Népszava, 1984. június (112. évfolyam, 127–152. sz.)

1984-06-17 / 141. szám

NÉPSZAVA 1984. JÚNIUS 17., VASÁRNAP A bűnös mint áldozat A bűn — azt hiszem —, ami a Btk-ba ütközik. De a koc­canás az kevés. Frontális üt­közés kell, olyan, aminek megtörténtét nemcsak az ál­dozatok léte, hanem a bíró­ság ítélete is megállapítja. Az ember nem is hinné, hogy valaki nálunk azért járt rosz­­szabbul, mert felmentették. Egyszóval nem ítélték el, és ezért sokkal több baj szakadt nem vétlen és bűntelen fejé­re, mint ha tisztességes bű­nözőként bűnösnek mondja jogerős bírói ítélet. Mivel jogász nem, de elfo­gult vagyok, úgy mondom el, ahogyan ma vagyon. Szóval, Magyarország Budapest nevű fővárosában néhány éve egy fiatal munkáshoz beállított néhány barátja. Valami cso­magot hagynának nála, mert válás és más családi ügyek miatt haza nem vihették. Mint szokás, és illő, bele­egyezett az illető. Ám más­nap a csomagból órák kerül­tek elő nagy számban, és sű­rű ígérgetéssel, hogy hamar el is tűnnek. Valóban, fogy­tak is hamar — a sürgetés­nél többet a barátság nem engedett —, de éppen az utolsó tétel piacra dobásánál lebukott a társaság. Akkor még az óracsempészés nagy ügy volt, szigorúan is vették. A hosszú nyomozás, tár­gyalás persze megrajzolja a barátság, haverság, vendég­­szeretet minden határát. S ezen belül Bélteki Sándor sze­rető tanulságait. Valóban, be­látta, az ismerőst idegenestül befogadni, egy dolog, a csem­pészett órákat azonnal ki­dobatni vagy bejelenteni, más dolog. Különösen később amikor a vendégekről kiderül, hogy csempészek. De hát ma­ga kárán tanul az életben az ember — akár bevallja, akár nem. Ezért Bélteki Sándor be­ismerte nagyvonalúságának bűnét, elfogadta az ítéletet: javító-nevelő munka, csök­kentett bérezés. Még büszke is volt — büszke, nem gügye —, hogy a legszigorúbb vizs­gálat után a bíróság kimond­ta: az egész ügyből anyagi előnye nem származott. Végül is barátságból keveredett bele és egy barátság sokat ér. Tu­lajdonképpen nem is szégyell­­te magát. Nem tett semmi rosszat, főbenjárót. Hát, koc­cant a Btk-val. Egy barátért, még csak nem is tudatosan. Mondhatnám azt is, hogy egy szombat esti kiruccanás sok­kal rosszabbul is végződhet a legjobb társaságban. Akár még késeléssel, hogy ember­halált ne is említsek. Bélteki Sándor szereti a munkáját, a munkahelyén kedvelik, mert jól dolgozik. Ha javító-nevelő munka, hát akkor mi van? Dolgozott. Talán még jobban is tisztel­ték, mert nem dobta fel ha­verját, meg nem is sef­­telt, meg a többi. Szóval, már ilyen a helyzet egy jobb műhelyben, ahol emberek dolgoznak és sok minden megesik, megeshet minden­kivel a maguk tisztessége szerint. A jog műhelye persze más természetű. Igaz, Bélteki Sán­dor nem nyerészkedett, mun­kabérével megfelelően meg­nevelték. De az elmaradt vám sem­­marad kifizetetlen. A vámilletéket nem bíróság szabja ki, be sem hajtja. A külföldiek a külföldiek. Esetleg ülnek, de nem fizet­nek, nem is azért csempész­tek, hogy akár utólag is vámolják őket. A barát fi­zetne is, de miből? Katona, aztán állandó munkahelye sincs már, meg netán azért sem keres megfogható pénzt, hogy a pénzügyőrségre dol­gozzon. Marad Bélteki Sándor, aki ugyan sem az üzletelésben, sem erkölcseiben nem gazda­godott. Vétségéért megnevel­tetett már bérügyileg is, to­vábbra is ott él, dolgozik, ahol eddig. Fizessen. Vámilletéket. Amit kiszabtak az akkori ér­téknek megfelelően olyan órákra, amik napjainkban már felébe, negyedébe sem kerülnek. Még csempészve sem. Az állam tehát Bélteki Sán­doron tudja bevasalni régi járandóságát, mert ő ugyan a főbűnben ártatlannak mondatott, viszont kéznél van, mert dolgozik, és ennek megfelelő a jövedelme. A bűnös haszonszerzők vi­szont nem dolgoznak, vám­hatóságiig tehát fizetőkép­telenek. De az állam, jelen eset­ben képviselője, a pénzügy­­őrség, amin ugyancsak vilá­gosan gondolkodó és érző ember, tudja, hogy valami nem stimmel ebben az ügy­ben. De mit tegyen? Felada­ta az illeték kiszabása és be­hajtása. S ebben legfeljebb belátó lehet, részletekkel is megelégszik. Attól, akitől már egyszer büntetésből el­vették a bérének egy részét, és maga, mint a bíróság meg­állapította, nem jutott tör­vénytelen anyagi előnyhöz. Béltelki Sándornak — állí­tólag jog szerint — az Elnöki Tanács sem adhat kegyel­met,, amnesztiát, vagy más segítséget. Hiszen nincs miért. A bírói ítéletnek már tisztességgel eleget tett. Többre, másra nem ítélték. Az illeték pedig nem bünte­tés. Ha Béltelki Sándor gyil­kos, rabló, akkor bizonyára kegyelmet kap — az összes körülmény mérlegelése alap­ján. Ha elítélték volna, most felmenthetnék, felfüggeszt­hetnék az ítéletet. Ha hónap­ról hónapra másutt dolgoz­na, családját elhagyná, csa­varogna, még az illeték fize­tése alól is kibújhatna. Ám ő tisztességes, dolgo­zik, családszerető. Tanult a nevelésből. Úgy látszik, a jó isten sem mentheti meg, hogy ezért fizessen élete vé­géig. Hacsak nincs olyan sze­rencséje, hogy legalább utó­lag, anyagi haszonszerzésért, elítélje a bíróság és az Elnö­ki Tanács kegyelmezzen meg az illeték alá eső önzetlen barátság ártatlansága miatt. (Mivel az ügy a legna­gyobb jóindulattal kezelte­tik minden illetékes részé­ről, kizárólag a jog és az élet tanulságos érdekessé­ge miatt, szórakoztatásul mondtam el.) " Faragó István Telefonzavarók Ausztriában A kereskedelemben tucat­szám kaphatók a drót nél­küli telefonkészülékek. Ag­gódik is az osztrák posta. Ezek a készülékek ugyanis nem szabványosak, s en­nek következtében zavaro­kat okoznak a normális te­lefonhálózatban. Aki tehát ilyen készüléket vásárol, a legszigorúbb rendszabályok­kal számolhat: a masinát el­kobozzák, beszélgetései szá­mos becslés útján állapít­ják meg, ehhez járul a ma­gas pénzbüntetés, súlyosabb esetekben elveszik a tele­fonvonalat is. A készülékek a vásárlók igényeinek felelnek meg. Az egyik Miki egér formájú, a másik ál­ antik, a harmadik szupermodern kivitelű, és így tovább. Aki árulja eze­ket a szabványnak nem meg­felelő telefonokat, a vállát vonogatja: „Én csak a ké­szüléket árulom, hogy mit csinálnak vele, ahhoz sem­mi közöm...” A posta abban érdekelt, hogy a telefon-összekötteté­sek zavartalanok legyenek. Ezért műszerészei igyekez­nek felkutatni a zavaró ké­szülékeket. Ez azonban elég nehé£. Ausztriában ugyanis 2,5 millió telefontulajdonos van, s ha csak e szám tört­részével is számolnak, már­is ezrekre, tízezrekre tehe­tő a zavaró készülékek tu­lajdonosainak száma. Az idei anyák napján a posta 1,8 millió prospektust küldött szét a telefonok elő­nyeit hirdetve. Az akció nem vár­t sikerrel végződött: 175 ezer új igénylő jelent­kezett — ezzel még nehe­zebbé téve a postai műsze­részek tevékenységét. —mf— Nyilvános főpróba Fejér Gábor felvételei A Kőbánya-kispesti metróvégállomásnál levő ÉVIG Villamosgép- és Készülékgyár FELVÉTELRE KERES nagy teljesítményű villamos gépek gyártásához ESZTERGÁLYOS, GÉPLAKATOS, SZERKEZETI LAKATOS ÉS ELEKTROLAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT ÉS BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. A betanított dolgozókat szakmunkásoknak kiképezzük. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen, az ÉVIG Villamosgép- és Készülékgyára személyzeti és szociális osztályán. Budapest X., Gyömrői út 128. Telefon: 270-094. Szovjet agykapocs A jereváni szimfonikus ze­nekar koncertmestere arról híres, hogy mikroszkopikus kicsinységű tárgyakat ké­szít. Mire jó az ilyen kézmű­vesség? Eduard Ter-Kazar­­ján bebizonyította, hogy különleges művészetének nagyon gyakorlati haszna van. Százszámra készített tárgyaival gyakorlatot szer­zett egy orvosi műszer el­készítéséhez. Megismerkedett a mikro­­sebészek valóban csak fi­nomkezű ötvösök munkájá­hoz hasonló tevékenységé­vel. A miniatűr kapcsot csak mikroszkóp segítségével le­het alaposan szemügyre ven­ni. A szovjet orvostudomá­nyi akadémia idegsebészeti intézete számára készített kis eszközzel az agy legki­sebb erecskéit, idegszálait is össze lehet varrni, illetve kapcsolni. K. J. Donald kacsa jubileuma A régi, Walt Disney-féle rajzfilmek Miki egér mellett legkedveltebb figurája, Do­nald kacsa most ünnepelheti fél évszázados jubileumát, ötven évvel ezelőtt, ponto­san 1934. június 9-én szüle­tett meg a rajzasztalon, haj­szálra ugyanúgy, ahogyan az­óta is ismerik: matrózsapká­ban és kabátban, de nadrág nélkül, amint tenyeres-talpas optimizmusával helytáll a legrázósabb kalandok során is. Donald öt évvel fiatalabb, mint Miki egér, a másik köz­kedvelt rajzfilmsztár. És bár öt évtized telt el születése óta, sem a mozivásznakról nem tűnt el, sem pedig az új­ságok hasábjairól. Jelenleg is több mint száz folyóiratban népszerűsítik örökzöld csíny­tevéseit, és a legapróbbaktól a legidősebb korosztályokig tíz- és tízmilliók derülnek a botladozó kacsafigurán, amely természetesen a kü­lönböző tv-képernyőkön is otthonra lelt. Sőt! Legújabb­­an igazi filmszerepet is ka­pott Dickens „Karácsonyi ének” című regényéből ké­szült filmben. A fél évszáza­dos rivaldafény sem változ­tatott Donald kacsa egyéni­ségén. A fél évszázados jubileum ünnepségei már javában folynak a Walt Disney Cor­poration három nevezetes szórakoztató központjában: a kaliforniai Anaheimben, a floridai Orlandóban és a ja­pán fővárosban, Tokióban, ahol egész nyáron át Donald­­fesztiválokat rendeznek. Ka­liforniában az ünnepségek fényét azzal is emelték, hogy egy sereg valódi kacsát öl­töztettek be Donald-unifor­­misba, miniatűr sapkákkal és kabátkákkal, a tömegesen összegyűlt nézőközönség nagy örömére. A Walt Disney-féle trükk­­filmgyár a Los Angeles mel­letti Burbankban máris beje­lentette, hogy hamarosan kö­vetkezik az­ újabb rajzfilm, mert bármily káros is Do­nald — legalábbis egy kacsá­hoz képest — nyugdíjba azért még sokáig nem vonul­hat. (—1) Félfülűek — szelektív hallással — Elég egy is — tépte le nagyobbik füllapátomat Csempele. — Egy ember, egy eszme, egy fül. Takarékosan kell élni. Azt csak a pazarló természet, vagy bőkezű teremtés tehette meg a nyersanyagbőség idején, hogy szervkészleteket halmozzon. A százszázalékos túlbiztosítás, a felhalmozás törvényszerűen a hiány és bőség ellentmondásához vezet. Ezen segítek most és mindenütt, rugalmasan, ruganyosítva alkalmazva és be­illesztve mindenkit a kozvilágszellem követelte takarékos­ságba. Persze nem önkényes adminisztratív módszerekkel, hanem erőteljes ösztönzőkkel, amelyekkel alaposan érdekbe rúgtak. De csak akkor, ha érdekem, ami természetesen­­közös, és mindenekelőtt kielégítendő, mert társadalmi és általános és előremutató, és tartalmában, jellegében szocialista, még ha feleslegesen kettős szemmel nézvén, feltéve, de meg nem en­gedve, te nyomorult, földhöz ragadt, önközpontú látásoddal, kapitalista vonásokat, netán elemeket vélnél magatartásomba belenézni. — Persze, csak és kizárólag formáidat tekintve — suttog­tam egy számból, egy­hangúan, egy nyelvvel, mert a fülté­pés fájdalma rendkívül gyors felfogásúvá, mondhatni szeb­ben: kreatívvá tett. — Ezért jobb a közvetett módszerem a direkt direktíváknál. Hányszor határoztam, irányelveztem, jeleztem, sőt elrendel­tem, meg törvénnyel köteleztelek: ne ülj a füledre. Nem arra való, hanem azért van neked, hogy az idők szava, hangja, információrobbanása csapjon beléd. De te nem, és­­nem. Csak ráültél, és persze, nem hallottál semmit. Nem tanultál, csak felejtettél. Még azt is, amit nem is tudtál. Mert az is egyik füleden be, másikon ki, amit nem is mondok, mert minek az neked, amiről úgy sem tudsz. Az nincs. Ami nincs, arról meg minek hallgatóznál? Még beszélnél is hetet havat, olyasmik­ről, amiről mit sem hallottál. Csak úgy­­mondják,­­mondanád Csempeléről, hogy anyagias, önző, harácsoló, spekuláns meg visszaélő, kéz kezet mos. Hát ilyennek látsz, hallasz?! — Szó se essék róla. Igazán korszerű vagy, és öntevékeny. Házat építettél, akkorát, hogy még sokaknak is hajlékul szol­gál, mint szálloda. Az autódat is a közösség rendelkezésére állítod, mert kevés a taxi, önzetlenül felvásárolod­­nekem a téglát, boltot nyitsz, ruházol, étellel, itallal, ellátsz. Hajnal­ban teherautóval talpalsz, hogy a smucig fölvásárlónál többet fizethess a zöldségért, a gyümölcsért, csakhogy nekem jusson friss és szép áru. Ha másként nem, hát fólia alatt görnyedsz naphosszat, kapálsz, kenyeret dagasztasz, morzsa billeg ba­juszodon, hogy cincogjon munkád­ára,­­és enyém, sőt mind­annyiunké legyen haszon. — Íme, fél füllel máris milyen jól látsz. Szemet sem szúrok neked, mert egyszínű és egyszínű brigádtársammá moderni­zálódtál. Szépen, görcsmentesen hajlik magad felé a kezed. Szentté lettél. Szent egyfülűvé. Olyan vagy, mint minden em­ber. Fenség. Aki hallja a szót, a panaszt. Fél füllel. S a mi fél fülünkbe fél igazság fér. A jobbik fél. A magunké. De azt megosztjuk mindenkivel. Kevés a jav. Itt a javszer, csak azt oszthatjuk el, ami van, de azok között, akik megdolgoznak érte, létrehozzák szépen, gyorsan, kiváló minőségben. Fél füllel jobban is hallja az ember, hogy minden kőműves, építő, segédmunkás, parkettás, házszerelő, vasmunkás veszi ám az OTP-lakást, ha nem, hát maga épít könnyedén. Legalábbis könnyebben, mint a szegény, hátrányos helyzetű, sokcsalá­dos állam. Az bizony — ha jól hallom —, fél füléig úszik az adósságban. Bezzeg a boldog fiatalok, fülig merülnek a bol­dogságban! Ingyen tanulhatnak, állások sokasága várja őket, nagy fizetéssel, az önkifejezés biztosításával, magas alsó ke­reseti küszöbbel. Mégis csúnyán fejeznék ki magukat, meg­botlanak a megélhetés, a családalapítás küszöbén. Ha halla­nám, de fele fülembe nem jut hullámmoraj.­­A szférák har­móniája telíti... — Jól szelektál, csak a szépet, kellemeset, dallamosat érzé­keli — helyeslem az egészséges, tiszta halláskultúrát, mert egy Csempele érzékeny lélek, és nekem már tompulnak az ér­zékeim. Íme, fülem is csak egy maradt a felemelkedés útján. S arra is egyre rosszabbul hallok — alulról, Csempelétől. Pe­dig ő csak szövegel, szövegel, váltja a világot, mint más az ezreseket. — Bizony a félfülűeké a világ. S talán tépni se kéne a mási­kat — elmélkedik cimpámat morzsolgatva. — Az ólmot már kipróbálták — emlékeztetem. — De rosszul, az nem fülbevaló. Az szembe vele, ott job­ban hat. Nekem elhiheted. Régi ólomöntő vagyok. — S új fültépő. — Nem értem — söpri az asztal alá bátortalan megjegyzé­sem —, szó se lehet szájtépésről, amikor ilyen gazdagok va­gyunk a mai világban, a szegénységben. — S a szegényeké a mennyek országa — sandítottam fel­felé. Hátha leszakad a csillár Csempele fejére. S nem hiába! Leszakadt. De szelektíven. Az enyémre. Hiába, zöldfülű va­gyok még hozzá képest. F. I. 9 Színház az egész falu Bibliai alakok népesítik be ezekben a napokban egy kis dél-bajorországi falu ut­cácskáit. A csöpp hegyi fa­lucska neve: Oberammer­gau. Május 21-én ismét „fel­gördült a függöny”, s meg­kezdődtek a híres-nevezetes oberammergaui passiójáté­kok. Sajátos színházzá alakul át ez a falu immár 350 esz­tendeje, úgy tízévenként. Az idei előadássorozat kivéte­les: jubileumi évről van szó, 1634-ben volt ugyanis az ősbemutató. Hogy’ is kezdődött? Ak­koriban pestisjárvány pusz­tított a faluban, s bár a polgárok minden szükséges intézkedést megtettek, né­hány hónap leforgása alatt az oberammergauiaknak már csak a fele volt életben. A megmaradotta­k foga­dalmat tettek: minden tíz esztendőben újra és újra át­élik, illő tisztelettel Isten fiának földi szenvedéseit, ha az Úr megszabadítja őket a rettenetes vésztől. S ahogy ez már lenni szokott, csoda történt. Elmúlt a dögvész, felgyógyultak az elesettek, megmenekült a falu ... A játék szövegét Benedek­­rendi szerzetesek írták az Új­ Testamentum alapján. A főszereplő, természetesen a Megváltó. E szerep alakí­tója a legnépszerűbb ember a faluban. Nem túlzás azt állítani, hogy minden obe­rammergaui gyerek arról ábrándozik, hogy egyszer majd ő játszhatja el a fő­szerepet. Évtizedekre tud­ják, visszamenőleg, mikor, kik alakították Jézust. A passiójáték majdhogynem egész napot betöltő előadás — öt—hat óra egyhuzamban — nemcsak a szereplőket, a nézőket is igénybe veszi. A falu ötezer lelket számlál, a szereplők száma csaknem kétezer, gyakorlatilag a fel­nőtt lakosság a világot je­lentő deszkákra lép ilyen­kor ... Szigorú szabály, hogy a játékban csak a berammer­­gaui születésű és illetőségű polgárok kaphatnak szere­pet. Egy 20-tagú testület dönt a szereposztásról, egy évvel a bemutató előtt. Ekkor meg­kezdődik a férfiak számára a szakállnövesztés ... A turista, ha erre jár, kü­lönleges élmény részese le­het. A játékok szeptember végéig tartanak. S általában egymillió látogatót vonza­nak. Kovács Ildikó

Next