad. Legutóbb a Fővárosi Bíróság dr. Zalai Miklós büntetőtanácsa tárgyalt egy olyan termelőszövetkezeti melléküzemágban elkövetett viszszaélés-sorozatot, amelyet némi figyelemmel, körültekintéssel meg lehetett volna előzni. A bűnügy elsőrendű vádlottja a tetőfedő képzettségű, 47 éves Herczeg László, volt, aki a Rákosvölgye Mgtsz Park II. elnevezésű üzemágnál működő tetőfedő részleg csoportvezetőjeként dolgozott. A vádlott 1978 tavaszán, kérésére engedélyt kapott a vezetőségtől, hogy vasipari részleget szervezzen. Az alapító okirat szerint a részleghez csak olyan szakképzett tagok kerülhettek, akik termelőeszközzel és műhellyel rendelkeztek. Azonban senkit sem zavart, hogy az alapkövetelmény pont a vezetőnél hiányzott. Amint a vizsgálat során kiderült, Herczeg nem is állt a gép mellé, inkább feketén dolgoztatott embereket. Herczeg és néhány bűntársa először egy-egy műhelyben csoportosan végeztették a munkáikat, és a tagokat nem a szakképzettségüknek megfelelő kategória szerint, hanem egyenlősdi alapon fizették. Hogy a megengedettnél több pénzhez juthassanak, olyanokat is felvettek a részlegbe, akik ott soha nem dolgoztak, viszont részükre bért számfejtettek. Ezt a pénzt szűk körben, egymás között elosztották, illetve bizonyos esetekben Herczeg a teljes összeget zsebre tette. Ez a megoldás a csak a bérlistán szereplő embereknek, az úgynevezett „vattáknak” azért is kapóra jött, mert a termelőszövetkezet fizette az OSZTK-járulékot, és nem szűnt meg a folyamatos munkaviszonyuk. A jogtalan bérkifizetéssel Herczeg László és öt társa több, mint 900 ezer forint kárt okozott a Rákosvölgye Mgtsz-nek. A Fővárosi Bíróság Herczeg Lászlót jelentős kárt okozó, bűnszövetségben folytatólagosan és üzletszerűen, elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt 3 évi, az 50 éves Tóth Menyhértet pedig 3 év és 6 hónapi börtönre ítélte. A további négy vádlott büntetése próbaidőre felfüggesztett rövidebb tartamú szabadságvesztés. Az ítélet nem jogerős. S. A. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497*950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.— Ft . Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-170112 4 16 Érdemes eladnia arany- és ezüsttárgyait, ékszereit az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnak ! Készpénzért vagy bizományba átveszik a fémjelzett vagy érvényes belföldi fémjei nélküli nemesfém árukat. A belföldi, fémjei nélküli ékszerekért is magas fazonárat kaphat! Vámáru-nyilatkozatos nagyobb tételek átvételére előzetes bejelentést is elfogadnak, személyesen vagy telefonon időpontot egyeztetnek Önnel. NEMESFÉM-FELVÁSÁRLÓ SZAKÜZLETEK: Bp. V., Kígyó u. 2. Telefon: 183-156 187-979 376-075 150-297 870-864 V., Váci u. 73. IX., Ferenc krt. 26. Krisztina krt. 79. Szilágyi Erzsébet fasor 5. I.. H..