Népszava, 1984. június (112. évfolyam, 127–152. sz.)
1984-06-03 / 129. szám
NÉPSZAVA 1984. JÚNIUS 3., VASÁRNAP Közös közlemény Losonczi Pál mongoliai látogatásáról A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának és a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének meghívására 1984. május 29. és június 2. között hivatalos, baráti látogatást tett Mongóliában Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja. Az Elnöki Tanács elnöke és kísérete ellátogatott a szonginói biokombinátba, az ulánbátori cipőgyárba, az Arkangas megyei „Fényes Út” termelőszövetkezetbe, felkeresett oktatási és kulturális intézményeket, ismerkedett a mongol nép életével, szocialista építőmunkájának eredményeivel. Losonczi Pál és Jumdzságin Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöke, a testvéri barátság és a teljes egyetértés szellemében tárgyalásokat folytatott. Tájékoztatták egymást az országaikban folyó szocialista építőmunkáról, áttekintették a magyar—mongol kapcsolatok fejlődését, és eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A magyar fél nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket a baráti mongol nép a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, valamint a 7. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításában elért. A mongol fél nagy elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket a magyar nép a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocialista társadalom építésében elért. A két elnök megelégedéssel állapította meg, hogy az országaik közötti testvéri barátság és szoros együttműködés a marxizmus-leninizmus, a szocialista internacionalizmus elvei alapján, a két párt tevékeny közreműködésével minden területen kiegyensúlyozottan fejlődik. Hangsúlyozták, hogy a két ország 1965-ben megkötött barátsági és együttműködési szerződése jól szolgálta a magyar—mongol kapcsolatok erősítését. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a most aláírt barátsági és együttműködési szerződés a két ország és népkapcsolataik további fejlődésének szilárd alapja lesz. A mongol fél kifejezte őszinte elismerését a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság kormányának és népének, a Mongol Népköztársaság szocialista építőmunkájához nyújtott segítségért és támogatásért. Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszélések során a felek aggodalommal állapították meg, hogy az imperializmus szélsőséges erőinek agresszív politikája következtében fokozódott a nemzetközi feszültség. Arra törekszenek, hogy megbontsák a történelmileg kialakult stratégiai egyensúlyt, katonai erőfölénybe kerüljenek a szocializmus, a béke és a haladás erőivel szemben. Éppen az ilyen politika miatt növekedett meg Európa, Ázsia és az egész világ nukleáris fenyegetettsége, s egyidejűleg a militarizmus és a revansizmus veszélye. A két államelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben az emberiség legfontosabb és legsürgetőbb feladata a termonukleáris katasztrófa elhárítása, és a visszatérés az enyhülés politikájához, amelynek nincs ésszerű alternatívája. Kölcsönösen megállapították: a béke és a biztonság megőrzésének egyetlen lehetséges útját csakis az érdemi tárgyalások folytatása jelentheti a fegyverzetek, különösen az atomfegyverek korlátozásáról, illetve csökkentéséről, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodások születhessenek az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. Hangsúlyozták azoknak a javaslatoknak a fontosságát, amelyeket a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete 1983. januári prágai politikai nyilatkozatában, a hét szocialista ország párt- és állami vezetői 1983. júniusi moszkvai közös nyilatkozatukban terjesztettek elő, valamint az elmúlt időszakban tett szovjet kezdeményezéseknek a jelentőségét. Rámutattak, hogy a fegyverkezési hajsza megfékezését szolgálná, ha a NATO-államok pozitívan válaszolnának a szocialista országok javaslataira, amelyek a katonai kiadások befagyasztására, illetve azok csökkentésére vonatkoznak. Különösen időszerűnek tartják a Varsói Szerződés tagállamainak az észak-atlanti szerződés tagállamaihoz intézett budapesti felhívását, kezdjenek sokoldalú konzultációt a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról, és a békés kapcsolatok fenntartásáról szóló szerződés megkötéséről. A felek megerősítették elkötelezettségüket a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, a két- és többoldalú politikai párbeszéd fenntartása mellett. A magyar és a mongol fél pozitívan értékelte a madridi tanácskozás eredményeit abban a reményben, hogy az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó stockholmi konferencia hozzájárul a nemzetközi légkör javításához, a katonai szembenállás csökkentéséhez Európában, és az egész világon. A Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság nagyra értékeli a Szovjetunió következetes erőfeszítéseit a béke megőrzésére és a nemzetközi feszültség enyhítésére. Támogatásukról biztosítják a Szovjetunió azon lépéseit, melyeket a saját és szövetségesei biztonságának erősítésére tesz. Losonczi Pál és J. Cedendal kiemelte: napjainkban különösen fontos a szocialista közösség országainak egysége, nemzetközi együttműködésük erősítése. Ennek kapcsán nagy jelentőséget tulajdonítanak a KGST- tagországok közelgő legfelsőbb szintű tanácskozásának. A mongol fél elismeréssel méltatta a Magyar Népköztársaság tevékeny külpolitikáját, a béke és a szocializmus ügye érdekében tett erőfeszítéseit. Losonczi Pál és J. Cedendal nagy figyelmet szentelt az ázsiai térség biztonságával összefüggő kérdéseknek. Aggodalommal állapították meg, hogy feszültebbé vált a kontinens helyzete, mert fokozódik az amerikai nukleáris katonai jelenlét, újjáéled a militarizmus, agresszív katonaipolitikai szövetségek létrehozására törekszenek. Mindkét részről hangsúlyozták, hogy minden erőt mozgósítani kell az ázsiai konfliktusok békés rendezése, a kontinens stabilitásának megteremtése, a térség országai közötti kölcsönös megértés és baráti együttműködés erősítése érdekében. A Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság támogatja az indokínai országok és Afganisztán erőfeszítéseit, amelyeket az imperialista és más reakciós erők ellen folytatnak szuverenitásuk biztosításáért, a békéért, a jószomszédi kapcsolatok és az együttműködés megteremtéséért. A felek szolidaritásukról biztosították a koreai nép igazságos harcát, amelyet az ország békés, demokratikus alapokon, külső beavatkozás nélküli egyesítéséért folytat. Losonczi Pál nagyra értékelte a Mongol Népköztársaság aktív külpolitikáját, erőfeszítéseit a nemzetközi békéért és biztonságért. A Magyar Népköztársaság támogatásáról biztosította azt a mongol javaslatot, hogy Ázsia és a Csendes-óceán térségének államai kössenek megállapodást egymás meg nem támadásáról, az erőszakról való kölcsönös lemondásról. Hangsúlyozta, hogy ennek a javaslatnak a megvalósulása nagymértékben hozzájárulna az egész világ békéjének megszilárdításához. Losonczi Pál és J. Cedental áttekintette a közel-keleti helyzetet, hangsúlyozva a térség problémái átfogó, igazságos ésbékés úton történő rendezésének szükségességét. Mindkét fél aggodalmát fejezte ki a közép-amerikai és a karibi térségben kialakult feszült helyzet miatt, és elítélte az imperialista beavatkozás minden formáját a térség országainak belügyeibe. Támogatásukról biztosították Afrika népeinek harcát társadalmi és gazdasági felemelkedésükért, valamint a gyarmati rendszer maradványainak felszámolásáért küzdő felszabadító mozgalmakat. Véleményük szerint a megoldatlan kérdéseket az Egyesült Nemzetek Szervezete határozataival összhangban, a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett, a társadalmi felemelkedést elősegítve kell megoldani. A felek kölcsönösen hasznosnak minősítették a tárgyalásokat, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének a Mongol Népköztársaságban tett látogatását, amely hozzájárult a két ország, a két nép testvéri barátságához és sokoldalú együttműködésének erősítéséhez. Losonczi Pál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Jumdzságin Cedenbalt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Ortega:Shultz megbeszélés Managuában Nicaraguai ellenforradalmárok támadása Ocotal ellen George Shultz amerikai külügyminiszter építőnek, nyugodtnak és őszintének minősítette Daniel Ortegával, a nicaraguai kormányzó tanács koordinátorával folytatott tárgyalásait. Shultz két órán át tárgyalt a managuai repülőtéren vendéglátójával, aki Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter társaságában volt. Az amerikai diplomácia vezetője közölte, hogy megállapodtak későbbi tanácskozásokról is. Nicaragua északi részén Ocotal város ellen intézett támadást pénteken az ellenforradalmárok legalább hatszáz főt számláló csoportja. George Schultz és Daniel Ortega TELEFOTÓ / MTI Külföldi Képszerkesztőség Mit ér a díj, ha BNV? Bezárta kapuit a tavaszi BNV. A hazai és a külföldi kiállítók — szám szerint 1839-en, 10 százalékkal többen, mint tavaly — minden bizonnyal elkészítették már a vásári gyorsmérlegüket. Nem kétséges, hogy a többség a sikerrovatba könyvelheti el részvételét a beruházási javak seregszemléjén. Mint ahogy vásári tudósításainkban az elmúlt héten mi is beszámoltunk róla, több kiállító vállalat kötött jelentős üzletet, szerzett újdonságaira megrendelést. De még azok sem értékelik, nem értékelhetik fiaskónak a vásári bemutatkozást, akiknél ezúttal nem kopogtattak konkrét megrendeléssel a vevők. S ez igazán nem a túlzott önbizalom jele, mivel az eddigi tapasztalatok szerint a BNV-knek és a hasonló nemzetközi árubemutatóknak legalább akkora üzleti utóéletük van, mint amekkora a kiállítás iránti érdeklődés. Sőt, esetenként még nagyobb is, hiszen a sok ezer egyszerű vásárlátogatónak látszó érdeklődő között ki tudhatja, mennyi a potenciális vevő? Az újdonságok, különösen, ha nem fogyasztási cikkekről, hanem ipari berendezésekről, gépekről, komplikált műszerekről van szó, az első nyilvános bemutatkozás után még hosszú ideig a szakmai érdeklődés középpontjában maradnak. Egy részükről egy csapásra kiderül, meghódították a piacot, más részük viszont hosszú kálváriát jár, míg üzleti sikert arat, s nem egy közülük a feledés homályába vész. Milyen sors vár vajon azokra, amelyek a vásáron a sztár szerepét mondhatták magukénak, vagyis a díjazott, sőt a BNV-nagydíjra érdemesített termékekre? A díj értékítéletet hordoz, megkülönböztetést jelent, valamilyen szempontok szerinti elismerést mutat. A BNV idei 11 nagydíjas terméke a hazai ipar produkciói között a csúcsteljesítményt reprezentálja. De ez önmagában még egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy ezekért kapkod majd a piac, hogy útjuk egyenes, s a biztos siker felé vezet. Jó néhány példa akad ugyanis az elmúlt vásárok történetéből, hogy a nagy reményt keltő újdonságokból sem itthon, sem külföldön nem vált a magyar ipar dicsőségét különösebben növelő árucikk. Mégis mit ér hát a nagydíj, ha BNVE 1984-ben? Egy kecses szobrocskát, amely a kiállításról bekerül a vállalatigazgató, vagy a szövetkezeti elnök irodájának vitrinjébe? És nincs tovább, ennyi lenne az egész? A nagydíjas termék és maga a díj ettől kezdve egymástól elszakadva éli önálló életét. Sokat vitatkoznak az illetékesek, kellene-e, lehetne-e a kapcsolatot tovább is megtartani, jelezni valahogy magán a terméken, hogy nem akármiről van szó, hanem egy pártatlanul minősítő, szakértőkből álló zsűri által nagyszerűnek talált cikkről. De jelent-e ez valamiféle többletet manapság? A vita már ott megakadt — bár újra és újra előveszik —, hogy kinek a dolga lenne rátenni az esetleges emblémát. S ez tulajdonképpen azt sejteti, hogy még az érintettek közül is a legtöbben úgy gondolják, minek ... Van is ebben valami ráció. Büszkének lenni a nagydíjra, az elismeréseket nyugtázni jogos öröme mindazoknak, akiknek része van megszületésében. Viszont az örömben fürödni édeskevés. A piac tartós megnyeréséhez nem elég egy-egy csúcsteljesítmény. Az idei BNV nagydíjas alkotóit megismerve, úgy tapasztaltam, ezt ők érzik a legjobban. A sikeres emberek (kötelező?) szerénységén túl is kitetszett szavaikból, munkájuk ilyen elismerését elsősorban annak igazolásaként értékelik, hogy jó úton haladnak, hogy valamilyen mércének jól megfeleltek. A döntő persze az, ha nem marad önmagáért való szellemi, fizikai produkciójuk. Az MHD nagydíjas úszódaruja, a BHG Lotrimos elektronikus rendszere, a KAZÉP textilszálvezetői, a Ganz Villamossági Művek tolatómozdonyai, és a többiek is már a mindennapokban bizonyítanak. A díj így erre már csak ráadás. Mégpedig olyan, ami feltehetően újabb biztatást ad, adhat a többségükben fiatal alkotóközösségeknek. De nemcsak nekik, akik a tavaszi BNV babérjait megérdemelten learatták, hanem az országban mindazoknak, akik hasonló színvonalú produkcióra képesek. Osváth Sarolta Példa és tanulság Az állam én (is) vagyok, mondom magamban, szabadon, a Napkirály után és többször elismételgetem a velős kijelentést, hogy kellő mértékben átérezzem a súlyát saját szavaimnak, amit ez esetben úgy kell értenem, hogy miközben helyeslő és — tagadni kár — dorgáló megállapításokat teszek államom egyes döntéseire, cselekedeteire vonatkozóan, azt mégsem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ezek az észrevételek rám is vonatkoznak. Házakat építek például többedmagammal, jókora lakótelepeket, és haragszom magunkra, mert úgy találom, hogy ezek az általam (általunk) épített skatulya-paloták nem felelnek meg egészen az igényeimnek (igényeinknek). De vagyok olyan ravasz és körmönfont, hogy szerencsésen elhatároljam magam a hátrányos következtetésektől, mondván: Nekem kérem nincs beleszólásom ezekbe a nagy léptékű dolgot hiba, mert azok ott fent döntetnek el, s engem, kérem, előre senki sem kérdezett meg. Ilyen vagyok én, dünnyögöm magamban a tükör előtt, miközben a borostát kaparom le az államról, ilyen karakán legény bizonyos dolgokban és ugyanakkor ilyen beletörődően elégedetlen más vonatkozások esetén. Romlott például a gyártástechnológia műszaki színvonala, hallom a más vonatkozásokat a rádióban és arra gondolok, hogy valahol valakik már megint nem úgy dolgoztak, ahogy dolgozniuk kellett volna, s aztán megint arra gondolok, hogy ha a kezdő állításom igaz, akkor ez a műszakiszínvonal-ügy valamiképpen engem is érint. De nemcsak mint kárvallottat, hanem mint — mondjuk ki kereken — kárt okozót. Itt, e percben fölszisszenek, de nem azért, mert a borotvával megvágtam magam. Azért szisszenek föl, mert rádöbbenek ezen korai órán a tükör előtt, hogy a dolgok lám, összefüggenek. És ez az összefüggés az, ami egyre jobban idegesít. Eleddig ugyanis abban a békés hitben ringattam magam, hogy én kérem, a magam részéről csak jót és hasznosat cselekszem. Legföljebb az fordul elő, hogy ha valami nekem nem tetszőt látok, de a hiba szóvátétele érzésem szerint meghaladná az erőmet, a bátorságomat, vagy túl sokat kéne talpalnom a hiba kijavításának érdekében, hát akkor azt mondom magamban, hogy mindez nem az én dolgom. Elvégre azért van az állam, hogy azt intézze el helyettem. Ámde most, hogy borotválkozás közben ráébredtem az igazságra, máris kényelmetlenebbül érzem magam. Mert ha az állam én is vagyok, akkor ugye engem is terhel a felelősség minden dologért, ami ebben az országban történik. Vagyis hogy a magam módján ki kell vennem a részemet az események formálásából. Példa és tanulság különös módon keveredik. Mert igaz ugyan, hogy szemetes minálunk az utca és az is igaz, hogy nem vakítanak makulátlan tisztaságban a vonatok ablakai, de azt sem tagadhatom, hogy elpöccentem én a járdán menet a csikket, ha éppen nem esik az utamba egy hamutartó. És már az utcán jövet az a kényelmetlen gondolatom támad, hogy ami az utca tisztaságát illeti — vagy bármi mást —, a tisztántartást, sőt a tisztázást voltaképpen először nekem kéne kezdeni. Persze, többedmagammal. Bencsik András Ha én virágárus lennék... ... akkor csak egyszerűen ránéznék a naptárra, és ha azt mutatná, hogy, mondjuk, anyák napja közeledik, vagy Mária, Katalin, Erzsébet, hát negyven forintért adnám a rózsát, a tulipánra meg ráírnám, hogy tizenöt, és nem lenne kecmec meg apelláta, a gerberát harmincban számolnám száljával, plusz a zöld, az annyi mint fűszálanként öt forint. És ha valaki azt mondaná, hogy ejnye, kedveském, de drágán adja, akkor jól le is teremteném, mert végeredményben hol van az megírva, hogy aki ilyen szép árut kap, az még reklamálhat is?! De a legtöbbje rendes, azt meg kell hagyni, csendben állják végig a hoszszú sort, nehogy a többi vásárló rájuk szóljon, hogy ugyan, minek tartja fel a többieket, menjen a dolgára. Ha meg ringlispiles volnék, hát majáliskor rögtön reggel korán odaállnék a Városligetben vagy a Népligetben a legjobb helyre, ahol rendes, nagy forgalom ígérkezik. Jönnének a gyerekek, de még a felnőtteknek is leesne az álluk, úgy csodálnák azt a csillogó szerkentyűt. Negyven ülés pörögne rajta körbe, egy menet hat forint volna, és vigyáznék, hogy ne tartson tovább egy percnél. A jegyekkel nem bajlódnék, zsetonokat osztogatnék, és ha valaki elkezdené számolni, hogy mennyi nekem ezen a bevételem, hát megmondanám, hogy arrább tágasabb. Hogyha pedig úgy hozná a sor, hogy léggömbárus lehetnék, néhány jó ötletért akkor se mennék a szomszédba. Először is levegővel fújnám, nem könnyebb gázzal, mert így elég volna egy egyszerű gumimatracpumpa is hozzá, minek az a nagy beruházás, meg minden. És mire a gyerek észrevenné, hogy a léggömb nem száll a feje fölé, és csalódottan legörbülne a szája, már messze járna. És majd elfelejtettem a legfontosabbat : egyenesen a gyereknek nyomnám a kezébe a lufit, a szülőnek nem is lenne más dolga, mint kifizetné azt a tizenötforintot, ami, ugye, nevetséges összeg?! De a legjobban akkor járnék, ha gyereknapi rendezvényeket szerveznék. Akkor elkérnék egy ifjúsági parkbelépőért egy húszast, és ha meg a Vidám Parkban dolgoznék, és jönnének a vállalati szakszervezetiek, hogy belépőket vennének a dolgozóik gyerekeinek, akkor azt mondanám, jó, és rányomtatnám, hogy mindenhova érvényes, kivéve... De ezt úgyse olvasná el egyetlen szülő sem, hanem kivinném a gyerekét a Vidám Parkba, és ott derülne ki, hogy amire a gyerek kívánkozik, az majdnem mind kivétel. És a szülő, miközben — ha már eljött — a saját pénzén mindenhová felültetné a fiát-lányát, dühöngene, hogy őt ültették fel, de azt én már úgyse hallanám, így tennék, de nem tehetem. Mert azok közé tartozom, akik nem eladják, hangra veszik a virágot, és nem árulják a jegyet, hanem befizetnek a ringlispilre, a kirándulásra, a lufira és a Vidám Parkra. Úgy sokmilliomodmagammal. Varga Zsuzsa 3