Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)

1984-10-30 / 255. szám

NÉPSZAVA 1984. OKTÓBER 30., KEDD Jó segítőtársakra van szükség Hatvan perc a harminc évből Filipszki János, aki részt vett a vegyipari üzemek államosításában, harminc éve a Budalakk Festék- és Műgyantagyár igazgatója. Nem kis idő ez egy üzem élén. Most nyugdíjba készül, de nevetve úgy kezdi a beszélgetést: — van egy óra időm, azután jönnek a tűzoltók a tűzrendészeti szemléről. Most is úgy kell dolgoznom, mintha még harminc évig maradnék. — Mennyi időt tölt naponta az üzemben? — Hosszú idő óta csak a rendes munkaidőt. Több mint tíz éve nem viszek haza semmiféle munkát. Túl hamar kaptam nagy feladato- . hát és meg kellett tanulnom, hogy ha a saját munkámat nem tudom megszervezni, akkor hogyan irányíthatnám több mint ezer ember tevékenységét, itt és a vidéki üzemeinkben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi munkáimat is ebben a nyolc órában végzem. Néha elgondolkodom, hogy mi milyen lelkesek voltunk, mennyi energiánk volt, nem volt szabad szombat, sőt, voltak évek, amikor alig-alig volt vasárnap is, mert falura jártunk agitálni, meg dolgozni. Most, ha valami társadalmi rendezvény van szombaton, bizony húzzák a szájukat, főleg a fiatalok. Szóval, mintha mi valahogy nagyobb hittel, meggyőződéssel tettük volna azt, amit tettünk, mint a mostaniak, pedig most sem rózsás a helyzet és hit, lelkesedés nélkül nem lehet célokat elérni. Bizalom és nyíltság — Nem kemény egy kicsit a fiatalokhoz? — Nem. Szeretem őket. Nekem is van három gyermekem, mind családos már, s hat unokám van. És ha keményebb vagyok a gyerekeimmel szemben, az azért van, mert már a piciket féltem. Így nézem az üzemben is: a követelmények évről évre növekszenek. Ha összehasonlítom, hogy egy 30—35 éves mérnök vagy közgazdász mit tud és belegondolok abba, hogy én mit tudtam akkor, amikor ebbe a székbe ültem, akkor egyértelmű, hogy ezek a fiatalok sokkal többet tudnak. Csak egy példa: nekem ugyan már nem idegen a számítástechnika, de a maiak jóformán már beleszülettek. Ha viszont arról lenne szó, kit választanék közülük a helyembe, már leszűkülne a kör néhány emberre, mert a szakmai ismereten kívül más követelmények is vannak. — Ön szerint milyen a jó vezető? — Azt hiszem, erről előadást lehetne tartani. Talán a legfontosabb, hogy megelőlegezi a bizalmat a beosztottaknak, mert enélkül nem lehet jó emberi kapcsolatokat kiépíteni. Nyíltan kell vallanunk a gondolatainkról, mert ez egyben előfeltétele annak is, hogy elejét vegyük bármiféle áskálódásnak a kollektívában. Szóval a bizalom és a nyíltság előfeltétele a jó munkamiliőnek, s ez nagyon fontos, mert merem állítani, hogy egy közepes tudásszintű kollektívából jó légkörben többet lehet kihozni, mint olyan kvalifikált szakembergárdából, amely egymás piszkálásával, fúrásával-faragásával foglalkozik. A mérleg nyelve — ön ezt a vezetési gyakorlatában mindig érvényesítette? — Én igen, csak nem mindig találtam megértésre. A dolgok csak látszólag egyszerűek, de gondoljon csak a két üzem egyesítésére. 1958- ban hozzánk kapcsolták a Viktória Vegyészeti Gyárat, aluvöröst, aluszulfátot, timsót meg ki tudja még, mit gyártott. Száztízen dolgoztak ott. Az egy főre jutó termelési érték évi 140 ezer forint volt, akkor mi 300 ezer körül jártunk. Megnéztük a gyárat és úgy döntöttünk, hogy csak az aluszulfát gyártása maradt ott, azt kell fejleszteni a papírgyártáshoz és a víztisztításhoz. Maradt ott 50 ember, ebből 3 művezető és két ügyviteli, a többit átcsoportosították. Ott és akkor nem találkozott a bizalmam, nyíltságom osztatlan elismeréssel, de három év múlva az 50 ember 50 millió forint értéket termelt. Azután pár év múlva ezt az üzemet kitelepítettük a’fővárosból. — Készített már mérleget, hogy mit tett a gyárért? — Arra emlékszem, amikor idejöttem, még nyílt tüzelésű pitlikben főztük az anyagokat. Gyakori volt a tűzoltók látogatása, nem szemlére, oltásra. Akkoriban a porfestéket hiányos technológiával készítettük. Ezzel nem mindig sikerült előállítani ugyanazt a színt. Igazi manufaktúra volt. Sok tennivaló volt, már az első évben a veszprémi Nehézvegyipari Egyetem közreműködésével, hogy mindig ugyanazt a színű porfestéket állítsuk elő. Megkezdtük a tipizált termelő berendezések üzembe helyezését, és 1959-ig tízszer kaptunk élüzem címet. Csak az ellenforradalom törte meg a festékgyártás felfutásának dinamikáját. A harminc év alatt újabb megtorpanás csak 1974-ben, az olajárrobbanáskor volt. Ugyanaz más asztalról — Mire gondol vissza a legszívesebben? — Nem is tudom. Talán, amikor a gyár elérte az 1 milliárd forint termelési értéket vagy amikor bejött az olajprogram, s gond volt a bányászok és bányászfeleségek elhelyezésével. Pusztavámon megvettük a javítóüzemet és 140 embernek adtunk munkát: aerosolos festékeket, korróziógátló szereket gyártanak ott most 500 millió forint értékben. De a győri gyárunkra is büszke vagyok, nagyon korszerű nitrofestékgyártás valósult meg ott. Beégethető zománcban nagy versenyt futottunk külföldi cégekkel az Ikarusnál, s évekig kellett küzdeni, míg sikerült az Ikarus nagy mennyiségű zománcfesték-igényét kielégítenünk. Vannak kellemes emlékek, de nem lehet őket értékben rangsorolni, hiszen az ország legnagyobb festékszállítói vagyunk. — Bajok? — Természetesen azok is voltak, sajnos. Saját hibánkon kívül adódtak, üzemi balesetekből, két dolgozónk tűzhalálából. Közvetlen beavatkozásra még csak mód sem volt. Nagyon szomorú dolog erről beszélni. — A válaszaiban általában többes számot használ. Hogyan értékeli egyéni teljesítményét? — Harminc évig vezetni — nem említve az időszakra jellemző gazdasági és iparirányítási változásokat — egyedül, egy fejjel nem lehet. Jó segítőtársak kellenek a vezetői munkához. Egy vezető mindig a kollektíva segítségével éri el az eredményt. Nem beszélve arról, hogy nagy célokat csak közös akarattal lehet elérni, erre pedig mozgósítani kell a százakat és százakat. Pusztai Ferenc Kétszázhárman válaszoltak Bejárók a bajai Finompasstó Vállalatnál Mikor indul el otthonról, és mikor érkezik haza? Mivel tölti az utazási időt? Bejárna-e, ha útiköltséget nem kapna? Miért vállalja a bejárást? Tagja-e valamelyik szocialista brigádnak? Önkéntes társadalmi munkaakcióban részt venne-e? Igényli-e az önnel való megfelelőbb foglalkozást? Mivel tölti a szabadságát? Hány órát tölt alvással naponta? Baráti körét hol alakította ki? A kétoldalas kérdőíven nem ennyi, sokkal több, összesen 47 kérdés szerepelt. Lehetett rájuk igennel és nemmel válaszolni, ám akinek bővebb mondanivalója akadt, odaírhatta a véleményét a kipontozott, szabadon hagyott helyre. Az imént idézett néhány kérdésből könnyűszerrel kitalálható, kiknek a kezébe adták az apró, már-már intim részleteket is firtató kérdőívet. Ezúttal a bejáró dolgozók munkakörülményeire voltak kíváncsiak a Textilipari Dolgozók Szakszervezeténél, ahol az érdekvédelmi munkában gyakori módszer az egyes rétegek kérdőíves vizsgálata. Számos, gondosan elemzett, értékelt kérdőív ösztönözte már a szakmai szakszervezetet fontos intézkedésekre. Miként töltötték ki a kérdőívet például a bajai Finomposztó Vállalat bejárói? Erről számolt be a vállalat vszb-titkára a textiles elnökség októberi ülésén. Kétszer annyian betegállományban Nem mindenki szeret tollat fogni, és főként önmagáról adatokat közölni. Így aztán — noha a felmérés névtelen volt — a bajai vállalat 520 bejáró dolgozójából mindössze 203-an töltötték ki a bizalmijuktól kapott paksamétát. A vszb tehát 203 véleményből, közérzetből próbálta leszűrni az általános tanulságokat. A Finomposztó Vállalat dolgozóinak 25,1 százaléka bejáró. A kép tulajdonképpen a Duna menti város helyzetét tükrözi apróban, hiszen Baja munkavállalóinak 28,9 százaléka a környező településekről utazik be munkahelyére. A gyár ingázóinak fele 3 műszakban dolgozik, többségüket a fonoda, illetve előfonoda foglalkoztatja. Bizonyos ellentmondást tükröz a bejárók táppénzes napszámainak alakulása. A vidékiek ugyan ledolgozható munkanapjaik 10,7 százalékát — a helybeliek táppénzes napjainak majdnem dupláját — töltötték betegállományban, de mint bebizonyosodott, ellentétben a hiedelemmel, pontosabban gyanúsítással, nem mezőgazdasági munkában. A legtöbb táppénzes nap ugyanis az év első hónapjaira esett; az ingázók leggyakoribb betegségei között a légúti fertőzések, reumás bántalmak, a magas vérnyomás és neurotikus zavarok szerepeltek. A költség 80 százaléka Egyéb dologban is előbbre járnak a bejárók a helyben lakóknál. Például a késésekben, a fluktuációban. A késésekért a bejárók elsősorban a közlekedést okolják, noha épp utaztatásuk ügyében ért el sokat a vállalat. Miután akad a finomposztó dolgozói között olyan is, aki 53 kilométerről jár be munkahelyére, a vállalatnál különös figyelmet fordítanak az ingázók közlekedésére. Dolgozóik több mint felét bérelt buszokon utaztatják, ezek a járatok a vállalat kapujáig viszik a munkába érkezőket. 1983-ban például csaknem hat és fél millió forintot fizettek bérleti díj térítéseként, ez pedig az utazási költségek 50 százalékos átvállalását jelenti, nem kis feszültséget okozva a költségfelhasználás más területein. A kérdésre, bejárnának-e, ha nem kapnának térítést, nyolcvan százalékuk nemmel válaszolt. Ki miért utazik ennyit? A dolgozók többsége a magasabb fizetésért vállalja a napi tortúrát. Érdekes öszszefüggés fedezhető fel a bejárás és a szocialista brigádtagság, illetve a szakszervezeti szervezettség között. A bejáróknak csupán 78,8 százaléka szakszervezeti tag, s csupán 65,3 százalékuk vesz részt a brigádmunkában). Társadalmi megbízatása 9,8 százalékuknak van, ám ennél sokkal többen vállalnának valamilyen tisztséget, ha felajánlanának nekik, sőt, társadalmi munkára is hajlandók lennének. Nem végleges életforma Az ismert módon alakul az ingázók szabad ideje. Szabadságukat csak kevesen töltik pihenéssel, üdüléssel, a többség a pihenésre fordítható időt is munkára, jövedelemkiegészítésre szánja. A bejárók több, mint 60 százaléka életformáját nem tartja véglegesnek, csupán átmeneti megoldásnak. A kérdőívek elemzése, értékelése egy, a bejáró dolgozókkal kapcsolatos intézkedési terv kidolgozására ösztökélte a Finomposztó Vállalatot. A program egyebek között érinti továbbképzésüket; szakosító tanfolyamok szervezésével szeretnék szakmai kötődésüket erősíteni. Fel kívánják tárni a vállalatnál a fluktuáció okait, sőt, már a kilépési szándék felbukkanásánál szeretnék tetten érni és megszüntetni a kiváltó okot. A kérdőívet — mint már említettük — nem kellett aláírni. Nem kis munkát jelent tehát a bajai vállalat gazdasági és szakszervezeti vezetésének utánajárni, kik is azok, akik szívesen vállalnának társadalmi tisztséget, társadalmi munkát, kik azok, akikre hosszú távon, több tekintetben is számítani lehet. Olyan felderítő munka ez, amelybe érdemes belefogni, s amely sok tekintetben előbbre viheti a sokat vitatott kérdést. Azt, amit nagy általánosságban az ingázók sajátos helyzetének szoktunk nevezni. H. I. Új fürdő Gyulán Évezredek formai frissesége Október 29-én adták át Gyulán azt az új fürdőt, amely feltehetően formailag is reprezentálja majd a város nagyhírű gyógyvízkultúráját és annak vonzerejét. Maga az objektum — amelyet Zsuffa András építész tervezett — megérdemel egy figyelmes pillantást. Ez a hangsúlyozottan természeti formának ható kupola mélyen gyökerezik az embernek abban a törekvésében, amelynek során a natura vizeit hasznosítani, „emberléptékűvé” tenni igyekezett. Az ószövetségi Genezisben olvasható az alábbi mondat: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között”. A tervező munkája során tanulmányozta az égboltot szimbolizáló török fürdők kupoláit, valamint a primitív népek természetes anyagokból alkotott, elképzelt megoldásait. S eljutott az új, modern kupolához — ám ezzel nem kívánta „visszaállítani” a tudomány által már meghaladott világképet. Csupán a zárt gömbfelület által bezárt tér harmóniáját kívánta reprodukálni — az ember érdekében. Ez a forma, ez a varázslatos zárt tér a fürdőző embert hangsúlyozottan pihenteti, regenerálja. A most átadott gyulai fürdő mind kívülről, mind belülről vonzóan hat, s ebben nem csekély része van tehát a történelemnek. A kupola külső tömege és belső tere teljes harmóniába olvad. Nem mellékes az a szempont sem, hogy az épület a gyulai vár egyik elpusztult sarokbástyájának helyén áll. A környék őrzi a XVII. századi műemléki arculatot; ha a bástyát és a hozzátartozó vizesárkot helyreállítják, akkor az összkép, az archaizáló hangulat tökéletes lesz. B. Sz. A Jogsegély októberi száma A folyóirat Munkaügyek rovatában közérdeklődésre számot tartó ismeretterjesztő cikk jelent meg a munkakör fogalmáról és a munkakörön kívüli foglalkoztatás lehetőségeiről, korlátairól. Munkakör alatt — a szerző meghatározó szerint — azoknak a tevékenységeknek a körét értjük, amelyeket a dolgozónak munkaviszonya alapján, külön utasítás nélkül is rendszeresen el kell látnia. A munkakör meghatározására, mint ismeretes, a munkaszerződés megkötésekor kerül sor, rendszerint a munkakör megnevezésével. Mégis számtalan vitás kérdés merülhet fel a gyakorlatban; ezekre ad választ a tartalmas összeállítás. Állampolgári ismeretek címszó alatt ezúttal a településfejlesztési hozzájárulás, továbbá a csoportos élet- és balesetbiztosítás legfontosabb tudnivalóit kínálja a jogsegély. A szerkesztői üzenetekből kiolvasható, ki állapítja meg a lakás községi szolgálati lakás jellegét; ki folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt; és mikor válik határozatlan idejűvé a határozott időre létesített munkaviszony. A folyóirat olvasói az októberi szám 16. és 17. oldala közé fűzve kapják meg — az idén már második alkalommal, de természetesen más tartalommal — a Társadalombiztosítás című kiadványt. A 63 oldalas összeállítás ízelítőt ad a társadalombiztosítás bővüléséből és fejlődéséből, de azt is bemutatja, miként romlott a munkáltatói fegyelem. Figyelemre méltóak a kiadvány betegségi és baleseti ellátással, illetve a nyugdíjjal foglalkozó írásai is. K. T. Pályaválasztási tanácsadó A Fővárosi Pályaválasztási Intézet gondozásában megjelent az 1985—86-os tanév beiskolázásait segítő tanácsadó könyv. A jövőre végző nyolcadikosok, valamint a pályairányításukat segítő szülők, pedagógusok ebből is tájékozódhatnak a szakmunkásképző és szakközépiskolák típusairól, a gimnáziumi oktatásról, a felvételi követelményekről és esélyekről, és megismerhetik a műszaki szakközépiskolákban bevezetendő technikus- és szakmunkásképzés feltételeit is. Ismét külön fejezetben közük — Szakmák, foglalkozások életköreiben címmel — szakoktatást végző intézmények, a kisipar, valamint 13 nagyvállalat — egyebek között a Csepel Művek, a Budapesti Elektromos Művek, a Csepeli Papírgyár, a Fémmunkás, a Ganz-MÁVAG, az Ikarus — úgynevezett „nyitott kapuk” akcióinak helyét és idejét. A kötetben ismertetik a továbbtanulás lehetőségeit a Magyar Néphadsereg tanintézeteiben. A kiadvány a fővárosban tanulható összes szakmát bemutatja. A könyvet közreadók általános tanácsként felhívják a pályaválasztó fiatalok és az őket segítő szülők, pedagógusok figyelmét arra, hogy a gyermek személyiségének, készségének és képességének, valamint egészségügyi alkalmasságának megfelelően válaszszák ki a szakmát, vagy továbbtanulási formát. Tanácsot adnak azoknak a pályaválasztó gyermekeknek is, akik kisebb-nagyobb egészségügyi károsodásban szenvednek, felsorolják az általuk választható és a számukra tiltott szakmák teljes körét. A közeli napokban a budapesti általános iskolák nyolcadikosai ingyen megkapják e hasznos útmutatatót. (MTI) 7