Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)

1984-10-07 / 236. szám

NÉPSZAVA 1984. OKTÓBER 7., VASÁRNAP Egy asszony a Golfból „A Goldberger gyár pén­teken ünnepelte alapítá­sának 200. évforduló­ját .. Olyan ember tán még sose született, akinek ne lettek volna pillanatai, hogy jó len­ne felkerekedni, otthagyni csapot-papot, nem látni töb­bé az unásig ismert arcokat, nem vesződni mindazokkal a­­ bosszúságokkal, amelyek a gyerekkorától a nyugdíj kü­szöbéig elkísérték. Rácz La­­josné fejében is megfordult már nemegyszer a Goldber­ger kétszáz éves falai között, ahová süldőlányként — ti­zennégy évesen — lépett be először, hogy most már nagy­mamaként számolja a meg­érdemelt pihenésig hátrale­vő éveket. Négy évtized — Nagyon várom a nyug­díjat — sóhajt fel. — El sem tudja képzelni, mennyire szeretném megérni. — De hiszen azt mondta, szereti ezt a gyárat. Nem gondolja, hogy hiányozni fog? — Ha majd nagyon hiány­zik, bejövök. Körülnézek, és hazamegyek megint. Én ti­zennégy éves korom óta semmit sem voltam otthon. Hogy így lesz-e, maga sem tudja biztosan. Hisz’ addig még vagy három kemény esz­tendő hátravan. És sok-sok munka az osztóban, sok haj­nali ébredés, hogy bejöjjön abba a gyárba, amiről any­­nyi jót meg rosszat hordtak már össze az utóbbi csaknem négy évtizedben. És ahol — ha az asszonynevét nem is mindenki tudja — a Stefit bárki könnyen megtalálja. — Csak akkor szoktam ar­ra gondolni, hogy elmegyek, ha nagyon dühös vagyok — mondja. — De még ta­lán ilyenkor sem egészen komo­lyan. Mi kötötte ennyi időn át a gyárhoz? Biztosan az is, hogy tősgyökeres óbudai munkás­családból származik. Hogy most is alig pár percnyire lakik a Golftól. Az ablakából idelátni. — Nekem nincs szakmám — gondolkodik el. — Talán egy másik textilgyárban nem ugyanezt kellene csinálnom? Talán ott milliókat fizetnek? Énszerintem, ha itt nehéz a helyzet, akkor máshol is nehéz. És én szeretem ezt a munkát. Ne kérdezze, mit szeretek benne. Egyszerűen nem tudok rá válaszolni.. De az biztos, hogy változatos, hogy szép dolgokat csiná­lunk. Meg aztán, itt még a ri­golyáimat is ismerik. — Azt mondta, olykor any­­nyira dühös, hogy tán’ el is menne innen. — Igen. Sokszor összeszó­lalkozunk ezzel meg azzal. De itt nem azért veszeksze­nek az emberek, mert egy­másra haragszanak. Hanem, mert például nem idejében kapják az árut. Én legin­kább akkor gurulok méregbe, ha valamit én nem úgy csi­náltam volna, ahogy valaki más. Stefi, Rácz Lajosné tehát megmondja a magáét — és marad. Itt kezdte a minta­szobában 1946-ban, ahol ak­kor háromszáz még igen jó forint volt a fizetése — csa­ládok is kerestek ekörül —, aztán átkerült az osztóba, immár óriásinak számító, 642 forintos havi fixért. — Pontosan emlékszem az összegre még ma is — mond­ja. — Meg arra is, hogy a férfiaknak ugyanezért a munkáért hatszázhetven fo­rintot fizettek. De nehéz volt nagyon. Akkoriban nem úgy volt a tanulóidő, mint ma­napság. Az emberek féltéke­nyen őrizték a szakmai fogá­sokat. Én is eleinte csak ül­tem, szemben az osztóval, és csak akkor mertem hozzá­nyúlni az anyaghoz, ha ő ki­ment rágyújtani. Később nagyszerű mestert kapott, s az évek során min­dent megtanult, amit itt egy textilmunkásnak tudnia kell. Volt sztahanovista, volt a szakma, majd a könnyűipar kiváló dolgozója, és több mint egy évtizeden át szo­cialista brigádvezető. Ma csak azért nem az, mert fel­oszlott a brigád. Elfogytak az emberek. — Én nem értem ezt az egész munkaerőhiányt — fa­kad ki. — Hát hová lettek az emberek, ha mindenütt kevés van? Azelőtt az osz­tóba nem is vettek fel sen­­kit a kapuból, ide olyanok kellenek, akik már ismerik, meg tudják fogni az anya­got. Most meg­ örülünk, ha aki idejön, nem áll tovább két nap után. Önnálló kereső Amikor fiatal volt, nagyon tetszett önmagában az is, hogy dolgoznia kellett. Hogy kislány létére önálló kereső volt. Boldogan vállalta az öt­venes évek hó végi hajráit, az olykor huszonnégy órás mű­szakokat is. — Akkoriban úgy kellett dolgozni, hogy ne tegyék ki az embert — emlékszik. — De legalább megszoktam, hogy csak jól szabad csinál- Nem dobna el semmiért Az osztóban dolgozik ma is. Meósi örül annak, hogy ma már nem kell annyit emelgetni a nehéz végeket — vannak hozzá gépeik is —, bár itt talán soha nem lehet teljesen kiküszöbölni a cipe­­kedést. — Emelje csak meg ezt! — mutat egy vég­anyagra. — Ugye, hogy nem könnyű fér­finak sem? Valóban nem az. Mint ahogy egyetlen munkafolya­mat sem, itt, a Golfban. A kétszáz éves gyárban, ahol azért mégis akadtak, akik egy egész munkás életet el tudtak tölteni. Akik ezt a nehéz kenyeret olykor még szépnek, jóízűnek is találták. És nem dobták volna el sem­miért. Franek Tibor „Ne kérdezze, mit szeretek benne..­. Balogh László felvétele . • ■ ' ", . Nálunk sem lehet állóvíz. A pénteki SZOT-plénum sok­rétű vitájában szót kért Sza­bó Imre, a debreceni IKV szb-titkára is, noha a napi­rend — a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése — nem érinti közvetlenül őket, hiszen a HVDSZ-hez tartozó vállalatok nagy többségében az elkövetkező időkben is az állami irányítás érvényesül. — De azért mi sem marad­hatunk állóvízben — jegyzi meg a fiatal szb-titkár, aki korát meghazudtoló módon, 1960 óta dolgozik a legkülön­félébb szakszervezeti tisztsé­gekben. A debreceni vállalat szb-titkárává 1975-ben vá­lasztották.­­ A szolgáltatás színvonalának emelése, haté­konyabbá tétele érdekében az olyan vállalatoknál is, mint a miénk, szükség van bizo­nyos belső szervezeti korsze­rűsítések végrehajtására. Mi­re gondolok? Úgy hiszem, a régi formában az új követel­ményeknek ma már egyetlen közszolgáltató vállalat sem tud megfelelni. Nálunk Deb­recenben épp befejezéshez közeledik a vállalati szerve­zet korszerűsítése. Ennek lé­nyege, hogy nagyobb önálló­ságot kapnak a házkezelősé­­gek, gazdái lesznek a köz­ponttól kapott keretnek, te­hát a megrendelések, kivite­lezések intézéséből kiikta­tunk egy sor felesleges lánc­szemet. Az eddigi gyakorlat szerint — nem kell ecsetel­nem — a munkák gyakran elhúzódtak, s tevékenysé­günk egyszerűen elvesztette szolgáltató jellegét. További debreceni változá­sok: januártól nyereségérde­keltségű egységként működik a vállalat kivitelezői, illetve tmk-részlege. Ugyancsak a szolgáltatás színvonalát nö­veli a két éve létrehozott gyorsjavító részlegük. Hasz­nára lesz az IKV tevékeny­ségének továbbá, hogy a ház­­kezelőségek kerületekhez osztva végzik munkájukat. S ha Szabó Imrééknél nem is lesz vállalati tanács a jö­vőben, azért az sz-titkárnak van véleménye a dologról. Az új típusú irányítást üdvözli és időszerűnek tartja, de van aggodalma is. — Vigyázni kell majd az átfedésekkel. Eddig is az volt a baj, hogy egy-egy téma négy-öt fórumot is megjárt. Az lenne a jó, ha minden testület egyértelműen megfo­galmazná a feladatát. Szabó Imre újszerűnek és jónak tartja azt az előter­jesztésben megfogalmazott törekvést, miszerint a válla­lati felügyelő bizottságokban a szolgáltatást igénybe vevők is képviselve legyenek. — Elsősorban lakóbizottsá­gi elnökökre, tanácstagokra gondolok, hiszen nekik széles rálátása van a területre, ahol tevékenykedünk. Az szb-titkárnak van egy vesszőparipája. Ahol teheti, hangoztatja. A pénteki SZOT-ülésen is. — Nem elég széleskörűek az információk. Már októbert írunk, s még sok helyütt min­dig bizonytalanság van az új vállalatirányítási rendszerrel kapcsolatban, pontosabban a hatáskörök, így a szakszerve­zeti fórumok hatáskörét ille­tően. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a fel­készülés időszakában, az egységes értelmezés, az együttgondolkodás és cselek­vés érdekében, együttes köz­ponti szervezésű oktatásban részesüljenek mind a gazda­sági vezetők, mint a szak­­szervezeti tisztségviselők. A kérdésre, hogyan érzi magát e pillanatban egy szb­­titkár, Szabó Imre nem a so­kaktól megszokott, gondter­helt sóhajjal hanem bizako­dóan felel. — Biztos frázisnak hang­zik, de változatlanul igaz: ezt a munkát csak szívvel, lélek­kel lehet csinálni, érteni kell az emberek nyelvén, min­dennapos, személyes kapcso­latot kell kialakítani a tag­sággal. A követelmények a szakszervezeti tisztségvise­lőkkel szemben kétségtelenül egyre nőnek. Éppen ezért az ember nem mondhat le a fo­lyamatos önképzésről, tájé­kozódásról. Úgy vagyok ve­le, hogy feladataim ellátásá­hoz mind több konzultációra van szükségem a társválla­latok és felsőbb szervek kép­viselőivel egyaránt. Itt a plé­­numon a hozzászólók részé­ről elhangzott olyasmi, hogy a szakszervezet érdeket kép­viseljen, ne magyarázzon. Én azt mondom, magyarázzon is! Mert az érvelés a jó dönté­sek mellett ugyancsak érdek­­védelem. Lehet, hogy egy-egy döntés csak hosszú távon hozza meg a gyümölcsét, de a magyarázat esetleg holnap már késő. H. I. Több embert nyerjünk meg a közművelődésnek A­z SZFMH segíti a szakszervezetek nevelő munkáját „Nem biztos, hogy a kultúra meghosszabbítja az em­beri életet, de bizonyosan szebbé teszi.” Ez a kijelen­tés a héten megtartott országos közművelődési tanács­kozáson hangzott el. A kétnapos konferencián többen kiemelték, hogy a „hogyan éljünk" kérdés megválaszo­lásához a kultúra közvetítésével, a műveltség terjesz­tésével foglalkozó szakemberek, intézmények jóval több segítséget adhatnak, s kell is adniuk, társadalmi mére­tekben. Vonzóbb programok változatlan áron Szocialista brigádvezetők klubja A Szakszervezetek Főváro­si Művelődési Háza népsze­rűségét bizonyítja, hogy ta­valy mintegy 320 ezer láto­Ezen intézmények közé tartozik a fennállásának 35. évfordulóját jövőre ünneplő Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza, melynek igazgatóhelyettese, Marko­­vits Zsuzsa is részt vett a tanácskozáson. Milyen ta­pasztalatokat szerzett, s eze­ket hogyan lehet hasznosíta­ni az SZFMH sokrétű köz­­művelődési tevékenységé­ben? — kérdeztük tőle. — A tanácskozáson egyér­telmű megerősítést és bátorí­tást kaptunk eddigi mun­kánk folytatására és tovább­— Melyek most a művelő­dési ház legfontosabb tenni­valói? — Mint a tanácskozáson is megfogalmazták: a közok­tatás és a közművelődés egy­másra építése; a műveltség új értékeinek széles körű megismertetése és terjeszté­se; a munkahelyi művelődés fejlesztése, szélesítése; a szakszervezeti nevelő munka és az amatőr művészeti moz­galom segítése; végül, de nem utolsósorban a szórakoz­ fejlesztésére. örülünk an­nak, hogy a párt- és az álla­mi vezetők, a szakszerveze­tek és más társadalmi, ér­dekképviseleti szervezetek is kiemelt feladatnak tartják a kultúra, a közművelődés fej­lesztését és támogatását, s a kulturális értékek közvetíté­sével, terjesztésével foglalko­zó szakemberek — minde­nekelőtt a népművelők — társadalmi szerepének, meg­becsülésének erősítését, mun­kájuk anyagi és erkölcsi el­ismerésének javítását. Más, a kikapcsolódás egyre szélesebb körű és változato­sabb igényeinek színvonalas kielégítése. Egyik legfonto­sabb célunk és feladatunk, hogy jobban megismerjük a különböző társadalmi réte­gek és korosztályok sajátos és gyorsan változó művelődési és szórakozási igényeit, s mi­nél több embert nyerjünk meg a közművelődésnek, a tartalmas és értelmes közös­ségi életnek, a kultúra szere­­tetének. Változatlanul az egyik leg­fontosabb feladat — az or­szágos közművelődési tanács­kozás szellemében — a mun­kahelyi művelődés támogatá­sa, módszertani segítése. Hi­szen társadalmi, gazdasági céljainkat csak a demokrá­cia továbbfejlesztésével ér­hetjük el, ennek pedig egyik alapfeltétele az emberek mű­veltségi szintjének állandó emelése, politikai, szakmai felkészültségének és általá­nos tájékozottságának a szüntelen javítása. S ennek egyik fő területe lehet a munkahely. A munkahelyi közművelődéssel foglalkozó népművelők, szakszervezeti tisztségviselők, szocialista brigádok és amatőr művészi csoportok munkájának segí­tésére hozták létre az SZFMH-ban azt a stúdiót, amely több mint száz sajtó­termék közművelődési infor­mációs anyagát tárja fel és teszi hozzáférhetővé az ér­deklődőknek, akiknek a ren­emi a kulturális és szóra­koztató programokat, tanfo­lyamokat, előadásokat illeti: a művelődési ház tovább bő­víti a választékot, hogy meg­feleljen az újabb és újabb igényeknek. Jó kezdeménye­delkezésére áll a stúdió szakkönyvtára, diafilmgyűj­teménye, fonotéka- és audio­vizuális eszköztára. A mun­kahelyi közművelődést segíti a házban szervezett szocia­lista brigádvezetők klubja is. Az országos tanácskozáson is elhangzott, hogy az utób­bi években kissé visszaszo­rult az amatőr művészeti mozgalom. Az SZFMH veze­tői — mint az igazgatóhe­lyettes elmondta — változat­lanul támogatják a mozgal­mat, a meglévő csoportokat. Az intézményi amatőr művé­szeti csoportok mellett segí­tik a különböző hobbiklubok és munkásművelődési kiskö­zösségek munkáját. Decem­berben a ház ad otthont a fővárosi szakszervezeti ifjú­sági napok ez évi rendezvé­nyein részt vett legjobb ama­tőr együttesek, csoportok be­mutatkozó műsorának, vala­mint a szakszervezeti amatőr színjátszók és filmesek se­regszemléjének i­gata (az előző évinél 11 szá­zalékkal több) vett részt a ház által szervezett progra­mokon. Késnek tűnik a vasárnap dél­előttönként szervezett családi hétvége, amikor a gyerekek és szüleik együtt szórakoz­hatnak, játszhatnak — még­pedig változatosan és tartal­masan. Az októberben indult idény programjában szerepel még gyermektáncklub, gyer­mektáncház, a nagyobbak­nak magnósklub, Rocky táncklub és „beatleshely” néven nosztalgiaklub. Vasár­nap esténként a Hobo Blues Band várja — beszélgetéssel, filmvetítéssel, koncerttel — a fiatalokat, kedd esténként pedig a magyar tájegységek táncaival, népdalaival ismer­kedhetnek meg a Muzsikás klub vendégei. — Nagy figyelmet fordí­tunk a népművészet, a népi hagyományok ápolására és a modern szórakoztató műfa­jokra, programokra egyaránt — állítja Markovits Zsuzsa. — Ugyanakkor ügyelünk ar­ra, hogy a népszerűség ked­véért ne engedjünk a műso­rok színvonalából. Ezért vá­logatunk, s csak az általunk értékesnek tartott progra­moknak adunk helyet, még ha ez anyagilag nem is min­dig a legelőnyösebb. Az SZFMH vezetése úgy döntött, hogy ebben az év­adban nem emelik a belépő­jegyek árát. Ez azt jelenti, hogy — mivel anyagi lehető­ségeik a legjobb esetben nem romlanak — a várható több­letköltségeket nem a látoga­tókra hárítják át, hanem ha­tékonyabb szervezéssel, von­zóbb programokkal próbál­ják növelni bevételeiket. Kétségkívül ez a nehezebb, de egyben a szimpatikusabb megoldás. (faggyas) Családi hétvége, gyermeklánciház 9 TELEFONGYÁR FELVESZ nyomtatott huzalozású áramköri lapok gyártásához, valamint alkatrészek galvanizálásához (galvanizálási munkára betanítunk) vegyipari szakmunkást (galvanizálás, maratás), nyomdaipari szakmunkást, (retusálás, szitanyomtatás és fotómásolás), mechanikai műszerészt. Kereseti lehetőség: 3500 Ft-tól 6000 Ft-ig. kazángépészt, kazánkezelőt (nyugdíjasok jelentkezését is várjuk), kompresszorkezelőt Kereseti lehetőség: 4000 Ft-tól 6900 Ft-ig. Jelentkezés: Budapest XIV., Hungária körút 126—132, 1143. Telefon: 634-358, 634-240/400 mellék.

Next