Népszava, 1984. március (112. évfolyam, 51–77. sz.)
1984-03-11 / 60. szám
NÉPSZAVA 1984. MÁRCIUS 11., VASÁRNAP Új telepesek Szibériában Gombamódra nőnek ki a földből a Bajkál—Amur vasútvonal mentén az új falvak, s közülük némelyik gyorsan várossá terebélyesedik. Ráadásul egyáltalán nem keltik az ideiglenesség látszatát: igaz, szinte valamennyi lakójuk fiatal — friss házasok, pici gyerekekkel —, de legtöbbjük hoszszú távra rendezkedik be. Szovjet szociológusok hívták fel a figyelmet arra a jelenségre, hogy a Bajkál— Amúr vasútvonal (népszerű rövid nevén a BAM) építésére a messzi tajgába önkéntesként érkezett komszomolisták közül nagyon sokan egyáltalán nem akarnak szülővárosukba visszatérni. A BAM a Komszomol védnöksége alatt készülő beruházások közül a legnagyobb szabású, felmérhetetlen jelentőségű a természeti kincsekben gazdag, ám mostoha éghajlattal sújtott kietlet vidéken a több mint 3 ezer kilométeres vasútvonal létesítése. A munkálatok most vannak a finisben: a tervek szerint év végéig teljes hosszában átadják a forgalomnak. Az ifjú építők a Szovjetunió mintegy 60 nemzetiségét képviselik — ahogy ezt szociológusok kimutatták. Még a teljesen más természeti és éghajlati adottságú városokból érkezettek is második hazájuknak tekintik Szibériát, sokan hosszú évek óta itt élnek, családot alapítottak, majd — miután az építkezésen vállalt munkájukat befejezték — letelepednek, munkát keresnek, és találnak a környéken. Sokan lesznek vasutasok, de még többen a közeli, újonnan létesített mezőgazdasági üzemekben, szövetkezetekben helyezkednek el. Ezek közül az egyik legújabbat észt fiatalok alapították: a Bajkál-tó északi partján, Kicsera faluban, Esztonija névre hallgat az új szovhoz, tárt karokkal várva a munkára jelentkezőket. Az ideiglenes lakásból letelepedővé váló egykori BAM-építőket a továbbiakban is megilletik azok a kedvezmények, amelyeket eredetileg, a mostoha körülmények vállalása fejében kaptak. Sz. J. Partizánok harangja Belorussziában, a Klezk város melletti homokbányában harangot találtak, amely több mint egy tonna tiszta ezüstből van. A harangról leolvasható az öntés éve, 1705. A város idősebb polgárai a székesegyház elveszett harangját ismerték fel benne, melynek másfél évszázadig — a második világháborúig — erős hangja 30 kilométeres körzetben is elhaldatszott. 1812-ben, a napóleoni háború idején a harangnyelvre nemezcsizmát húztak, hogy kongása tompábban szóljon, és az ezüst harang Napóleon katonáinak ne keltse fel figyelmét. A második világháborúban, a megszállás alatt, jelei a partizánokat segítették: információkat adtak vele a német büntetőosztagok felállításáról és elhelyezéséről. Mikor a fasiszták rájöttek szerepére, a partizánok egy éjszakai hóviharban leakasztották helyéről, és az erdőben elásták. A németek az akció résztvevőit kelepcébe csalták és megölték. (Zoboki) Feltűnt, majd eltűnt Feltűnt, átszáguldott az égen, fellobbant, majd valószínűleg a semmibe tűnt. Ez a végkövetkeztetése a tudományos nyilatkozatoknak, amelyek mostanában láttak napvilágot osztrák tudományos körökben. A bécsi egyetemi csillagászati intézet mindenesetre azon a véleményen van, hogy a januárban észlelt meteorit a légkörbe érve eléget, füstté vált. A bécsi Természettudományos Múzeum tudósai viszont még mindig reménykednek, hogy nagyobb darabok is előkerülhetnek. Fel is szólították a gyalogjárókat, hogy szemüket a földre szegezve, minden gyanús kőzetdarabot szolgáltassanak be. Egy hölgy máris akadt, aki „gyanús” darabot szállítottbe. A tüzetesebb vizsgálat azonban kiderítette, hogy közönséges salakdarabról van szó. Ezzel kapcsolatban egy csillagász — tapasztalataira hivatkozva — elmondotta, hogy egy-egy salakdarabban a laikusok rögtön meteoritdarabot vélnek látni. Az említett csillagászati intézet úgy véli, hogy a meteorit űzött gúnyt velük, mert olyan időpontban tűnt fel, amikor a különben egész éjjel működő kamerákat éppen bezárták. Ezeket a kamerákat ugyanis a csillagvizsgáló intézetben kifejezetten a meteoritpályák rögzítésére tartják nyitva egész éjjel. Ezeket viszont röviddel a meteorit feltűnése előtt zárták el, mert a nappal nincsenek nyitva. Ha a meteor nem „késik” el a nyitvatartási időről, akkor bizonyára megállapítható lett volt pontos pályája, s az is, hogy hol robbant szét, égett el. Mivel a meteorit a légkört elérve, megsemmisül, jóformán alig találhatók meg nyomai — kivéve az egészen nagy meteoritok darabkáit. Erre bizonyíték, hogy a legutóbbi lelet 1932- ből származik, ezt Frambachkirchemben találták meg Jön Chuck Berry A Régi idők rockzenéje című filmben a hazai mozinézők és zenerajongók is megcsodálhatták már a rock and roll műfaj kimagasló személyiségének játékát, utánozhatatlan mozgását. Ismerkedjünk meg vele közelebbről, hiszen a közeljövőben Budapestre látogat az a gitáros-énekes, akitől a mai nagyágyúk szinte mindent tanultak. Charles Edward Berry 1931. október 18-án született az amerikai Saint Louisban. Már 10 évesen gitárt fogott a néger kisfiú, s kamasz korában a legendás Muddy Waters fogadta zenekarába. Tulajdonképpen ekkor indult el szédületes — bár nehéz évektől, buktatóktól sem mentes — karrierje. A ma 52 éves művész virtuóz játéka mellett szerzőként is jelentős dalokat alkotott. Nevéhez fűződik jó néhány örökzöld világsláger, mint a Memphis Tennessee, Johnny B. Goode, Roll over Beethoven, Rock and Roll Music (lásd Beatles!) és még sorolhatnánk a 20 nagylemezt megtöltő repertoárt. A legújabb január 27-én jelent meg, Reelin’ and Rockin’ címmel. A Budapest Sportcsarnokban Tőrös Istvántól megtudtuk, hogy a március 16—17- én, pénteken és szombaton este 8 órakor kezdődő koncerteken először egy magyar muzsikusokból alakított alkalmi zenekar (Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Dolly, Kékes Zoltán és az Old Boys) köszönti 35 perces rokfegyveleggel. Utána kísérőegyüttese, az öttagú angol Matchbox játszik, majd maga Chuck Berry veszi át a hatalmat a hatalmas színpadon egy teljes órára. Vendégszereplése kivételes élménynek ígérkezik. (selmi) Pszichochonderek és hipopaták — Nincs vírusom — tüsszentett boldogan Csempele —, nem lettem afféle kishitű pszichochonder. — Talán hipochonder — javítottam, lepedőnyi zsebkendő mögé menekülve. — Így is lehet mondani műveletlenebb körökben, vagy bekötött szájjal. De jobb helyen, nyíltan szólhat az ember. Szemtől szembe — tüsszentett kettőt —, de négyszemközt különösen egyenesen beszélhetek. Bizonyságul négy hatalmas hapci, és sűrű könnyhullatás következett. — Nem vagyok semmivel sem fertőzött, jól működik minden antitestem, tiszta az értelmem, szellemi képességeimet is birtoklom, minden teher és terhelő tanú, vagy tett nélkül. Vérképem éles, határozott a süllyedésem. Mert vírusmentes sejtjeim mindent beépítenek struktúrámba, ami hasznomra válik. De kivetik a káros, idegen elemet. Egyszerűen képtelen befogadni, netán újratermelni érdekeimet sértő, a szocialista közegészségemmel és tudatommal ellentétes A, B, C, netán K, vagy M vírust. Ilyen vagyok, ilyennek születtem. Nem élősködésre, egyensúlyzavarosban halászkodónak, hanem egészségesen fejlődőnek, akit nem kell óvni a széltől sem, bármerről is fúj. Olyan magadfajta pszichochonder. Azok persze, érzik az időjárást. Egy tüsszentést hallanak, máris zsebkendőért kapkodnak, influenzásak. Hiába mondom nekik: csak felső légúti gyulladás, szövődménymentesség mindenütt. A pszichochonder munka helyett az ágynak esik. Lázas, csöpög a szeme, fáj mindene minden mozdulatra. Még a szakértőknek sem hiszi: ha nincs vírus egy szál sem, a betegség is az egészség biztos jele. Akkor jönnek a közérzetükkel. Azzal, ami aztán igazán és megalapozottan jó, azt rossznak vélik. Ha valaki, hát én panaszkodhatnék a tüsszögésemmel, végtagfájdalmaimmal, hogy rosszat érzek. Ám hipopata sem vagyok. — Könyörgöm, pszichopata. Az a lelki betegség magyar neve. — Szerinted. Mert a szavakon lovagolsz. Mint a többi hipopata, mániákusan járványüldözöttnek érzed magad. Ezért a közérzet így, a közérzet úgy. Pedig az nem az egyéné, hanem mint a neve is mondja, a közé. Egy betegnek legfeljebb a magánérzete rossz. Aki egészséges lelkű, mint én, az tudja, akkor van járvány, amikor annak szükséges és elegendő feltételei megvannak. S ha, isten ments, összejönnek, akkor az egészségügyi hatóságok őszintén közlik is. Ha nem, akkor nincs ok félelemre. Különösen rossz közérzetre. Hiszen, ha valóban a közé romlana, akkor egyesek magánérzete észre sem venné. Torkom égett. Orrom kétszeresére dagadt. Fejemben vatta, lábam ólomnehéz. Megadtam magam. — Nem vagyok pszichochonder, sem hipopata. Jó a közérzetem, mert influenzám akkor lesz, ha majd mondják. Most csak beteg vagyok — tüsszögtem, de már a mentőorvosnak. Csempele bátorítóan integetett. — Meglátogatlak. Hiszen nincs is járvány. F. I. Múltba néző fiatalok Ki hinné el,hogy a mai fiatalságról szerzett tapasztalatok igazai v annak a két közvéleménykutatásnak az adatai alapján, amelyek közül az egyiket az NSZK-ban, a másikat Ausztriában végezték el? Nagy a valószínűsége, hogy igen kevesen. Az NSZK-ban néhány éve végzett közvéleménykutatás szerint ugyanis a megkérdezettek többsége szívesebben élne egy száz év előtti parasztházban, csendben, nyugalomban. Csak körül kell nézni a diszkókban, egyéb szórakozóhelyeken, s máris az előbbi állítás ellenkezője látszik bizonyítottnak. A másik állítás, amely szerint a fiatalok sötéten látják a jövőt, kiábrándultak, csalódnak a felnőttek világában, valószínű, hiszen a világ jelenlegi helyzete valóban ilyen állásfoglalásra indíthatja őket. Az NSZK-ban mindössze hatszázaléknyi megkérdezett bízik a jövőben, ennyi az optimista fiatal. Az osztrák közvéleménykutatás adatait Leopold Rosenmayer bécsi szociológus szembeállítja a nyugatnémet adatokkal, s azokat módszertani gyengeséggel vádolja — jóllehet az ő nyilvánosságra hozott adatai sem rózsásabbak. Például az osztrák megkérdezetteknek mindössze egy százaléka bizonyos a „jövő gondnélküli társadalmában”, öt százalék már csak valószínűleg tartja, a többi pedig éppen olyan pesszimista, mint nyugatnémet társaik. Mivel ezt a pesszimizmust Rosenmayer „realizmusnak” nevezi, könnyű szembeállítani a két közvéleménykutatás adatait. Szemlélet kérdése. Osztrák fiatalok az ötvenes évek több mint 50 százalékos eredményével szemben ma csak 19 százalékban tartja a modernséget követelménynek. Egy másik osztrák szociológus szerint ez a maik felé fordulás, álomvilágban élés. Úgy tűnik, hogy a mai fiatalok nagyon fiatalok és nagyon különbözők. A két közvéleménykutatás adatai a múltbamézést és az álomvilágot fiatalos tulajdonságnak állítják, de és a fiatalokat a fiatalnál is fiatalabbnak tartják. — yc — Háromcsillagos Iridzsidef T. Balogh László felvétele Beszélő csimpánzok bana, a „beszélő csimpánz”, amely egy évtizeddel ezelőtt ámulatba ejtette a világot azzal, hogy különböző jelek útján, valamint hangokkal is kommunikációra volt képes idomítóival, most viszszatért „nyugdíjából”, hogy újabb kísérletekben vegyen részt. Dr. Duane Rumbaugh, aki nemzetközileg elismert nemzetközi szaktekintély, újságírók előtt elmondotta, hogy állami támogatást igényel a küszöbönálló újabb kísérletsorozathoz. Ezek során Lana más csimpánzokkal együtt különböző alapfokú nyelvi gyakorlatokban vesz majd részt. — Új kérdéseket vetettünk fel a csimpánznyelv fejlesztésére — jelentette ki az amerikai tudós. — Olyan csimpánzok, mint Lana, de esetleg más majmok is, képesek lehetnek arra, hogy „beszéljenek", illetve bizonyos szavakat, valamint jelzéseket használjanak. Ezeket egy komputerbe tápláljuk be, hogy az összefüggéseket jobban felderítsük. Dr. Rumbaughnak az a véleménye, hogy különösen a csimpánzfélék alkalmasak ilyenfajta kísérletek lefolytatására, mert rendkívül tanulékonyak. A kommunikációs készség növelése megváltoztatja magatartásukat is. Kevésbé agresszívek, és sokkal óvatosabbak az emberekhez fűződő kapcsolataikban. A tudós kijelentette, hogy mindez nem egyszerűen elmélet ma már, hanem tapasztalati tény. A most következő kísérletek során pedig még inkább dokumentálni szeretné eddigi elképzeléseit. Dr. Duane Rumbaugh egyébként a georgiai állami egyetem lélektani osztályának vezetője, és közreműködik az Emory egyetem kutatási központjának munkálataiban is. Ő és felesége, dr. Sue Savage-Rumbaugh 1970 óta foglalkoznak a különböző nyelvek eredetének és fejlődésének alapproblémáival. A kutatások eredményeit felhasználták a Georgia állambeli nyelvi kutató intézetben is, ahol Mary Ann Romski professzor azzal foglalkozik, hogy fejlődésükben visszamaradt embereket jelbeszéd útján való kommunikációra tanít. A csimpánzokkal való újabb kísérletsorozat fejleményei elé nagy érdeklődéssel tekintenek azokban a szakkörökben, amelyek korábban már folytattak hasonló kísérleteket. (-1) Az aranygyapjú új hajósa A görög mitológia egyik gyöngyszeme az aranygyapjú históriája, Jasonról, a vakmerő hajósról szól, aki Argó nevű hajójával a görög szigetvilágból a messzi Kaukázus fekete-tengeri partvidékére indult, hogy megszerezze a mesés aranygyapjút Kolkhisz városából. Vállalkozása végül az iránta szerelemre gyulladt királylány, Médeia varázslatának segítségével sikerrel járt. Máig is sokat vitatkoznak róla a tudósok, történészek, van-e valami valóságmagja a regének. Egy angol fiatalember, Timothy Severin most eltökélte, hogy megvalósítja a mitológiai utazást. Elkészítette a bronzkorszakbeli Argó hajó mását, amellyel ugyanazt az utat akarja megtenni, mint annak idején a legendás argonauták vezére. Az új Argó 16,6 méter hosszú csónak, amelyet még ebben a hónapban vízre akarnak bocsátani. Legénysége 20 emberből áll majd, és a mitológiai útvonalat kívánják követni a kaukázusi szovjet partvidék, a jelenlegi Grúzia 4800 kilométerre fekvő egyik kikötőjébe. Meg akarjuk kísérelni annak felderítését, mennyi történelmi alapja lehet az aranygyapjú mítoszának. Ez ugyanis a legrégibb, európai forrásból származó tengeri utazás története — jelentette ki a vállalkozó szellemű kutató. A mitológia úgy tudja, hogy a kalandos út még a trójai háború előtti időkben történt — ha ugyan megtörtént. — A jelenlegi régészeti feltárások és kutatások alapján mintegy i. e. 1260-ra tesszük azt az időpontot, amikor az argonauták útra keltek — mondotta Severin, akinek véleménye szerint az aranygyapjú legendája olyan élményeken alapszik, amelyek az első görög hajósok fekete-tengeri kalandozásait örökítik meg. A modern Argót egyébként egy angol hajóépítész, Colin Murde készítette el, számos tervezési próba után. A legénységet pedig az oxfordi egyetem világhírű nyolcasának vezérevezőse készíti fel az útra. Severin és legénysége úgy tervezik, hogy nem egyhuzamban teszik meg a csaknem 5000 kilométeres távolságot. Megállnak Görögország és Törökország több pontján is, úgy, ahogyan azt Apollonius históriája tartalmazza, az i. e. III. századból. Más ókori görög írók is szóltak az aranygyapjú hajósairól, Apollonius pedig teljes részletességgel vázolta az utat, és olyan élethűséggel írta le a mesés zsákmány megszerzésének sztoriját, hogy számos régészeti kutató mindmáig azt vallja: valami lehetett a dologban, ha nem is pontosan minden úgy történt, ahogyan azt az ókori görög irodalom nagyjai elbeszélték. (mn) Timothy Severin az új Argó modelljével. Jobb oldalán a hajó már csaknem teljesen készen, „életnagyságban" interfotó, mti/ap 9